Szalagra rögzített beszélgetés 2005. május 8, FBI Headquater Washington
- Mi a teljes neve?
- Cheryl Margaret Preston, uram.
- Honnan a középső neve?
- Édesanyám imádta az angol királyi családot, Margit hercegnő igen nagy hatással volt rá. Innen a középső nevem.De nem nagyon használom.
- Miért akar hozzánk tartozni?
- Mert megkerestek engem, még az akadémián.
- Miért kerestük meg önt?
- Mert magas az IQ-m az ottani mérés szerint 125, mert jól bánok a pengékkel, és mert céllövőként jó eredményt értem el a kiképzések során, és mert három nyelven beszélek folyékonyan.*
- Miért szereti a pengéket annyira?
- Mert akkor is kéznél vannak, amikor már kifogyott a lőszer, csendes és könnyen elrejthető. Feltéve ha nem egy katanával akar az ember túszt menteni.
- Ha egy szorult helyzetben csupán egy túszt menthetne meg, miközben kettőt kellene, melyiket választaná?
- Ha csak az egyiket menthetem meg, akkor azok már nem túszok hanem áldozatok. És akkor egészen más színben tűnik fel a helyzet. Akkor már nem rám lenne szükség.
- Beszélni vagy cselekedni?
- Beszélni, miközben cselekedni.
- Mit tart a gyengeségének?
- Attól függ, hogy amit én gyengeségnek tartok, az lehet, hogy más számára már a maximum, éppen ezért ezen a kérdésen nem sűrűn szoktam gondolkodni.
- Akkor mi az amit ön annak tart?
- Nem tudok úszni, egyszer majdnem belefulladtam egy tóba, azóta víziszonyom van.
- Hogy lehet, hogy mégis el tudta volna végezni az akadémiát ezzel a hiányossággal?
- Átvitetem magam a túlpartra.
- Átviteti? Félek nem értem önt.
- Rábeszélő készség. Meggyőztem volna a vizsgán a társam, hogy vigyen át.
- Ó, szóval született diplomata?
- Nem én mondtam, hanem ön.
- Meddig tervez a pályán maradni? Úgy értem hosszú távra tervez nálunk, vagy csupán ugródeszka a karrierjéhez?
- Nem vagyok karrierista, nem szeretem ha beskatulyáznak.Nem szeretem a cimkéket sem: ugródeszka, átmenet, véglegesség. Mind-mind olyan dolgok, amik könnyen letéríthetnek az eredeti utamról.
- Mi az eredeti útja?
- Az életem, és annak teljessége. Az ember nem érheti el a tökéletességet, de azért még törekedhet rá.
- Van jelenleg állandó kapcsolata, családja?
- A szüleim már nem élnek. Kisgyerek voltam amikor egy bankban felrobbantotta őket magával egy rabló. Gondolom érti már miért ezt a pályát választottam.
- Hivatástudat, személyes indíttatásból.
- Mondhatjuk.
- És állandó kapcsolat?
- Volt, két évig, de már nincs.
- Belsős?
- Nem, de nem akarok róla beszélni.
- Újabb gyenge pont?
- Mondhatjuk.
- Szűkszavú lett.
- Az vagyok ha olyan dolgokról kérdeznek, amiről nem akarok beszélni.
- És én most azt teszem?
- Mondhatjuk.
- Köszönjük, Miss Preston. Hamarosan értesítjük a döntésről. Megkérhetem, hogy addig maradjon Washingtonban?
- Persze, nem gond, köszönöm.

