Somebody once told me the world is gonna roll me I ain't the sharpest tool in the shed. She was looking kind of dumb with her finger and her thumb in the shape of an "L" on her forehead

Egyetemre járni egyszerű, nem lehet elszúrni. Olyan, mint a biciklizés. Csak a biciklid ég. És a föld is ég. És minden ég, mert a pokolban vagy.
De kicsit Perszephonéban nyomjuk a dolgot, mert akadnak olyan napok, amikor nem kell az örök kárhozatban barnítanod a bikinivonalad; például két félév között. Az ilyen időszakokat általában bulizással töltöttem korábban, aztán a tavaszi félév első felét józanodással, aminek mindenki tudja, hogy a legjobb módja még több ivás, szóval… Szóval ez volt a helyzet.
A mostani tavasz viszont kicsit másként alakult, már csak azért is, mert rohadtul nem volt pénzem. Mármint, a lakásomat még mindig AirBnB-ztem, de abból épp hogy kijött a lakbér meg a kajám. Abel javasolta, hogy talán ehetnék kevesebbet. Nem gondoltam, hogy ilyen jó a humora.
Mindenesetre, már elég régen megpróbáltam bejutni a munkapiacra, természetesen olyan pozícióba, ahová illek; mondjuk megelégednék egy menedzseri állással. Szeretek parancsolgatni másoknak. De kiderült, hogy nem vagyok „eléggé kvalifikált”. Mintha a dirigáláshoz lenne valami iskola, amit el kell végezni…! Apa mondjuk ajánlotta, hogy mehetek a cégünkhöz gyakornoknak, de… azt nem gondolta komolyan. Remélem. Még nem jöttem rá, hogy mondjam el neki, hogy nem akarom sem a cégét átvenni, sem politikusnak állni. Pedig ő még a focit is szereti, és férfias hobbinak hívja.
Na, mindenesetre, hajlandó voltam alább adni az igényeimből; a rang nem érdekelt annyira, csak egy jó fizetés, valami esti beosztás, hogy délután és reggel járhassak edzeni, meg hogy legyenek csajok. Nem mintha szükségem lett volna rájuk, a hódítsuk meg Kaylee Bennettet haditerv még mindig formálás alatt volt a taktikai egységnél, de… ha az ember lakást vásárol, akkor is fontos a kilátás, nem?
Viccből kérdeztem meg Reagan főnökét, hogy vesznek-e fel valakit, mikor legutóbb itt jártunk a bandával. Mármint, nem Reaganékkel, hanem Ramirezékkel. Bírom a Hegylakó fazont, vibe-olunk, de azért meglepett, mikor azt mondta, ha képes vagyok nem meginni a készletet és legfeljebb két felespoharat törni el, felvesz. Lehet, hogy ő sem gondolta komolyan, de legnagyobb szerencséjére rohadt jó mixer vagyok.
Komolyan. Voltam tanfolyamon. Jó, apámnak van néhány bárja, és a washingtoni csóka megtanított pár trükkre, mikor nála voltam egy nyáron. Amilyen esős-csendes unalmas fazonoknak tűnnek azok a washingtoniak, annyira durván tolják a bulit, úgy egyébként. Mad respect.
Szóval lett egy állásom. Reagannek viszont direkt nem szóltam róla, és megkértem a főnököt, hogy ő se árulja el, hadd legyen meglepetés, mert azt amúgy is leszavazták, mikor mondtam, hogy kiugorhatnék a tortájából alsóneműben, mint a filmekben a lányok. Goldberg azzal érvelt, hogy valószínűleg mindannyiunknak jobban bejönne egy lány, Kaylee pedig azzal, hogy a tortából kiugrás nem tűnik túl higiénikusnak. Így próbáljon a kedvükre tenni az ember!
Valamilyen érthetetlen oknál fogva ebbe is belement a nagyfőnök – mondom én, durván vibe-olunk! –, úgyhogy lelkemben rőzsedalokkal parkoltam le a pub mögötti placcon. Nem nagyon vágtam, mi az egyenruha, úgyhogy húztam egy fekete pólót meg farmert, de ha topless kiszolgálást akartak – szigorúan nők, vagy baromi jól jattoló férfiak –, rajtam ne múljék, alig több, mint egy órája hagytam magam mögött az egyetemi edzőtermet, szóval még be vagyok durranva.
A hátsó bejáraton megyek be, ahogy mondták, gondosan nem törődve a szomszéd kínai étterem kukáiból terjengő bűzzel. Ezt szintén mondták. A csempézett részen, ami gondolom amolyan hidegtároló volt meg előkészítő a konyhához, összefutottam az egyik lánnyal, aki tudom, hogy itt dolgozik, de nagyon nem akart eszembe jutni a neve. Úgyhogy elneveztem Bogárkának.
