Aznap este ismét sokáig benn maradtam dolgozni, ugyanis volt még egy kis papír munka, amit be kellett fejeznem a másnapi temetésre. Egy idős hölgy, Rose Davis várt arra, hogy végső nyugalomra helyezzék, és nekem, mint temetkezési vállalkozónak, biztosra kellett mennem, hogy minden flottul fog menni. Sokan megkérdezték már, hogy miért pont ezt a munkát választottam, miért megy egy fiatal lány temetkezési vállalkozónak. Az igazság az, hogy a Trust In You Funeral Home and Services -t még a dédnagyapám alapította 1922-ben, amikor Írországból az Egyesült Államokban költözött a dédnagyanyámmal. Eleinte az itteni íreknek és keresztényeknek kínált temetkezési szolgáltatásokat, aztán a későbbi évektől már minden vallás, és nemzet tagjainak vállaltuk a teljesköri temetkezési ügyintézést. A vállalkozás vezetése apáról – fiúra szállt, csakhogy az a mi esetünkben már elég korán kiderült, hogy a bátyámat nem nagyon izgatja a dolog, és sokkal szívesebben lógott a haverjaival, vagy épp csajozott. Engem bezzeg vonzott ez az egész világ, és amint elég idős lettem hozzá, állandóan bent lógtam apuval a cégnél, és besegítettem, ahol tudtam.  

Visszatérve arra a bizonyos estére, szóval épp kiléptem az irodámból, hogy lemenjek megnézni, hogy minden rendben van – e Rose testével, a másnapi halottnézésre, amikor hangokat hallottam a szomszédos helységből, ahol a bátyám dolgozott – illetve legtöbbször csak úgy tett, mintha dolgozna. Csodálkoztam, hogy miért van bent még ilyen későn, hiszen általában ő az első, aki hazamegy, főleg péntek este.  
- Akkor miért mondtad azt, hogy szeretsz?! Akkor azt sem úgy gondoltad, hmm? – sipákolta egy ismerős női hang az ajtó túl oldalán.
- Nézd Sheila, te is tudod, hogy akkor mind a ketten elég piásak voltunk, - mondta a bátyám Brady, jóval nyugodtabb, óvatosabb hangnemben. – Őszintén azon sem csodálkoznék, ha felugrottam volna egy autó tetejére, és azt kiabáltam volna, hogy én vagyok a Pókember. – Nevetett idegesen.
- Szóval te is olyan vagy, mint az összes többi?! – A nő hangja elcsuklott. Olyan volt, mintha a könnyeivel küszködne. – De én beléd szerettem, te szemét!
- Ugyan Sheila, hiszen alig ismerjük egymást, hogyan lehetnél belém szerelmes?! Csak párszor dugtunk...    Hé, hé, kislány, azt tedd le! Mit akarsz azzal?

Lassan odaléptem a résnyire nyitva hagyott ajtóhoz, és óvatosan belöktem azt. Rögtön megcsapta az orrom az erős parfűm illat, amit a nekem háttal álló nő árasztott magából. Habár már nem viselte a fekete gyászruhát, azonnal tudtam, hogy ki az: Sheila Roberts, akinek férje körülbelül két hónapja halt meg, és én intéztem a temetését. Sheila egy 35 körüli vonzó nő volt, míg a férje, ha jól emlékszem, úgy 60 lehetett. Szegény pasas szívrohamban hunyt el, és mivel a felesége éppen külföldön tartózkodott a barátnőivel shopping túrán, a testére egy hét után talált rá a férfi valamelyik barátja, aki aggódni kezdett, hogy már régóta nem tudja elérni őt.
A nő egy testhezálló bordó ruhát viselt, a haja pedig laza hullámokban omlott a vállaira.  Két kezét maga előtt tartotta, és a válla felett megcsillant a lámpa tompa fényében a revolver, amivel a bátyámra célzott.

- Még is mit gondolsz, mit akarok ezzel?! – bökött a pisztollyal Brady felé. – Játszottál velem, kihasználtál! Ezt...

