egyszer hallott magáról olyasmit, hogy objektíven szemléli a világot, és megingathatatlanul két lábbal áll a földön; felettébb beletrafált az illető, mert mindennél többre tartja a racionalitást • az iskolában megértette a nehéz fogalmakat, de sosem sikerült úgy elmagyaráznia társainak, hogy ők is megértsék • átlagosan 9 ember veszít el vitát vele szemben naponta, ne legyél statisztika • a tudomány nem mellesleg szent és sérthetetlen - gyakorta teszi magasra a lécet, ami elengedhetetlen a betöltött pozíciójában • egy kis bennfentes infó: insomniás; hajnali három óra van, és több az energiája, mint egész nap • olykor szívesebben táplálkozna infúzión keresztül, mint hogy időt és energiát vesztegessen az evéssel (kivéve: kínai kaják) • némi távolságtartással kezeli az embereket, aminek egyszerű oka van; elvesztette a bizodalmát az emberiségben • már több mint kétszer • hivatalosan akkor veszítette el a maradék reményét az emberi fajban, mikor valaki azt mondta neki, hogy a szcientológia a tudományon alapul • sokszor érzéketlennek tartják, holott képes mély érzelmekre, de a tudása és magabiztossága, ami más területeken olyan sikeressé teszi, ilyen helyzetekben csak összezavarja, félrevezeti • legnagyobb kihívás számára a szerelem, mint érzelem analizálása (az agyra bukik, lehetsz akármilyen sármos, ha közben kong a fejed, nem mész sokra nála (nem mintha menni akarnál)) • ha megemeli a hangját, előfordul, hogy orosz akcentusa kiütközik a beszédében • nem söpri szőnyeg alá a véleményét, vehemensen kiáll az észérvek, tények mellett; gyűlöli a téveszméket, a felesleges locsogást • nem véletlenül analizálja a környezetét, avagy könyveli el mások szokásait, rigolyáit

Egyébként kedvelhet téged, ha
kifejezetten kedves hozzád • megmondja, hogyan teheted jobbá az életedet • mosolyog (őszintén) • elmeséli, amikor sikerült egy nagy terve, projektje • próbál átlagemberként viselkedni veled • úgy néz, hogy azt frusztrálónak gondolod • felveszi a telefont második csörgésre • öt mondatnál hosszabb válaszra méltat • bizonytalankodik körülötted • felháborodik, mekkora magadnak való egoista állat vagy, miközben furcsa mód vonzódik ezekhez a tulajdonságokhoz

- Jakow? Az agyamra mész. Tíz perce sem mondtam, futtass le rajta egy PCR-t, hogy meglássuk, vannak-e genetikai jellegzetességek. Tudod, antitripszin hiányra gyanakszom. Esetleg cisztás fibrózisra. De ezt is elmondtam. - Lesújtó pillantásomból kivehette a szikrázó türelmetlenségem, elvégre nem preferálom a sügér embereket, a fennakadást. – Ha megkérnélek, hogy hozz az ebédhez egy kis hagymát, akkor te kirohansz a kertbe és kirántod a földből a tulipánt? - Leheletnyit közelebb hajoltam hozzá, szimplán csak a hatás kedvéért, érezze már, hogy a saját lábában bukott orra, avagy a saját hülyeségében. – Ne érts félre, nagyra értékelném, hogy legalább képes vagy párhuzamot vonni kétféle hagyma között.
- Jó, oké... Bocs! Tényleg! - Megadóan maga elé emelte kezeit. - Nem tudom, mi van ma velem. Egyébként a citokróm-c-t is megnézzem? A vonalkód-gént? Mintha említetted volna.
