Brooklynban vagyok, távol Manhattan megszokott utcáitól. Néha jó kiruccanni máshová, hogy az újdonság érzése átjárja a lényem. Utálom a szürkeséget, s nem szeretek egymást követő két nap ugyanazt csinálni. Plázában vagyok, s meglepően sok elégedett párt látok. Én páratlanul vagyok, ami egyáltalán nem hátrány. Arrafelé indulok, amerről sok érkezik. Az egyik ilyen andalgó párocskánál megpillantok két darab koncert jegyet. Közelebb lépdelek, hogy le tudjam olvasni, hogy kinek a koncertjére és mikor. Nincs szerencsém, mert a férfi a szemem előtt vágja zsebre őket. Elhúzom a szájam szélét, mert egyáltalán nem tetszik a helyzet. Jobb oldalt azonban megpillantok hamarosan egy felírást, hogy Dark Age Paladin nevezetű együttes koncertjére lehet ingyen jegyet kapni, ha van párod és betudod bizonyítani, hogy az együttes egyik koncertjén jöttetek össze. ~ Meg mi a franc! ~ Pedig jó együttes. Voltam a koncertjükön, s készült is jó pár fotó róla. Itt őrizgetem egy ideje, s mert azóta sem volt jobb nála. Én már csak ilyen fajta vagyok. Egy darabig nézem a szöveget, aztán beismerve a vereséget indulok tovább. Hamarosan megérkezek, ahol osztogatják a pároknak a jegyeket. Kíváncsian figyelem, hogy miként ellenőrzik a hitelességet. Nincsen egyszerű feladata a háttércsapatnak, akik szerintem minden egyes képet ellenőriznek, hogy nincsen-e összefésülve, vagy photoshoppolva. Mert csinálhatja azt, hogy két személy összeáll és összephotoshoppolt képpel megjelennek. Ráadásul nem kötelezhetik a párt, hogy csókolják meg egymást, csak, hogy lássák igazán szeretik egymást. - Hát ez mission impossible! - mormogom ott magamnak, de tovább maradok nézelődni. Annyit azért megteszek, hogy félre esőbb helyre sétálok, hogy kicsit távolabb legyek a sok nyali-fali párocskától. Mikor ez megtörténik, akkor karba font kézzel nézem a boldog embereket. Egyáltalán nem vagyok rájuk irigy. Kifújom a levegőt, s azon tanakodok, hogy hol tudnám a leghamarabb enyhíteni a szomjamat, s éhségemet. Elindulok a közeli Mekibe, hogy néhány sajtburgert és sültkrumplit egyek, amit leöblögetek valamilyen szénsavas üdítő itallal. Beállok a megfelelő sorba, s kivárom, míg sorra nem kerülök. Gyorsan kifizetem a cuccaim, majd leülök egy két személyes asztalhoz, ahová leginkább párok szoktak leülni a kialakítása miatt. Engem egyáltalán nem érdekel, csupán az éhségem. Kicsomagolom a sajtburgert, majd evés közben nézelődök. Vagyis inkább velem szemben újra megpillantom a koncert jegyes hirdetést. ~ Ez aztán kísért engem! ~ csóválom meg a fejem, s tovább falatozok.
