Szerencsére – vagyis inkább a sármom hatására – belement abba, hogy velem jöjjön az irodámba. Természetesen ez sem ment olyan könnyen, hiszen előtte el kellett vele mennem a kórházba, hogy átöltözzön. Valamit valamiért. Szóval elvittem oda. Néha – néha oldalra pillantottam vezetés közben, és ejtettem felé egy mosolyt, de természetesen nem gyakran, hiszen felelősségteljes sofőr vagyok (általában). Tényleg meseszép nő volt, ehhez kétség sem fért. Ha más körülmények között találkozunk, és más a családneve, még komoly kapcsolatra is el tudnám képzelni vele, bár akkor sem járt volna velem jól. Öt évesen az apám elvesztésekor minden jót elvesztettem a lelkemből, attól tartok. Szóval ez van. A kórházba érve már alig várom, hogy elhúzzunk onnan, nem csípem őket. Pedig csak a parkolóban várok. Mégis a sziréna, a rohangálás rossz emlékeket ébreszt bennem arról az estéről. Ironikus, hogy mégis gyakran kell látogatnom, akárcsak a rendőr kapitányságot is. Ilyenkor igyekszem kizárni a múltam sebeit, és az aktuális ügyre koncentrálni. Csak, most ez más, hiszem a múltam sebéhez van köze annak, hogy itt vagyok. Szerencsére nem tart sokáig, amíg visszaér, én pedig villantom felé a sármos mosolyom, és közben alaposan végigmérem őt, de ő is engem. Olvadozz csak szépségem. Ezután az irodám felé vesszük az irányt, végre. Ismét néha megcsodálom az arcát, és a szűk felsőjét, ami kiemeli a formás melleit. Az útra nézz te barom! – dorgálom meg magam. Szerencsére hamar az irodába érünk, ahol az asszisztensem azonnal hozzám rohan a hírekkel. - Jó reggelt Mr. Knight. Fél óra múlva tárgyalása lesz Mr. Watson bíróval, utána ebéd a Country Klubban Mr. Hiroshival a Tokiói tervekről… - kezdi el Barbara, de azonnal abbahagyja, mikor látja, hogyan nézek rá. - Ne most Barbara. – felelem neki, majd zavartan Miára néz, és elpirul. Én is követem a tekintetét, Mia kissé fáradtan tűnik, így gondoltam kap egy kis kávét, mert sokáig marasztalni fogom, az biztos. - Ó értem uram. – feleli zavart mosollyal. - Hozzon, kérem két kávét. Tejet és cukrot mellé. – felelem neki. Most nem kérdezem meg, hogyan issza Mia, bár illene, de így nem lőhetek mellé. Majd ő tesz belé tejet és cukrot, ha szeretne. - Igenis, Mr. Knight. – feleli majd biccent, és mielőtt kilépne, az irodám ajtaján még halványan Miára mosolyog. Kedvelem Barbarát, hatvanas hölgy, aki még édesapámnak dolgozott. Igazán kedves, és hűséges alkalmazott. Néha kicsit anyáskodik felettem, de már hozzászoktam. Ráadásul be kell vallanom, jól is esik a törődése. Már éppen leülne Mia, mikor telefonon hívják. Azonnal leesik, hogy a vőlegénye az, én pedig igyekszem hallgatózni. Ahogy sejtem, a pasi egy seggfej. Az nagyon bejön, hogy Mia nem hagyja magát, és alaposan beolvas neki. Igyekszem nem mosolyogni ezen. Hm, szóval mégsem dúl a szerelem. Jó tudni. Ez a lány talán mégsem olyan, mint a családja. Talán… ez még csak feltételezés. Az alma nem esik messze a fájától. Közben megérkezik Barbara a kávékkal, és illedelmesen lerakja a kanapéval szemben lévő kávézó asztalra. Minek az íróasztalnál ülni, ha ülhetünk egymás mellett is egy kényelmes kanapén, nem igaz? - Kérem, Mia, foglaljon helyet. – mutatom a kényelmes bőr kanapéra, majd miután helyet foglal, én is leülök mellé. - A kanapén talán kényelmesebb lesz, nem igaz? – villantom felé az ezer wattos mosolyom. – Minden rendben van? – érdeklődöm, hiszen azért látni rajta, hogy nem éppen élvezte a beszélgetést. Közben cukor nélkül kevés tejjel nekiállok inni a kávém, de persze „véletlenül” leöntöm magam. Nem kell rám így nézni, el kell csábítanom Miát, ehhez pedig trükkökre lesz szükségem. Általában nem kellenek, hiszen a nők rám néznek, és máris ledobják a formás kis alsóneműt. Azonban ez más, Mia más, ami nem okvetlen jelent rosszat, csak megnehezíti a munkám. - Fenébe. – morgom, és felpattanok a kanapéról. A forró kávé nem éppen kellemes a mellkasomon, szóval gyorsan kikapcsolom azt, majd leveszem. Közben elkapom Mia tekintetét, és elégedetten elmosolyodom. Nézd csak, nemsokára érintheted is, ígérem. Gyorsan az egyik szekrényhez megyek és előveszek egy kisebb törölközőt. Igen, tartok az irodámban. Ne kérdezzék miért, úgy is rájönnek. - Bocsásson meg kérem, általában nem szoktam ilyen ügyetlen lenni. – felelem neki megjátszva magam, miközben nekiállok letörölni a mellkasomról a kávét. - Bizonyára az ön kivételes szépsége miatt történt. – villantom felé a mosolyom, miközben még mindig törölgetem magam. Ezután leteszem a székre a törölközőt, és előveszek egy fehér inget, és miközben leülök Mia mellé, kezdem el csak bekapcsolni. - Szóval ott tartottunk, hogy most már az enyém. – mosolygok Miára, aki láthatóan még mindig az előbbi műsor hatása alatt van.
