Isabel && Finn

Az életed nem akkor kezdődik, amikor meglátod a fényt. Hanem egy másik pillanatban. Egy találkozással, egy mosollyal, egy zavart kézfogással. Amikor meglátod Őt. Amikor megtalálod.

- Megfognád az ajtót, ha megkérlek rá? – tettem fel a kérdést az egyik lánynak, aki lényegében tökéletesen bamba fejjel figyelte, ahogyan egy akkora dobozzal indulok meg az egyetemi kapu felé, ami bőven elfedi előlem a kilátást. Nem mintha mondjuk puhánynak számítanék tekintve, hogy elég gyakran látogatom az edzőtermet, és világ életemben űztem valami sportot. Viszont arról nem tehetek, hogy az egyetemünk kifejezetten nagy hangsúlyt fektet a nyíltnapokra, így egy csomó szart hazavitettek velem a HÖK irodából, ami alapján közösen összeraktuk mindazt, ami számunkra meggyőző volt az előző években.
Én mondjuk ilyen téren nagyrészt hallgattam a többiekre annak ellenére, hogy én magam már egy ideje elnökként tevékenykedtem... Mivel sosem vettem részt a Columbia nyíltnapján, így nem igazán voltak ötleteim azzal kapcsolatban, hogy mivel kéne feldobni mindezt. Amit pedig a torontoi egyetemen láttam szándékosan nem löktem be, mert nem akartam kamuzást.
Lényegében mindannyian arra jutottunk, hogy egy ppt-t fogok levezényelni, aztán pedig megpróbáljuk bevonni az érdeklődő diákokat a makettépítésbe, illetve pár szebb egyetemi munkát kiállítunk majd. Az időbeosztásba pedig mindenképp be akartam iktatni egy kerekasztal beszélgetést, ahol minden felmerülő kérdésre válaszolgatunk. Ezen kívül volt nálunk elég sok szórólap, toll, jegyzetfüzet, és egyéb kellékek, amivel némi marketingfogást tudunk gyakorolni a diákokra. Ez volt határozottan az én ötletem, mivel azt hallottam, hogy a Brown meg a Yale lényegében csak fényezi magát.
- Köszi – mosolyogtam rá a lányra, mikor besétáltam a dobozzal, ami lényegében pont a több tízezernyi tollat tartalmazta... Mert számítottunk a forgalomra. A maradékot meg bőven be lehet majd vinni a raktárba, mert a diákok meg fogják venni, így a HÖK-nek lényegében a kiadott pénze mindenképp kijön.
- Finn, akkor ez mehet középre ugye? – mutatta fel az egyik kommanyagot nekem a srác a létráról állva, én meg jobb ötlet híján bólintottam. Elvileg szükségünk lenne az évfolyammentorunkra, de mivel még nem ért ide az ipse, lényegében én irányítok... Mindenesetre ha elkezd kötekedni és az utolsó pillanatban kell majd mindent szétpakolni, az külön jó lesz majd.
A magam részéről viszont szerettem volna némi pihenőt tartani, mert eléggé kikészített, hogy már órák óta nem tudtam elszívni egy szál cigit se. Fáradt voltam, mert nem sikerült túl sokat aludni, viszont vagy húsz padot cipeltünk be a hatalmas terem közepére, ahol majd ki tudjuk pakolni a tollakat és el tudjuk osztogatni a szórólapjainkat az arra tévedő diákok felé... Lényegében hatan leszünk egy csomó érdeklődőre, ami nem túl jó arány, szóval előre láttam, hogy délig kajához nem fogok jutni és rágyújtani sem lesz lehetőségem. Ez egy kicsit frusztrált, de szerettem a HÖK-kel foglalkozni, ami miatt vállaltam ezt az egészet. Nyíltnapot nem sokszor kell lebonyolítani és elég jó ajánlásokat tudok majd meló meg gyakornoki hely terén bezsebelni, ha a tanárok megbíznak bennem... Talán még fiatal vagyok, de én magam tényleg szerettem volna később építészmérnökként elhelyezkedni, esetleg majd saját céget alapítani, ami miatt nem ártott komolyan venni az itteni dolgokat... Valamilyen szinten felidegesített, hogy példának okáért Braylen meg csak elvolt a fű alatt, de nem vagyok én senki, hogy próbáljam megnevelni a hülyeségeivel szemben.
- Hogy haladtok? – lépett be a tanár végül a teremben, miközben én még néhány hirdetőtáblát a helyére igazítottam majd a vállamat megrántva mutattam körbe. Lényegében már csak ki kellett pakolni pár cuccot és készen voltunk, ami jó. Hiszen az általános felvételi ismertetés még nem indult el a főépületben ezért nekünk tök sok időnk maradt így is evésre, ivásra, egyéb szükségletek elvégzésére, és az utolsó rendezgetésekre is.
- Szerintem ráférne a társaságra egy pihenő – szólaltam meg végül a fejemmel a többiek felé intve, akik határozottan bólogattak – Még a portás sem volt itt, amikor megjöttünk, és reggel hat óta pedig folyamatosan csak pakolunk. Ha lehetne ennénk pár falatot, és kimennénk levegőzni.
Persze az utolsó mondatra a tanár szemöldöke elég magasra szaladt, de végül megegyeztünk abba, hogy fél órát kap mindenki, így nem is kellett több a társaságnak egy emberként, vidám kis csoportokba verődve indultunk meg kifelé. A legtöbben megálltunk a kávéautomatánál, majd miután a koffeinadagot sokan magukhoz vették – én a magam részéről inkább az energiaital mellett tettem le a voksom – gyorsan előkerítettük a cigisdobozainkat is és a szendvicseket.
Éppen egy heves vitát folytattunk le egymással azzal kapcsolatban, hogy vajon a bölcsészekhez többen mennek-e és mégis mivel kéne egyáltalán érdekessé tennünk a határozottan ijesztőnek tűnő mérnöki kart, mikor megpillantottam egy igencsak elveszettnek tűnő lányt. Én a magam részéről arra tudtam asszociálni, hogy minden bizonnyal a gimnazista lehet, aki lemaradt a tömegből, így nem igazán tudja, hogy merre kéne elindulnia. Ez persze rögtön fel is idézte bennem a kicsit sem könnyű kezdetet. Talán ő nem új New Yorkban, de pontosan tudom, hogy mennyire szarul van kiépítve az egész hely, és nem túl könnyű tájékozódni. Mivel a mi épületünk a legnagyobb, jogosan hiheti azt, hogy lényegében ide kell jönnie, de az az igazság, hogy eléggé el van tévedve ha ezt hiszi. Pont ezért is nyomtam a félig kiürített kis dobozkát az egyik csajszi kezébe – aki az éppen aktuális crushom volt – és indultam meg határozott léptekkel a lány felé.
- Szia – szólítottam meg, finoman elkapva a kabátja ujját, még mielőtt elroboghatott volna előttem – A főépületet keresed ugye?
Nagyon óvatosan húztam vissza, hogy magam felé tudjam fordítani őt, persze csak akkor ha ténylegesen akarta. Nekem aztán tök mindegy, hogy időben odaér-e vagy sem, szóval nem fogom visszatartani, ha nem kér a segítségemből, bár nyilvánvalóan gáz lesz, ha majd hallgatom a többiektől, hogy „megint ejtett egy jó nő”.


