Belle & Yoon

Az első szerelem csodája, meg ilyesmi. Hihetetlen, micsoda különbség van aközött, hogy olvasol valamiről, a moziban látod, vagy személyesen megtapasztalod.

- Nem szükséges elvinned a suliba, mert Tao úgyis jönni akar ide, és azt mondta, hogy mivel Han is vele van most, felszed engem, kidob minket a sulinál, aztán visszajön – mondtam Dae Wonnak, a lábaimat lóbálva magam alatt, reggelizés közben. Én magam sem láttam teljes egészében az értelmet ebben, de igazából amúgy sem rendelkeztem túl sok baráttal az új iskolámban, szóval örültem, hogy legalább Hannal mehetek be. Így kevésbé tűnt az egész helyzet ijesztőnek és láttam rajta, hogy ő maga is görcsöl a dolgon azért rendesen. Mindenesetre ez az első hét dolog elég kiborító volt, mert konkrétan senkit sem ismertem, és nem is voltam benne biztos, hogy akarok ismerkedni az itteniekkel. Annyit tudtak rólam, hogy elég tehetős családból származom, ami miatt vagy kétszáz jelöllés jött már a Facebookon én meg... Nem akartam rossz pontokkal indítani, így egytől egyig igazoltam vissza mindenkit.
Amint elfogyaszottam a reggelimet, rögtön el is indultam a szobámba, hogy magamra vehessek valamit – általában csak kiveszek egy pólót és egy farmert, mert ezek mennek a tornacipőmhöz – felkaptam a gördeszkámat, aztán pedig elindultam mondván, hogy kész vagyok... Ha indokolt volt vettem kabátot is, de most azért még elég volt az idő. Párszor végig is futtattam a fésűt a hajamon, majd előkaptam az órarendem, hogy a kocsiban ülve átnézhessem azt is, de nem sokkal később már rohantam lefelé a lépcsőn, mert hallottam, hogy megjöttek Taoék.
- Neked is kémia az első órád? – pillantottam Hanra a hátsó ülésen, majd belelestem az órarendjébe – Király! Akkor legalább melléd tudok ülni!
Így már annyira nem is tűnt elviselhetetlen ez a nap. Lényegében kedvem sem volt megismerni még egy csomó diákot, illetve alapvetően utáltam minden természettudományi tárgyat... Viszont Hannal annyira nem lenne elviselhetetlen. Ő mégiscsak a sorstársam, és ha már mind a ketten csodabogarak leszünk, amiért újak és ázsiaiak vagyunk egyben, akkor legalább tartsunk össze, vagy mi...
Nem egyszer megkaptam már én is, hogy jóval magasabb vagyok, mint amilyennek sztereotípizálnak minket, és kifejezetten szép bőröm van... Emmellett egyáltalán nem tűntem sárgának, sokkal inkább örököltem a bátyám rezes hatású bőrszínét. Erre soha nem tudtam, hogy mit kéne mondanom, igazából már a nyelvem hegyén volt néha az, hogy a dologért még én kérjek elnézést, de végül mindig csak lesütöttem a szemeimet és konkrétan kényelmetlenül éreztem magam, amiért szebbnek tituláltak a legtöbb keleti embernél.
A terembe érve már vágtam is volna le a táskám a Han melletti székre, de egy szőke lány beelőzött. Bár vetett rám pár bocsánatkérő pillantást, amikor helyet foglalt a fiú mellett, én magam nem igazán tudtam, hogy mit kéne kezdenem a helyzettel, és csak egy ázott kiskutya tekintetével néztem először Hanra, majd a lányra... Viszont végül csak elmosolyodtam, és körbepillantottam a teremben, hogy hova dobhatnám le a seggem.
Az első sor kizárt volt épp azért, mert nem igazán érdekeltek a feladatok, és én magam azt terveztem, hogy így vagy úgy, de megpróbálom valahogy elbliccelni a dolgot. A hátsó sorban a padok pedig már teljesen beteltek, így választhattam egy kifejezetten dekoratív lány, és egy hát... Szépen kifejezve is csúnyácskának számító szürke egér között... És itt most lehet papolni arról, hogy hát senki nem tehet arról, hogy mondjuk alsóhangon negyven kilóval több nálam, és akármennyire tűnök ettől felszínesnek, végül csak a szebbik felé indultam el, aki eléggé a telefonjába mélyedt. Éreztem, ahogyan lassan kiszárad a torkom, és próbáltam pár segítségkérő pillantást veteni Hanra, de ő már a szőkével beszélgetett, így nem maradt más hátra, nekem kellett összeszedni magam...
- Bo...bocsi. Szabad ez a hely melletted? – kérdeztem meg rekedt hangon, és igyekeztem nem túl elveszettnek tűnni, ahogyan rápillantottam. A táskáját nem tette fel a másik székre, szóval gondolom senki számára nem foglalta. Viszont amikor megpillantottam, hogy az utolsó diák is betért a terembe, és felénk indult el, gyorsan inkább le is tettem a seggemet mellé. Nem fognak kétszer hülyét csinálni belőlem.
Ahogy a lányra pillantottam, nem is igazán tudtam, hogy mit kéne mondanom, de mivel új vagyok, hát valami beszélgetésfajtát nyilvánvalóan nekem kell indítványoznom... Talán ez egy jó lehetőség arra, hogy Hanon kívül mással is szóba elegyedhessek.
- Tae Yoon vagyok. Kim Tae Yoon... De ezt nem igazán szeretem – mutatkoztam be neki a magam sajátos módján, amitől rögtön éreztem, hogy a füleim veszettül elvörösödtek – Mármint... Na. Általában Yoonnak szólítanak az emberek.
Szerencsémre a tanár pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy ő maga is belépjen a terembe, a figyelme pedig rögtön felénk is terelődött... Én is rápillantottam és egy fejbiccentéssel köszöntöttem a nőt, miközben a pad szélét markoltam az izzadó tenyeremmel és imádkoztam, hogy a bemutatkozó szöveget elhagyja a nő...

