Legalább olyan elveszett vagy identitásomban, mint én. Már nem a jellemedet illetően, az elég határozott; de az apád az amerikai hadsereg magasabbrangjú tisztje volt, aki számos országban állomásozott a hidegháború alatt, ti pedig, a családja, követtétek. Az egyedüli hely, ahová viszonylag rendszeresebben visszatértetek, az az Egyesült Királyság volt, ahová végül bentlakásos iskolába is jártál – és ahol végül találkoztunk egy bárban. Megpróbálkoztam valami "csajozós" dumával, amin felháborodtál, mert épp egy barátnőddel beszélgettél, és olyan letolást kaptam, hogy öröm volt hallgatni. Úgyhogy számomra már nem volt kérdéses, hogy nem hagyom ennyiben. Többször kellett elhívjalak, mire végre belementél egy randevúba, de végül... Hát, itt vagyunk.
Hosszabb kapcsolat ez, mint bármelyik másik az életemben. Lényegében minden nagy döntés során egymás mellett álltunk; te eleinte jogász akart lenni, de végül a rendőrséghez álltál be, nagyjából azzal egy időben pedig, hogy én leszereltem és felvételiztem az egyetemre, Te elkezdtél készülni arra, hogy nyomozó lehess. Látszólag tökéletes életünk van, tökéletes családdal, jól haladó karrierekkel. A valóság persze ennél jóval többet rejt; de azt senkinek nem kell tudnia, hogy mi folyik a függönyök mögött.

Nagyjából ennyit szeretnék elmondani, mert az ET-mben többet is szólok a kapcsolatuk... Nos, bonyolító tényezőiről. Úgyhogy annak elolvasása mindenképp kötelező. Már csak azért is, mert a végén egy "akciódúsabb" plotszál is kibontakozik, miszerint egy meggyilkolt nőt találnak a múzeumban, és nem titkolt tervem, hogy Simont is gyanúba keverjem, többek között. És ha ez még nem lenne elég, akkor itt van majd a jó adag családi dráma is, amit semmiképp sem szeretnék egyik napról a másikra megoldani.
Ami még Jules jellemét illeti, kettejük közül határozottan ő a merevebb és szigorúbb, aki tartja otthon a frontot és vannak bizonyos elvárásai, meglátásai is, amikből nehezen vagy nem hajlandó engedni. Gyakran úgy elemezgeti a gyerekeket vagy épp a saját férjét is, mintha kihallgatni készülne, ezt pedig nyilván nem mindig egyszerű elviselni.
A névhez szeretnék ragaszkodni, bár ha nagyon muszáj, akkor ne ezen múljon a dolog. A PB-t lehet változtatni, de csak valami hasonló kaliberű és korú hölgyre.

