"Állj félre, majd én."
"Ez egy borzasztó ötlet. Mikor csináljuk?"
"Fogd meg a söröm."
"Egyszer élünk?"
"ÚgYsEm MeReD."
"Itt az öngyújtó, kinél van a hajlakk?"

Csak néhány példa Sam ékesszóló kijelentéseiből, melyeket többnyire megfontolatlan - de csak ritkán megbánt - tettek és egybehangzó "Sam, NE" felszólítások követtek. Egészségtelen mértékben vonzzák a hülyébbnél hülyébb ötletek ("hé, próbáltál már lenyelni egy kiskanál fahéjat?"), és kérdéses, hogy jobbá vagy rosszabbá teszi-e a helyzetet, hogy pontosan tudja, mennyire felelőtlen döntés magára tetováltatni az aktuális barátja/barátnője/non-bináris partnere nevét (Comic Sans betűtípussal, hogy igazán fájjon), vagy hajnali ötkor kivánszorogni egy klubból, és kilencre negyed tízre fél tízre ("a kutyám megette a metrókártyám") már munkában lenni, esetleg úszástudás nélkül éjszakai csobbanásra jelentkezni, hogy aztán szó szerint belefulladjon a vízbe.
Nem, komolyan; két percig volt a klinikai halál állapotában.
Mások szerint önpusztítóan viselkedik, Sam szerint élni csak élve érdemes.

Tökéletesen tisztában van vele, hogy a viselkedésére a modern társadalom elvárásainak tükrében jobb esetben csak helytelenítően tekintenek, rosszabban pedig egyenesen megvetendőnek tartják, és a fiatalkori badarság mellett az elkényeztetettség és a "nem elég szigorú" neveltetés számlájára írják. Már rég megtanulta kizárni a kedvét szegő zúgolódásokat, de ennek ellenére sem fogja soha megérteni, miért nem elég, hogy adófizető, (kiiiiiindaaaaaa) hazaszerető, demokrata állampolgár, aki a többiekkel együtt vakargatja a fejét az egészségügyi biztosítás rendszere láttán, miért érzik hát egyesek szükségét, hogy megmondják, hogyan éljen. Persze, ha Sam lett volna az első, aki szavakba önti ezt a sokak életét megkeserítő irritációt, már réges-régen életvezetési tanácsokról szóló könyvet adott volna ki, és 240 pixeles képeken és csillogó gifeken látná viszont az életbölcsességeit. Fene essen bele, erre miért nem gondolt hamarabb?

A talán túlságosan is életrevalóan impulzív döntések mellett Sam végtelenül imád csacsogni, mindenről és semmiről, ha úgy tartja kedve, szívesen kampányol a szelektív hulladékgyűjtés (üveg >>> műanyag) mellett, néha viszont csak arra vágyik, hogy valaki felismerje a Vine rest in peace imitációit, és teszi mindezt inkább hangosan, mint halkan. Az a végtelenül közvetlen típus, akiről azt hiszed, ebből adódóan ért az emberi kapcsolatokhoz, a valóságban azonban fogalma sincs, hogyan kell fenntartani egy olyan barátságot vagy párkapcsolatot, ami nem tudja elfogadni a szórványosan hullámzó érdeklődését, a random ötleteit, és az egyik pillanatról a másikra meghozott döntéseit. Valószínűleg nem véletlen, hogy a leghosszabb kapcsolata sem élte meg az első évfordulót.

