Ünnepnap van ma. Hazajön a lányom. Ez ritkaságszámba megy, ezért is hívom ünnepnek. Mióta én férjhez mentem, ő meg egyetemre, nem nagyon látom itthon. Nem tagadom, ez eléggé zavar engem, bár az elejétől fogva tudtam, hogy ehhez köze van az új férjemnek. Nem törődtem a problémával, azt gondoltam, majd megoldják egymás között, de már 3 éve házasok vagyunk és a helyzet mit sem változott. Az én kicsikém tehát bejelentkezett mára és én annyira megörültem ennek, hogy gyorsan rendeltem egy nagy csomag Macaroont a cukrászdából és elküldtem a férjemet sörözni a haverokkal. Persze nem egész hétvégére száműztem, csak pár órára és szerintem egyébként sem olyan nagy áldozat ez neki. Amúgy is érti, hogy miért szeretnék kettesben lenni a lányommal és szerintem, ha lett volna lány gyereke, akkor tudta volna kezelni az én idős kamaszomat. Ennek ellenére elég türelmes vele és szerintem ő még mindig azon az állásponton van, hogy a probléma idővel megoldja önmagát. A kicsomagolt sütiket kitálaltam az üvegasztalra és elővettem egy üveg vörösbort. A sütit kezdtem megdézsmálni, amikor kinyílt a liftajtó és belépett rajta a kicsikém. - Szervusz, idegen. - vigyorogtam rám.
Az európai út előtt benéztem a szüleimhez, persze külön-külön, máskülönben nem lett volna tiszta a lelkiismeretem. Apa nagyon örült, hogy három hetet Cattel fogok tölteni, anya...hát ő kevésbé díjazta. Aranyosnak tartom és hiányzik is a pufogása, de amíg a mostohaapám ott van, addig nem tudok nyugodt szívvel átugrani látogatóba hozzájuk. Most mégis bejelentkeztem, hogy személyesen is elújságoljam anyának, milyen volt Budapest, Milánó, Prága és Párizs és persze, hogy odaadjam neki, amin a héten dolgoztam. Nem voltam sokat a kollégiumban, általában reggeltől estig órán voltam és a cégnél, az éjszakákat pedig Morgannel töltöttem. Még nem történt semmi komoly köztünk, de nem is akarjuk elsietni, hagyjuk, hogy minden a maga idejében történjen. Egy kis késésben vagyok, de még be kellett ugranom az ajándékboltba becsomagoltatni a kosztümöt. Egyszerű, fehér dobozt kértem sárga szalaggal átkötve és ráírattam, hogy "Anya". A rég érzett illatok megcsapják orrom amint belépek a lakásba. Elmosolyodom az anyám hangjára és miután lepakolom a dobozt, megölelem őt és nyomok az arcára egy puszit. - Az remélem nekem - mutatok az asztalon várakozó sütikre. - Ez pedig neked. Remélem tetszeni fog, Milánó ihlette. Sokat alkotok, ezt talán ő tudja legjobban és ha olyat sikerül papírra vetnem, amiben az anyámat látom, azt a megvalósítás után meg is szokta kapni ajándékba. Ez most egy nadrágkosztüm feketében, a blézer ujja felhajthatós. Belül borostyánsárga szaténbéléses, a gallér mentén pedig apró tulipánhímzés díszíti. A nadrág oldalán hosszanti csíkban ugyanaz az anyag fut végig, mint amivel a blézer van bélelve. Épp annyira extra, amiben az anyám még elfér a maga feltűnőségével. Míg ő kinyitja a dobozt, én ledobom a cipőm és a sütiket támadom be. Otthonosan mozgok, hisz ez az otthonom. Az nem jelent semmit, hogy három éve a koliban lakom, a szobám ugyanúgy vár, mint gimnazistaként. - Moody nincs itthon? Mert akkor megiszom a bort - vigyorgok anyára mielőtt kézbe venném az irányítást..
