Az van, hogy bennünket férfiakat rávenni a lelkizésre kb annyira esélyes, mint egy bagollyal megtanítani az Ave Mariát. És ezt nem valami macsós szarság mondatja velem, egyszerűen így vagyunk programozva, meg genetikailag összerakva, hogy az efféle dolgokat szíves örömest átengedjük a nőknek, legfeljebb olyan bölcsességeket tudunk hozzáfűzni, hogy "jól van na", mindezt vigasz és támogatás gyanánt. Persze, ettől függetlenül nekünk is vannak érzelmeink, csak épp a kifejezési módokkal bánunk némileg spórolósabban, mint a másik nem tagjai. És ha már az érzelmekről beszélünk, most példának okáért egy totális emocionális hullámvasúton ülök, vagyis pontosabban megállt a kocsim az legmagasabb ív felső pontján, és innen nem mozdul. Holnap lehet, hogy százszoros sebességgel robogok majd a mély felé, de most kiakarom élvezni a magaslati levegőt. Mert per pillanat előállt az a ritka alkalom, hogy tényleg jól érzem magam - olyan dolgokba ugrottam ma este fejest, amik valamikor időszámítás előtt történtek meg velem utoljára. Nem is olyan rossz dolog az ember életében a kiegyensúlyozottság, és nyugalom - most legalább kapok belőle némi ízelítőt, milyen is lenne az életem, ha nem heverne már 12 hónapja amolyan kísértetházra hasonlító romhalmazban. Éppen ezért jókedvűen figyelem Miss Thredson felpörgött táncikálását, és csak beszédesen megforgatom a szemeimet amikor rátér annak taglalására, hogy miféle feminin vonásokkal viseltethet egy férfi. - Nagyon romantikus lehet - bólogatok mikor szóba kerül egy férfihátsóra simuló női tanga. Oké, biztos vannak olyanok, akiknek ez bejön, meg akik kiélik ebben bizonyos nem túl egészséges hajlamaikat, tőlem az ilyesmi igencsak távol áll. Valahogy jobban kedvelem az efféle ruhadarabokat a mértani gömbölyűségű női hátsó feleken. Ez a gondolat viszont vonzó... a francba is, nagyon vonzó. Pláne azzal a körítéssel, ahogy Gyömbér kisasszony a fenn említett testrészét riszálja a zene ütemére. A gondolataim hihetetlen gyorsasággal fordulnak pajzánba, de féken tartom magam - elvégre nem állhat szexből a világ. Nem is nagyon ad nekem mellesleg alkalmat a szemem legeltetésére, eltűnik a fürdőajtó mögött, én meg igyekszem egy talpalatnyi helyet találni, ahová kényelmesen lerakhatom magam. Nem kell sokat várnom, míg Miss Thredson újfent megjelenik, magára passzíroz egy rikító rózsaszín pólót, ami látványos színütközést produkál a lángvörös hajzuhataggal, aztán csinál némi rendet, már ha azt annak lehet nevezni, hogy néhány halomnyi ruhát áttúr az egyik oldalról egy másikra. Én közben meggyújtom a spanglit, és ojjé, máris úton vagyunk a nirvána felé. Igaz, a történet amit megosztok vele, távol áll a zenbuddhizmus totális nyugalmától, magam sem tudom, miért mesélem el neki - hacsak azért nem, mert jólesik valakivel megosztani azokat a dolgokat, amelyeket túl hosszú ideje kellett magamba fojtanom. Amikor befejezem a nem túl szívmelengető kis sztorit, Gyömbér kisasszony megmozdul, és mellkasomra tenyerelve a kézfejére fekteti állát, hogy vakító kék szemeit alig néhány centiről fúrja bele az enyémbe. - Nem azért mondtam el neked, hogy sajnálj - rázom meg a fejem. - A szánakozásból soha életemben nem kértem. A francba is, az ilyesmi mindig aláássa az ember büszkeségét, nem? Mármint az, ha egy zokogókórus vesz körbe, és az együttérzéséről biztosít. Erre nem vágyom. Feltettél egy kérdést, én pedig megadtam rá az őszinte választ, ennyi az egész - vonok vállat. - És ami azt illeti, ma este már sikerült bizonyítanod a stresszoldó képességedet. Idejét nem tudom, mikor voltam ennyire ellazult, és mikor éreztem ilyen jól magam. Téged receptre kellene felírni depressziós betegeknek, többet érsz, mint bármelyik agyturkász - koppintok finoman évődve az orra hegyére. A kisördög persze ott motoszkál a lelkem mélyén, és lehet, hogy nem túl finom manőver tőlem, hogy egy titka felől érdeklődöm, de valójában kíváncsi vagyok arra, ki is ez az apró, vörös boszorkány, miféle tapasztalatok és élmények mozgatják az életét - halljuk hát a történetét, ami érdemesnek talál arra, hogy megossza velem. Hát, ha az én sztorim némi hallgatást váltott ki belőle, akkor az övé belőlem döbbenetet. Arra eszmélek, hogy lágyan simogatom a kezét, mintha csak vigasztalni akarnám, bár nem tudom, hogy hozzám hasonlóan ő kér-e ebből a fajta szótlan részvétnyilvánításból. Mielőtt azonban még megszólalhatnék, feljebb tornázza magát, és megcsókol - lehet, hogy én