Amennyire ingadozó és befolyásolható jellem (elég egy "csak nem félsz?", és mindenben IS benne van), ha az agyának kell döntenie, a szíve meglehetősen határozottan ragaszkodik a már jól megszokott érzelmeihez. Nehezen szeret meg másokat úgy igazán, akarva-akaratlanul próbák elé állítja azokat, akik közeledni szeretnének, tudni akarja, hogy nem hiábavalóan engedi őket be, és nem fordulnak ki rögtön az életéből, ha olyat látnak, amit megkérdőjelezhetőnek tartanak. Ha viszont a jelentkezők sikerrel veszik az akadályokat, Sam bizalma és szeretete szorosan körbefonja őket, mint futónövény a házak falát, és egy idő után nem ereszti őket, mindegy, mennyire szabadulnának tőle.
Ez akár még bájosan is hangozhatna, ha éppenséggel nem járna olyan aprócseprő kellemetlenségekkel, mint a kamaszkora óta érzett szerelem a legjobb barátja irányába. Oh, well.

A klinikai halál nem sokat változtatott rajta, előtte is buta dolgokat csinált, utána sem hagyott fel velük, és ha tehette volna, a tóparti nyaralóházzal együtt maga mögött hagyja az emléket is elvégre, még fényt se látott, nemhogy IGAZÁN meghalt volna, de a szerettei - oké, legyen jogos - aggodalmának, féltésének és az eseményt követő rosszallásának hála az élmény az emlékeibe égett, rémálmokat szült, és hosszú évekig még víziszonnyal is küzdött. Végül úgy gyűrte le a félelmeit, hogy nemes egyszerűséggel magához ölelte őket; nyitott tényként kezeli, hogy két percig nem vert a szíve, szellemként kezdett hivatkozni magára, és fantáziadúsabbnál fantáziadúsabb jeleneket talál ki a "túlvilágról", hogy legyen mit mondania, ha megkérdezik. Morbid, de hatásos.

ikrek & ESTP, és ha ezt hiszed, nem hivatkozik ezekre, hogy megindokolja a tetteit, nagyot tévedsz // négy éves koráig szentül hitte, hogy ő márpedig fiú // gitározik, de tanult zongorázni és hegedülni is, azokat viszont még azelőtt elunta, hogy érdemi tudást szedett volna magára //  neutrálisan áll a munkájához; élvezi, hogy nem kell hazavinnie, de nem mozgatja meg // többször megakart tanulni úszni, de a baleset óta a próbálkozásra is képtelen rávenni magát // a zoknijai csak ritkán egymás párjai, ennek ellenére hordja őket // fél a világ összes létező rovarától és pókszabásújától, de soha nem vallaná be // lelkesen próbál rászokni, hogy minél kevesebb műanyagot vásároljon, rengeteg tárolóüvege van // háromszor volt tüdőgyulladása, mert az utcán táncolt a szakadó esőben negyedjére is megtenné // szeretne egy kaméleont, de sose cseszne ki úgy egy állattal, hogy önmagát jelöli ki gazdájának, úgyhogy a lakótársai fülét rágja érte, hátha valamelyikük bevállalja helyette


Mindig is tudtam, hogy én nem vagyok olyan, mint a többi lány.

Míg ők babáztak, én fociztam. Ők hercegnő ruhára vágytak, én Gomeznek akartam öltözni az Addams familyből (hé, no judging, láttátok már azt a bajszot? Meg Morticiát? Na ugye!). Ők az ovis társaikba szerettek bele, én a fantáziátlan és feleslegesen hosszú „Neptune Discovery Lab – Aqua Dome 7” névre keresztelt Lego készletbe. Komolyan, megalszik a tej a számban, mire kimondom. Hogy írtak erre karácsonyi listát a kölykök? Nem jár bónusz a marketing teamnek.
Mellesleg, nem kellett volna összetörnöm, egész jó árban kelnek el Ebayen. Picsába. De nem is ez a lényeg!

A lényeg ÉN vagyok. A mód, ahogy kilógok a sorból, mert nYiLvÁn nem lenne értékem, ha azt mondanám magamra, hogy átlagos vagyok. Duh. A hibáim, amik csak szerethetőbbé tesznek, mert hogy is imádhatna a világ, ha nem az lenne a legnagyobb jellemhibám, hogy „SoKsZor ElŐbB cSeLeKsZiK, mInT gOnDoLkoDik” vagy „rIdEgNeK tűNiK, dE eZ éRzŐ sZívEt TaKaR”.
Sam, aki egyedi és utánozhatatlan. Quirky. Not like other girls. The one you would die for.

