chi·no m
/'ʈʃsino/
főnév
1. göndör hajú « személy »
2. kínai « személy, nyelv, árus »

---

Négy éven keresztül álmatlanul vergődtem éjszakánként, mert rettegtem tőle, hogy megint átalszom valamelyik hajnali segélyhívásodat. Reggelente olvashatatlan üzenetekre ébredtem, amikre már hiába válaszoltam, mert nyilván valami szeren voltál, amikor még írtad őket, józanul viszont már nem álltál szóba velem. És tudod mit? Igazad volt. Ezt a letartóztatásodig nem ismertem volna be, mert túlságosan fájt az igazság. Bebeszéltem magamnak, hogy nincs veled semmi baj, és majd megjavulsz, pedig legbelül végig tudtam, hogy hibáztam. Zsinórban többször is. Nem szabadott volna négy államon keresztül magammal rángatnom téged, egy tizenegy éves gyereket, akinek aztán hetekig nem tudtam fedelet találni a feje fölé. Magadra hagytalak itt, egyedül egy szenilis vénemberrel – ahogy te hívod tíót –, aki csak muszájból fogadott be minket. Elrepültem egy másik kontinensre harcolni egy olyan országért, ami utál minket, te meg csak várhattad a halálhíremet.

Játszod a kemény legényt, de én tisztán emlékszem azokra az éjszakákra, amikor gyerekként annyira halálra rémített az éjszakai utcakép, hogy inkább a szülővárosunk után rimánkodtál. Az otthonunk iránt, ahol egyik nap az idegbeteg mostohaapánk elől rohantál fel a lépcsőn, a másik nap meg arra jöttél haza a suliból, hogy használt tűk hevernek a földön, a konyhai csapban meg taccsal teli tejeskancsók. Általában eltakarítottam, mielőtt hazaértél, de néha büntetésképp tovább bent tartottak engem órák után, ezért egyedül kellett szembenézned anyával meg a pasijával. Annak idején mégis ezt választottad volna a New York-i éjszaka helyett, mert ehhez voltál hozzászokva.

Ma már ugyanez a New York-i éjszaka az életed, az utca az otthonod, vagy tudom is én, micsoda. Azt hiszem, kezdesz változni, de nem abba az irányba, amelyikbe reméltem. Angolon és argentin spanyolon nőttünk fel, de kezdesz olyan argóban beszélni, mintha most ugrottál volna át a mexikói határon. A te bírósági tárgyalásaid a fő indokom időnként öltönyt húzni; miattad ellenőrzöm kétszer is, hogy rendesen zártam-e be az elektronikus zárat, ami a lakással járt a szar környék miatt. Nehéz ezt kimondanom, és rendesen szégyellem is magam miatta, de amikor megláttam a nyakadra tetovált keresztet, félig már lemondtam rólad – de csak félig, mert emlékszem, hogyan csuklott el egy pillanatra a hangod, amikor felhívtál a fogdából, én meg az arcodba vágtam, hogy nem érdekled a barátoknak csúfolt bandatagjaidat, mert másképp már rég kiszedtek volna a sittről. Tudom, hogy apa miatt (és miattam) épp ez a legnagyobb félelmed, és nem bírod elviselni, ha rámutatok. Továbbra is úgy gondolom, hogy mindig én maradok az igazi családod, de megbántam, amit mondtam. Ahogy minden mást is, amit elcsesztem.

***
Leo esete változott kissé a korábbi hirdetésem óta, ugyanis azóta egyszer sikerült lecsukatnia magát – azaz pontosabban Taynek sikerült lecsukatnia őt, de ez egy elég hosszú plot, úgyhogy igény esetén PM-ben részletezést vállalok Azoknak ajánlanám ezt a karaktert, akik szeretnek villainkedni, mert Leo őszintén szólva elég egy kis manipulatív, kaotikus szemét, akivel rendesen elbánt a sors, ezért most mindenki máson vezeti le a dühét. A bátyjával több bennük a közös vonás, mint azt az utóbbi beismerné, például Leo is szereti gúnyos szarkazmus mögé rejteni a tényt, hogy már tizenkilenc évesen teljesen megcsömörlött. A bátyját pláne szereti érzelmileg manipulálni és kihasználni azzal, hogy bűntudatot kelt benne a múltjuk miatt, Tay pedig nem igazán üt vissza – a játékban még törvényszegésre is képes volt, csak azért, hogy kiszedje Leót a dutyiról. Az öcsi részben azért is neheztel rá, mert ugyanúgy elhagyta, mint az apjuk, akit Leo nem is ismert; részben pedig keserűen irigy rá, amiért neki úgy-ahogy sikerült beilleszkednie a társadalomba, míg Leo máig nem találja a helyét. Ez valamennyire érthető is, mivel neki fiatalabb korában kellett átmennie ugyanazon, mint a bátyjának, ráadásul mindezt egy apafigura teljes hiányában: Dante akármennyire is próbálkozott, a maga tinédzserfejével nem tudta betölteni a tátongó űrt, amit az apjuk hagyott maga után. Leo kevésbé tiszta pillanataiban továbbra is él az, amit egy korábbi hirdetésemben írtam róla, miszerint hajlamos az erőszakos kirohanásokra, „nincs lelkiismerete, nem bízik senkiben, és nem csak magára, de másokra is veszélyes”, valamint hogy „ha egy bűncselekmény előtt valamelyik barátja elbizonytalanodik, ő az, aki elkezdi lökdösni, hogy ne legyen már punci”. (Vonzó leírás, mi?)
Én nyitott volnék egy olyan vonalra is, ahol egyenesen hátba szúrja a bátyját (nyitva is hagytam egy ilyen lehetőséget a plotban), vagy ugyanígy egy olyanra is, hogy együttműködnek, és a srác egy kicsit „redeemeli” magát. Ez a játékoson múlik.
Leo egyik barátja Ines Garcia öccse, aki egy picit enyhébb eset nála, és akire egyáltalán nincs jó hatással. Ha valakinek megtetszene, nem csak vele és velem, de Inesszel, valamint Ines és Dante lakótársaival is lehetne majd plotolni.
 