is vagyok olyan jó vigasz, mint amilyen ő nekem? - Emlékszel, mit mondtál az előbb nekem, ízelítő gyanánt az édesanyád tanácsai közül? - szólalok meg aztán a csók végén. - Hogy ha hátrafelé nézek, orra fogok bukni az előttem lévő kőben. Talán meg kéne fogadni neked is ezt a bölcsességet, mert anyukádnak igaza volt. Nem lehet a múltban élni. Nem kell, és nem is lehet elfelejteni, csak el kell tenni egy vitrinbe a szép emlékek közé. Olyan ez, mint az iskolai évkönyv, amit néha leporolsz, visszarévedsz általa a múltba, de az már csak a múlt, és lezárult. A jövő a lényeg, mert az még előtted van, honey - mosolygok rá biztatóan. - És utálj nyugodtan, főképp ha az nálad úgy nyilvánul meg, mint az este eddigi részében - évődök vele, aztán lezárom a témát. Nem akarom sötét utakra terelgetni az eddigi kellemes légkört, és a hangulatgyilkos szerepében sem kívánok tetszelegni. Igaza van Gyömbér kisasszonynak, váltsunk témát! - Mellesleg honey, eszedbe jutott már, hogy úgy léptünk le a bárból, hogy meg sem vártuk az eredményhirdetést? - szippantok bele a fűbe, mikor visszavándorol hozzám a spangli, aztán újra átadom Miss Thredsonnak, hagy kábuljon ő is rendesen. - Azóta már lehet, hogy egy producer veszett rókaként futkos körbe-körbe a csehóban, egy nevünkre szóló lemezszerződést lobogtatva - nevetek fel. Nem akarom fényezni magam, az átlagosnál némileg több hanggal rendelkezem, de még én se álmodhatnék ilyesmiről, nem még Miss Thredson, olyan hanggal, amitől egy tehetségkutató zsúrije az asztalt vakirgálná kínjában. Az viszont tagadhatatlan, hogy a szórakoztatás-faktor tekintetében toronymagasan vinné el a pálmát, kenterbe verve bárkit.
Szex után lelkizni, nagyjából olyan mint mattrészeg öreg alkeszre rátölteni még egy üveg portóit.Felesleges pazarlás. Gondoltam én eddig. Igaz ezután sem lesz nagyon más a véleményem, de ez most itt egész tűrhető. Nem akar feltétlen habkönnyű plüssmasszában,és idétlen becézgetésekben megfürdetni, nem akar úgy tenni, mintha holnaptól neki is létjogosultsága lenne az életemben, és nem akar semmi mást, csak elszívni velem egy spanglit, amolyan levezetés gyanánt, és egy jót dumálni.Tulajdonképpen ez egész jó, mert többre én sem igazán vágyom. Szóval csak fekszünk egymás mellett, beburkolózunk a tömény füstbe és beszélgetünk. Bár azért hozzá kell tenni, hogy nem szeretnék semmi olyat megosztani vele, ami nem rá tartozik. Mert egy jó éjszaka, meg egy utójáték, még nem egyenesen arányos azzal, hogy az egész élettörténetem megosztom vele. Hé, nem vagyok tapló, nem akarok az lenni,és próbálom valahogyan visszaterelni a beszélgetést valami vidámabb mederbe.Oké, úgy tűnik nincs egyszerű élete. De kinek van? Mondjuk nekem nincs okom igazán panaszra. Bár a mama már nincs velem, és pokoli módon tud hiányozni, kivált a lecseszések a rendetlenség miatt, amiatt, hogy a szobámban már megint kakaós bögre gyűjtemény van, néha feldobva pár valamikor bizalmatlan színű üdítőt tartalmazó üvegpohárral. Szóval hiányzik, hogy már nem tart kordában, nem mondja, hogy “kisasszony fékezd a nyelved” és nincs velem ha éppen kurvanagy vihar van odakinn. Nem ér röhögni, de úgy félek az égzengéstől, meg a villámlástól, mint a kispudli a szilveszteri petárdázástól. De ott vannak a nagyszüleim, akik figyelnek rám, és gondomat viselik, aminek egy részéből persze nem kérek. Sem nagyapa befolyásából, se nagyi időnként rémes sopánkodásából, mert elmulasztom a vasárnapi szentmiséket. Ó mami, vasárnap reggel néha azt sem tudom ki fekszik mellettem, nemhogy még hajnalban a legszebb ruhámba eljárjak O’Riley tiszteletes által celebrált istentiszteletekre. Jó kislány vagyok én, de nem ennyire. Mondjuk ha gyónnom kellene, valószínű a mise végéig tartana, hacsak át nem ugrok néhány szaftosabb éjjeli részletet, és ki nem hagyom a beállást követő csendsértő magatartást, amiért már párszor bevittek ejjnyebejjnyére a yardra. Mondjuk ha nem lenne Simmons hadnagy, valószínű nem lenne olyan egyszerű dolgom,és persze nem feladata engem állandóan kivakarni a hülyeségekből, de szerinte majd egyszercsak kinövöm. Mindenki követ el hülyeségeket fiatalon. Ő állítólag húsz évesen fogadásból lelopta egy járőrkocsiról a mobil szirénát, és azzal rohangált hajnal kettőkor a gyorsforgalmin, anyaszült meztelenül. Két nap elzárást kapott. Amúgy tudom, hogy Elias nem azért mondta el az egészet, hogy sajnáljam. Ez nekem amolyan védekező mechanizmus, mert vannak faszik, akik