Csak négy év választ el minket egymástól, ami nem tűnik soknak, de a mi esetünkben igen. Különböző neveltetést kaptunk, melynek az az oka, hogy más pozícióra szánnak szüleink. Én vezérigazgató leszek, te pedig egy gazdag férfi felesége, akinek nem szabad szégyent hoznia a családra illetlen viselkedésével, ezzel nincs is probléma.
Okos vagy, ami egyrészről a jó taníttatásodnak, más részről az erős kompetenciáidnak köszönhető. Az eszedet és jó logikai képességedet azonban nem a pénzügyi szférában szeretnéd kamatoztatni, amit eleinte apánk ellenzett, de végül az anyai közbenjárás miatt ő is megenyhült. Azt teheted, amit szeretnél, azt tanulhatod, amit szeretnél és úgy is teszel, neked megadatott az, ami nekem nem és ennek nagyon örülök. Persze vannak kiszabott dolgok, például, hogy egyetemre kell járnod és részt kell venned különböző vacsorákon. Bár szeretem a saját életemet, neked mégsem kívánnám ugyanezt és támogatlak, hogy elérd céljaidat.
Gyermekként én nem kaptam a szülői szeretetből, de mikor világra jöttél és megkezdted életedet, anyánkból előjött az anyai ösztön és a munkát egyre inkább hanyagolva nevelt téged, igyekezve bepótolni azt, amit velem nem tett meg.
Nagyon megörültem a jöttödnek, akkor még csak négyéves voltam és gyerekként az ember még nem tud parancsolni előtörő érzelmeinek. Sok időt töltöttem a kiságyad mellett, miközben elmeséltem neked, hogy milyen volt a napom, mik történtek velem, ez rutin szerűvé vált, bár semmit nem érthettél abból, amit mondok.
Ahogy nőttél, én annál inkább komolyabb lettem és a szülői behatás, szigor, nevelés végül olyanná tett, amilyen most vagyok, bár azóta lazább a fegyelem, én még sem tudok az lenni, mert ezt az életstílust szoktam meg.
Te viszont életvidám és energikus lettél, az energiádat pedig igyekszed lekötni különböző foglalkozásokkal, amiket nagyon szeretsz űzni, ilyen a zene iránti szereteted, ami a családban örökletes.
Emlékszel, hogy mindennap együtt énekeltünk, doboltunk lábunkon a szobáink falai között, de csak úgy, hogy meg ne tudják, hogy éppen nem tanulunk? Azok a legszebb emlékeim, azok, melyekben te is benne vagy.
Most, hogy már felnőttünk sokkal erősebben látszódik a kettőnk élete, személyisége közötti kontraszt. Általában igyekszel emlékeztetni, hogy élni kell, talán ez mondható a filozófiádnak. Lehet ezért is nézed szomorúan, ahogy olyanná, talán még rosszabbá is válok, mint apánk, a munka megszállottjává.
Egyre kevesebb időt töltünk együtt, de még mindig te vagy az, akivel bármiről tudok beszélni, bár van, hogy nehezen kezdek bele, hogy úgy kell kihúznod belőlem minden egyes szót, de miután veled beszéltem megkönnyebbülök.
Te vagy az egyetlen, aki látja az összes érzelmemet, aki nem csak a fagyos személlyel találkozik és aki tudja, hogy bár úgy viselkedek, mint egy negyvenes éveiben járó munkaőrült, valójában nem vagyok az, csak nem tehetem meg, hogy más legyek.

Most itt tartunk:
Aiden és én egyre közelebb kerültünk egymáshoz, kapcsolatban vagyunk, aminek nagy támogatója vagy. Az egyik este Aiden úgy kopog be a szokásos családi vacsoránk közben, hogy csapzott és megverte az apja. Aznap hozzánk költözik és szüleink számára is kiderül a kapcsolat.
Apánk haldokol, ennek is nagy hatása van a történésekre, valamint kettőnk kapcsolatára, sokszor eltávolít minket, mert a munkába menekülök.
Aiden apja tönkre akarja tenni a Hyundait, de hajlandó arra, hogy ez mégse történjen meg abban az esetben, ha a két család összeköti egymást egy házasság révén, amelynek tagjai Te és Aiden lenne. Ez hatalmas kavalkádot és konfliktus rengeteget fog okozni, elvégre férjhez kell menned testvéred szerelméhez.

//Azt tervezzük, hogy a  házasságig lévő időszak megpróbáltató lesz mindenki számára, de a végén az anyukák közbe fognak avatkozni és megmentik a fiatalokat.
Sok ötletünk van még, amiket majd hosszasan áttudunk beszélni. Jelenleg négy karakter/user szeretettel vár rengeteg plot-tal és lelkesedéssel. Ha megtetszett, bátran vágj hozzám egy PM-et.//