Azért, mert olyan dolgot tettem, ami a saját szokásomon kívülre esik, nem fogok minden területen eszerint cselekedni. Ezért sem viselem el, hogy a pasas azt hiszi, hogy Ellát illetheti bármilyen illetlen vagy bóknak szánt megjegyzéssel a közelemben. Nem a tulajdonom, ugyanakkor a szerepünk szerint mégis, így ez a kettősség miatt érzem úgy, hogy kirángatnám biztonságos vackából a csávót és megmutatnám neki, hogy kinek bókolhat máskor. A rendelés ebből a szempontból könnyed akadálynak tűnik, melyet Ella nehezít meg a következő programajánlatával, hogy már csak azért se essünk túl ezen gyorsan és akadálymentesen. Magamban mérgelődve kísérem el őt a mosdóhoz, figyelve minden egyes mozdulatra, amelyet a környezetünk hoz magával, és már csak akkor engedem, hogy elvégezze a szükséges dolgait, amikor megbizonyosodtam a hely biztonságáról. Nem vagyok őrült, de óvatlan sem. Munkám során rengeteg olyan helyzetbe keveredtem, ahol a figyelmetlenség nem volt megengedett, mert az az életedbe került. Nem elég pusztán óvatosnak lenni, okosnak sem árt. Felkészülni a legrosszabbra, figyelni a változókat, és eszerint cselekedni. Ezért sem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy a feladatomat kikerüljem és engedjek az elkerülhetetlen problémának. Jól tudom, hogy többnek kellene tekintenem Ellát, mint egy feladat elemének, vagy akár egy másodpercre is emberszámba vennem, de nem szoktam én ehhez hozzá. Akikkel összeakadtam, azokat nem vehettem úgy, mert nem érdemelték meg. Akik pedig olyan érdekeket képviseltek, mint Ella, nem keresztezték az utamat. Így rettentő nehéz megfelelnem az elvárásainak, és valahol nem is akarok, de muszáj lesz, ha nem szeretném megnehezíteni a saját dolgomat. Karjaimat összefűzve mellkasom előtt állom el a mosdó ajtaját, és zavarom el a betérni kívánó hölgyeket, aminek természetesen a felháborodás lesz a vége, de teljesen hidegen hagy. Nekem küldetésem van, ők meg várhatnak. Valahol mégis örülök, hogy Ella gyorsan elkészül, annak viszont kevésbé, hogy bármihez is hozzáér, ami ebben a vírusoktól hemzsegő térben megtalálható. - Biztosra tudod? Nem! Ne állíts olyan dolgokat, amikről nem tudsz, mert bajba kerülhetsz. - érdeklődök lehetőséget sem hagyva neki, hogy kísérletezzen, bármennyire is élteti ez a lázadó életmód. Ezután viszont meggyorsítva lépteimet irányítom magam előtt a kocsihoz, és ugyanilyen sürgős mozdulatokkal nyitom ki neki az ajtót, hogy minél előbb biztonságban legyen. Ezek a változók viszont cseppet sem jelentik azt, hogy fellélegezhetek, de ha most nem engedek, akkor később ki tudja mit szeretne művelni, amit még annyira sem engedhetek meg. Azt viszont nem akarom megkockáztatni, hogy az alvásban megakadályozzon a felesleges csicsergésével, így lenyúlom előtte a kólát, ami még egy női felháborodást hoz magával, ma már magam sem tudom hányadikat. - Akkor mond meg, minek kell a kóla? Ha szomjas vagy, akkor a narancsot is megiszod. - ha már kifogásoknál tartunk, ő tőle sem kaptam magyarázatot miért pont erre a szirupos italra van szüksége. Morgok egyet, ahogyan az este elrontásával vádol meg, végül csak megforgatom a szemeimet, és inkább a pizzával szándékozok foglalkozni, ami nem sokáig megy, mert már megint úgy érzi, hogy valamit meg kell osztania velem. - Miért kérdezel hülyeségeket? - fordulok felé érdeklődésem közben, de csak ekkor látom meg, hogy leette magát, így csak sóhajtok egyet, mielőtt folytatnám. - Minden világos. Nincs kedvenc ételem. Azt eszek, ami van. Szóval veled is csak azt tudom megosztani, ami van. - foglalom össze neki a válaszomat, és egy zsebkendő után kutatok, amit megtalálva nyújtok át neki. - Leetted magadat. Általában jellemző rád a figyelmetlenség vagy csak engem boldogítasz vele? - kérdezek vissza most én is, mert őszintén nem értem és valahol nem is merem megérteni, hogy mi járhat a fejében, amikor ilyen kérdéseket tesz fel.