Több előnye is van annak, ha az ember egy rádiónál dolgozik, köztük az, hogy mindenféle koncertekre szerezhet ingyen jegyet. A média alapvető bája volt, hogyha az embernek sikerült beférkőzni a belső körökbe, akkor sínen volt a karrierje, és még a magánéletét is megspékelték egy kis szórakozással. Nem állt tőlem messze, hogy mind ezt kihasználjam. Csináltam már élő tudósítást a koncertek díszletei mögül. Buliztam együtt hírességekkel a VIP részlegen, habár valamilyen értelemben én is celebnek számítottam, mert New York-ban sokan ismerték a nevemet és a bájos hangom. Ezúttal azonban még a média hatalmas befolyása se segített rajtam. Mindenképp el akartam jutni a Dark Age Paladin koncertjére, de nem voltak hajlandóak sajtósokat fogadni, így rákényszerültem, hogy közemberként pogózzak a tömegben. A médiának szóló jegyeket viszont általában a legutolsó pillanatban is ki lehet kérni, így nem gondolkodtam előre, nyilván el is fogyott az összes jegy. Az egyik munkatársamnak morogtam, hogy mekkora hülyeség ez az egész, meg amúgy is, miért nem hajlandóik fogadni szerény személyem a backstageben… Ő említette meg, hogy a közösségi média platformjaik szétposztolták azzal az akcióval, hogy pároknak fenntartott helyeket osztanak szét olyan embereknek, akik a koncertjük alatt jöttek össze. Ez mind szép és jó volt, már csak egy problémám volt, hogy rohadtul semmi közöm nem volt egy férfihoz sem, nemhogy még valami olyanhoz, akivel együtt smároltunk a háttérben a bandával. Csalódottan zuhanok le a munkahelyemen egy forgós székre, amivel meg is pördülök. Szar dolog valaki olyannak lenni, aki sehogy nem tudja befolyásolni a körülötte történő dolgokat. Voltam ilyen ember gyerek koromban elég sokáig, úgyhogy kösz, nincs szükségem rá ismét. Próba-szerencse címszó alatt munkából hazamenet mégiscsak beállítok a Brooklyn-i plázába, ahol a kezdeményezést tartják. A hosszú kanyargó sor teljesen olyan, mintha ingyen osztanának valamit, ja mert ez is történik. Odasétálok az asztal mellé, de elég csúnyán néznek rám a sorban toporzékolók, ami azt illeti nem érdekel. Törtek volna ők is magasra, és lenne hatalmuk, akkor nem pufognának. - Szia, biztos ismersz – köszönök a baba arcú hölgynek, aki a jegyeket osztogatja. Nyilván ismer, New York zeneileg művelt része ismer, de mégis olyan értetlen képet vág, mint aki szellemet lát, úgyhogy segítek neki – a Z100 rádiónál dolgozom, enyém a délutáni műsoridő… Sietek a barátom kórházban van, és a szülinapjára lepném meg ezzel, tudod mi is a koncerten jöttünk össze – ártatlan mosoly ül ki arcomra. A tervem, hogy megsajnáljon, de szavaim úgy tűnik süket fülekre találnak. - Sajnálom, bárki is vagy, ki kell várnod a sort, és a barátoddal együtt kell az asztalhoz jönnöd – hülye párocskák, hülye Valentin-nap. Azt hiszem az általam leginkább utált ünnep egész évben. Tök kamu az egész. Mit kell ünnepelni azon, hogy van ki meghágjon? Nagyot sóhajtva odébb sétálok, és idegesen pillantgatok a jegyértékesítő irányába. Ha egyszer eljöttem idáig, akkor nem fogok üres kézzel távozni. A gyomrom szól közbe, olyat korog, hogy azt a tőlem két méterre állók is hallhatják. Francba, éhesen nem tudok koncentrálni. Egy salátabárt szúrok ki magamnak, ahol kisadag felét kérem, bár ez az eladó szerint nem lehetséges, úgyhogy marad a kis adag. Leülök egy szabad asztalhoz, és elkezdem majszolni a paradicsomos cuccost. Úgy megennék valami mást, de sajnos a testem érdekében ez nem lehetséges. Miközben a késői ebédemet falatozom azon agyalok, hogyan szerezhetném meg azokat a nyamvadt jegyeket. Nincs más választásom, szükségem lesz egy kamu pasira, de gyorsan. Felemelem a fejem, és kiszúrok egy gusztustalanul zabáló alakot. Miközben a sajtburgerébe harap, pont úgy néz ki, mint aki egész könnyedén manipulálható. Ezt miből látom? A testtartása, hogy egyedül a kajára koncentrál, és kizárja a külvilágot. Gyakorlatilag meg is lophatnám, ha ahhoz lenne kedvem, és nem lenne elég jó a fizetésem. Fogom a tálcám, és kéretlenül beülök vele szembe, és felkönyököl az asztalra. Egyenesen a szemébe nézek, pont úgy mint, aki akar valamit. - Nem tudom ki vagy, de nem is érdekel. Egy teljes órára lehetsz a kedvesem, de semmi tapi, csók vagy bármilyen testi közeledés. Tisztázzuk, Dark Age Paladin jegyek kellenek, nem te – szögezem le a játékszabályokat. Nincs szükségem férfira az életemben. Nem szeretek másokra utalva élni, szeretek a magam ura lenni, így ennek az ismeretlen fura fickónak se fogom csak úgy hagyni, hogy fogja magát aztán átvegye az irányítást. Itt én diktálom a tempót. – Neked ez miért jó? Valószínűleg semmiért, azon túl, hogy tehetsz valami jót a társadalmunkért, és művelődhetsz zeneileg kicsit – nem elijeszteni akartam, csak gyorsan közölni, hogy ne próbáljon kiskapukat keresni. Ha ki akar szállni, akkor még most kell megtennie, hogy záros határidőn kereshessek egy másik pasipótlékot.
