No-one learns from their mistakes. Everybody repeats the same mistakes! just in their own way...
Csütörtök éjjel. Az új videójáték, melyet az egyik haverom átadott kijátszásra elterelte a figyelmemet az alvásról. A nagyi már rég durmol. Apa pedig majd érkezik ahogy az órát figyelem. Nem túlórázik, arról tudnék mindig. Ilyenkor már aludni szoktam, de most a figyelmem nem oda összpontosul, így aztán tuti reggel nehezen fogok felkelni. Ez van. Majd veszek egy energiaitalt reggel, az talán ébren tart. Nem szoktam energiatalozni, így itt a bökkenő. Mindegy már. Egy újabb szint készen van a játékban, egy újabb remek eredmény. A szobámban sötét van, a redőnyöm lehúzva, a fények nem világítanak ki az ablakoin. Max az ajtóm alatt kiszöknek, jelezvén még az ébrenlétemet. De a nagyi úgysem szokott ilyenkor már fent lenni. Alszik, miután jóéjt puszit adok és elvonulok jógyerek módján. Kétszer szöktem ki ezidáig az éj leple alatt, míg a szeretett néni aludt, de apa mindig össze szedett, szóval sokáig és olyan messze sose kerültem. Valószínűleg a telefonomat nyomozta le, vagy okosórámat, melyet mindig magamnál hordok. Vészesetére kell, így csak itthon vehetem le lefekvéskor és kötelezően hordanom kell. Apa rögeszméi... de ha egyszer így tudhat biztonságban? Nem szoktam kijátszani mindezt, hiszen ha megtudná a turpisságomat, akkor bajban lennék. Nem akarok bajban lenni. Jó nekem így a szabályokkal karöltve. Több a kedvezmény. A haverok most nem tudtak új szórakozási lehetőséget mutatni. De kell nagyobb pénzösszeget kérnem az öregemtől... akad egy két cuccom, miket frissítenem kellene. De az biztos hogy nagyon elszaladt az idő és nem léptem fel a következő szintre. Chipset zabálok, kólát iszok közben, hátha hamarabb letudom, de semmi hasznuk nincsen. Lestoppolom a gépet, fülelek, az előbb autót hallottam a közelben megállni. Mintha kulcs zörögne, mintha az ajtónk halk nyekkenése hallatszódna. Leteszem a kontrollert, felkapom a kólát, felkelek a földről a tv elől, majd az ajtómhoz merészkedek. Kinyitom résnyire, kintről fény szűrődik. Apa megjött. Köszönjek, vagy maradjak? De mi van ha nem ő az? Melyik barom betörő kapcsolna villanyt az éjszaka közepén? Ráadásul a riasztót is kikapcsolta. A nagyi ügyes, minden este bekapcsolja ha apa nincs itthon. Ha ő elfekszik aludni, ő aztán nem mozdul el az ágyból. Ha betörnek, akkor enyém a többi meló, az oroszlánrész. Szóval kijjebb nyitottam az ajtót és úgy ahogy voltam, pizsama nadrágban, félmeztelenül, mezítláb, kólával a kezemben léptem a fényhez közelebb. Apám sziluetjét könnyen felismerem, apró mosoly kerül a képemre, majd megszólalok. - Nem veszünk semmit az éjszaka közepén. - mosolyodom el kicsit, hiszen nem tudok ehhez olyan komoly lenni. Viszont jókedvre tud deríteni a jelenléte. Hogy itt van, hogy életben van, hogy haza érkezett. - Szia apa! Jó napod volt? - közelítettem meg, hogy ne a félhomályban legyek tőle.
