Nincs már messze a vizsgaidőszak, de még volt pár hét hátra a szorgalmiból, egyúttal a diákoknak szervezett tanulmányi versenyek döntőit, szóbeli fordulóit is most rendezik. Ennek örömére ma végre az utolsó dolgozat bírálatot is kiküldtem, mert történelem és irodalom szakos dolgozatok mellett még olyat is kaptam társbírálatra, ami meg már a jogászokhoz tartozik mert római jog a témakör, viszont van egy erős történelmes vonala is, így engem is megkerestek vele. Hosszúra nyúltak az esték, amik alatt végigolvastam a munkákat és elkészítettem a bírálatokat, de ma elégedetten dőlhettem hátra, miután az utolsót is elküldtem este hétkor. Azaz dőlhettem volna, de még volt némi dolgom, így csak lezártam a hivatali noteszgép fedelét miután leállítottam azt, majd felállva igazítottam sötét acélkék ingem derékrészén, hogy aztán az ablak melletti sarokban álló fogasról a sötétszürke zakót is leakasszam és magamra dobjam. Az összkép elegáns volt, de mégis lezser, ahogy a nyakkendőt most kihagytam és az inget se gomboltam össze teljesen felül, mert eléggé a nap végén jártunk már ahhoz, hogy ne akarjak ennyire formális lenni. Még akkor sem, ha most a dékánasszonyhoz készültem, ahogy elhagytam az irodám és kulcsra zártam az ajtaját. A klasszikus angol stílusú kampusz épület folyosóin járva ismét elgondolkozhattam azon, hogy lehet más főnök megrovóan nézne ezért a lazaságért, de Miss Mezcal esetében ettől nem kellett tartanom. Inkább azt figyeltem meg, hogy maximum kissé különösen csillog a szeme ilyenkor és a beszédhangja is egy nagyon enyhe árnyalatnyival fátyolosabb lesz talán. Ami azt illeti, már amikor behívtak egy évvel ezelőtt elbeszélgetésre, hogy vállalnék itt állást avagy sem, már akkor is volt valami ebben a megkapó vonásokkal rendelkező nőben, amit nem volt könnyű elhelyezni magamban. Helyesebben azt nem volt könnyű, hogy ez egy bizonyos tekintetben mennyire ismerős volt s már-már magamra is tudott emlékeztetni. Gondolataim füzérét nem vezettem sokka tovább, mert megérkeztem a sötétre pácolt tölgyfa ajtó elé, amin határozottan be is kopogtam, s mikor tisztán csengő altos hangját hallom a déknasszonynak, be is nyitok, hogy irodájába lépjek. Odabent a modern, letisztult hangulat uralma az embert akár valamiféle éteri nyugalommal is eltölthetné, ha nem trónolna mindennek a közepén az a zöldesbarna szemű csinos hölgyemény, aki a főnököm. Ő merőben más gondolatokat, más benyomásokat sugalmaz... - Jó estét! Legalábbis remélem, hogy jó egy ilyen hosszabb nap után. - mondom egy halványabb mosoly kíséretében, míg bezárom az ajtót magam mögött s beljebb lépek. Amellett, hogy a kar ügyeit intézi Angelique, még tart órákat is, így bizony ő is kénytelen ilyenkor még bent lenni, ha öttől még van órája, márpedig a kari ügyintézés délelőtt zajlik sokszor, így minden bizonnyal kénytelen inkább délutánra tenni órákat. - A diákköri versenyek miatt jöttem, mert mondtad, hogy szeretnéd, ha az idén lennék zsűri bizottsági tag. - térek is rá látogatásom elsődleges céljára, mert egy másik dolgot is megbeszéltünk egy pár napja az egyik értekezlet után egy-egy tea mellett. Ugyanakkor arra csak később érdemes rátérni. - A kérdés csak az, hogy az irodalom és a történelem intézet versenyeire egyaránt kívánod ezt, vagy csak az egyik legyen... mert akkor az intézetvezetőkkel is úgy kéne megegyezned. A múltkor annyira nem lelkesedtek a gondolatért, hogy engem is be akarsz ültetni. - gondolkozom el picit, míg cicás vágású szép szemeit fixírozom, egyúttal parancsolva is magamnak, hogy ne kalandozzon a tekintetem.
