Arnold egy alapvetően nyugodt, megfontolt személyiség. Mindennek amit csinál, megvan az oka, határozott, és remek szónok. Jó színész, könnyen el tudja magát adni, akinek és aminek kell.
Szeret viccelődni másokkal, habár nem egy nagy mókamester. Valódi érzelmeit sokszor véka alá rejti, kevés embernek tud őszintén megnyílni.
Amennyire tud, segít másoknak, nem él fényűző életet, akármennyire is megengedhetné magának a fizetéséből. Egy egyemeletes ház az övé, egy szép kerttel és tágas garázzsal. Sokat adományoz, hol az árváknak, hol környezetvédő szerveknek, ilyen téren nem különösebben válogatós. Támogatja azokat az ügyeket, amiket helyesnek vél.
Szereti a munkáját, már-már élvezet beülni az előadásaira. Nem hagyja elveszteni a diákjai figyelmét, ehhez nagy segítségül van az a viszonylag közvetlen viszony, amit velük ápol. Bármikor lehet hozzá fordulni a panaszokkal, meglátásokkal, szívesen fogadja őket.
Mintapolgárnak azonban aligha nevezhető. Míg a napfényben ráaggatható ez a jelző, addig az éjszakában más a helyzet. A bűnözői életben is megállja a helyét. Ő az a személy, akihez sokféle dologgal lehet fordulni. El kell tüntetni valakit és új személyazonosságot biztosítani neki? Nem probléma. Szükség van egy szállításra, ahol a diszkréció létfontosságú? Abszolút. Nem siet el semmit, gondosan megtervez mindent előre. Hasznosítja mindazt a tudást, amit a tárgyalótermekben a vádlottak elkövettek. Embert még sosem ölt, és szeretné, ha ez így is maradna. De majdhogynem biztos benne, hogy ha a feltétlen szükség úgy hozná, akkor ettől a lehetőségtől sem vonulna vissza. Kideríteni azonban aligha akarja.

Egy újabb szokványos nap…

06:00
Hétfő reggel. Újabb hét, újabb lehetőségek. Lassan nyitom ki a szemeimet, és nem sokkal később már a talpamon is vagyok. Közel fél-háromnegyed óra az út az egyetemig, ezért is szoktam ilyen korán kelni. Kisétálok a hűtőmig, ahonnan kiveszem az előző nap vett tojásokat és zöldségeket. Az omlettem hamar elkészül, amit tányérra szedve leülök az asztalomhoz reggelizni, miközben a telefonomon olvasgatom a reggeli híreket. „Újabb rablás Nyugat-Európában. Az elkövetőket még keresik.” Elmosolyodom elégedetten és elolvasom az egész hírt.
Elmosogatok mindent, és ránézek a fali órára. 06:20. A fürdőszobába vezet a következő utam, ahol egy reggeli zuhanyt követően előveszem a szakállvágó gépemet és a borotvát. Gondosan megigazítom a szakállamat, és a hajamat.
06:40. Fekete cipő, fekete nadrág, világoskék ing, fekete nyakkendő, fekete sportzakó. Az előző este előkészített ruhadarabokat mind magamra veszem, és indulásra készen a kocsim kulcsáért nyúlok. Rápillantok az órámra.
06:50. Az autómhoz érve megindulok az egyetem felé. Útközben a reggeli híreket hallgatom, ahol ismét bemondják a közelmúltban történt rablást. Csendesen hallgatom, van-e bármi új hír. Semmi.
07:50. Leparkolok az egyetemnél és a hátizsákommal együtt az irodámba sétálok. Nem mindig szoktam ilyen korán beérni, de a mai napon az egyik diákomat megkértem, hogy jöjjön be az óra kezdete előtt fél órával, mert beszédem van vele.
