Hogyan is önthetném szavakba nektek az egész lényemet, úgy hogy megfelelően ábrázoljam lelkem árnyalatait?
Millió féle lehetek akárcsak az ég minden áldott reggel új színeket magamra öltve. Egészen kiskoromtól kezdve kerestem a helyemet a világban. Sehova sem passzoltam igazán, mindenhol kilógtam egy kicsit a sorból, mert minden izgatott csak az nem amire éppen figyelnem kellett volna.. éppen emiatt sosem voltam jeles tanuló, hiszen ami nem érdekelt, azt kalapáccsal sem tudták volna a fejembe verni.. viszont ami egyszer megtetszett, azt szinte rögeszmésen bírtam imádni és teljes szívvel merültem el a témában.
Mindig tudtam, hogy nem fogok szokványos életet élni. Nem terveztem főiskolára menni, de azt hiszem 18 éves koromig azt sem tudtam volna megmondani, hogy mivel is szeretnék foglalkozni. A fotózás addig még csak hobbi volt, egy kellemes kedvtelés, valami amivel hasznosan üthettem el az időmet mindegy volt, hogy éppen a barátok versenyeire megyek ki megörökíteni a legemlékezetesebb pillanatokat vagy csak a hátamra vettem a hátizsákomat és nekiindultam Franciaország gyönyörű vidékeinek, hogy tájfotózással melengessem a lelkemet, amikor éppen egy kis magányra volt szükségem ahhoz, hogy a szociális elemeimet feltöltsem.
Kedvelem a pezsgést és kifejezetten rosszul viselem a tétlen perceket. Ha túl sokáig vagyok egy helyen hajlamos vagyok túlságosan bezárkózni, így mindig ügyeltem arra, hogy folyamatosan újabb és újabb kihívások elé állítsam saját magamat.
Az örökös utazással járó életmód bombaként robbant az életembe. Míg másoknak hiányozna az otthon stabilitása, én akkor érzem igazán jól magam a bőrömben, ha a béklyókat levetve szabadon járhatom be a világot. Nehéz lekötni az energiáimat, emiatt sokszor vagyok szertelen. A szüleim sokáig reménykedtek benne, hogy idővel majd egyszerűen megkomolyodok és az majd elcsitítja örökké csapongó lelkemet, de várakozásaikkal ellentétben egyszerűen megtaláltam azt a helyet a világban, ahova ez nélkülözhetetlen és kifejezett előnyt jelent. Ők így is büszkék rám, még akkor is ha csak ritkán látják az egyetlen kislányukat. A feltétel nélküli támogatásukat élvezhettem akár arról volt szó, hogy a sokadik szakirányú képzésnek futok neki, akár arról, hogy pénteken hajnalban ki kellett furikázniuk a reptérre, hogy a hónapban már másodjára repüljek keresztül a világon.
A munkám lett a szenvedélyem és bár iszonyú felelősség ül a vállamon ezt valahogy nem éreztem tehernek. Sosem lettem volna képes arra, hogy beüljek egy irodába és napi nyolc órában pörgessen a mókuskerekeket, egyszerűen megfojtott volna az a közeg. Egy hatalmas kirakós egy apró darabjaként azonban én is megtaláltam a nekem passzoló helyet, így nem kellett tovább kutatnom, hogy az én örökmozgó lelkemnek mi is a hivatása.
Ha keresnél nem tudom megmondani, hogy pontosan hol is találsz majd rám. Sehol és mindenhol, de ha követni szeretnél azt javaslom kösd fel a gatyád. Én biztosan nem lassítok.

A légkondi egyenletes búgása szinte már fel sem tűnik a füleimnek, miközben a billentyűzet ütemesen kattog az ujjaim alatt. Lábaimat keresztbe téve dőlök hátra a forgósszékben és szórakozottan meglököm néhányszor a háttámlát miközben le sem veszem a tekintetem a kijelzőről. Még egyszer végigfutom a szemeimmel a válasz e-mailem sorait, hogy még véletlenül se maradjon egyetlen elgépelés sem, ha már a csapat marketing igazgatója a címzett. Hárman ülünk a kis irodában és mindenki előtt egy-egy laptop pihen. Az elmúlt fél órában egymáshoz sem szóltunk, mindenki a maga ötleteivel volt elfoglalva.
Magamhoz veszem az asztalon pihenő jegyzetfüzetemet és indokolatlanul sokszor kattintgatom meg mielőtt lekörmölök néhány szót. A modern technológia már gyakorlatilag a véremben folyik, de a munkám bizonyos részeit jobban szeretem papíron vezetni, hiszen a technikai ördöge mindig ott ólálkodik valamelyik sarokban és a virtuálisan elmentett adatok bármikor elszállhatnak az éterben.
