Kiszáradt ajkaim lassan nyíltak ki, amikor az ébrenlét első gondolatai elmémbe kúsztak. Mély levegőt vettem, próbáltam kinyitni a szemeimet, Morpheus azonban még visszahúzott, a keblére próbált ölelni, hogy tovább élvezzem a puha ágy és a lepedő melegét. Újra csak sóhajtottam, próbáltam emlékezni az éjszaka eseményeire, Hedwig azonban túl ügyes volt ebben a játékban, rettentő hatékonyan zárt ki a gondolataiból, emelt falat az emlékek köré. Volt idő, amikor zavart, volt idő, amikor kutattam és kerestem a módszereket az ismeretlen felderítésében, de manapság már elfogadom, megbékéltem azzal, hogy vannak dolgok, amiket nem szabad firtatnom. Nem szabad, mert egyességet kötöttünk pár évvel ezelőtt, megbeszéltük a szabályokat, a keretrendszert, ami mindkettőnknek korlátokat szab, formába kényszerít. Újabb sóhaj, újabb mélyen beszívott levegő, s amikor kinyitom a szemeimet, ismeretlen látvány fogad. Sosem látott falak, bútorok, képek, a tér sosem tapasztalt valósága. Már régóta nem kavar fel, ha ismeretlen helyen ébredek, már régen megszoktam, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem úgy történik az események láncolata, ahogyan az elterveztem. Ahogyan az elterveztük, s ennek valószínűleg köze van ahhoz is, hogy testem minden apró kis porcikája sajog, olyan izmaim könyörögnek megváltásért, amelyekről talán nem is tudtam, hogy léteznek. És van még valami, amit én semmilyen módon nem vállalnék be, de Hedwig ritkán gondol erre, amikor az anális örömöket hajszolja. Hatalmasat nyelek, ismét csak sóhajtok, és amikor felülök, apró szédülés kerít hatalmába, olyan másnaposság, ami nem az enyémnek kellene lennie, mégis a tegnap éjszaka utórengéseit nekem kell elviselnem. Én vagyok az, aki fejzúgással ébred, én vagyok az, aki hányingerrel küzd, aki majd szembenéz Hedwig partnerével és próbál olyan képet vágni, mintha minden rendben lenne, mintha a tegnap este velem történt volna meg. Szememre azonban kendő volt kötve, füleimbe viaszt öntött a váltás, az összes többi érzékem pedig tompán tűrte az Ő tombolását. Testemet apró tűkkel szúrja lúdbőrösre a hideg, ahogyan lefejtem magamról a paplant, s amint felállok, egyensúlyom egy pillanatra elhagy, meg kell kapaszkodnom, hogy állva maradjak. Végigmérek meztelen testemen, véraláfutások és kék-zöld foltok tanúskodnak a tegnap este durvaságáról, nyakamon pedig annak ellenére érzem a szorongatás jegyeit, hogy nem látom azokat. Talán túl messzire ment, talán nem mérte fel tiszta fejjel, hogy mire képes a srác ... vagy éppenséggel lány, mennyire lesz vele durva, mennyire használja ki a testünket. Lassú léptekkel térképezem fel a szobát, próbálok értelmet tenni a sosem látott bútorok erdejébe, igyekszem kisajtolni egy kósza emlékfoszlányt a mosdót kutatva, de képtelenség áttörnöm a védbástyákat, képtelen vagyok bármit is felidézni. Kopogtatás nélkül nyitok be egy ajtón, majd egy másikon is, hiszen az első mögött a gardrób volt. Mintha egy elfolytott kacagást hallottam volna, Hedwig rosszalló kommentjét a szerencsétlenségemre, s ez csak tovább hangosodott, amikor a kettes ajtó mögött sem azt találtam, amit kerestem. - Szia... - ütközöm bele egy csupasz mellkasba, s ahogyan felnézek a pár centivel magasabban lévő szempárba, ösztönösön harapom be az alsó ajkamat, elismerést küldve az idegen felé és Hedwig választásának is adózok a hirtelen mozdulattal. - A mosdót keresem. Jelentem ki apró mosollyal, s ha az ismeretlen ismerős útba igazít, kecses lépésekkel és egy váll fölött megejtett pillarebegtetéssel indulok el a fürdő felé. ~ Gondoltam, hogy tetszeni fog... - hallom Hedwig-et felnevetni, ahogyan a tükörbe nézek, ahogyan végigmérem a srác ujjainak nyomát a nyakamon, a harapásnyomokat a mellbimbóimon. - Remélem, jól szórakoztál. Mondom ki félhangosan, de a válaszára már nem vagyok kíváncsi, hiszen már azon töröm a fejemet, hogyan fogom ezt az egészet helyrehozni. Vagy csak öltözzek fel és egyszerűen hagyjam faképnél? Hedwig-nek menne, nekem nem annyira. Basszus!