A kocsiban sem lehetek biztonságban, ha a kedves partneremen múlik, mert rögtön lecsapna egy legyet is, mondván tuti az ellenség poloskázta be, és nem véletlenül tévedt be szegény pára, hanem itt termett. Owen természete nem könnyű, de eszem ágában sincs kihúzni a gyufát, már az is problémát jelentett neki, hogy elkéredzkedtem pisilni. A mosdó használata felért volna egy reklámba illő jelenettel, ahogyan a fülkébe trónolok, ő meg az ajtó előtt várja a betérőket, és mindegyiket elzavarja, mondván a menyasszonya kényes, és jár neki az egyedüllét odabent. Nem rontom el a kedvemet, szárnyalok a tudattól, hogy nem zárt be a házba, és a történtek ellenére is kimerészkedett. Bosszantom őt, ez már a feje szerkezetén is látszik, az ég tudja, hogy miért gondolja így, mert ha visszaemlékszem az első találkozásunkra, akkor járna nekem az elégtétel. Hangosan kordul meg a gyomrom, alig bírom ki, hogy ne vessem rá magam a sajtos-kukoricás csodára, és szerencsére máris landol egy szelet nálam, de a kóla vita tárgyát képezi. Önkényuralomra tör a kedves úriember, és elveszi előlem azzal a kifogással, hogy én egy virgonc teremtés vagyok, és ha így folytatom, akkor éjszaka nem fogom hagyni aludni. Pont az beszél nekem erről, aki már párnákkal barikádozta el magát? - Mert jobban szeretem a kólát, és abban tudom, hogy milyen káros anyagok vannak, de ebben nem. A színe is visszataszító, a kóla fekete, ez meg narancs. Nem szeretem a narancsot, de megiszom, hogy lásd mennyire nagylelkű vagyok, és nem szólok meg mindent. – sóhajtok egyet a nagy monológom végén, és beleharapok az imádott pizzámba. Nem hiszem el, hogy valóban megtörténik, és elolvad a nyelvemen. Eddig műanyagdobozokban hozta haza a kaját, a szüleimtől nem fogadott el semmit, pedig ott ma este pazar vacsora van, és alig vártam, hogy meglepjen őt, végül fordítva lett. Feléled bennem a csevegés szelleme, és legalább azt tudni szeretném, hogy mi az, amit ő kedvel, de megint mellébeszélést kapok. - Nincs kedvenc ételed? Neked soha nem főztek? Anyám… - forgatom meg a szemeimet, és valóban felbátorodtam, de ez részben a piának köszönhető, úgy tűnik nem ment ki teljesen a hatása a szervezetemből. Nem mondanám, hogy nagy alkoholos vagyok, emiatt meg is szállt, és sokkal közlékenyebbé váltam. Észre se veszem, hogy leettem magam, de Owen igen, és egy zsebkendővel segít ki. - Jellemző rám a szétszórtság. A koncentrációt akkor kamatoztatom, ha írok, vagy alkotok valamit, de mostanában elhagyott az ihlet, és ingerszegény környezetben nem történnek csodák Owen. – ingatom meg a fejemet, és feltörlöm a rám ragadt ketchupot. - Sajnálom, de ezt a pulcsid bánja. Vegyek neked másikat? Ja…nincs pénzem, mert az is a szüleimnél maradt. Most komolyan Owen, hogyan akarsz elvenni, ha még azt se tudom rólad, hogy mi a kedvenc ételed? Felfogtad te, hogy mivel jár egy esküvő? Nem arról álmodtam, hogy egy idegenhez menjek hozzá, aki még arra az egyszerű kérdésre sem tud felelni, hogy mit eszik szívesen… - mondanám még, úgy tűnik kikelt belőlem a kisördög, de valaki kopogtat az ablakon. Hajaj, ennek nem lesz jó vége. Owen nem szereti, ha zavarnak bennünket, de mit tesz egy rendőr ellen? Az ablakot végül lehúzza, én meg mosolyogva pillantok a férfira. - Jó estét…igazoltatnám Önöket. Elkérhetném a papírokat? – hát az éppenséggel nincs nálam, és a hamis személyazonosság nem túl nyerő, így rögtönözve Owen lábára csúsztatom a tenyeremet, és előrehajolok. - Jó estét biztos úr, elnézést, de éppen a vőlegényemmel gyakoroljuk az eskünket. Tudja, a jövő hétvégén egybekelünk, ugye Szívem? – adok egy puszit az arcára, de a kezem már régen a tilosban jár. Bárcsak kevesebbet ittam volna odahaza. Ella ez már molesztálás!
