Hosszú távon általában három fajta benyomás szokott rögzülni róla az emberekben.
Az első alapján egy rendes, figyelmes, két lábbal a földön álló férfi. Ügyel a környezetére, jól navigál a kapcsolatai között, könnyen megtalálja másokkal az azonos hullámhosszt, igazi társasági figura, aki tökéletes időzítéssel tálalja a megfelelő szavakat és nem lépi túl a hatáskörét, az ítélkezés legkisebb altónusa sem hallatszódik ki orgánumából. Humorral oldja a fel a feszült, borongós hangulatot, mindig van egy-két bizalmas jó tanácsa, ha igényt tartanak rá és nem a saját tapasztalatairól kezd el egyből beszélni, mintha egyből kompetícióba lépne „kinek a jobb” vagy épp „kinek a rosszabb” futamcímmel. Nőknek ajtót nyit, kezet csókol, férfiakkal kezet fog, dicséretet dob az autójukra, munkájukra, valamely büszkeségükre és automatikusan felvételt nyer a baráti klubba. Igazi úriember, rossz szó nem lehet rá, nem generál konfliktust, nem panaszkodik, pletykál, jó hangulat lengi körbe, jó a közelében tartózkodni és a széles ismerősi köre miatt megéri is vele jóban lenni, mert szinte minden területen akad bárki, akit akár tanács, akár szívesség ügyében megkereshet.
A második alternatívát hívők manipulatívnak tartják, kétszínűnek, akinek a szavai valószínűleg nem egyeznek a gondolataival. A mosolya nem őszinte, a tekintete provokáló, mindig van benne valami, amivel azt hiteti el az emberrel többet vagy jobban tud a nála és nem különösebben fárad azzal véka alá rejtse. Gyakran érezteti, verbálisan hívja fel rá a figyelmet, kiveszi az irányítást a másik kezéből, aláássa a tekintélyét az arroganciájával és mindezt nyájas köntösbe csomagolja, szarkazmussal fűszerezi meg önszórakoztatás céljából. Haszonleső, keselyű, érdekember, aki mindig akar, vár valamit és cseppnyi önzetlenség sincs benne, amit láttat is csak megtévesztés, később szertefoszlik, amikor adósság formájában hajtja be a korábbi „szívességet.” Ha megnyerőnek is tűnik, szimpatikusnak, sőt, érdekesnek, ott marad a levakarhatatlanul mellé társuló, nyugtalanító érzés vele kapcsolatban. Olyannak fest, aki mindenkit ismer, őt mégis kevesen, mintha állandó rejtegetni valója lenne és ezáltal könnyen csúszik a leírásába az álszent jelző.
A harmadik szerint egyszerűen egy egocentrikus seggfej. (Ez a személyes kedvence.) Angolosan teszi fel a „hogy vagy” kérdést, a válasz viszont egyik fülén be, a másikon ki a legtöbb véleménnyel, kritikával együtt, ha a nézet nem azonos az övével és semmit, senkit nem vesz komolyan egy percig se. Gúnyolódik, szarkazmussal kel, fekszik, kifiguráz mindent, ha nem is feltétlenül nyíltan teszi azt. Kedélyemberként megválogatja mikor épp melyikhez van kedve, de ami szinte állandó jelenségnek érződik az az, hogy két lapáttal tesz rá minden vele szemben kialakított sztereotípiára és az arcára rajzolódó vonásokból leszűrhető; végtelenül élvezi a tovább eszkalálódó reakciókat, felháborodást. Nézet eltérés esetén a végül egyetértő, derekát látszólag beadó szavaival azt érezteti ő szarta a spanyolt viaszt és tisztában van vele, csak annyira sem tartja az ügyet – vagy épp tiszteli a másikat – több energiát pazaroljon rá azzal értelmes vitatkozásba bonyolódik. Van egy gyerekes éle, van egy felsőbbrendűsége éle valahol, hajszálnyi a kettő közt a határvonal és még egy dolog, aminek a tisztázásával nem zavartatja magát, mert ugye ő kinek tartozik elszámolással? Az ég egy adta világon senkinek, semminek.

Valójában? Erős, más-más arányú keveréke mindháromnak.