Nyugodtan eszek, mit sem törődve a környezetemmel. Egyszerűen éhes vagyok, s ez a szükséglet most fontos számomra. Nyugodtan eszek, nem kapkodok semmivel sem. Az előttem levő hirdető tábla ingerel, s azon agyalok, hogy miként juthatnék hozzá könnyedén a jegyekhez. Egy nőre lenne szükségem, aki nem akad ki,ha az én játékszabályaim szerint játszunk. Ahogy kigondolom ezt, őgy gyakorlatilag egy női alak úszik be a képbe. Kíváncsian állok meg, hogy mit szeretne tőlem. Nem szól semmit, csupán pimasz módon leül az asztalomhoz. Mikor elkezd szemezni velem, akkor küldök egy mosolyt feléje, már amennyire engedi a számban levő étel mennyiség. Mikor elkezdi mondani a szöveget, akkor az első kijelentésével egyetértek, de az utána jövő részek zavarosak számomra. Szóval itt van egy nő, aki 1 órára felbérel engem nyugipasinak, aki mellett álldogálhat, míg meg nem kapja a nyamvadt jegyeket? Lenyelem a falatot, majd ránézek. - Figyelj Kicsim – szállok bele egyből a színjátékba, ha már ennyire bunkó volt, akkor hasonlóan teszem vele. - Attól nem leszünk előrébb, ha engem eltiltasz bizonyos dolgoktól. Ráadásul én elégszer láttam, hogy voltak párok, akiktől azt kérték, hogy csókolják meg egymást szenvedélyesen. Szóval hiába az a csinos pofid, khmm a baszni való külsőd. Ezek arra kíváncsiak, hogy ténylegesen együtt vagyunk-e már. Az egy dolog, hogy be tudjuk bizonyítani, hogy akkor jöttünk össze. - fújom ki a levegőt, miközben én kérdően nézek rá a Szöszire, aki a kamu párom szeretne lenni. - Egy ölelésben azért csak benne vagy. Azzal talán van esélyünk arra, hogy bizonyíték nélkül odaadják a jegyeket. De ha ez kell neked, egy csókért cserébe, rájuk dönthetem az asztalt számítógépestül együtt. - mondom neki, miközben kivégzem a sajtburgereim. Leiszom magam az italommal, csak azután szólalok meg. - Meg tán illene tudni egymás nevét. Idejössz bunkó módon, s még a feltételeid mondod – teszem helyre a kamu hercegnőm, mert én aztán nem tűröm el az ilyen bánásmódot. Ha azt hiszi, hogy ezzel a viselkedésmóddal elért nálam valamit, akkor teljesen tévesen hiszi. - Szóval a Dark Age Paladin jegyek többet érnek, mint a tulajdon kamu pasid? - képébe nevetek, mert elég hiteltelen a másik, én előre látom, hogy miatta buknánk el a jegyeket. Ha a jegyeket szeretné, akkor nem csupán egy pasit kell szereznie, hanem olyat, aki el tudja játszani a szerepet. Én a múltkori esetből megtanultam a leckét. - Amúgy meg hajlandó vagyok rá, hogy eljátsszam a pasid. Viszont nem olyan áron, mint te gondolnád. Az túlságosan semmitmondó. Rögtön kiszúrnák, hogy ezek csak úgy tetetik magukat, mintha egy pár lennének. Eleget nézem egy 10 perce, ahol egy párocska kullogva, de mérgesen távoztak, mert nem jött össze nekik.