Jó pár hete már, hogy az állítólagos jegyesemmel élek, de a helyzet szokatlansága azóta sem csillapodott. Évek óta egyedül éltem, a saját szokásaim és elképzeléseim szerint, és csak ahhoz kellett alkalmazkodnom, amit ismertem. Most viszont, hogy itt van Ella, meg kell erőltetnem emberibb oldalamat, és úgy tennem, mintha élvezném minden percét ennek az egésznek. Más körülmények között akár még elviselném a kisasszony társaságát, de ezek pont nem azok. Nem tudok kibújni a bőrömből vagy teljesen más személlyé válni, hogy megkönnyítsem a dolgát. Habár azt sem mondhatja, hogy nem próbálkozok felülkerekedni az átlagban bemutatott személyiségemen és változtatni a saját határaimon belül, mert az hazugság lenne. Máskülönben még mindig otthon malmoznánk azzal kapcsolatban, hogy mennyi párnát pakoljunk egymás közé amivel nem kockáztatjuk meg, hogy elmosódjon a közöttünk lévő távolság. Kétlem, hogy zökkenőmentesnek kellene nevezni ezt a kis kiruccanást, de még az agyam is tiszta, és az idegeim is jócskán egyben vannak, így mondhatni jól szórakozok. Ezt megcáfolva veszem el tőle a szénsavas italt kérése ellenére és bár ezzel megkockáztatom nemtetszésének kifejtését, mégsem tud különösen érdekelni. Az viszont inkább, hogy azt a pár órát, amit mondjuk úgy sikerül végigaludnom, ne azzal töltsem, hogy valaki mellettem éberen őrködik, holott az az én feladatom lenne. Aludjon, mert másnap nyűgös lesz és ha ettől hisztérikussá válik, azt nem tudom és nem is fogom elviselni. - Előbb magyaráztad el miért nem jó a narancs, szóval mégis megszóltad. Nem értem miért magyarázkodsz, ha mégis az ellenkezőjét teszed. - sóhajtok egyet elveszve ennek a témának az értetlenségében, és az italomból iszok egy kortyot. - A feladatom, hogy megvédjelek. A kólában, mint ahogyan te is említetted, káros anyagok vannak. Miért kockáztassunk? - vetek egy pillantást felé, mielőtt olyan témába másznánk bele, aminek a felvezető kérdése is sületlenség. Nem tudom miért pont ezek az információk érdeklik rólam, de valahol mélyen megígértem, hogy normális emberként viselkedek, így válaszolok számára. A kapott visszajelzés mégis elmélyíti komolyabb arckifejezésemet. - Talán nem egy nyelvet beszélünk? - kérdezek vissza, de nem akarom felhúzni magamat ezen. Leginkább azért sem, mert jobban leköt a szeleburdi viselkedése, meg az, hogy egy zsebkendőt nyújtsak neki segítségem jeléül. - Köszönd magadnak. Ha nem jöttél volna össze azzal a selejttel, most írhatnál boldogan a kismadarakkal vagy ahonnan szerzed az ihletedet. Nem árultam zsákbamacskát az életemmel kapcsolatban vagy mutatkoztam be Disney hercegként, hogy az elvárásaid szerint cselekedjek. - mérgelődök magamban emiatt, mert nem várhatja el, hogy a szökési kísérletei mellett két szépet pislog és a lábai elé borulok. - Én kérek elnézést, hogy nem