– Hát helló, idegen! – vigyorgott rám Bogárka, majd lerakta a kezében lévő üres zöldségesládát a többihez, és végigmért. – Váltani jöttél, vagy házastársi látogatásra?
– Előbbi. A’sszem – vigyorgok vissza, a kabátomat pedig felakasztom a többihez. – Miért, milyen az utóbbi?
– Rövid és hideg. Az őrök meg kukkolnak.
– A tévében láttad?
Erre felnevetett. Én pedig felírtam magamnak mentálisan, hogy kérdezzem meg Reagant Bogárka priuszáról.
– Reagan is bent van, ugye? – kérdezem némi kínos vigyorgás után, Bogárka pedig bólint, és a konyhából nyíló egyik ajtóra mutat. – Ott? Király. Akkor színrelépek.
Érezni véltem Bogárkán, hogy még akart mondani valamit, és retrospekt nézve, valószínűleg hagynom kellett volna. Például azt, hogy Reagan üss vagy üss reflexe kiválóan működik. Tudom, hogy az üss vagy fuss, de Reagan esetében nem.
Az ajtó résnyire nyitva volt, és egy sötétebb, még mindig nem túl meleg raktárhelyiségbe vezetett. A formákból kivettem, hogy itt tartják a piautántöltéseket, a sör például nagy fémhordókban várta, hogy megbontsam. Mármint, bontsák. Nem iszok munkaközben.
Reagan épp előre hajolva kutatott valamit néhány rekeszben, a csörömpölés alapján üvegeket számolt. Csak egy pillanatot hagyok annak, hogy a sötétben megpróbáljam kivenni a hátsója formáját, mert hát tényleg nem vagyok én perverz, de pont ott van a levegőben, az arcát nyilván nem nézhetem… Aztán mögé toppanok, és befogom a szemeit hátulról.
– Ki vagyok? – szólnék dallamos, szinte éneklő hangon, de a vége harácsolásba fullad; ugyanis hirtelen két meglepően csontos és mégis erős könyököt kapok a hasfalamba, aztán egy ütést a torkomhoz.
Mindig hallgassunk Bogárkára.

Somebody once told me the world is gonna roll me I ain't the sharpest tool in the shed. She was looking kind of dumb with her finger and her thumb in the shape of an "L" on her forehead

Elé nehéz meghatározni, hogy pontosan milyen a viszonyom Reagennel. Mármint, oké, tudom, hogy kicsit túl sokszor viccelek vele arról, hogy simán lehetne viszonyunk, akár vele, akár Hannah-val, akár a kettejükkel együtt, és erre rendszerint egy igen éles, igen pici könyök a válasz valamelyik testrészembe állítva, de az csak poén, és ezt ő is tudja. Legalábbis… Remélem.
Nem tudom, Reagen egy rejtély, és nem csak azért, mert hajlamos semmi érzelmet nem mutatnia az arcán, mint valami pszichopata, ami ugyanakkor nem lehet igaz, mert a szakítását Hannah-val rendesen… meggyászolta? Nem tudom, de olyan volt, mintha tojáshéjon kellene járkálni körülötte, nem tudhattad, mikor mivel mit váltasz ki nála, hogy épp leharapja a fejed, vagy elsírja magát. Az efféle emocionális instabilitás egyébként nem új a számomra, senki számára nem lehet az, aki annyi nővel egy háztartásban nőtt fel, mint én. De anya és anya meglepően kevésszer nyúlt a fizikai bántalmazás felé, pedig nézzük meg, ők mekkorák, meg én mekkora vagyok, és nagyon hamar rájövünk, hogy képtelenség fájdalmat okozniuk nekem. Mármint, fizikait. Oké, hát egy kés a kezembe lehet, hogy fájna, de azért ennyire még Meijel sem volt rossz a kapcsolatom.
Nem azt mondom, hogy Reagenből kinézek egy ilyen húzást… De valóban későn jöttem rá, hogy talán nem ő a legjobb ember, akit megpróbálhatok hátulról becserkészni. Úgyhogy teljesen magamra vállalom a felelőséget és a büntetést is. Bár sokkal jobb lett volna, ha inkább elfenekel.
– Neked is szia – nyögöm némileg fulladtan, ugyanis sikerült egyenesen gyomorszájon találnia, amitől valamilyen érthetetlen oknál fogva mintha minden levegő kiszállt volna a tüdőmből. És hogy őszinte legyek… nem mondom, hogy nem fáj, amiért a megbánás halvány emléke sem bukkan fel az arcán. Elvégre, én a testemből élek, szóval lényegében financiális csapást mért rám. – Még mindig nem találtad ki, ki vagyok, csak mellékesen megjegyzem, borzasztó vagy ebben a játékban…!
