Reggel kilenc óra az irodában.A megszokott menetrend szerint indul a nap, amelyen nem akarok és nem is tudok változtatni. A megszokás, illetve az állandóság az amely keretek közé zárja az életemet, és nekem ez így tökéletesen megfelel. A reggeli egy órás kocogás, vagy éppen az, hogy pontosan fél órán keresztül fogyasztom a meglehetősen dús és energiában gazdag reggelimet, az, hogy a ruhatáram színárnyalata valahol a kék és a szürke közötti színtartományban mozog, és ritka alkalmakon engedek meg magamnak kissé harsányabb színeket. Eddig csupán két embernek sikerült rávennie efféle elvetemültségre. Az egyiknek csak azért mert ittas voltam. A másik az anyám volt.Nem ápolok jó kapcsolatot a mások számára ellazulást biztosító szórakozási lehetőségekkel. Én ezt egészen másban találom meg. Számomra nyugalmat ad, ha végre nyugodtan el tudok aludni a kanapén heverve, egy tál sós mogyoróval a mellkasomon, vagy éppen Mangó, a legújabb szerzeményem fekszik a lábamnál esténként. Mangó egy szürke macska. Egy kocogás alkalmával találtam rá, amikor egy galambszürke Ford kocsiból dobták ki egy papírtasakban. Szerencséje, hogy egy bokorban landolt, és a kisebb ijedtségen kívül nem lett semmi baja. A nevét onnan kapta, hogy a papírtáska egy Mango nevű vegyesboltot népszerűsített. A macska is többnyire Trudy nyakába szakad, akinek tulajdonképpen azt köszönhetem, hogy egyben tartja az amúgy kissé kaotikus és meglehetősen szerteágazó életemet.
Néha elgondolkodom azon, hogy miért is csinálom ezt az egészet? Aztán eszembe jut, hogy valakinek ebben a családban mindig áldozatot kell hoznia, hogy a többieknek tökéletes legyen. A nővéreim már családot alapítottak, gyerekeik vannak, tökéletes és minden szempontból kifogástalan társadalmi életet élnek a maga csillogásával. Mindennek a hátterét azonban a család adja, és a cég, mely felett apám rendelkezik még mindig, ám rengeteg dologban egész egyszerűen magamra hagy a döntésekkel. Mindezt felfoghatnám úgy, hogy leveszi rólam a kezét, de én nem így látom. Sokkal inkább azt érzem, hogy egyre több és egyre nagyobb bizalmat szavaz nekem. Bízik a megérzéseimben, melyek egy részét éppen tőle lestem el. Már egészen apró gyerekként odáig voltam azért ha beszökhettem valamelyik irodaházba, ahol a legnagyobb szórakozást a csillogó lifteken való fel-le utazás, vagy éppen az okozta, hogy nyomkodhattam az óriási telefonkezelő központot apám titkárnőjének asztalán. A vénséges Maya, akinek komor ábrázatát látva sokaknak inkább menekülni támadt volna kedve, valahogy mégis a szívébe zárt engem.Én voltam azon kevesek egyike, akik még mosolyogni is látták néhanap.Mindig is arra készültem, hogy ezen a helyen üljek majd, hogy éppen úgy ahogyan azt az apám vagy a nagyapám tette fontos, és a cég szempontjából meghatározó döntéseket hozhassak. Csak talán azt nem tudtam, hogy ez mivel is jár pontosan. Apám szerint nem ördögtől való a magánéletet és az üzletet összeegyeztetni, de ha sok pénzed van, valahogy nehezebben szavazol bárkinek bizalmat. Még kevésbé engeded meg magadnak az érzelmeket.Elpazarolt idő.
A kávé az asztal szélén pontosan öt perce várakozik, hogy végre megfelelő hőmérsékletű legyen. A kanalat lassan csörögve forgatom benne néhányszor, és az előttem heverő havi jelentést olvasom, melyet már jó ideje elektronikusan kellene, de apám miatt még mindig papírra kerülnek ezek. Az öreg ragaszkodik a megszokott és szerinte jól bevált dolgokhoz. A haladás, a progresszió majd az én dolgom lesz. Egyszer. Ha ő már nem lesz. Legalábbis ő mindig ezt hangoztatja.Elengedem a kanalat és anélkül, hogy az írásról máshova vezetném a tekintetem megnyomom a belső vonalhoz vezető gombok egyikét.
