Hátradőlök a taxi hátsóülésén, és a telefonom képernyőjéről olykor felpillantva ellenőrzöm, hol tartunk éppen, miközben Mr. Allen által megadott cím felé gurulunk. Örvendeznem kellene, amiért hajlandó velem azonnal találkozni, és alapesetben elégedett is lennék ezzel a végifejlettel, de a felhőtlen örömömet megzavarja ama tény, hogy már van egy lebeszélt programom. Azt pedig már most tudom, hogy nem fogok odaérni a megbeszélt időpontra, és nem azért, mert ezt a kis találkozót hosszúra akarnám nyújtani. Bármennyire is fejlődik a technológia, nem tudok fénysebességgel áttereportálni Manhattan két túlsó végében lévő helyszínére. Hazudnék, ha azt mondanám, sokáig merengtem az ügy megoldásán, mert azonnal tudtam, ez az a csekk, amiért megéri bevállalni a késést. Azonban ennek mértékének minimalizálására törekedve, úgy készültem el, hogy Mr. Allentől egyenesen a galériába mehessek, ahol egy kiállítás megnyitójára voltam hivatalos. Írtam a többieknek, hogy ne várjanak rám, számoljanak egy húszperces késéssel, de igyekszem, amennyire csak a forgalom engedi. Ez utóbbi, mint azt a legtöbben tudjuk, nem szokott éppen kegyes lenni a késésben lévő emberekhez. De inkább választom a forgalmidugót, mintsem földalattira szálljak. Sem a ruhám, sem pedig jómagam nem vagyunk kompatibilisek a tömegközlekedéssel. Egy kis késés pedig igazán belefér, hisz feltételezhetően nem maradok le semmi érdemlegesről, csak az italfogyasztásban hagynak le majd a többiek.
- Megérkeztünk, asszonyom. - szólal meg a férfi. - Megvárjam? -
- Az igazán remek lenne. - mosolyodom el,  miközben átnyújtom azt az összeget, amely a taxiórán virít, és kiegészítem némi borravalóval a várakozásáért cserébe. - Maximum tízperc.-
Majd azzal a lendülettel szállok is ki a sárga gépjárműből, és sietősen iramodok az épület felé, majd a lifttel a második emeletig megyek, ahol végre megtalálom azt az edzőtermet, ahol elviekben Richard is bőszen tölti a szabadidejét. Megállíthatatlanul menetelek be a bejáraton, elhaladva a recepciós pult mellett.
– Elnézést asszonyom, de itt tud bejelentkezni! – szól utánam egy hang.
- Jöttem valakihez, és ha megtaláltam, itt sem vagyok! - vetem a vállam fölött hátra a szavakat, miközben egyre beljebb merészkedem a teremben, kerülgetve a különféle kondigépeket. És persze az embereket, mert meglepően sokan vannak most itt, de ez betudható annak is, hogy az év első hónapjában mindig sokkal nagyobb a konditermek látogatottsága, köszönhetően az egyik legnépszerűbb újévi fogadalomnak. Mindenki tudja, mi az. A dohányzás leszokása után a fogyás a másik közkedvelt eskü. Én pedig, aki határozottan nem eme célból érkeztem ide, igencsak kilógok, de cseppet sem zavartatom magam, és a rám meredő szempárok kereszttüzében haladok egészen addig, amíg meg nem találom Richardot, aki éppen egy fellógatott bokszzsákot üt éppen. Megtorpanok egy pillanatra, és nem igazán tudom eldönteni, miként hívjam fel magamra a figyelmet, jelezve a megérkezésemet. Az irodájában nem zavartattam magam, amikor a háta mögött felbukkantam a semmiből, de úgy érzem, ez most a legkevésbé sem lenne jó ötlet. Lehetséges, hogy Richard is azon emberek közé tartozik, akik sportolás közben előszeretettel hallgatnak maximum hangerőn zenét - a kisebbik lányomnak ehhez még sport sem kell -, így felesleges lenne megszólítanom. Végül jobb ötlet hiányában, megkerülve a férfit - és a bokszzsákot -, megpróbálok abba a látószögbe helyezkedni, ahol könnyedén észrevehet, anélkül, hogy egy véletlenszerű karlendítéssel a földön találom magam.
- Hello Richard. - köszönök neki egy futó mosoly kíséretében, ha végre találkozik a tekintete az enyémmel, és az esetleges fülhallgató is lekerül. - Nem akarom feltartani az edzésében, szóval gyors leszek. -
Teszem hozzá, miközben kezeim kibújtatom a fekete bőrkesztyűből, majd a táskámba ejtem, és egyúttal előveszem a keményfedeles határidőnaplóm, melyben ott pihen a csekk. Összecsukom, és ráhelyezem, majd közelebb lépve a férfihoz, egy tollat is nyújtok felé.
- Gondolom nem kell megmutassam, hol kell aláírnia. - pillantok fel Rá várakozva. Láthatóan sietek, mert még a kabátom cipzárát sem húztam le, pedig eléggé meleg van it bent.