Az első gyerekünk voltál, és nem lehettünk volna boldogabbak. Már kicsiként is megvoltak a magad hóbortjai és standardjai, amikből nem voltál hajlandó engedni, például csak egy adott sorrendben ülhettek a plüsseid az ablakban, így ahányszor anyád kitakarította a szobádat, hisztirohamot kaptál, amiért összekeverte. De még ezzel együtt is nagyon jó gyerek voltál; szerencsénkre, ugyanis az ikerhúgod, Becka, minden rosszaságot magába szívott, amivel csak találkozhatott. Sosem mondnám, hogy személyében rossz volt, inkább csak fogékonyabb rá; Ő volt az, akit már az oviban is megdorgáltak, mert széttaposta azt a homokvárat, amit a versenyen építettek a másik csoportból. Sokszor falaztál neki, legjobb barátnők voltatok, és talán a te segítségeddel, de hamar kinőtte a destruktív tendenciáit.
Az iskolában viszont máshogy csapódott le: míg Te beilleszkedtél és a figyelem középpontjába kerültél, addig Ő nem találta a helyét; nem csak ott, de a világban sem. Még tizenöt éves sem volt, amikor beteget tettetve otthon maradt az iskolából, és mikor egyedül volt, túladagolta magát gyógyszerrel.
Szinte időnk sem volt még kilábalni a sokkból és a gyászból, amikor újabb dolog derült ki: név szerint, hogy terhes lettél, és még csak azt sem tudtad, hogy pontosan kitől. Talán a gyász beszélt belőle, amikor anyád ragaszkodni kezdett ahhoz, hogy elvetesd; nem látott maga előtt más megoldást. Én voltam az, aki jobb híján kitalálta, hogy neveljük fel a gyereket; úgy, mint a sajátunkat.
Távolabb kellett költöznünk Exetertől, hogy ne ismerjenek minket, és egyszerűbben rejthessük el a Te terhességed. Azt hiszem, Jules azóta is haragszik rám, amiért hazudnia kellett a kollégáinak. De sikerült; soha senki nem feltételezte, hogy Matt nem az öcséd lenne, hanem a fiad.
Bár már lényegében felnőtt voltál, mikor ide költöztünk, és nem köteleztünk rá, hogy velünk gyere, mégis önként követtél minket. Nos, valószínűleg részben azért, mert a második egyetemről is kibuktál, és már nem volt kedved tovább próbálkozni.
Matt kilétéről igazából azóta sem igen beszéltünk, követve a stratégiát, hogy ha nem foglalkozunk vele, majd eltűnik, úgyhogy nem tudom, mik az érzéseid ezügyben. Bánod már? Vagy szégyelled? Ezért vagy annyira elveszett az életben? A felszínen funkcionálsz, dolgozol, barátaid vannak, bulizni jársz, de képtelen vagy megmaradni sokáig egy pozícióban. Ami nem is árt; ugyanis jelenleg a házas főnököddel kavarsz, és ki tudja, meddig tudod titokban tartani.

Ennél többet tényleg nem szeretnék megszabni, mert ez is elég. Nem ragaszkodom se az archoz, se a névhez, úgyhogy ez igazán ne tartson vissza. Jellemileg is elég sok szabadságot adok, egyedül talán azt tudom feltételezni, hogy nincs jóban az anyjukkal. Várom nagyon.  

Frissen kinevezett nyomozó vagy; természetesen nem anyád mellett, azért egy gyilkossági nyomozónak több tapasztalat kell, mint ami neked van. Jelenleg kisebb volumenű ügyekkel foglalkozol, rablásokkal, betörésekkel, ahol nem halt meg senki, de reméled, hogy egyszer majd oda is eljutsz, hogy anyád mellé kerülj.
Vagy inkább fölé. Nem azért, mert ne szeretnéd, hanem mindig a legjobb akarsz lenni, amolyan középső gyerek szindróma; és általában jobb is vagy mindenki másnál. Éltanuló, élsportoló, hatvan klub tagja és/vagy elnöke, aki meg sem áll a pörgésben. Azt gondoltuk, talán most, hogy megházasodtál, majd lenyugszol, elvégre a férjed oda meg vissza lenne egy gyerekért, de látszólag csak hevesebben vetetted be magad a munkába, nincs megállás címszóval.
A valóság, amit mi nem tudunk, az, hogy igazából nagyon is vonzódsz az egyik munkatársadhoz, aki nem a férjed, és még csak nem is férfi; de nehéz szembesülnöd ezzel, még akkor is, ha egyébként már nem azt a kort éljük, mikor feltétlen nehéz lenne felvállalni a másságot.
Örökre viszont te sem halasztgathatod az elkerülhetetlent.

Callie a legkevésbé meghatározott karakter, ugyanakkor valószínűleg ő áll a legközelebb Simonhoz. Kicsit karót nyelt, de csupaszív nő, vidám, mindig mosolygó, aki nehezen mond nemet. Valószínűleg megházasodni sem igen akart, épp csak nem tudta, hogy mondja ezt meg a barátjának, ezért kicsúszott az az "igen", a többi pedig már történelem.
Nem ragaszkodom sem a névhez, sem az archoz, és még feltétlen a munkájához sem, nyugodtan át lehet alakítani, ha valakinek jobb ötlete lenne valami nyomulós szakmára.