Rohadt hosszú napom volt, és ezen az sem segített, hogy az egyik pillanatban, mintha megtaláltam volna azt a vakfoltot, amire eleddig valahogy nagyon nem figyeltem fel, ám a következőben minden veszni látszott. Kezdtem azt érezni, egy ördögi mókuskerék az egész, és soha a büdös életben nem lesz ennek vége. Vetettem még egy utolsó pillantást a kocsim visszapillantó tükrébe, kapcsoltam rádiót, és haza hajtottam. Elegem volt a napból, és nem akartam egyebet, mint nyitni egy üveg sört, és lepihenni, még akkor is, ha tudtam, hogy az egészből majd az lesz, hogy újra előszedem az aktákat, és nyakig beleásom magam, és majd egy óra alvás után visszamegyek dolgozni, még akkor is, hogyha alapból a szabadnapomat kellene eltöltenem. Sosem voltam az a szabadnapozós fajta, s tudtam, anya ott van, és figyel addig Everett-re míg én dolgozok, és az egész csak egy szavamba fog kerülni. Végül kinyomtam a rádiót, hisz annyira melankolikus nótát választott a műsorvezető, hogy talán még kedvem támadna elbőgni a bánatom a betelefonálós műsorban. Beparkoltam a garázsba, s mivel a ház csendesnek tűnt, ezért én sem kezdtem el zajongani, azonban lámpát kapcsoltam, kikapcsoltam, majd bekapcsoltam újra a riasztót, hisz nem akartam telefont kapni amiért élesedett az a vacak. A kulcsom betettem a kis tárolóba, felakasztottam a kabátom, s épp a cipőmből akartam kibújni, mikor meghallottam fiam hangját. Nem aludt még. Akár mérges is lehetnék érte, hiszen holnap még lesz dolga nem is kevés, és hogy tiszta fejjel menjen minden, ki is kellene pihennie magát rendesen. Még sem szóltam semmit ez ügyben, csak megengedtem magamnak egy mosolyt. -Zajt halassz, és egyből loholsz. - megingattam a fejem. - Felkeltettelek, vagy még mindig a gép előtt görnyedeztél? - nem megvetésnek, és nem is számonkérésnek szántam. Meglehet pár dologban laza voltam, és lehet szigorúbban kellene fognom pár dologban, de a tiszteletet talán kölcsönösen megadtuk egymásnak, így okom eleddig nem volt panaszra. Az hogy az anyjával milyen is volt a viszonya, viszont egy cseppet sem érdekelt, ám elvártam, hogy mivel az anyja, így a tiszteletet felé is megadja, még akkor is, ha velem jobban szeretett lenni. -Hagyjuk inkább! Te is tudod, ha elkezdek róla beszélni, a vége ismét a munka lesz, és zsinórban harmadik napja nem fordulhatok sarkon, hogy visszamenjek melózni. - elhúztam a szám egy pillanatra, aztán odaléptem hozzá, futólag megöleltem, aztán a konyha felé vettem az irányt. -Nagyi mit főzött? - azzal már félig a hűtőben is voltam, ahol felcímkézve állt egy doboz, rajta „El a kezekkel!!” felirattal, és persze hogy beindult a vezérhangya, és bele kellett kukkantanom a dobozba, és naná hogy a kedvenc süteményem nézett vissza rám. Szóval mint valami rossz gyerek, el is csentem egyet, s elégedett ümmentéssel már be is tömtem a felét. Egész addig fel sem tűnt mennyire éhes is voltam. Előszedtem magamnak egy tányért, és magasról téve rá mi a kaja, szeretem e vagy sem, szedtem magamnak egy adaggal, majd letelepedtem az asztalhoz. -Milyen volt a suli? Hogy ment a doga? Megírtátok? - érdeklődésem őszinte volt, hisz tudtam mennyit készült, ám az is lehet kicsit összefolytak a napok, és azon már rég túl volt. -Mellesleg anyád telefonált, hogy örülne ha elmennél hozzá a szülinapjára, és ha ott is töltenél pár napot. - bedobtam a kajám a mikróba, miután ráeszméltem, hogy hidegen ehetetlen, s megtámasztottam magam a pult mellett, majd pillanatok múlva, inkább előszedtem magamnak egy üveg sört. Kellett valami levezetés, vagy inkább valami olyan, ami elterelheti a figyelmem. -Én látom rosszul, vagy mostanában tényleg nagyon pedálozik nálad? - visszatelepedtem tányérommal az asztalhoz, összetúrtam, majd enni kezdtem.