883 || outfit

Isabel && Finn

Az életed nem akkor kezdődik, amikor meglátod a fényt. Hanem egy másik pillanatban. Egy találkozással, egy mosollyal, egy zavart kézfogással. Amikor meglátod Őt. Amikor megtalálod.

Tény és való, hogy én magam is szerettem élvezni azt a bizonyos figyelmet, amit általában megkaptam az emberektől. Viszont arra mindig odafigyeltem, hogy csupán visszafogottan, egy kis félmosollyal az arcomon nyugtázzam mindezt ellentétben mondjuk Braylennel, aki folyamatosan szemmel tartotta a társaságát és görcsösen kereste a figyelmüket. Itt jelen esetben mondjuk arra gondolok, hogy ha rá egyel több szempár szegeződött, akkor mindenképpen még jobban kezdett el próbálkozni egy-egy sztori mesélésénél. Érdekesebben, színesebben, határozottabb gesztusokkal folytatta ugyanazt, amit korábban elkezdett, elhúzva a történetszálat, önmagát hypeoltatva. A végén már mindig poénból hátraléptem, hogy véletlenül se vághasson arcon, a túlméretezett karjaival. Ezzel ellentétben én úgy voltam központi figura, hogy az lényegében senkinek sem tűnt fel. Míg Braylen imádta ha minden szempár rászegeződött, és mindez még nagyobb mosolyt csalt az arcára, addig én jóval visszafogotabban élveztem amúgy ugyanezt a szerepet. Gondolok itt mondjuk arra, hogy ha beszélgettünk, általában én álltam középen, a többiek rám figyeltek. Én csak egy visszafogott félmosollyal az arcomon nyugtáztam, hogy imádnak és amúgy gecire menő vagyok, míg a legjobb barátom tökéletesen mindenki tudtára adta, hogy rajta kívül más látványosságot nem tűr meg akkor, ha éppenséggel beszél.
Részben ezért is voltam az egyetemi élet egyik legközpontibb szereplője. Ezért lehettem alig egy év alatt HÖK elnök, amire meglepő módon a lusta barátomat is felkérték, csak ő offolta a dolgot. Braylen sosem tartozott azok közé, aki szeret dolgozni a sikerért, ő inkább csak a lekenyerezés vagy éppenséggel lefizetés híve... Ami nem mondom okos dolog, de vannak helyzetek, amikor a pénz sem segít. Lényegében ezért hátrált ki a feladat alól, illetve adta be nekem a hatalmas nagylelkűségével azt, hogy hát csak nem akarta elvenni előlem a lehetőséget.
Mindenesetre ez egy olyan terület volt, ahol tökéletesen ki tudtam élvezni mások figyelmét, akik hagyták is, hogy irányítsam őket. Én magam pedig kifejezetten szerettem ezt a fontoskodó szerepet, ami miatt a fentebb említett srác gyakran szólít „bossy bitch”-nek... Igazából elég furcsa kapcsolatot ápolok vele, de tény és való, hogy nélküle sosem jutottam volna el eddig, emiatt pedig nagyon titkon hálás is vagyok neki.
Mindenesetre miután sikerült kiharcolnom magunknak egy kis szünetet, nem sokáig tudtam élvezni azt, mert lényegében megjelent egy olyan lány előttem, aki túl tanácstalannak és jó csajnak bizonyult egyszerre... Ez pedig tökéletes kombinációja volt annak, amire jelenleg vágytam. Mivel lényegében egyetlen csaj volt csak itt azok közül akiket fűztem – Jessica, Dee és Leah közül az utóbbi – egyátalán nem éreztem azt, hogy az egyikük elvesztése nagy port kavarna az életemben... Mert mindegyiket csak a saját igényeim kielégítésére tartottam fenn. Lassú, nyugodt léptekkel indultam meg a lány felé. Senkinek sem akartam kimutatni azt, hogy egyáltalán nem célom elveszíteni, mert kifejezetten fosul jött volna ki... Lényegében akárhova mentem volna azzal basztattak volna, ahogyan egy csinos seggű kis latina után futottam, ehhez pedig nem volt hangulatom... És amúgy sem vagyok annyira amatőr, hogy egy ilyennel rontsam el a rólam alkotott képet.
Mivel a lány picike és törékeny volt, lényegében még mielőtt megtehetett volna egyetlen lépést is, én már átszeltem a saját hosszú lábaimmal a közöttünk lévő távolságot így időben sikerült egyetlen mozdulattal meghatároznom azt, hogy maradni fog velem. A hátam mögül hallottam, ahogyan valaki mélyen beszívja a levegőt – mert minden bizonnyal visszatartani tervezte azt – illetve néhányan eleresztettek egy-egy elismerő füttyöt vagy sóhajt a srácok közül. Nem sokkal később rá – tippem szerint a lányok verték szét a kis fuckboyokat mögöttem – tompa puffogást is hallottam, de az egésszel nem foglalkoztam, mert ami velem szemben volt, valahogy érdekesebbnek tűnt a gyerekes reakcióknál. Igyekeztem nem ereszteni a lány sötét tekintetét, és egy barátságos mosollyal szemlélni, hogy lehetőleg a golyóim a helyükön maradhassanak.
- Eléggé eltévedtél – nevettem fel kissé rekedtes hangon – Ahol most vagy... Az nem más mint a mérnöki kar egyik épülete, azon belül is az építészmérnökök számára biztosítanak itt helyet.
Miközben beszéltem, igyekeztem valamennyire elnyomni a saját akcentusom, hogy törzsögyeresnek tűnhessek, de még egy leheletnyit mindig ki lehetett érezni a skandináv gyökereimet abból, ahogy beszéltem. Határozottan hallatszott, hogy nem vagyok idevalósi. A hátam mögött összekulcsolva hajoltam kicsit közelebb hozzá, hogy rendesen szemügyre vehessem a kezében tartott papírt, holott a távolból is tökéletesen ki tudtam olvasni, hogy melyik épületről van szó.
- Hmmm – a szám szélét rágcsálva vettem el tőle végül a kezében szorongatott térképet, nagyon finoman hozzáérve a kézfejéhez – tényleg véletlen volt! – mintha csak szükségem lenne arra, hogy jobban tanulmányozhassam azt... Pedig pontosan tudtam, hogy hol van, mivel Jessica legtöbb órája ott van.
- Srácok be tudjátok fejezni a többit? – fordultam a kisebb csoportosulás felé – Ha valami nem tiszta hívjatok nyugodtan, de van egy tervezetünk arról, hogy hogyan kell kinéznie a teremnek. El kell kísérnem a kishölgyet a terméhez, nehogy eltévedjen.
Ők maguk is tudták, hogy kifejezetten választásuk nincs, így még mielőtt néhány undorító vigyort a srácok megvillanthattak volna, a törékeny kis lánykák maguk előtt tolva toloncolták őket vissza.
- Szóval... Halvány sejtésem van arról, hogy hol lehet – kezdtem bele a szövegelésembe, amikor már eltűntek a szaktársaim – De nem vagyok benne teljesen biztos, mert a napjaim nagy részét itt töltöm. Viszont korábban azt hiszem jártam már ott.
Egyáltalán nem jelentett számomra nehézséget, hogy egy idegen lánnyal megetessem a hülye kis szövegem, így még egy barátságosnak szánt mosolyt is megejtettem felé, ahogy egyet hátraléptem annak érdekében, hogy magam elé engedhessem a keskeny járdán. Mindez pedig mind tudjuk, hogy nem csak az udvariasságról szólt.
- Hányra kell odaérned? – nem mintha számított  volna a dolog, mert igazából terveztem félreirányítani egy kicsit, hogy legalább a nevét kierőszakolhassam belőle. Ahogy két lépést tettem mögötte, szinte azonnal meg is éreztem a telefonom rezgését a zsebemben. Braylen volt. Minden bizonnyal már tudott a kis akciómról.