…
Pff.
Elhittétek, ugye?
Kezdjük elölről.


*Az első részlet az "Itsaaaa meeee, Ma... Saaaam!" címmel ellátott YouTube videóból.*
A nevem Sam, 28 éves, anonim alkoholista egy valódi szellem, a világ legunalmasabb szakmájában dolgozok, két lakótárs (Weiss ◔_◔ & Dakota \(ᵔᵕᵔ)/ ) és hozzávetőlegesen hattucat különböző social media felület büszke tulajdonosa vagyok - annak ellenére, hogy utóbbiak 95%-ába bejelentkezni sem tudok. Minden bizonnyal csak azért vagyok még mindig földi halandó a híres és gazdag helyett, mert ezek egyikébe érkezett az ajánlattevő DM, PM, FuckMe - nem, dehogy, ez családbarát csatorna, iratkozzatok fel! -, és nem tudom megnézni.
Ekkor és ekkor születtem, ilyen és ilyen siralmas gyerekkorom volt, blablabla, senkiiiit nem érdekel. Az egy fokkal érdekfeszítőbb tények: az apám fiút akart. Lány lett, maradhat? Az anyám katolikust akart belőlem nevelni. Ateista lett, ments meg uram minket! Maine-ben születtem. Maine-ben rohadtul nincs semmi. (Nem, Derry sajnos - sajnos? az creepy egy hely - csak fiktív település, nincs kabala bohócunk.) El akartam jönni. Eljöttem. Az ötlet önmagában jó volt, csak talán valami olyasmit kellett volna tanulnom, amin nem alszok el nyálcsorgatva. Két legjobb barátom van, az egyik szerelmes a másikba. Én "egyikbe" vagyok belezúgva, és mérhetetlen bánatomra nem zárunk kényelmes kis szenvedőkört vagy potenciális poligám kapcsolatot azzal, hogy "másik" értem van oda. Shame
És egyszer két percre megállt a szívem. Nem semmi, mi? *vágás*


*A második részlet az "Itsaaaa meeee, Ma... Saaaam!" címmel ellátott YouTube videóból.*
Szellemé válásom története egy dögmeleg nyári napon esett meg, 4 hosszú esztendővel ezelőtt. Meglehetősen szar év volt, Lauren (a "másik" a legjobb barátaim közül) Fhransziaországban ette a Szajna mellett a csigás bagettszendvicseit, Weiss szokás szerint idióta volt, ráadásul némán tette mindezt, az akkori barátnőm (Hannah...? Helga...?) az """""elköteleződési problémáimra""""" (????) hivatkozva szakított nekem, és valamelyik idióta azt mondta, nem merek skinny dip úszni egy kört a bérelt nyaralóház tavában. Hát hogy a viharba ne mernék! Nem a bátorságommal volt gond; az úszástudásommal. Mert az úgy... nincs.
Szóval, long story short, megfulladtam. Mármint, komolyan. Víz-volt-a-tüdőmben-és nem-lélegeztem megfulladtam. Józanabb emberekkel lehetettem, mint amilyen én voltam, mert elég hamar kapcsoltak, kihalásztak, és CPR-t kaptam, mindezt két perc leforgása alatt. Vajon túléltem? Vajon csak a földi kivetülésemet látjátok? Dobjatok egy lájkot a videóra és a válasz varázslatosan megjelenik majd a képernyőtökön. Nem csalás, nem ámítá... oké, az, és akkor mi van? Ettől függetlenül komolyan akkora luxus JELEZNI valamilyen formában, hogy aktív nézők vagytok? Jeez, a hírnév átka!
Szóval, meghaltam. Értitek, jártam a túlvilágon és visszajöttem, hogy mesélhessek róla! ÉN tudom, mi van odaát! Ha ezren leszünk, válaszolok az ezzel kapcsolatos kérdéseitekre. Addig szigorúan Vine és ERB reakcióvideókat csinálunk. És ha valamelyik hülye ezen a csatornán is megfertőzi a kommenteket a "send nudes" baromságával, bannolom. Hallod, "Xmacho8.5inchesX69"? Bannolni foglak! *vágás*