- Sziporkázó vagy... Igen. Légy oly kedves - Hangomban az irónia - legbelül azonban forrongtam, már régen elküldtem volna ezt a nem százas társamat, akit éppenséggel mellém kellett beosztani, meggyőződésem szerint kissé meggondolatlanul -, mimikámban a félreérthetetlen, angyali, szedd a lábad, ha jót akarsz-mosoly, melyből reméltem, felfogja, hogy nem vagyok hajlandó tovább okítani. Nem szedhetem le a fejét. Moderálnom kell magamat, sajnos itt a falnak is füle van. Sajnos.
- De azt a fajok megkülönböztetésére használjuk, és ---
- Csak, kérlek, mozogj már...
A srác széttárta a karját, aztán a megrázkódtatás legkisebb jele nélkül kisétált a szobából. Nagyjából, mint szarnak a pofon; ha legközelebb is feleslegesen traktál, a vezetőséghez fordulok és merő kedvességből kiteregetem előttük a szennyesét.
Megcsóváltam fejem, s nyugtalanul pillantottam a karórámra, vajon hány perc veszett oda ismét az életemből, ám szembesülve a ténnyel, elsápadtam. A mérési jegyzőkönyvem fele sem volt kész, minek tudata igencsak aggasztott - szigorúan határidős, nekem pedig kevés időm, következtetésként rengeteg elpazarolt perceim voltak -, ennek tetejében az immunológia-kísérlet is vészesen közeledett, és már így is késésben voltam. Letettem kezemből a tollat, gyorslépésben elhagytam a helyiséget, majd fellifteztem a harmadikra; s már épp visszafelé tartottam, amikor is eszembe jutott, csessze meg, az illetékessel nem is láttuk egymást, úgyhogy száznyolcvan fokos fordulatot vettem a lépcső közepén. A mérgezett egér létemet mi sem bizonyította jobban, mint az egyik kanyarban felbukkanó megtermett takarítónő, kinek kis híján nekiütköztem - hozzáteszem, a meglepetés erejével elkáromkodtam magam, semmint bocsánatot kértem volna, de mire feleszméltem, addigra messze jártam, s nem különösebben érdekelt. Gázolhatok lelkekbe - aktuális esetben gyomrokba -, aligha ráz meg. Amióta az eszemet tudom, néhanapján a szociális érzékenységem valahol a béka tudjuk mije alatt leledzett. Kábé a hétfői napokon, valahol a rémes bolti kávék mesgyéjén.
- Na ne kímélj Jakow, ezúttal mi nem világos?
- Áh, csak jöttem szólni, hogy a száztizesben már hiányolnak. Tudod, az új projekt.
- Remélem, a te hiányod is egyszer feltűnik majd valakinek...




Herótom van a repülőutaktól. De mégis mit tehet akkor az ember lánya, ha egy ígéretes projekt ügyében ideiglenesen áthelyezik New Yorkba néhány kimondottan rossz modorú kollégájával, és Jakkal együtt? Először is gondolatban keresztet vet, aztán amikor élesbe fordul a dolog, még egyszer keresztet vet, és felkészül a legrosszabbra, tudván, hiába adja elő életében először a szentfazekat, mit sem ér majd ama számító könyörgés.
Higgadtságot erőltettem magamra, hallgatva a stewardesst, aki kitért a közelgő felszállás részleteire, minek eredményeként vad kattogásba lendült agyam, kisfilmként vetítve le az eshetőségek repertoárját: légörvény, nyomásváltozás, légikatasztrófa és utódai. Gyerekként sosem ültem fel egyetlen ártatlannak tűnő sergőre sem, nem még hullámvasútra; gyomorforgató maga a vizuális kíséret, nem meglepő, hogy abszolút nem vágytam ilyesmire, és ehhez képest, huszonnégy órával azelőtt mégis rá kellett szánnom magam, utólag döbbenve rá, hogy mennyire Murphy uralja a döntéseim, különösen mostanság - hogy mennyire a véletlenen avagy a sorsszerűségen múlik a hátsó felem, a munkám, konkrétan az életem.