915 || outfit

Isabel && Finn

Az életed nem akkor kezdődik, amikor meglátod a fényt. Hanem egy másik pillanatban. Egy találkozással, egy mosollyal, egy zavart kézfogással. Amikor meglátod Őt. Amikor megtalálod.

Pontosan tudom, hogy milyen teljesen újnak lenni egy idegen városban, egy borostyánligás egyetemen. Hogy mennyire ijesztő, hogy ekkora a hely, hogy több épülettel operál, a város különböző pontjain. Mindig határozott és laza srácnak írtak le az emberek, most viszont mégis olyan voltam, mint aki teljes mértékben retteg a kihívásoktól... Mert számomra ismeretlen volt a tömeg fogalma, és bár jártam már világvárosokban korábban is, odaköltözni teljesen más.
Oslo talán nagynak tűnik Stavangerhez képest, de sokkal parkosabban van beépítve, sokkal természetesebb New Yorknál. Az emberek nem hömbölögnek az utcákon, a metrók nincsenek tele, és a legtöbb házból látni lehet a tengert, ha olyan a fekvése. Általában nincs tikkasztó meleg, és ha már 20-25 fokot elér az időjárás, az egészen jó időnek számít. Lényegében számomra Oslo már nagyváros volt, mivel Stavangerben lényegesen kevesebben laktak... Meg alapvetően Norvégia nem a túlnépesedésről híres.
Ennek részben oka a magas életszínvonalunk és az, hogy a többi európai árfolyamhoz képest sok minden nagyon drága nálunk. Éppen ezért kevés alkoholt fogyasztunk, a legtöbb norvég diáknak nincsen autója – de még a felnőtteknek sem – mert nagyon drága a benzin. Ellenben sok más európai állammal szemben nálunk a felsőoktatás teljesen ingyenes. Illetve igaz ránk az is, hogy az állam nagy része jól él. Tehát nem kifejezetten voltak szegény ismerőseim, mivel munkából sosincs hiány és viszonylag normális.
fizetéssel operál minden egyes hely.
New York ehhez képest nekem túl vad és rendezetlen volt... Viszont kis időn belül sikerült megszokni, és mivel nekem is volt segítségem, én magam is éreztem szándékot magamban afelé, hogy terelgessem egy kicsit az eltévelyedett diákokat. Gondolok itt mondjuk most az előttem álló lányra, aki határozottan ide jött és egyáltalán nem találja a helyét. Az pedig csak még egy lapáttal tett rá a dologra, hogy lényegében nem tudtam – és nem is akartam – letagadni a tényt, hogy mennyire szép az a bizonyos lány. Ez pedig elég volt nekem ahhoz, hogy legalább egy jó kis menet vagy névváltás reményében odalépjek hozzá.
- Hát nagyon rossz helyen jársz igen – bólintottam egyet arra amit mondott. Az előző megjegyzésére nem válaszoltam semmit, csak vigyorogva megvontam a vállam. Én pont az ellenkezőjét gondoltam a dologról. A mai igenis az én napom, ó de még mennyire! – Kivéve, ha nem vagy kíváncsi arra, hogy pontosan miért jó megtanulnod kiszámolni egyes épületek belmagasságát, és mennyire magas szintű az építészmérnöki kar képzése. Ha nem érdekelnek a statisztikák arról, hogy milyen helyeken dolgoznak az itt végzettek és mekkora eséllyel tudtak elhelyezkedni.
Az egészet kissé gunyorosan mondtam, mert tisztában voltam vele, hogy valószínűleg azért reagált így, mert sokat nem konyít az építészethez és nem itt akarja kiélni az álmait. Ezzel pedig alapvetően semmi baj nincs. A miénk határozottan egy azon szakok közül, ahova akkor kell jönnie az embernek, ha nem csak érdeklődése, hanem némi tehetsége, kreativitása, és affinitása is van a szakhoz. Tehát nem árt az, ha valaki egyszerre rendelkezik némi művészi hajlammal – azaz tud rajzolni – és jó a reál tárgyak mindegyikéből, mivel elég sok számolást kell végeznünk. Hibalehetőség nem játszik, mert ha összedől a ház, akkor emberek halhatnak meg. Ez egy ilyen szakma, ezt el kell fogadni. Lehet vele flancolni az tuti, de nem biztos, hogy megéri.
- Áh, szóval most degradálod a mérnököket? – húztam csúfondáros vigyorra az ajkaimat – Mi lesz most velem? Tudod, a kedvenc elfoglaltságom bölcsész versus reál szak vitát lefolytatni.