A család fekete báránya; ami nagy szó, ha azt nézzük, hogy mindenkinek van valami difije. Nem arról van szó, hogy néha hobbiból autókat lopnál vagy hogy erőszakos lennél, esetleg sátánista. Egyszerűen elvagy a magad kis világában, és bár megjelensz a családi vacsorákon, csak ritkán szólsz bármit is. Figyelsz, nézel, hallgatsz és eszel, de nem teszel semmit. Aztán szó nélkül visszavonulsz a szobádba; anyád szerint ideje lenne elköltöznöd, de én amondó vagyok, hogy az utolsó dolog, amire szükséged van, az egy végső akadály közéd és közénk. Ennek ellenére is furcsa érzés néha rád nézni; azt első látásra könnyű megmondani, hogy a nagy sötét szemeiddel már eleve kilógsz a többiek közül. Nem adtam még hangot a gondolatnak, de már-már annyira nem hasonlítasz rám, hogy talán nem is vagy az enyém.
Nem mintha ez számítana. Nem sok dologról tudunk beszélgetni, mert szerinted a történelem csak kitaláció, amit a győztesek írnak (ebben bizonyos értelemben még igazad is van), és szerinted csak az létezik, amit láttál megtörténni. Van egyfajta művészi lelkületed, amit az én tényekhez és bizonyítékokhoz szokott agyam nehezen emészt meg; kiskorod óta szeretsz zenélni, de sosem dédelgettél olyan álmokat, hogy majd ebből fogsz megélni.
A kérdés akkor az, hogy miből?

Nem egy szociopata karakterre gondoltam, aki azt fontolgatja, hogyan ölje meg a családot; gyerekként Patrick nem ilyen volt, valahol tinédzser kora körül kezdett elhatárolódni a családtól. Ennek pedig egyik oka, hogy valójában ő az egyetlen, aki mindenről tud; véletlenül megtudta, hogy Matt nem az öccse, hogy az anyja csalta az apját, hogy az apja jelenleg csalja az anyját, hogy a nővérük nem balesetben halt meg, hanem öngyilkos lett... Nem akarja felbolygatni a családi egységet, de ezzel a tudással nem érzi, hogy részese tudna lenni.
Szóval másokkal azért beszél, barátokkal, valószínűleg. Hogy épp miben ügyködik, azt el lehet dönteni. Arra gondoltam, hogy nem túl eszes, és hajlamos teljesen véletlenül hibákat véteni a munkahelyen, épp mikor a dolgok már jól mennének, ezért mindig kirúgják. De bármi mást is bele lehet magyarázni, hogy miért nem tud megmaradni sehol.
Se a névhez, se az archoz nem ragaszkodom feltétlenül.

A család legkisebbje, aki olyan stigmával született, amit még csak nem is tud. Fogalmad sincs arról, hogy igazából Ginny nem a nővéred, hanem az anyád, aki véletlenül kölyökfejjel teherbe esett, és jobb híján mi neveltünk meg sajátként. S ha tudnád is, mit kezdenél vele? Az ilyen titkok persze sosem maradhatnak örökre azok, és megegyeztünk Jules-szal, hogy egy nap majd elmondjuk, de... Ezek a szavak egyre inkább felesleges hazugságnak tűntek, ahogy teltek az évek. Miért is kellene számítania annak, hogy ki szült meg, ha egyszer mi neveltünk?
Átlagos tizenéves fiú vagy, amennyire én tudom, legfeljebb a kelleténél kicsit több neurotikussággal. Szereted a sci-fit, a képregényeket, a számítógépeket, valószínűleg ebben képzeled el a jövőd. A legjobban Patrickkel jössz ki, aki valahogy, valamiért, mindig lelkesen nézegeti a képregényrajzokat, amikkel teletapétáztad a szobádat, és a saját írású-rajzolású sztorijaidat. Egy darabig te is gondolkoztál rajta, hogy elmész katonának, de aztán mikor testnevelés órán tizennégy évesen el kellett dobnod a medicinlabdát, betörtél vele egy szélvédőt, ami ráadásul mögötted volt, úgyhogy inkább feladtad a sport- és katonai karrieredet.

