Pár napja kaptam egy társat Owen személyében. Még úgymond frissek vagyunk a nyomozók körében, a parancsnokunk nem mert külön ügyre állítani minket, mert félő volt, hogy valamit elbaszunk. Az elméleti oktatásban nem vallottunk kudarcot, de a terepen még nem próbáltuk ki a képességeinket. Az első feladat…hát, hogy is mondjam, de nem éppen az volt, amire számítottam, vagy közel megfelelt volna az elvárásaimnak, de nem utasíthattuk vissza, és nem is válogathattunk. Már nem vagyunk járőrök, a megfigyelés szerves részét képezi a munkakörünknek, és nincs kedvem felsülve visszamenni a kapitányságra. A jelentésünknek pöpecnek kell lennie, így az sem csoda, hogy a legvégsőkig elmegyünk mind a ketten. A Time Square környékén nem szokatlan a felfordulás, az ünnepi megmozdulás, és sajnos ma is ez a helyzet, mert a gyorséttermi láncok nemzetközi napját ünnepeljük. A legjobb megoldás az volt, ha beépülünk, és úgy tartjuk a szemünket a gyanúsított személyen. Az egyik sarki bisztró tulajdonosával egyeztettük le, hogy szeretnénk beépülni, és a civileket megóvni a bajtól, ezért a segítségével be kell öltöznünk hagyományos alkalmazottaknak, akik részt vesznek a mai akciósorozatban. A röhögés környékezett meg, amikor megláttam a társamat egy nagy hamburger jelmezben. - Owen…ugye nem? – már visítottam a ténytől is, hogy ebben fogunk fel-le mászkálni, és az akciókat kiabálni a brooklyni népségnek, de ami késik az nem múlik, mert ekkor az öreg fószer az én maskarámat is kihozta. - Ez valami vicc? – mértem végig a hot dogot, és kezdett felmenni bennem a pumpa. - Uraim hátul az öltözőben van két szabad szekrény. Nyugodtan öltözzenek át, és ne aggódjanak, nem fogják tudni, hogy kik maguk. – szépen elvettem a sajátomat is, aztán morogva indultunk meg a hátsó helyiség felé, hogy a saját ruhámat átvegyem erre a kis csodára. Owen szűkszavúan mérte végig, és még ki is akasztotta. A srác ki tudott akasztani ezzel a tisztaságmániájával. - Nem látod, hogy nincs rajta kosz? – ráncoltam össze a homlokomat amikor elővett egy kis kefét, és azzal tisztította meg a jelmezét. Megforgatva a szemeimet bújtam ki a saját felsőmből, és a szekrény mélyére száműztem. Az egyik kis csaj éppen ekkor lépett be a duónk mellé, és szerintem a szívroham kerülgette, mert úgy megijedt, hogy hátrapillantással együtt tolatott ki az öltözőből. - Olyan ijesztő tudsz lenni Cavanaugh, te…takarítók gyöngye. – vigyorogva bokszoltam bele a vállába, hogy felkészüljünk a küldetésre, és átvegyük ezt a nyamvadt felszerelést.