Az irodájában azonnal látom, vagyis mikor végzek a telefonálással, amit nem éppen élveztem, hogy Mr. Knight a központi személy és úgymond lesik minden szavát. Mondjuk ez számomra se volt idegen otthon. Mikor kávét rendelt a számunkra, vagyis számomra is megkérdezésem nélkül, ne szólok semmit hiszen húzós műszak és persze Thomas után nem árt egy kis frissítő, hogy agyilag még funkcionáljak. Habár nem igazán tudtam, hogy mit tudnék még hozzátenni a mondanivalómhoz és mivel tudnám előre lendíteni az ügyet, de rajtam ne múljon egy gyilkosság leleplezése. Kissé kellemetlen a dolog, hogy az államügyész végighallgatja a beszegetésemet a vőlegényemmel, hiszen erről a dologról senkivel se szerettem beszélni, de nem volt mit tenni, halotta. - Hát persze. Minden a legnagyobb rendben. – felelem ösztönösen, csak mosolyogva a kérdését meghallva miközben a kanapéra invitál, ahol ő is helyet foglal mellettem. Kicsit se furcsa. Most mit ért volna, ha elmondom, hogy Thomas milyen és, hogy milyen a kapcsolatunk? Senkinek semmi köze nem volt ehhez és amúgy is rendkívül összetett dolog ez. Ha Thomas-ról beszéltem volna valakinek, illetve a kettőnk kényszerviszonyáról, akkor már a családomról is mindent el kellett volna mondanom, ami kevésbé tartozott a kedvenceim közé. Egyrészt maffiózókról lévén szó egyáltalán nem díjaznák a dolgot, ha bármilyen infót kiadnék róluk, pláne nem a törvény emberének, másrészt azt sem akartam, hogy a családom által ítéljenek meg engem, holott én nem voltam olyan, mint ők. Így inkább az ilyen dolgokról hallgattam. A külvilág számára az az egyszerű lány voltam, aki maximalista orvos, jó kapcsolatot ápol családjával és boldog párkapcsoltban él. Ennyi, habár ennél jóval több voltam, de nem mutathattam meg ezt a nagyvilágnak. Hát megmutattam az orvosi tudásom által s olyan sokat dolgoztam amennyit csak tudtam, és ott segítettem, ahol tudtam. A legjobb akartam lenni a szakmámban, ahogy az iskolapadban is az voltam. Szóval elég jól ment nekem már ez a játék, amit a külvilág felé játszok, de valóban, én igazból az a személy voltam, aki külön költözött a családjától, az volt az igazi énem. Csak egy átlagos lány akartam lenni. Hamarosan megérkezett a kávé is, ami mellé tej és cukor is dukált, pontosan, ahogy szeretem. - Nem vagyok egy nagy kávéivó. Tudja, nem egészséges. Viszont, azt hiszem, most mégis jót fog tenni. Köszönöm.- jegyzem meg viccelődve orvosként a kávé ártalmasságára célozva, viszont, néha igen csak jól jön ez fekete lötty. Éppen elvenni készültem a saját adagomat, amikor Brandon hirtelen leönti magát a forró kávéval. Ez a dolog egyébként nem lenne nagy eset, hiszen ez mindenkivel előfordul, de aztán elég gyorsan történnek az események, én pedig azon kapom magamat, hogy meztelen felsőtestét bámulom, ahogy hirtelen leveszi az ingét. Aztán tekintetemmel követem őt szekrényig, ahonnan egy törölközőt halász elő, majd megtörölgeti igen csak kidolgozott testét. Nm tudom, miért nem bírtam ki, de muszáj volt megbámulnom őt, habár nem feltűnően tettem ezt. Sosem volt szokásom legeltetni a szemem a pasikon, de most mégis furcsán viselkedtem. Ez a férfi úgy nézett ki, mintha valami sportmagazinból lépett volna elő. Izom izom hátán, domborulat domborulat hátán, kocka kocka hátán. Látszott, hogy sok gondot fordít az edzésre. Igazából nem számítottam arra, hogy egy kocka államügyész inge alatt ez a látvány található. Mikor viszont tudatosul bennem, hogy megbámulom, azonnal másfelé kezdek el bámészkodni és éreztem, hogy irtózatosan zavarba jövök. Még jó, hogy ő feltart szóval, így nem menthetetlen a dolog, legalább is remélem. Zavarom aztán csak elmúlik és sikerül úgy tennem, mintha az előbbi kis incidens nem történt volna meg, hiszen nem vagyok már kislány, aki nem tudná magát türtőztetni. - Semmi gond, előfordul az ilyesmi. Bár feltételezem, hogy nem vetkőzik mindenkinek, akit az irodájába hív, hogy felvegye a vallomását. - csúszik ki számon egy rám nem jellemző huncut mondat, de ezt szinte azonnal megbánom. Terelni próbálva, megfogom a kávéscsészémet és gyorsan a kávéba kortyolok, de elfelejtem, hogy az még tűzforró és jó megégeti a számat. - Aucs. - nyögöm ki most én bosszankodva figyelmetlenségemen, majd elnevetem magam. - Azt hiszem, ez nem ami napunk. - Szóval semmi gond, még egyszer. - mosolyodok el, amikor megjegyzi, hogy a szépségem miatt ilyen ügyetlen, habár ebben egyáltalán nem voltam biztos. Sőt, azután, amit most láttam, biztos voltam benne, hogy nincs híján szép nőknek. - Ez így kimondva kissé érdekesen hangzik. - nevetek fel újra egy fintor keretében, mikor megjegyzi, hogy ott tartottunk, hogy én az övé vagyok. Komolyan olyan vagyok, mint vagyok tini ribanc? Mi a francért viselkedek így? - De igen, hallgatom, ügyész úr, várom a kérdéseit. Ahogy az imént hallotta, nem sokat aludtam az elmúlt két napban. - teszem hozzá még mindig kedvesen, de határozottan, hogy térjünk végre a lényegre.
Minden a terveim szerint halad. Mia Hamilton elég feltűnően megbámulja a testem, és zavarba is jön a látványától. Én természetesen azonnal észreveszem a hanglejtésén, és az arca mimikáján, nem beszélve a válaszairól, de nem teszem szóvá. Imádom, mikor a nők ennyire zavarban vannak tőlem! Van valamiféle bizsergés ilyenkor bennem, hogy igen, jól nézek ki, és azt kapok meg, akit csak akarok. Ezt érzem vele is, mikor ilyen feltűnően megnéz. Nemsokára meg is fogsz kapni Mia, ne aggódj, csupán az is a terven része lesz. - Ez a kis magánszám csak önnek szólt. – kacsintok rá, miközben a szemeibe nézek. Ezután odáig fajul a zavara, hogy megégeti magát kávéval. Nem kellemes érzés, tudom én. - Jól van? – kérdezem tőle aggódva, de hirtelen lazán kezeli a helyzetet. – Még nem tudhatjuk mit hoz a nap, szóval ne ítéljen elhamarkodottan. – kacsintok rá. - Ma ismerkedtünk meg. Lehet, ez lesz az életünk egyik legjobb napja. – folytatom a mosolygást. – Főleg, ha az emlegetett alvás után eljön velem vacsorázni is ma este. – ezen látom, hogy összeráncolódik a homloka, olyan furán édes módon. Ejnye Brandon mikre gondolsz? Talán neked sem ártana egy kis alvás, nem gondolod? Pár másodpercnyi zavar után felkelek mellőle, hogy kis levegőhöz jussak. Ez meg mi a franc volt? Amikor azt mondja, hogy furán hangzik, hogy az enyém, csak újabb mocskos képek jelennek meg róla, ahogyan felfedezem a mesés testét. ÁLLJ! Vonzódnod kell hozzá, igen, de ő csak egy eszköz! Ne élvezd ennyire a piszkos gondolataid! - De előbb a munka, aztán a szórakozás. – kacsintok rá az ablak mellett állva, és igyekszem visszarázódni a szerepembe. - Szóval