külön élvezik, hogy némi rájátszással előadják a lelki nagyhalált. Sokak szerint a csajoknál ez beválik. Jah, az olyan csajoknál valószínű, akik előszeretettel küldik el az eszüket szabadságra. Én szeretek minden elpoénkodni. Mert ha vicces a téma, akkor nem kell nagyon belemenni semmiféle életörténetbe, nem kell az embernek magyarázkodni azért, mert olyan amilyen. Ha vidám vagy akkor hülye vagy, és ha hülye vagy akkor mentesülsz minden alól. Egyszerű ez, nem? Összehúzom a nózim, mikor rákoppint, és vigyorgok is mellé. - Jók az agyturkászok ám! De csak akkor ha nem az agyadban, hanem valahol egészen máshol turkásznak. Na aaaaaazt egész jól el lehet viselni.- sütök el egy finoman szólva is elég egyértelműen kétértelmű poént, és bár nem megyek bele szaftos részletekbe, sejtetni engedi a megjegyzés, hogy tapasztalatból beszélek. Pedig csak nagyzolni akarok. Nem vagyok én akkora férfifaló, bár tény, hogy egy jó buli kellemes következményét nem fogom megvetni. Eddig sem tettem, ezután sem fogom.De az esetek többségében inkább csak a szám jár, semmint a valóságot tükrözné a kijelentés. Aztán persze beszélek a múltam azon részéről, ami kihatással van a mai napig a jelenemre, és ha beledöglök sem tudok rajta változtatni. Valószínű itt keresendő annak a gyökere, hogy miért menekülök az állandó kapcsolatok elől, vagy - ahogy egy filmben hallottam- “Nálam már az hosszútávú kapcsolatnak számít, ha egy vacsora végén hajlandó vagyok megvárni a desszertet.” Persze ez nem ennyire lesarkított, de azt hiszem a lényeg nagyon is benne van. - Hátttt egy párszor még nagyon tudnálak utálni.- kúszok feljebb és nekikoccolom az orrom az övének nagy vigyorgások közepette. Nem akarok arra reagálni, hogy nem kellene visszafelé nézegetnem, mert ja, osztom a tanácsokat, csak éppen én nem fogadom meg a sajátomat. Igaza van, de ezt tököm se fogja bevallani neki.Úgyis tudja, mit fényezzem az egóját? Helyette csak elröhögöm magam a nagy slukkal a számban, amikor arról beszél, hogy lehet már megnyertük a versenyt, és egy lemezszerződés vár ránk valahol sutyiban amiről nem is tudunk. Orromon-fülemen-számon ömlik ki a füst a nagy röhögések közepette, és mielőtt visszaadnám Neonak, még egy tisztességes és normális szívást beviszek belőle. A szoba kezd átváltozni egy óriási vízággyá, amelyben úgy himbálózunk, mint egy kurvakicsi tutajon. -Ringaaaattt aaaa víííííízzz!- nyivákolom nagy röhögések közepette, miközben feltérdelek, a sarkaimra ülök és ide-oda billegek. Lenyúlok a szőnyegre, akárha vízbe nyúlnék. -Erre gondoltál? Hehe? Erre a hangra? Ez a hang édesem kibassza a biztosítékot a központi trafóházban, és fél Manhattan sötétbe borul. Hallod, Neo! Mitől ilyen kék a víz? Rézgálic van benne vagy mi? - a szőnyegem inkább kobaltkék, de valószínű most ez olyan mindegy. Az első szívások valószínű eljutottak az agyam azon részébe, ami a valóság tökéletes érzékeléséért felelős és most becsapja a kis sejtecskéket. Ganéj dolog ám a fű, de legalább egy időre úgy ellazít, hogy az ember csak élvezni akarja az életet.Visszadőlök Elias mellé, úgy, hogy a vállaink összeérnek. - Figyu! Mesélj nekem az első csajról akivel együtt voltál. Az első élményedről. De csak akkor ha nem szomorú!- teszem hozzá, mert azt hiszem az előző percekben a keserű témákat úgy az este hátralévő részére kimerítettük. Én legalábbis. -Felőlem el is énekelheted. Tudod, olyan musical-esen. Ami amúgy nem rossz. Mármint csak akkor ha jó a musical. Nem valami szarra kell beülni, amit féláron hozzádvágnak, csak menj el megnézni.Mondjuk a Hair. Az jó. Azt az anyukám imádta. Érted, mekkora überfasza dolog, hogy csak élsz bele a világba, de amikor tényleg szükség van rád, akkor odapakolod magad.Aztarohadt. Baszki, annyira himbálózik ez a tutaj, hogy tengeribeteg leszek.- elég gyors témaváltás azt hiszem, és kezd eljönni az a pont, amikor a legjobb lenne elaludni, mielőtt levezényelek egy komplett hajónaszád kikerülést egy home-made tutajjal. - Mindegy, ha esetleg beleesem a vízbe majd húzz már ki, légyszi! Nem tudok úszni. Szóval hol tartottunk? Ja igen, annál, hogy ki volt az első csaj az életedben? Az első élmény, vágod.-na most nem merek oldalra fordulni, és megtámaszkodni a mellkasán, mert komlyan az a kényszerképzetem, hogy egy kis hajócskán úszkálunk a semmi közepén, és e tekintetben a félelem dolgozik bennem rendesen, hogy leesem, és belefulladok a vízbe. Maradok a seggemen, az úgy egyszerűbb.
