Igaz volna az a mondás, hogy gazdag gazdaggal, szegény szegénnyel házasodjon? Ez máshogy nem is lehet, nem igaz? Nem akartam ezt sosem elhinni. A szerelemnek erősebbnek kell lennie a sztereotípiáknál és a vagyoni harcoknál. Vagy mégsem? Mindent mégsem győz le kettőnk szerelme? A múltunk összeforr, a jelenünkben mégis mint két idegen.
Sosem voltam a szavak embere, mindig cselekedtem, amiért én voltam az irgalmas szamaritánus, a hős, aki sosem sérülhet. A jó gyerek a családban, aki mindig vigyáz mindenkire. Aki éjt-nappal nem sajnálva dolgozik az iskola mellett, hogy a családjának egy kicsivel is de könnyebb legyen. Aki sosem hazudik és mindig becsületes. Mert bennem aztán sosem lehetett csalódni. Vagy mégis?
Minden megváltozott azzal a pillanattal, mikor megismertem Őt. Aki oly’ közel volt hozzám és mégis szakadéknyi távolság tátongott közöttünk. Aztán mikor már azt hittem, hogy az enyém lehet, hogy minden jóra fordul, akkor rommá zúzott mindent és mindenkit maga körül. Köztük engem és a szívemet is. Akkor minden megváltozott. Megváltoztam. Kilépve életem első és legnagyobb szerelmi kapcsolatából, a munkába temetkeztem. Elhagytam az várost, a családom majd később az országot is. Mindent hátrahagytam, csakhogy az üresség ne kongjon olyan hangosan bennem. Nem érdekelt semmi és senki. Nem féltem a halált és kész voltam elébe ugrani, ha azzal egy bajtársamat megóvhattam. Aztán, mikor megtörtént a baj, ott voltam és mindenkin segítettem. Nem érdekelt, oda veszek-e. Ezt pedig hála övezte, habár sosem kértem senkitől, hogy hálálkodjon. Nem is azért tettem. Az Alacahan vállalat vezetője, Hasmet úr, megtett a törökországi hőerőmű igazgatójává, ezzel egyetemben pedig társává a vállalatba. Tehát én jártam el a kényes ügyekben, ami számára kapóra jött egy hosszas betegség miatt.
A történtek után vissza kell mennem egy kis időre Isztambulba, de, más ember lettem. Nem voltam már az az irgalmas szamaritánus. Kegyetlenné váltam, Ő tett kegyetlenné. Nem lenne ott többé maradásom. Az ott eltöltendő idő sok, régi sebet szakítana fel, amikből ismét fel kellene álljak. Mégis úgy éreztem még maradt bennem a régi becsületes emberből és el kell vállaljam a feladatot.
Ahogy állok a mólón hallom a tenger morajlását. Egészen megnyugtató hangja belopja magát füleimbe. Egy emlékkép ugrik be, ahogy a Boszporusz partján sétálok Vele, fogjuk egymás kezét. Mindketten gondtalanok vagyunk és szinte szárnyalunk a szerelemtől. Ha valaki ránk tekint, elámul a ruházkodási különbségünk láttán. Rajtam egy lezser, kék farmer van és egy egyszerű póló. Míg rajta egy csodaszép, méregdrága ruha. Ha nem éltem volna át, azt hinném csak álom ez, mert valóság nem lehet. – Hiszen már nem is az. – Szólal meg a belső hangom, ahogy opálossá válnak szemeim. Pislogok párat és jobb lesz. De a szívem tovább sajog. Ez a seb egy mély vágás, ami nem akar beforrni és újra meg újra felszakad. Próbálom feledni a feledhetetlent. Aztán teljesen másfelé visznek a gondolataim. Ismét Hasmet úr házának erkélyén állok. Az egész várost belátni innen. Szemléljük mindazt, amit 4 év alatt felépítettünk. Majd Hasmet úr felkér, hogy legyek a törökországi hőerőmű igazgatója és egyben az Alacahan cégben a társa. Kissé hezitálok, mert félek ez túl nagy feladat lenne egy magam fajta, szegény embernek, sosem voltam benne a gazdagok világában. De a győzködése megerősít abban, amiben hiszek. Ez már nem szegény-gazdag kérdés, ez már más, teljesen más. Elfogadom az ajánlatot, ami felforgatja az egész életemet.
Lehunyom szemeimet, majd ismét kinyitva már egy teljesen más világ nyílik ki előttem. Megjelenik Hasmet úr is és szemlélteti a lehetőségeimet. Úgy látszik a következő célállomásom szülővárosom, Isztambul. Összeszorul a torkom, már ha csak rágondolok, így egyből elutasítom, de aztán rájövök, nincs választásom. Végül belemegyek, de mielőtt visszatérek, még fontos elintézni valóim vannak New Yorkban, ami miatt haladékot kérek az utazás szempontjából. Ugyanis az évek alatt eléggé megváltoztam. Szakállt növesztettem és a hajamat is eléggé elhanyagoltam. Így semmiképpen sem szeretnék hazatérni. Én jómódú lettem, mert Hasmet úr felkarolt, de a családom továbbra is nehezen boldogul. Mindenképpen szeretnék nekik segíteni, de tudom, pénzt nem fogadnának el, így maradnak a hasznos ajándékok. Továbbá távollétem alatt megismertem valakit, akit szeretnék nekik bemutatni, amennyiben velem tud tartani. Ez amolyan baráti kapcsolat, habár tudom jól, az ő részéről ez több is lehetne, én nem tudom elengedni a múltat és teljesen új életet kezdeni.