Két öcsém van, és még két másik testvérem, sokaknak ennyi bőven elég lenne, de mégis, több, mint tíz éven keresztül olyan voltál, mint egy harmadik öcs, egy olyan, akire ráadásul jobban oda kellett figyelnem, mint bármelyik másikra. Hogy miért? Hogy megpróbáljam elterelni a figyelmed a tényről, hogy a bátyádon kívül nincs családod; hogy a magam tizenéves, buta kislány fejével megpróbáljam megadni neked azt a szeretetet, amit az édesanyádtól kellett volna megkapnod.

Édes kiskölyök voltál, tudod? Gondolom nem szeretnéd hallani, mert az öcséim sem szeretik, és azt sem engedik, hogy megölelgessem őket (főleg mások előtt), pedig ha valakire, rád ráférne egy hatalmas adag ölelgetés. Az eszem tudja, hogy ezzel baromi régen elkéstem már, de a szívemben még mindig az a kép él rólad, ahogy nyolc éve utoljára láttalak – egy vörös plüsshomárt ölelgetve, izgatottan, kissé szomorúan, de mosolyogva.

Azóta, hogy először szembesültem a mostani mosolyoddal, egy cseppet kevésbé hevesen ellenkezem a bátyáddal, mikor magát hibáztatja azért, ahová Te jutottál. Továbbra sem hiszem, hogy az ő hibája lenne, és nem is a tiéd; beleszülettetek valami olyanba, amit egyikőtök sem kívánt, és ami nem csak egy-két ajtót, de százat is becsukott.

Azt mondtam Taynek, hogy én nem tudtam volna megtenni azt, amit ti, hogy nem bírtam volna elszakadni otthonról, mindegy, milyen borzasztó is az az otthon; hogy már az út negyedénél visszafordultam volna; hogy nem éltem volna túl. Azóta viszont, hogy láttalak téged odabent a fogdában, aztán azt, ahogy a bátyáddal egymással viselkedtek, fel kell tennem a kérdést:

Te vajon túlélted-e?

// Mac mindig mindenkiben a legjobbat látja, és ha egyszer megszerette, egy fél világ ereje is kevés ahhoz, hogy csak úgy lemondjon róla, úgyhogy nem meglepő, hogy minden egyértelműen Leo ellen szóló bizonyíték ellenére is hiszi, hogy még helyre jöhet, hogy jó útra léphet.

A jövőt illetően amolyan másodhegedűsként nem feszegetném, és arra is csak tippjeim vannak, hogy Leo most hogy viszonyulhat Machez. A legvalószínűbb, hogy cseppet sem érdekli; még odahaza Portlandben Jasmine próbált amolyan anyuka-szerepben tetszelegni vele szemben, attól kezdve, hogy ebédet csomagolt neki és kezelte a sebeit, ha elesett, odáig, hogy addig piszkálta, míg nem hagyta neki, hogy levágja a haját.

Azután viszont, hogy Leo Dante-val elment, nem próbálta meg keresni; mikor év elején rátalált Tayre, akkor sem próbálta külön megtalálni Leot, inkább csak elfogadta, hogy most külön életet él. Ennek legnagyobb része persze abból adódik, hogy látszólag Tay se akarta, hogy Macnek bármi köze legyen az öcsihez, ő pedig a lassan egy évtizede dédelgetett szerelemmel a lelkében inkább neki kedvezett, minthogy aggódjon. Nem mintha azzal bármire is ment volna.

A tippem tehát ez lenne a jelent illetően; biztosan nem lesznek jó pajtások Leo részéről, de az könnyen egyértelművé válhat neki, hogy Mac már sokkal könnyebben tudná befolyásolni a bátyját, mint az ő mahinációi, egyértelműen készen áll arra, hogy mellé álljon (jóhiszeműségből meg bűntudatból), úgyhogy akár ki is használhatja.

Iimádatosan szomorú karakter, akinek nem sok beleszólása volt az élete alakulásába, és nem csoda, hogy ott kötött ki, ahol. A lépései a körülményeket figyelembe véve teljesen logikusak, ettől függetlenül nem vehetjük el a tettei élét; a szürke sávban mozog, attól függően leng ki jobbra vagy balra, hogy kinek a szemszögéből figyeljük.

Egyre jobban várjuk, rengeteg játéklehetőséggel és plottal.   //