Nem mintha ténylegesen biztos lettem volna abban, hogy ő maga a btk sorait erősíti majd... De nem tehetek róla, én is azok a faszfejek közé tartoztam, aki minden más szak papírját egyszerűen vécépapírnak vagy ingyen diplomának hívja.
A szemem sarkából észrevettem azt, hogy egy sikerült zavarba hoznom a lányt, ahogyan a korábbi ajakharapdálása sem kerülte el a figyelmem, viszont egyikre sem akartam reagálni. Ha most nekiállok vigyorogni, azzal megveregetem a saját vállam, és egyelőre az a célom, hogy minél több időt töltsek vele nem pedig az, hogy szinte azonnal lepattintsam magamról. Pont ezért is szegeztem mereven a térképre a tekintetem anélkül, hogy különösebb figyelmet fordítottam volna arra. Pontosan tudtam, hogy melyik teremről beszél, és az hol található... Erről meg neki nem kell tudnia.
Viszont a következő megjegyzésénél nem bírtam ki, ténylegesen elvigyorodtam. Nyilvánvalóan azért van itt, hogy meghallgassa a felvételivel kapcsolatos tájékoztatókat, bár az általánosról lehetséges, hogy már le is csúszott. Tehát így az egész dolog elég viccesen jött ki.
- Ha az sem baj, ha nem lesz meg – ismételtem meg a szavait, ahogyan vidám tekintettel pillantottam rá – Akkor szerintem akár maradhatnál is, hogy befejezzük a bölcsész versus reál szak vitát. Szerintem nem sok kérdésed maradna az előadásunk végére.
Persze ettől függetlenül amint zöld utat kaptam a többiektől, elindultam a lánnyal az oldalamon igazából az épület felé, csak éppenséggel az utcát nem terveztem levágni, hogy hamarabb odaérjünk. Neki egyelőre nem kell arról tudnia, hogy milyen irányba haladunk jelenleg.
- Nem olyan gáz, ha lecsúszod a regisztrációt – jegyeztem meg – Elbukod az igazolásod a suliba, de nem probléma, mivel például mi tudunk adni soron kívül neked. Azt pedig senki nem fogja leellenőrizni, hogy melyik szak nyíltnapját tekintetted meg.
Mivel csak a neveket kellett ráírni a már kinyomtatott papírokra, lényegében egyáltalán nem fog gondot jelenteni az egyiket még egyszer befénymásolni, lepecsételni, aztán pedig ráírni plusz egy nevet. Ezt az egészet persze csak azért csinálom, hogy némi szimpátiát kiváltsak belőle, semmi egyéb oka nincs a dolognak.
- Én egy kicsit speciális eset vagyok – jegyeztem meg, miközben zsebrevágtam a kezeimet – Mert egyáltalán nem volt tervben a Columbia nekem. Kanadába akartam menni ugyanennek a szaknak a képzését, csak majdnem kicsúsztam a jelentkezési határidőből, ezért rosszul jelöltem be a sorrendet és ide vettek fel először. Átkéretni pedig már nem tudtam volna magam abban az időszakban. Gondolom eléggé feltűnt, hogy nem vagyok idevalósi.
Csak egy pillantást vetettem rá, miközben ezt mondtam. Lényegében még mindig volt valamennyi a skandináv akcentusomból, illetve jellemzően kevertem a germán kifejezéseket az angol szavakkal, bár ez már egyre ritkábban fordult elő.
- Ami a diákéletet illeti... Egy éve én vagyok a HÖK elnöke, így igyekszem mindent megtenni azért, hogy a karomon jól érezzék magukat az embereket. Ennek hála a mérnökire járó diákoknak van a legtöbb tematikus buli rendezve, illetve a gólyatáborunk is elég kreatív ötletekre épül, viszont szeretettel várunk mindenkit ezekre a partikra.
Enyhe célzás... De a kérdésére válaszoltam lényegében. Hirtelen meg is vetettem a lábam amikor az utca végén megpillantottam a kereszteződést, ahol lényegében le kéne fordulnunk, hogy irányba állhassunk. Most el kéne irányítanom teljesen másfelé?
- Egyébként... – fordultam a lány felé, miközben a jobb kezemet kivettem a zsebemből és felé nyújtottam – Finn Kristian Mauseth. Választhatsz a három közül egyet lényegében, mindegyikre hallgatok, mint az engedelmes kiskutyák.


