Morgan egy életvidám, bolondos fiatal. Igazi társas lény, aki ugyan jól érzi magát egyedül is, a baráti körében teljesül csak ki igazán. Ha valaki nem ismeri, akkor valószínűleg egy felelőtlen, minden-lében-kanál bohócnak gondolja, de több van a felszín alatt, mint azt sokszor kimutatja.
Valójában egy érzelmes, komoly fiú bújik meg belül, akivel őszintén meg lehet beszélni bármit. Jól tart titkokat és szeret segíteni a barátain, társain, legyen szó akár érzelmi támogatásról, anyagiról, vagy bármilyenről. Ettől függetlenül odafigyel arra, hogy ne használják ki a jólelkűségét, és az esetek többségében sikeresen ítél meg másokat.
Úgy véli, hogy fontos ugyan a jövőjét ápolgatni, a jelenéről sem szabad megfeledkeznie. Minden ébren töltött percében próbál valamilyen elfoglaltságot találni magának, legyen szó olvasásról, edzésről, vagy akár a bulizásról. Szeret utazgatni és erre szerencsére van anyagi háttere is. Jól gazdálkodik a pénzével, a hónap elején tervez, és a hónap végén elszámol a költségeivel, ezáltal mindig félre tud rakni egy bizonyos összeget a bankszámlájára. Az évek során elég nagy érték gyűlt össze, amivel esze ágában sincs villogni.
Tisztában van az elért eredményeivel, mégsem dicsekszik velük. Roppant szerény ifjú, aki ennek ellenére továbbra sem képes befogni a száját. Szeret költői túlzásokkal élni, úgy érzi, ez csupán a komikus hatást erősíti. És számára nincs is nagyobb öröm annál, mintha valaki arcán a mosolyt a boldogság okozza, amit ő segített elő.
Konfliktuskerülő, ugyanakkor néha elkerülhetetlenül sikerül beleesnie egy-egy összetűzésbe. Átlagos a temperamentuma, és próbál mindent inkább szavakkal megoldani, semmint tettekkel. Viszont ha ténylegesen felidegesíti valaki, akkor képes kifordulni önmagából. Nem szereti ezt az énjét. De ez is hozzá tartozik. Ez is Ő.


- Kérlek, csak le akarok zuhanyozni, utána szépítkezhetsz tovább, a fürdő közelében sem fogsz látni! - kopogok a szobatársammal közös zuhanyzó ajtaján, mert már bent van legalább egy fél órája, de a víz már legalább 15 perce nem megy. Végül kattan a zár és kinyílik az ajtó. - Köszönöm. Öt perc és kész leszek. Jól áll a turbán - viccelődök, majd a vállamra kapom a saját törölközőmet és amint Jess távozik, beállok a zuhanyrózsa alá, hogy megtisztálkodhassak az este előtt.
A szó szoros értelmében ugyan nincs szobatársam, mégis annak mondható a szomszédos széplány. Olyan kollégium ez, amelyben nincs minden szobának saját zuhanyzója, ugyanakkor legalább nem kell öt darabon osztozkodnia az egész szintnek, mint ahogy máshol hallom. Ez pont egy köztes megoldásnak számít, mikor is két szomszédos szoba között van ez a helyiség elhelyezve. Általában nem szokott gondunk lenni azzal, ki-mikor-mennyit van bent, most viszont volt pár elintéznivalóm az egyetemmel kapcsolatban, és megcsúsztam az idővel. Csupán 5 perc, ennyit kértem tőle és tényleg hálás voltam, amiért nem problémázott rajta. Eredetileg négy ember osztozna ezen a zuhanyzón, szobánként két fővel, viszont mi Jessával szándékosan kértük úgy, hogy legyünk egymás szomszédjai, ugyanakkor egy szobában nem szerettünk volna lakni. Megvoltak rá a magunk okai.
A fürdéssel végezve kopogok az ajtaján, hogy bejöhet, én pedig a törölközővel az oldalamon sétálok vissza a szobámba, becsukva, de nem zárva az ajtót magam mögött. Az esetek többségében mindketten így hagyjuk, kivéve hogyha magányra vágyunk, vagy társaságunk van.
