- Zhavia, Zhavia, engedd le a… milyen színű hajad van most? – kiabálok lelkesen a kaputelefonba, és kuncogva támaszkodok meg az épület falán, ahogy kis híján a saját hangom ereje is fellök. Az egész világ olyan szééép és forgóóóó és homályooooos. Meg egy kicsit büdös. Vagy az leheletem? New Yorkban néha nehéz megmondani. Beejtettem valamikor egy mentost a dekoltázsomba, az ott van még?
De nem tudom, milyen hajú színe van Zhaviának, biggyesztem le csalódottan az ajkaimat, amikor könyékig hatolok a felsőmbe, és semmi nem fogad. Ez nem ér.  
Kell egy B terv.
Már Zhavia hajára, a leheletemet amúgy csak nekem kell szagolnom, mert SENKINEK NEM VOLT ÍZLÉSE A KLUBBAN! Pedig hát nYiLvÁn főnyeremény vagyok, kérdezzék meg az anyukámat! Vagy inkább egy távoli nagynénit. Esetleg Weisst? Laurent?
Senki nem szeret.
Csak Zhavia.
Kemény munka árán ugyan - amikor az egyik szememet lehunyva, összeráncolt szemöldökkel koncentrálva nyomom előre a mutatóujjamat újra a „WALLACE” gomb felé, hogy ismét feltelefonáljak, mert az előbbi megszakadt, vagy tudom is én -, de lám, a próbálkozásaimat a pittyegések dicső hangjával kísért győzelem követi!
- Eh, mi a hajszín? – kapok a szívem felé fél kézzel, drámaian felsóhajtva. Az intelligánciám… az intelliginci… az ÉRTELMI SZINTEM páratlan és kifogásolhatatlan. Azt hiszed, nem ismerek szinonimákat, agy? Hahahaha. Tényleg nem, úgyhogy ha kérhetném, ezt többet ne csináld. – Mit feketének hívunk, bárhogy nevezzük, éppoly illatos! Tényleg – dőlök neki erőteljesebben a falnak. –, milyen sampont használsz? Ó, tudtad, hogy létezik hajparfüm? Én nem! 25… 26… nem, 27… 28? Mikor születtem? – érintem meg bosszankodva a halántékom. – Mindegy, fiatal vagyok és gyönyörű! Szóval én leéltem harminc évtizedet, és nem tudtam! Nem akarsz hajparfümöt kiadni a márkáddal? Én megvenném!
Amit mondjuk amúgy is megtennék, ha Zhavia hajának nem lenne jó illata. Tíz százalék kedvezményem van az oldalán, ha nagyon fancynek érzem magam, onnan rendelek meglepetés csomagot Weissnek az őrsre, nem a Wishről.
- Sam, hallod, amit mondok? – hallom meg hirtelen a fojtott hangot. Zhavia!
- Igen! Miért suttogsz? – kiáltom vissza mindkettőnk helyett is. Ha Zhaviának hangerőre van szüksége, én ezer örömmel adok neki kölcsön.
- Vedd… a hangszóróról…
- Egyek a hangyabolyról? Oké! Hol van? – tolom el magam értetlenül a faltól, így viszont a könyököm is eltűnik a kaputelefonról, ahol eddig elnyomta a hangszórót. Ó.
Óóóóóó!
- Most hallasz?
- Igen, főnökasszony! – szalutálok vigyorogva, és megpróbálok annak ellenére is állva maradni, hogy az egyik lábam felmondja alattam a szolgálatot. Zhavia valami fújtató hangot hallat a csodás hangján (lélegzetvétel? sóhaj? egy szerelmi vallomás? remélem, az utóbbi) a röfögő nevetésemre reagálva. – Ha felengedlek, feltudsz jönni egyedül?
- Naná! Nem vagyok gyenge! Legfeljebb felkúszok – ígérem meg vigyorogva. Az egyetlen válasz a fájdalmasan éles „VÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ”, ami a társasház kapujának nyílását jelzi. A levegőbe bokszolok; győzelem!
Amíg felküzdöm magam Zhavia lakásának emeletére (a negyedik? az ötödik? majd megtudom, ha rossz ajtóba kezdem verni a fejem), arra gondolok, hogy legalább ezért megérte HR-esnek menni. Nem mondom, hogy utálom a munkámat, de ha valaki hirtelen le akarná húzni az egész szakmát a vécén, elszaladnék egy vécépumpáért, hogy biztos ne akadjon fenn. Azt se mondom, hogy szarul végezném, szimplán csak nem látom értelmét a szükségesnél (=a minimálisnál) több energiát beleölni, ha nem muszáj. Zhavia volt az egyetlen ügyfelem, akinél a kisujjamnál többet voltam hajlandó megmozdítani, mert mégis ki az isten ne vetődött volna a földre és csúszott volna a hasán Zhavia Wallace, azaz A (nagybetűvel!!44!!) Tiffany Silk előtt? Én pontosan ezt tettem, és kibaszott büszke vagyok rá. Nem feltétlenül azért, mert tudatosan akartam volna (bár, jobban belegondolva…), hanem mert annyira meglepődtem, hogy elestem előtte a saját lábaimban.