1 074 || outfit

Isabel && Finn

Az életed nem akkor kezdődik, amikor meglátod a fényt. Hanem egy másik pillanatban. Egy találkozással, egy mosollyal, egy zavart kézfogással. Amikor meglátod Őt. Amikor megtalálod.

A magam részéről voltam már az egyetem előtt is Amerikában. Tény és való, hogy Norvégiában sem él mindenki magas életszínvonalon és a legtöbb ilyen ember Osloból származik, de mi valahol szerencsésnek számítunk. Nem mondom azt, hogy gazdagságban megközelítenénk Braylen életét, de nem volt tabu az európai vagy esetlegesen tengerentúli nyaralás a részünkről. Ennek hála már nem egyszer eljutottam erre a kontinensre is. Mondanom sem kell, hogy nyaralás szempontjából élveztem a dolgot, de sosem hittem volna, hogy életvitel szerűen én képes lennék arra, hogy New Yorkban kössek ki végül. Ami azt illeti, Toronto is nagyon nyüzsgőnek tűnt tekintve, hogy mi nagyjából élhetünk annyian egész Norvégiában, mint egy közepes mértetű amerikai városban az emberek. Pont ezért az indulásom kvázi elképzelhetetlen lett volna Braylen nélkül, de még így sem voltam benne biztos, hogy jól döntöttem, amikor belementem abba, hogy mi barátok legyünk. Ez valahol faszság, mivel elég hasonló a természetünk, a szóhasználatunk, meg alapvetően elég jól el tudjuk ütni az időt, de arról nem volt szó, hogy a ribancává avanzsálódok majd. Nagyon sokan voltak végül, akik be akartak szállni a barátságunkba, de ezt lényegében mi sosem hagytuk. Megvoltak a magunk kis körei egymáson kívül, viszont határozottan szakításhoz vezetett volna az, ha a másik előtt barátkozunk feltűnően másokkal. Természetesen voltak közös barátaink, de ők nem olyanok voltak, mint mi egymásnak. Ezt pedig mind a ketten tudtuk. Viszont a magam részéről nem vagyok benne biztos, hogy jól kezeltem volna, ha valaki más miatt egyszerűen csak dob, pedig ez is benne volt a pakliban. Hamar megunja a dolgokat és kész csoda, hogy a mi barátságunk még nem jutott ilyen sorsra.
- Akkor az első heted nem lesz majd túl kellemes – sóhajtottam fel halkan – Főleg ha a koliba is tervezel beköltözni. Annyi hely van, hogy az egyik barátom barátnője is kapott helyet magának. Viszont túl sok az épület, túl sok a folyosó... Igaz ez a campusra meg a kollégiumra is.
Ha nem szorultam volna rá akkor tuti kiveszek egy lakást. Lényegében gondolkoztam ezen elég sokáig, de aztán hamar rájöttem, hogy felesleges, mert az első héten hivatalos lettem egy buliba, azóta pedig már én vagyok ezeknek a fő szervezője. Az pedig, hogy a szőkeség Braylen barátnőjének számít-e... Nos határozottan nem igaz. Viszont egy kicsit élveztem, hogy talán elindíthatok egyfajta pletykát a srácról, akit határozottan mániákusnak tartottam ha arról a csajról votl szó. Én már rég hagytam volna a picsába, mert nem szeretem megnehezíteni a saját életemet. Bray mondjuk leginkább azt élvezi ha ugyanezt teheti másokkal. Képes azon röhögni, hogy minden alkalommal ki van kosarazva, mert túlságosan is tisztában van önmagával.
- Akkor te meg fogod úszni a bölcsész versus reál tárgyas szakok szócsatáit – vigyorodtam el – Üdv a jó oldalon.
Persze az egész csak parasztvakítás volt. Az, hogy nem tartottuk hasznosnak a humán tudományokat nem volt egyenlő azzal, hogy utáltuk azokat a hallgatókat, akik ilyesmikkel ütötték el az idejüket. Egyszerűen csak részegen – mondjuk józanul is – szeretjük húzni az agyukat. A magam részéről pedig tényleg hülyeségnek tartom egyetemi szinten tanulni mondjuk a nyelvet vagy az irodalmat. Alapvetően a munkapiacon már olyan elvárások vannak, hogy én magam is gondolkozom azon, hogy egy kínai nyelvkurzusra beíratkozom, vagy jobb esetben megkérem Braylent, hogy tanítson nekem keleti nyelveket. Valószínűleg ezen tudások nélkül is el tudnék helyezkedni, de ha sok felesleges hülyeség van az önéletrajzomban, ami jól néz ki, akkor jobb helyekre lesznek esélyeim. Tekintve, hogy norvég származású vagyok, az anyanyelvem kiesik, az pedig, hogy konyítok valamennyire a dánhoz, a svédhez, a némethez, illetve a hollandhoz lényegében semmit sem jelent. Sok a germán kifejezés mindegyik nyelvben, és egy nyelvcsaládba tartozik az összes északi térség.
- Dehogynem tudok! – jelentettem ki végül, aztán a vállamat vonogatva kezdtem el egy kicsit fényezni magam – a mérnökinek a HÖK elnökeként rengeteget kell tárgyalnom a többi kar vezetőivel, tehát valamennyire ismerem a járást.