Megcsörren a telefonom: Nicole. Már legalább 3 éve, hogy összeházasodtak, mégsem voltam képes anyámnak szólítani őt. A kapcsolatunkra nem tudtam panaszkodni, épp ellenkezőleg - viszont úgy éreztem, hogy anyám emlékét mocskolnám be, ha így szólítanám őt. 5-10 év múlva már lehet másként fogom látni a helyzetet, de szerencsére megérti és nem várja el. Felveszem a telefont és az ágyra ülve beszélgetek vele pár szót. Mesélek neki a napomról, ő is mesél az övéjéről, kérdezi, hogy mikor megyünk haza legközelebb a koliból, én erre azt mondom, hogy még fogalmunk sincs és így tovább. Akármennyire sem tudom kimondani neki azt, hogy anya, minden interakciónk olyan, mintha ténylegesen a fia lennék. Megemlítem neki végszóként, hogy készülnöm kell, mert este lesz a koli aljában egy kisebb buli, amelyre szeretnék elkészülni. Megérti, viszont még odaadja nekem az apámat, hogy beszéljen velem pár szót ő is. Magamban morgolódok, de egy sóhajtást követően engedek.
Na ami viszont közte és köztem van, az már egy másik világ. Mióta az anyám 6 éve elhunyt, teljesen kifordult önmagából. Azaz… nem mondanám azt, hogy teljesen, viszont már közel sem olyan, mint régen. Nem szeretek vele se beszélgetni, se találkozni, ettől függetlenül örülök, hogy van nekem. Elkommunikálok vele pár röpke szót, mielőtt visszaadná a telefont a hívónak. Megkér még annyira, hogy vigyázzak a húgomra, mielőtt elköszönnénk egymástól.
Csak forgatom a szemeimet erre a szóra. Vigyázzak a húgomra. Legszívesebben megmondanám neki, hogy ő nem a húgom és sosem lesz az. Nem tudok rá testvérként tekinteni. Volt köztünk valami még a középsuli utolsó évében, de ennek közös megegyezésen vetettünk véget, tekintve hogy ebben az időszakban jöttek össze a szüleink, és jelentették be derült égből villámcsapásként, hogy össze akarnak házasodni. Nem akartuk, hogy ha a mi kapcsolatunk nem működne, akkor az az ő boldogságukat is megviselje. Bár őszintén szólva, én ezt a döntést azóta is bánom. A féltékenység újra és újra felüti a fejét, akárhányszor meglátom valami ficsúrral kézen fogva járkálni, csókolózni és hát… maradjunk annyiban, nem olyan vastagok a falak, mint azt szeretném. Ennélfogva én is próbálom másba fojtani a gondolataimat, az érzéseimet, bár én nem váltogatom annyira a barátnőimet, mint ő a pasijait. Annyira hirtelen ért véget a mi történetünk Jessával, hogy még évek múltán sem sikerült teljesen elfogadnom, hogy ennyire féltünk esélyt adni magunknak. Fiatalok voltunk és nem gondoltuk túl. Ha ugyanez pár évvel később, akár most történt volna, akkor nem kizárt, hogy más döntés született volna.
Mindez azonban már nem számít. Előbb-utóbb biztosan túlteszem magam rajta, viszont rossz szokásom sokáig rágódni egy-két engem érintő történésen. Ma viszont a szórakozásé a hangsúly, a kikapcsolódásé. Nem szoktam kihagyni a partikat, ez szerencsére eddig nem ment a tanulmányaim rovására és lehetőleg ez után sem fog. Azért csúsztam meg az idővel is ennyire, mert egy gyakornoki program miatt mászkáltam a városban fel-alá. Senki nem tud erről, még Jessnek sem meséltem róla, akit még a történtek ellenére is a legközelebbi barátomnak és bizalmasomnak tartok. Nem szeretem túlságosan beleélni magamat olyasmikbe, amik még nem biztosak. De ma megkaptam a gyakornoki állást és a következő hónap elején már kezdhetek is. Izgatott vagyok és ezt szeretném megünnepelni, ahogy csak tudom. Úgy érzem, kiérdemeltem. Gyerekkorom óta szeretek fotózni és tudtam, hogy ezzel akarok majd foglalkozni, ha felnövök. Végre úgy fest, ez az álmom valósággá fog válni. Hátha ez majd segít elfelejteni pár dolgot és túlléphetek rajtuk. Hátha.