I'm thinking it over

The way you make me feel all sexy but it's causing me shame

NyiLvÁn nem felejtettem el azt a csekket aláírni - direkt nem szignóztam. Az én koromban már könnyen megy felismerni, hogy melyik nő az amelyik érdekel, még ha borzolja is a tollait ellenem - és melyik az amelyik nem, hiába simulékony a természete. Jennifer okos, határozott, jottányit sem hasonlít az exemre és nem utolsó sorban nagyon szép: miatta hajlandó lennék sámlit tartani a kocsimban.
Látom őt a tér megnövelésének illúziója végett telepített tükrök miatt, de nem fordulok oda - kísérő persze nincs vele, ennek a csajnak tutira fétis-szenvedélye invitálás- és engedély nélkül bemenni mindenhová;
Fél nyolcat mondott, fél nyolc van - óra huszonötkor vettem le az egyébként teljesen átizzadt trikómat, mely viselettel egyáltalán nem vagyok egyedül ezen a helyen, és most következzék egy fizetett Old's Spice reklám: abban a korban élünk már, ahol az okos dezodor mellett akár három napot is ki lehet bekkelni fürdés nélkül, akkor sem szaglik az ember gyereke.. Nos ez szemen szedett hazugság. Edzés előtt befújtam magam, mely védelem mostanra csak a mások szaglásában okozott károkat érdemes enyhíteni - annyira persze nem vagyok büdös, hogy az oroszlán sírva enne.
Nem csak azért szabadulok meg a trikótól, hogy kevésbé legyek taszító az érkező számára - kacsintkacsint.
Nem fordulok felé ameddig úgy nem helyezkedik, de amikor igen, akkor utolsó ütést mérve a zsákra magamhoz ölelem azt, hogy ne lengedezzen a láncon tovább, és ezerfogas vigyort küldök SzMK Jenn felé.
Igen, ezer, Louisiana szülötte vagyok, apám meg egy aligátor.
- Jennifer. Örömmel tölt el, hogy tényleg nem esett fogságba. - biccentek - Ha zavarna benne, nem invitáltam volna, bár azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a céltudat a Vouge címlapjáról ide, egy halom izzadó hapsi közé vezeti. - Jó, de, tudtam, de SzMK Jenniferről már kiderült számomra, hogy neki nem lehet csak úgy bókolni, udvarolni: tuti van nála fokhagymafüzér is a hozzám hasonló alakok ellen. Hozzáteszem utálom a kabátját.
Mosolygás nélkül megállom a soron következő néhány mozdulatot - már tolja is az arcomba a csekket, tollat, írjam alá aztán a soha viszont nem látásra (ez fáj igazán, nem az izomhúzódás) - úgyhogy csak akkor emelem fel a két kezemet, amikor már a közvetlen közelemben áll: boxkesztyű van rajtam, szívem, az a csúnya egyujjas fajta, hogy fogjam meg vele a tollat?
- A segítségét kell kérjem. - És ha kiszabadít sem nyúlok rögtön a toll után, hanem hátralépek a törölközőmért, egy korty vízért, továbbra is gyűlölöm a kabátját - aztán végignézek azokon, akik ebben a teremben tesznek épp az egészségükért: még sötétben is látnám, hogy Jennifer jelenléte rajongókra talált itt.
Rögtön elkap az irigység. Bezzeg én nem tetszem nekik!
- Ezt kérem - veszem ki a kezéből a határidőnaplót, csekkel együtt - ezt meg vegye fel, csak szabaduljon meg előbb ettől a szép kabáttól. - Nyújtom felé a hetes méretű zsákolókesztyűt, teszem ezt mindaddig míg rá nem jön: ha nem hajlik meg az akaratomnak, kurvára nem írom alá a papírját.