Azt mondjuk inkább nem tettem hozzá, hogy az ő épületében van egy lány, akinek szebb dereka van mindenki másnál és lényegében azért jártam át minden alkalommal oda, hogy megcsodálhassam azt. Már nem csak a derekára gondolok, hanem alapvetően csak gyönyörködni akartam a csodás homokórában, amit a természet adott neki. És lényegében nagyon azon voltam, hogy ruha nélkül is megtekinthessem a testét.
- Alapvetően azt hiszem nem – adtam végül egy kicsit sem diplomatikus választ a kérdésére – A legjobb barátom egy elitista faszfej, aki alibizik a szakon. Én azért szeretnék lediplomázni, de nagyon sok tervező munkánk az nem egyéni, ő pedig megsértődne, ha nem együtt csinálnánk. Tehát azon kívül, hogy más helyett is én fogok lediplomázni, lényegében tetszik a hely. Jó fejek az emberek és könnyen befogadnak másokat.
Azt már inkább nem tettem hozzá, hogy Braylen minden bizonnyal azt vágná a fejemhez, hogy megcsaltam őt, ha ilyen helyzet állna fenn. Mivel még mindig kihívásként tekintek a csajra, lényegében nem akarom, hogy esetlegesen melegnek nézzen. Majd ha idejön úgyis elterjednek a pletykák arról, hogy gyanúsan egyszerre érkezünk az említett sráccal az órákra, meg lényegében egymásra vagyunk ragadva, legalábbis mások szerint. Mivel az egyetemen nagyrészt együtt töltjük az időnket, sokan azt hiszik, hogy az életben se nagyon tudunk leszállni a másikról.
- Neked van valami barátnőd, aki szeretne ide jönni? – nem volt mögötte hátsószándék, csak tényleg érdekelt, hogy mennyire érkezik egyedül. Mert ha ez így van, akkor kénytelen leszek úriember módjára felkarolni. Nekünk reál szakosoknak össze kell tartani. Mivel még nem hallotta rólam a pletykákat, lényegében bármiféle képet kialakíthatok magamról a fejében, amit később könnyűszerrel fenn tudok majd tartani. Alapvetően egyenes és őszinte ember vagyok, de könnyen a lányok arcába hazudom, hogy nem olyan vagyok, mint ahogy beszélnek rólam. Ebben pedig minimális igazságtartalom van is, tehát lényegében csak a saját malmomra hajtom a vizet.
- Ha elmondanám, meg kéne öljelek – mosolyodtam el végül – Nem lőhetem le őket, mert meglepetésnek szánom a legtöbbet. De sokat dolgozunk azon, hogy jó legyen a diákélet.
Nem csak egy-egy karon belül, hanem alapvetően a Columbia hírnevét akarjuk örökíteni azzal, hogy össze tudunk dolgozni a bölcsészekkel is ha úgy van. Például nyárra is terveztünk egy color partyt az egész egyetem számára, már bőven gyűjtjük mindannyian a pénzt rá a Columbiás pulcsik értékesítésével, illetve a bulik jegyárának fennmaradó összegét is egy nagy kültéri helyszín kibérlésére tesszük félre a legtöbben.
- Ha meg akarod tapasztalni a dolgot, akkor talán lesz pár eladó jegyem a következő ilyenbe. De csak tippelek – vontam meg a vállam egy csibészes mosoly kíséretében. Én aztán nem fogok erőltetni semmit, annyira pedig senki sem jó csaj, hogy az üzleti dolgokat a háttérbe szorítsam. Lényegében az igazolás más most. Valahogy el kell hitetnem vele, hogy én aztán világi jóarc srác vagyok annak érdekében, hogy végül a mi statisztikáinkat erősítse majd.
- Örülök a találkozásnak Isa – vetettem rá egy átható pillantást, aztán az épület felé intettem a fejemmel a túloldalon – Plot twist: nem ez lesz az, ami neked kell. Még egy kicsit messze vagyunk.
Több épülete is volt ebben a térségben a Columbiának, ezért is indultam meg a lépteimet az övéihez igazítva. Mindenesetre minimum elvártam, hogy értékelje a segítő szándékot, mert ha esetlegesen legközelebb jön, akkor tudni fogja, hogy ez megint nem az ő helye lesz.
- Itt tuti nem lesznek óráid, ha reálos vagy – jelentettem ki végül – De az infós matekos dolgok a mi épületünkben vannak, tehát valószínűleg még fogunk párszor találkozni.
Aminek én lehet a kelleténél kicsit jobban örültem, de igyekeztem mindezt elrejteni a hangomból. Amúgy sem vagyok egy túl buzgómócsing típusú srác, viszont tény és való, hogy nem sok olyan csaj van nálunk, akire két pillantásnál érdemes többet szánni. Valamiért azok, akik nekün tetszenek mind bölcsészek és bármennyire is bullyingoljuk őket, valahol mégis rájuk vágyunk. Ettől szép ez az egész kapcsolat.
- Van még valamilyen kérdésed, amit feltennél egy belsős embernek? Talán ez a legjobb alkalmad rá – mondtam neki egy talán kicsit rosszfiús mosollyal az arcomon, ellenben a hangom lágy volt. Valószínűleg a mai nap folyamán még egy hatalmas pofon gazdája leszek majd, mert nem létezik, hogy egy ilyen csajnak nincsen pasija. Mivel még nem vált vérbeli egyetemistává, aki bulizni akar és inkább független maradna, lényegében simán lehet párkapcsolata. Ettől függetlenül viszont én kifejezetten élveztem játszani a tűzzel.