A mondat végét már nem tudta befejezni, mert leütöttem az első tárggyal, ami a kezem ügyébe került: egy katonai bakancs alakú bronz urnával, ami az ajtó melletti komódon díszelgett.

Sheila azonnal a földre rogyott, a kezéből pedig kisesett a kis kézifegyver. Egy percig egyikünk sem szólalt meg, csak néztük a mozdulatlan testet az iroda közepén.
- Meg... meghalt?!  - kérdezte Brady félve, majd gyorsan megkerülve az íróasztalt letérdelt Sheila mellé, és a nyakához tette a kezét.
Én még mindig az urnát szorongattam a kezemben, mint valami ereklyét és képtelen voltam felfogni, hogy talán megöltem egy embert.
- Még él. – Mondta halkan Brady, majd rám nézett.
- Hívd a 911-et, gyorsan! - tértem végre magamhoz, a földre dobva az urnát. Letérdeltem én is Sheila mellé, és néztem, ahogy a tartójáról a vér szép lassan lecsöppen a szőnyegre.
- Nem, nem tehetjük!
- Mi?! – kiáltottam szinte hisztérikusan. – Azt akarod, hogy itt haljon meg?! Mit keresett egyáltalán itt? Miért akart lelőni? – Az utolsó kérdésre tudtam a választ, de szerettem volna a bátyám szájából hallani. Brady mindig is igazi nőcsábász volt, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy pont itt fogja becserkészni a következő áldozatát.
- Ez a nő teljesen bekattant.... Mi... Mi csak párszor találkoztunk, és azt hitte, hogy én vagyok a lelki társa, vagy mit tudom én. – Hadarta Brady.
Most először láttam a bátyám ilyen idegesnek. Tudta, hogy nagy bajba került, főleg, ha apa tudomást szerez róla, hogy egy gyászoló özvegyet csábított el.
- Mj a francért nem voltál képes a gatyádban tartani, mi?! – Annyira mérges voltam rá.
Ugyanez volt gyerekkorunkban is. Mindig nekem kellett helyrehozni Brady hülyeségeit. Nagy naivan azt hittem, hogy most tényleg meg akar változni, és bizonyítani akar apának, de úgy tűnik a bátyám mindig is azaz egocentrikus, felelőtlen nőcsábász lesz, aki mindig is volt.
- Én.. én...
- Jól van, ezt majd később megbeszéljük. Most be kell vinnünk a kórházba Sheila-t. Segítenél?! – Néztem a bátyámra, aki mozdulatlanul ült még mindig, és a nő feje alatt egyre nagyobb vértócsát nézte.
- Igen, igen persze.
Brady óvatosan a karjába vette a mozdulatlan testet, és szitkozódott, amikor látta, hogy fehér ingjén lassan szétterjed a vér.
- Remélem ez kijön belőle! – mondta összeszorított fogakkal, majd elindult kifelé.
- Te most komolyan az inged miatt aggódsz?! Inkább azon gondolkodj, hogy mit mondasz majd a kórházban, amikor megkérdezik, hogy mi történt vele! – vágtam vissza dühösen.
- Elmondom az igazat: A nő bekattant, és rám támadt. Te pedig csak megvédtél. Remélem lecsuklyák.
Valahogy kételkedtem benne, hogy ilyen egyszerű lesz majd a dolog, de akkor észrevettem, hogy Sheila táskája a földön hevert, nem messze onnan, ahol földet ért, mikor leütöttem.
Felkaptam a táskát, remélve, hogy az iratai benne lesznek, mert a kórházban biztos kérni fogják őket, de nem vettem észre, hogy nyitva van, és ahogy megragadtam, a táska tartalma a földre hullott.
- A kurva életbe! – Gyorsan leguggoltam, hogy felszedjem a sok kacatot, mikor megláttam, hogy a pénztárca, aprópénz, rúzs és púder mellett ott hevert a földön egy terhességi teszt is két piros csíkkal...
- Brady! – Szóltam a bátyám után. – Gratulálok, lehet, hogy apuka leszel.