Belle & Yoon

Az első szerelem csodája, meg ilyesmi. Hihetetlen, micsoda különbség van aközött, hogy olvasol valamiről, a moziban látod, vagy személyesen megtapasztalod.

Általában ha valamit nagyon elterveztem, és az nem sikerült, sajnos mindig elég rossz napom volt. Én magam sem értettem, hogy mindez hogyan történhetett meg, de valahogy... Ha reggel elromlott valami, onnantól kezdve egész nap csak a balszerencse követett. Én magam elég bizakodó voltam, miközben készülődtem. Alapvetően mondjuk nem toltam túl a dolgot, én nem olyan voltam, mint Dae Won, vagy a bátyám. Ők mind a ketten igyekeztek követni a divatot, odafigyeltek a hajukra is, én pedig velük ellentétben felvettem azt, amit a szekrényben találtam, megfésülködtem, és megkerestem a kontaktlencsém... Ha nem találtam, akkor felvettem a szemüvegem és úgy indultam el.
A mai reggel viszont tökéletes volt. És bár Han még mindig nem volt túl beszédes és határozottan tudott elég rondán nézni, ettől függetlenül is örültem, hogy mellette ülhetek. Kevésbé éreztem magam elveszettnek, amiért ott volt még akkor is, ha nem beszélgetett velem túl sokat. Jelenleg örültem már annak is, hogy ha valaki egyáltalán mellettem volt.
Viszont ez az egész mind egyetlen pillanat alatt ment tönkre, amikor a szőkeség végül úgy döntött, hogy elfoglalja a Han melletti helyet. Nekem mindezzel semi bajom nem lett volna, ha mondjuk választási lehetőséget kapok a dologgal kapcsolatban, de így... Nos odaülhettem egy szép lány, vagy egy hát... Minden elfogultságomat elővéve sem nevezhető dekoratív egyén mellé.
És bár én magam nem akartam kipróbálni, hogy milyen lehet a másik mellett, egy pillanatra mégis elgondolkoztam azon, hogy nem a terem közepén trónoló szépség mellett teszem le a voksom... Pusztán azért, mert túl sokszor hallottam már, hogy a szép lányok gonoszak. Ettől függetlenül tartottam tőle, hogy egy nagy test példának okáért jobban izzadhat és levegőt sem fogok kapni egész órán... Szóval lényegében ha lesarkítom a dolgot magamban, akkor élet halál kérdése volt a mai székfoglalós játékom.
Végül pedig győzött a szükségérzet, illetve az, hogy az ajtóban érkező egyén egy kicsit megsürgette a választásom. Innentől kezdve pedig tényleg kész katasztrófává változott a mai napom, ugyanis egy normális bemutatkozásfélét sem voltam kinyögni szerencsétlen lánynak. Mindenesetre én megpróbáltam, közben pedig reménytelenül szajkóztam magamban, hogy nem annyira vörös a fejem, ő nem látja ezt. Hirtelen kiszáradt a szám, kiszorult a tüdőmből a levegő és csak el akartam tűnni a föld alatt, amiért ennyit szarakodok egyetlen lány miatt... Csak azért, mert szép, és minden bizonnyal népszerű is lehet. Mi van, ha el fog küldeni, mert nem akarok mellette ülni?
