1. nap
Reggel kilenc óra. A madarak a nyitott ablakomnál csivitelnek egy szebb nap reményében. Ide oda röpködnek, hangjuk bántja a fülem. A takaró alatt gubbasztok, magzat pózba gömbölyödve és reszketek a rekkenő hőségben. Kövér izzadtság cseppek gurulnak végig ádámcsutkámon, ahogy nagyot nyelek. Torkom kiszáradt, nyelni sem tudom, de megmozdulni azért, hogy néhány korty vizet vegyek magamhoz… túlságosan megerőltető.
Lehunyom a szemem és élvezem, ahogy a nyugtató az ereimben zakatol.
2. nap
Hajnalodik. A kertben javában locsolják a megsárgult füvet. Frissen levágott virág illata kúszik az orromba, a gyomrom bucskázik egyet és az a kevés tartalma a szoba kövén landol. Vér fémes íze keveredik hányásom orrfacsaró bűzével. Sera ront be az ajtón, kétségbeesett pillantása hol rám szegeződik, hol pedig a padlóra. Szégyellem magam, amiért ezt tettem. Fel sem fogom, hogy mekkora veszélyben van az életem.
3. nap
Körben székek, velem szemben az orvos ül, tétován pillant rám, majd a többiekre. Szóra nyitja száját, de gondosan kerüli a tekintetem. Nem követi el még egyszer azt a hibát, hogy engem kérdez. Orrán még mindig ott éktelenkedik ölöm nyoma, kézfeje bekötve, de biztos vagyok benne, hogy fogaim mélyedése egész szép kis sormintát hagyott a bőrén.
Elfordítom a fejem és Joseph néz rám szúrós szemmel. Tegnap óta minden terápián jelen van. Miattam…
4. nap
Bella áll az ajtóban. A küszöbnél beljebb nem akar jönni, pedig úgy megölelném. Érezni akarom azt az ismerős illatot, ami talán vanília egy kis szegfűszeggel. Elmondanám neki mennyire sajnálom, hogy nem akartam bántani, az egyetlen személy, aki valaha fontos volt nekem. Mozdulnék, egy erőtlen mondat csúszik ki a számon, amitől elsírja magát és faképnél hagy. Ülésbe tornázom magam és utána rohannék… de a vastag kötelek, amivel az ágyhoz vagyok láncolva, nem engedik.
5. nap
Fáj a létezés… meg akarok dögleni. Adjatok bármit, amivel véget vethetek ennek a szenvedésnek. Bármi, amivel elvághatom a torkom. Ég a szemem, tüzel a torkom és görcsben állnak a végtagjaim. Csak egy kis szippantás és mindjárt jobban lennék. Nem kérek többet, csak egy cigit. Tegyek bele ezt-azt és máris jobbá változik a világom. Vagy öljetek meg kíméletlenül, gyorsan és fájdalommentesen. Mert ez így, már nem élet…
90. nap
Az üres szobában állok, a nyitott ablaknál. Ismeretlen arcok néznek vissza rám a kertből és a gyomrom görcsbe rándul. A barátaim fele eltűnt, nem tudom, mi van velük és nem is érdekel. Bella lelépett valami francia csigazabálóval és nem hibáztathatom érte.
Senki nem maradt az életemben, csak Seraphina. Látta a rosszabb és látta a jobb napjaimat is, tudja, hogy van még remény arra, hogy normális életem legyen.