1 323 || outfit

Isabel && Finn

Az életed nem akkor kezdődik, amikor meglátod a fényt. Hanem egy másik pillanatban. Egy találkozással, egy mosollyal, egy zavart kézfogással. Amikor meglátod Őt. Amikor megtalálod.

- Ha esetlegesen lennének óráid ott, ahol eltévedtél – kezdtem bele, miközben határozottan kerestem a tekintetét – Állok rendelkezésedre. A bölcsész épületekben pedig vannak lányok, akik szerintem szívesen segítenek neked, ha megkérem őket.
Igazából majdhogynem minden karon tudnék mondani valakit, aki egyetlen csettintésemre ugrana Isabelnek segíteni. Viszont nyilvánvalóan ez azért van, mert Braylen undorító mentalitása elég rendesen ragadós, tehát határozottan törlesztenek nekem a lányok valami miatt... És ha Isabel segítségre szorulna, akkor az neki is egyfajta tartozásként lehetne  betudni. Persze én annyival egyszerűbb lehetek Braynél, hogy nem várok semmi lehetetlent senkitől. És nem feltétlenül élvezem azt, ha telibe szopathatok másokat szórakozásból, de hát... Mindenki más. Én ezért nem fogom őt elítélni, mert alapvetően nincs hozzá jogom. Mégiscsak a legjobb haveromról van szó.
- Pedig a koli nem feltétlenül rossz, ráadásul jóval magasabb színvonalú a hely, mint más szállók – vontam meg a vállam, aztán folytattam – Persze nem akarlak a Sátán oldalára csábítani, ha te sem szeretnéd.
A szüleim minden bizonnyal nekem is ki tudtak volna fizetni egy lakást. Kényelmesen éltünk Norvégiában, ami azért jelentett valamit. Az Államokban nagyon sok minden drága, azonban nálunk a magas fizetés ellenére sem mondanám azt, hogy olcsón hozzá lehet jutni dolgokhoz. Gondolok itt elsősorban az alkoholra, aminek irreálisan magas ára van. Nagyon sok szaktársam húzza a száját arra, ha Braylennel megbontunk egy-egy baromi drága tömény szeszt, de hát Braynek igazán nem jelentenek gondot az anyagiak, én pedig lényegében ugyanennyiért vettem a szarabb minőségűt otthon.
- Mert kevesebben érdeklődnek a reál tárgyak felé – jelentettem ki határozottan – Ami miatt mondjuk mi többet szenvedünk az egyetemen, ellenben könnyebben találunk munkát. És ha azt vesszük, hogy a cél az elhelyezkedés, akkor mindenképpen okosabb döntés egy ilyen szakot választani, legalábbis nekem ez a véleményem.
Mondjuk úgy határozottan könnyen beszélek, hogy elég jó iskolákat jártam végig, és a szüleim határozottan tudtak segíteni abban, hogy jó legyek minden számolós tárgyban. És akkor még nem vettük számba a drága magántanárokat, amiket annak idején kifizettek nekem. Mivel jó családból származom, nagy  volt rajtam a nyomás. Ugyanakkor ennek hála tanulhatok most külföldön, ráadásul egy borostyánligás egyetemen, ahova bejutni sok esetben egyenlő a lehetetlennel. Valahol nekem ezért is volt furcsa az, hogy Braylen képtelen volt értékelni a helyét... De ugyanakkor nagyon is meg tudtam érteni őt. Lényegében bármit csinál, a családja pénzelni fogja. Velem már jóval szigorúbbak lennének, tehát nem jelenthetem ki, hogy ha a helyében lennék, nem csinálnám teljesen ugyanezt.
- Meglepően jó – jelentettem ki, bár nem volt túl határozott a hangom – Én is meglepődtem, hogy mennyire élvezem a dolgot, ha lehet így fogalmazni.
Határozottan nehezen indult a kapcsolatom az amerikai emberekkel. Lényegében letagadni sem tudtam, hogy máshonnan jöttem, illetve folyamatosan rácsodálkoztak sokan, minden egyes reakciómra. Hiába él itt sok etnikum, összességében az amerikai jelző mindenkire ráhúzható. Az egzotikus külsejű Isabel sem viselkedik másképp, talán csak kevésbé indiszkrét, mint a szaktársaim voltak annak idején. Biztos vagyok benne, hogy csak kedvesek akartak lenni velem és furcsa volt számukra a skandináv akcentusom. Viszont ettől függetlenül sem lehet elmenni az a tény mellett, hogy én még csak nem is Osloban éltem, hanem egy jóval kisebb városban... Ami annyit takar, hogy kevesebben laktak ott, mint New York bármelyik  városrészében. Én pedig idővel megszoktam a zajt, még ha nem is volt könnyű ebbe a helyzetbe beilleszkednem.
- Ha nincs, akkor csinálnak nekem – vigyorodtam el lassan, aztán folytattam – Alapvetően megcsinálom a feladatokat, aztán elmegyek valahova a srácokkal esténként. Ez működőképes a mi szakunkon.
Gondolok itt arra, hogy én lényegében Braylent befogom a tanulásra, mert ha mind a kettőnknek megvannak a dolgai, akkor legalább a csoportmunkában nem kell mindent nekem csinálnom. Annak idején emlékszem, hogy a lány, akivel összekerült hát... Lényegében úgy nézett ki a bemutatás napján, mint egy zombi. Nem tudom mit csinálok másképp, mint a csaj, de én mégis rá tudom venni a közös munkára. Talán csak szét kellett volna tárnia a lábát egyszer, és meg lett volna oldva az egész dolog.