* spanyol,orosz,német


Forgattam a tenyeremmel a gőzölgő csészét, és még nem mertem belekortyolni. Az egyetlen szabadnapom volt a héten és itt ültem ezen a jó kis retró helyen, ami úgy nézett ki, mintha mindent a nyolcvanas évekből hagytak volna itt. Az egyetlen barátnőmet vártam, aki megint késett, mint mindig. Az órámat néztem fél percenként, és azt hiszem kezdett nagyon az agyamra menni a csaj. Nem elég, hogy azt csinálta velem amit, még meg is várakoztat. Persze nem mondtam neki a telefonban, hogy miért akarok vele találkozni, de ha hívtam, mindig jött nem kellett külön kérvényt benyújtani neki.  Egy adag forró kávét hozott a kis pincérnő aki engem Sarah Conorra emlékeztetett némi Danny Trejo-s beütéssel. Kedvesen rámosolyogtam, ő meg jól megzúdította a kannát. Azt hiszem nem sűrűn szokott senkitől mosolyt kapni, már ami a női vendégeket illette, úgyhogy valószínű üdítő jelenség lehettem a számára. Az órámat néztem megint...nem bírom a pontatlanságot, gyorsan rendeltem egy nagy tál céklasalátát, csak úgy nyersen, némi almával és egy csipetnyi citrommal. Szerintem Miss Conor-Trejo még életében nem vett fel itt ilyen rendelést, ahol alapkövetelmény a rumos cukorral bevont fánk és a liternyi kávé. Ez utóbbi jöhetett, a fánkot meg általában lepasszoltam Haspók Tim-nek, aki bármit képes volt megenni, amiben akárcsak egy kanál cukor is volt. Szóval várakoztam, és a barátnőm, Mandy már negyed órás késésben volt. A szemeimet forgattam, és magamban jót derültem azon, hogy ha megérkezik, jön majd az ezerféle kifogásával, hogy miért nem jött időben, miközben én rohadtul tisztában vagyok vele hol van, és hogy Josh miért nem veszi fel nekem a telefont már dél óta. De nem probléma, ma végre pontot teszek ennek is a végére. Engem ugyan senki nem nézzen hülyének, nem most jöttem le a falvédőről.
Megérkezett már a salátám is, és éppen a villát nyomtam bele, amikor nyílt az ajtó és a kinti hűvöst vonszolva be magával, meg az émelyítően édes illatú parfümöt, befutott Mandy. Vigyorogva integetett felém, miközben a nyakából a sálat tekergette lefelé. A trójai faló hozzá képest kispályás volt, ahogyan láttam közeledni, és tudtam, hogy mire ennek a beszélgetésnek vége, nem marad senki akihez egy szemernyivel is jobban tudnék kötődni. Megszűnik az utolsó két gyenge pontom is, de azt hiszem megkönnyebbülést éreztem. Nem én akartam ezt, egyszerűen így történt. Minden mozdulatát összeszűkülő szemekkel figyeltem és az első villa cékla-répa-alma kombót rágcsálva pillantottam a velem szemben ülő székre. A pincérnő visszatért és felvette Mandy rendelését, gesztenyés habcsók, rengeteg színes cukorral. Már annyiszor mondtam neki, hogy ha efféléket zabál, akkor az első gyerek után, mozgás nélkül úgy fog kinézni, mint akit könnyebb átugrani mint megkerülni, de sosem foglalkozott velem. Amúgy is úgy tűnt, hogy az utóbbi időben sem ő sem Josh nem foglalkoztak velem. Sacc úgy fél éve. Azóta tartott és én két hónapja szereztem róla tudomást. Nagyjából öt perce ültünk egymással szemben és megszaladtuk a kötelező "hogyvagy? tehogyvagy? miújság?" kérdéskört, hamar ki is merítettük, nagyjából három villányi idő alatt. Lassan beleejtettem az evőeszközt a tálkába, összefűztem az asztallapon az ujjaimat és a könyökömön támaszkodtam meg.
- Mandy, késtél. Elmondanád miért késtél?
Láttam a szemén átsuhanni a zavarodottságot. Édes, mindig azt hiszi, hogy át tud verni, engem, akinek az a munkája, hogy az efféle apró jelekből olvassak.
- Tudod a kocsi...nem akart elindulni. Fél óráig szenvedtem vele.
