A New York-i elit krémjének a tetején foglal helyet Mr. Richard Boswell. Cége az Endless company fő irányvonala egykor a fékgyártás volt, de manapság már luxusautók gördülnek le a gyártósorokról. Öt évvel ezelőtt leányvállalata a magánrepülők piacára kúszott be szinte egyik napról a másikra. A Boswell tehát nem csak egy vezetéknév a puccos partikon, hanem egy márkanév. Richardot tisztelik az emberek, de félnek is tőle. Hatalmas vagyonát ugyanis nem sajnálja arra használni, hogy másokat dróton rángasson. Jó érzéke van a fiatal nők elcsábításához és az üzletkötéshez, de apaként igazán fejlődhetne. Kisebbik fia még csak 20 esztendős, de túlzottan jó barátságot ápol az alkoholokkal és lányok tucatjai részesítette már földön túli örömökben. A részletek túl mocskosak ahhoz, hogy nyíltan beszéljenek róla, de ezek persze olyan titkok, amikről számos pletykát hallhatsz. Aztán itt van az idősebb fiú, Jason. Gazdag, jóképű és egy kiváló egyetem tanulója. Mr. Tökély szekrényében azonban több mocsok kuporog, mint egy nyilvános toalett padlóján. Lobbanékony természete miatt túl sokszor keveredett már verekedésbe. A súlyos testi sértés vádjával gyakorta szembe kell néznie, teljesen jogosan, de egyik ügy sem jutott még el a bíróságig. Richard előveszi a bankkártyáját és kér pár szívességet. Pár óra alatt úgy elsimít mindent, mintha meg sem történt volna. A törődést és a szeretetet ez a család így mutatja ki. Bármi történik is, a Boswell férfiak összezárnak, és foggal-körömmel védik a családot. Jason is bármit megtenne az apjáért és az öccséért egyaránt, de a nagybátyja régóta a bizalmi körön kívül rekedt. Az idősebb Boswell fiú ellentétben az öccsével, nehezen bocsájt meg, de gondolkodás nélkül áll bosszút. Így történhetett meg az is, hogy nagybátyja menyasszonyával, aki egyébként a gimnáziumi évek alatt Jason francia tanára volt, keveredett egy kis kalandba 2-3 alkalommal. Tudja jól, hogy a nagybátyja mennyire szereti a nőt, de azt is, hogy a nő a Boswell vagyont jobban kedveli, mint a vőlegényét. Ha nem így lenne, nem próbálna bejutni fiatalabb férfiak ágyába. De Miss. Aranyásó Puma kisasszony, nagyon is szereti ráerőltetni magát az ifjabb korosztályra. Jason nem is bánta eleinte, aztán pedig, már nem tudott kicsúszni a nő karmai közül. Azt hihetitek, hogy ez volt a fiú legnagyobb titka? Hát nem, ugyanis a hölgyemény tudja jól, hogy mivel zsarolható egy ilyen finom falat. A fiúnak nem volt eddig kiemelkedően sok kapcsolata, sőt, egyetlen kezén meg tudja számolni, hogy hány nővel folytatott viszonyt mióta elérte a kamaszkort, csakhogy mindegyik választása felért egy öngyilkossággal. Az alkohol és a bulik is hozzátartoznak az önpusztító szokásaihoz, bár öccséhez képest Jason nagyon is mértéktartó. Soha életében nem nyúlt drogokhoz és egyetlen nőre sem emelt kezet. Az is hazugság, hogy megerőszakolta Molly Rossmannt, de a vádat talán soha sem mossa le magáról. A pletyka már csak ilyen, elég egy rosszkor kiejtett szó egy ismeretlen senki szájából és már szárnyal is a képzeletek útján. Az idősebb Boswell fiút hidegen hagyják a pletykák, egészen addig, amíg nem az öccséről szólnak. Érte seperc alatt torkokat átharapó pitbullá változik és nem pont a gazdag rétegre jellemző erővel oldja meg az ügyet. Utcai harcokban kiemelkedő, de soha sem volt nagy sportember. Az edzőteremben való órák és az illegális bunyókra szóló meghívások kielégítik a