tartogatok édes emlékeket abból az időszakból, mielőtt anyámat előttem végezték ki. Nincs konkrét kedvenc ételem, de a pizzát elviselem. A múltban élni viszont hiba, ezt jegyezd meg. Elegendő válasz neked ahhoz, hogy a feleségem legyél? - reagálok az általa elhangzottakra, ugyanakkor ennél többet nem kívánok számára mondani erről, mert egyáltalán nem tartozik rá és amúgy is megzavarnak. Gyanúsan mérem végig az egyenruhás alakot, leginkább a jelvényét keresve vagy valamit, ami arra ad okot, hogy a jelenléte tényleg a hatóságokhoz tartozik és nem a bűnözők tartanak rögtönzött farsangot. - Talán valami probléma van? - teszem fel kérdésemet, de a közelemben tartom a fegyveremet, hogyha valami félresikerülne, azonban feltűnést sem keltek vele. - Csak egy rutin ellenőrzést tartunk a környéken. Érkezett egy bejelentés pár gyanús alakról, így többen is az aggodalmukat fejezték ki. - magyarázza el ittlétét, én pedig biccentek egyet, hogy felfogtam. Azonban kevésbé értek egyet a módszerével. - Amint látja, a feleségemmel éppen elfoglaltak vagyunk. - ragadom meg Ella kezét, és az ajkaimhoz emelem, hogy egy rögtönzött csókot hintsek rá, végül el is mosolyodok, ami nem feltétlenül őszinte a részemről, mégis annak tűnik. - Hogy néztek ki ezek a gyanús alakok? Ha esetlegesen látnánk őket. - tapogatózok a rendőrnél, ő viszont csak sóhajt egyet, mert az idejét vesztegetem. Mégis ez a kíváncsiság vagy a feje megismertetése az autóval, és úgy vélem a barátságosabb verzió mellett döntöttem. - Ezt az információt nem adhatom ki. - válaszol kimérten, én pedig két tenyerem közé fogom Ella apró kezét, hogy biztonságban tudhassam, és még egy pillanatra felé is fordulok. - De mégis..nem lenne jó, ha tudnánk mikor vagyunk veszélyben? - kérdezek rá újra, végül csak egy a háta mögé kulcsolja mindkét kezét. - Három férfit jelentettek. - vallja be, én meg úgy teszek, mint aki körülnéz. - Nos, javítson ki, ha tévedek, de itt egy férfi van és egy nő. Ha a második és harmadik férfi nem a két üdítős dobozban van.. - emelem fel a kólásat, majd meg is rázom. - akkor nem minket keres. Ez esetben olyan bűncselekménnyel vádol, amit nem követtünk el, így akár jelenthetnénk is, hogy ártatlan civileket zaklat feleslegesen. Ragaszkodik ehhez? - Én csak az iratokat kérem, ennyi az egész.. - erősködik, én pedig sóhajtok egyet. - Nem minket keres, így ha megengedi, mi most tovább gyakorolnánk az eskünket. Vagy ezt is jelentenünk kellene a felettesének? - kérdezek rá, de már nem folytatja tovább, mert belátta, hogy elég nagy a parkoló ahhoz, hogy pont minket szúrjon ki. Ezért miután magunkra hagy, felhúzom az ablakot és az autót beindítva állok ki a helyünkről. - A jelvényemmel gyorsabban végeztünk volna. - jegyzem meg, miközben az utat figyelem és arra koncentrálok, hogy minél előbb hazaérjünk.