I'm thinking it over

The way you make me feel all sexy but it's causing me shame

A férfi vigyora akár ragadós is lehetne, de esetemben nem az. Ettől függetlenül egy udvarias mosoly még belefér a részemről is, és ez a gesztus pedig a bókját hallva sem változik. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne esne jól, elvégre nőből vagyok, aki nem kevés időt, és energiát ölt bele abba, hogy a megjelenése kifogástalan legyen. Nemtől függetlenül mindenki szereti, ha elismerik a munkáját, vagy annak bármilyen formáját.
- Programom van, így hatékonyság szempontjából így volt a legpraktikusabb. - adom meg a választ arra a kérdésre, melyet valójában fel sem tett, viszont magyarázattal szolgál a megszokottnál is elegánsabb megjelenésemre. Ezzel pedig lezártnak tekintem ezt a témakört a magam részéről. Egyértelmű, hogy nem azért vagyok itt, hogy magamról, és a stílusomról beszélgessek a férfival, hanem azért, ami most a kezembe veszek, és az orra alá tolok. Nem tagadom, kissé sürgetően követelem azt a bizonyos aláírást, így a figyelmem elkerüli egy igen fontos tényező, ami megakadályozza a kérésem elvégzésében. - Örömmel segítek. -
Jegyzem meg egykedvűen, és teszem félre egy pillanatra a kezem ügyében lévő tárgyakat, és a táskámnak is találok egy ideiglenes helyet a két lépésre lévő fekvenyomó padon. Áthidalva a kettőnk közötti távolságot, lépek elé, és nem éppen rutinos, de annál határozottabb mozdulatokkal szabadítom meg a méretes kesztyűktől. Amikor pedig ez végre megtörténik, ismét a csekket és a tollat veszem a kezembe, és türelmesen várok. Várom azt, hogy az edzés okozta izzadtságot felitassa a törülközőjével, és a szomjúságát csillapítsa. Mindez teljesen természetes, hiszen velejárója a rendszeres edzésnek, amit jól láthatóan kiemelkedően fontosnak tart. Az első találkozásunk alkalmával viselt ruhadarabok is sejtették a számomra – nem beszélve arról, milyen könnyedén vett a karjába -, hogy a férfi remek formában van, de a most tapasztalt félmeztelen valóság mellett méginkább nem éreztem szükségét annak, hogy a fantáziámra támaszkodjak. Richard a termet pásztázza végig, én pedig megengedem magamnak azt a luxust, hogy egy röpke pillantást vessek kidolgozott felsőtestére. Gyakrabban kellene ilyen helyekre járnom, csak nem ilyen szerelésben, mert bizony a kabát kezd meleggé válni. Nyilván csak abból az okból kifolyólag, hogy nem terveztem ilyen hosszasra az itt tartózkodásom. A távozásomat kilátásba helyezvén nyújtom át a határidőnaplót, és az arra fektetett csekket, az íróeszközzel egyetemben. Már majdnem sikerül megízlelnem a szabadulásom ízét, amikor a férfi nemesegyszerűséggel közli velem, hogy vegyem le a kabátom, és vegyem fel a felém nyújtott kesztyűt.
- Ezt most nem gondolja komolyan! - fakadok ki, és teljesen jogosnak érzem a felháborodásom, miközben tekintetem a kesztyű és a férfi között ingázik. - Egy megbeszélt találkozóm van, ahonnan már így is késni fogok. -
Ismételten tájékoztatom az előttem állót, ámbár nem részletezem, miféle terveim vannak az est hátralevő részében, mert semmi köze sincs hozzá. A tény, viszont tény, miszerint nem érek rá a játszadozásaira. Hosszúra nyúló másodpercekig nézek farkasszemet a férfival, és a háttérben kattognak a gondolataim. Őszintén eljátszom a gondolattal, hogy fittyet hányva a csekkre, faképnél hagyom. A versenyszellem azonban azt mondatja velem, ne tegyem meg, hiszen akkor nem a mi iskolánk nyeri meg a kerületi iskolák közötti versenyt.
- Nem tudom mi a célja ezzel az egésszel, de melegen ajánlom, hogy ne tartson sokáig. - közlöm végül, és már ki is csatolom a kabátom övét, melyet követ a cipzár, és a ruhadarab ott végzik, ahol a táskám. A ruha felsőrésze, mely eddig takarásban volt, az egyszerű eleganciát képviselve követi a felsőtestem vonalát, egy enyhe v-alakú kivágással a mellkasomon épp annyit mutat, mint amennyit az én koromban ildomos közszemlére tenni, tehát csak visszafogottan, ujjai pedig a csuklómig érnek, így kénytelen vagyok a finom anyagot feltűrni a könyökömig. - Nem tudom, hogy kell ezeket felvenni. - veszem át a kesztyűket, majd bújok bele az egyikbe, bár fogalmam sincs, mit csinálok, a másiknál pedig várakozóan nézek a férfira. - Most maga jön. -
Célzok itt arra, hogy a segítségnyújtásban én már egy korábbi alkalommal megtettem, amit kellett, és most Richard a soros.
- Remek, köszönöm. - nyugtázom, amikor a kezeim immáron a kesztyűben vannak. - És most? Mi a következő lépés? Mégis csak be kell törnöm az irodába, hogy teszteljem az új alkalmazottjait? -