Biztos van valami alapja annak a megállapításnak, hogy a mai pasikból kiveszett a romantika, pedig szerintem ez totális marhaság. Vagy ha mégsem, akkor annak a nők legalább felerészben az okozói. Oké, értem én, hogy a lelke mélyén minden csaj virágokra vágyik, bókokra, meg olyan feelingre, amit anno Clark Gable tudott sugallni minden alkalommal, amikor megjelent a filmvásznon, na de kérem, akkor a nők még ténylegesen, nagybetűs NŐK voltak. Ma már az aranyásó picsák korát éljük, akiknek fontosabb, hogy mi van egy pasi alatt, meg a gatyájában, mint hogy mi van a lelke mélyén. Felszínesedtek a kapcsolatok, ez a marha nagy igazság. Az ilyesmibe meg nem fér bele a romantika, meg tulajdonképpen teljesen felesleges is lenne rózsaszín szalagokkal teleaggatni egy ilyen viszonyt. Nem mintha Miss Thredsont azok közé sorolnám, akik egy férfiban az anyagi bázist látják, velem amúgy is rossz lóra tenne ilyen téren. Azt mondja, neki nem kell a lelkizés, meg a romantika, pedig szerintem dehogynem, csak épp ügyes a hárítás, és könnyebb meggyőzni önmagát arról, hogy a belsőjében ő valójában egy megingathatatlan kőszikla, de gyanítom, egy kis kedvesség és figyelem nem lesz ellenére. Bízom benne, hogy nem fogja elvárni, hogy a főiskolán majd rózsacsokorral várjam, meg hasonlók - nem elég romantika már az is, hogy egy virágos nyári mezőn fekszem vele? Na várjunk, miféle virágos mezőn? A szobájában vagyunk, nem? Igen, az agyam tudja, az érzékszerveim viszont tök hülyének néznek. Vagy talán az illat teszi? Nem is tudom, hogy melyikünkből árad, belőlem vagy belőle? Mindegy, nem is számít. Jó és kész. Szinte érzem még a júliusi égbolt perzselő melegét is. Ez klassz érzés, nagyon is az. Sokszor mondták már, hogy vannak rossz trip-ek is, pláne a keményebb cuccoktól. A fű más. Ellazít és elringat, mint a gyereket az anyja karja. A morfiumtabletták a semmivel ajándékoznak meg, az álmok nélküli alvással. A spangli meg valami széppel. Egyszerű ez, mint a faék. Nézem, ahogy Miss Thredson a mellkasomra tenyerel, hallgatja a szavaimat, aztán mókásan fintorog egyet, mint a kisnyúl, ha megfogják az orrát. - Kösz, ezek után képtelen leszek a dokihoz úgy menni, hogy ne más járjon a fejemben - válaszolom kajánul. El tudom képzelni, ahogy példának okáért Gyömbér kisasszony más részeiben turkálnak. Csakhogy a dokihoz nem ő jár, hanem én, szóval ezt a képet meg inkább elhessegetem. A puszta gondolattól kiráz a hideg, bár ilyen veszély nem fenyegetne, mert alighanem eltörném a jó doktor karját, még mielőtt bármikor ilyesféle perverzióra vetemedhetne. - Pillanatgyilkos - dörmögöm aztán hozzá még félhangosan, miközben ő már csaknem félig megfullad a spangli füstjében. Szemmel láthatóan tetszik neki az ötletem, hogy mi várna ránk a színpadi produkciónk után, aztán mikor kornyikálni kezd, hogy újfent demonstrálja a tehetségét - vagy inkább annak hiányát - a füleimre tapasztom a kezemet. - Ne, kérlek! Esküszöm, megteszek bármit, a rabszolgád leszek, csak ezt hagyd abba - nevetek, mert ezt a hangot tényleg csak megfeszített idegrendszerrel lehet kibírni. Akkor viszont már kissé meregetni kezdem a szemeimet, mikor valamiféle vízről hablatyol, még ringatózik is mellé keveset. Asszem elkönyvelhetem, hogy amíg engem egy mezőre repített a mámor, őt valami tóra, vagy tengerre. Érezze jól magát, az sem lehet rossz utazás. Remélem nem lesz tengeribeteg, bár aki ennyi gondűzőt le tud küldeni anélkül, hogy letérdelne a Nagy Fajanszisten előtt, az nem egy igazán rókázós típusnak