Két órával később
A gyanúsítottnak semmi nyoma, a kezemben egy tábla, Owen kezében meg egy kihangosító…ha esetleg újra el akarnánk mondani a szlogent, de azt kétlem, hogy meg fog történni. Istenverte hideg van, de a virslis maskarám alatt ebből nem érzek semmit, úgy izzadok, mint egy ló, és hogy is mondjam, de alsó tájékban sem igazi a dolog. Ugrálva igazítom meg a kis nadrágomat, és a korcba kapaszkodva teszek egy kört a tengelyem körül. Owen tekintete akár egy sasé, de szerintem még ő sem szúrta ki a kis balfékünket, akire többszörös bolti lopás miatt körözést adtak ki a körzetünkben. A pillantásom lassan siklik végig a tömegen, az itteni embereket pásztázom, néha felhangzik egy gyereksírás, vagy egy veszekedés foszlánya, de semmi feltűnő egyelőre, amíg valaki meg nem rántja a kiflim szélét…haha rohadt anyag, csípi a bőrömet. - Bácsi…kaphatnék egy hot dogot? Milyen ízűek vannak? – majdnem megugrok a hatalmas barna szempár láttán. - Öhm… - vakarom meg a tarkómat, mert kiestem a szerepemből, és a szlogen se jut eszembe. Owen segítségére várok…
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
★ foglalkozás ★ :
"szabadúszó" nyomozó, volt DEA ügynök
★ play by ★ :
Sebastian Stan
★ hozzászólások száma ★ :
250
★ :
Re: Owen & Aaron - The beginning
Vas. Nov. 05 2017, 14:11
Cowboy & Ördög
Gyakorlatilag az idegösszeomlás ötvenedik fázisába lépek, mikor beosztanak mellém egy társat, de bárcsak ennyi is lenne. Alapjáraton nem vágyom társaságra, és jobban szeretek a magam módszerei szerint haladni. Beosztani az időmet, a feladatomat tervek és pontok alapján felépíteni. Két emberrel ezt viszont aligha lehet, hiszen olyan, hogy mindenben egyetértsen két fél, pusztán lehetetlen. Különböző kiképzést, különböző elveket tudhattunk magunkénak, melyeknél elkerülhetetlen az ütközés. Márpedig ha terepen jön elő ez a probléma, bukhatjuk az egész ügyet úgy, ahogy van. Nem kételkedek a normális partner létezésében. Biztosan akadnak olyanok, akikkel a közös munka nem átok, amivel a felettesek sújtanak csak úgy szórakozásból, hanem igenis sikeres végeredménnyel záruló feladat. Azonban vajmi kevés az ilyen, én pedig nem olyan emberből vagyok összerakva, aki vakon kockáztat, ha társulásról van szó. Elvek szerint működök, a következő lépésem pedig addig van biztonságban, amíg megtartom magamnak. Minden más esetben szembe kell nézni azzal, hogy keresztbe húzzák minden egyes számításomat. Bennett elviselhető alaknak tűnik. Odafigyel a munkájára, és nem tűri a semmittevést. Talán szerencsém lesz vele, de az is lehet elhamarkodottan döntök vele kapcsolatban. Mindenesetre eldől majd. És akkor térjünk is vissza a problémák ötcsillagos kiugró bajnokára, mégpedig a beépülés körülményeire. Nincsen baj, ha el kell vegyülni az emberek között, hiszen a többségük annyira egyszerű, és kiszámítható, hogy bármikor felvehetőek a szokásaik, és hónapokig tudsz úgy létezni a közelükben, hogy nem is sejtik jelenlétedet. De mikor a beépülés mellé magadra kell húznod valami nevetséges zubbonyt is, aminek hamburger formája van, és jár hozzá még egy feszes harisnya is, amiben inkább megfulladnál, minthogy szégyen áztatta tárgy legyél a tér közepén. Ez viszont nem lehetséges, mert bár minden tiltakozásom ellenére tudom, hogy mire vállalkoztam, és azzal is tisztában vagyok, hogy a ránk kiszabott munka nem csak valami játék a csapat részére, így azt a megfelelő módon kell elvégezni. Viszont mindennek van határa és annak, hogy két lábon járó gyorskaja legyek csak mert valami idótát kell lekapcsolni, abba kevésbé lelkesen megyek bele. Morogva igazgatom el magamon a kényelmetlen szerelést, de sehogyan sem akar a rá kiszabott helyén maradni. Leporolom, a láthatatlan szöszöktől tisztítom meg az anyagot, de mindhiába. Már azon vagyok, hogy leszaggatom magamról, és a sarokba vágva teszek az egész