Túl van az nagy lángon égő, felelőtlen húszas évein, ahol a türelem kevésbé volt erőssége. Túl van a türelmet már kicsit jobban ismerő harmincas dekádján is, amibe szintén rengeteg mindent belepasszírozott, így a negyvenesek elején elmondhatja; van egy elég jól kialakult képe arról mi az, amivel érdemes foglalkoznia, mi az, amit gond nélkül leseperhet a válláról a legkisebb bűntudat érzése nélkül is. Kerüli a felesleges stresszt, nem az a típus, aki előre aggódik vajon minden terv szerint alakul-e, ellenkezőleg; kifejezetten spontán, szereti az adott szituációban kitalálni a felmerülő problémára a megoldást. Az ideg ekkor sem fogja ideje korán tépázni, nyugodt marad és ha úgy látja mások épkézláb módon kezelik a helyzetet nem fog közbe avatkozni, legfeljebb a segítségét ajánlja fel segítőkészen, ha az idő, a szükség sem sürgeti… ha viszont igen, előfordul állítása szerint kevésbé gyakran, ami tudjuk eltérhet a valóságtól átveszi az irányítást, kiveszi mások kezéből. A módja változhat, képes pokoli simulékonysággal, manipulatívan elérni, hogy úgy tűnjön önként adták át részére a stafétát és képes csiszolatlan, nyers modorral odébb állítani az illetőt, mielőtt a bolhából valódi elefánt születne. Kellően egoista, makacs ahhoz ne lépten nyomon tűnjön fel neki másmilyen bolhából válik ekként elefánt és ha sikerül valakinek ügyesen rátaposni valamelyik védtelenül, alaposan megdolgozott idegszálára; tudatosan se/nem fog törődni vele. Állandó jelleggel nem ápolhatja, óvhatja mások lelkét, nem kötelessége és bőven belefér annyi önzés ne hagyja a saját energiáit mások által leszívni. Az értelmetlen vitákat ugyanebből az okból kifolyólag kerüli, de ha méltó ellenfelére lel, előszeretettel lendül bele és élezi a másikon a nyelvét, provokálja, hogy minél színesebb reakciót váltson ki belőle. Nem feltétlen tetteti közben magát ártatlannak, a báránybőrbe bújtatott farkas taktika nem mindenkinél válik be, ezért embere, helyzete válogatja, de ha akarná se tudná letagadni élvezi ezt és az ehhez hasonló szarkazmusba forgatott húzásokat.
Összességében jó embernek mondható, gerincesnek, aki erős igazságérzettel rendelkezik és az adott pillanatban képes beismerni, ha hibázik, elismeri mások igazát. Utóbbi megeshet ritkán fordul elő, mert kizárólag egyértelmű, logikus érvelés előtt képes fejet hajtani és mint a legtöbben, ő is szeret a győztes oldalon állni, de egyáltalán nem lehetetlen elérni nála meggondolja magát, megmásítsa a nézőpontját. Az sem szökőéves eset, hogy egyszerű kedveskedésből enged és nem fejti ki álláspontját, javítja ki a másikat vagy fejezi ki a nemtetszését amennyiben a téma nem annyira komoly, hogy káros hatása legyen. Tehát ha belefér, ideig óráig boldogabb, lelkesebb marad beszélgetőpartnere, miért is ne alapon ráhagyja, a kérdéseivel nem kardélre kívánja hányni, hanem csendben  támogatja vele, aki jobban fogja magát érezni attól több információt kérnek tőle, adnak a véleményére. Elvégre neki ez nem kerül sokba, míg a hatása jelentősnek nevezhető, nem igaz?  

§ Öt nyelven beszél; francia (anyanyelvi szint), olasz (anyanyelvi szint), angol (folyékony), spanyol (folyékony), portugál (egytől tízig terjedő skálán erős hatossal jellemezhető a tudása).