- Én is örülök Isabel – mondtam neki, de a neve első felét egy kicsit halkabbra sikerült fognom, így lényegében a Belle része hallatszódott rendesen a mondandómnak. Viszont szerencsére jóval lágyabbnak tűnt a hangja, mint amilyenre felkészültem, így valamennyire mertem lazítani a testtartásomon mellette. A mosolya is valamennyire megnyugtató volt számomra, így én magam is költöztettem egy szelíd kis vigyort az arcomra. Viszont hogyan tovább? Jobb híján, elkezdtem azzal lefoglalni magam, hogy kipakoltam a könyveimet az asztalra, illetve a sima füzetet, amire még a nevem sem került fel. Lényegében az utolsó pillanatban tudtunk bevásárolni a sulira, annyi mindent kellett nekem alapból is venni, meg maga a procedúra is eléggé elhúzódott, ami az örökbefogadásomat illeti.
„Kim Tae”... kezdtem írni a füzetemre, de amint megszólított a lány, felé is kaptam a fejem, és néhányat pislogva vártam a mondandójának a folytatását. Talán egy kicsit el is vesztem a pillanatban, ahogyan csak rá figyeltem, ezért is rezzentem össze, amikor végül a tanárnő megjelent és elkezdte az órát. Elég dinamikus személyiségnek tűnt, szóval én magam is tudtam, hogy erre a kérdésre mi lesz a válasz... Figyeltem, ahogyan lassan végigpillant először az öltözékemen és az ábrázatomon, majd a gördeszkámra réved a pillantása, ami a padunk mellett volt, én pedig az egyik lábammal tartottam magunk mellett... Innentől kezdve igazából ha felállok és elmondom, hogy én milyen jó srác vagyok, sem fog nekem hinni. Mert ott a deszka. Szóval már elkönyvelt egy huligánnak, rossz srácnak és bármit teszek, meg leszek izzasztva a kettesért... Pont ezek miatt talán jobban is teszem, hogy ha nem mondok semmit, így csak egy kicsit lejjebb csúsztam a széken és alig láthatóan megráztam a fejem. Figyeltem, ahogyan Han is elblicceli ezt a bemutatkozás dolgot, amire a tanárnő csak bólintott.
- Remek. Akkor a nyári sztorikat is tartogassátok a többi órára, mi pedig rögtön elkezdjük az anyagot. Az idei év nagy részében szerves kémiával fogunk foglalkozni, ezért elvárom az odafigyelést, mert nem lesz kimondottan könnyű az anyagrész – mondta, majd kinyitotta a kis tanári zsebkönyvét és elkezdte olvasni a neveket. Én magam megvártam a sajátomat, és mivel egyszer sem nézett fel a füzetből, bátorkodtam a sajátomból kiszakítani egy lapot, majd a kis macskakaparásommal ráfirkantani a következőt:

„Mit szerettél volna mondani, vagy kérdezni tőlem?”