mozgásigényét. Nem szívesen rohangálna egy labda után a frissen nyírt gyepen, vagy ugrálna a magasba, mint akinek elgurult a reggeli tablettája. Helyette más dolgok iránt érdeklődik. Imád enni, de a főzési készségei messze alulmúlják a minimumot is. Rengeteg időt tölt zárás után egy apró, eldugott helyen lévő galériában, amit még az édesanyjától örökölt. Szeret az irodában ücsörögni és hosszasan nézni az egyetlen művet, amely az anyja keze nyomát viseli. A nő a kisebbik fia születése után festette a képet, melyen egy pezsgő színű hosszú ruhában áll, karjában az újszülöttel, körülötte pedig megannyi buborék kavarog, melyeket a kép jobb szélén elhelyezkedő Jason fúj rájuk. Mindketten vidáman mosolyognak egymásra, a képről csak a pezsgőspohár maradt le, ami a nő jókedvének valódi oka volt.  Mrs. Boswell mindig is szeretett a középpontban lenni, de sajnos művészi hajlamait idővel elsöpörték a figyelem és a férfiak utáni szenvedély habjai. Halálához is ez vezetett végül, Jason mégis szeretettel gondol vissza rá. Az anyja nem volt jó ember, sem jó feleség, de az tény, hogy imádta a fiait. Utolsó szavai még most is ott csengenek az ifjú férfi szívében. „Vigyázz az öcsédre Jason! Amíg vissza nem térünk, te leszel az ő erős védőbástyája.” Mosolyogva lépett ki az ajtón, de vissza már csak a férje jött. A nő Európában egy szörnyű balesetben vesztette el az életét. Az újságban legalábbis ez állt, de valójában alkohol és drogtúladagolásban hunyt el az egyik szeretője karjában.

Jason Boswell tehát nagyon is jó partinak számít, ha az ember csak a külsőségekkel törődik. Rossz híre még kívánatosabbá teszi a fiatal nők körében. Mindenki meg akarja szelídíteni az oroszlánt, de rá kell döbbenniük, hogy ez a vadállat csak vacsorának tekinti a friss húst. Túl makacs és bár jól titkolja, elég zárkózott ahhoz, hogy soha senkit se engedjen be a színfalak mögé. Egoistának tűnhet (sokszor az is) és néha nyers a modora, de ezekkel csak a bizonytalanságát leplezi. A védekezés nála extrém támadásban nyilvánul meg. A Boswell fészekből leginkább egy törődő, kedves nő jelenléte hiányzik. Nincs senki, aki visszafogja a tesztoszteronnal túlfűtött kedélyeket. Jason nehezen bízik meg az idegenekben, érzelmileg igyekszik tartani egy bizonyos távolságot. Kivéve, ha az öccséről van szó. Vele teljesen máshogy viselkedik, megmutatva ezzel, hogy mennyire más, ha szeret valakit.

Egyik fiú sem vitte volna sokra a család vagyona és befolyása nélkül, de talán nem is jutottak volna ilyen mélyre, ha nincs ez az erős védőháló alattuk. Jasont hiába irányítja sokszor a szeretet és a jó szándék, ha pocsék módszerekkel intézi el a dolgokat. Félnek tőle és épp ezért, sokan gyűlölik. Észre sem veszi, hogy ha nem változtat az életén, hamarosan a szikla szélén találhatja magán és van az a helyzet, amit már képtelenség pénzzel megoldani.



A történet helyenként visszafogott trágár beszédet és szexuális utalásokat tartalmazhat!

2014 December 23.

A hófedte hegycsúcsokat szemlélem a meleg kandalló mellőli ablakból. Kezemben egy csésze, forró feketekávé, a hátamra pedig egy méregdrága bolyhos fürdőköntös simul. Egy újabb karácsony apa nélkül. Hiába fizeti ki a luxusutazásokat és ad mindkettőnknek gyakorlatilag korlátlan hitelkártyát, ha ő sosincs velünk. Ez már a sokadik karácsony, amit az öcsémmel kettesben töltenék, ha nem hoztuk volna magunkkal a barátnőmet és az ő legjobb barátnőjét.