nem is tartom fel sokáig, hogy aztán készülődhessen a vacsoránkra. – ennyit arról, hogy visszarázódsz. Add el magad jól! Legyél profi, ne csak egy kéjenc! Méltóság Brandon! - Az első kérésem az lenne, hogy kérem, adja meg az elérhetőségeit, mert szeretném önt ennek az ügynek kapcsán még sokszor hívni. Mondhatjuk afféle tanácsadóként. – válaszolom, majd a fiókomból előveszek egy papírt, és tollat az asztalról, és visszaülök mellé. Természetesen minden információm megvolt róla, de hoznom kell a szerepem. Szinte biztosra veszem, hogy nem fog akarni eljönni velem, de jó a meggyőző képességem, ugynis ez a szakmám. – A lakcíme is jó lenne. – teszem hozzá. - A második pedig azt, hogy mikor mehetek Önért? – villantom felé ismét a szép mosolyom. Merész lépés volt tőle ennyire hamar, és nyíltan randevúra hívni, és így nyomulni, de az idő sürgetett, nekem pedig a lehető leghamarább be kell őt cserkésznem, hogy beépülhessek a családjukba. Lassan a terv az újabb szakaszba fog lépni, már csak a vőlegényt kell elintéznem valahogy. Azonban ne szaladjunk ennyire előre, óvatosan kell haladnom, idő ide, vagy oda, mert az egész olyan, mint egy kártyavár, bármikor összedőlhet. A családjával is csak akkor kell találkoznom, mikor már Mia kötődni kezd hozzám, hogy mikor a családtagok erre rájönnek, én elbűvöljem őket, és megmutassam, jobb vagyok a mostani vőlegénynél. Ez több részről is veszélyes lesz, és nehéz, ugyanis a vezetéknevem eléggé árulkodó, és az öreg Hamilton azonnal gyanút foghat. Természetesen az is igaz, hogy az öregnek fogalma sincs arról, hogy én láttam, ahogyan megöli az édesapám. Szóval meg is izzaszthatom azzal, hogy felbukkanok a lánya életében. Így talán hoz majd pár meggondolatlan lépést, hogy aztán én ott legyek, és rács mögé küldhessem. Fontos azonban, hogy megmutassam nekik, nem egészen vagyok én a törvény embere, így tudom, be fog kelleni mocskolnom a kezem, de erre is felkészültem lelkileg. Mindent megteszek a célom érdekében! Ez gondolom már leesett...hiszen Mia Hamilton elcsábítása, átverése, és több élet tönkretétele kell ahhoz, hogy bosszút álljak. Nem kell ítélkezni, tettek már szörnyűbbet ezen a világon. - Bevallom, nem csupán a szakmai tudása miatt hívtam az irodába, Mia. Azt hittem csupán egy újabb szörnyű nap lesz ez is, amikor a szemem láttára gyilkosok ússzák meg tetteiket, de aztán megláttam önt, és a napom máris jobb lett. - mosolygok tovább, majd közelebb hajolok. - Gondoltam, ez talán a te napod Brandon, hiszen ilyen szép nőt láttál meg, biztosan valami ajándék az égből, mint egy angyal. - Gondolja át az ajánlatom, kérem, nem bánná meg. - hajolok a füléhez, majd egy csókot adok a nyakára a füle mögé.
Akárhogy is nézem, ez a kora reggeli megbeszélés kezd átcsapni valami olyasmi helyzetbe amire egyáltalán nem számítottam. Ahogy múlik az idő, rájövök, hogy itt szó sincs egy hagyományos vallomás felvételről, amitől kissé ideges leszek. Érdekes módon azonban nem kifejezetten attól, ahogy az ügyész viselkedik velem, hanem attól, hogy ez viselkedés milyen reakciókat vált ki a testemben. Igen, zavaró a viselkedése és a szavai, de valahogy ez számomra mégsem annyira kellemetlen, mint azt szeretném, s ez baromira megrémít. Már rögtön a buta kérdésemre adott válaszával kapok jelzést, hogy itt valami nagyon nem stimmel és valószínűleg nem kellene ilyeneket mondania nekem, aki csak azért jött ide, hogy leadja a vallomását. Igazából nem tudtam elmenni rajta és nem tudom, mit kar tőlem. - Persze, jól.- kapok felé tekintetemet és kissé megráncolódik közben a homlokom, mert ezalatt épen emésztem szavait, miszerint csak nekem szól a magán előadása, vagyis konkrétan nekem vetkőzik. Nagyszerű, Mia! Mindig is egy káosz volt az életed, hát most sincs ez másképp. Mondjuk abba vicces lett volna belegondolni, hogy mi lenne, ha ismerné az apámat, a bátyáimat, tudná ki a családom. Vagyis akkor is fontolóra venné, hogy csak így, ilyen nyíltan flörtölni kezdjen velem vagy akkor más lenne a helyzet? Szavam kissé eláll ettől választól, mert nem igazán számítottam rá, de egyelőre próbálok úgy tenni, mintha nem is hallottam volna, amit mond, vagy legalább is viccnek fogtam volna fel. Viszont vigyora valamiért annyira szimpatikus és magával ragadó számomra, hogy én is kénytelen vagyok visszamosolyogni rá, mint valami hülye kis tini. Csak akkor komolyodok újra el, amikor felveti a vacsorameghívás ötletét. Ettől azonnal kiegyenesedek, és komoly arccal méregetem őt. Ezt nem gondolhatja komolyan! Szemeimmel követem őt, ahogy felkel mellőlem, így egy kicsit én is megkönnyebbülök, hiszen oltári zavarba hozott kérdése. Na, nem is a kérdése hanem, hogy valami furcsa módon arra vágytam, hogy igent mondjak neki, de ez nem lenne jó tréfa, senkinek sem. Főleg neki nem. Folyamatosan a vacsorára célozgat, de én még mindig képtelen vagyok megszólalni. Először még mindig azt gondolom, hogy ezt nem mondja komolyan, de hamarosan be kell látnom, hogy tévedek. Látom az arckifejezéséből, nézéséből, hogy ő nem viccelődik, amitől ismét csak megrémülök. Na, nem tőle félek, inkább őt féltem családomtól, s főleg a borzalmas Thomas-tól, aki nyilvánvalóan lelőné őt, ha tudomást szerezne a dologról. Ezt pedig nem bocsájtanám meg magamnak. - Mr. Knight, azt hittem, hogy komoly emberek vagyunk.- rázom meg végül a fejemet a kérdésözöne hallatán, de még mindig nem adok konkrét választ a meghívásra. Végre aztán úgy tűnik, hogy visszakanyarodunk a munkarészéhez, ami miatt egyáltalán idejöttem, és mikor kezembe nyomja a papírt és a tollat, körmölni kezdem az adataimat, ahogy azt kérte, szokás szerint jó kislány módjára. Csak akkor kapom fel a fejem, amikor a lakcímem felől érdeklődik, majd utána szinte azonnal ismét azzal jön, hogy mikor jöhet értem. Ekkor csak elmosolyodom, és szó nélkül előveszem orvosi macskakaparásom és ilyen formán vetem papírra a címem, ezt bogozza ki, h annyira akarja. Ezután egy diadalmas mosoly keretében a kezébe nyomom a fecnit. Már-már éppen bele kezdtem volna egy apróbb monológba, miszerint el kell felejtenie, amit tőlem kér, de ő gyorsabb és én hallgatom meg az övét, ami bevallom, eléggé édesre sikeredett. Szavai, hogy is mondjam, igazán csöpögősre sikeredtek, de ennek ellenére, én mégis iszom most is szavait, mint egy buta tini kislány, kinek nem mondtak még ilyet. Habár, ha jobban belegondolok, nem is mondtak. Nem is értettem, hogy miért van rám azonnal ilyen hatással ez a férfi, hiszen sose voltam az a fajta, aki elolvad egy jóképű, izmos pasas láttán. Mint említettem is, sose volt szükségem arra, hogy pasik után kajtassak, de most valami megváltozott. Talán csak azért, mert már ennyi év utáni színjáték után valódi érzelmekre vágyom, talán megvan bennem a vágy, hogy nőnek érezhessem magam, de jobb volt ebbe nem belegondolni, súlyos következményei lehetnek. - Nos, uram, azt hiszem, hogy az iménti telefonhívásnak tanúja volt, így azzal is tisztában van, hogy van valakim. - kezdek bele, miközben határozott nézéssel olvadok csillogó és mosolyogó szemébe. - Ez a valaki pedig nem más, mint a vőlegényem. Ő pedig egy olyan valaki, aki nem igazán örülne annak, hogy ha én mással vacsoráznék, úgyhogy sajnálom, de ez lehetetlen.