Olyan ez a nő, mint egy sündisznó, csupa tüske. – Tudod, egyébként a legtöbben kifejezetten örülnének egy ilyen meglepetésnek…! Tudom, tudom. Akkor keresd meg őket. Hát pedig az a szerencsés helyzet áll fenn, hogy én feltétlen Téged szeretnélek megajándékozni a társaságommal. Vannak bizonyos kötelezvényként rám települő itt tartó erők, és… ez mi? – Meglepetten bámulom a kezembe nyomott három dobozkát. – Egy kicsit sértő ám, hogy csak a testemet akarod kihasználni…! De természetesen mindent egy hölgy megkönnyebbült mosolyáért. Merre vigyem?
Gondolom előre a pult alá, de azt nem kell tudnia, hogy már tudom, mit merre kell lerakni, mert… nos, ez most így érdekesebbnek tűnik.
– Szóval tényleg nem örülsz nekem? Kicsit sem? Naaa? – Meglököm a könyökömmel a vállát, mert, nos, az van olyan magasságban. Vigyorogva nézek rá. – Pedig gondoltam jövök felvidítani téged… Nem mintha morcos lennél. Na jó, egy kicsit. Nehéz időszak a hónapban? Már… nem úgy, természetesen, a nők rosszkedve nem kötődik feltétlenül a menstruációs ciklusukhoz. Csak egy kicsit, szóval… csendes voltál. Ez meg elég veszélyesnek tűnik.

Somebody once told me the world is gonna roll me I ain't the sharpest tool in the shed. She was looking kind of dumb with her finger and her thumb in the shape of an "L" on her forehead

Nem mondom, hogy fáj, amiért egy cseppet sem mutatja, hogy ne lenne rosszabb a napja azzal, hogy már nincs egyedül, meg hogy igazából be is vallja, hogy nem örül nekem, de azt sem mondom, hogy összetörte a szívem. Tudom, hogy ő tök jól elélne egy remetebarlangban valahol az Andokban, mondjuk, és összegyűjtött már annyi tesztoszteront, hogy szakállat is tudjon növeszteni, de… Azért még az ilyen remetéknek is elkél valaki, akivel tud beszélgetni, legalább egy Winston nevű röplabda vagy valami. Eddig Hannah volt az, gondolom, mert mással nem nagyon láttam szociális interakcióba lépni, de… Azt hiszem, Winstont elvitte az ár.
Mások szeretni szokták, akarnám mondani, de igazából úgyis felesleges, mert jönne biztos valami fél órás monológgal arról, hogy mások véleménye nem érdekli, meg a többi, és olyan szavakat használna, mint mainstream, amivel nem tudok mit kezdeni, meg amúgy sem azért jöttem, hogy vitatkozzak, hanem hogy feldobjam a hangulatát. Ja, meg hogy dolgozzak is, de az már ilyen kis mellékes, fél kézzel is megy.
– Ramirez – segítem ki, mert én ennyire marha jófej vagyok, és még csak buksisimit sem várok tőle, egyrészt azért, mert nem ér fel, másrészt azért, mert inkább barackot adna, ahogy őt ismerem. Kezdem úgy érezni, ebben a kapcsolatban Ő az abúzív fél. És ez fáj. Mármint, lelkileg. – Tudom, mi a narancslé, mellesleg. Sok benne a vitamin. Ha több pénzem lenne, akkor csinálnék magamnak reggelente. – Mivel azonban nincs, ráadásként azt sem tudom, van-e egyáltalán gyümölcscentrifugánk (márpedig értelemszerűen egyesével nem fogok kifacsarni tizenkét narancsot, mert az edzést nem hagyhatom ki, ettől viszont rohadtul elfáradnék), így maradok amellett, hogy vodkával iszom. Minden másra ott a fehérjepor. Mondjuk narancsos ízűt speciel még nem próbáltam, de a málnás-sajttortás és a csokoládés-mogyoróvajas nagyon finom.
Kicsit úgy érzem magam, mintha házhoz jöttem volna ló…kolbászét, mert ha azt szeretném, hogy Reagan sértegessen, akkor elég lenne otthon maradnom, de legalább itt van a meglepetésem várakozásteljes optimizmusa. Aztán valahogy rájön (pedig szerintem nem túl egyértelmű, mármint, feketében lehetnék bárhol, amúgy is jól áll), és… Hát, nem azt a reakciót adja, amire számítanék. Ettől már az én szám széle is lekonyul. – Na, azért ezt lehet finomabban is – jegyzem meg, a pultra téve a három narancslevet. – A helynek lelke van.