ügyre is, de amikor meglátom Aaront, rá kell jönnöm, hogy a kisebbik rossz amit át kell élnem. Az a hotdog szerelés maga a katasztrófa, és ez még nem kifejezés. - Ne mondj semmit. - figyelmeztetem egyesen rámutatva. Azért két buci közé szorult hústoronynak lenni sem valami felemelő érzés. A tér zsúfolásig tele, mi meg lelkesedést színlelve kínáljuk fel magunkat, - pontosabban a terméket amibe öltöztünk, - a járókelőknek. Magamban zsörtölődök, de teljesen haszontalan. Körültekintek, hátha legalább a gyanúsított nyomára bukkanok, és akkor ennyivel le is zárhatjuk ezt a napot, de csak nem jelentkezik. Sóhajtok egyet gondterheltségemet kiszabadítva testem által körülölelő palackjából, és annyira elmerengek a szerepemben, meg az ügy kivitelezésében, hogy már csak arra figyelek fel, hogy Bennett a segítségemre szorul. Odasétálok melléjük, de minden egyes lélekjelenlétemre szükségem van, hogy ne húzza ki a lábam alól a talajt képletesen is a méretes szerelés, majd csak ezután állok meg társam mellett. - Üdv Bobby kajáldájában gyermek. Ha pocakodat szeretnéd alaposan megtömni, jó helyen jársz. - kezdek bele egy széles vigyorral az arcomon, melytől legszívesebben képen törölném magamat, csakhogy észhez térjek. - Ha hotdogra vágysz, van sima, sajtos, kukoricás, mellé pedig háromféle feltétből is választhatsz: majonéz, ketchup, mustár. - vázolom fel a verziókat, mire a gyermek fellelkesedik, és az összes feltétet egybe sorolja fel, amiből egyet kell neki alkotni. Ugyanilyen vidáman halad a kiszolgálás, és mihelyst felszabadulunk a gyerekzsivajtól, visszaváltozik arcomnak komolysága. - Tegyél egy szívességet, és eressz golyót a szívembe, Bennett. Pont ide a saláta levele fölé. - mutatok a megfelelő irányba, mert már lassan kezd elegem lenni mindenből. A jelmezből, a tömegből és a füllesztő melegtől, amit ebben a szerelésben kell végigszenvednünk.
Nem így képzeltem el az első bevetésemet, mint egy őrült, aki hamburgernek öltözik be, vagy valami kajának. Másnak nem tudták volna kiadni ezt a feladatot? Cavanaugh normális alaknak tűnik, de nem valami bőbeszédű, és ebben hasonlítunk is. Én nem magyarázom túl a helyzetet, ő sem teszi, de mikor elkészül a jelmez felvétellel, akkor nem bírom ki, hogy ne röhögjek, mert ultragáz ez a szituáció. Én sem festek jobban, és a főnök szerint, ha nem akarunk lebukni, akkor ideje lenne kimenni a tömegbe. Megalázó, hogy ebben kell flangálnom, és még a seggem is belemelegszik. Arra már végképp nem akarok gondolni, hogy mi lesz akkor, ha feltűnik a célszemély, és utána kell rohanunk. Ebben a tömegben nem hinném, hogy sokan örülnének, ha a frászt hoznánk rájuk, de aztán ki tudja. Mindenesetre morogva ballagok ki a társammal együtt, aki ugyan nagy sasszem, de látom az arcvonásain, hogy ő sem repes az örömtől. Az utcán többen vannak, mint amire elsőre számítottam. A kaja minden korosztályt vonz, és a kedvezmények miatt nagy tumultusra készülnek odabent is a konyhában. Fél percenként a fenekemnél igazgatom a jelmezem, és azon imádkozom, hogy senki ne jöjjön oda hozzánk, de pont én vagyok az a szerencsétlen, aki bekapja a horgonyt egy törpe személyében. Nem vagyok gyerekpárti, beismerem, hogy nem tudok mit kezdeni velük, és a családi események legnagyobb részén is kerülöm őket, de ez most nem az a helyzet, és idő, amikor megtehetem. A kérdése hallatán megvakarom az üstököm, ami éppen valamilyen élelmiszer lehet, és segélykérően pillantok Owen felé, hogy csillapítsa a gyerek tudásszomját, mert nekem nem jut eszembe a szlogen. - Hát ez… - halkan tátogok, mert jómagam is megijedek a mosolyától. Nem veszi észre, hogy a vicsorítás nem egyenlő a szívből jövő mosollyal? Komolyan mondom, hogy ebből baj lesz, de gyorsan darálja a szöveget, ezért jár neki a piros pont, ha nem is az ellenőrzőbe, de egy esti sör keretében tuti megadom