No-one learns from their mistakes. Everybody repeats the same mistakes! just in their own way...
Apa a szokásos stílusát megragadva üdvözölt, de igaza van, de mégsem érdekel. Láttam hogy ő az, nézek is olykor és nem csak lerobogtam, így aztán nem hiszem hogy jogos mindez. De nem is dorgált meg olyan erősen. Nincs okom panaszra. - Gép. - ennél többet felesleges lenne kinyögnöm, úgyis tudja hogy mivel szoktam lekötni a figyelmemet. Nem szereti mikor esténkét suli időben ezzel foglalkozom, de most olyannyira lekötött, nem akartam abbahagyni és elszállt az idő. Meg hát meg is akartam várni. Jó, ez elég gyenge kifogás hozzá. Így jártam ha nem hiszi. De nem is kell mondanom semmit, hiszen ilyenkor már rég aludni szoktam. A munka nem lesz bő lére kitárgyalva, szóval ejti is a témát hamar. Nem fogom felhozni újra, nem fogok erőszakoskodni ezen a téren. Ez egy olyan dolog, melyet megint csak tiszteletben szoktam tartani, így aztán el is hessegetem nehézkessen az ide tartozó gondolatokat. Pedig úgy körbe szimatolnék vele az egyik ügyében....de nem! Nem lehet! Fiatal kis takony vagyok, akinek ki kell maradnia mindenből. A nagyi meg sütött főzött, ügyködött jó ideig a konyhában. Most meg alszik a vendégszobában. - Nem tudom, nem ettem... - válaszolok őszintén, mert nem jutott időm arra sem, hogy az ebédet megegyem. Szóval kaptam ám erre mínusz egy pontot az öreglánytól. Figyeltem apa sütitömését, figyeltem miként mer a kajából és miként melegiti fel magának. Kérdésére csak felvontam a szemöldökeim. - A dogát reggel írjuk meg. Azzal kezdjük az első órát. - javítottam ki a téves tudását, összekeveredtek fejében a napok, szóval jobb ha tudja mi is a helyzet. - Amúgy minden rendben. Az utolsó óra elmaradt, a tanár nem jött be, elment haza. Holnap viszont két órát tart pluszba... szóval majd valamikor 6 után érek haza. - jegyzem meg a dolgokat, jó ha tudja, hogy miért is kések a dolgokkal, amik napi szinten pontosak szoktak lenni. Videóhívás, hazaérkezés vagy ha a nagyi épp ijedten hívná hogy még nem vagyok otthon. Szerencsére apa letudja nyomoztatni a mobilomat... Anya is felkerül a megbeszélési listára, csak elfordítom a fejem az apámról és odébb lépek az egész helyzettől. Anya meg a szülinapja...jahm. Hát klassz! - Miért is téged hív fel ezzel kapcsolatban? Hátha te rá tudsz beszélni, hogy elmenjek? - válaszoltam meg a másik feltett kérdése után. Aztán rögtön azt is megválaszoltam. - Igen. Még csak nem is úgy csinálja, hogy ne olyan feltűnően, de...tegnap személyesen is elmondhatta volna, hiszen összefutottam vele. - vallottam be a dolgot, bár nem volt titok. Apa előtt az ilyesmiket nem fogom a homokba dugni, jó ha tudja a dolgokat. - Sajtos kiflit tömött a táskámba, mondván hogy az apám úgysem tudja mi a kedvencem és teletömsz minden szennyel... vagyis hát a nagyi... - értem itt a napi szinten elfogyasztott hamburgert, pizzát és egyéb Mcdonaldsos ételt. Pedig tudja, hogy a főt kaja a legtöbb nálunk, de csak azért is hogy neki legyen igaza. Nem megyek hozzá, jó nekem apa is. A legjobb. Így le is telepszem a székemre, a helyemre, onnan figyelem a sört bontó és ivó öregebbet. - Elmegyek amúgy a szülinapjára, de nem úgy ahogy azt ő gondolja. Ő sem volt hajlandó két óránál többet a születésnapomon eltölteni...kölcsön kenyér... - vontam vállat, míg a hátam a támlához érintettem és a karjaimat az asztalon hagytam kinyújtva, balkézfejem a jobbomon pihent.