-Ne csináld.-szólal meg Eva, de nem is néz fel a képernyőről, így hiába emelem rá a tekintetem nem tudom, hogy hozzám beszél, vagy Paulhoz, aki úgysem hall semmit, mert egy böhöm nagy fejhallgató pihen a fülein.
-Igen, te Elodie.-mosolyodik el az orra alatt, de még mindig nem találkoznak a szemeink.
-Mit csináltam?-vonom fel a szemöldökeimet meglepetten.
-Rohadt hangosan agyalsz... és a tollat is piszkáltad.
-Ne hallgatózz.-forgatom meg a szemeimet egy pimasz mosollyal.
-Figyelj csak..-kezdenék bele de figyelmeztetően felemeli a mutatóujját jelezve, hogy időt kér mielőtt tényleg nekem tudná szentelni a figyelmét. A tollam végét rágcsálva várok türelmesen és addig végül rá is nyomok a Küldés gombra, így a megírt üzenet el is tűnik a kijelzőről. Eva nagyot csap az enterre és ő is hátradől.
-Na?-végre rám néz.
-Szerinted mennyire lesznek mérgesek a fiúk?-kérdezem kíváncsian, erre már Paul is felszabadítja az egyik fülét, hogy jobban ki tudja hallgatni a beszélgetésünket. A média csapat egyetlen férfi tagja felelős a csapat oldalának naprakészen tartásáért, én intézem Chris ügyeit, Eva pedig a másik pilótáét.
-Őszintén? Neked lehet nehezebb dolgod lesz.-szavai hallatán az orromat összeráncolva billentem hátra a fejemet és érzem, hogy néhány csigolya a nyakamban ki is roppan. Túl régóta ülünk itt egyhelyben. A minket összefogó felsőbb hatalom arra utasított, hogy növeljük a tartalmak számát a közösségi felületeken. Kicsit olyan érzésem van ettől, mintha több képpel és videóval akarnánk kárpótolni a rajongókat a mostanában korántsem egyenletes csapatteljesítményért amit a pályán produkáltunk a folyamatos meghibásodások miatt.
Lassan kezdek tartani attól, hogy ha Chris még ennél is többször lát meg a telefonommal a kezemben közelíteni, akkor a legtöbb amit tehetek, hogy olyan videót kapnak a követők, amin végigkergetem őt a boxutcán miközben már az életéért menekül előlem. Talán az az egyetlen szerencsém, hogy egészen pontosan ezer éve ismerjük már egymást. Még a Forma 1 közelében sem járt amikor én már kijártam a versenyeire fotózni. Akkoriban ez nekem még csak hobbi volt az iskola mellett és ő is még csak álmodozott arról, hogy egyszer a világ legnagyobbjai ellen fog harcolni az aszfalton, és lám... évekkel később már mindketten a nagyhalakkal úszunk.
-Deneuve fortyogni fog. Legyél vele kíméletes.-mormogja Paul mielőtt kortyol néhányat a kávéjából.
-Legyél vele te kíméletes. Nekem lassan lehet kitekeri a nyakamat.-nevetek fel. Szerintem egy TikTok videónyira vagyok a tűrőképessége végétől és hiába mondhatom ki bátran, hogy a legjobb barátom ezzel még én is el fogom vetni a sulykot azt hiszem.
-A te pilótád. A te problémád.-vonja meg a vállát és hiába tudom, hogy igaza van, azért csak jól esett volna egy kis támogatás. Lemondóan sóhajtok egyet majd összecsukom a laptopomat és minden cuccomat táskám mélyére süllyesztem, Eva pedig hasonlóan tesz, így még az ajtóban bevárom, hogy együtt menjünk le a fiúkhoz, akik már minden bizonnyal javában készülnek a mai időmérőre és púpnak se kívánnak minket a hátukra. Ilyenkor minden szurkoló epekedve várja a képeket a színfalak mögül mielőtt megpillanthatnák kedvenc pilótáikat a TV képernyőjén vagy éppen a pályán, ha voltak olyan szerencsések, hogy személyesen követhetik figyelemmel a holnapi rajtsorrend alakulását.
A boxok környéke ilyenkor már dongó méhkasként bolydul fel, így vigyáznunk kell, hogy egy mérnöknek vagy szerelőnek se kerüljünk az útjába amíg elérjük a McLaren felségterületét.