- Braylen más. Őt a helyén kell kezelni – vontam meg a vállam – Biztos fogod még hallani a nevét. Ha tanácsolhatok valamit... Ne kezdj vele.
Hiába egyáltalán nem esete a lány Braynek és valószínűleg ő szent tisztelettel adózna afelé, hogy „az én nőmet nem dugja meg”, ettől függetlenül is legalább szerezhetek egy jó pontot nála a jövőben, amiért felhívtam a figyelmét az egyik legnagyobb fuckboyra. Az már egy másik kérdés, hogy én mindenben a Yang fiú mellett állok... Nem, nem azért, mert lényegében én ugyanolyan lennék, mint ő. Véletlenül sem.
- Annyit elmondhatok, hogy nem fogunk csalódást okozni – én, magam mögött egy Russ partival hát... Maradjunk annyiban, hogy pontosan tudom miféle igényekkel rendelkeznek a fiatalok. Bár az is tény, hogy ha kiszivárognának a buszban történtek, akkor minden bizonnyal zavarban lennék az itteniek előtt.
- Ha gondolod, majd csekkolj istán, általában meg szoktam osztani, ha van valami – vetettem rá egy oldalpillantást, aztán az épület szemügyre vétele után tovább mentem egyenesen – Én mondtam, hogy azért néha el fogsz tévedni, ha úgy van. De innen már annyira nem vagyunk messze.
Így is inkább a hosszabb úton jöttem a lánnyal, ami miatt talán bűntudatot kellett volna éreznem, de ez nem volt meg nálam. Sokkal inkább aggasztott, hogy nem érek vissza a saját előadásomra, ami miatt le leszek cseszve de hát... Ha lehetőségem lesz a lánnyal tényleg közelebbi viszonyt kialakítani, akkor talán egy kicsit megérte.
- Eltaláltad – mondtam neki – Illetve itt lesz majd harmadikban a szaknyelved. Jövőre nekem is.
Ez volt az a része a dolognak, amibe nem akartam belegondolni. Hiába számított nekem az angol gyakorlatilag idegen nyelvnek, ilyen lehetőséget az egyetem nem biztosított. Norvégból értelem szerűen nem mehettem, és az iskolában tanult dán és német nyelv sem volt elérhető a palettán, magam sem értettem miért. Hiába van szó például Dánia esetében egy kicsi országról, attól függetlenül nekik is szükségük van mérnökökre. Tehát innentől kezdve nekem el kell döntenem, hogy a francia, a spanyol, vagy az olasz szakos barátnőmet kell majd megbántanom.
- Kívánom, hogy hasznos legyen számodra a mai nap – csak egy érzelemmentes bólintást ejtettem meg felé, miközben hirtelen torpantam meg. Lényegében megérkeztünk az épülethez, én pedig ha tovább húzom az időt, azzal a saját büszkeségemet tiprom porba, illetve nem szeretem, ha egyes lányok ténylegesen megsejtik a szándékaimat, tehát... Ki kellett még dolgoznom a frappáns lelépésemet.
- Borostyánligás egyetemről van szó – jelentettem ki határozottan, majd felvontam az egyik szemöldökömet – Ahol nagyon jó a diákélet. Ennél többre szükséged lenne? Csak utánad.
Még az ideérkezésemkor leszoktam arról, hogy nem vagyok előzékeny a nőkkel. Éppen ezért ért megkülönböztetés a kishúgom részéről, amikor már csak megszokásból kinyitottam neki az ajtót. Teljesen kiakadt, hogy mekkora egy bunkó paraszt vagyok, amiért így degradálom őt, egy héttel később pedig itt feledkeztem meg a lányoknak kijáró tiszteletkörről... Ezt pedig majdnem a golyóim bánták.
Elég zsúfolt volt az aula, de azonnal kiszúrtam egy két ismerős arcot, ami miatt nem tehettem róla... Egyszerűen csak elmosolyodtam. Megvártam, amíg a vörösesbarna hajú lány pillantása lassan megállapodik rajtam, aztán mosolyogva elindul felém. Én ekkor kérdezés nélkül Isabel vállára tettem a bal kezem, a jobbal pedig finoman fogtam át Felicity derekát, amíg üdvözölt két puszival.
- Rég jártál erre – jegyezte meg nekem mosolyogva, én pedig a vállamat vonogatva fejeztem ki mindazt, hogy nem igazán volt dolgom a helyen.
- Ő itt Isabel – mondtam végül neki a lényegre térve – Az egyik kis lehetséges gólyánk. Te jobban ismered ezt az épületet, tehát megtennéd, hogy a terméhez vezeted?
- Természetesen – egyetlen pillantásából leszűrtem, hogy minden bizonnyal ezért még jönni fogok neki egyel, én pedig visszakacsintottam rá, ezzel beleegyezve abba, hogy a mai estén programom lesz.
- Felicity többet tud neked segíteni innentől – kicsit közelebb hajoltam a lány füléhez, hogy meghallja a szavaimat a zajos aulában – Nekem vissza kell mennem most. Kívánom, hogy minden kérdésedre megkapd a válaszod.
Még egy finom kis puszit nyomtam az idősebb lány arcára, Isabelnek egyszerűen intettem és úgy sétáltam ki a helyről, mintha legalábbis egy vörös szőnyeget gurítottak volna elém.


1 291 || outfit