A napjaim eléggé egysíkúvá váltak, egész nap csak a munka, munka és munka, némi telefonálással egybekötve, hiszen rengeteg emberrel kell folyamatosan tartanom a kapcsolatot és akkor must még az ügyvédet is zargathatom. Fogalmam sincs, hogy meddig fog ez az egész válás dolog húzódni, de van egy olyan tippem, hogy még nagyon a folyamat elején tartunk. Lehetne rövidre is zárni ezt az egészet, de akkor nagyon megszívom, én meg nem vagyok a saját magam ellensége, ezért harcolok a jogaimért és az igazamért amennyire csak az erőmből telik. Délután hazaérve ránéztem az órára és meglepetten láttam, hogy még igen csak gyerek cipőben jár még az idő, vagyis ha ügyes vagyok akkor még van esélyem ma estére valami jó kis programot szervezni. A telefonálás folytatódik, de sajnos bárkit is hívok, senki sem ér rá, legalábbis a haveri bandából, mindenki randizik, meg rokon látogat vagy éppen mosnia kell. Ez utóbbit nem veszem be, de nem is igazán túráztatom a gondolataimat sokáig a hazugságon. Végig görgetem a facebookos eseményeimet és meglátok egy érdekesnek tűnő programot. Egy kisebb kocsmában a helyi garázsbandáknak ehetőségük van fellépni, és ha mázlijuk van akkor menedzser is lesz ott aki majd felkarolja őket. Igaz én az vagyok, de nem azért megyek, hogy egy új bandát szerezzek magamnak, éppen elég bajom van a mostanival is, nem kell még egy púp a hátamra. Mondjuk úgy hogy megnézem a lehetséges jövendőbeli konkurenciát. A fellépők nyolc órakor kezdenek majd , szépen sorban váltják majd egymást, és én már az első bandára is szeretnék odaérni, ezért viszonylag hamar elindulok otthonról, hogy aztán a helyszínre érkezve az egyik oldalsó boxot a magaménak tudhassam. Egy bájos pincérnő rögtön jön, hogy felvegye a rendelésem, én pedig kérek egy pohár sört, amit majd szépen lassan elkortyolgatok. Nincs kedvem lerészegedni, a legutóbbi alkalom után meg pláne nincs… Ahogy telnek a percek egyre többen lesznek, bár igazi tömegre nem számítok, és egyelőre inkább tűnik mindenki olyannak, aki csak inni jött, nem pedig zenét hallgatni, de sebaj, én attól még jól érezhetem magam itt egyedül is.
Sokszor szoktam kezdő bandák fellépésére elmenni, mert nagyon is érdekel, hogy milyen tehetségek bujkálnak a mi szeretett hazánkban. Nah meg ilyenkor sokszor eszembe jutnak a mi bénázásaink. Mi is úgy kezdtük, ahogy ők is. Mi sem voltunk jobbak... Vagyis talán valamiben mégis, mert most itt tartunk. Talán a kemény munkának, a sok gyakorlásnak, az összhangnak, vagy ezek összességének köszönhetjük mind azt amit elértünk. Sokan azt hiszik elég a szülők pénze, egy-két dal és mindent megkapnak. De nem. Ez kemény munka, főleg az elején. Hisz akkor kell a 100%-nál is többet beleadni, hogy kitűnj a tömegből. Mert sokan vannak, nagyon sokan akik szintén híres zenészek akarnak lenni. De mindenki nem lehet az. Igaz egyre több rá a lehetőség, hisz megállás nélkül tolják a tehetségkutatókat, de ott is elvárják a kemény munkát. Az érdeklődésemnek köszönhetően kaptam most is egy meghívót egy garázsbanda "tehetségkutatóra". Nem is volt kérdés, hogy elmegyek rá. Bár sejtem, hogy sokan fel fognak ismerni és talán a bandákból is lesznek, akik ettől még feszültebbek lesznek, de talán inkább csak motiválni fogom őket. Mindenesetre nem szándékozom magamra vonni a figyelmet, ez nem az én estém lesz, hanem az övék, így már korábban odamegyek, hogy egy eldugottabb asztalt foglaljak el magamnak. -Sziasztok!-Köszönök oda a pultnál állóknak, majd egy fájdalmas sikoly süketít meg egy pillanatra. Kikerekedett szemekkel fordulok hátra és akkor veszem észre, hogy engem bámulnak és mutogatnak felém. Egy mosolyt varázsolok az arcomra, majd integetek nekik, amitől még izgatottabbak lesznek és végül oda is jönnek hozzám. Pár kedves szó, szelfik, nah meg autogram és már békén is hagynak. Egy nagy sóhaj, majd elindulok az egyik irányba és akkor észre veszek egy másik ismerős arcot. -Szia Jason! Leülhetek melléd?-Nem tudom vár a valakit, vagy ő is csak kíváncsiságból jött ide.
Kezdőlap