Megcsóváltam a fejem, és elnevettem magam. Láthatóan inkább undorral semmint jókedvűen. Hülyének néz, pompás.
- Hát igen tudom...de a végén csak elment, nem igaz Mandy? Most komolyan, tényleg ennyire hülyének tűnök, a homlokomra van írva, hogy a rohadt sok melótól a kiküldetésektől nem volt időm figyelni az életemre? Hogy ezt ilyen mocskos módon kellett kihasználni?- a gyönyörű nagy babaszemei elkerekedtek, és láttam, hogy majdnem félrenyel. Ekkor koppant előtte a gesztenyés habcsókja. Odabiccentettem a fejemmel
- Egyed nyugodtan a világért sem akarlak megzavarni az élvezetekben. Egyél az istenit!- mordultam rá, majd magam is a villa után nyúltam, és hosszú percekig csendben falatoztunk tovább. Tudta, hogy tudom, csak azzal nem volt tisztában, hogy honnan?
- Két hónapja kaptam egy életveszélyes fenyegetést. Azóta be van kamerázva az otthonom. A technikusok hívtak fel, hogy érdekes felvételek készültek az egyik délután. Komolyan ennyire hülyék voltatok? Miért nem nálad? Miért az én otthonomban az én ágyamban? Az az én lakásom!- újra megemeltem a hangom és tudtam, hogy mindent ki kell majd cserélnem miután kidobtam onnan Josh-t. Beengedtem az életembe, beengedtem a világomba és ő meg kihasználta, akárcsak Mandy? Fotós volt...de basszus az már azt jelenti, hogy le kell feküdnie a modelljeivel és a legjobb barátnőmmel? Hogy lehettem ennyire vak és hülye? Még hogy művészet, egy nagy lószart! És Mandy...hogy tehette ezt velem? Barátok voltunk, amióta...de nem, nem fogom magam azzal vigasztalni vagy nyugtatni, hogy ketten kellettek hozzá. Persze hogy ketten kellettek, csak éppen olyan áron, hogy én a munkával voltam elfoglalva. Belapátoltam a maradék salátámat is, már csak a mélybordó céklalé maradt az alján, amit felhörpintettem. Felálltam a székről és onnan néztem vissza az egykor volt legjobb barátnőmre.
- Hívd fel Josh-t és közöld vele, hogy estig vigye el az összes holmiját. Ezért hívtam délben többször is, de gondolom annyira el voltatok merülve egymásban, hogy nem volt ideje válaszolni a hívásomra. Te pedig...áááhh- legyintettem, nem is érdemes a továbbiakra. Kifelé haladva a pultnál megálltam és odacsúsztattam egy bakjegyet a pincérnőnek.
- Hasta la vista, Machete!- szerintem emberre még nem nézett olyan értetlenül mint rám, de végül egy hang nélkül tette el a szépen megtoldott fizetséget. Alig léptem ki az utcára csörgött a telefonom. Természetesen nem Josh volt az, hanem a főnököm.
- Preston !- szóltam bele röviden és velősen. Mindig így vettem fel.
- Extra meló, tudom, hogy szabadnapos...de nem lehetne, hogy maga jöjjön, mielőtt ezek a kétbalkezesek elbarmolnak valamit?
Sóhajtottam, és megdörgöltem az orrnyergemet.
- Hova menjek?- kérdeztem vissza
- Nyolcvanadik sugárút Percy James általános iskola.
A francba. Gondolkodás nélkül vágódtam be a kocsimba és indultam a helyszínre. Mára azt hiszem több izgalmat már nem kérek. Csak abban reménykedtem amíg az iskola felé tartottam, hogy mire hazaérek már nem fogom ott találni Josht-t csak az emlékét annak, hogy ezek ketten szétcseszték az életem, és elvettek belőle fél évet. Fél, hazugságokkal vegyes évet. Kezdhetek mindent előlről. Deunom már ezt!