Meglágyult a szívem, amikor lazán besétált a lakásba és megint olyan érzésem támadt, mintha soha nem is ment volna el. Hirtelen megjelent előttem a hatéves, totyogós énje, aki a babáját szorongatva futott át éjjelente hozzám, az ágyba. Mintha mindig is itt lett volna, mintha nem repült volna el a világ másik végébe a volt férjem fiatalabb, új nejével. Majdnem elkapott az őrült féltékenység, de eszembe jutottak Liam higgadt szavai. 'Csigavér, Életem. Túlreagálod.' Jobban örülök annak, hogy a lányom itt van, mintsem megint elkezdjek duzzogni. - Ez hihetetlenül gyönyörű. - ámultam el a kosztüm láttán. - Még sosem jártam Milánóban, de ha ezt a csodálatos ruhát az a város ihlette, akkor el akarok menni. - nevettem fel és tovább csodáltam a ruhát. A stílusában tökéletesen hozzám passzolt. Mindegy egyes részlet tökéletes volt rajta. - Soha többé nem vásárolok magamnak. Olyan vagyok, mint azok a nagy sztárok, akikről írok. Van saját tervezőjük, akik öltöztetik. - nevetgéltem tovább és már ahhoz gondoltam, melyik cipőmmel fogom hordani. Finoman, mintha csak egy csecsemővel bánnék, visszahajtogattam az új ruhámat a dobozba és az étkezőasztalra tettem. Ha Liam hazaér az első dolgom lesz eldicsekedni vele. De nemcsak a ruhával, hanem a kicsikémmel is. - Mind a tiéd, szívem, bár Párizsban biztos ettél ennél jobbat is. - kacsintottam rá és leültem a kanapéra a bor mellé. - Nincs itthon. - haloványabb lett a mosolyom és kicsit oldalra billentettem a fejem. Egy kicsit kizökkentem, de nem most volt az ideje annak, hogy a férjemről beszéljek vele. Öntöttem neki egy kis bort és elkezdtem faggatni. - Na mesélj! Milyenek az európai pasik? - húzogattam a szemöldököm, bár szinte biztos voltam benne, hogy útja során nem a fiúkat nézegette, inkább csak a ruhákat. - Mindent mesélj el!
Sok mindenen mentünk keresztül anyával, jó és rossz dolgokon egyaránt, de mindig ő lesz az első számú ember az életemben. Ha nem is érzi így, akkor is így van. Szeretem, mert az anyám és szeretem, mert olyan, amilyen. Az illatát amikor átölelem, magamba szívom, így teszek minden alkalommal, amikor találkozunk. Csak azért, hogy mindig emlékezzek rá, hogy miért is kell hazalátogatnom és nem csak a munkával törődnöm. - Örülök, hogy tetszik. Egy egész kollekciót tervezek majd csak neked - megbabonázva, mosolyogva figyelem amint kézbe veszi és ahogy sejtettem, tökéletesen passzol hozzá. Elmosolyodom, aztán kényelembe helyezem magam. Tudom, nem kéne növeszteni a fenekem, de ki tud ellenállni a macaronnak? - Nem sok időnk volt körbenézni a városokban, csak Párizsban utolsó nap. Tudtad, hogy Morgan is eljött? Felmentünk az Eiffel-toronyba, megnéztük amit csak tudtunk és volt egy nagyon édes kis kávézó, ott olyan kávét és sütit adtak, hogy anyu, attól háromszoros orgazmust kapsz - úgy mesélek neki, akárcsak a legjobb barátnőnek szokás. Mindenről akarok mesélni és tudom, hogy hallani is akarja. Azokat a részleteket viszont kerülöm, amikben Cat is szerepel. Van valaki, aki jobban ismeri nálam az anyámat? Ugye, hogy nincs. - Mutatok képeket - azzal szabad kezemmel elő is veszem a telefonom és a Párizs mappát megnyitva felé fordítom. Nézegetheti, nincs benne semmi olyan, azok a képek Morgannel nem publikusak egyelőre. - A pasik...helyesek, főleg a modellek, de nagyon egyformák - ennél többet róluk nem is tudok mesélni, mert nem ezzel voltam elfoglalva. Gondolom ez még számára is meglepő lesz. Közben a poharam után nyúlok, de felvonom a szemöldököm és megállok a mozdulatban. - Te nem iszol velem? Jesszus, biztos terhes vagy - kezdek el viccelődni vele.
Kezdőlap