§ A 2018-as motorbalesetét követően kivizsgáltatta magát az akkoriban egy ideje gyakran tapasztalt, másodperceken át tartó mellkasfájdalom, légszomj, szédülés miatt és az orvosok szívritmuszavart állapítottak meg nála, amit a stresszmentes környezet helyett előszeretettel kezel az előírt gyógyszerekkel. Bár a diagnózist követően, amint mankó nélkül is lábra tudott állni elment egy hétre vakációzni Szicíliába a neje nélkül… azonnali stresszcsökkentés gyanánt. A térdsérüléséből nem gyógyult fel száz százalékosan, ha hosszú időn keresztül, pihenés nélkül dolgozik vagy áll éles fájdalom adja a tudtára kímélnie kellene a bal lábát. Nyolc órát gond nélkül kibír, a tízzel sem mindig akad gondja, de ha hosszabbra nyúlik ez az időszak muszáj lenne szünetet közbe iktatnia… többnyire azonban marad a fájdalomcsillapító használatánál és rövid időkre ül csak le, támaszkodik meg, hogy másnak ne tűnjön fel – vagy épp kifogásolják ugyebár az úgynevezett „henyélését.”
§ Minden évben minimum egyszer csatlakozik húgához a házasságon, kapcsolaton belüli erőszak női áldozatainak tiszteletére szervezett jótékonysági eseményére, ahol anyagi és szakmai támogatást nyújt. Előbbivel egyébként rendszeresen segíti a szervezetet, az általa vezetett menhelyet.
§ Csak az elmúlt két évben tizenkilenc országban élt egy hónapnál hosszabban, hogy a konyhaművészet élvezetével zsonglőrködjön a huzamosabb ideig éttermi robotiparban eltöltött idejét követően, az ő szavával élve; gasztronómiai vakáció gyanánt.
§ A házassága mára nem több egy kirakati elemnél. Nejével eljátsszák a nagy eseményeken a boldog párt, barátok közül is egy szűk maroknyi van tisztában a kapcsolatuk pontos minőségével, ami elsőre a maga módján szomorúnak tűnhet – mégis hogyan nem tűnik fel senkinek, hm? –, de a színfalak mögött a konfliktusaik ellenére nem marakodnak, utálják egymást annyira, hogy a másik minden szavától feljebb megy valamelyikben a pumpa és legszívesebben megfojtanák a másikat egy kanál vízben. Egy időben előfordult, de túljutottak mostanra ezen a szakaszon. A viszonyuk egyet nem feltétlenül értésektől vegyesen barátinak nevezhető, amiben mindketten elfogadták a sokszori újrapróbálkozások után, hogy kihűlt bármi többnek lenni. A válókereset beadását többször húzták, halasztották már ezer meg egy oknál fogva – többek közt mindkettőjük időbeosztására a zsúfolt, váratlan fordultokkal teli jelzők illeszthetőek a legtökéletesebben –, a jelenlegi indok épp az, hogy a nő karrierjét jobban támogatja az ideális házasélet képe, nem sérülnek az ismerősi kör közös metszetei, a saját, szintén széles kapcsolati hálója mellett a férjéé is elérhető a számára.

Joviális mosollyal követem Carl-t a ropogós szerződéskötés után, hogy bemutasson a hallomásból már kevésbé ismeretlen konyhafőnökasszonynak. Nevéhez sok szakmabeli köt különféle jelzőket, vegyes érzelmekkel a háttérben, a leggyakrabban felmerülőek, pedig két csoportra oszlanak; gasztronómiai elismerések köré és a főnöki perfekcionizmusának leírására. Két szóban összefoglalva egy brilliáns munkaholista vagy épp hajcsár, drága munkaadójának nagy örömére, aki sajátos módon megerősítette a híreszteléseket és többször hangsúlyozta a konokságát, amit reméli jobban fogok kezelni, mint néha napján ő teszi a már megfáradtabb idegeivel.
Pár lépéssel maradok le a férfi mögött, amikor megszólítja a vöröst. Szerencsésebb az a pár méter plusz, kellő mennyiségű személyes térben bővelkedjen a bemutatkozás pillanatában, legyen helye, némi ideje is a hír befogadására - Carl jelezte több minőségben is tűzről pattant jelenség.
- Nicole. - idáig még minden egyszerű, gördülékeny, nyugalmas, igazi vihari előtti csendként jellemezhető és emiatt nagy kíváncsisággal várom a fordulópontot a háttérben; ezt ígérte minden előrejelzés, a másoktól hallottak.