I'm thinking it over

The way you make me feel all sexy but it's causing me shame

Programja van. Felesleg lenne rákérdezni, hogy "program" fedőnév alatt randit kell-e érteni, mert aligha válaszolna - karótnyelt módon rendre utasítana, én meg csendes visszafogottsággal megejteném a figyelmeztetést, hogy ne invesztáljon túl sokat az udvarlóba, mert dózer módjára fogom kitolni a képből; Már az udvarlót, nem Jennifert, pontosabban őt nem ki... Mindegy. Annyira megakaszt a program dologgal, hogy a mondat második felét csak később van érkezésem felfogni - először egy kukkot sem belőle, pedig elvileg nem vagyok ostoba alak, második nekifutásra viszont leveszem a lényeget: szóval randira menet előbb beugrott még hozzám ezzel a seggel, meg ezzel az ocsmány kabáttal.
Felhorgad bennem ami ilyenkor egy férfiban felhorgadhat és ez nem a bajusz, de nem is a merevedés - nem csinálok büszkeségi kérdést a dologból, magamnak be merem vallani, hogy féltékeny vagyok.
Meg az a nagykönyv szerinti kliséhalom, aki nem áll le amíg minden követ meg nem mozgatott a cél érdekében - anyám szerint a csillagjegyem tesz a nők megszállottjává, mintha legalábbis megbasztam volna fél Manhattant már (mondjuk lehet), de nekem valamivel több kell egy szép pofinál vagy egy formás testnél. Vénségemre az glamazonok vonzanak.
Figyelem ahogy babrál a kesztyűkkel, megcsap az illata - valószínűleg a samponját érzem - és azon töprengek hogy vajon más ruhadarabok esetén is ilyen vehemenciával venne-e részt az eltávolításban; Ha nem, akkor tudni akarom miért haragszik a kesztyűre.
Kifakad. Késésre hivatkozik, én meg próbálok nem mosolyogni, pláne nem elégedetten - lopnom kell az időt vele, ő meg azon feszül hogy megváratja Eugenet, mert csakis olyan ostobba névvel tudom elképzelni a randiját, mint az Eugene.. Szóval Eugene tegye össze a két kezét, hogy ez a nő egyáltalán szóba áll vele, hát miért ne tudna rá várni pár órát? Ki van kérve a szuflé?
- Igen, mondta. - Nem felejtettem el, nem hagyja hogy elfelejtsem, de attól hogy benne tombol a pulykaméreg, én még nem fogom aláírni a csekkjét - a férjével, meg Eugenevel biztosan megszokta már, hogy úgy táncolnak ahogy ő fütyül, de engem kár papucsnak néznie. A sütitúra alatti beszélgetésünk során pedig annyit elárult magáról hogy tudjam, nem fog lelépni a pénz nélkül - olyan ki-ha-én-nem versengő típus, nehogy már az utódai meg tudják ugrani azt a lécet ami ő emelt kibaszott magasra!
- Végre egy kis melegség. - Kacsintok rá pofátlanul, és nem dicsérem meg hangosan, hogy "jókislány" - még a végén elverne a seprűvel amin ideérkezett: amint végre leveszi azt a nyavalyás kabátot, még pislogni is elfelejtek, edzőtársaim pedig szórványos füttykoncerttel nyilvánítanak véleményt. SzMK Jennifer kibaszott tutajos.
Mozdulnának többen is segíteni a kesztyűkkel, mert az átlag pornófilm is ilyen fenékkel és azzal a mondattal kezdődik, hogy "Nem tudom, hogy kell ezeket felvenni", úgyhogy ezen a ponton közelebb lépek a nőhöz, miközben hátamat kihúzva várakozón nézek a felmentőseregre: most akkor kijönnek velem, vagy behordjam az udvart? Segítek belebújni a másik kesztyűbe, és mindkettőn megigazítom a tépőzárat.
- Igen, erre ment ki a játék. - Vigyorodok el hirtelen, és invitáló mozdulattal terelem a zsákhoz amit az előbb püföltem. - Semmi extra, Jennifer, csak arra kérem, hogy üssön párat. Mutatom. - Jobbkezes alapállásból küldöm a jobb-, majd balegyenest szinte gyengéden - a tartásomon van a lényeg és nem az erőn, amit képes vagyok kifejteni. Megkerülöm a zsákot, ellen is tartok amint szembe fordultam a nővel.
- Ha segít, képzelje oda a fejemet nyugodtan.

I'm thinking it over

The way you make me feel all sexy but it's causing me shame

Tehát pontosan emlékszik azon alkalmakra- ami ebben a pillanatban már háromra datálható -, mikoris megemlítettem, hogy programom van. Bíztam benne, hogy talán csak szeletív a memóriája, és ahogy a csekket is elfelejtette aláírni, az én mondandóm is szűri. Pont mint a férjem. Az elméletem azonban az iménti beismerésénél megbukni látszik, és csak még inkább bosszant a kialakult szituáció. Nem vagyok hozzászokva, hogy megmondják nekem mit kell tennem, sokkal inkább fordítva szokott mindez történni. Viszont az is biztos, hogy az elérni kívánt cél érdekében ez igazán nem nagy áldozat a részemről.
- Ha melegséget akar, rossz helyen keresgél. - érkezik a válaszom, egy kissé gunyoros mosoly kíséretében. Elvégzem a kiadott feladatot, de ez nem jelenti azt, hogy még élveznem is kell. Nem tetszésemet pedig tovább tetézi az a nem várt reakció, mely a kabátom levétele után bekövetkezik. Füttykoncert? Ez most komoly? Mintha nem egy elegáns, és népszerű teremben lennénk Manhattan szívében, hanem holmi bronxi építkezésen. Más nő biztosan pilláit rebegtetve, és zavart nevetgéléssel fogadná ezt a prosztó kategóriába sorolandó elismerést, de magamrészéről nem érdemes többre, mint egy látványos szemforgatás. Ilyesféle figyelemben inkább nem akarok fürdőzni, és egyébként is csak szeretnék végre túlesni ezen az egészen, és az aláírt csekkemmel távozni. A kesztyűk némi segítséggel felkerülnek, és egy féllépést hátrébb lépve figyelem az instrukciókat. Könnyebb lenne a feladatra összpontosítanom, ha legalább egy pólót viselne. Így viszont dupla erőfeszítésbe kerül koncentrálnom.
- Azért ott még nem tartunk, hogy ilyen heves érzéseket váltson ki belőlem. - vonom fel a szemöldököm a tanácsát hallva, és világosítom fel annak hasztalanságáról. Ha valakit odaképzelek, az nem pont az Ő feje lesz, sokkal inkább a férjemé. Megkerüli a zsákot én pedig arra a pontra lépek, ahol az imént még Ő állt. Veszek egy mély levegőt, majd lassan kifújva próbálkozom meg a zsákba püföléssel, először a jobb, aztán a bal. Nem kell szakértőnek lenni a témában ahhoz, hogy megállapítsuk, mennyire nem megy ez nekem. - Így megfelel?-
Tárom szét a karjaim, és pillantok a zsák mögött álló férfira.
- Szerintem elég egyértelmű, hogy ez nem az én műfajom. Én inkább az a jógás típus vagyok. Sokkal biztonságosabb az a sport, mint ez. - teszem hozzá. Azt azért még sem mondhatom, hogy kerülöm az erőszak mindennemű formáját, mert ez nem lenne teljesen igaz. A jóga pedig olykor a túlzott nyugalmával tud az őrületbe kergetni, hiszen még a levegőt is úgy kell venned, hogy mást nem zavarj meg. Ellenben ezt leszámítva edzésnek kiváló. Viszont annyit már tudok, Richard nem fogja könnyen adni az aláírását, így inkább teszek még egy próbát, ezúttal azonban kibújok a tűsarkú cipőimből, hogy biztosabban álljak meg a lábaimon. Vannak nők, akik a magabiztos fellépésüket az ilyen kiegészítőkhöz kötik, mint egy tűsarkú lábbeli. Az biztos, hogy, én is veszítek a magasságomból, nem is keveset, de én ebből nem csinálok presztízs kérdést. Mezítláb is elég veszélyes tudok lenni. Így hát felveszem a férfi által látott pózt, majd újabb ütéseket mérek a zsákra. Ezúttal azonban nagyobb erőt fejtek ki. - Tessék, remélem most már elégedett. -
Suta, idétlen mozdulattal próbálom kisimítani az arcomba hulló szőke tincseket, mely igen nehéz feladatnak bizonyul a bumfordi kesztyűkkel. - Megkapom végre az aláírását, vagy még dolgoztatni akar érte? -
A feltett kérdésemben pedig ott rejtőzik a válaszom is, mely igen csak arról tanuskodik, hogy kezdek a türelmem végén járni.