- A barátnőmet. – Suttogva ízlelgetem a szót, mely még az újdonság hatásával bír. Kimondom újra és újra, s egyre jobban úgy érzem, hogy nem kellett volna hagynom, hogy komolyabbra forduljon köztünk a dolog, mint aminek igazából indult. Egy kis játszadozás, esetleg pár kósza éjszaka a suli szépével a végzős évem előtt. Ez volt a terv, de aztán Bell valahogy elérte, hogy hivatalosan is egy párként jelenjünk meg a suli karácsonyi partiján, most pedig, itt vagyunk. Erre az útra sem akartam magammal hozni, hiszen már szinte hagyomány, hogy a karácsonyt kettesben töltöm az öcskössel, de valahogy ide is bedumálta magát a csaj. Lenyűgözne a tehetsége, ha nem tenne ennyire feszültté az a tény, hogy túl könnyen irányított az elmúlt időben. Nem erőltettem meg magam, hogy távol tartsam, de soha nem is vágytam ilyen féle közelségre. Bell gyönyörű, kedves és túlzottan gondoskodó típus, ami olykor iszonyat jól esik.  Máskor pedig tehernek érzem a közelségét, mintha rám telepedett volna és képtelen lennék lerázni.
Lassan kortyolgatom a gőzölgő feketét miközben a napkelte narancsos fénysugarat fest a hegyek ormára. A festői látvány édesanyámat juttatja eszembe, előcsalva egyet a kevéske közös emlékünk közül. Az első síelési kísérletem alkalmával, az akkori gyermeki énem számára gigantikus hócsatába keveredtünk pár másik családdal. Kicsik és nagyok vegyesen nevettek és szaladtak el egy-egy lövedék elől. Anyánk már nem volt szomjas, ennek köszönhetően önfeledten ugrált velünk a hóbuckák között, amíg édesapám bizonyára valahol a szállodában lelt kényeztetésre.
- Jó reggelt Jason! – Karcsú karok tekerednek körém és egy formás női test tapad a hátamhoz. Nem látom az arcát, de a hangjából tudom, hogy mosolyog. Miközben ő boldogan ébredezik, én bosszankodom azon, hogy kiszakított egy múltbéli álomvilágból. A családomat ismerve biztos az a nap is iszonyatos volt, de az évek már rózsaszín ködbe burkolták.
- Reggelt! Kávé és kaja a konyhában! – Mozdulatlanul szemlélem a hófedte csúcsokat, testem merevségével is elutasítást sugallva a mögöttem álló lánynak, aki lassan eltávolodik tőlem, hogy aztán eltűnjön a faragásokkal díszített antik konyhaajtó mögött. Greta, az állandó szakácsnőnk, aki egyébként már legalább 70 éves és a főzésen kívül csak a sorozatainak él, bizonyára megannyi finomságot készített elő a társaságnak. Mindig ezt teszi, holott ritkán kelünk fel olyan korán, hogy a reggelinek még legyen értelme. A mai nap kivétel, mert túl feszült vagyok ahhoz, hogy aludni tudjak. Nem csak azért, mert most először hoztam el egy lányt, vagyis kettőt, egy hosszabb utazásra, hanem azért is, mert Bell egész éjszaka kóbor macska módjára bújt hozzám. Zavart a közelsége és az is, hogy számára mennyire egyszerű ez az egész. Úgy viselkedik, mintha mi mindig is összetartoztunk volna, de én nem érzem ezt. Eredetileg nem egy szobán osztoztunk volna, csak hát, ez így alakult. Sodródtam az árral, ahogy általában teszem mostanában.
- Te nem reggelizel velem? – Immár háttal a gyönyörű kilátásnak, az ablak melletti falrészre támaszkodva figyelem az apró lila hálóruhában tevékenykedő barátnőmet. Ha az apja tudná, hogy így mászkál itt, menten infarktust kapna.