Meg némi dögszaga, de az jöhet a lefolyóból is, és imádkozom érte, hogy ne velem akarják kipucoltatni, bár valószínűtlen. Oké, én vagyok az új, de az én lapát kezeim nem férnek be egy lefolyóba sem. Szerencsére.
– Nem kell ezen annyira kiakadnod – sóhajtom felettébb nyugodtan, mert… Nos. Nem ez az első alkalom, hogy egy nálam jóval apróbb nő úgy néz rám, mintha meg akarna fojtani. – Tudod, hogy munkát kerestem. Gyakornoki melót meg csak úgy találtam, ha fizetés nélkül mennék. Ezt nem tehetem meg, úgyhogy maradt az, hogy dolgozni megyek. Ha valakit okolni akarsz, akkor okold a főnöködet, én egy ártatlan kérdést tettem fel, ő ajánlott munkát! – Csak viccelek, nagy melák, igazából tökre hálás vagyok, csak ne rúgj ki!
– Az ösztöndíjam csak a tanulmányaimat fedezi, egyébként. Valamiből élni is kell. Ha azt hiszed, a kocsim sokat fogyaszt, csak tudnád meg, ez a gép mennyit…! – csapkodom meg a hasam. Egyébként, ha itt tartunk, éhes is vagyok, bár ez lehet a bárban terjengő illatok miatt is; már ami a konyhából jön, nem a lefolyóból. Meg amúgy is mindig tudok enni, ez nem kérdés, ellenben a válasz mindenre. – Nem hogy inkább örülnél, hogy segítek… És pénzt keresek… – Ezt már inkább magamnak morgom, csak úgy, mert hé, tudom, hogy nagy vagyok meg minden, de pont ennyivel több helye is van annak, hogy összetörjenek, szóval azért csak óvatosan a szavakkal, én is érző ember vagyok, csak az átlagnál kicsit tömörebb.
– Ééééén? Én sehogy sem teszek. Borzasztóan hazudok, és még rosszabb színjátszó vagyok. Kérdezd meg anyukámat. Még ő se tudott jót mondani a harmadikos előadásomról. Pedig csak egy fa voltam. – És gyorsan derékba is törték a színészi vágyaimat. Pont úgy, mint azt a fát. Bár az nem volt benne a sztoriban, csak megadta magát a ragasztó.
Tudom, hogy ő nem gondolja komolyan, de én tényleg szívesen beszélek vele. Bukósisakom meg amúgy tökre van, csak nem tudtam, hogy az is a munkahelyi egyenruha része lenne. – Ja. Elég szomorúnak tűnt, és volt egy közös óránk, úgyhogy elhívtam – bólintok, miközben a piákat nézem végig a fali polcon. Nem azért, hogy megigyam őket, hanem hogy mi pontosan merre van. Aztán észbekapok, hogy Reagen talán azt hiszi, nem csak inni mentem el vele. – Ugye nem gondolod, hogy…? Szóval Hannah meg én…? Megesküszöm Tom Brady ép térdkalácsára, hogy egy pillanatra sem nyomultam rá! – emelem meg a kezeim megadóan, elég nagy támadási felületet biztosítva magamon. A kutyák is azért mutogatják a hasukat, mert így adják át a dominanciát a másiknak. – Csak beszélgettün, meg elmentünk az egyik szórakozóhelyre. De onnan is épen vittem haza, mármint, közösen fogtunk taxit, és végignéztem, hogy bemegy az ajtón, mert hát muszáj megbizonyosodni erről, aztán én is hazamentem. Amúgy kurva drága volt a taxidíj, csak mondom. Szerintem háromszor vitt át a Brooklyn hídon vagy nem tudom… De a lényeg, hogy csak fel akartam vidítani egy kicsit. Szerintem jól érezte magát.
És Hannah szerint nem váltak el rosszban, szóval muszáj, hogy ennek számítania kelljen, ugye?

Somebody once told me the world is gonna roll me I ain't the sharpest tool in the shed. She was looking kind of dumb with her finger and her thumb in the shape of an "L" on her forehead

Nem érti meg a narancsos dolgot, de igazából nem gáz, mert elég kifejtős választ kéne adnom rá –  először is, ha egy dolgot megtanultam a Mr. Robotból, akkor az az, hogy sohasem bízhatunk a rendszerben. És a narancslégyártóké is rendszer. A második, hogy mindig minden jobb, ha te csinálod; na jó, kivéve a pizza és a szex, mert előbbihez egy jó épített sütő kell, a másikhoz meg valaki más. De otthon volt narancsléfacsarónk, és hatalmas árulás, hogy egy ekkora baszott gyümölcsből mennyire kevés lé lesz, úgyhogy sok narancs kell hozzá és mivel még hideg van, ezért nem igen terem, csak az import, de ott meg meg kell fizetni a vámot. Szóval igazából oda jutunk, hogy a legegyszerűbb, ha a narancsot is magamnak termelem, de tudja ő, mennyibe kerül egy fóliasátor?!