08:38. Ekkor történnek meg az első koppanások az ajtómon. Ajtót nyitok az alig 21 éves Allisonnak, és beinvitálom a szobámba. Vízzel és kávéval kínálom, de egyikből sem kér. Megjegyzem neki, hogy késett. A tárgyra térve elmagyarázom neki, hogyan javítson a tanulmányi átlagán, mert ha így folytatja, el fogják bocsátani. Nem rossz lány ez az Allison, nem is buta, csak kicsit lusta. Lefoglalják a fiúk, a bulizás, ami mind teljesen helyénvaló az ő korában. Lássuk be, én is ilyen voltam 18 éves koromtól kezdve. A jegyeim évről évre romlottak, a szüleim abbahagyták a támogatásomat, én pedig alig tudtam fizetni a tandíjamat. Allison korában értem meg rá, hogy bevezessek valamiféle rendszert az életembe. Olyan rendszert, amivel időt és energiát spórolok meg magamnak és sokkal kiegyensúlyozottabb lehetek ennek köszönhetően. És ha ez olyan gyermeteg dolgokkal járt együtt, hogy már előző este kivasalom és előkészítem a ruháimat, hogy az ingeimet szín szerint csoportosítom, hogy lefekvés előtt még egyszer áttörlöm a cipőimet, akkor hát legyen. Szépen lassan javult a helyzetem minden téren. Az addig kicsapás szélén álló diákból követően maximalista hallgató lett, aki bizonyítani akart. Magának, a szüleinek, mindenkinek. Hogy ő márpedig képes rá. Kicsit magamra emlékeztet az előttem ülő lány, ezért is akarok annyira segíteni neki.
Szerencsére úgy néz ki, megérti amit mondok. Nem kioktatom, csupán mint tanítója a legjobbakat akarom neki. Hogy sikeres ember váljon belőle, hogy ne bukja el azt a sok-sok pénzt, amit így is belefeccöltek már a szüleiebbe az egészbe. Ha másik egyetemet akar, menjen. Ha más szakot akar, menjen. Egy életünk van, és a döntés az ő kezében van, nem kell a szülői nyomásnak élnie. Megkérdeztem tőle háromszor is, egyre komolyabban, hogy ezt akarja-e csinálni. A kezdeti félénk „igenből” végül határozott „meg fogom csinálni” kerekedett ki. Elmosolyodva bocsátottam az útjára.
08:57. Figyelem a másodpercmutatót, ahogy eléri a 12-est, és óra-ötvenhétre kattannak a nyilak. Felállok a székemből, a laptopomat a hónom alá fogva, ugyanezen kezemben egy fél literes vizet fogva elindulok a terem felé. Pontosan 3 perc múlva el is kezdem az előadást.
11:20. Befejezem az utolsó szavaimat. Megkapják tőlem ugyanazt a 40 percet a hallgatók, amit már megszokhattak tőlem. Hagyok nekik időt, hogy megebédeljenek, visszamenjenek a kollégiumjaikba, aludhassanak, aztán ha akarnak, visszajönnek még a maradék másfél órára. A létszám nem érdekel. Ha egy ember lenne bent a teremben, akkor is megtartanám. Lezárom a laptopomat, és kikapcsolom a kivetítőt is mindaddig.
11:30. Miközben a soromat várom a menzán, a menüt figyelem. Nem valami különleges. Mac&Cheese és almáspite. Kikérem az ebédemet, és elindulok helyet keresni - nem sok sikerrel. Végül meglátok pár ismerős arcot, ahogy integetnek felém, és azt várják, hogy oda menjek. Kedves mosollyal ülök le a diákjaimhoz. Kérdezik, hogy tudok-e bármiféle érdekes esetet a tárgyalóteremből. Gondolkozok egy kicsit, miközben belekezdek az ebédembe. Olyat kell mondanom, amit még nem hallottak tőlem. Lássuk be, nagyon sokat megéltem már, de egy ügy sem ugyanolyan.