– Nem vagyok éhes. – Lágy hangja és kedves mosolya eszembe juttatja, hogy miért lágyulok el mindig a közelében. Olyan, mint egy igazi angyal, ahogy hosszú, szőke fürtjei kihullnak a feje tetejére kreált laza kontyból.
– Felkeltem Monát, ő biztos csatlakozik majd. Tudod, fontos a napi ötszöri étkezés és a fehérjebevitel. Nem elég, ha csak a szénhidrátokat csökkentjük le, ha ilyen formásak akarunk maradni. – Olyan dologról hablatyol, ami távolról sem érdekel, de a formás fenekének ringása kárpótol mindenért.
– Oda nem kéne benyitnod! –Túl későn kapok észbe és hiába kiálltok rá, mire leteszem a poharam és utolérem, ő már dermedten áll a kitárt ajtóban. Mielőtt benéznék, már tudom, hogy mi az, ami megfagyasztotta az énekesmadaram. Az öcsém úgy két órával ezelőtt osont be Mona szobájába, olyan észrevétlenül, hogy Bellen kívül mindenki, szerintem még a Jeti is hallotta az ajtócsapódást.
- Bocs Bo! Remélem védekeztek! – Vigyorogva kapom ölbe a szoborszerű testet, hogy eltüntessem a tett helyszínéről. Azt hiszem, mégis a másik hölgy viseli rosszabbul a rajtaütést, hiszen hisztérikus kiabálással próbálja eltakarni magát. Teszek egy nagy szívességet, és ahogy távozunk, behúzom az ajtót is. A nappaliban lévő pamlagot veszem célba abból a szándékból, hogy Bell apró súlyától megszabaduljak.
- Az öcséd és a legjobb barátnőm! Az öcséd! Hogy lehet ez, hiszen még csak 15 éves! Nem hiszem el, hogy Mona képes megrontani! – A döbbenetem mosolyba majd hangos kacagásba csap át. Ez a lány komolyan ennyire naiv, vagy csak megjátssza magát? Még nem tudtam eldönteni. – Én annyira sajnálom! Nem kellett volna magammal hoznom, de tudod, hogy egyedül nem engedtek volna el a szüleim. – Lehuppannom a nő mellé és próbálom magamba fojtani a nevetést, de ezt megnehezíti az a kétségbeesett arc, amivel rám néz. Aztán közelebb húzódik, és amint a combomra téved az egyik keze, a nevetés helyett más érzelmeket vált ki belőlem.
- Szerintem hatalmasat tévedsz! Kizárt dolog, hogy az öcsémet bárki megrontsa, ugyanis tudtommal az a vonat már rég elment. Attól tartok, hogy Bo – tétovázok egy kicsit és megpróbálok finoman fogalmazni – szóval ő volt az, aki rárepült Monára. De úgy láttam, hogy a barátnőd sem bánja a kialakult helyzetet. – Látni vélem, ahogy a buta fejecskéjében lassan fényt gyújtanak a szavaim. A folyamat tényleg nem gyorsvonatként söpör át rajta, mert csak percekkel később emeli rám ismét a tekintetét.
– De ő annyira fiatal még és hát mi is csak nemrég voltunk először együtt. Nem így kéne mindenkinek átesnie rajta? Mikor már megtalálta élete szerelmét. Annyira tökéletes volt, hogy mi együtt estünk át az első alkalmon. – Álmodozó tekintettel néz a szemembe majd a számra nyom egy szemérmes csókot. Tetszik, hogy ennyire ártatlan, de az nem, hogy olyan dolgokat hisz rólam, rólunk, aminek semmi alapja sincs.
- Inkább csak a te első alkalmadon. – Visszafogottan célzok arra, hogy ez a nagy szerelem dolog nálam nem egészen úgy van, ahogy a tündérmesékben. Zavartan pásztázza a vonásaimat, de hamis mosolyom lassan felfedi előtte a rideg valóságot. – Ugyan Bell, mit számít az, hogy kinek ki volt az első? Az a fontos, ami most van! – Gyengéden cirógatom a karját, amíg ismét el nem lazul a karjaimban. Egy kicsit mégis kedvelem ezt a lányt.