Owen tipikusan az a férfi, aki szeret megkérdőjelezni mindent, szerintem még a bolygón való életet sem ismerné el, ha nem lélegezne, és mászkálna mellette jó néhány ember. Az első pillanatban tudtam, hogy különc, de nem izgatott különösebben, mert tudtam, hogy nem lesz hozzá semmi közöm. Az első találkozásunk alkalmával jöttem rá, hogyha én vagyok a tűz, akkor ő lenne a víz, és más esetben sem változna ez a felállás. A róka incidens, és a verseim elvesztése unszimpátiát keltettek bennem, nem beszélve arról, hogy mennyire elütött az a viselkedésforma, mellyel a szüleimet örvendeztette meg. A férfi maga nem nyájas, a barátságos kifejezéstől messze áll, mégis van benne valami vonzó, ahogyan próbál távolságot tartani. A vállamra nehezedő súly, miszerint még tapasztalatlan vagyok, így elmosódik, és szórakoztatóvá válik az együtt töltött idő. A kijelentésemre affektál, nem tetszik neki, hogy fikázom a narancsot. - Mert tudtad, hogy az egyetlen kívánságom az estére a kóla lenne, mégis megtagadtad, és még kelepcébe is húztál. Meg szerettem volna mutatni, hogy átlépek a határaimon, és én is képes vagyok kompromisszumot kötni. Nem hagyhatom szó nélkül, hogy mindig fölém kerekedjek Owen. – mosolyodom el, de nem bántásból mondom ezeket neki, csak éltet a kocsiban való kommunikációnk. - A feladatod az, hogy megvédj, nem az, hogy elvedd, amit kértem. – nevetek fel halkan, mert hiába zárnám le, még odaszúr. Owen képes alábbadni ebből az arroganciából, vagy mindenképpen neki kell kimondania egy vitában is az utolsó szót? Nem félek tőle, csipkelődhet, amúgy is egy fura fazon. - Néha úgy érzem, hogy nem. – időközben le is eszem magam, és elveszem a felém kínált zsebkendőt. Az alkoholtól bátor vagyok, és meggondolatlanul ömlenek ki a számon olyasmik, melyeket más esetben félnék megkérdezni, vagy megosztani vele. - Honnan kellett volna tudnom, hogy selejt? Ó, biztosan a kismadarakkal írnék verset az erdő közepén, és kibérelnék egy faházat is, hogy várjam a szőke hercegemet. – vágok vissza abban a stílusban, ahogyan előadja magát, mert ez már korántsem humoros, hanem bántó, hogy lealacsonyítja a sérelmeimet. - Kivégezték az édesanyádat? – hökkenek meg a szóáradaton, és visszaveszek a hangom éléből. Értetlenül pislogok rá, és már bánom, hogy felhoztam az esküvő témát. - Sajnálom őt, és köszönöm elegendő lesz az információ. – talán most először hallgatok el az este folyamán, és látom Owent egy átlagos embernek, mintsem egy robotnak. A beszélgetésünket egy rendőr szakítja félbe, aki igazoltatni szeretne bennünket, de Owen visszavedlik az érzéketlen pöccsé, én meg menteném a menthetőt. A karjaim elkalandoznak, de mielőtt hülyeséget tennék (a puszi is az már), megfogja a kezemet, és az ajkaihoz vezeti. Egy szende mosollyal fogadom, és átengedem neki az irányítást. A mellettem ülő férfi gyengéd, és a karomat cirógatja, mint egy szerelmes vőlegény. Összezavar a magatartásával, és mikor rám pillant, akkor felvonom az egyik szemöldökömet. A párbeszédjük köt le, és a puhatolózás a környéken cirkáló bűnözők iránt. Még kortyolok egy keveset a narancsos üdítőből, és hirtelen meleggé válik a kocsi belső tere. A végén Owen lerázza, és felhúzva az ablakot hajtana el, de a hirtelen indítástól meg kell kapaszkodnom az autó egyik részében. A biztonsági öv visszaránt, de addigra már homályosan látok, és az ismert örvény szippant magába. - Owen Alexander Cavanaugh, született Oroszország…első bevetés, partner neve Aaron Bennett. – már nem vagyok tudatában annak, hogy mit beszélek, csak bámulok előre a nagy semmibe, és leblokkol az agyam. - A bevetés sikertelen, a bűnöző meglép…lefokozás helyett újabb próbatétel. A hadműveletre még nem alkalmas. – ritmikus rezgés szalad ki a garatom fogságából, majd hirtelen egész testemben megrázkódom, és a feje oldalra billen. Fehér hab folyik ki a szám szélén, és totálisan éber leszek, de a testem felett már nem bírok uralkodni. Valaki megmérgezett, ebben biztos vagyok, és kapnék a biztonsági öv után, de a marionett bábúhoz hasonlítok. A tekintetem üvegessé válik, és ráharapok a nyelvemre is, hogy némileg észnél maradjak, de hamar elillan az ellenállásom, és tejfehér köd lepi el az agyamat, még egy utolsó rángást követően.