Nem is tudom miért gondoltam, hogy az ágyából pattant ki. Tudhattam volna, hogy a válasz egyértelműen az, ami mindig is szokott lenni. Elég kézenfekvő, hogy ő tipikusan az a kocka gyerek, akit elszartak azzal, hogy bevetették a gép elé, nesze kölyök foglald el magad! Jó persze mondhatnám, hogy nem az én hibám, de a rengeteg munka ugyebár… a munka, ami minduntalan arra sarkall, hogy szépen visszaballagjak, és rájöjjek az épp aktuális „titok” nyitjára. -Ahm… - bólintottam, aztán ráemeltem tekintetem. - És ha egy ártatlan kérdést megengedsz az öregednek… ha holnap dogát írsz… - rápillantottam a falon függő órára. - Akkor neked nem ágyban lenne már a helyed? Kiszedtem a kajámat a mikróból, majd letelepedtem vele az asztalhoz, s enni kezdtem. Farkas éhes voltam, ami csak azután derült ki számomra, hogy bekaptam az első süteményt, aztán jött a kaja illata, s gyomrom éhesen kordult. Aztán beszéltem neki az anyja hívásáról, mag letettem a kanalat a tányéromba, vettem egy nagyobb levegőt, s megszólaltam. -Meglehet. Nála sosem lehet tudni. Lehet csak azt akarja, - felkeltem a helyemről, majd a hűtőben kezdtem kotorni, s elővettem még egy sört. - hogy része legyél az életének, és ne bélyegezze meg senki a rossz anya kifejezéssel… - elhallgattam, torkot köszörültem. Mind a ketten tudtuk, mi is a véleményem igazán ezzel kapcsolatban, szóval nem kellett az ismételgetés. -Elmész, ott leszel egy kicsit, megmutatod a szebbik mosolyod, jópofizol, aztán ha kell, érted megyek, és kimentlek onnan. - ajánlottam fel visszaülve a helyemre, s tovább folytattam az evést, ami sokkal inkább érdekelt, mint az anyja nyűgjei. Mikor megemlítette, hogy összefutott az anyjával, a torkomon akadt a falat. Köhintettem párat. Tekintetem kérdőre váltott, ám hamar megkaptam a választ. -Persze… majd pont Én nem tudom mi az ami kell neked… jó nem mondom, hogy olykor nem kerül valami vacak az asztalra… de a nagyanyád sem ugráltathatom folyamatosan, hogy főzzön valami kaját… házvezetőnőt meg nem fogok felvenni. - elfintorodtam. Nem akartam, hogy a cuccaimban, szennyesemben kotorjon egy vadidegen. Kijelentésére, hogy elmegy a szülinapra, bólintottam egyet helyeslően, majd az üres tányérral elballagtam a mosogatógéphez, amit rendszerint csak én szoktam telerakni, hisz anya mindig kézzel mosogat, hiába itt ez a remek találmány, mi megoldaná helyette. -Egyél, aztán feküdj le! Holnap doga… - azzal megindultam a fürdő felé, hol elkezdtem engedni magamnak egy kád vizet, hogy leáztathassam magamról a napi stresszt. Közben persze még kiballagtam a sörömért, s míg a víz folyt, addig ottmaradtam a fiammal.
No-one learns from their mistakes. Everybody repeats the same mistakes! just in their own way...