I'm thinking it over

The way you make me feel all sexy but it's causing me shame

- Ennyire ne legyen biztos benne. - Mosolyodok el eddig nem mutatott módon, mert a gerilla udvarlásnak ideig-óráig vagyok csak a híve, a megérzéseimre viszont merek hagyatkozni: egy kis szájkarate még nem elutasítás és ne értsük félre, a legtöbb férfival ellentétben én nagyon is értem a "nem" szócskát; Ez a nő viszont keresztül-kasul köszörülte már a nyelvét rajtam, de nemet még egyszer nem mondott.
Azt hiszem van okom bizakodni.
Neki viszont nincs oka azt feltételezni, hogy Manhattanban másabbak a férfiak mint Bronxban - a többit meg törzsközönsége válogatja: mert ebben a városban nem mindegy ám, hogy melyik edzőterembe jár az ember. A Soho és Noho közt félúton úgy fest nem vagyunk többek állatoknál.
- Ezek szerint kevésbé heves érzelmeket már táplál irántam? Kezdetnek éppenséggel nem rossz. - Nem hiába mondják, sok példa van rá hogy minden jobb a közönynél - az exem például intenzíven gyűlöl éppen, de meg vagyok róla győződve, hogy nem tartana sokáig rábírni, hogy alám feküdjön; Szeretni kell a szélsőségeket.
- Nem. Segítek. - Mögé kerülök, igazítok tartásán, aztán a kesztyűs jobb öklét nyitott ujjakkal a tenyerembe fogva, alkart alkarhoz simítva vezetem a mozdulatot - egyszer, kétszer, háromszor. Máshogy nem érek hozzá, pedig remek kilátásaim vannak hátulról még úgy is, hogy a tűsarkú ellenére is görnyednem kell hozzá.
Mármint ő van tűsarkúban, nem én.
Visszaállok a helyemre, ellentartok a zsáknak.
- Mesés rugalmasságot ad a testnek, az biztos - röpke gyorsasággal mérem végig, és tudom hogy tudja, mire gondolok most - nőnek és férfinak egyaránt, de néha kell valami, nem feltétlenül a box de valami, ami olyan izomfáradtságot tud okozni, hogy másnap az ember a karját se tudja megemelni és közben hatékonyan oldja a stresszt. - A legenyhébb módja a célzásnak - csak feltételezem, biztosra nem tudhatom, hogy mennyire idegbajos a magánéletében, de két- a mostanival együtt három találkozás elég volt megállapítani, hogy... Eugene bizony nem teszi a dolgát az ágyban. Mert ha legalább a szex jó lenne, az SzMK tündér csak feleennyire lenne merev.
Leveszi a cipőt, megdöbbent azzal hogy mennyire alacsony - bár az ágyban úgysem számít - aztán belefekszik egy tisztességes ütésbe. Kár. Ha ezek után tovább tartóztatom, kikényszerítve őt a komfortzónájából... érzem, hogy meddig feszíthetem a húrt.
- Igen. - Könnyed mozdulattal, szemlátomást oda sem figyelve simítom az engedetlen tincseket a füle mögé, hogy még mielőtt leharapná a kezemet, mozduljak aláírni a csekket.
- Nem akarom, hogy túlságosan elkéssen. - A tollal súlyozom rá a csekket a határidőnaplóra, amit aztán leteszek az ocsmány dzseki és a táskája mellé a padra, aztán a kezemet nyújtom felé, hogy megszabadítsam a kesztyűktől - a fogával is feltéphetné mondjuk a tépőzárakat, de ő ugye olyat nem csinál.
Még.