- Trudy, legyen kedves jöjjön be, és hozza magával a könyveket!
Kezem újra a kanál után mozdul, és újabb kavargatások következnek. Nem, még véletlenül sem valódi könyvre gondoltam. Ez egy kódjelzés a tabletekre, amelyekből van összesen három. Egy az üzleti ügyeimnek, egy a magánéletemnek, és egy a családi ügyeimnek. A magánéletem úgy vélem nem mindig tartozik a családra, és a családé sem feltétlenül a magánéletemre.A szeparáció egyébként Trudy ötlete volt, mert számára ez így átláthatóbb, én pedig a letisztázott verziót kértem csupán minden nap, egy napra előre levetítve. Többet képtelen lettem volna megjegyezni, hiszen sokszor az sem volt biztos, hogy a városban leszek.
Öt percen belül lépett be az ajtón az én minden szempontból tökéletes titkárnőm. Már közel járt az ötvenhez, de az is lehet, hogy meghaladta. Valamikor biztosan tisztában lehettem a születési dátumával, de ez az információ mostanra kikopott a fejemből.Nem lennék képes megjegyezni. Évek óta szelektálom azt, ami lényegtelen a számomra.Bár Trudy nélkül gyakorlatilag hosszú időre talajt veszítenék, és keresném a helyemet a rengeteg tennivaló között, az életkora, vagy éppen az, hogy kivel él, mit csinál, milyen a szexuális orientációja, hogy tud úszni vagy sem, esetleg szokott egyáltalán munka közben szünetet tartani….ezek olyan dolgok amelyek nem érdekeltek, mindaddig amíg a feladatát a lehető legtökéletesebben látja el.Egy dolgot nem tűrtem: a dohányzást.Az öltözéke kifogástalanul diszkrét és egyszerű volt. Haja egyetlen franciakontyba összefogva a tarkójánál, és az orrán egy háromnegyedes szemüveg hintázott, vékony aranylánc csimpaszkodott le egészen a nyakáig, hogy bármikor egyszerűen le tudja venni, ha nem lenne rá szüksége, és a mellkasára engedje azt.Léptei puhák voltak, alig koppantak csupán a krémszínű, inkább már csereérett, semmint tisztításra ítélt szőnyegen. Még nem volt időm őszintén szólva a berendezéssel foglalkozni, igaz ezt a dolgot közel öt éve halogatom, amikor apám nekem adta a legfontosabb és központi helyen lévő irodáját. Ezt, amiben most is üldögélek.
Trudy helyet foglalt velem szemben, és kényelmesen maga elé helyezte az apró kis asztalon a tableteket, majd megvárta, hogy felvegyem vele a szemkontaktust, és továbbra is várt. Bólintottam, hogy kezdhetjük.
- Nos, uram….tízre várjuk a belga befektetőket. Igaz őket a sörgyártás jobban érdekli, de az édesapja szerint nagyon gyümölcsöző lehet a találkozó. Tizenegykor egy laza látogatást tervezett az épületben, azt mondta szeretne néhány apró, ritkán látogatott részlegen szétnézni. Tizenkettőkor munkaebéd Miss Spencer-el, a New York Voice egyik podcastjének műsorvezetőjével, ahol a következő beszélgetős műsor tematikáját fogják előre egyeztetni. Foglaltam asztalt Francisco-hoz önöknek.Végül délután kettőre érkezik Miss Duval az ön új személyi asszisztense.Vagy legalábbis a legutóbbi alkalommal őt választotta ki jelentkezők közül, hogy szeretne vele személyesen is találkozni. Az előző három előválogatáson sikeresen teljesített, de ön a három másik lányt elküldte és őt választotta.
- Miért rá esett a választásom?- a homlokom ráncoltam, de nem tudtam volna felidézni még a keresztnevét sem, nemhogy az arcát.Pedig legtöbbször oka van a döntéseimnek. Most is kellene legyen, de nem igazán tudnám megmondani. Személyesen még nem beszéltem a kisasszonnyal, szóval az első benyomás biztosan nem lehetett.