tűnik. Miután előadta a kis magánszámát, visszafekszik mellém, vagy inkább eldől, mint a kivágott kardvirág, és úgy tűnik, ez az esti mesék éjszakája, mert ismét egy kis villanásnyi múltidézést vár tőlem. Eszem ágában sincs elénekelni, bár meglehetősen kedvelem a Hairt, amit felemlít. - Szerintem nincs olyan ember, aki ne vágyna rá időnként, hogy szabadon és kötetlenül éljen. Mondjuk úgy, mint a musicalban. Néha én is szeretnék venni egy lakóautót, bepattanni nyáron, csak menni az orrom után, ott aludni, ahol éppen rám esteledik, tavakban fürödni, nézni este egy tábortűznél a csillagos eget valahol az arizonai sivatagban - merengek a plafonra, aztán közelebb húzom magamhoz Miss Thredsont. Esküszöm nem tudom, hol van képzeletben, de látom, hogy kapaszkodik ám veszettül, így legalább biztonságban érezheti magát. Meg amúgy is, egy szóval sem állítom, hogy nekem rossz érzés lenne ahogy a vörös hajzuhatag végigterül a vállamon. - Szóval meséljek az első nőmről? - kérdezek vissza. - Hát, a történet eléggé összerakott. Úgy értem, fele a saját, némileg hiányos emlékeimből áll, a másik fele meg a haverok elbeszéléseiből. 15 éves voltam, és pont a szülinapomat ünnepeltem a négy haverommal - jegyzem meg. - Szóval, az egyik rock pubban voltunk aznap este, és a nagybátyám haverja volt a csapos, marha jó fej volt az öreg, minden szarakodás nélkül adott piát. Mi ezt meg persze sűrűn ki is használtuk a srácokkal. Volt egy csaj, aki tetszett nekem, fel akartam szedni, és persze azzal akartam bizonyítani a férfiúi mivoltomat, hogy egymás után öntöttem le a whiskyket. Meg a pezsgőt. Meg minden mást. Na, ez volt, amit nem nagyon kellett volna. A csaj rám se hederített egész este, valaki más viszont igen. A csaj idősebb volt nálam, és már a színpad előtti pogózás meg zúzás közben úgy méregetett, hogy a szemeiben megjelent a lecsupaszított mivoltom, mint valami rajzfilmben. Fix, hogy ez a szitu minden kiscsávónak bejönne, csak hát... szóval, ez a lány egymaga elfoglalt a színpad előtt három helyet. Nem volt egy kistermetű szépség, ha érted mire gondolok. Még szépség sem. Na, hát ő cuppant rám. Aztán gondolom a tánc, meg a mérhetetlen pia kissé szétszabdalta nekem a képet, és onnantól elég erőteljesen snittekben láttam a világot. Az első snitt, hogy a cemende rám ront, és lesmárol, de esküszöm, megijedek tőle. A következő snittben mikor felébredek, épp a WC felé menekülök előle. Sikoltozva bezárom magam az egyik kalitkába. Snitt! Erre rám töri az ajtót! Olyan, mint egy vámpír, amikor mosolyog! Snitt! Egy ágyban vagyok vele, anyaszült meztelenül, és rajtam lovagol. Itt, azt hiszem, elájultam. Aztán másnap reggel amikor összeállt a kép és magamhoz tértem, felkapkodtam a ruháimat, és menekültem amíg Godzilla elégedetten hortyogott. Hetekig olyan érzésem volt, mintha a Tom és Jerry rajzfilmben lennék, én lennék a hal, amit Tom a szájába vesz, és csak a csontvázát emeli ki, mert lerágja közben róla a húst. Na, hát ez volt életem első nője. Bárhogy is, elvesztettem a szüzességem, szóval valahol azért büszke voltam magamra - sommázom a lényeget, és finoman simogatni kezdem Miss Thredson hátát. - A mai éjszaka jobban tetszett, honey, ez tagadhatatlan. Szóval reggel, ha gondolod, nyugadtan utálhatjuk egymást még egyszer... vagy néhányszor - vigyorgok szélesen. A spangli közben elfogy, csak a parazsa marad, elnyomom egy tányérfélében, ami valamelyik polcról esett a szőnyegre, nem messze tőlem. - A te első élményed gondolom ennél szívderítőbb lehetett.
