Talán könnyebb lenne, ha odamennél az iskolában lévő lányokhoz azért, hogy megtudd ki és milyen is vagyok. Elkiálltod a nevemet és lányok ezrei kapják fel a fejüket, sóhajtozzák a nevemet és képzelnek maguk mellé éjszakánként. Rosszat nem igazán tudnának mondani rólam, mert bár nőcsábász hírében állok átverni senkit nem vertem át, szíveket törtem össze de mindig adtam hozzá ragasztót. Az jó fejűség, nem?  
A lányok, nők ideálja vagyok mert bár élsportolóként ismernek a legtöbben, mégsem tartozok a tipikus sportolók közé. Jó tanuló vagyok, nem voltak gondjaim a jegyekkel, nem viszek be káros szereket a szervezetembe és nem lógok. Mindent időben beadok, a tanárok odavannak értem és bár kivételeznek velem mégsem száll a fejembe az imádat. Nem érdekel. Na, de hogy miért is vagyok főnyeremény?
1. Nem érdekel a kinézet, a személyiség fog meg.
2. Nem kell helyettem megcsinálni semmit.
3. Szeretek érzelmileg kapcsolódni a személyekhez.
4. Szeretem a romantikus dolgokat.
5. Jól nézek ki. – kell ennél több?
De evezzünk komolyabb vizekre. Álmaim és céljaim vannak, mégpedig szeretném az édesanyámat büszkévé tenni és segíteni minden lehetséges módon. Mióta az apám meghalt nem igazán találja magát, a húgaimnak pedig szükségü van egy férfi figurára az életükben ezért hamar elkezdtem megkomolyodni. Talán emiatt nem engedhetem meg magamnak azt, hogy nőket hozzak haza. Attól függetlenül imádom őket, piszkosul flörtölök velük és néha beadom a derekam egy kis légyottra. De vágyom az igazi szerelem megtalálására, ha létezik.
Felelősségteljes vagyok, anya két állásban dolgozik, mert bár kapjuk a veterán segélyt az mégsem elég ahhoz, hogy mindent állni tudjunk. Segíteni akarok rajta ezért én is elkezdtem dolgozni, legalább az én dolgaimra kevesebbet kell költenie és a plusz pénzből én segíthetek neki. Amúgy kedves vagyok, vicces, ritkán bunkó de ezért tenni is kell. Elhivatott vagyok, kitartó, mert nem adhatom fel. Sosem.
Bízok a szebb jövőben.

Már öt éve annak, hogy megkaptuk a hírt apa haláláról mégsem sikerült még túllépni rajta, és az évfordulója közeledtével egyre nehezebb megélni a pillanatokat. A húgom, Michelle, ilyenkor teljesen kifordul magából, mint az éhes emberek a sneakerses reklámban míg anyum annyira összezuhan, mint egy rosszul elkészített felfújt. A másik húgom, a legkisebb még cswak 6 éves így nem sok emléke van apáról. Nem tudom, hogyan tudnék nekik segíteni de mindent bevetek ilyenkor: nem hozok haza rossz jegyet, panaszt sem, mindent megcsinálok csak könnyebb legyen neki, Michi-nek hozok édességet és elviszem moziba, de úgyis elhagyják magukat.
Jogosan teszed fel a kérdést, hogy én miként viselem? Szarul. De tartanom kell magam a lányok miatt és muszáj keménynek látszanom, az már más kérdés miként viselkedek miután bezárul a szobám ajtaja. Nálam a düh vette át a gyász szerepét, utálom, hogy bevonult, mert nagy volt az igazságtalanság érzete. Haragszom rá és ilyenkor veszem elő a boksz-zsákomat, és addig ütöm míg a haragot át nem veszi a fájdalom és összetörök. Vajon engem mikor szed össze valaki?
Mindegy.
Nem lehetek puhány. Ma jó napunk van, még két hét van és ilyenkor még nem borul ki a bili. Jelenleg mindenki sebesen készülődik, hogy elmenjünk a rokonokhoz a kerti partis eljegyzési buliba. Örülök az unokatestvéremnek, mert már ideje volt, hogy a párja letérdeljen elé és eljegyezze. 10 éve vannak együtt, van két gyönyörű gyerkőcük és boldogok. Mint amilyenek anyáék voltak.
Sóhajtok.
Megsimogatom apám képét a tükrön, majd megigazítom a rajtam lévő inget és lemegyek a földszintre. Fejetlenség vesz körül, anya ezért szalad a húgomhoz a húgom pedig kiabál valami miatt. Elnevetem magam, és talán hetek alatt ez az első feszültségmentes kacagásom. Besétálok hozzájuk és a karfának dőlve kérdezek.
- Mi a kiakadás tárgya? – nevetek, mire a két nőnemű felkapja a fejét és egymás szavába vágva mesélik el, hogy a húgom mennyit nőt és nem jó rá a kedvenc ruhája. Majd anya azon kezdi el törni a fejét, hogy nem e magasabb hőfokon került kimosásra, aminek Michi nem örül. Nők. Néha úgy érzem én vagyok az egyedüli „normális” a lakásban. – Szerintem lassan el kéne döntenétek mit vesztek fel, mert elkésünk. A nagyi pedig nem szereti, ha késünk. – figyelmeztetem őket és közben örülök annak, hogy ilyen jóban vannak anyáék. Anya meg az ő anyukája nincsenek ennyire jóban, a temetés óta nem igazán látta Őt de szerencsére az anyósa ott van neki mindenben. Egymás támaszai.
- A szépséghez idő kell. – szólal meg a 13 éves húgom. Hát meghalok rajta miket mond. Anyához lépek és adok neki egy puszit, majd kimegyek és hagyom készülődni őket. Visszasétálok a szobámba, és előveszem az ajándékot, amit anyának fogok adni apa halálának napján. Egy medált kap, amiben egy közös kép van rólunk és apa kézírásával belegravírozva, hogy Szeretlek. Egy régi levélből szedtem ki.
A telefonom után nyúlok és ránézek az üzeneteimre, főleg arra, hogy írt-e az állítólagos barátnőm. Mostanában nem tudom hányadán állunk, mert hát… nem tudom megindokolni, de tettem valamit amire nem vagyok büszke. És az a baj, hogy élveztem.