- egészítem ki mondandómat, de így kimondva az egész úgy hangzott, hogy csak a vőlegényem miatt nem megyek. Az egész helyzet annyira bonyolult, de egy szót se mondhatok neki, soha, így egyszerűen csak elégedjen meg egy nemleges válasszal és kész. Biztos nők százai örülnének neki, ha vele vacsorázhatnának. Már csak azt nem értem, hogy ez miért zavar engem ennyire? Folytatnám még rövid ideig a beszédet, de akkor ő újra próbál rábeszélni a dologra, majd olyan lépést tesz, amire végleg nem számitok. Egyszer csak közelebb csúszik mellettem, majd míg szavaira koncentrálok, már csak azt érzem, hogy forró ajka egy pillanat erejéig nyakamra tapad, és forró csókkal jutalmazza azt. Persze, én azonnal elhúzódom és felpattanok ültő helyemből, majd bizalmatlanul nézek vissza, le rá. - Most mégis mit csinál? - kérdem ijedt szemekkel, miután felugrok ültő helyemből, és máris a táskámért nyúlok, hogy elfuthassak. Már csak az hiányzik, hogy ez kitudjon… A legrosszabb ismét csak az volt, ahogy testem egyszerre borzong meg és hevül fel ettől az apró, szemtelen csóktól. Még soha senki és semmi nem váltott belőlem ki ilyen hatást azelőtt, ezért nem lehetek itt. - Úgy hiszem, akkor mára végeztünk. A vacsorát pedig felejtse el! - mondom amolyan becsúszóként némi éllel a hangomban, majd apró, gyors léptekkel elhagyom az irodát, még egy utolsó pillantást vetve "zaklatómra". Már éppen a folyosó végére érek, amikor újra csak bekapcsolom a telefonom, és érkezik száz jelentés nem fogadott hívásaimról. Persze, ki más lett volna a hívogató fél, mint Thomas? Ez is mit hisz magáról? Hogy a tulajdona vagyok? Annyira felbosszantott ez helyzet, hogy hirtelen felindulásból gondoltam egyet, aztán visszasiettem Brandon Knight irodájához és kopogás nélkül berontottam az ajtón. - Tudja mit? Mégis mehetünk vacsorázni. Este 8-kor várom, ha kiolvassa a címemet. - mondom izzó szemekkel férfiébe nézve, majd most már tényleg faképnél hagyom és megindulok hazafelé.
Minden pontosan úgy történ, ahogyan vártam. Bármennyire is elbűvölő, és jóképű vagyok, tudtam, hogy ellenkezni fog. Mégis türelmesen vártam az újabb, és újabb megjegyzése után is, meg sem szólaltam, csak néztem őt, és vártam a pillanatot. Még akkor sem szólalok meg, mikor a kezembe nyomja az olvashatatlan lakcímét, vagy, mikor kioktat arról, hogy vőlegénye van. Ha boldog lenne a férfival, már sokkal korábban kiakadt volna, és nem jön vissza utánam, hogy mégis elfogadja a vacsorát. Amikor kiviharzik, leülök az asztalom elé, és folytatom a munkám, mintha mi sem történt volna, mert tudom, visszajön. A megfigyelési képek róla és arról a Thomasról… hogy is fogalmazzak, eléggé érzelem mentesek. Biztosra veszem, hogy nem szerelmesek, és a testi vonzalom jelét sem látni. Szóval enyém a terep. Meg fogom őt szerezni, és így bejutok a család körébe. Kerüljön bármibe is. Tudom, azt sejtik ennek rossz vége lesz, én is elbukom majd. Meglehet, de az édesapám emlékének áldoznom kell, és meg kell bosszulnom a gyilkosait, bármilyen áron. Igaz, nem értene egyet velem, tudom, ahogyan a bácsikám sem örül ennek, de elhatároztam magam, és ha én ezt megteszem, akkor senki sem tántoríthat el. Amikor visszaér, felnézek a papírjaim fölül, és huncutan rámosolygok. A játszma elindult! Még ma este az ágyamban lesz. - Már alig várom, Miss. Hamilton. – mosolygom rá továbbra is, és mikor kiviharzik – ismét – csak a szemeim forgatom. Ebben a nőben van ám vérmérséklet. Nem baj az, talán az ágyban még hasznát veszem. Hála a titkárnőmnek sikerült kibogozni Mia Hamilton macskakaparását. Nekem nem sikerült, ez beismerem. Szándékosan írt így, és ez tetszett. Ez annak a jele volt, hogy igenis tetszem neki. Ki hibáztatná érte, nem igaz? A vonzó egyéniségem magával ragadó, és aki egy boldogtalan kapcsolatban él, annak maga vagyok az édes bűn.
***
Este nyolckor a lakása előtt vagyok. Tudom, hogy figyelnek minket, főleg a pasija emberei, de ez nem érdekel, meg tudom védeni magam. Sok féle harci módot megtanultam az évek folyamán, boksz, karate, judo, kick-boksz, és még sorolhatnám. Eléggé beképzelten hangzik, tudom, de így van. Azonban ostoba sem vagyok, hiszen a golyótól nem tudom megvédeni magam. Szóval óvatosan járok el, és nem állok egy helyben sokáig. A lakása előtt sem szándékozom. Így megnyomom az összes kapu telefont, míg végül egy valaki beenged. Gyerekes lenne? Talán. Hatékonynak viszont nagyon az. Amint felértem elindulok megkeresni a lakását. A folyosó végén egy dupla szárnyú ajtó felett ott van a 10/A jelzés. Luxuslakás? Meg sem lepődök. Biztosan az apja fizeti. Erre a gondolatra csak elfintorodom. Én is gazdag vagyok, ez igaz, de a családom tisztességes úton szerezte a pénzét, nem így. A lakása, minden más emberek szenvedéseiből épült. Elkap a hányinger, de igyekszem gyorsan lerázni magamról. Mély levegő, három, kettő egy, és csengetek. Mikor kinyitja az ajtót, azonnal elfelejtem az előbbi gondokat. Ez a ruha! A teste, meseszép. Nem lesz gond ma, hogy ágyba vigyem, ez biztos. - Csodaszép vagy. – csúszik ki a számon, és arcon csókolom. Közben értetlenül állok a kijelentésem felett. Mikor lettem ennyire kedves, és nyitott? Mármint színészkedés nélkül. Ez a bók pedig szívből jött, igazán. - Ezt neked hoztam. – nyújtok át egy csokor vörös rózsát, egy kissé még zavart mosoly mellett. Miután megköszöni, behív a lakásba, én pedig körbenézek a szép lakásban. Igazán hangulatos, és szép. Az ember azt hinné mindenből a nagyzási mánia és a gazdagság árad majd, de ő igazán otthonossá tette. - Fél kilencre foglaltattam asztalt. – válaszolom nézelődés közben, de most már nem a lakást, hanem őt nézem. Alig várom, hogy kifejtsem ebből a ruhából! Csodálatos lesz! - Remélem a La Perle Noire Restaurant megfelel. Jóban vagyok a tulajjal. – mosolygok rá, majd megfogom a kezeit. – Ez a ruha káprázatos, és te is. – bókolok ismét. Mi a fasz van veled Brandon? Nem lesz elég a bókokból? Hát úgy néz ki nem.