-Hajrá..-simul egy pillanatra Eva keze a lapockáim közé én pedig a hozzátartozóknak szánt sarokban lerakom a táskámat és csak a mobilomat tartom magamnál. A hajamat előre dobva kötöm össze a tincseimet egy laza kissé kócos kontyba, hogy ne zavarjon most, hogy különösen résen kell majd lennem, hogy senkinek se legyek a lába alatt, de mégis el tudjam végezni a munkámat. Igyekszem észrevétlenül elkészíteni a képeket, amiket gyors szerkesztés után már küldök is fel minden profilra Chris nevében. Nincs jó passzban és nekem ezt kell eltusolnom a világ előtt. Szinte méterekről érzem a viharfelhőt, ami körülötte örvénylik, de úgy gondolom, hogy ebben az állapotában nem tudnék a segítségére lenni, majd talán akkor amikor végre maga mögött tudhatja a mai kihívást.
Amíg ki nem gurul körülbelül még vagy 100 képet készítek róla, de mire kiválogatom marad 10, amiből jó esetben kikerül majd 3. Most jön az a rész, amikor én átmenetileg haszontalan vagyok. Az időmérő felétől kezdenek majd el beszállingózni a képek a pályán lesben álló fotósoktól, de azok is csak akkor kerülnek majd ki ha mindenki áthaladt a célon és az utolsó pilóta is kiszállt az autójából, hiszen addig senkinek sem biztos a végleges helye a rajtrácson.
Egy fejhallgatót felhelyezve állok meg Chris mérnöke mellett és a kijelzőre szegezem a tekintetem. Csak legyünk túl ezen.. csak tudjon egy erős gyorskört menni. Szüksége lenne egy kis sikerélményre. Mindig összeszorul a gyomrom amikor kint van a pályán még akkor is ha ez még nem a legnagyobb hajrá.
A lélegzetemet visszafojtva még az ujjaimat is ökölbe szorítom amikor fokozatosan növelve a tempót veselkedik neki teljes erővel a tökéletes kör megfutásának. Lassan kezdek el megkönnyebbülni, amint azt látom, hogy jó ütemben kapja el az első kanyarokat. Még helye is van kibontakozni, hiszen a töltőkörön lévő pilóták mindenhol megfelelő mértékű helyet hagynak a számára. A fellélegzés azonban csak másodpercekig tart, hiszen a gép látványosan hagyja cserben a pilótáját. Kezemet a szám elé szorítva kezdenek el kikerekedni a szemeim. Nem fog tudni megállni. Biztos vagyok benne, így nem is bírom végignézni. Elfordulva a kijelzőtől sétálok arrébb, hogy teret nyerjek magamnak. A falnak vetve a hátamat csúszok le a földig. Csak mondja valaki, hogy Chris jól van... könyörgöm az égnek.. csak ne legyen baja.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy igazi szabadszellemű, fiatal lányt ismerhettünk meg benned, akit tényleg nem lehet egy irodába betuszkolni reggeltől estig. De ez nem baj, elég unalmas lenne a világ, ha mindenkinek ilyen munkája lenne. Szerencsére a te habitusodhoz és életviteledhez passzoló foglalkozást találtál magadnak, ami a szenvedélyed is. Sokan már rég elvégezték az egyetemet, dolgoznak évek óta és azt még mindig nem tudják, mit akarnak kezdeni az életükkel, te ehhez képest elég hamar megtaláltad, ami érdekel. Szerencsés vagy, hogy jóformán bejárhatod a világot és még fizetnek is érte. Szerintem sokan szívesen lennének a helyedben.
Akármilyen szupernek is tűnik az életed, az előtörténetedből azért kiderült, hogy ennek is vannak kellemetlen oldalai - nagyon egyszerűen más emberek agyára lehet menni. Valószínűleg engem is az őrületbe kergetne egy idő után, ha valaki folyamatosan jönne utánam és fotózgatna, hogy legyen mit posztolni, de ha valaki ilyen közegben mozog, akkor vállania kell ezt a kockázatot. És persze arról sem lehet elfeledkezni, hogy az autóversenyzés nem egy életbiztosítás. Az egyik oldalon valaki az életét kockáztatja, mások viszont halálra aggódják magukat. Fontos a jó eredmény és a győzelem, de a testi épség ennél is előrébb való. Nagyon remélem, hogy nem történik semmi komoly veletek, és lassan minden úgy alakul, ahogy szeretnétek.

Színt és rangot hamarosan admintól fogsz kapni, de én addig is utadra engedlek.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!