Újra ezzel a személlyel hozott össze a sors, avagy a munka. Fontos kérdéseket teszek fel az idős hölgynek, aki mutogat, magyaráz, miközben én írkálok, figyelek. Nemrég jelentkezett, mint szemtanú, aki tökéletesen látott, és hallott mindent az esettel kapcsolatban. A legutóbbi gyilkossági ügy után ez egy könnyebbnek tűnt, mégsem olyan brutális az ügy, mintha a nő meghalt volna, akit a baleset ért. A másik ok, amiért nem hagytam másnak, mivel a fiatal felnőtt szintén kínai származású, így a kihallgatása könnyebb lesz a saját anyanyelvünkön. Eddig kétszer találkoztam vele, miután felébredt, illetve pár nappal később, ugyanis az első alkalommal nem tudott semmi informatívval szolgálni, legnagyobb bánatomra az utóbbi alkalommal sem.
Most, ha sikerrel járok, előrébb viheti a néni az ügyet, ha esetleg egy rendszámot megjegyzett, ha az autó színét, márkáját is, még jobb. Ahogy hallgatom a szavait, ez teljesen lehetetlen, abban a pillanatban pont nem volt rajta szemüveg, és távolra nem lát rendesen. Annyi információval szolgál, amit eddig is tudtunk, honnan hova indult Lucy Chong, az autó merről jött. Percekkel később útjára is engedem az idős hölgyet, ennél többet nem tudunk kisajtolni a helyzetből. Én is indulnék vissza az irodába, amikor egy autó áll meg a közelben, és egy ifjú nő száll ki belőle. Csak gondolni kellett rá, megjelent a balerina. Kérdő pillantást vetek rá, ő biztosan nem vett észre, nem köszön, nem int, hiszen az út túloldalán áll. Megvárom, míg a közlekedési lámpa pirosat mutat az autóknak, és az engedélyét megkapva indulok át a zebrán. Nem tervezem megijeszteni, de mégiscsak háttal áll nekem, így talán az lesz a vége. Kezemet a vállára teszem, miközben köszönök, ezzel hívom fel számára, hogy itt vagyok. Valószínűleg megfordul, ekkor újra a szemeibe nézhetek, ahogy azt a kórházban is tettem. Tekintetem kemény, de mégis megtalálható benne a lágyság, ahogy a mankóra tekintek. Nem érdemelte meg mindezt, jobban örültem volna, ha egy előadáson találkozom vele, mintsem abban a steril helységben.
- Esetleg azért jött, hogy eszébe jusson valami? – teszem fel újabb formában a már megszokott kérdést. Nem zárhatjuk le az ügyet, amíg nem kapjuk el azt a fickót, az nem vallana rám, azonban addig idegesítő személyként ugyanazt a kérdést fogom ismételgetni, amíg érdemleges válasz nem érkezik. Nem eresztem pillantását, szemeim az övéibe fúródnak. Másról mesélnek, mint a legtöbb ember szemei, az övében látszik a szenvedés, a fájdalom, amit más lehet, észre sem venne, én viszont szeretek elemezni. Most is ezt teszem, de előbb megállapítom, hogy a legtöbb kínai lánnyal ellentétben, ő nagyon szép.

Ha nem lenne jó a kommunikációs képességem, nem lennék nyomozó. Ebben a szakmában hatni kell az emberekre, van, akire erősebben, van, akire gyengébben, azonban elő kell hozni belőlük azt az énjüket, amitől dalolnak, mint a kismadár. A hölgynél elég udvariasnak lennem, amit tud, vagy éppen látott, azt mind megosztja velem, azonban a rendszámtábláról fogalma sincs. Itt belemegy a részletekbe, elkezdi mesélni, hogy már ennyi idősen nem jó a szeme, és örül, ha az orráig ellát szemüveg nélkül. Én végig türelmes vagyok vele, ez az egyik erényem, amit anyám dicsérni szokott. Elköszönés előtt utoljára visszautasítom a vacsorameghívást, amin a szingli lánya is részt vesz, majd elszomorítva hagyom útjára menni.
Én is indulnék hazafelé, mert mára nincs papírmunkám, ebből a kihallgatásból nem kerültek ki hasznos dolgok, azonban utolsó pillanatban egy ismert nőt veszek észre. Mögé lépve köszöntöm, és hangjában hallom az ijedtséget. Talán nem így kellett volna idesomfordálnom, holott nem akartam csöndes lenni, ez nekem az alapmozgásom.
- Elnézést kérek, amiért megijesztettem – bár fiatalabb nálam, és én elfogadnám a tegeződést is, mégsem tesszük, akármennyire is különös, magázódva beszélünk. Egyikőnk sem hozta fel ennek kínosságát, ezzel azt jelezte felém, hogy megfelel neki a helyzet. Jobban szemügyre vételezem az arcát, nem visel sok sminket meglátásom szerint, nem csúnyítva azzal bársonyos bőrét, mégis ad magára. Tekintetemet akkor veszem le róla, mikor a kereszteződést szemléli, én is arra pillantok szavait hallgatva. Sóhajtok egy mélyet, természetesen egy ilyen baleset után nem várhatok el tőle semmit sem, de sokkal egyszerűbb lenne a dolog.
- Nemsokára megkapjuk az itt lévő kamera felvételeit, onnantól könnyebben tudjuk azonosítani az elkövető rendszámát – adom meg a választ. Épp a papírmunka folyik a rendszerrel, hogy megnézhessük, azokat a képsorokat, ezzel elkapva a gázolót. Nem szeretek gazfickót futni hagyni, a kisasszony esetében sem fogom ezt tenni. Nem fair, és az igazságtalanság az egyik dolog, amit a legjobban utálok a világban.