Lassan, hosszan nyújtózom el a székemben, gondosan ügyelve rá, hogy az egyensúlyom megmaradjon, miközben próbálom az örökké visszatérő csomókat meglazítani a hátizmaim között. Az ülő munka hátrányai, hiába próbálok rendszeresen masszázst beszorítani a programomba és jógázom minden reggel, ezek az izmok a hosszú órák alatt bemerevednek. És még könnyen ki sem lazulnak, mert én túl hiú vagyok az egyetem épületén belül alacsony sarkú cipőben közlekedni. Pedig a legtöbb lépést egy nap alatt itt teszem meg és az a plusz öt-tíz centi ugyan csodát tesz a testalkatommal, de nem a legegészségesebb. Mégis, ez az egyike azoknak a dolgoknak, amikben nem engedek, hiába az egészség mániám. Szeretek úgy kinézni, hogy az egyértelművé tegye a rangomat és a szerepemet ebben az egyetemen ennek pedig része az elegáns viselet és a hozzá illő cipő valamint táska. Hogy ezen kívül csalok? Még szép. Nem csak egy pár tűsarkú van az irodámban, a nagy iratszekrény alsó fiókja tökéletes hely két extra pár tárolására, amelyek közül az egyik nagyobb méret a kedvencemből és délutánra gyakran felcserélem őket. Meg van ott egy sportcipő is, valamint a hideg idő érkeztével bekerül egy sál is. Ezen kívül tartok zselé párnákat, ragtapaszokat, kisebb hűtő- és melegítő párnát, pótharisnyát, köröm reszelőt. Bármit, amire egy nőnek napközben szüksége lehet és túl lusta vagyok a táskámban hordani a tablet mellett. A munkámmal járó tágas irodát maximálisan kihasználom, és bár alapvetően mnimalista és fehér szín dominál benne, mindig van elég hely egy újabb ötletemnek. Két a berendezéshez illő szekrény nyitott részekkel a könyveim és zárt fiókokkal az iratok számára, egy kisebb dohányzó asztal fotelokkal és mellé egy teakonyha rész. A sarokban egy kis illatosítónak hála éppen enyhe fahéj és narancs aroma tölti be a teret. Hét közben napi tíz órát töltök ebben az épületben és nem félek úgy berendezni, hogy az megnyugtasson két előadás és megbeszélés között. Főleg, mivel az utóbbiak még mindig nehezen alakulnak, ha valaki megpróbálja a korát elővenni ütőkártyának, mikor elutasítom az ötletét. Nyilván való, hogy nem érem el a többi szak dékánjainak átlag életkorát, egyértelműen nő vagyok és biztos vagyok abban is, ha nem tudná mindenki, hogy amióta helyettesként a harmincas éveim elején elkezdtem itt dolgozni, mindent csináltam már, akkor lenne még néhány fennakadás. Akkoriban én is másképp képzeltem az életemet, mondhatni teljesebbnek. A sors közbe lépett, fel kellett nőnöm, készen kellett állnom átvenni év közben a főnököm helyét a semmiből és később foggal-körömmel harcolni érte. Megmutatni, képes vagyok megcsinálni, képes vagyok jól csinálni és nem fogok meghátrálni. Amikor pedig valaki segítséget kért tőlem, akkor figyeltem. Az irodájára, a könyveire, a kényelmi tárgyakra és néha a böngészési előzményekre is. Pontosan tudom, ki milyen ajándéknak örül, hogy hívják a párját és a gyerekeit, és igen, a titkos érdeklődését is néha. Bár az utóbbit soha nem mondom ki hangosan és még nem kellett használnom. Egyelőre elég, hogy szerethető és figyelmes vagyok, a munkában pedig pontos, precíz és előítéletektől mentes. Az utóbbi néha hátrány is tud lenni. Éppen egy pillanatra hunynám le a szememet és nyomok el egy apró ásítást, mikor