Kezdőlap
Azért, mert olyan dolgot tettem, ami a saját szokásomon kívülre esik, nem fogok minden területen eszerint cselekedni. Ezért sem viselem el, hogy a pasas azt hiszi, hogy Ellát illetheti bármilyen illetlen vagy bóknak szánt megjegyzéssel a közelemben. Nem a tulajdonom, ugyanakkor a szerepünk szerint mégis, így ez a kettősség miatt érzem úgy, hogy kirángatnám biztonságos vackából a csávót és megmutatnám neki, hogy kinek bókolhat máskor. A rendelés ebből a szempontból könnyed akadálynak tűnik, melyet Ella nehezít meg a következő programajánlatával, hogy már csak azért se essünk túl ezen gyorsan és akadálymentesen. Magamban mérgelődve kísérem el őt a mosdóhoz, figyelve minden egyes mozdulatra, amelyet a környezetünk hoz magával, és már csak akkor engedem, hogy elvégezze a szükséges dolgait, amikor megbizonyosodtam a hely biztonságáról. Nem vagyok őrült, de óvatlan sem. Munkám során rengeteg olyan helyzetbe keveredtem, ahol a figyelmetlenség nem volt megengedett, mert az az életedbe került. Nem elég pusztán óvatosnak lenni, okosnak sem árt. Felkészülni a legrosszabbra, figyelni a változókat, és eszerint cselekedni. Ezért sem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy a feladatomat kikerüljem és engedjek az elkerülhetetlen problémának. Jól tudom, hogy többnek kellene tekintenem Ellát, mint egy feladat elemének, vagy akár egy másodpercre is emberszámba vennem, de nem szoktam én ehhez hozzá. Akikkel összeakadtam, azokat nem vehettem úgy, mert nem érdemelték meg. Akik pedig olyan érdekeket képviseltek, mint Ella, nem keresztezték az utamat. Így rettentő nehéz megfelelnem az elvárásainak, és valahol nem is akarok, de muszáj lesz, ha nem szeretném megnehezíteni a saját dolgomat. Karjaimat összefűzve mellkasom előtt állom el a mosdó ajtaját, és zavarom el a betérni kívánó hölgyeket, aminek természetesen a felháborodás lesz a vége, de teljesen hidegen hagy. Nekem küldetésem van, ők meg várhatnak. Valahol mégis örülök, hogy Ella gyorsan elkészül, annak viszont kevésbé, hogy bármihez is hozzáér, ami ebben a vírusoktól hemzsegő térben megtalálható. 
A kocsiban sem lehetek biztonságban, ha a kedves partneremen múlik, mert rögtön lecsapna egy legyet is, mondván tuti az ellenség poloskázta be, és nem véletlenül tévedt be szegény pára, hanem itt termett. Owen természete nem könnyű, de eszem ágában sincs kihúzni a gyufát, már az is problémát jelentett neki, hogy elkéredzkedtem pisilni. A mosdó használata felért volna egy reklámba illő jelenettel, ahogyan a fülkébe trónolok, ő meg az ajtó előtt várja a betérőket, és mindegyiket elzavarja, mondván a menyasszonya kényes, és jár neki az egyedüllét odabent. Nem rontom el a kedvemet, szárnyalok a tudattól, hogy nem zárt be a házba, és a történtek ellenére is kimerészkedett. Bosszantom őt, ez már a feje szerkezetén is látszik, az ég tudja, hogy miért gondolja így, mert ha visszaemlékszem az első találkozásunkra, akkor járna nekem az elégtétel. Hangosan kordul meg a gyomrom, alig bírom ki, hogy ne vessem rá magam a sajtos-kukoricás csodára, és szerencsére máris landol egy szelet nálam, de a kóla vita tárgyát képezi. Önkényuralomra tör a kedves úriember, és elveszi előlem azzal a kifogással, hogy én egy virgonc teremtés vagyok, és ha így folytatom, akkor éjszaka nem fogom hagyni aludni. Pont az beszél nekem erről, aki már párnákkal barikádozta el magát? 