Mindig is a magam ura voltam, édesanyámon kívül senki nem tudott nekem parancsolni, - néha még ő sem - csak mentem a saját fejem után.
Alapjáraton jó szándékú vagyok, mosolygós, kedves, vicces, cserfes, magabiztos, bájos és persze rettentő csinos, nem csoda hogy ragadnak rám a pasik! Persze nem adom magam olyan könnyen, mint ahogy ők az gondolják, így komoly kapcsolatig még egyikkel sem jutottam el. Szeretek velük flörtölni, szórakozni, táncolni, csókolózni, de ennyi! Innen nincs tovább, legalábbis addig, amíg nem érzem úgy. Talán még azért nem találtam meg azt akivel kicsit tovább együtt lennék, nehéz elnyerni a bizalmamat, viszont nagyon könnyen el lehet veszíteni azt!
Hogy valami rosszat is mondjak magamról, szarkasztikus vagyok, néha szétszórt és nagyon bosszúálló, úgyhogy ha nem szeretnéd, hogy összekarcoljam a vadiúj verdád, vagy hogy leöntselek valami igazán undorító dologgal, akkor ne packázz velem!

   
~ Meg fogok halni. - Mondta erőtlenül, zokogva és lerogyott elém a földre. Én pedig csak ültem a kanapén és néztem magam elé, a fejemben visszhangzottak az előbb elhangzott szavak. Ez egy rémálom, nem lehet igaz! Biztosan van valami megoldás, nem adhatjuk fel!
- Meg fogsz gyógyulni!- Szólaltam meg egy olyan félórányi csend után. Igazából fel sem fogtam mit mondott, de ő vigasztalhatatlan volt. Még olyan fiatal! Csak 38! Biztosan félreértett valamit.
~ Rákos vagyok. - Ő ezt már hónapok óta tudjam és én is észrevettem, hogy megváltozott, de hiába kérdeztem sosem mondott semmit. Ezzel nem viccelne, egész biztosan nem. Most mi lesz?
- Meg kell gyógyulnod! Élned kell! - Átöleltem és most már együtt zokogtunk. Lepörgött előttem ez egész életünk, legalábbis az a rész amire emlékszem. Mennyire jól elvoltunk ketten, milyen boldogok voltunk, aztán most ez. Rák. Alattomos szörnyeteg, ami lerombolja emberek életét.


Ezt a párbeszédet, cselekménysort sosem fogom tudni kitörölni az elmémből. Minden megváltozott ezután. Még pár hónapig járt ugyan kezelésre, ahova amikor csak tudtam elkísértem, az állapota egyre csak rosszabb lett, majd egyik reggel már nem tudtam felébreszteni, hogy elinduljunk. Az aki életet adott nekem, 18 év múlva ugyanazon a napon, örökre itt hagyott engem. Egyedül.

"Drága Édesanyám! Annyira szeretlek, nincs senki más akit ennyire szeretnék! Rossz, hogy már nem vagy velem, de ígérem mindent kamatoztatok amit tőled tanultam! Tőled tanultam énekelni, tőled tanultam meg, hogy ne vegyek semmit komolyan, tőled tanultam, hogy nincs az a helyzet amiből nem lehetne felállni, tőled tanultam meg azt is, hogy sose adjam fel és foggal-körömmel küzdjek az álmaimért! Te tanítottál meg játszani a férfiakkal és te érted el azt is, hogy az apám minden hónapban küldjön nekem egy jó nagy összeget a hallgatásomért. Paul Clairet, ő az apám, bár nekem csak egy név,  tudom, hogy kő gazdag és olvastam már róla az interneten és az újságokban is, láttam a tévében, szóval ugyanannyit tudok róla, mint egy átlagos ember. Vagy mégsem? Hiszen más nem tudja, hogy ő az apám. Nem hiába fizetett nekünk olyan sok éven át és nem hiába fizet nekem amióta te meghaltál. Mindig is tudta, hogy létezem, azt is tudta, hogy az ő vére vagyok, mégsem érdekeltem sohasem. Egyszer sem látogatott meg, egyszer sem hívott fel, egyszer sem érdeklődött felőlem, pedig gyerekként hányszor elképzeltem. Hányszor kívántam születésnapomon, hogy váratlanul betoppanjon és igazi család legyünk, de ez sosem jött el és már nem is fog. Ő mindig csak egy kép marad, egy bábu, aki havonta pénzt küld, hogy ne derüljön ki, létezem."

Mát eltelt két év azóta, amióta itt hagyott engem. Rengeteg ember vesz körül a munkahelyemen, a koncertjeimen, de mégis még mindig egyedül vagyok. Egyszerűen nem találom a helyem. Annak nagyon örülök, hogy egyedül is el tudom vezetni a Diamond Bárt és hogy majdnem mindig telt ház van, szóval anyagilag biztonságban érzem magam, viszont egyre többször besokallok és ezt a csajok is látják, akikkel dolgozom. Mostanában egyre többet forszírozzák, hogy vegyek fel valakit, aki intézné a rendeléseket, a hirdetéseket helyettem, ezáltal megkönnyítené az életemet. Ez igaz, de nem tudom hogy bízhatnék egy idegenben?