a szobát betölti a kopogás hangja. Valaki beszélni akar velem. Ilyenkor? Csak egy pillantás kell, hogy megállapítsam, már elmúlt hét óra, régen vége a diákfogadásnak, így nyilván valóan valamelyik kollégám is. Végig nézek magamon, a fülem mögé simítom a hajtincsemet a szemem mellől, helyre igazítom a fehér blúzomat, mielőtt túl sokat villantanék és máris megadom az engedélyt a belépésre. Közben pedig készen állok felugrani, ha valakinek szüksége van a segítségemre is. Ami nem történik meg, ezek szerint még nem a begyűjtött papírokat hozták, amelyekkel a jövő hét végére kellene végeznem. Igen, a dékán asszony a múltban él és szereti papíron megkapni a dolgokat. Azt nehezebb hamisítani... - Szép estét neked is, Maximilian, miben segíthetek? - hagyják el a számat az egyszerű szavak, gördülnek le a nyelvemről majdnem csábítóan, miközben végig nézek az egyik viszonylag új tanáron a szakomon. És be kell vallanom, van mit néznem rajta, kezdve a karakteres vonásaival és lélekbe hatoló pillantásával, folytatva a vékony, izmos alkatával. Amit csak sejtek, hogy ott rejtőzik a ruha alatt, még nem volt szerencsém hozzá. De sokat elárul arról, mennyire megkapónak tartom a vonásait, hogy egyáltalán belegondolok a dologba. Ami után jönnek az olyan veszélyesebb mezőkre vezető gondolatok, amelyek a "ha nem lennék a főnöke..." résznél kezdődnek. És itt el is kapom őket, beletuszkolom egy dobozba az agyam mélyén, így mire elárulja, mit szeretne tőlem, már sokkal összeszedettebb vagyok. Meg talán kicsit egyenesebben is ülök, de az írható a koncentrációm számlájára is. - Oh, igen, a történelemre szeretnélek téged választani és hagytam egy üzenetet már a vezetőnél, de még nem kaptam választ tőle. Az időt elnézve ma már nem hiszem, hogy fogok - pillantok az órára a gépemen, még egyszer, így is elszakítva a szemeimet az arcától. Meg persze így van esélyem az emaileket is ellenőrizni, mert lehet, hogy ott küldtek valamit. A telefont jobban szeretem én, de azt nehezebb vissza keresni, így lassan mindenki átszokik a digitális világra. - Lelkesedni valószínűleg idén sem fognak, de már most kisebb ellenállásba ütköztem - legalábbis nem kaptam még telefonhívást egy kiabáló másik féltől, sem elejtett megjegyzéseket arról, hogy ki a kis kedvencem vagy mennyire lehet jó tanár az alsógatyamodell. Ami mind megtörtént már legalább egyszer és nem áll szándékomban mesélni róla a másik érintettnek. Egyik oldalról nem éppen professzionális és én sem tudom bizonyítani, hogy elhangzott, másik oldalról pedig szerintem kap ő is elég nyomást a többi kollégától, hogy bizonyítsa, méltó az állásra és itt lenni. Pedig biztos vagyok benne, hogy amikor felajánlottam a lehetőséget neki, nem volt egy kis kedvenc jelölt iskolán belül, akinek a lábujjára tapostam volna vele. Egyszerűen az önálló döntés nem a kedvencük ezen után véleményem szerint. - Mit szólnál egy teához? Én éppen csinálni akartam magamnak egyet. Borsmenta? - szeretem a teákat, tartok jó néhány fajtát és ugyan nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ez a kedvence, de úgy emlékszem, láttam már kortyolgatni. Magamnak úgyis valami nyugtató fajtát akartam, amely nem kábít be és ez rajta van a rövid listámon. Közvetlenül a gyömbéres-kurkumás után.