Fogalmam sincs hogy mennyi az idő, bár apa jelzésére az idő fogalmával is hamar tisztában leszek. Elhúzom a szám, behúzom a nyakam is. Ám ez bőven elég feleletnek, nem kell hangot is adnom hozzá. Szerencsére értünk mindketten mindenből is. Anya nem érdekel, elég szar van vele mostanában, nem akarok belenyalni azokba, nem akarok belekeveredni a témákba, amikkel állandóan traktál. Elég volt belőle. Apa pártját fogom. Akinek a sörét figyelem, miközben a szülinapi hülyeségről beszél. Nem akarok elmenni, de ha azt vesszük kötelező, hiszen az anyám. Megyek, átadok valami ajándékszerűséget és hívom is apát vigyen haza. Tökéletes lesz tényleg. Anyával sosincs közös témánk, nem ismeri a szokásaimat és ez bőven elég is ahhoz, hogy ne kedveljem. Jó ha nem is érdekli, az megint más tészta, de leszarja a fejemet, akkor meg mit is csodálkozunk? Megemlítem anyát hogy találkoztunk, hogy mit kotyogott el és mi történt. Apa persze szabadkozik a saját stílusában, holott tudom jól az igazséágot, nem kell mondania semmit és nem is zavar a dolog. Mosolyra görbül a szám, ahogy a házvezetőnőt megemlíti. Igen...az nekem sem lenne kellemes...az anyám nem nyúlhat az alsóimhoz, nem hogy egy idegen...a nagyi se és apám se...az más téma, hogy hogyan van kimosva...ebben legalább apára ütöttem és persze több minden másban. A kaját hamar eltünteti a tányérról, majd ahogy felkel és a kajálást megemlíti csak figyelemmel kísérem. - Jó. - figyelem ahogy eltűnik a fürdőben, majd elpakolok magunk után, nem vagyok éhes, majd reggel eszek valamit. Ilyenkor már nem kellene enni, nem kényelmes az alvás majd. A doga annyira nem izgatott, de az hogy apával legyek, az ezerszer jobban lekötött mindig is. Mikor visszatért míg a víz folyott, addig tettem fel csak a kérdéseim. - Holnap nem tudom mikor tudunk találkozni, de megyünk majd Robe-val moziba... - nem mintha említeni kellene neki a hollétemet, hiszen simán lekövet, ha nem jelentkezek valamiért. Elfelejteni szoktam és az idő is gyorsabban elszalad ha leköti a figyelmemet. Mint a mostani éjszaka is... vannak ilyen hepjeim nah. Kinek nincsenek? Igaz az anyámat nagyon zavarják mindezek, elég sűrűn szitkozódik is miatta, de talán ezért is vagyok apával. Elég volt belőle. - Pénz nem kell... maradt a legutóbbiból mit adtál. - még mielőtt a pénztárjába nyúlna mélyre, hogy szedjen ki belőle. Tényleg nem kell. Ráadásul nem is én fogom fizetni, max a popcornt, szóval jó lesz. Ha időközben a kád is megtelt a vízzel és magamra hagyott, hát egy pohár vizet még lehúztam és villanyoltás után mentem is vissza a szobába. Összepakoltam holnapra, kikapcsoltam a munkálataimat is és villanyt oltottam. Annyi fény volt, hogy tájékozódni tudjak, így nem estem nehézségekbe. Igaz az ágyban még a telefont is nyomkodtam, nem sokáig, de Wc-re még így is lekellett mennem. Apa már biztosan végzett a fürdéssel, csend volt, így csak a telefon fényével világítva intéztem el a dolgaimat. Apa már biztosan húzza a lóbőrt, az időt figyelve már bőven eltelt azóta fél óra...hogy elszalad az idő ha elkalandozok, basszus. A konyhában sem kapcsoltam villanyt, a hűtőt tártam fel és a fény bevilágította a teret. Egy alakot vettem észre a perifériámból elsuhanni, így kicsit megdermedtem a mozdulatokban. Ne parázz. Apa jelezne, ha ő lenne, de ez nem apa...valaki van itt.... hogy jött be? És mikor? A pulzusom megugrott, a telefonomat nyomtam be és bevágtam a hűtő ajtót és ezzel felegyenesedve világítottam be a konyhát. A kapcsoló messze volt, de hallottam a lépteket és azt is ezáltal, hogy merre van. Így az irányába léptem, ám egyből elvágódott egy szék előttem, hogy megrémisszen...ezzel együtt apa érdeklődését is biztosan felkeltette....