2018 Augusztus 7.

Fáradt izmaim épp úgy tiltakoznak a nő érintése ellen, mint az elmém, mégis hagyom, hogy ocsmányra manikűrözött hosszú körmeit végigszántsa a mellkasomon. Az egész helyzet gyomorforgatóvá vált számomra az utóbbi időben, de a nagy igazság az, hogy túl gyáva vagyok ahhoz, hogy véget vessek a dolognak. Egyébként pedig még mindig úgy élem, hogy könnyebb kielégítenem a nagybátyám menyasszonyának igényeit, mint szembenézni apám haragjával. Elképzelni sem tudom, hogyan reagálna, ha megtudná, hogy ágyba vittem a kis kedvencét. Van, amin érthető módon nem szeret osztozni a fiaival. Ez így természetes, de vagyok akkora ökör, hogy az ilyen alapvető értékeket is két lábbal zúzom szét.
- Majd hívlak! – A fülembe leheli a szavakat és egy búcsúcsók után megindul az ajtó felé. Bár elnyelné egy hatalmas hasadék, hogy végre a pokol kénköves bugyraiban keserítse meg a sátán hétköznapjait.
– Ne fáradj! – Az irónia és a gúny táncot járnak a szavakon, melyeknek egy hatalmas ásítás vet véget.
– Nagyon humoros vagy! Le ne merj még egyszer tiltani, mert a végén megered a nyelvem! – Az ajtócsapódás után már csak a tűsarkúja elhaló hangját hallom, míg végül a teljes csend meghozza a várva várt nyugalmat. Nem is tudom, hogy mikor aludtam utoljára. Kényelmesen elhelyezkedek, vagyis elterülök, mint egy döglött béka miután a legocsmányabb hercegnő kicsókolta belőle az utolsó szuszt is. Már épp vaskos álom nyomna maga alá, mikor ismét kivágódik a szobaajtó.
- Most már ide is jár ez a ribanc? A pofám leszakad, oké, hogy a fater Olaszban van, de attól még ez rohadtul gusztustalan. Nem hiszem el, hogy még mindig a markában tart! – Drága kisöcsém paprikavörös fejjel ordibál a szobám kellős közepén, nem törődve azzal, hogy a mosogató rongy is gusztusosabb látvány jelenleg, mint én. – A francért kellett hagynod, hogy a pucér segged fotózza ez a boszorkány? Kezdenünk kell vele valamit, de tényleg! Akarod, hogy átvegyem, vagy valami? – Hőbörgése gyorsan aggódássá változik, és miközben hadarva megosztja velem a véleményét, a pillanatnyi haragom elillan.
- Jó reggelt Bo! Te is a pucér seggem akarod fotózni, vagy mi? Húzzál már el! – Erőteljes célzással jelzem, hogy rohadtul pucér vagyok, és egyébként sincs kedvem ehhez a párbeszédhez. Ő persze nem zavartatja magát, látott már eleget ahhoz, hogy az ilyesmi hidegen hagyja. – Oké, figyelj! Az, hogy ide jött, csak egy egyszeri alkalom volt, ebből nem lesz rendszer. Tudod jól, hogy miért teszem meg, amit kér. Te pedig rohadtul maradj távol tőle! Én magam vágom át a torkát, ha egy újjal is hozzád ér! – Most én kapom fel a vizet, mert a masszív hányinger kerülget már csak a gondolattól is. Az egy dolog, hogy velem játszadozik, de az öcsém már más lapra tartozik.