Mikor kilépek az irodaépületből, csak akkor kapcsolok, hogy talán, amit tettem egyáltalán nem helyes. Nem helyes, sőt, önző. Bosszúból és hirtelen felindultságból jutottam oda, hogy belemenjek egy kétesnek ígérkező vacsorába egy idegen férfival. Még akkor is, hogy az a férfi éppenséggel meglehetősen jóképű, sármos, kedves és miegymás. Biztos vagyok benne, hogy ezt a hirtelen hozott rossz döntést a fáradságnak tudhatom be, de ennek ellenére van bennem valami jó érzés is, valami kislányos izgalom, amiért újra találkozhatok és beszélhetek vele. Ijesztő volt, hogy ilyesmin agyalok, amikor nekem nagyon is meg van írva előre a sorsom, amit nem én, nem is Isten, hanem a Hamilton-família irt meg számomra. S ha a családom még nem lenne elég, akkor ott van maga Thomas is, aki bármire képes, ha a hiúságát érzi fenyegetve. Mint azt már említettem, nem félek Thomas-tól, sem a családjától, de a következményektől, amit egy összetűzés a két család közt okozhat, attól igen. Ártatlanoknak eshet bajuk vagy halhatnak meg az én meggondolatlanságom miatt, és ezt nem akarom. Efféle zavart gondolatok közt tervezek hívni egy taxit, de ekkor megjelenik a semmiből Gabriel, a testőröm, aki készségesen hazaszállít. - Kisasszony, hazavihetem? – kérdi illedelmesen, habár mindketten tudjuk, hogy koránt sem olyan úriember, mint amilyennek tűnik és azt is, hogy mindenképp követ hazáig, ha vele utazok, ha nem, hogy biztonságban tudjon. Nem volt most kedvem vitatkozni, így csak szó nélkül beszállok, a fekete biztonsági csodába majd hagyom, hogy hazafurikázzon a luxuslakásomba, amihez apám ragaszkodott. Az emberek azt hinnék miatta, hogy egy elkényeztetett luxuscica vagyok, akit apuci pénzzel, közben fogalmuk sincs róla, hogy micsoda áldozatokkal jár az életem. Ez a lakás is annak az ára, hogy egyedül élhessek és ez a verzió még mindig jobb volt, mintha velük kellene élnem… Miután felmegyek lifttel a gyönyörűen berendezett lakásba, azonnal levetkőzöm, lezuhanyozok, majd belevetem magam a francia ágyamba és másodpercek alatt tudatlan, mély álomba merülök.
Valakikor délután van, amikor felébredek, s egy kávé társaságban feléledni látszom. Csak ekkor ugrik be a ma estére megbeszélt vacsora és az újbóli tudat, mely belém mar, hogy mekkora ostobaságot próbálok elkövetni. Sose volt rám jellemző az ostobaság vagy a meggondolatlanság, most mégis ebbe a súlyos hibába estem. Az agyam tovább zakatol azon, hogy mit kellene tennem és érezhetőn a szívem és az agyam mást akar. Viszont nem gondolhatok csak magamra, hiszen, ha elmegyek Brandonnel vacsorázni, annak ő issza meg levét, hiszen félő, hogy Thomas emberei megtámadják vagy még rosszabb… Tudom, hogy Thomas ma elutazik a városból, de ezzel együtt azzal is tisztában vagyok, hogy attól nem hagy engem megfigyelés nélkül, még ha apám ezt meg is tiltotta neki. Azt is tudom, hogy Gabriel mindig a közelben van és a segítségemre siet, hiszen ezért létezik, erre van kiképezve, de akkor Brandon tudomást szerez az életem sötét darabkáiról, ami bizonyára nem tetszene neki. Ráadásul ott van Evelyn is, Robert titkos barátnője, akinek szintén baja eshet miattam, az én önző vágyaim miatt. Hiába is agyalok most össze-vissza, az tény volt, hogy Brandon Knight ma este idejön és valami történni fog. Egy idő után tehát készülődni kezdek. Úgy teszem ezt, mintha egy randira készülődnék, ami ismét csak zavarságot, de mégis várakozást kelt bennem, azért is megtettem az ehhez szükséges mozzanatokat. Először újra lezuhanyozom és hajat mosok, majd megszárítom vállamra omló hosszú, barna hajamat, amit szétengedve, vállamra hullva hagyok, aztán nőiesen, de nem túl erősen kisminkelem magam. Azután egy kék színű koktélruhát választok magamnak, amit lassú, bizonytalan mozdulatokkal felöltök magamra, végül illő fekete tűsarkút veszek fel lábaimra. A családi hátteremnek köszönhetően gyakran vettem részt különböző összejöveteleken, party-kon, így tele volt a gardróbom hasonló ékességekkel, tehát ez a része nem volt nehéz. Nagyszerű Mia, olyan vagy, mint egy szerelmes kis csitri, aki az első bálba készül. Végül is mi baj lehet egy üzleti vacsorából, ha kérdezik? Ráadásul ez egyszeri alkalom, nem kell pánikolni! Ahogy elkészülök, hamarosan csengetnek is, és nem kell azon agyalnom, hogy „vajon ki lehet az”, nagyon jól tudom. Amint belép, az ajtón, azonnal bókkal támad, ami most mégis rettenetesen jól esik és egy pillanatra elfeledteti velem, hogy mit szeretnék közölni vele. - Köszönöm. Te is nagyon…jól nézel ki. – váltok én is át tegező hangnemre és elkerekedett szemekkel nézek rá, amiért arcon csókol engem. - Igen, az tényleg egy jó hely. - szólalok meg halkan, ám elismerősen, amikor közli velem a hely nevét, ahol asztalt foglaltatott számunkra: nagyon is jól ismerem a helyet, mint a legtöbb manhattani szórakozóhelyet. Azután újabb bók következik, és csak ekkor hatol belém újra a tudat, hogy mennyire veszélyes vizeken evezünk mi ketten és ezzel lel kell állítani, mielőtt elsodorja a víz a gátat. - Brandon…ezt ne… - mondom ki zavartan a szavakat ajkaimon, majd egy kissé eltávolodom tőle és hátat fordítok neki. Nincs más választásom, mint elmondani neki, hogy ez vacsora mégsem jöhet létre. Újra feláldozom magam a Hamitonok oltárán, de ezzel együtt azt is tudom, hogy mondanom kell neki ezt-azt a családomról vagy Thomas családjáról. De e még mindig jobb, mint egy közös vacsora következményei. - Mondanom kell valamit. – kezdek bele, majd lassan újra felé fordulok, hogy szemtől szemben álljak vele. - Nem mehetek el veled vacsorázni. – fejtem aztán ki a mondandómat nem túl bőven, annál határozottabban nézve meglepődött gesztenyebarna szemeibe. – Sajnálom, hogy iderángattalak. - Mint azt tudod, nekem vőlegényem van, és Thomas, nos…nem az az ember, aki eltűri, hogy a menyasszonya mással barátkozzon. A életem, az életünk eléggé bonyolult, amibe most nem megyek bele, de mindkettőknek jobb lesz. ha hagyjuk egymást. Higgy nekem! - magyarázom neki kissé bűnbánó tekintettel, de még mindig jobb így közölni a tényeket vele, mintha a saját bőrén tapasztalná meg a világom bosszúját. Talán ennyi is elég lesz neki ahhoz, hogy meghátráljon és megértse, ne kövessünk el ostobaságot. Habár az eszem és a szívem ismét csak ellenkeznek egymással, mégis tudom, hogy ez a helyes lépés.
