Képzeltem már azt, hogy minden nap szafarin vagyok, nyaralok, kirándulok, sátorozom, csöves vagyok, és emellett még nagyon sok mindent. Persze ezelőtt soha az életben nem cammogott ráérősen szembe velem egy jegesmedve a látogatói sétányon... A lábaim alatt pedig salak van és nem hó... A számhoz emelem, majd benyomom a walkie-talkie-t. - Ö... Harry... Üzenem föntre, hogy sürgősen zárják le a sarkvidéki részt, és kerítsd elő azt a barmot, aki kiengedte, meg akarom ütni... - Állj! Lassabban! Sóhajtuk egyet idegesen. - Totó elszabadult. - Mi van? - Jól hallottad! - Basszus! - hallom még a káromkodást. - Nagyon gyorsan hozz ide valakit! Hallod!? És akkor oldalra nézek, és egy nő ott áll mellettem. Egyébként örülnöm kellene, hogy nem kiránduló harmadikosok... De ebben a szituációban? - Nem fogja megenni... - suttogom megállva egyhelyben. Életem nyugtatószövege. Egyébként jó, hogy nálunk halakat kap és nem fókát, és nem nézi kajának valamelyiküket.
Mindig is szerettem, amikor valami kitelepülésünk volt, és úgy vezettünk műsort. A terv az volt, hogy a héten az állatkertnek valamilyen évfordulója apropóján kivonulunk, és a reggeli műsort onnan adjuk le. Addig-addig lobbiztam saját magam mellett, míg megnyertem magamnak a lehetőséget. Ezért is éreztem szükségesnek, hogy kimenjek és felmérjem a terepet; hol tudnánk a munkaállomásunkat berendezni, hol nem zavarjuk a látogatókat és az állatokat, és egyáltalán lenne-e lehetőség arra, hogy legyen már itt dolgozó olyan korai órán, amikor mi megérkeznénk a pár fős csapattal. Végül sikerült mindent leegyeztetni, és valahol a pingvinek környékére esett a választásunk. Elégedett voltam, és izgatott, hogy alig három nap múlva bizony innen köszönhetem majd a hallgatóimat. Kell ennél jobb és változatosabb munka? Szerintem nem hiába szerettem annyira, pontosan nekem találták ki. Nagy buzgalmamban, és gondolataim tengerében elmerülve azonban nem tűnt fel, hogy valami nagyon nem stimmel. Legalábbis erre fogtam, hogy már csak túl későn vettem észre a felém cammogó medvét. A fene se számított rá, hogy itt az állatok annyira jól neveltek, hogy még el is engedik őket. Bár volt egy sanda gyanúm, hogy a mackó sem azért lődörgött a turistaösvényen, mert nem bánt senkit, és házi kedvencként van tartva a parkban. Gondolataimból a mellettem megszólaló nő hangja zökkentett ki, eddig észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül. Sőt, ami azt illeti, ő egyáltalán nem tűnt rémültnek, de akkora szerencsém meg biztosan nincs, hogy itteni legyen. Vagy igen? - Hogyan lehet ebben teljesen biztos?! – whisky-szín íriszeim elkerekedve villantak felé. Azért nem vagyok ijedős, imádom a rázós, izgalmas és cseppet sem mindennapi helyzeteket, de azt hiszem, ez már az én határaimat is feszegette. Eddig még soha nem jött velem szembe medve. – Mi a fenét keres itt egyáltalán? – én is suttogtam, igazából megmozdulni sem mertem egy tapodtat sem.
Kezdőlap