Beütött a cucc. Nem rendesen, de azért mégis, hogy annyira ellazuljak, hogy a hullámok hátára képzeljem magam. Nem tudom, hogy Eliasnál mit okozott, de az biztos, hogy lazaságban egymást támogatjuk. A korábbi komor téma is messzebb vándorolt, és a helyét könnyedebb diskurzus vette át. Na ezt már szeretem. Nem azért mert velem nem lehetne esetleg komoly dolgokról elbeszélgetni, vagy én csak a viháncoláshoz értenék, de mindennek megvan a helye és az ideje. Egy hétköznapon simán belemennék abba, hogy valami lelki mélyfúrást végezzünk, de egy ilyen este és éjszaka után képtelen vagyok arra, hogy jól belenyúljak a kakis bugyorba, ami a múltam bizonyos fejezeteit illeti, és esetleg az övét. És távol áll tőlem jelen pillanatban az érzelgősség is. Hacsak a spangli meg a füst, meg úgy a helyzet ezt elő nem hozza. Hiszen hékás, én sem vagyok holmi érzéketlen rongybaba, és persze szeretem, ha törődnek velem, még azt is szeretem ha valaki szeretget, vagy megölel, de ezt azért szoktam kerülni, mert túlságosan ragaszkodóvá tesz. Előhozza azt az oldalamat, amit nem óhajtok megosztani senkivel. Egyelőre. Jobb ha maradunk annál, hogy az érzelmeket gyorsan lezavarjuk, és végül mindenki tök boldogan folytatja az életét ott ahol abbahagyta.Persze ez nem azt jelenti, hogy bizonyos éjjelek, vagy éppen bizonyos találkozások nem hagynak bennem nyomot, pusztán arról, hogy nem gondolok többet annál, mint ami. Például azt, hogy ismét előkapom istenadta tehetségemet, ami a legborzalmasabb hamis félhangok megszólaltatását illeti, és kínozni kezdem vele Neot. Ha így folytatom, azt hiszem szerencsétlen anélkül menekül el a lakásomból, hogy erre akár megkérnem kellene. Könyörög. Mit könyörög? Esdekel, hogy hagyjam abba, én meg nagy röhögések közepette hallgatok el, de nem azért mert megkért rá, hanem mert szaván fogom és a rabszolgámmá teszem….hehe, nem ám! Mondjuk el tudnám viselni, hogy valaki reggel ágyba hozza a kakaómat, vagy a kávémat, vagy mindkettőt. Elviselhetetlen mennyiségű porcukorral megszórt frissen sült lekváros croissant, amiben olyan forró még a baracklekvár, hogy ha beleharapsz megsüti a nyelved….jah, szóval ezeket úgy el tudnám viselni. Elindítana egy adag mosást, és elviselné, hogy reggel annyira összegyűr az ágy, hogy a hajam vörös lángcsóvák kócaival meredezik az ég felé. Rémes zsémbes moros kis manó vagyok reggelente, említettem már? Nem tudom, hogy a spangli okozza, vagy az amúgy is élénk fantáziám, de amikor arról beszél, hogy mi mindent szeretne csinálni ha lehetősége lenne, az az érzés kap el, hogy felcsapnám én is a hátamra a keki színű hátizsákomat, aminek zippzáján egy kissé kopott mókus fityeg, amit még Liberty Islandon találtam nyolc évesen egy iskolai kiránduláson, és meg voltam róla győződve, hogy szerencsét hoz minden túra alkalmával. Mondjuk soha nem volt eltörve semmim, ami nem feltétlen a mókusnak volt köszönhető, de hagy higyjem már, hogy mégiscsak. Szóval tök eltudom képzelni, hogy ezzel a pasassal frankón belevágok egy ilyen roadmovie-ba, nyakunkba vesszük a végtelen egyenes országutat és semmivel nem törődünk. Nem tudom amúgy, hogy ezt a fű mondatja vele, vagy amúgy is képes lenne rá, de a gondolat rendesen szöget üt a fejemben. Nagyot sóhajtok és rendesen beleremegek abba, hogy szinte érzem miként égeti a talpam az arizonai sivatag prüszkölő szárazságú homokja. - Tuti megtennéd? Most nem akarok itt előítéleteskedni, érted.- fordítom fel az arcom, és amikor innen közelről nézem az arcát kicsit bandzsítanom kell a szemeimmel, hogy élesen lássam az arcélének kontúrjait. - De ki nem nézném belőled, hogy ilyenben benne lennél.De azért...hát jah. Jó lenne egy ilyen út.- sóhajtok, majd ahogyan közelebb húz magához bevackolódóm én is, főleg mert a hullámok egyre nagyobbakat dobnak rajtunk, szóval jobb lesz biztonságos kapaszkodót keresni. A hajam a vállán terül el, még mindig kissé csapzott, de a lassan feltámadó szél néha meglebbenti a függönyt a bukóra nyitott ablak előtt. Az éjszaka hűvöse csiklandozza a csupasz talpam, ami azért is mókás, mert közben érzem az óceán hűvösét, a víz csapkodását a tutajon. Baszki ez durva flash azért! Bólintok, amikor azt kérdezi, hogy meséljen e az első nőjéről. Végülis kíváncsi vagyok, és bár van egy elképzelésem, a mese végül olyan hatást vált ki belőlem, hogy ha nem szívtam volna akkor maga a sztori végzett volna ki. Először csak felvonom a szemöldököm, amit persze nem láthat még, meg kicsit ráncolom a homlokom, rágcsálom a szám….szóval hallgatok, nem vágok közbe. Átlagos sztori, mint valami tini vígjáték a középkategóriából….de ha azt hittem, hogy maga a sztori is ilyen lesz, akkor kurvanagyot tévedtem. A közepe táján kezdett szélesedni a mosolyom, és aztán úgy maradtam, végül valahol annál a résznél, hogy menekül a mosdóba, ott kezdtem végtelen röhögésbe, majd fuldokolva nevettem, a végére már vinnyogtam a röhögéstől. Oldalra hemperedtem, megkockáztatva, hogy lebucskázom a tutajról, de végül valami ismeretlen erő, vagy Elias fenn tartott. - Úúúúristen! Tipikusan az a nő lehetett, aki ha már rádnéz meghalsz tőle. De nézd a jó oldalát, megvolt az az napi kondi! Mondjuk kíváncsi vagyok mennyi időnek kellett eltelnie, hogy egyáltalán ne félj a nőktől.Ilyet apám! Ha nem hallanám tőled, azt hinném valaki ezzel akar stand up fellépni valahol!