Még egy pillantást vetettem a tanárnőre, aztán utána toltam csak a papírt Belle elé. Tudtam, hogy ez a levelezés dolog elég lányos, de ettől függetlenül biztonságosabbnak tartottam. Ha már így is kaptam a deszka miatt pár rosszalló pillantást, jobb lesz, ha odafigyelek ennél a tanárnál, és még nem kezdek el sutyorogni az óráján... Addig pedig csak nem kell lebukni a papírokkal.

Belle & Yoon

Az első szerelem csodája, meg ilyesmi. Hihetetlen, micsoda különbség van aközött, hogy olvasol valamiről, a moziban látod, vagy személyesen megtapasztalod.

Soha életemben nem érdekeltek úgy a lányok. Nem mondom azt, hogy kimaradtak volna az életemből az olyan dolgok, mint első barátnő, első csók vagy hasonló... Csupán ez a „csoda” nem tartott tovább egy két hétnél tovább. Lényegében mondhatni tökéletesen tapasztalatlan vagyok a nők terén, de engem ez egyelőre nem zavar. Nem jöttem zavarba más lányoktól, mert nemes egyszerűséggel csak nem érdekeltek „úgy”... Ellenben egyre inkább kezdtem el húzni a számat arra, amikor mondjuk Dae Wont Yvonne társaságában fedeztem fel, vagy éppenséggel a bátyámat találtam meg a barátnőjével. Ilyenkor sokszor kísérletet sem tettem arra, hogy megkeressem a társaságukat, mert tartottam attól, hogy csak harmadik kerék lennék... Vagy mindenkinek – és leginkább nekem – kellemetlen lenne a szituáció.
Valahol mindig is hálát adtam az égnek, amiért ez a nőzés kérdés otthon még nem igazán volt terítéken. Egyszerűen csak hagyták nekem, hogy megszokjam azt, ahogyan az életem változik, én pedig mindezért hálás voltam.
Ennek hála egyre könnyebb dolgom volt otthon és a suliban is, pedig még nem ismertem túl sok mindenkit... Lényegében az összes ismerettségi szálam egy emberrel köttetett meg, aki meg kényelmetlenül érezte magát a társaságomban... Ettől függetlenül is reménykedtem benne, hogy egy nap majd Hannal barátok lehetünk, mert akkor már nem érezném úgy magam, mint egy szem gyerek a sok felnőtt között, akinek mindig csak a fejét simogatják és elmondják hatezerszer, hogy mennyire aranyos – mert igen, ez ment otthon. Bár engem nem kifejezetten zavart, mert alapvetően örültem annak, hogy egyáltalán törődtek velem végre.
Az viszont, hogy minden tökéletes tervem dugába dőlt azzal kapcsolatban, hogy majd a kémia óra keretein belül kerülök közelebb Hanhoz... Nem igazán dobott fel. Arról nem is beszélve, hogy így a jelenlegi partnerem vagy egy zsírdisznó – már bocsánat – vagy egy túlságosan szép lány lett volna... Én pedig bután az utóbbit választottam. Tekintve, hogy összehadováltam neki mindenféle hülyeséget, egyáltalán nem lepődtem volna meg azon, ha soha többé nem akar velem szóba állni. Én pedig nagyon szerettem volna válaszolni a kérdéseire, de ahogyan rápillantottam, egyszerre éreztem azt, hogy hirtelen kiszárad a szám és az agyamban összeakadnak a gondolatok, majd hallottam meg a tanárnő hangját, miután belépett a terembe.
- Khm, jelen? – szólaltam meg én magam is, amikor végül a saját nevemre került sor. Próbáltam állni a középkorú, határozottan boszorkányra hajazó nőszemély pillantását, de nem ment túl könnyen. Éreztem, ahogy az előzőhöz hasonlóan megint végigmér, majd a deszkámon ismét elidőzik a pillantása. Én a magam részéről nem értettem, hogy miért baj az, ha valaki például szeret gördeszkázni, szóval egyszerűen csak ráhagytam az egészet abban reménykedve, hogy nem könyvelt el tökéletes baromarcnak, ami alapján majd a félévi jegyemet is kapom tőle...
...Yoon. Nagy nehezen sikerült befejeznem a nevemet a füzetemen, miközben erősen rászorítottam a tollra, amit a kezemben tartottam. Késztetést éreztem arra, hogy a banya szavait kijavíthassam, ugyanis Han nevét rosszul ejtette ki, de nem akartam ténylegesen magamra haragítani már az első nap... Mert talán ez egy hatalmas meglepetés, de nem olyan vagyok, amilyennek kinézek. Szimplán arról van szó, hogy három casanova vesz körül, és mindegyik a fejébe vette, hogy a legjobbat érdemlem mindenből... Így amikor kifáradtam egy fehér, egy fekete pólóval, egy szürke pulcsival, majd egy farmerral és egy sötét színű tornacipőből a próbafülkéből mondván, hogy megvagyok a ruhákkal, mehetünk... Akkor mind a három rám vetette magát mondván, hogy „nem is látták rajtam a ruhákat”, meg „ne legyek ilyen puritán”, illetve „majd ők segítenek a választásban”. Mentségükre szóljon, hogy tényleg tetszettek a darabok, amiket végül így vagy úgy de... Rám erőltettek és ennek hatására úgy mentünk haza, mint négy plázacica. Kicsit sem égett a pofámról a bőr. Mindezt persze még gázabb lett  volna bevallani az itt helyet foglaló diákok előtt, így bölcs hallgatásba burkolózva jutott el a tudatomig, hogy szegény lány kérdezett tőlem valamit, amire nem válaszoltam neki.