Amikor ezt a tervet kidolgoztam, sejtettem, hogy lesznek nehézségek, és váratlan akadályok. Ez is egy volt abból, de számítottam rá, és volt hozzá újabb tervem. Mia Hamilton nem szereti a vőlegényét, és ez sokat segített. Láttam a lányon, hogy igazán szeretné velem tölteni ezt az éjszakát, hogy vágyik a szabadságra, mégsem teheti meg a vőlegény és a család miatt. Egy részem sajnálta is, hiszen nem ezt érdemelte, másfelől lehet ez csupán álca a részéről, és pont olyan, mint a családja. Mégis egy részem hitt abban, hogy tévedek. Ahogyan rám nézett abból tudtam, hogy a tekintete őszinte. Felismertem, ha valaki hazudik, elvégre ez a szakmám. A bűnös embereknek van egyfajta tekintetük, és rajta ezt nem láttam, csupán kemény vívódást. - Mia... – kezdem el, és megfogom mindkét kezét. Közben komolyan az égkék szemeibe nézek. - Tudom, hogy vőlegényed van, de azt is miféle ember. Te jobbat érdemelsz. – felelem neki komolyan. - Nem azt mondom, okvetlen engem, de ne hagyd magad befolyásolni egy ilyen alaktól. – folytatom az érveim, majd megsimítom az arcát. - Gondold végig. – teszem hozzá, miközben újra megfogom a kezeit. - Addig is vacsorázzunk itt. Nem kell nyilvánosan mutatkozni, ha nem szeretnél. Rendeljünk valamit,és beszélgessünk. – felelem neki, és közben villantom felé azt a bizonyos mosolyom, aminek egy nő sem tud ellenállni. Jól értek az emberek manipulálásához, szintén a szakmámnak köszönhetően. Nem egy alkalommal bizonyítottam ezt. Nagy nehezen ugyan, de beadja a derekát, és miután megterítek, meg is érkezik a kínai kaja. Ez itt New Yorkban alap ételnek számít, szinte már szimbólum. Mellékesen az én egyik kedvencem is volt. Azonban úriember voltam, így megkérdeztem Miát, hogy szereti e, és miután rábólintott erre is, megrendeltem. Az asztalnál ülve azon gondolkodtam, mégis miről beszélhetnék vele, hiszen látszott rajta, hogy tart a vőlegényétől. Erről eszembe jutott egy ügy, ami elég nagy kihívást jelentett számomra annak idején. Ez volt a Canerra ügy. Juan Canerra megölte a feleségét, mégsem volt ellene bizonyíték. Sok időmbe telt, mire nagy nehezen tudtam szerezni. Azonban az egész szélmalomharc volt. Mire jött volna az enyhítő bizonyíték, újabb akadályokba ütköztem a csapatommal. A pasi okos volt, nagyon is, és a pszichopatákra jellemző higgadtsággal is rendelkezett. Szinte élvezte a játékot, amit velem, és a rendőrséggel művelt. Az esküdt széket is megfenyegette, és közben én is, valamint a vezető nyomozó is, több fenyegető levelet kaptam, mégsem hátráltam meg. Csak még inkább elszánt lettem. Ez van most is, tudom, hogy darázsfészekbe nyúltam, de ki fogok tartani és bármit megteszek azért, hogy bebizonyítsam, az apám gyilkosa megfizessen. Ehhez sok emberen kell majd átgázolnom, páran még ártatlanok is lehetnek, tudom, mégsem hátrálok meg. Erre az egészre nem vagyok büszke, de nincs más választásom. - Tudom, hogy féltesz a vőlegényedtől, de ne tedd. – törtem meg a csendet vacsora közben. - A szakmám miatt sokszor kerültem veszélybe, elhiheted, el fogom tudni viselni, ha Thomas megfenyeget, sőt téged is meg tudlak védeni tőle. Ne tévesszen meg az öltöny, nem egy gazdag manhattani ficsúr vagyok, aki a saját árnyékától is fél. – közben erőteljesen a szemébe nézek. Fontos a szemkontaktus, ha valakit meg akarunk győzni, így van az esküdt székkel is. - Szóval van számodra egy ajánlatom, afféle megegyezés. – teszem hozzá, és egész végig komolyan nézek a szemeibe. - Mit szólnál ahhoz, ha meg tudnálak szabadítani Thomastól? – teszem fel a nagy kérdést, és látom, hogy a csinos homlokára apró, édes ráncok szaladnak. Azt mondjuk nem tudom miért hívtam éppen édesnek, de nem akarok erre a zavaros érzésre gondolni többet, abban a pillanatban. Szinte már látom, ahogyan a csinos kis fejében végbemegy pár krimi sorozat, vagy éppen a családjában lezajló dolgok, de nem éppen ilyenre gondoltam. - Semmi törvénytelen, legfeljebb, egy kicsit. – kacsintok rá, majd újra felveszem a szemkontaktust, miközben a kezeim összekulcsolom magam előtt és picit előre hajolok. - Ügyész vagyok, méghozzá az egyik legjobb. Ha elmondasz mindent róla, elérem, hogy soha többé ne zargasson. – válaszolom a szép kék szemeiben elveszve, és ismét nem értem a saját gondolataim, mért neveznem szépnek a szemeit, és miért gondolok ilyesmire. Gyorsan megköszörülöm a torkom, hogy elfedjem a zavarom. Arról sem kell tudnia, hogy évek óta gyűjtöm az információt az ő drágalátos seggfej vőlegényéről, valamint azt sem, hogy Thomas a kirakós első darabkája ahhoz, hogy megbuktassam az apját, aki az én édesapám haláláért felelt. Megmondtam nem igaz? Fel voltam készülve a váratlan akadályokra is.