Belekezdek hát, és mesélek nekik az egyik évekkel ezelőtt történt esetről. Ott én inkább csak megfigyelő voltam, semmint konkrétan bármelyik fél ügyvédje. De a vádlott tudta, hogy ott vagyok. Jól tudta. Ahogy besétált, már akkor találkozott a tekintetünk. Fegyveres rablással vádolták, és feljöttek a korábbi bűncselekményei is. Súlyos testi sértés, szökés egy szigorúan őrzött börtönből, drogbirtoklás és árusítás, fegyverkereskedelem, a lista hosszú. Ez utóbbiról azonban még a bíró sem tudott, csak én és a többi… kollégánk. Ő tipikusan az a fajta ember volt, aki szinte bármilyen fegyvert, robbanószert be tudott szerezni. Nem dolgozott olcsón, ezt aláírom, de minden pénzét megérte. Hogy miért ültem ott? Mert ahogy ő kihúzott a csávából, úgy nekem is viszonoznom kellett a szívességet. Megmentette az életemet, cserébe én segítek neki elkerülni a börtönt.
Persze ezekről a részletekről nem tájékoztattam a diákjaimat. Nem volt benne semmi különleges, de úgy adtam elő, mintha le lehetne ebből vonni valamiféle következtetést, de azt már nem mondtam el, hogy mit. Őszintén, én magam sem tudom. Akárhogy is, jól esett egy kis nosztalgia.
11:55. Visszaérek a terembe, és elbeszélgetek még ott is egy-két hallgatóval. 5 perc múlva pedig folytatom az órát. Nem vagyunk már annyian, mint a kezdéskor, de még így is megnyerő az arányom a többi tanárhoz képest.
13:30. És vége. Összeszedek mindent, megjegyzem még, hogy a következő fél órában megtalálhatnak az irodámban, ha valamilyen gondjuk van, vagy segítségre van szükségük. Visszasétálok az irodámig, ahol helyet foglalok a székemben és a laptopon böngészem a netet, hol híreket olvasva, hol az eBayt és Amazont figyelve.
14:00. Miután senki nem kopogott az ajtómon, gondosan összerendezem mindenemet, aztán a zakót a vállamra kapva meg is indulok az autóm felé. Minden nap más időbeosztásokkal kell boldogulnom, órarendtől és értekezletektől függően. Vegyük például a mai hétfői napot. Egy órát kellett tartanom, azt is 9 és 14 között. De van, mikor egész nap szinte megállásom sincs. Mint például a szerdák, amikor reggel 10-től este 8-ig folyamatosan tartok három órát is. De szerencsére már sikerült egy olyan rendszert kialakítanom magamnak, ami segít megbirkózni ezekkel.
14:05. Az autómhoz érve kinyitom a vezető ülés felőli ajtót, és a táskámat berakom oda. Kinyitom, hogy kivehessek egy borítékba csomagolt papírlapot, amire az egész heti bevásárlásom le van írva. Mivel a hétfő a legrövidebb napom, ezért szeretem előre letudni a vásárlásaimat, hogy később ne kelljen ezzel sem foglalkoznom. Amit lehet feldolgozok már otthon mihamarabb, de vannak dolgok, amiket lefagyasztok, hogy ne romoljon meg. Ezt követően a táskát az anyósülésre teszem, a borítékot szintúgy.
16:33. Befordulok a garázsomba, és leállítom a járművet. Nem sietve beviszek mindent fütyürészve, ezt három körben meg is oldom. Kipakolok, miközben bekapcsolom újra a rádiót, hogy mégse a teljes csendben legyek.
18:05. Minden a helyén, és még meg is csináltam magamnak a következő egy-két nap főétkezését, egy ragù alla bolognesét. Odáig vagyok az olasz kajákért. Miután mindent elrendeztem, a szobámba megyek, és átöltözök a jógafelszerelésembe. Az edzőtermembe sétálok, otthalványan felkapcsolom a lámpát, hiszen odakint még éppen van. Átkapcsolok meditációs zenére és belekezdek.