I'm thinking it over

The way you make me feel all sexy but it's causing me shame

Valóban nem vagyok biztos benne. Vagyis abban igen, hogy itt heves érzelmekről szó sincs - az iménti kijelentésemnek megfelelően -, de hazudnék, ha azt mondanám, az égvilágon semmit sem vált ki belőlem a férfi. Azon állításom is támadható lenne, miszerint a karácsonyi sütemények elhozását követően egyetlen alkalommal sem settenkedett be alattomos módon a gondolataim közé. Nem tulajdonítottam túlzottan nagy jelentőséget ennek az egésznek, és egyébként is volt bőven más teendőm, amivel elterelték a figyelmem. Most azonban, hogy újra látom, és egyik szó követi a másikat, ismét felveti a fejét bennem ez az érzés, amit nem igazán tudok megnevezni, mi is az pontosan. Pontosan ezért figyelmen kívül hagyom. Még akkor is, ha Richard kétértelmű megjegyzései a legkevésbé sem segítik ezt elő.
Azt viszont eléri velük, hogy ne igazán tudjak mit felelni rájuk, inkább csak mímelt érdektelenséggel fűszerezett tekintet az, ami érkezik az irányomból reakcióként. Nincs is ezzel semmi probléma egészen addig, amíg úgy dönt, hogy az elméleti oktatást átülteti a gyakorlatba, és nem csak szavakkal demonstrálja, mit kell tennem. Mögém lép, én pedig kihúzom magam. Hozzám ér, én pedig kissé befeszülök, és ez még azután sem akar múlni, hogy a megmutatott mozdulatsorokat követően ellép, és a zsák mögött foglal helyet. Ahogyan az illata sem, ami egészen érdekes egyveleget képez az izzadtsággal, és a férfi dezodorral, ami jóval dominánsabb. Pont mint Ő. Leeresztve egy pillanatra a karjaim, próbálom lerázni magamról ezt az egészet, és a valódi feladatra koncentrálni, amire úgy tekintek, mint egy szükséges rosszra. Biztos vannak nők, akik ezt élveznék, de engem most sokkal inkább frusztrál. Nem az én világom ez az egész, még a hely hagyján de a boksz biztos nem. Ennek pedig hangot is adok, mint általában mindennek. Richard végig vezeti a tekintetét rajtam, én pedig a legnagyobb türelemmel várom ki, míg visszaérkezik a szemeimre.
- Igen, ezt magamon is tapasztalom. - válaszolok megeresztve egy kissé gunyoros mosolyt. Tudom, mire gondol, én pedig nem fogok pironkodva, szemlesütve nevetgélni, és úgy igazad adni. - Én inkább maradok a meditálásnál. -
Válaszolok kurtán, pedig még azt is hozzátehetném, hogy nem akarom eltörni egyetlen porcikám sem. Azt nem tudhatom, akar e másra is utalni, de láthatóan nem veszem a lapot, mert nem vagyok hajlandó.
- Tényleg? - csúszik ki a számon akaratlanul is, mert egyrészt meglep, hogy valóban véget érnek a megpróbáltatásaim, a következő ami kissé váratlanul ér az az, hogy elképesztő természetességgel simítja ki a szőke tincseket az arcomból, vissza a helyükre. Pedig nem kellene mindazok után, hogy a szoknyám épségének megőrzése érdekében ki-beemelt a karjaiban az autójából. - Ez igazán figyelmes. Köszönöm. -
Ezúttal azt, hogy most segít megszabadulni a kesztyűktől.
- És köszönöm a csekket is. - egészítem ki, ahogyan immáron szabad kezekkel rendelkezve, lépek el mellette, s veszem fel a határidőnaplót. Ellenőrzöm a csekket, s mikor mindent rendben találtam, elteszem a naplóba, és bekerül a táskába. - Az a helyzet Richard, hogy még mindig nem értem, mi volt ezzel az egésszel a célja.  -
Kiegyenesedve fordulok felé, és miközben beszélek, belebújok a kabátba, amit egyelőre, a cipzár felhúzása nélkül nyitva marad. - A rögtönzött box lecke, ami persze teljesen spontán alakult így, egy olyan apró dolog miatt, mint egy érvénytelen csekk. -
Sokatmondóan vonom fel a szemöldököm, és a kabátot követi a táska, amit a jobbomon egyensúlyozok a továbbiakban.
- Egy olyan férfi, aki már csak a munkájából adódóan is odafigyel az apró részletekre, pont elfelejti aláírni a csekket. Hm. Ez igazán különös. Nem gondolja? - érdeklődöm, és közelebb lépek Hozzá, leginkább azzal a céllal, hogy ismét belebújjak a cipőmbe, és a tűsarkak nyújtotta centiméterekkel élve veszem fel ismét a szemkontaktust. - Nem lett volna egyszerűbb megkérdeznie tőlem, hogy akarok e magával magánjellegű találkozót lefolytatni? Mert akkor azt feleltem volna erre, hogy köszönöm, de nem élek a lehetőséggel, és akkor mindkettőnk megspórolja a felesleges köröket. -
Nem vagyok támadó, és még csak bántó sem, mert nem ez a célom. Csupán tárgyilagos, és csupán azért, mert apró vagyok, törékeny és szőke, nem vagyok ostoba is.
- Ne vegye magára, semmi személyes. Egyszerűen csak túl bonyolult az életem már így is. - azt még sem mondhatom, hogy házas vagyok. Technikailag igen, de a legutóbbi alkalommal épp eleget megtudott rólam ahhoz, hogy tudja, ez valóban nem több most egy darab papírnál. Így egész egyszerűen nevetséges lenne erre hivatkozni. - Egy élmény volt. -
Döntök az elköszönés, és a távozás mellett, mert nem szeretnék, és nem is fogok ebbe az egészbe bővebben belemenni.