- nevettem még mindig megcsóválva a fejemet. A cucc elfogyott, én meg lassú köröket kezdtem kicsit álmatagon rajzolgatni Neo mellkasára. A tutaj kikötött valahol, vagy pöcsöm sem tudja, de most finom tengerparti homokban éreztem magunkat. Szárazföld legalább ez némiképp jobb, és messziről ukulele hangját is hallani véltem. Bár esélyesen az utca végén tartanak házibulit és onnan jöhet a nyáridéző zene, de mindegy, mert én most egy pálmafás parton fekszem Neoval és kész! - Hát nem volt szívderítő, inkább úúúúúú iszonyat romantikus. De tényleg. Vadvizi evezést kaptam ajándékba anyától a tizenhatodik születésnapomra. Akkor már vagy két hónapja jártam együtt a suliban az egyik végzős sráccal. Vele mentünk. A poén, hogy imádom az ilyen veszélyes dolgokat, mint leugrálni repülőről, tandem, meg vadvizi evezés és társai...de tériszonyom van és nem tudok úszni. De a félelmeit az ember igenis le tudja győzni, még akkor is ha közben nagyjából ezerféleképpen hal meg. Fejben. És kerülgeti az infarktus rendesen. De….az élet úgy szép, hogy zajlik. Szóval érted, ott voltunk ezen a vadvizi evezésen. A srác az utolsó este randira hívott a sátorba. Megvolt minden érted...Gyertya, meg virág...igaz ilyen kis mezei virág, de szerintem tutifrankó volt. Még függönyöket is pakolt szét meg minden.Kedves volt, és óvatos és én meg úgy izgultam, hogy el sem tudom mondani. Vert a víz rendesen. Aztán megtörtént, ott a sátorban Montana hegyei között. Semmi extra nem volt...hacsak extrának nem vesszük, hogy a második menet olyan fergetegesre sikerült, mert én akkor már fúdegyakorlott voltam….gondoltam én, hogy magunkra szakítottam a sátrat.Szóval nekem semmi poén nem volt benne, érted, de szívesen gondolok vissza rá. Még arra is, hogy úgy öt percig sushi módban fetrengtünk a sátorponyvában, mire kijutottunk belőle. Aztán ahogy elmúlt a nyár, elmúlt a kapcsolat is. Talán az utolsók között volt ilyen hosszú kapcsolatom. Két hónap.- az bizony már nagy idő. Nálam? Ne viccelj, hogyne lenne az! - Reggel pedig nagyon nagyon nagyon megfoglak utálni.- viháncoltam, majd levezettem a kezem az oldalához, hogy megcirógassam, vagy megcsiklandozzam, ki tudja azt nálam.Fejemet a mellkasára hajtottam, és hosszúkat pislogva motyogtam. - Elias!- szólítottam meg szinte már csak motyogva rálehelve a bőrére. - Istenbizony ne horkolj, és ne csússz ki a fejem alól! Ma te leszel a párnám!- jelentettem ki, és a nyomaték kedvéért még jobban bevackoltam magam. Félálomban arra gondoltam, hogy régen volt ilyen kurvajó estém, még akkor is ha egyéjszakás. Azt hiszem Neo volt az utóbbi idők legérdekesebb és legjobb egyéjszakása. A piros pirula jó választás volt.
Jó ez az ernyedt, testetlen lebegés, nagyon jó. Mintha egyszerre lenne minden eltompítva, mégis az ezerszeresére erősítve, én pedig itt röpdösök a magam kis nyugalom-mezője felett, Miss Thredson társaságában. Mintha minden baj, probléma, félelem és nehézség a világ másik végébe tolódott volna, felszívódna a messzeségben, nem marad más, csak a béke és a jóleső fáradtság, ami a mai este nyomában jár. Elmesélem életem első nőjének történetét a téglaszínű vadmacskának, és a legkevésbé sem lepődöm meg, amikor kitör belőle a nevetés, miután nekem az utolsó hang is kiesik a számon, még hosszan kacarászik, egész testében rázkódik a jókedvtől. Nem csodálkozom ezen, ha kívülről nézem, tényleg vicces a történet, mert ugyebár nem őt vonszolta hazáig egy rocker zombi, aki 15 éves gyerekeket fogyaszt el vacsorára. Részemről nem a saját sztorimon, hanem Gyömbér kisasszony viháncolásán szórakozom felettéb jól, de a revans nem sokat várat magára: csakhamar ő is megosztja velem az "első éjszakám az ellenkező nemmel" emlékeit, magamban meg is állapítom, hogy jobban hangzik, mint az enyém. Egészen addig, míg el jut addig a részig, hogy magukra borította a sátrat. Mondtam már, hogy vizuális típus vagyok? Látom lelki szemeim előtt a kétségbeesett menekülési