Tekintve, hogy Matt 16 éves, és még eléggé fejlődik a személyisége, ezért sokat nem szabnék meg róla, és mindenki azt tud belepakolni az "átlagos tinédzserfiú" zsánerbe, amit gondol. Igazából az ő életének fő konfliktusforrása az valóban a születésének nem mindennapi körülménye, amiről, egyelőre, nem tud, de nyilván csak idő kérdése, hogy valamit kiszedjen a bátynak hitt nagybátyjából.
A nevet azt hiszem, említettem ET-ben, de ha csak ez tart vissza, ne tegye; ha a PB helyett találsz jobbat, aki korban-fizikumban passzol, áldásom rá, bár a SexEd miatt Asának elég sok anyaga van.  

Három év házasság semmi ahhoz a 10 évhez képest, amióta ismerlek. A tiszti iskolában találkoztunk, amit egyszerre kezdtünk, elvégre egy idősek vagyunk. Már az első héten levettél a lábamról.  A kisugárzásod egyszerűen megfogja az épeszű férfit, így nyilván nem csak nekem tűntél fel. Talán, ami számomra egy lépésnyi előnyt jelentett mindenki mással szemben, hogy nem kezeltelek diszkriminatívan csak azért, mert egy férfiasnak titulált életpályát választottál magadnak.
Én szerelmes voltam beléd, de így visszagondolva nem vagyok benne biztos, hogy te általános szereteten túl valaha is mutattál többet a kapcsolatunkba. Én viszont ebből semmit se vettem észre, olyan boldogan megvoltunk az első közös négy évünkben, hogy még a kezdete is megkértem. Egy évre rá, 2017-ben pedig a családjaink előtt is kimondtuk az igent, ami a mi esetünkben viszont nem volt olyan boldogító, mint azt reméltem. Rylee, a lányunk a nászúton fogant meg, az a hét még olyan mámorítóan tökéletes volt, aztán minden elkezdett tönkre menni. A legrosszabb Rylee születése után jött, mikor újra munkába álltál. Elfeledkeztél mindenről, csak az akták léteztek számodra.
Sok mindenben egyeznek a nézeteink -, de apád és bennem még több közös dolog van. Ha úgy vesszük az apádhoz mentél hozzá. Veled leginkább abban hasonlítunk, hogy mindketten értékeljük a rendet és a fegyelmet, de eközben mindennél többre tudunk értékelni egy mosolyt. Azonban ránk mostanában sokkal inkább jellemzőbb a mosoly szünet állapota. Mindketten tudjuk, hogy valamit nem mondasz el. Én hosszú hónapok óta várok már az igazságra, és mindeközben próbáltalak szeretni, de már csak megfakult múltnak tűnnek a boldog közös éveink. Ráadásul az se könnyíti meg a helyzetet, hogy mióta nyomozóvá léptettek elő, és megugrott a fizetésed jóval az enyém felé, a pénzkérdés is folyton súrlódást okoz kettőnk között. Te valamiért rettentően fontosnak érzed, hogy mindenhol te fizess, ahova megyünk, csak épp azt nem veszed észre, hogy ezzel lekicsinyled az én egzisztenciám.
Az pedig hagyján, hogy velem nem foglalkozol túl sokat, de Rylee se kap tőled túl sok figyelmet. Ha otthon vagy játszol vele pár órát, aztán belemélyedsz a munkádba a hálószobában. A munkád mostanság mindennél előrébb való. Több időt töltesz benn a munkahelyeden, mint otthon. Sokszor úgy érzem egyedülálló szülő vagyok, és van egy lakótársam, aki néha haza jár aludni.