I'm thinking it over

The way you make me feel all sexy but it's causing me shame

Az átlag férfit a fék behúzására késztetné ha egy nőtől ennyi savat kapna, mint amit rám áldoz most SzMK Jennifer. Az átlag férfi elkönyvelné baszatlan picsának, Eugenet meg egy baleknak, és nem áldozna rá sem időt, sem pénzt, sem pedig jóindulatot... A kezdetektől ő az, aki a magas C-ről kezdi a beszélgetést, utasít-pattog-követelőzik és úgy véli joga van ennyire leereszkedőnek lenni; Bicskanyitogató, igaz?
A sündisznóéhoz hasonló védelmi mechanizmus egyébként beválik az átlag férfi esetében - miért is fektetne bele energiát az egyszeri ember, ha a csaj két lábbal tiporja az egót?
Engem viszont azért tartanak - ráadásul elég jól, mert megengedhetem magamnak az ilyen csekkek kiállítását, még ha a lakásvásárlásra szánt összegből is csippentem le - hogy ne a szavakkal törődjek, hanem az ördög otthonát rejtő részletekkel.
Rengeteg, rengeteg keserűség van ebben a nőben. Életének más területén nem tud érvényesülni, nem úgy ahogy szeretne, így az SzMKban éli ki magát meg a jógaszőnyegen - a frusztráció okozta stressz meg csak gyűlik, gyűlik, és Euguen egy inkompetens és/vagy impotens barom.
- Küzdősportok esetén még látványosabb. - Intek a szorító felé, mintegy szavaimat igazolandó és egyszerűen nem veszek tudomást a gunyoros gesztusról. Láttam, ahogy végignézet rajtam ahogy az sem maradt észrevétlen, hogy kihúzta magát amikor mögé léptem - hatással vagyok rá és nem negatívval amit csak a pénz kedvéért visel el..
- Tényleg. - Ezek után szinte közönyösen erősítem meg a tudatban, hogy megpróbáltatásai véget értek, mehet amerre lát - ő persze előbb még leckéztetni kíván, szóval nagyon igyekszem, hogy ne mosolyodjak el. A kezéről lehámozott kesztyűket fűzöm össze.
- Megnyugvással tölt el a tudat, hogy mégsem vagyok könnyen kiismerhető. - Felhúzom a szemöldököm derült-meglepetten: még a végén képes és megvádol, hogy csapda volt az egész! Igaza lenne, de neki ezt nem kell tudnia. Nem vágok a szavába amíg a mondókája végére nem ér - a kezemet nyújtom, hátha kell neki egy stabil pont a cipőfelvétel, ameddig fél lábon egyensúlyozik.
- Rómában viselkedj úgy, mint a rómaiak. Ez egy boxterem, Jennifer ahol a szabadidőmet töltöm és mégis a rendelkezésére állok; Úgy gondolom nem esett le a karikagyűrű az ujjáról nettó három perc stresszoldástól, amire égető szüksége van, a kesztyűfelvételt is ideszámolva. - Kijelentek, tekintetem mégis költői kérdéstől csillog intenzívebben: provokálom, de inkább nem veszek levegőt, semmint hagyjam reflektálni - én végighallgattam őt, ő pedig engem fog. Lehet otthon mást szokott meg, de én nem Max Schindler és nem is Eugene vagyok, akit a szőnyeg szélére lehet csak úgy állítani - ráadásul nem tud felbosszantani azon egyszerű öntelt oknál fogva, hogy tetszik nekem, így a vitának minősülő párbeszéd egyedül az ő idegeit fogja megviselni. Minél többet beszél, annál inkább lesz védtelen velem szemben - nem, nem tervezem megverni.
- Életem első csekkje, felrója? A kifizetéseimet elektronikusan intézem. - Oldalra biccentem a fejem.
- Megkérdeznem sem kellett volna, tudom a választ. Vegye le a szemellenzőjét drágám, nem én hívtam ide, maga jött - küldhetett volna bankszámlaszámot is. - A körülöttünk lévő sporttársak egyértelműen hallgatóznak - nYiLvÁn vannak köztük olyanok, akikkel közel baráti viszonyt ápolok, de nem kell a haveromnak lenni sem ahhoz, hogy indokolt legyen a vigyorgás: jelen kommunikáció már bőven az udvarlás kategóriába esik. Nem a hősszerelmes módon, hogy "légy az enyém és veszek neked rágógumit", de itt állunk, tűröm hogy meggyanúsítson mindenféle galádságokkal és még örülök is neki.
Azt mondja semmi személyes, én meg a szívem fölé emelem a kezem, az mondja élmény volt, én pedig akkor nyúlok a szabad keze után amikor teljesen hátat fordít nekem, hogy a klasszikust idézzem, akkor is ha kapok egy pofont.
- Isten önnel, Jennifer. - Szemlélem közvetlen közelről az arcát, már ha ezen a ponton vannak még szemgolyóim, a folytatásban pedig eleresztem, a neki szánt kesztyűket a táskája pánjára akasztva. - Tegye el emlékbe.