Egyre nagyobb bizonytalanság vagy inkább összezavarodottság lép fel bennem, amit igen nehezen kezelek, hiszen ezek a tulajdonságok nem jellemzőek rám. Igaz, hogy a családom meghatározta azt, hogy ki vagyok, és hogyan éljem az életem, de mindig tudtam, hogy mit akarok. Mindig megvolt nekem az a bizonyos józanész, ami segített megoldani a legkilátástalanabb helyzeteket, most azonban egészen mást diktál a józan ész és egészen más volt az, amire jelenleg vágytam. Életem során megtanultam félretenni a saját belső vágyaimat és inkább a munkám volt az, amiben megvalósíthattam önmagam, de most, most kezdtek a belső vágyak felülkerekedni rajtam. Ez a férfi különös és megmagyarázhatatlan hatással van rám, minek nem igazán értem az okát, hiszen csak egy napja ismerem őt. Ismerem? Ez túlzás, de valami önző belső késztetést érzek arra, hogy igazán megismerjem. Nem vagyok egy naiv kisliba, erről a családom már kislánykoromban gondoskodott, hogy ne legyek, de Brandon minél többet jártatta a száját, én annál jobban akartam, hogy szavai megvalósuljanak. Amikor közelebb lép hozzám és megfogja két kezem, csak ártatlan tekintettel mélyedek sötét, barna szemeibe, amik valamiért bizalmat sugároznak felém. Hogyan is mondhatnám el neki az igazad? Hogyan is magyarázzam el neki, hogy Thomast nem lehet csak úgy elsöpörni az útból? És nem azért, mert képtelenek volnánk ezt megtenni, hanem csupán azért, mert apám azt akarja, hogy vele legyek. Erre nincs megoldás. Mert mi van, ha elintézzük együtt Thomast, ahogy a velem szemben álló pasi mondja? Azzal csak annak ártok, akit szeretek, méghozzá Robertnek. Megszabadulok Thomas-tól, ő pedig helyette megkapja Samantha-t feleségnek, hiszen apám mindenképp egyesülni akar a Phonix családdal. Ez nem rólam szól, még csak nem is Robertról vagy az apámról, pusztán az előnyös üzletről, ami az én apámnak mindennél fontosabb. És igen, talán magát Brandont is féltem, hiszen lehet, hogy azt hiszi, de valójában fogalma sincs, róla, beleavatkozásával, mibe keveredne bele és mi várna rá, ha elérné Hamiltonok bosszúja. Csak bólintok párat, amikor a vőlegényemről beszél és közli velem, hogy tudja nem szeretem és azt is, hogy ő miféle ember. (Dehog tudja! ) Kár hogy azt nem tudja, hogy miről van itt szó. Aztán újra felveti a vacsora ötletét, hogy akkor talán rendeljünk valamit és fogyasszuk el azt itt, a lakásomon. Akaratlanul mégis egy újabb bólintás keretében belemegyek a dologba, mert egyik fülembe ismét csak a vágy apró kis ördöge sugdos és én pedig túl gyengének kibizonyulok. - Itt nem csak erről van szó. – jegyzem meg, amikor ismét kitér arra, hogy tudja, féltem a vőlegényemtől. Közben már az egyik kedvenc kínai ételemből falatozgatok vele szemben ülve, de ez alatt is folyamatosan kattog az agyam. - Ez sokkal bonyolultabb, mint amit hiszel. – folytatom tovább még mindig elgondolkodva. – A családommal van a gond. Az apám sose hagyná, hogy elhagyjam Thomast, ezt hidd el nekem. Olyan dolgokról van szó, amit el sem hinnél, azonban nem beszélhetek róla és nem is fogok. Ajánlata mégis elgondolkodtató, hiszen annyira jól hangzik. Ha nem az vagyok, aki, akkor simán belemegyek a dologba, hiszen nem volt veszíteni valóm. - Még, ha bele is mennék, sok ütközővel találnánk magunkat szemben. Sokan segítenek Thomas-nak, beleéretve az apámat is. – magyarázom neki, de közben az is megfordul a fejemben, hogy ha apám látja, Thomas milyen könnyel elintézhető, eltávolítható, talán belátja, hogy nincs helye a köreiben és a családunkban. Apám elég határozott ember, sok mindent utál, de ezek közül legjobban a gyengeséget, főleg ha egy férfi gyenge. Ezért is nevelt kemény férfiakat a bátyáimból is, hogy sajt képére formálja őket. Nem tűrne meg egy gyenge láncszemet a családjában és talán számomra ez lehet a kiút. - Szóval legfeljebb egy kicsit törvénytelen. – ismétlem meg Brandon szavait morfondírozva és most végül is elmosolyodom elszántságán. Aztán még mindig mosolyok a határozottságán és a talán nem megalapozatlan önbizalmán, miszerint az egyik legjobb ügyésznek nevezi magát. - Komolyan, az egyik legjobb? Érdekes, én még nem hallottam rólad. – térek át most egy kicsit heccelődő stílusra, de még véletlenül se bántóra. Viszont a szavaimnak volt alapja, hiszen a családom által ismertem a törvény embereit, kik a legjobbak, legmegbízhatóbbak, legkorruptabbak, de róla érdekes mód még sose hallottam. Talán éppen ez is előny számunkra, mert talán tőle nem tartana Thomas és az apám. - Nem vagyok biztos benne, hogy ez sikerülhet vagy, hogy ez bármilyen hatással lenne a vele való kapcsolatomra. Mint azt mondtam, nagyon befolyásos emberek állnak a dolgok hátterében. Mégis kíváncsivá tettél. Mégis, hogyan képzeled ezt el? Hogy szeretnéd elkezdeni? – teszem fel végül az első kíváncsiskodó kérdésem neki. - Viszont ha mindent el kell mondanom róla, félő, hogy utána meg kell, öljelek. – teszem hozzá ismét viccelődve, habár a családom nyilvánvalóan pontosan ezt tenné. Hogyan is beszélhetnék neki a vőlegényem összes mocskos ügyéről, hogy azzal elhatároljak a dolgokat a családomtól? Egyszerűen képtelenségnek tartom, hogy elmondjam neki, ki vagyok. Habár, talán, ha megtudja kilétemet, már nem is lennék annyira izgalmas számára és magától menne el. - Mire vagy kíváncsi? – kérdezem most mégis elkomolyodva miután átgondoltam a dolgokat s talán esélyt adok a tervének. Minden esetre úgy kell intéznem az egészet, hogy a családomról semmi fontosat ne adjak ki. Igaz, hogy Thomas-tól szabadulni vágytam, de a családomat soha az életben nem árulnám el.