- Azt nekem nem mondta el, uram.- Trudy felpillantott a tabletről, majd odébb tolta az üzletit, jelezve, hogy a holnapi napig nincs semmi említésre méltó, legalábbis olyan nem ami kilenc óra előtt történne. Ilyet egyébként is ritkán iktattam be, mert héttől nyolcig teljesen a magánéletemé volt a főszerep.
- Ami a családi ügyeket illeti….holnap az édesanyja teadélutánt rendez, és reméli jelen lesz, legalábbis beíratta velem a könyvébe, ötkor.Arra kéri, hogy ha lehet kevésbé hivatalos ruhába jelenjen meg, kötetlen csevegés lesz.Ma pedig mindenképpen fel kell hívnia a nővére idősebb lányát Laurie-t, mert születésnapja van. Az ajándékról a kérésének megfelelően intézkedtem. A telefonján állítottam be emlékeztetőt a hívásról.- azt hiszem érthető miért imádom Trudyt.Nem csak figyelmes, hanem precíz is.A magánéletemről nem esett szó. Ma nem kellett búcsúajándékot küldeni senkinek, vagy éppen engesztelő telefonbeszélgetést lebonyolítani. Igazából vagy két hete már nem igazán volt időm a saját dolgaimmal úgy igazán foglalkozni, ami nem érintette valamilyen módon az üzletet. Ha lett is volna, akkor sem igazán tudtam volna fejben ott lenni.Erről ennyit, azt hiszem.

Délután kettőre túl voltam a belgákkal folytatott meglepően sikeres, és nagyon jókedélyű beszélgetésen, ahol a minden bizonnyal az is sokat nyomott a latba, hogy az anyanyelvükön folyt a diskurzus és számtalan szófordulatot, viccet és tréfát magam is ismertem. Túl voltam a poadcast egyeztetésen az igéző tekintetű, és felettébb csinos Miss Spencer-el, meghagyva Trudynak, hogy derítse ki mi a kisasszony kedvenc virága, és legalább nyolc tucatot küldessen a lakására.Korábban túl voltam az irodaépületben tett látogatáson, meghallgattam az iktatókat, vagy éppen a postát rendezőket, a számlázáson is beszéltem néhány alkalmazottal. Bár ennek a látogatásnak inkább morálnövelő célja volt, apám szerint jó időnként megmutatni, hogy nem az égben trónoló árnyalakok vagyunk, hanem húsvér emberek mi is.
Kettő előtt pár perccel, éppen feltűrt ingujjal léptem ki az irodám melletti fürdőhelységből, a kezemben még ott a hófehér puha bolyhos törölköző, amikor Trudy kopogtatott az ajtó, és dugta be a fejét, hogy a várt asszisztensem megérkezett. Intettem a kezemmel, hogy jöjjön nyugodtan, majd a törölközőt visszadobva a nyitott ajtón beljebb sétáltam vissza az irodába.Éppen visszahajtogattam az ingujjam, amikor belépett az ajtón a kisasszony.
Amikor megpillantottam, azt hiszem elég gyorsan rájöttem, miért őt választottam. A haja olyan volt mint az életre kelt lángnyelvek, piros arca tele élettel és fiatalsággal. Gyönyörű volt.Bár nem ez volt az elsődleges szempont minden bizonnyal, ám kedveltem ha olyanok vesznek körül, akikben láttam valamit….volt egyfajta magukkal ragadó kisugárzásuk.Az övé szinte arcul csapta az embert. Vonzotta a tekintetet.A székem támláján lévő zakóm után nyúltam, és a vállamra kanyarítottam, majd az asztalt megkerülve felé indultam.
- Miss ….Duval - volt egy kis hatásszünet a hangomban, ami azt hivatott jelezni, hogy sajnálatos módon a keresztnevére nem emlékszem. Bár ez úgyis lényegtelen, mert jó ideig minden bizonnyal így fogom szólítani: Miss Duval. Az alkalmazottaim mindegyikét magáztam.Még Trudyt is. Sokkal inkább tiszteletből semmint fennkölt sznobizmusból.
- Örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk. Bátran lépjen beljebb! És foglaljon helyet!-mutatok körbe a számtalan ülőalkalmazosság között, kíváncsian várva hova fog leülni. Van szék, fotel, kanapé, és természetesen az én eddig üresen álló óriási karosszékem, ami még a dédapámé volt. Tulajdonképpen ha azt vesszük az a szék majdnem egyidős magával az egész céggel.