„Hét éves korom óta itt élek... Bár ha úgy vesszük Manhattanben úgy vagyok és elég fura a környezet, de szeretem. Korábban nem nagyon jártam erre. Az meg majd kiderül. Brooklynból jöttem, de kérlek ne mondd el senkinek, mert darabokra fognak szedni.”

Gyorsan felpillantottam a táblára, majd másolni kezdtem azt, amit a tanárnő írt fel, illetve igyekeztem lapítani, hogy nehogy én legyek az, akinek válaszolnia kell arra a kérdésre, hogy pontosan mi a szerves kémia... Nem mintha teljesen hülye lennék, de kicsit rosszul érintene, ha nekem kéne remekelnem már rögtön az első órán. Szerencsémre mondjuk pont Hant pécézte ki magának, aki tökéletes választ adott neki, így elégedetten fordult vissza a táblához, hogy a megfogalmazását kiegészítve felírja a választ oda.
„Első ránézésre te sem tűnnél idevalósinak, bár... Sokféle ember megfordul New Yorkban” – firkantottam gyorsan a papírra, majd ahogy átcsúsztattam a füzetébe azt, véletlenül hozzáért a kezem az övéhez. Igyekeztem viszonylag gyorsan visszahúzni a sajátomat, miközben azért imádkoztam, hogy ne vörösödjön el túl feltűnően a fülem.
- Tae Yoon? – jött a kérdés felém, mire úgy kaptam fel a fejem, mintha egészen eddig rosszban sántikáltam volna – Esetleg tudsz mondani kísérleti példát, amivel igazolni lehet a szerves kémia fogalmát?
Pár másodperc csönd volt a teremben, mire én magam is összeszedtem az agyamban masszaként összeálló gondolatok összességét. Az egyetlen kísérlet, amire emlékeztem még az elemiből a cukor hevítése volt.
- Óra után várj meg – mondta a tanárnő, majd felszólította az előttem helyet foglaló Jessica nevű lányt. Én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben, de így csak egy nagyon halk sóhajt eleresztve pillantottam talán egy kissé elveszetten a mellettem helyet foglaló lányra. A tekintetemből egyetlen kérdést lehetett kiolvasni.... Hogy ez a bizonyos megjegyzés egyenlő a haláltusámmal, vagy van esélyem arra, hogy egy könnyed kis lebaszással megússzam?