- Szeretném bemutatni neked az urat, Raffaele Balzac-ot. Ő lesz az új sous chef. - ...és itt is van, a legelső, csendes, csupán arcára rajzolódó előhírnöke a jövőre nézően unalmat nem hagyó kapcsolatunknak. A méregetés, a megmerevedő tekintete, amibe beleköltözik a döbbenet a pozíció elhangzásakor és nem várom meg azt szóban reagáljon a bejelentésemre, kérdezzen, netán kinevesse Carl-t az ötletéért, amiről nem egyeztetett vele. Határozottan, nyájas görbülettel a képemen lépek felé, nyújtom kézfogásra a jobbomat.
- Megtiszteltetés Önnel dolgozni, Hopkins séf. - ...és itt a második jel, mintegy megerősítése annak, hogy sok ehhez hasonló képességfelmérő rapidtesztre számíthatok a nyilvánvaló bizalmatlanságából adódóan, amiért nem hibáztatom, de nem is zavartatom magam miatta. Egyetlen percig sem, ami azt illeti és az üdvözlés viszonzása sem ráz meg, egy szelídebb változata ott marad a szám sarkában a korábbinak, afféle csendes megfigyelőként.
- Mi a francia konyha három legfontosabb alapanyaga? - a beugratós kérdés, melyre Auguste Escoffier séf egykori szavaival válaszolok;
- A vaj, a vaj és még több vaj. - evidens, amit csak gondolatban teszek hozzá és készen állok részletekbe belemenni, ha további részletekre kíváncsi, a magabiztos vonásaimra van írva nem jelentene gondot, ha tesztelni kíván - tisztelettel kezelt vendégem rá. Érdeklődés hiányában mégis elmarad a faggatózás, egyből a tulaj figyelmét kéri, négyszemközött.
- Carl, beszélnünk kell. - az előzetes döbbenetét látva könnyű kikövetkeztetni, nem felhőtlen örömét szeretné megosztani a férfival, akinek gondolatban szerencsét kívánok. A feszültség épp csak szikrákat nem hányt körülötte ahogy a sous chef kifejezés elhagyta a főnökének a száját.

Megkezdem a bemutatkozást, az ismerkedést a kollégákkal, amíg Nicole a feltételezett aggályait, ellenérzéseit osztja meg Carl-lal, lemeccselik maguk közt a csatájukat és könnyen fordul át a beszélgetés formálisból követlenebb hangneművé, amikor az egyik személyzeti tag portugál származását megneszelem. Szeretem az országot, többször is megfordultam a területén, ami nem korlátozódott le Lisszabon-ra és a nosztalgia instant megalapozta a hangulatot, többeket is bevont a kulturális fröccsbe. Ezt a könnyed pillanatot szakítja félbe a figyelmet követelő torokköszörülés, mire mindenki meg-megindul a dolgára.
A szétreppenést követően visszaöltöm a már tőlem látott türelmes, kedélyest mosolyt, mintha várnék valamit tőle és ez így van, érdeklődőn vizslatom az első reakcióját. Az elmaradt üdvözlés bepótlása, gratuláció, netán csettintéssel egybekötött helyre tétel - ki tudja, hm? Ahogy odalép, a kezembe nyomja a logózott anyagokat nem pillantok le rájuk, tartom a szemkontaktust.
- Irány az öltöző, és munkára. Nem érünk rá cseverészni. - kisebb sóhajjal konstatálom a merev hozzáállást, de elfogadom a háta mögötti beszervezés nincs a legnagyobb ínyére.
- Ahogy óhajtja, séf. - színpadias ívű meghajlással, enyhe aléllel a tónusomban felelek az ellentmondást nem tűrő ukázra, ám szemmel láthatóan nem oldódik fel egy csipetnyit sem a műsor hatására. Ha a szigor sajátosan öltözteti is; kár érte. Felegyenesedve nem vesztegetem az időmet, a korábbi beszélgetőpartnereim felé rövidek intek, nemsoká csatlakozom a soraikba és az öltözők irányába orientálódok. Pár lépés után üti meg a fülem botját Nicole hangja s állít meg a mondandójának idejére.
- Ja, igen! Majdnem elfelejtettem. - szolid kérdőiség avanzsálódik az arcomra, az összefogott egyenruhát áthajtom a vállamon. - Zárás után maradunk, addig találjon ki valamit. Maga villant, én meg kóstolok. - enyhén feljebb emelkednek a szemöldökeim, mosoly kezd kaján módon szélesbedni a képemen a fogalmazás pikantériájából adódóan; tökéletesen tisztában vagyok vele hogyan értette, mégis szórakoztatóbb látványosan félreérteni, amiért rögvest megszól. - Törölje le a vigyort a képéről, Balzac. Azt akarom, hogy nyűgözzön le. - lám, lám az első általa viselt görbületnek lehetek szemtanúja, lényegtelen sokkal inkább kihívást állító jellegű semmint őszinte. A sajátomat minden esetre megregulázom, sokat finomítok rajta.