Én nem. De ő vajon igen?
Mindenesetre jobb, ha abban maradunk, hogy a narancslé drága.
Amúgy is úgy tűnik, hogy mégsem gyilkol meg azért, hogy pont itt találtam munkát, legalábbis nem vitatkozik velem arról, hogy lehetne máshol is melóm, sőt. Még nevetett is! EZ elég ritka inger a füleimnek, szóval először meg is lepődöm, miféle hang ez. Ja, hogy nevet. Akkor jó. Szóval viccesnek talál; tudtam én, hogy igazából kedvel! – Hát, 47-es lábam van. Szerintem a méreteimhez nem rossz – tűnődök el, mert ott van például Krutzmann, ő velem egymagas, de jóval testesebb, és a konfekcméretek között már abszolút nem is talál magának cipőt. Ami egyébként nem tűnik olyan gáznak, mint mondjuk lányok esetében lenne, mert mi csak évente kettőt veszünk (kivéve én, mert nekem gyűjtenem kell a sportcipőket – nem kötelez rá senki, csak valami láthatatlan erő, ahányszor új Nike jön ki), egyet télre, egyet nyárra, és az jó lesz, de…
Ja, hogy ő nem erre gondolt… Na mindegy.
– Igazából amelyiket akarod – vonom meg a vállam. – A vörösebbik kedvesebb, de a másik is biztosan nagyon szívesen mesél nekem a kiskorom óta fellelhető folyamatos bukásaimról. Átvitt értelemben és szó szerint is. – Nem azt mondom, hogy az a nő gonosz, de még sosem láttam fürödni. Lehet, hogy elolvad, mint a Gonosz Nyugati Boszorkány. Hunyorogva pillantok le Reaganre. – Nagyon tudni akarsz a felsüléseimről, ugye? Jó, de csak azért, mert a kedvenc munkatársad pozícióra utazom: amikor Todd McAlkin belém vágta a gumifejszét, leesett a fa felső része, úgyhogy ott maradtam egy alsó fatörzsként. És mivel úgy éreztem, ezzel a sztorimnak, mint Harmadik Számú Almafa, vége, lesétáltam a színpadról.
Akkoriban még nem fogadtam olyan jól és szeretve a figyelmet, mint most, de hát csak nyolc éves voltam, sok dolgot nem tudtam még, például a lányokról is azt gondoltam, hogy undik. Sokat kellett még tanulnom.
– Én nem értek az ilyenhez – motyogom, remélhetőleg semleges válaszként. Essie annyira nem, de anyáék és Jess és Sage és Emma is hajlamos volt néha összeveszni a barátnőivel, aztán össze-vissza mondott mindenfélét róluk, nem konkrétan rosszat, szóval azért pletykának nem nevezném, inkább olyan… Ideg-motyogás volt. De ha véletlenül túl egyértelműen értettem egyet, arra is hajlamosak voltak, hogy úgy ráharapjanak, mint egy pitbull, mondván, én milyen jogon ostorozom az ő barátnőiket. Ja, hogy az előbb még nem azt mondták, hogy megbízhatatlan, és fennhéjázó, és kakifej? Csak rosszul hallottam? Ja, hogy csak nekik szabad? Oké.
Szóval még idejében megtanultam, hogy sosem szabad két nő közé állni, ha vitatkoznak. Sajnos igen ritkán azért, hátha bikinis sárbirkózás lesz belőle, inkább azért, mert hajlamosak karmolni. Emma egyszer meg is harapott négy évesen, pedig én tökre az ő pártján álltam a homokozóban.
– Hát hogy őszinte legyek, én még mindig nem tudom, mi történt, de most te vagy itt, úgyhogy abszolút egyetértek veled. – A nők bonyolultak. Tudom, ez amolyan szexista duma, de tényleg. Ha összevesztem valakivel, tudtam, miért, és nem kellett tojáshéjakon lépkedni körülöttem. A barátom vagy nem? Ha igen, akkor majd úgyis elfelejtem, legfeljebb behúzok neki egyet. Ha nem, akkor pedig amúgy se számít, hogy veszekedtem vele. Nem ilyen… hullámvasút az egész. Francnak van erre energiája, hogy számon tartsa, épp mikor ki hogy van! – Bár amennyire én anyáéktól tudom, nem igen szokás rájönni, hogy mégsem jönnek be a csajok. Meg hogy őszinte legyek, nem is értem, miért jönne be bárkinek jobban egy pasas. Szőrösek vagyunk, meg büdösek, a lányok meg olyan puhák és finom az illatuk és szépen nevetnek… Megérteném, ha igazából mindenki hozzájuk vonzódna. Várj, most magam ellen beszélek? – Összevonom a szemöldököm, de ez sem segít sokat, mert a válasz egy határozott „igen”-nek tűnik.