Szerintem részben azért is volt velem annyira kedves, mert azt hihette, hogy agykárosodást szenvedtem az esés közben, vagy valami. Nem mintha panaszkodni akarnék, az imádnivaló hozzáállásának köszönhetően vagyunk még most, két évvel később is barátok, és néha elmormolok egy imát a szerencsémért.
Az ötödiken kászálódok ki a liftből, miután egyszer fennakadok az ajtóban, és imbolyogva megindulok a folyosó vége felé. Már messziről látom, hogy Zhavia lakásajtaja nyitva. Jó, az, hogy látom, kissé túlzás, de nagyjából kitudok venni egy alakot az ajtófélfának dőlve. Egy gyönyörű alakot.
Sírhatnékom van.
- Úgy utállak! – vetem magam Zhavia nyakába, és nyálas puszit adok az arcára. Szenvedjen ő is! – Ki néz ki így hajnalban, ki??? Te… te… gonosz istennő! – bököm meg a karját, hogy aztán az alkatomat kihasználva beslisszoljak mellette a lakásba, lerúgjam magamról a cipőmet, megragadjam a kedvenc díját az egyik komódról (awww, elővette nekem?), és azzal a hónom alatt hasaljak el a szőnyegén. Annyira puuuuhaaaa!
A szőnyeg, nem a díj. Attól csak sikeresnek érzem magam. Elég jó érzés. El kéne lopni.
- Amúgy nem is utállak – jegyzem meg az arcomba eső hajam alól. – Csak túl szép vagy. Ha nem tudnám, hogy a fél fogadra is kevés vagyok, már rég kikezdtem volna veled. Hé, leszel te is a feleségem?

minden rajongásommal <3 | 785, öltözet | ⚶

- Mi az a retinol? – ráncolom össze a szemöldököm. – Angolul van ez egyáltalán? Van köze a retinához? Valakinek a szemgolyóját kenegeted az arcodra? Mert akkor you go, girl! Én támogatlak. Asszem. Szüzek vérében is fürdesz? Mert az nem lehet egyszerű meló. Megtalálni őket, úgy értem.
Igazából mire végigmondom a magam kis monológját, már nem emlékszek az elejére, így az egész egy kicsit zavaros, ami egyszerre pro és kontra az alkohol mellett és ellen. Mármint, tök menő, hogy ilyenkor lehetsz maximálisan őszinte, úgyse emlékszel rá, de közben meg azért ott a félsz, hogy de mi van, ha szerelmet vallasz valakinek, akinek nem kéne? A végén még Vegasban ébredsz, megházasodva. Amiről amúgy tudom, hogy lehetetlen, legalábbis hivatalosan, mert egy házassághoz több papír kell, mint egy Vogue magazinhoz, ami ugye sok száz oldalas, mind megtanultuk a Bee Movie-ból (klasszikus), de ez még senkit nem állított meg abban, hogy leforgassa az ezredik erről szóló filmet és/vagy sorozatot. Szomorú.
De mindezen csak egy sokadrangú dimenzióban gondolkodok, a valóságban túlságosan lefoglal, hogy az ölelés közben Zhavia melleit élvezzem, ami perverz is lehetne, de nem az, mert nem tapizom meg semmi, csak arra gondolok, hogy „wow, puha és feszes, biztos klassz lenne ráhajtani a fejem”, aztán erőt nyerítek a puhaságából és a feszességéből, mert valahogy sikerül nem négykézláb bekúsznom a lakásába. Varázsmellek. A fanjuk vagyok.
- Nem akarom megkockáztatni, hogy lehányom – dörmögöm, immáron a padlóról. Laposakat pislogok, viszont nem akarok elaludni, és a hasam is kavarog annyira, hogy tudjam, egy darabig még nem is fogok, de esküszöm, Zhaviának vannak a legjobb szőnyegei. Meg mellei. Meg úgy ő a legjobb mindenben, pont. – De nagyon melengeti a szívemet, hogy így is felengednél rá. Ne is mondj ilyeneket, nem akarok sírni – fordítom el drámaian az arcomat. Oké, még nem akarok sírni, de ki tudja, még oda is eljuthatunk. Az alkohol már csak ilyen meglepetés bulikat tud okozni az ember szervezetében.