- Nem fog csalódni. - a kijelentésem nem nagyképű, a gondolataim közt viszont nincs kétségbeesés netalántán rosszul sülne el a kóstoltatás, így egy biccentéssel tudom le a kört, adom tudtára értve van és irányba fordulva nyúlok a telefonomért. Az esti tervek a váratlan felkérésnek köszönhetően változnak és nem fogok tudni megjelenni az Eloise által rendezett vacsora végén, egy rövid értesítést küldök, megelőzve egy kellemetlen szóváltást miért a legutolsó pillanatra hagyom vagy a célzást, mi szerint szándékosan felejtettem el a legutóbbi Lott összeszólalkozás miatt - mintha ő szándékosan feledkezne el róla élvezettel kardoskodtam a férfival, amivel neki volt problémája és nem nekem.

Valami gyors, egyszerű, autentikus, ami a fine dining étkezés komplex ízei után emlékezteti az étel élvezetére és evés közben nem azon kattog az agya hány alapanyagból tevődnek össze az ízkombinációk, milyen technikát használt a szakács az előkészítés, a főzési, sütési folyamatokhoz. A hallottak alapján karomat teszem rá ebbe az embertípusba tartozik, aki a felszelt hagyma vastagságát is milliméterre pontosan tudni szeretné és ha egy hajszálnyival több vagy kevesebb, mint ahogy ő csinálná - ó, bizony a másik orrára köti. Az édes fehérre ennek a hangulatnak az elkerülése végett is esett a választásom, amellett, hogy a menüsor egy könnyű, enyhén savasabb kísérőt kívánt meg a fogások összekötőjeként. Egy újabb vörös komolysága nem illene olyan jól hozzájuk.
Az exkluzív helyiségbe belépve, ha nem egyből rá vezetném a tekintetemet is tudnám a méregető kékjeit rajtam tartja, érezhető a súlyuk és az óra, az extra kör ellenére nem vált fáradttá vagy tőle megrettentté a szám nyugvó elterülő mosoly. Hasonló Buddha megtestesüléséhez - szinte megingathatatlan.
A bal oldala felé haladok a kezemben tartott étkekkel.
- Úgy gondoltam, nem untatom a francia konyhával, mert az már a kisujjában van, Nicole. - elhagyom a séf megnevezést, de a szándék mögött semmilyen tiszteletlenség nem húzódik. Közvetlenebb megszólítást, komfortosabb, kevésbé rideg és általánosságban elmondható, az emberek szeretik, ha a nevüket hangoztatják.
- Hopkins. Nézzük, miből élünk. - persze, hogy Hopkins és ha a vezetéknevén szólítottam volna, akkor Nicole, hm? A lényeg a narratíva irányítása az ő kezében legyen, melynek gondolatára halványan szélesbedik az ív.
- Máris, kedves hölgyem. - karomat tenném rá imádja ezt és az ehhez hasonló megnevezéseket, az eddig tanusított szimpátiájának fényében módfelett, így természetesen szándékosan ejtem el az iménti korrigálást félvállról véve. - Pappa al Pomodoro. - helyezem elé a makulátlan szélű tányért. - Egy napos kenyérből, per bene. Buon appetito. - a főfogást távolabb teszem le az asztalra - mousse-t korábban már elhelyeztem a pult alatti hűtőben, az állaga miatt fontos a megfelelő hőmérsékletű tárolás a felszolgálás szekundumáig -, anélkül levenném róla a szempáromat, hogy ne maradjak le a reakciójának egyetlen morzsájáról se, holott van az a sanda gyanúm nem fog sokat a felszínre bukni a véleményéből. Elismerőt biztosan nem, de ha a figyelmem piedesztálját neki szentelem, talán valamilyen más hatást elérek és kizökken a merevségéből.
...s valóban; első kanál - semmi, második kanál - semmi, harmadik kanál - semmi.