Még mindig magamban szentségelek, és inkább leveszem az egyik kötényt a pult mögötti akasztóról, hogy megpróbáljam ideillőnek mutatni magam, de több okból is megakadok. Az egyik, hogy nem vagyok biztos benne, hogy elég hosszú a madzag; igazából a nagy tesón nem is láttam soha. Lehet, hogy nem a mi méretünkre készültek. A másik, hogy nem tudok a hátam mögött kötni semmit, ahhoz látnom kell. A harmadik meg, hogy valahogy feljön Kaylee.
– Hogy ő és én… Mi? – már megint nem értem de csak megrázom a fejem. – Persze, hogy nézegetem. Szép lány. Mint mondtam, megérteném, ha mindenki csak lányokat akarna nézegetni. Téged is szoktalak, csak azt nem díjazod… Hé! – Arrébb ugrok, mielőtt lábbal-kézzel-fakanállal-narancsosdobozzal tudna megcsapni. – Több professzionalitást, ha kérhetem! Ez egy munkahely! És egyébként tökre bóknak szántam. Hé, segítenél? – Azt hiszem, hogy mégiscsak körbeér, csak neccesen, úgyhogy muszáj lesz segítenie valakinek. Mondjuk lehet, hogy inkább Bogárkát kéne megkérnem, de nem vagyok biztos benne, ő nem menekült-e el abban a pillanatban, hogy Reagan ügyeletes bokszzsákjának szerepét átvettem tőle. Mint a négyszáz méteres váltófutás. A bot át lett adva. Vagy a Trónok Harca.
Reagan simán túlélné ott is. – Ő nem nézget – rázom meg a fejem végül. – Mert tökre bírnám, ha igen, de még te is előbb nézel rám, ha póló nélkül vagyok, ami elég szomorú. Tudod, hogy téged is bírlak, de te fele olyan finom lasagnét sem csinálsz, mint Ő. – És fele annyira kedves sem vagy, de ezt már csak magamban merem hozzátenni. – Gondolkodtam rajta, nem-e aszexuális. Vagy leszbikus. Mindkettőt megértem, bár utóbbival igen magasra emelkedne az egy négyzetméterre jutó melegség a lakásban. Tényleg, te szoktál Pride-ra járni? Az egyik csapattársam, Hernandez, meleg, és azt mondta, ott eléggé csípnének engem. De nem vagyok biztos benne, hogy ezt úgy értettem-e, ahogy kellene.

Somebody once told me the world is gonna roll me I ain't the sharpest tool in the shed. She was looking kind of dumb with her finger and her thumb in the shape of an "L" on her forehead

– De, igazából értékelni szokták, mert kifejezetten sármos tudok lenni, ha akarok. De esetedben nyilván nem akarok, mert hát felfogtam, hogy ez – mutatok előbb rá, aztán magamra, aztán újra – nem fog összejönni, és egy kicsit hálás is vagyok érte, mert azt hiszem, nincs elég lelki erő bennem feljelenteni téged családon belüli erőszakért. Nem mintha most azon a szinten lennénk, csak úgy sejtem, hogy oda jutnánk – magyarázom lassan bólogatva, mintegy alátámasztva a saját szavaim. Bírom Reagant, és azért azt se tagadhatom, hogy elég dögös, csak ezen túl is kell valami, például az, hogy ne féljek attól, éjszaka belefojt a párnába.
Az egy nagy előny.
– Nem, azt ismerem – csóválom meg a fejem. – Az határozottan nem ilyen. – Nem, olyankor elvörösödnek, meg dadognak, és mondjuk néha még kerülnek is, de közben mégse, és folyton úgy tűnnek, mintha mindjárt mondanának valamit, aztán mégsem merik. Sok ilyen lánnyal találkoztam már, nagyjából minden húgom barátnője ilyen. Ez amolyan kötelező trope, hogy bejöjjön a barátod idősebb testvére; nem mondom, az én barátaim nővéreiben is mindig volt.. .Valami. Lehet, hogy a vélt tapasztalat teszi, amit mögé látunk. – Felismerném, ha erről lenne szóóóóóó-aú! – Összevont szemöldökkel fordítom az arcom Raegan  felé. Ez tuti direkt volt.