Az utasításnak eleget téve csatoltam be övemet, majd döntöttem hátra a fejem, amikor is ugrálásba kezdett valamiféle bolhás gyerek a hátam mögött, akit sokadjára sem teremtett le az anyja, pedig igencsak lökdöste az ülőhelyem. Éppen hálát készültem adni a Magasságosnak, hogy a felszállás zökkenőmentes lesz, de persze kellett nekem az optimistát játszani - aztán egy másodperccel azelőtt, hogy valami meggondolatlan feddő kijelentést intéztem volna az anyja felé, a kedves szülő végre ülésbe nyomta a gyerekét. Én pedig bosszankodva konstatáltam helyzetemet az utastérben.
Minden cselekmény az én négyzetméteremen zajlott, kezdve ezzel; képtelenségnek tűnt feldolgozni a tényt, miszerint a hármas ülés közepére lettem száműzve, ahol balról egy öregasszony, jobbról pedig egy hatvanas nő zárt közre. Az előbbi nem zavartatva magát, csaknem három percen keresztül csörgött a reklámszatyrával, feltehetőleg keresett valami rém fontosat, talán egy ótvar bulvárlapot - itt jogosan merült fel bennem a számtalan irányból ért hatás formálta kérdés is, aminek habozás nélkül adtam hangot. A megtalálja még ma? szembesítésemre egy vérbeli vigyázzon a szájára! kontrázás dukált volna, ehelyett egy rosszalló pillantás jutott csupán, és permanens matatás, ami már akkor nem tartozott a csupán kategóriába. És, noha az asszonnyal a továbbiakban nem akadt össze különösebben a bajszunk - tekintve, hogy nekem nincs, hiába, hogy neki volt -, a hitemet egy pillanatig sem dobtam el; igya csak tele magát azzal a felmelegedett joghurttal, csoszogjon el a mellékhelyiségre, aztán maradjon is ott - de nyilván amilyen az én szerencsém, ez nem következett be, mert egész úton élveztük egymás társaságát, már ha érted. (Ezen a ponton lettem biztos Isten nem létezésében, és, hogy mindvégig egy szemétláda felé fohászkodtam.) A jobbomon eközben az a bizonyos hatvan év körüli nő, aki mindamellett, hogy méretes formákkal rendelkezett, és emiatt hely hiányában az öregasszonyhoz voltam kénytelen húzódni (megkockáztatom, az ő korában nem ajánlott ez a magaslat), nekiállt fejhangon trécselni a másik sorban ülő ismerősével, ami szintén piszkálta már a tűrőképességemet; rongyos ánuszrózsává koptatta száját, mire beállt a csend. Mire egyáltalán elcsitult az utastér, nem pedig elaludtam valamiféle csoda folytán.
Tulajdonképpen ez egy rövid út akart lenni, azonban mégis örökkévalóságnak tűnt, ilyen flepnisekkel, tériszonnyal meg aztán végképp, és nem hazudok, ha azt mondom, teljes megváltásként ért a szilárd talaj érzete a talpam alatt.
(...)
Igazából fel sem tűnt, hogy Jakow magamra hagyott a laborban. Meglehetősen lefoglalt az ekvivalenciapont meghatározása, és a koncentrálásom közepette valamiféle hidegség futotta be a hátam, de nem mintha túl sok jelentőséget tulajdonítottam volna neki, elvégre Jak lyukas memóriájára asszociáltam, amit a huzatra oda nem figyelés lékelt meg - pár pillanattal később már éppen fordultam volna meg tengelyem körül, hogy helyére tegyem az ajtót, mikor a balsejtelem a perifériám táján erősödött fel: az elém táruló idegen látványa sem hagyott elég időt arra, hogy komolyan vegyem a szemem világát.
- Ostoba humanoid... Tele van veletek a világháló, tudsz róla? Melyik brit lángelme tervezte a fizimiskád? Már csak azért, mert lenne hozzá egy-két szavam.