- Mutassa a főételt. - se egy hümmögés, se egy kommentár, ízlelésre hosszabban elköltött másodperc, mi több, egyetlen kérdés sem hagyja el a száját. Bólintva állok fel, hogy az etikettnek megfelelően jobbról vegyem el a tálat, balról tegyem elé a tésztát.
- Parancsoljon! - épp csak annyira lépek odébb jó rálátásom legyen a vonásaira, helyet ezúttal nem foglalok.
- Carbonara? Ez most komoly? - a nevetése a legkevésbé sem zavar, a szavaival sem sért meg, tudom ízleni fog neki és könyvet a borítójáról ugye... rövidesen nem lesz oly' illő, szép ez a rövid jelenet.
- A megboldogult nagymamám receptje. Gondoltam, megmutatom, hogy honnan jöttem. - a kedélyes alt ellenére komolyságról árulkodik a hangom. Az étel maga egy kinyilatkoztatás, nem egy random választás, ami mögött nincsen történet, nem egy olyan, aminek nincsen lelke. Vonatkozik ez a levesválasztásomra, a desszertére egyaránt és ezt kimondatlanul tudatosítom benne a jelentőségteljes pillantásommal, amint sikerül belekapaszkodnom az övébe. Most is nevetni fog, hm? Sssz, nem, nem úgy érzem.
- Na, jó. Miért van itt? Pontosan tudom, hogy Rossi séfje volt. Carl-t hülyének nézheti, de én átlátok magán. - a magához vett kés és villa végül a falapon koccan, egyértelműsítéseként annak egy falatot nem fog enni a carbonarából, amíg nem kap választ a kérdésére. Átlát rajtam, hm? Legyen.
- Én csak magával szeretnék dolgozni. - meg kell álljam ne fújtassak kedvtelten a puffogását követő közbe vágásakor. - Tíz éve a szakmában, négy csillaggal, lenyűgöző teljesítménnyel és szakmai múlttal... ugyan, ki ne akarna Önnel dolgozni? - pofátlan hízelgéssel reflektálok, amit nyugodtan, már-már szerény tényközlésként tálalok számára. Egy kis igazság, egy kis ferdítés, egy kis hazugság - van annyi esze kihalássza melyik melyik lehet, de az tagadhatatlan, hogy az elért eredményeit nem degradálom, fekete-fehéren kimondom őket; gúnyt nélkülözően. A valódi okom unalmasan egyszerű ehhez képest, több részletből áll össze, aminek egy része egyáltalán nem tartozik rá, a másikat, pedig sejtheti; Carl kért fel a pozíció betöltésére.
- Kurva sokat dolgoztam azért, hogy itt legyek és nem venném jó néven, ha valaki megpróbálna a helyembe lépni. - előkerül az elásott kutya is, mire megingatom az üstökömet. Az étterem nívós, jó hírnevű és nem kell sokat gondolkodnom a miértjén - nem, nem Carl érdeme.
- Nem pályázok a helyére. - ez az ő étterme, brandje, ha úgy tetszik és lehet a korral jár, lehet túlságosan elkényelmesedtem az elmúlt két évben, amit szabadabban költöttem el, kreatívabban, változatosabban a konyhai robotmunkáhz képest, de bizton állíthatom nem akarom átvenni tőle a felelősséget, nem akarok annyi energiát, időt fektetni a helybe, mint amennyit megkíván, megérdemelne más elképzelésének megvalósítása. Komolyan gondolom a kijelentésem, függetlenül attól nem fapofával mondom és feltételezem ismeretlenül mindegy mit mondok, a saját szájízére fogja bosszússágában alakítani és mielőtt esetleg belelovallaná magát;
- Hozom a desszertet. - mondom úgy, mintha ezzel együtt pár másodpercnyi szünetet is adnék a megvitatott téma leülepedésére, amíg a hűtőbe készített moussért megyek, elé csúsztatom. - Bazsalikomos málna mousse. Kicsit savanyú, de könnyed, megvan a maga pikantériája. Mint kegyednek. - egy árnyalatnyival nyájasabbat villantok rá, hátha most valóban hatással lesz rá és oldódik egy késhegynyit a nő, de a pókerarc nem foszlott szerte, a bőre alatt lappangó ellenszenvet sem érzem, hogy meglazult volna - rendben, idő kell neki, értem-értem.