neki. Másodpercek alatt sorolja fel a kínálatot, én meg elfordulok, mert nem sok hiányzik, hogy az arcába röhögjek. Végül elcsitul az első tömeg, és a gyerekek is beállnak a sorba, így láthatom az igazi oldalát Owennek. - Előbb végezzek veled? Hallod, nem érzem a seggemet, nem viccelek. A kolbászom egybeforrt ezzel. Nem hiszem el, hogy nem történik semmi. Honnan szedted a szöveget? Hallod én már attól pánikba esem, ha idejön egy gyerek. – ugrálok egy sort, most egy felnőtt pár érkezik hozzánk, és az előbbi jelenetnek hála, már tudom, hogy mit kell tennem. Szépen elsorolom a választékot, de nem egy horrorfilmbe illő vigyorral, csak úgy lazán, aztán odasétálok egyik oldalamról a másikra dőlve a társam mellé. - A szíveddel még túl is élheted, mit szólnál, ha a zsemlédbe céloznék? Az sokkal könyörületesebb halál lenne Cavanaugh. – veregetem meg a vállát, de abban a minutumban feltűnik a kis madarunk. - Odanézz. – suttogom kettőnk közé, mert nem akarok ujjal mutogatni, az kezdőkre vallana. - Észak felé, a másik oldalon a svájci sapkás pasas. Szerintem ő az. Eléggé frusztráltnak vélem…igen, ez tuti ő az. – már nyúlnék a fegyveremhez, de a mustár rálóg, és nem bírok megmozdítani. - Álld el az útját. – ripakodok rá, hogy vegye a lapot, de valaki meglök hátulról, és ezzel együtt sodróm el Owent is. Mi az isten…de összetapad a két jelmez…
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
★ foglalkozás ★ :
"szabadúszó" nyomozó, volt DEA ügynök
★ play by ★ :
Sebastian Stan
★ hozzászólások száma ★ :
250
★ :
Re: Owen & Aaron - The beginning
Pént. Dec. 15 2017, 01:56
Cowboy & Ördög
Elképzelni sem tudnék ennél nagyobb baromságot, hogy beépüljünk a gyorskajáldák koronázatlan királyainak öltözve, mégis itt nyomorgok egy hamburgerbe ágyazva, és titkon azért fohászkodok, hogy szakadjon rám az ég vagy a föld nyíljon meg alattam. Mivel sajnálatos módon a természeti katasztrófák irányítására még nem képeztek ki, ezért el kell tűrnöm a tikkasztó hőséget, az idióta kinézetet meg a még idiótábban festő partneremet, akinek úgy tűnik a macska elvitte a nyelvét, mihelyst egy gyerek megjelenik előtte. Mondhatnám, hogy a feladatunk komolysága mondatja velem a miniembernek szánt szöveget, de ki a franc venne minket komolyan ilyen szerelésben?! Ezért sem megy, hogy magam s komolyan vegyem mindezt az őrültséget, aminek részesei vagyunk. Mindenesetre sikerrel járok, és a gyermek már rohan is, hogy korán elkezdje egészségtelen életmódjának felépítését, nekem viszont az első dolgom ezután a partneremnek könyörögni egy végzetes lövésért, ami az egyetlen megoldásnak tűnik, ha a felvázolt problémákat nézem. Egyre furább arckifejezés ötlik fel arcom vonásainak mentén a szövegétől, és el is fordulok egy pillanatra hitetlenkedésemet fejcsóválással kifejezve. - A kolbászod? - kérdezek vissza megrökönyödve. - Csodás. Mondhatom elviselhetőbbé vált minden a beszámolódtól most, hogy tisztában vagyok a kolbászod állapotával. - vágom csípőre a kezemet, majd kifújom azt a levegőt, ami még visszatart a felrobbanástól. A főnök vagy pikkel ránk vagy szimplán elment az esze, mert ez valami kitolás, bárhogy is nézzük. Ettől még az is elviselhetőbb lett volna, ha bokornak öltöztet vagy dunsztom sincs minek. Annyi lehetőség van széles e világon, de nekünk éttermi választékokként kell feszítenünk a tömeg közepén, eladva nagy vonalakba magunkat. Naivan azt hittem, hogy valami szervezetbe épülünk be, élet-halál harcot vívva, erre egyedül csak a halálra főléstől meg a gyerekek lelki világának megrontásától kell tartanunk. Mégis úgy tűnik az utóbbi kategória furán, de lelkesedik abszurd kinézetünkért. - Improvizáltam. Fogalmam sincs. A kölyök valószínű nem a salátalevelemet akarta megsimogatni, hanem éhes. Logikusnak tűnt felsorolni neki mik vannak. - nézek egy pillanatra a kajás stand felé, majd