Unottan ácsorogtam a hatalmas ablaknál a kanapénál. A lenti forgalmat figyeltem, ahogy az autók apró pontként száguldoztak ide-oda az aszfalton. Túl korán volt és a tegnap esti buli nyomai még ott remegtek a tagjaimban. A fejem iszonyatosan fájt, egyelőre csak bámulni voltam képes, hiába kényszerítette rám apám ezt a mai találkozó. Tatiana. Valami csaj, akihez közel kellett kerülnöm, mert "fontos". Ez akármit is jelentett, nem szívesen csináltam, csak muszájból. Már párszor összefutottam vele... eljátszottam, hogy bírom és próbáltam nem kifakadni minden egyes alkalommal, amikor például zavart. Apám állandóan a lelkemre kötötte, hogy ne űzzem el.
Még rajtam volt a tegnapi zakó és a sötétkék ing. A szép, fekete, élére vasalt nadrág is kissé gyűrötten, de rásimult a lábaimra. Csak a cipőt rúgtam le, mikor hazaértem, így meztelen lábbal ácsorogtam az üveg előtt. Egy darabig tartott a nyugalom, hamarosan megrezzent a telefon. "Roland Read" ugrott fel a messengeren, amint azt írta: "Csak ügyesen. Ha jófiú leszel megjutalmazlak." Utáltam, hogy jóformán kutyaként kezel. Jutalom, parancs... túl kötött és zavaró volt az egész.
Nyeltem egyet, majd ledőltem a kanapé törtfehér huzatára. Beletúrtam a hajamba, majd egy nagyot sóhajtottam. A tekintetem végig vándorolt a patyolattiszta lakáson. Nem rég járhatott itt a bejárónő, mert még az üvegasztalkán sem volt egyetlen újlenyomat sem és a vázában fehér rózsák díszelegtek. Friss virágok. Szerettem ezt itthon, de magamnak sosem vásároltam volna meg. Ezt csak Evelyn, az idős bejárónő tehette ide.
A szürke szőnyeg is makulátlan volt, ahogy síkképernyős tévé és a fotel is a kanapéval szemben. Ez utóbbiban szépen összehajtva a Gucci pokróc hevert. Drága lakásom volt, két hálóval, két hatalmas ággyal, mindig friss ágyneművel és igazi luxus fürdővel, modern konyhával. Ennek ellenére mégsem sűrűn fordultam meg itt túl sűrűn. Inkább a Séance-ban voltam, élveztem mások társaságát.
Nem sok időm volt persze pihenni. Éles hang hasította át a csendet, a lakás nyugalma megszűnt létezni. Természetesen a telefon volt a portáról... így nagy nehezen, megdörzsölve az arcomat odasétáltam az ajtó melletti kis asztalhoz, hogy felvegyem a fekete, bosszantó kis készüléket.
- Tessék...? - masszírozgattam a halántékomat, majd visszasétáltam a konyhába, hogy a hűtőből kivegyem a kibontott boros üveget, nagyot kortyoltam belőle. Ez volt az én életetőerőm.
- Mr. Read. Vendége jött. Egy ifjú hölgy. - Közölte a portásnő cincogó hangján.
Megköszörültem a torkomat, mielőtt válaszoltam. Aztán persze még egy kortyot magamhoz vettem, hogy megnedvesítsem a hangszálaimat. Borzasztóan száraznak éreztem minden szónál, amit kipréseltem magamból.
- Engedje fel és mondja meg neki, hogy nyitva van az ajtó. - Tettem hozzá, majd letettem a telefont. Elfordítottam a kulcsot és szépen visszafeküdtem a kanapéra, az üveggel a kezemben. Tudtam, hogy teljesen szétcsúszott vagyok.
Ha kattant is a kilincs, jelezve, hogy megérkezett a vendégem, nem mozdultam meg. Csak beleittam a borba.
- De jó, hogy itt vagy... hoznál nekem egy kis jeget? - Böktem a hűtő felé, amint belépett. Aztán persze, hogy ne csak parancsolgató bunkónak tűnjek, még hozzá tettem: - Van bor a hűtőben és valami üdítő is. Szolgáld ki magad.