- Maradhat. - folytatni fogja, ott toporog a kijelentésének végén a figyelmeztetés, ezért kíváncsian, jól nevelten, csendben várom mit fog hozzátenni - mihez nyúljak, ne nyúljak, mit csináljak, ne csináljak típusú kiegészítésre számítok. - De nem tűröm a ballépéseket, sem pedig a henyélést, itt nincs szieszta, csak kemény munka, és lágy textúrák. Ha kiderül, hogy szabotálni próbál, vagy a helyemért ácsingózik, kivágom. Ha hibázik, le is út, fel is út. Remélem, világos vagyok. - ...és jól gondoltam.
- Mint a Nap, Nicole. - nem aprókkal bagatelizálom el, egy határozott bólintást kap, hogy kellően meggyőzővé váljak; nem veszem félvállról a kötelességeim, nem szemeltem ki magamnak a pozícióját. A döntés úgyis az övé elhiszi-e vagy se.
- Séf. - joviális kíséretet kap a kijavítás - persze, hogy séf. - Ne késsen el holnap délelőtt. A pontatlanságot sem tolerálom. - ó, ó látom azt az ívelődést és lényegtelen mennyire őszintétlen, csendes győzelemként könyvelem el. A szerződést már aláírtam, így legfeljebb egy nagyon nehéz kezdetnek néztünk volna a közös munka elején, semmint valódi búcsúintésnek a külön vacsorakóstolót követően, amire nap végi levezetésként tekintek és épp mondanám emiatt ne aggódjon, majd állnék neki a zárás befejezésének, amikor kellemes meglepetés kúszik a hallójárataimba.
- Én zárok. Viszlát! - a meglepődésem nem ül ki a fizimiskámra, amiért meg sem fordult annak az ellenkezője a fejemben, hogy ne én rendezném le a maradék mosogatnivalót, amit nem tudtam befejezni és a sütő tisztítását, az eszközök helyükre tételét. Korrekt, cserébe ezúttal elhagyom az este korábbi pontján már kevésbé értékelt teátrálisságot és csak szóban illetem vele. Mindössze a töredékével.
- Jó éjt, Mademoiselle Négycsillag!

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Szokták mondani, hogy minden ember olyan, mint egy hagyma, számos rétegből áll, amit egytől egyig le kell fejtenünk, hogy megismerjük a zöldség teljességét. Habár a hagyma egy séf számára már épp elég témába vágó, én tovább fejleszteném ezt a gondolatot. A jellemed és történeted részletgazdag soraiból arra jutottam, nem csupán hagymák vagyunk, hanem inkább igazi full course meals. Előétel, főétel és desszert, az egyes hozzávalók átgondolt összeválogatásától a részletekre odafigyelő főzésen át a gondos tálalásig. Van aki egy kicsit fűszeresebb, vagy aki ugyanazon összetevők más kombinációját képviseli, és olyan is, aki minden körülmények között visszautasítja a kelbimbót, mert már az óvodában sem szerette. A főzési idő, a textúrák és a tálalás is mindig különböző, még ugyanazon ember esetében is, attól függően vajon bal lábbal keltünk-e fel és a legjobb oldalunkat mutatjuk, vagy inkább azt kívánjuk bár nálunk lennének az atomfegyverekhez tartozó kódok, hogy megsemmisítsük ezt a világot az összes idegesítő tényezővel és emberrel együtt. A korodnál, illetve a tapasztalataidnál fogva azt gondolom a te receptkönyved tele lenne különböző ínyenc receptekkel, mint ahogyan a negyvenkettő éved is számos emlékkel. Érdekes téma lenne az is, hogy mi történt a házasságoddal, de ha őszinte akarok lenni, jobban érdekelnek annak részletei, hogy miért is kértek fel téged a bizonyos sous chef állásra.
Ha tippelnem kellene, hogy Te pontosan milyen étel is vagy, nem biztos hogy tudnék konkrétan választani. De egy biztos, hogy legalább annyira fűszeres vagy, mint a séfed, akivel biztosan lefuttok még néhány kört, mielőtt bármiféle bizalomnak nevezhető kötelék kialakulna köztetek. Menj, kezdd meg vele a közös munkát a játéktéren is - de vigyázz, ne gyújtsátok fel a konyhát egymás piszkálásával.
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!