I'm thinking it over

The way you make me feel all sexy but it's causing me shame

Elfogadom a felém nyújtott kezet, így játszi könnyedséggel tudok ismét a cipőimbe bújni. Ez a legkevésbé sem büszkeségi kérdés, hiszen azzal igazán nem nyerek semmit, ha makacsságból nem élek a támasz nyújtotta lehetőséggel, és még orra is bukom az egész konditerem szemeláttára. Viszont még ez az aprócska mozzanat sem tántorít el attól, hogy végig mondjam a kis monológomat, ami szemmelláthatóan nem nyeri el túlzottan Richard tetszését. Miért is tenné? Kiolvasható némi vádlószándék a sorok között, és a férfi korántsem olyan ostoba, hogy ezt nem venné észre. Sőt, bosszantóan intelligens. Könnyedén fordít a társalgásunkon, és nem hagyja, hogy akár egy pillanatig is azt gondoljam, én vagyok nyerőpozícióban. Mindezt teszi úgy, hogy az nem sértő, és mégis én érezzem magam rosszul tőle.
- Szerintem pedig nem vagyunk olyan nexusban, hogy megmondja nekem, stresszmentesítésre van e szükségem, avagy sem. - érezhetően megint csak befeszülök ettől a témától. Én nem vagyok stresszes! Az életem olykor az, de szerintem nagyon is jól veszem az akadályokat. Lehet, hogy olykor idegesnek tűnők, de manapság ki nem az? Meg egyébként is, hogy van mersze ezt nekem felhánytorgatni? Nem is ismer! És semmi közünk nincs egymáshoz. - Ne akarja, hogy ezt elhiggyem. -
Azt igen, hogy mindent elektronikusan intéz, hiszen jómagam is élek ezen lehetőségekkel. Az elmúlt években felgyorsult minden, és ostobaság lenne nem élni azon újításokkal, melyek könnyítenek az életünkön. Nekem is hamarosan illene elhagynom a nyomtatott formátumú határidőnaplót, és inkább beruházni egy komolyabb iPadre, és mindent azon intézni.
- Igaza van, hibáztam, amikor nem ajánlottam fel az utalás lehetőségét. - a fogaim között szűrve ismerem el a férfi igazát, ami igencsak nehezemre esik, de nem akarok még többet késni a kiállításról avégett, mert szájkaratézok a férfival, aki direkt provokál. - Mondanám, majd legközelebb, de mindketten tudjuk, hogy felesleges. -
Szúrom oda a végére, még mielőtt kijelenteném, hogy semmi személyes nincs az elutasításomban. Ez a része hazugság, a második része már nem, mert valóban csak bonyolítaná az életem, ha bárkit is beengednék. Nem beszélve egy ilyen kaliberű fickóról, mint Richard. Vonzónak és veszélyesnek tartom, és ez egy olyan kombináció, amitől én tartok. Nem akarom, hogy olyat váltson ki belőlem, amit sikerült háttérbe szorítanom az évek alatt.
Így hát búcsúra fogom, és már lépkedek is, amikor egyszer csak utánam nyúl, magához von. Annyira váratlanul ér, hogy önkéntelen mozdulattal kapaszkodom meg a vállában, és húzom közelebb magam a férfi meztelen felsőtestéhez. Nem igazán értem, hogy az agyam miért ebben a másodpercben dönt úgy, hogy kikapcsol, vagy éppen minek hatására, mert nem ellenkezem az ajkaimat érő csók ellen, sőt, egy hosszúra nyúlt másodpercig viszonzom is azt, mielőtt azon lennék, hogy eltoljam magamtól. És mikor végre elereszt, kipirult arccal, kapkodva a levegőt pillantok fel Rá, és állom a tekintetét. Meglep, hogy nem érzek késztetést arra, hogy felpofozzam. Állom a tekintetét, és mondanék valamit, de képtelen vagyok rá. Végül egy gyilkos pillantást lövellve a férfi felé egyszerűen távozom, még arra sem veszem a fáradtságot, hogy megköszönjem a kesztyűket.
Veszélyes és vonzó, én megmondtam. Jobb távol maradni az ilyen férfiaktól.

I'm thinking it over

The way you make me feel all sexy but it's causing me shame