A másnaposság nem az italtól van, hanem attól, akivel együtt ivott az ember.
A szokásos fejfájással ébredtem, amihez enyhe szédülés is társul. Pedig esküdni mertem volna, hogy most nem ittam annyit, amennyit szoktam. Ha rendesen elhúztam volna a sötételőt, akkor most még a nap se verné ki a szemem és aludhatnék ki tudja meddig. A csipát kidörzsölve a szememből először az órára pillantok, majd nyugtázva a dolgot, hogy még sikerült dél előtt felébrednem, a másik oldalamra fordulok, ahol szembe találom magamat az előző esti párommal. Egy ideig vizsgálgatom, majd inkább visszahunyom a szemeim. Persze, miért is ne, ilyenkor csörren meg a telefonom, amit azt se tudom merre keressek. Nyöszörögve mászok ki a jó meleg ágyból, hogy egy alsót magamra kapva kimehessek a konyhába telefonálni, miután megleltem a szétdobált ruhák között. Azért olyan paraszt nem vagyok, hogy zavarjam a másikat, délig van ideje magához térni. Addig lehet jobban jár az alvással, ráfér a regenerálódás. Valljuk be, eddig még nem volt arra példa, hogy finoman bánjak bárkivel is és hát… Elég gyakori eset, hogy ezt írják be nekem, a nem létező panaszkönyvbe. Mondanám, hogy az egy alapszabály, hogy mindig a leghelyesebb a legveszélyesebb, de úgy látszik, hogy ezt ideje lenne a homlokomra firkantanom, persze, akkor se hinnék el, mert hát hogy egy ilyen cuki srác vaduljon… Imádom mikor a külső alapján ítélkeznek az emberek. Őket tudom mindig a legjobban meglepni. Telefonálás után a fürdő felé veszem az irányt, hogy lemossam magamról az izzadságot és hogy helyre tegyem a kialudt hajamat. Visszafelé jövet már motoszkálást hallok, így egy szál törölközőben és fél száraz fejjel veszem is az irányt a szoba felé, hátha segítség kell neki. A kanyarban viszont sikerül össze ütköznünk. Vetek egy gyors pillantást rá, hiszen végre az arcát is láthatom, nem csak a haját. Be kell vallanom, hogy eddigi próbálkozásaimnál, ő benne van a top tízben. Viszont ahogy látom a tegnapi buli különösen vad volt, úgyhogy most kezdek is aggódni, hogy vajon megint le leszek támadva, esetleg megfenyegetve, vagy jön az a próbálkozás, hogy elver ezért. Volt már ezekre példa, csak mert nem mindenkinek tetszett a reggeli látvány. Meglepetésemre azonban egyik sem következik be. Egész aranyos, ahogy beharapja az ajkát. Szóval tetszem neki és nem jelent fel? Szuper, akkor ma végre lesz egy jó napom. - Szia - mosolyodom el elégedetten és igyekszem nagyon nem lejjebb vinni a tekintetemet, hiszen az egy dolog, hogy tegnap láttam mindent, másnap azért elég kényesek szoktak lenni egyesek arra, ha megbámulom őket. -Oh, igen. Jobbra lesz az első. De ha tudom, hogy ilyen hamar magadhoz térsz, megvártalak volna. - vigyorogva vonom meg a vállam, de azért engedem is útjára, hogy nyugodtan végezhesse a dolgát, míg én öltözködöm. Persze jó férfi módjára azért még alaposan megbámulom hátulról is, mielőtt eltűnne előlem. Innen kész nyereménynek tűnik, bár ahhoz még kevés időt töltöttünk együtt. Miután magamra kaptam pár otthonosabb ruhát a fürdőhöz sétálok, hogy meginterjúvoljam a vendégemet, ha már én vagyok a házigazda. - Kérsz valamit? Kávét, reggelit? - ugyan főzni nem tudok, egyszerű dolgok, mint a reggeli nekem sem adja fel a leckét, vagy ha más nem leugrom az épület aljában lévő étterembe, míg ő áztatja magát, ezen ne múljon. Lehet, hogy egyébként egy bunkó paraszt vagyok, de azért szeretném, ha békében válnánk el. Tudom és látom jól, hogy részegen nem éppen a finomkodásomról vagyok híres -persze, józanon sem, csak akkor ismerem a határokat - , így valamilyen szinten késztetést érzek arra, hogy kiengeszteljem valahogy. Mikor csináltam én ilyet, úgy őszintén? Ahj, még a végén tényleg jó ember lesz belőlem.
Kezdőlap
• 563