-A holnap még nekem is képlékeny fiam, lehet még később érek haza. - morogtam az orrom alatt. A munkámat nem hagyhattam hátra, meg aztán már nem egy apró gyermekről kellett gondoskodnom. Tudott magára vigyázni, akkor is, hogyha én nem voltam örökösen mellette, ám reméltem azzal tisztában van, hogy bármi legyen, mindig számíthat rám.- Jó szórakozást a filmhez! Épp megakartam kérdezni, kell e pénz, mikor megelőzve közölte, hogy nincs rá szüksége, mire csak bólintottam. Nem voltam az a garasoskodó, még akkor sem, ha a fizetésem nem volt a legtökéletesebb. Sosem mondtam, és nem is fogom. Aztán elballagtam fürdeni, kicsit áztatni magam, egy üveg sör társaságában, s mire észbe kaptam, már majdnem bealudtam a kádban. Azt hiszem ennyit tesz az örökös munka, és a semmi pihenés. Gyakran megkaptam, hogy mindig ott vagyok mindenhol, és sose mondok nemet, s talán egyszer meg kellene tanulnom azt mondani, kösz, de nem érek rá. Végül csak kiszálltam, felvettem az alvós gúnyámat, majd elballagtam a szobámba, hogy álomra hajtom a fejem végre. Nem sokáig hevertem az ágyon, mikor zajt hallottam. Elsőre elkerülte a figyelmem, meg aztán nem is érdekelt, hisz biztosra vettem, a fiam ügyetlenkedik odakint a konyhában, és megint nem kapcsolta fel a villanyt, ezzel felborítva valamit, szóval átfordultam a másik oldalamra, majd megdörgöltem az arcomat. Túl hirtelen lett csend, s ez egy cseppet gyanússá kezdett válni. Felkelve kivettem pisztolyom a tokjából, s annak társaságában léptem ki. A padló nem nyekergett. Régóta tudtam, hová nem szabad lépni, ha nem akarok zajt csapni. Szóval minden esetre elmentem, hogy megnézzem, fiam a szobájában van e. Kinyitottam az ajtaját, beléptem, hogy körbenézek, s mivel sehol nem láttam senkit, így elkezdett motoszkálni bennem a gyanú, talán túl korán reagáltam, és túlságosan komolyan veszem az egészet. Körbeforgattam szemeim, majd kifordultam a szobából, mikor szembetaláltam magam egy fickóval, ki nekivágott a falnak, majd behúzott egyet, s tusakodni kezdtünk. Visszaütöttem, emeltem fegyverem, de valahogy még is sikerült úgy mozdulnia, hogy az kiessen a kezemből, egy a plafonba csapódott golyó után, hisz mind két kezével eltolta fegyverem, majd nekem esett. Elég nagydarab fazon volt. Hamarosan már a lépcsőn gördültünk lefelé, s tudtam, holnapra, ez rohadtul fog fájni, de nem volt időm ezzel foglalatoskodni, csak a lépcső alján próbáltam levenni fejéről a maszkot, hogy megnézhessem magamnak. Már majdhogynem sikerrel jártam, mikor sikerült felkászálódnia, oldalamba rúgott, s morgott valami olyasmit, hogy üdvözletét küldi valaki, ám annyira nem jutott el a tudatomig. Sokkal jobban izgatott, hogy Everett ne sétáljon bele ennek az egésznek a közepébe, miközben sietve feltápászkodtam, s rávetettem magam a fickóra.
Kezdőlap