Alapvetően voltak olyan plusz feladatok is a tanítás mellett, amiket el kellett látni s amik bár elsőre tehernek tűnnek, valójában nagyon is fontosak. A diákok belső versenyei ilyen alkalmak voltak, mert segítettek abban, hogy jobban ki tudjuk választani a szorgalmas és jó képességű diákokat. Így nem esett különösebben rosszul, hogy ebben a feladatban számítottak rám és a munkába szívesen be is csatlakoztam. Viszont némi nemű aggályaim is voltak a dologgal kapcsolatban. S ezért is kerestem fel végül azt a személyt, aki ezzel kapcsolatban megkeresett, s aki egy úttal a kart is vezette: Angelica-t. Az emberek alapvetően nem szívesen találkoznak a főnökükkel s hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem voltam hasonló helyzetben. Azonban ez most mégis egyfajta kivétel volt. Ms. Mezcal társaságában volt valami egyedi, ami miatt nem éreztem annyira kellemetlennek ezeket a találkozókat. Na nem azért, mert egyébként életkorban annyira nem is álltunk távol egymástó, vagy mert alapvetően éppen ezért is, kellemesebb, tegeződő hangvételen tudtunk beszélgetni. Az már talán fontosabb volt, hogy egy igazán csinos hölgyemény. Mindenkinek van gyengéje s ez végső soron tudott rám hatni. Ám végső soron azért ennél többről volt szó: a kisugárzásában volt valami, amivel sikeresen piszkálta a fantáziámat. Mondjuk az a fehér amiben most pompázik, amikor az irodájában fogadott engem, már-már túl ártatlan hatást kelt. És egyúttal azt az érzést, hogy ez alól a takaró alól bizony kilóg a lóláb... hogy miért? Magam sem tudnám igazán megmondani, de ez volt a benyomásom. - Ez azért alapvetően probléma. Nem biztos, hogy a legjobb, ha az intézetvezetőm fúj rám... és nem gondolnám, hogy arra vágysz, hogy bizonyos időközönként berángasson ide, valami balhéra. - sóhajtok egyet, mert már ismerem, hogy miként is megy ez s valóban némi nemű problémát látok ebben a kérdésben. A feladatot szívesen vállalom, de a közvetlen kisfőnök kicsinyességére meg nem vágyom. - Szóval azt azért megköszönném, ha valahogy normálisan el tudnánk simítani ezt az egészet. Azt hiszem, hogy mindkettőnk érdekében. - teszem hozzá egy futó kis mosollyal, ami már-már játékosan jelenik meg a szám sarkában. Szerintem egyikünknek sem hiányzik ez az egész tényleg. Persze a kollégák közötti villongások-izmozások nem kerülhetők el teljes mértékben s aki már egy pozícióban van, az mindig félti a magáét az újonnan érkezőktől,de ez még nem kezelhetetlen. - Köszönöm, elfogadom és az tökéletes lesz! - jegyzem meg, ismét egy könnyed mosollyal kísérve. - Segítsek esetleg valamit? - mégsem azért vagyok itt, hogy kiszolgáltassam magam s ha kéri, akkor fel is állok az asztaltól és teszem amit kell. Már, amennyiben igényt tart erre. - Egyébként... a múltkor azt mondtad, hogy el akarnál jönni te is edzeni. Ez a szándékod még mindig áll, vagy a munka utáni pihenés áhítása erősebb? - talán ez picit cukkolás is a részemről, de ennyi könnyedség talán még belefér. Nem fogom a dolgot ráerőszakolni, de a múltkor azért kicsit meglepett, amikor ezt felvetette. Persze én voltam a "hibás", mert én kacsáztam be majdnem késve félig edzős cuccal s futottam bele, annak a kis beszélgetésnek lett ez a felvetés az eredménye. De ha már előjött, akkor miért is ne? S amúgy is, az akkori finom csipkelődéséért ez egy kis törlesztés, ennyi jár.
Kezdőlap