*A harmadik részlet az "Itsaaaa meeee, Ma... Saaaam!" címmel ellátott YouTube videóból.*
Az emberek körülöttem... nem fogadták olyan jól a hírt, mint én. Arra keltem fel, hogy a szüleim sírnak a kórházi ágyam mellett. Jó hogy nem már temetni akartak, nem? Azt hiszik, túlélnek az örökséggel. Hah, még mit nem.
Tehát; a telefonom teli volt nem fogadott hívásokkal, Weiss már úton volt, Weiss, akivel akkor már 187... nem, a másik... 178! 178 napja nem beszéltünk! Meglepődtem, de kellemesen; így legalább nem kellett bocsánatot kérnem, amiért a szemébe mondtam az igazat. Lauren, a drága Lauren pedig még sms-t is küldött. Ki küld még manapság sms-t? Lauren, ha ezt nézed - nem fogod, mert részeg vagyok, és már megtanultam, hogy ilyenkor priváton keeeeell hagyjam a videóimat. várjunk, akkor kihez beszélek? -, szóval Lauren, egy weirdo vagy. De az én weirdom. Szeretlek. Gyere haza. Hagyd békén szegény csigákat. Ugh, hol a vödröm?
*kihajolás a kamerából.*
*visszahajolás a kamerába.*
Téves riasztás, yeaaaah!
Ott tartottam, hogy hirtelen mindenki naaaaaagyon furcsán kezdett a környezetemben viselkedni, mintha attól féltek volna, hogy bármelyik pillanatban összetörhetek. De miért tettem volna? Nem szándékosan nyeltem iszapos vizet! De nem értettek a szép szóból, szóval - 200 IQ, btw -, taktikát váltottam: szellemé váltam!
Így kezdtem hivatkozni magamra, legalábbis.
Ezt valamiért a többség annyira ízléstelennek tartotta, hogy elfelejtettek aggódni. Mission accomplished, és az az évi - meg az azután és az azutáni és az idei - hallooweeni kosztümöm is meglett. Szeretem, amikor így 2in1 összejönnek a dolgok, ti nem? *vágás*


*A negyedik részlet az "Itsaaaa meeee, Ma... Saaaam!" címmel ellátott YouTube videóból.*
Úgyhogy... végül minden elrendeződött. Weiss és én újra összeköltöztünk, ő továbbra is egy idióta, én továbbra is szeretem, és csatlakozott hozzánk egy Dakota nevű csaj, aki furcsán normális, szóval várom a gyanús vércseppek felbukkanását, és úúúúúgy... ennyi. Minden visszatért a maga kerékvágásába.
Nem változott közben az égvilágon semmi, nah-ah!
Csak éppenséggel Laurent eljegyezték. És nem akarom elmondani Weissnek. Szar alakká tesz, hogy nem akarom az összetört szívét pátyolgatni, miközben ő is összetöri az enyémet? Mondjuk nem érdekel, akkor se mondom el neki. Nem is az én dolgom, nem? Arról én nem tehetek, hogy közte és Lauren között megszakadt a kommunikáció. Az ő dolguk, nincs hozzá közöm.
Yepp.
Ez nem egy vodkás üveg a kezemben, ez csak egy illúzió. Csak családbarát tartalmat gyártok, már mondtam. De ha az lenne, akkor azért elég lenyűgözően húztam meg, nem? Nem? Dehogynem!
*videó vége*