És ez az elhintett mondat is, amitől kikerekedik a szemem. – Honnan tudod? – pislogok rá. Akarom is tudni meg nem is; akarom, mert hát… Lássuk be, egy bejövős nőnél csak két bejövős nő lehet jobb, együtt, még akkor is, ha a közelükbe se engednek. Másrészt viszont meglep, hogy Raegan ezt ilyen határozottan állítja, és nem biztos, hogy úgy őszintén tetszene, ha mondjuk egyszer megpróbált volna ráhajtani. Az nem fair. Mint megfejtettük, a lányok eleve sokkal szebbek, szóval előnnyel indulnak. – Miért aludtunk volna együtt? És mikor? – Ezek a kérdések egyre durvábba lesznek, és nem tudom, csak azért-e, mert nem tudok rájuk rendesen válaszolni. – Ha megtörtént volna, nem lennének problémáink. Akkor se, ha tényleg csak alvásról beszélsz.
Nem igazán emlékszem az utolsó olyan helyzetre, amikor bárkivel is csak úgy együtt aludtam volna, és mondjuk nem a barátnőm volt, akinek épp olyan napja volt, hogy semmi kedvet sem érzett magában szexelni. Azok is jók, egyébként, én nem panaszkodom, mert aludni úgyis kell, a lányoknak pedig nagyon finom az illatuk, és egészen cukik felkeléskor, de… De csak úgy, mindennemű érzelem és szexuális háttér nélkül? Talán még az oviban. Bár az nem hiszem, hogy együtt alvásnak számít, ha egyszerűen egy szobában vagytok. – Szerinted kellene?
Mármint az érthető, hogy szerintem miért kellene, de Raegan nyilván más logika alapján létezik. És akármennyire is teng néha benne túl a tesztoszteron, azért még nő, nem? Szóval ha szerinte ez ilyen sokat jelent, akkor valahogy… Nem tudom. Beadom neki, hogy agyrázódásom van és mellettem kell lennie, nehogy meghaljak, vagy ilyesmi. Vagy ez sok lenne?
Francba.
– Aww, köszönöm – húzom ki magam túljátszottan meghatott pillantással, a seggemre tett bókját hallva. Tőle ez nagy dolog. Majdnem, mint a hátsóm. – Nem, a’sszem arra már rájöttem volna, ha meleg lennék – vonom meg a vállam végül. Nekem aztán nincs bajom vele, de elég sok időt töltök pucér férfiak között, szóval már rég leesett volna, nem? Meg Abelnek is. A múltkor azt mondta, az egyik pasasnak akit bevittek a hullaházba, akkora golyói voltak, mint egy narancs. Nem akartam megtudni, miért nézegette, de igazából így, hogy már tudtam, majdnem engem is érdekelt.
És innentől kezdve ezzel a hasonlattal kicsit más szemmel nézek a narancsleves dobozra. – Hm? Mi? Ja – kicsit eltévedtem fejben, de azért próbálok ám figyelni. – Részidőben. Heti három nap jövök elvileg, főleg inkább éjjel, mert az edzéseket kezdik átrakni késő délutánra, hogy ne legyen annyira meleg. Ha viszont reggel lesz, nem tudok jönni éjszakásban, mert négykor kelnem kell – vonom meg a vállam. Nem mondom, hogy túlzottan lelkes vagyok emiatt, de már kezdtem nagyon szarul érezni magam, hogy nincs pénzem, amikor akarom, meg hogy amúgy mindenki dolgozik rajtam kívül. Egy bár meg amúgy se annyira rossz meló, nem? Mármint, itt legalább jól áll az egyenruha. Lehetne egy Baskin Robins is. A lila nem az én színem. – Próbáltam felvételizni egy ügyvédi irodába is, de csak fizetés nélkül vettek volna fel, még több órában, mint itt. Majd csak nyáron fogok tudni elmenni gyakorlatra, ha az edzőtáborok nem szólnak közbe.
És valamiért egy kicsit remélem, hogy közbe fognak szólni.
– Szóval, most mi jön? – emelem a pillantásom Reaganre, várakozóan tárva szét a karjaim. – Mármint, én nagyon szívesen lelkizek akár tovább, de ha lenne valami feladatod, az se rossz. Álljak ki póló nélkül és csábítsak be csajokat? Nem azért mondom, de ahányszor voltam itt, mindig tesztoszteron-túltengés volt. Szerintem mindketten jól járnánk egy Lady’s Nighttal.

Somebody once told me the world is gonna roll me I ain't the sharpest tool in the shed. She was looking kind of dumb with her finger and her thumb in the shape of an "L" on her forehead

Őszintén nem tudom elképzelni, hogy csak úgy együttaludjak egy barátommal, merthogy stabil a kapcsolatunk, vagy ilyesmi. Mondjuk az is benne lehet, hogy a legtöbb barátom srác. Az én ágyamban pedig csak egy horkoló-forgolódó hústoronynak van helye, és az én vagyok. Goldberg talán még elférne, akkora helyet foglal, mint egy lány, meg ha nagyon muszáj lenne, biztos össze lehetne hajtogatni, de… Minek aludnék vele, ha egyszer ott van két lépésre a saját szobája? Nem logikus. Bár valamiért úgy érzem, hogy ő annyira nem ellenezné a gondolatot, mint én, és esküszöm, nem azért, mert rejtett homoszexuális hajlamot néznék ki belőle. Ő pont az a szerencsétlen gyík, aki túl heteró a melegséghez. De ahhoz is, hogy becsajozzon.