19:00. A jógát követő szokásos zuhany következik, miközben a ruháimat a szennyes kosárba teszem. Átgondolom még egyszer a mai és az elkövetkező napokat. És azt is, hogy mennyire unalmas tud lenni néha ez a rendkövetés, ugyanakkor mennyire kiegyensúlyozott is az életem tőle. Emlékszem még gyermekkoromban mennyire máshogy volt ez. Apám-anyám ugyan tehetős családokból származtak, mégsem szaladt el velük a ló. De eléggé pedáns személyiségek voltak, és ez a nevelésükben is meglátszott. Ahogy elkerültem otthonról az egyetemre sok minden megváltozott. A stílusom, az étkezési szokásaim, a jegyeim szépen fokozatosan, illetve a költekezéseim is. A szüleimmel egyre elviselhetetlenebb módon viselkedtem, a végére már fenyegetésig is fajult a dolog miszerint ha nem küldik a pénzt, ilyen-olyan mondvacsinált dolgokkal jelentem fel őket. Rendesen megtestesedtem az egészségtelen ételek és a rendszertleneség miatt, a kapott pénzt pedig minden felesleges dologra elköltöttem. A szüleim két évig bírták ezt. Utána viszont elegük lett – jogosan – és teljesen lemondtak rólam. Megküldtek még egy utolsó adag pénzt, és mondták, hogy gazdálkodjak vele. Ha pedig nem tudnék, akkor hozzájuk bármikor mehetek, csak akkor változások lesznek bevezetve és elfelejthetem, hogy egyhamar vissza tudom törleszteni mindazt, amit csináltam velük. Rafináltak voltak, szándékosan nem adtak elegendő pénzt, mert ezt akarták elérni. De én dacolva velük inkább elmentem munkát keresni, és rendbe szedtem az életemet, mellette folytatva a tanulmányaimat. A kapcsolatom velük azóta sem javult, de nem is akarom jobbá tenni. Bocsánatot kértem tőlük néhány évvel később, de az eltelt idő náluk is megérződött. Megváltoztak az irányomba. Egyfajta büszkeség áradt belőlük, ugyanakkor a harag az évek múltán csak gyűlt és gyűlt, ami visszafordíthatatlan következményekkel járt. Én a saját lábamra álltam és eltávolodtam tőlük. De érzem egy percig is, hogy üres az életem a szüleim vagy akár egy partner nélkül? Aligha.
19:20. Otthoni tiszta ruhába öltözve ülök le az asztalomhoz, hogy előkészítsem a következő napi tananyagot. Miután ezt megtettem, kijavítom a múlt héten írt dolgozatokat, amiket gondosan elrendezek egy mappába. Nem szeretem a legrosszabb jegyet ráírni senkiére, és szerencsére erre most sem került sor – pedig nem könnyítem meg a dolgukat.
19:58. Váratlan csengetés üti meg a fülemet, mire én felállok és az ajtóhoz sétálok. Átveszek egy címezetlen borítékot, amit a házba érve ki is nyitok. Egy rövid üzenet van csak benne az egyik legrégebbi ismerősömtől. Benne volt egy cím és két sornyi üzenet. Miután leírtam a számot, bedobom az üzenetet a kandallóba.
20:45. Elpakolok mindent az asztalomról, és a nappaliba sétálok, ahol a tévét bekapcsolva éppen valami film közepébe sikerül esnem. Milyen ironikus. Pont egy bankrablós film. Hátradőlve figyelem, hátha tudok belőle tanulni.
21:30. Elég is volt belőle háromnegyed óra. A szobámba visszatérve kiválasztom a következő napra való ruháimat, amiket ki is vasalok.
21:55. Kicsit még gondolkozok az üzeneten. Jól át kell gondolnom, hogy megjelenek-e azon a helyen és időben. Nagy a nyereség, de annál nagyobbak a kockázatok. Mérlegelem még egy kicsit a lehetőségeim, az előnyöket és a hátrányokat.
22:10. Leoltom a villanyt. Átfordulok az egyik, majd a másik oldalamra, és elalszom.

Egy újabb szokványos nap…