vissza Aaronre. Legszívesebben képen röhögném, de akkor kezdhetném magammal is. Az igazság viszont az, hogy még mindig nem mertem teljesen szembesülni a kinézetemmel, és egy darabig biztos nem is fog menni. Remélhetőleg mire felfogom, hogy most csesztem el karrierem fényes jövőjét már rég túl leszünk ezen a megaláztatáson. - Zsemle..saláta. Tök mindegy, csak csináld, mert ha tovább kell szoronganom ebbe a vacakba, esküszöm felrúgok valakit. - mérgelődök magamba, és már éppen ráförmednék hot-dog uraságra, amikor olyan emberre hívja fel a figyelmemet, aki miatt itt kell szenvednünk. - Meg is van az első jelentkező. - indulnék meg felé, de moccanni már képtelen vagyok, mert ugyan a tekintetemet a gyanús alakon tartom, a testem valahol a földön köt ki, összeakadva Bennettel. - Mi a jó büdös..? Meg vagy húzatva? - akadok ki, de hiába mozdulok, csak még nehezebb a menekülés lehetősége, főleg, hogy valami abnormális módon összekapcsolódtam a társammal. A nagy mocorgások közepette azonban valahol a buci alsó része elszakad, amit idegességemben tovább szaggatok, végül már csak egy szál alsóba, és a felsőtestemet körülölelő hamburger másik felével tápászkodok fel a földről, magammal húzva Aaront is. - Kiszúrt minket. Te menj a másik oldalról, és bekerítjük. - mutatok rá felkapva a fegyveremet, és már rohanok is a pasas felé, aki miután meglátott minket, egyből felvette a nyúlcipőt. Jelen helyzetünkben azon sem csodálkoznék, hogyha útközben lecsapnának rám a mentősök az ínycsiklandó kinézetem miatt tönkre vágva ezzel az egész akciót.
Kezdőlap
| 
Gyakorlatilag az idegösszeomlás ötvenedik fázisába lépek, mikor beosztanak mellém egy társat, de bárcsak ennyi is lenne. Alapjáraton nem vágyom társaságra, és jobban szeretek a magam módszerei szerint haladni. Beosztani az időmet, a feladatomat tervek és pontok alapján felépíteni. Két emberrel ezt viszont aligha lehet, hiszen olyan, hogy mindenben egyetértsen két fél, pusztán lehetetlen. Különböző kiképzést, különböző elveket tudhattunk magunkénak, melyeknél elkerülhetetlen az ütközés. Márpedig ha terepen jön elő ez a probléma, bukhatjuk az egész ügyet úgy, ahogy van. Nem kételkedek a normális partner létezésében. Biztosan akadnak olyanok, akikkel a közös munka nem átok, amivel a felettesek sújtanak csak úgy szórakozásból, hanem igenis sikeres végeredménnyel záruló feladat. Azonban vajmi kevés az ilyen, én pedig nem olyan emberből vagyok összerakva, aki vakon kockáztat, ha társulásról van szó. Elvek szerint működök, a következő lépésem pedig addig van biztonságban, amíg megtartom magamnak. Minden más esetben szembe kell nézni azzal, hogy keresztbe húzzák minden egyes számításomat. Bennett elviselhető alaknak tűnik. Odafigyel a munkájára, és nem tűri a semmittevést. Talán szerencsém lesz vele, de az is lehet elhamarkodottan döntök vele kapcsolatban. Mindenesetre eldől majd. És akkor térjünk is vissza a problémák ötcsillagos kiugró bajnokára, mégpedig a beépülés körülményeire. Nincsen baj, ha el kell vegyülni az emberek között, hiszen a többségük annyira egyszerű, és kiszámítható, hogy bármikor felvehetőek a szokásaik, és hónapokig tudsz úgy létezni a közelükben, hogy nem is sejtik jelenlétedet. De mikor a beépülés mellé magadra kell húznod valami nevetséges zubbonyt is, aminek hamburger formája van, és jár hozzá még egy feszes harisnya is, amiben inkább megfulladnál, minthogy szégyen áztatta tárgy legyél a tér közepén. Ez viszont nem lehetséges, mert bár minden tiltakozásom ellenére tudom, hogy mire vállalkoztam, és azzal is tisztában vagyok, hogy a ránk kiszabott munka nem csak valami játék a csapat részére, így azt a megfelelő módon kell elvégezni. Viszont mindennek van határa és annak, hogy két lábon járó gyorskaja legyek csak mert valami idótát kell lekapcsolni, abba kevésbé lelkesen megyek bele. 