kísérletet, Miss Thredson riadt kis sikongatásaival kiegészítve, és én sem vagyok képes frenetikus röhögés nélkül megállni a történetet. Még akkor is vigyorra áll a szám, amikor közelebb fészkeli magát hozzám, valami halk dünnyögéssel, amit nem is igazán vagyok képes kivenni, bár nem is erre figyelek most. Az agyam egyik barázdájába beakadt egy mondata - nem volt még két hónapnál hosszabb kapcsolata? Atyám, ez a nő vagy egy kielégíthetetlen hetéra, egy gyönyörzsák, aki nem képes, és nem is akar hosszútávon kikötni senki mellett, mert untatja a dolog, vagy kapott egy akkora pofont az élettől, hogy bevackolta magát egy lélekbeli, jelképes kordon mögé - igaz, nem a legkellemesebb, de onnan legalább kontrollálja magát, meg az őt körülvevő makrovilágot. Szívesen rákérdeznék erre, ha már úgyis benne vagyunk a beszélgetésben, de csomót kötök a nyelvemre, ez elvégre nem rám tartozik. Talán egyszer majd megosztja velem ezt a titkot, feltéve, ha kerülünk még valaha ennyire közeli viszonyba, és az is lehet, hogy magával viszi majd a sírba - csak a jövő mondhatja meg erre a választ. El is napolom aztán ezt a kósza gondolatot, mert Gyömbér kisasszony kiadja az utasítást: ne horkoljak, és ne mozduljak, rajtam szándékozik aludni. Csak bátran, hölgyem, a legkevésbé sincs ellene kifogásom. Megnyugtató a jelenléte. - Szolgálunk és védünk, Miss Thredson - válaszolom, miközben fél karommal átölelem. - Minden értelemben - teszem hozzá, de nem érkezik válasz. Hallom a hangos szuszogását, szerintem éppen félúton lehet álom és ébrenlét között. - Egyszer, ha már elegem lesz kis időre a Nagy Almából, és felpattanok egy lakókocsira, becsöngetek hozzád. Talán lenne kedved majd velem tartani - dünnyögöm, már én is laposakat pislogva. - Megnézni Des Moinest, végigszimatolni Kansas végtelen búzamezőit, Topeka sivár kocsmáit, aztán fel a Sziklás hegységbe, megnézni a Colorado vágta megfejthetetlen Grand Canyont, a Momument Volley vörös szikláit, és az út végén megmártani a lábunkat a fenséges óceánban. Igen... elviszlek, ha akarod - motyogom még félkábultan, és aztán a mai napról már nincs több emlékem.
Korán van, a felkelő nap besüt az ablakon, egyenesen az arcomra, ez ébreszt fel - hajnalodik, a hosszú éjszaka ellenére viszont nyomát sem érzem a fáradtságnak. Az alvás feltöltött, kitörölte belőlem a gondűzők, és a fű nyomát, a fejem olyan pontosággal működik, mint egy óramű. Miss Thredson feje időközben lecsúszott a vállamról, most ott hortyog jólesően tőlem fél méternyire, kezét-lábát szétvetve, mint egy partra sodródott tengeri csillag. Felülök, aztán feltápászkodom, és elkecmergek a konyhapultig. Maradt kávé, remek. Képtelen vagyok anélkül indítani a napot, olyan vagyok, mint egy autó, akkor működöm, ha van bennem üzemanyag. Megmelegítem a mikróban, Gyömbér kisasszony a füle botját se mozdítja a neszekre. Azt hiszem, ő jócskán kiüthette magát tegnap. Nálam legalábbis fix, hogy jobban. Magamra kapkodom a ruháimat. A ma reggel alighanem arról szólna, hogy szeretne már kívül látni a lakásán, tegnap este is tanakodott rajta, elég kínos volt a szitu, jobb ezt elkerülni. Megyek magamtól is, már csak azért is, mert ma délután nekem még jelenésem van az edzőteremben. Nincs kedvem fizetővendégeket veszíteni azzal, hogy nemes egyszerűséggel nem jelenek meg, miközben vérmes anyukák várakoznak rám. Egyszer sikerült felbosszantanom egy kisgyerekes hárpiát, a vérbeli csajos hiszti, amit akkor kaptam, egy életre elég volt nekem. Már az ajtó kilincsén van a kezem, felkészülök lélekben a házinénit kikerülő lopakodó manőverre, de egy hirtelen ötlettől vezérelve visszafordulok a szobába. Tegnap, "lakberendezés" közben jócskán sodortunk le mindenfélét, aminek asztalokon meg szekrényeken lenne a helye, közte vannak Miss Thredson jegyzetei. Némi csörömpölést követően előkaparok egy papírt meg egy tollat - Gyömbér kisasszony ezt a manővert is végigszundikálja - és néhány sort firkálok búcsúzás gyanánt.
"Tara, Brooklyn-ban a Riverdale és a 16. sarkán van egy étterem - semmi flanc, öltöny meg nyakkendő, csak egy átlag normál hely - tetszene neked. Talán ma este lenne kedved velem vacsorázni, örülnék neki. Ami engem illet, én hatkor ott leszek a megadott címen, az étterem előtt. Elias
UI: Mondták már, hogy vastagon folyik a nyálad alvás közben? "
Persze, most megadhattam volna a telefonszámomat is, hogy hívjon fel, ha lenne kedve eljönni velem, de az olyan snassz. Szeretem a meglepetéseket, főképp akkor, ha pozitívak. Meglátjuk, mi lesz Gyömbér kisasszony reakciója. Talán benne van a pakliban, hogy ő is annyira jól érezte magát velem, mint ahogy én vele.
Kezdőlap
"