- Jól elcseszted ezt az egészet! – Rosszallóan csóválja a fejét, de a tekintetében látom, hogy teljes vállszélességgel mellettem áll most is, mint mindig. – Ráadásul a tegnap esti dolog miatt kinéz neked egy újabb feljelentés. Annak a marhának eltörted az állát, pedig kétszer akkora, mint te! – Az a széles vigyor terül el a srác arcán, amit csak ritkán mutat meg a világnak. – Kösz, hogy kisegítettél Bo! – Azon a becenéven szólít, amit még gyerekkorunkban találtunk ki egymásnak a Boswell és a Brother szavakból ihletet merítve, egymást sokszor már csak Bo-nak hívjuk. - Nélküled most az én homlokom lenne szétnyílva. Megvagy egyébként? Semmi hányinger, vagy szédülés? – Jó, hogy a vérnyomásomat nem ellenőrzi, miközben aggodalmasan bámulja a nyúzott ábrázatomat.
- Kösz, de túlélem. Mindig túlteng bennem az adrenalin, ha te kéred, hogy segítsek. A tegnapi pedig, brutális volt. Olyan jobb horga van annak a srácnak, hogy kétszer is megcsókoltam a betont. Végre valaki, aki nem félt odacsapni! – Élvezettel mesélek, mintha az öcsém nem lett volna a dolog szemtanúja, s mintha az, hogy bekaptam pár öklöst az életem fénypontja lenne.  Azt azért elhallgatom, hogy az oldalamon egy hatalmas tenyér méretű lila folt terül el. A homlokomon lévő vágást viszont nem lehet elrejteni, de az legalább nem olyan csúnya látvány.
- Tényleg kösz és szólj, ha segíthetek elintézni a banyát! – Abból, hogy kétszer is megköszöni, amit tettem tudom, hogy bűntudat gyötri a kis sérülésem miatt. Mintha nem lenne minden napos az, hogy beverik a képem.
- Nincs mit Bo! Jól vagyok, tényleg! A többit majd apa elintézi. – Apa mindig kihúz a csávából, ezért nem aggódok holmi feljelentések miatt. Erre felé a pénz beszél, és abból nekünk van bőven. Ez a szituáció egyébként sem új keletű nálunk. Ha az öcsém bajba kerül, én leütök pár embert. Ugyanez persze fordítva is működik. A különbség csak az, hogy amíg ő képes visszafogni magát, én már nem annyira. Ha a Boswell srácok összefognak, az felér egy tornádóval. A családfő pedig természetesen mindig kiáll a fiacskái mellett.
- Ja, egyébként Bell kérdezte, hogy mi újság veled. – Veti oda már az ajtó felé lépkedve, de aztán megtorpan. – Mostanában kerülöd. Van ennek valami oka? – Már csak aludni szeretnék, de tudom, hogy az nem fog menni, ha nem elégítem ki a kíváncsiságát.
-Te viszont mostanában feltűnően sokszor futsz össze vele. – A megjegyzésem élesebbre sikerül, mint ahogy szeretném. Kicsit sem izgat, hogy mit csinál Bell, vagy kivel beszélget. Ő és én már egy nagyon régi történet.
- Na mi van, csak nem féltékeny vagy? – Lekap a polcról egy proteinszeletet és vigyorogva bontogatni kezdi. Ami a szobámban van, az enyém szabály ebben a házban már régóta nem létező dolog. Egyébként a többi írott vagy íratlan szabályt sem alkalmazzuk a Boswell rezidenciában.
- De, marhára! Menj a francba és hagyj aludni! – Hozzávágok egy párnát, de csak nevetve visszadobja, miközben legyűri a proteinszeletem utolsó falatkáját. A papírt visszateszi a polcra, mintha testvériesen megosztoznánk. Övé a tartalom, enyém a csomagolás.
- Szerettél te valaha bárkit is? Szívtelen dög vagy! – Hozzávágom az éjjeli lámpát is, de mire átível a tárgy a szobán, Bo már kívülről be is vágja az ajtót, így a kereten törik darabokra a drága designer holmi. Visszahanyatlok az ágyra és végre átadom magam az álmok forgatagának. Holnap, majd kitalálom, hogy mit kezdjek azzal a zűrzavarral, amit voltaképpen én okoztam.