Mondjuk az eleve nem ártana neki, ha többet járna el, mert a lakásban csak limitált számú nővel fogja összehozni a sors, abból az egyik foglalt, a másik a húgom, a harmadik meg Reagan, szóval érthető a probléma. Talán majd jófej leszek, és ha épp dolgozom, szólok neki, hogy jöjjön el, és így egyszerre tudok pénz szerezni, meg a szárnysegédjeként funkcionálni. Iiiiismered Abelt? Most már igen.
– Nos, eddig eszemben sem volt a zuhany alatt bármit csinálni veled, de ha már így mondod… – szuggesztíven engedem el a mondat végét, de aztán megadóan felemelem a kezeim. Ugyan, soha nem tennék ilyet! Nem, tényleg nem; tudom, hogy ezt mindig külön el kell mondanom, de tényleg a nők tiszteletére neveltek otthon. Nem sokra, de erre, meg a saját magamban való hitre igen. Meg arra, hogy ne turkáljak az orromban. Mindhárom nagyon jól megy.
Még nem egészen tudom, hogy hogyan fognak működni a dolgok, hogy vajon tényleg képes leszek-e hosszabb távon megtartani ezt a melót. Remélem, hogy igen, mert mindig kell egy B-terv, és mindenki jobban jár, ha az ügyvéddé avanzsálásom nem az. Sem az, hogy átveszem apa pozícióját majd a cég elnöki tanácsában, mindegy, mennyire szeretné. Bár valahogy neki is megy, nem? És elég sokban hasonlítunk. Ő sem épp az az ember, akit az ember elképzel egy fontos, amolyan élére vasalt nadrágos és nyakkendős pozícióba.
A különbség, hogy én tényleg nagyon, nagyon nem akarom átvenni a helyét. Ő pedig vágyott arra, hogy a saját apja nyomdokaiba léphessen, és örömmel vette a segítséget anya apjától is.
Inkább elkergetem ezt a gondolatot egy fejrázással, és próbálok a jelenre fókuszálni, ahol nem egy mahagóni asztal egyik élére tolt süppedős bőrüléses forgószékben ülök, hanem egy pult túlsó oldalán állok, és próbálom felmérni, mi merre van. Ja, meg Reaganre is figyelni. Persze.
– Tudom, hogy te itt vagy, és Bogárka se rossz, de azért ez elég kevés ahhoz, hogy kiegyensúlyozza az átlagos törzsvendégeiteket – válaszolok ugyanolyan hangsúlyban, mint ő tette. Mintha debil lennék. Bocsánat, akarom mondani, mentális betegségtől fogva visszamaradott… Valami ilyesmi a politikailag korrekt verzió, nem? Ebbe mindig belekavarodtam. – Tudod, nem vagyok ám olyan ostoba, mint gondolod – húzom fel kissé az orromat. – Tudom, hogy csak meg akarsz szabadulni tőlem… Szerencsédre viszont szeretem bebizonyítani az embereknek, hogy rosszul gondolkodnak rólam, úgyhogy…! – Lelkesen vetem át magam a pulton. Mármint, szó szerint, felhúzom magam és átdobom felette a vállam. Tudom, hogy van egy kis ajtó oldalt, de ez sokkal menőbb volt.
Miközben az ajtó felé hátrálok, az egyik polcról felkapok egy adag szórólapot, ami csak remélem, hogy az általános merchandise része, nem pedig egy olyan eseményről maradt itt, ami már régi. – Hozok én neked vendégeket. Jó csajokat, meg nem annyira jókat is, mert egyenlőség van. De hé, a te felelősséged lesz, ha nem tudod elég gyorsan itatni őket…!
Tudom, nagy a pofám, de ha hangosan kimondasz valamit, nem pedig megtartod magadnak, nagyobb eséllyel válik valóra. Az emberek ösztönösen szimpatikusnak találják azt, aki magabiztos, meg aki nyitottnak tűnik. Úgyhogy a magabiztosságom meg a pofám magam előtt tolva ki az ajtón lépek ki az utcára, magamba szívva New York szokásos csatornaszagát és robaját, mielőtt széles vigyorral lépnék oda az első áldozathoz. Akarom mondani, leendő vendéghez.

Köszönöm a játékot.