Nem szeretem végi nézni, ahogy egy férfi tárgyiasít egy nőt, még kevésbé kedvelem, ha egy színésze kell legyek egy ilyen nevetséges helyzetnek. Ilyenkor mindig eljátszom a gondolattal, hogy milyen pontosan illene az illető járomcsontja alá az öklöm. Most is elmorfondírozok rajta, miután kihullik az első taszító szó az ajkán a fickónak. Önkéntelen fintor ül ki arcomra, és egy pillanat vesztem el a már amúgy is megtöredezett türelmem. Mégse állok fel, vagy üvöltöm le a fejét, helyette hamiskás mosollyal biccentem oldalra a fejem. A vigyor az arcomon leginkább ahhoz hasonlítható, mint mikor egy édes és naiv kölyökre gyönyörködve néznek a szülei egy pironkodásra okot adó mondat után. Kár, hogy az elém táruló látvány minden csak nem cuki és ártatlan, inkább bamba és meglehetősen bugyuta. - Kicsim – ismétlem meg az ő ritmustalan hangszínén. Rádiósként fontos számomra, hogy a megfelelő helyeken vegyek levegőt, de látszólag őt a hangsúly, és a légzésgyakorlatok hidegen hagyják. Arról nem is beszélve, hogy a kicsapongó mondatai ködösebbek, mint London volt 1952 decemberében. Minden koncentrációmat be kellene vetnem, hogy megkeressem a hiányzó puzzle darabot a mondataiban, de nem töröm túlzottan magam. Nem tartok igényt többre a szóhasználatából, a modorából, és az igénytelenség különböző permutációból, amit kinézek belőle ezek után. – Édes, milyen felszínes vagy - nézek rá lesújtott arccal, mint aki komolyan sajnálja, hogy neki ez jutott az életben. Tekintetem, ami idő közben egészen fagyossá válik, mélyen az ő íriszeibe fúrom. –, de a színtiszta ostobaság még egy magadfajta kisfiút se jogosít fel, hogy azt mond, „baszni való a külsőm”. Gondold át ezt még egyszer alaposan, mielőtt segget csinálsz a szádból, vagy kénytelen leszek én is közölni a biztonságiakkal, hogy olyan „ütni való a képed” – egy koncertjegy se ér meg annyit, hogy megalázkodjak. Ha ahhoz lenne kedvem, akkor felhívnám Natet, hogy szerezzen azzal az irracionálisan nagy befolyásával egy ingyenjegyet nekem. Távozásra készen felállok a székből, és egy könnyed mozdulattal magamra kapom a kabátom. Sajnos, én nem az az ember vagyok, aki szó nélkül hagy egy sértést is, így képtelen vagyok csak egyszerűen távozni, mikor újabb kijelentésekkel bombáz. Jó ízűen felkacagok, és úgy pillantok le rá. - Ezek után akkor se érhetnél hozzám, ha te lennél az utolsó férfi a Földön, mert az emberi faj pusztulásra érett, ha már csak a magadfajták maradnak – amúgy is fenntartásaim vannak a férfiakkal szemben, de a hozzá hasonló gyökerek csak még jobban megerősítenek ebben a hitben. Sokszor olyan, mintha egyetlen egy agysejten osztozna az összes férfi. – Mellesleg a bunkóság fogalmát te kimaxoltad helyettem is, de persze én vagyok a hülye, hogy azt hittem lakozhat bármiféle értelem benned– a táskám a vállamra dobom ezzel készen állva az indulásra. Teljes mértékben lezártnak tartom a beszélgetést. Inkább olvasok otthon mackónadrágban, minthogy egy ilyen alakkal kelljen öt percnél többet eltöltenem egy légtérben. - Örvendtem a találkozásnak – közlöm hátafordítva, és már épp indulnék mikor eszembe jut valami. – Ott még maradt egy kicsi – mutatom meg a saját arcom fölött körözve a kaja maradékra célozva. Rákacsintok, majd határozott léptekkel, egyenes gerinccel és fölényes vigyorral távozok a helyszínről.
Kezdőlap