Egy kicsit még a hasamon maradok, amíg meggyőződök róla, hogy nem fogok sugárban hányni és/vagy megfulladni a saját hányásomban, ha megfordulok, mert akkora paraszt én se vagyok, hogy itt az éjszaka közepén hívassak mentőt Zhaviával. Meg amúgy azt ki az isten tudná azt kifizetni, én biztosan nem, hát átlagos biztosításom van, ami azt jelenti, hogy egyrészt nem értem a rendszer működését, másrészt a fél vesémet el kellene adnom a feketepiacon, akkor viszont nem ihatnék, és az nagyon szomorúvá tenne, harmadrészt a végén még Zhavia kiakarná nekem fizetni, ami akkor okés lenne, ha ő lenne a Sugar Mommym, de nem az, szóval csak szar barátnak érezném magam.
Aztán persze megfordulok, csak megvárom, amíg az életem is lepereg előttem. Biztos, ami biztos.
- Ó, van egy listám – felelek a hátamon, és felemelem az egyik kezemet. Amiből kettő van. Kettőt emeltem fel? Lehet. Az is lehet, hogy nem. – Lauren, tudod, ő a bagettes barátnőm, aki annyira széééép, akkor Tillie, ő a barátnőm, akivel lyuk- és/vagy péniszsógornők vagyunk, nem tudom, mi a hivatalos megnevezés, mert ugyanaz a péniszen ültünk, már nem PONT egyidőben, ami amúgy utólag kár, de ugyanabban az időszakban, és ő is annyira széééép, és természetesen itt vagy te, aki a legszeeeebb vagy a vidéken – fejezem be, három (hat?) ujjamat mutatva. Gyorsan hozzáteszek egy negyediket (nyolcadikat?) is. – Ó, meg Dakota! Ő az új lakótársunk, és annyira szééééééép!
Meg biztos vannak még egy páran, a legtöbb barátnőmet szeretem minél hamarabb eljegyezni, csak hogy tudják, mi a dörgés, meg azt is, hogy who's their daddy én megvédem őket a szar barátoktól és barátnőktől, csak kérniük kell, de másra hirtelen nem emlékszek.
- Nem kérek semmit, köszönöm. A jelenlétedtől jobban érzem magam. Biztosan angyal vagy – mosolygok fel a pohárral felbukkanó Zhaviára. Csak most veszem észre, hogy hozott nekem egy vödröt, úgyhogy azt is magamhoz ölelem. Mindent szeretek, ami Zhaviától van. – Aww, köszönöm! Szeretek nadrágban bulizni járni, annyival kényelmesebb, mint szoknyában. Bár ez lehet azért is, mert nincs akkora fenekem. Szoktad nehézségeid akarni a nadrágjaid felhúzásával? Ne vedd sértésnek, ez egy bók, minden anyagnak megtisztelve kell éreznie magát, amiért a szent fenekedhez érhet.
Vallást alapítanék azért a fenékért. Lehet, hogy már megtettem, mintha rémlene valami, de megeshet, hogy csak álmodtam, vagy hasonló állapotban fantáziáltam róla, hogy hogy is nézne ki az egész esztétikuma. Tuti teli lennének a templomaink olyan szobrokkal, mint amiket a WAP-ben is láttam. Ah, imádom azt a számot!
- Ó, hát volt egyetemista ismerősék hívtak, valakit eljegyeztek, de lehet, hogy már meg is házasodott, nem nagyon emlékszek a részletekre, a lényeg, hogy valami jóféle klubbot béreltek ki, és hát ingyenes volt az alkoholfogyasztás. – A mondat végére már szövetkezően suttogok, mert hát érti, hogy miért vagyok olyan állapotban, amilyenben, ugye? Az ingyen alkohol olyan, mint amikor a rokonok zsetont akarnak neked adni, nem mondasz rá nemet, csak megpróbálsz nem detoxba kerülni. Már nem a pénzzel, hanem az alkohollal.
- Aztán viszont uncsiiiii lett, és szomorú dolgokra gondoltam, az meg olyan kibaszott lehangoló, úgyhogy eljöttem, mert melletted sosem vagyok szomorú! – ölelem magamhoz szorosabban a díjat meg a vödröt. Milyen szép vödör. – Felkeltettelek? Nem akartalak. Vagyis de, de érted, hogy értem! Bocsááááss meeeeg!

minden rajongásommal <3 | 827, öltözet | ⚶