A terv egyre jobb úton járt, hiszen Mia ugyan kétkedve, de lassan nekiállt reménykedni az őrültnek látszó tervemben. Figyelmesen hallgatom őt a kínai vacsora közben, mondván figyelek rá, de a tervem az ő meghódításáról már régen késze áll. Thomas ellen pedig a tervem is szépen lassan elkészült. Miának fogalma sincs arról, hogy amit mesél nekem róla, már régen tudom. Aztán lassan elgondolkodik a szavamon, és kérdéseket tesz fel. Igen, a terv egyre jobb irányba halad. Az első lépés kész: érdekli Thomas eltüntetése. Amikor néha- néha egy kis vicces, vagy éppen szarkasztikus megjegyzést tesz, akaratlanul is elmosolyodom. Be kell ismernem, vonzó a lány, és nem csak külsőleg. Ha nem az lenne az apja, aki, még azt is ki merném állítani, hogy nekem való nő. - Nos, mostantól gyakran fogsz hallani felőlem, ebben biztos lehetsz. – kacsintok egyet rá vacsora közben. - A végén még velem is fogsz álmodni, olyanokat, amibe igazán bele lehet pirulni. – cukkolom kicsit, és flörtölök vele. Bevallom, nagyon imponálna nekem, ha erotikus álmai lennének rólam. Nem kéne így gondolnom rá, hiszen ő nekem csak egy eszköz, a bosszúm kiteljesedéshez, mégsem tudok csupán így tekinteni rá. - A terv egyszerű. – váltok komoly szóra. - Ha édesapád elfogult Thomasszal szemben, akkor ezt az érzést megtörjük. A legfontosabb, hogy a figyelme Thomas helyett rám irányuljon. El fogom nyerni a bizalmát, miközben Thomast rossz szemszögben tüntetjük fel, és így a végén ő maga bontja fel az eljegyzésetek, és ajánl fel nekem. – felelem komolyan. Ezt a lépést még én sem gondoltam végig. Lehet a bosszúmhoz be kell nősülnöm a Hamilton családba. A tervemhez untig elég lenne, ha a barátnőm lenne, de náluk minden csak a végletekről szól, és a rossz irányba. Azt is tudom, hogy ilyen kevés ismeretség után ijesztő lehet Mia számára ilyet mondani, hogy én, mint vőlegény, ezért gyorsan javítok. - De ne aggódj, nem tervezem nősülni. – komolyodom el. – Legalábbis egyelőre. – teszem hozzá sokatmondóan, egy pimasz vigyor keretén belül. Aztán ismét elkomolyodom. Nem akarok ennyit flörtölni vele, de nem tudom megállni, ha róla van szó. - Thomast legális úton intézzük el, ahogyan említettem. A te segítségeddel sok olyan információt meg tudnék róla szerezni, amivel börtönbe kerülhet, vagy ha okosan dönt, lelép. - De kell hozzá az álca is, hogy apád megkedveljen engem, és így Thomast kiiktathatjuk. Te pedig végre szabad lennél, és bujkálás nélkül találkozhatnánk. – mosolygok rá pimaszan, és sokatmondó tekintettel. - Már, ha szeretnél velem randizni, szeretkezni, és élvezni az életet, miközben szabad is lennél, és nem szólnék belé az életedbe. – néztem közben mélyen a szemeibe, majd felkeltem az asztaltól, és mellé guggoltam,és ismét felnéztem szép kék szemeibe. Már megint ezek a gondolatok, hogy édes, meg szép… bajban vagyok, az biztos. Mégsem tudok visszavonulót fújni, ahhoz már késő. Nem azért terveztem ennyit a bosszúm, hogy aztán meghátráljak. - Nem akarok rád akaszkodni, csak most ismertük meg egymást, de kérlek, gondolkozz el az ajánlatomon, mert én segíthetek neked. Cserébe csak annyit kérek, hogy légy nyitott, és alaposan gondold végig kettőnket. – nézek fel rá, miközben finoman végigsimítok a lábszárán. Selymes a bőre, nagyon is kedvemre való, és szinte már alig várom, hogy megtapasztaljam máshol milyen az érintése. Egyértelműen nem szabadna élveznem, és ilyenekre gondolnom, de nem tudom megállítani. Végtére is, épp az a célom, hogy magamba bolondítsam, erre pedig a szex az egyik legjobb fegyver. - Thomas minden lépéséről tudnom kell, szokásai, helyek, ahová jár, az üzleti tevékenységei. Biztos van valami, amivel megfoghatjuk őt, és édesapád előtt lejárathatjuk. – mondom komolyan, miközben felkelek, és Miára nézek. - Apránként kezdjük, és haladunk a durvább dolgai felé. Aztán… annyira lejáratjuk, hogy már senki nem fog bízni benne. – mondom komolyan, miközben az ülő Mia mellett állok, és lenézek a kék szemeibe. Valami oknál fogva tényleg segíteni akarok neki, és nem csak a bosszúm miatt. Thomast ki kell iktatnom az öreg Hamilton mellől, a tervem része, de mégis, ha belegondolok, hogy hozzáér az a mocsok… elönt a düh, és a zavar is egyben, amiért ez ennyire érdekel engem.
Furcsa érzés kerít hatalmába, ahogyan beszélgetünk, s ő percről percre felszabadultabb hangulatba kerül. Mintha vele együtt én is. Olyan megmagyarázhatatlan ez az emóció, mintha már ezer éve ismerném őt, viszont ez egyszerre irracionális és egyben nevetséges is, hiszen még csak nem is ismerem őt, egy idegen nekem. Alapjáraton jóindulatú ember vagyok és voltam, de azért a családi hátteremnek köszönhetően megtanultam egy bizonyos távolságot megtartani az emberekkel. Csak nagyon kevés ember volt, akit közel engedtem magamhoz, olyan, aki belelátott az én kis életembe, pedig nem is volt. Most mégis itt ülök az államügyésszel a saját lakásom nappalijában, aki pedig úgy szövegi a közös terveinket, mintha legalább is együtt nőttünk volna fel. Azt hiszem, ő az első ember, aki tud a Thomas-szal való viszonyom milyenségről és szépséghibáiról. Ami pedig még ennél is meglepőbb, hogy ez engem most egyáltalán nem zavar. Pedig kellene, nagyon is kellene, mert ha erről a kis „randiról” tudomást szerez a vőlegényem, avagy az apám, akkor nagy nehézségeknek nézhetünk elébe. Félő, hogy Brandon nem úszná meg épp bőrrel a történteket – hiába is állítja, hogy tud magára vigyázni -, és ezt valamiért nagyon nem szeretném. Flörtölő szavaira inkább nem felelek, és nem reagálok semmit sem, de magamban azért nem is esnek annyira rosszul, mint azt hittem volna. Mikor végre kitér a tervre – mely gondolatot még mindig abszurdnak tartok, hiszen erről még beszélnünk se lenne szabad, főleg nem ilyesmiről -, elkomolyodom és teljes figyelmemet szavainak szentelem. Mindig is jó kislány voltam, de a vágy is mindig ott volt bennem, hogy egy irányítás-és kényszermentes életet éljek, s ez most előtörni látszik belőlem. Azt hiszem, éppen az Ő hatására. Habár azt kell, mondjam a szavai eléggé kacifántosnak tűnnek, mármint nem arról van szó, hogy nem érteném őket, de az ötlete egyre jobban hajazott egy baromság irányába. - Az nagyon helyes, ilyenre ne is gondolj! – jegyzem meg neki kissé szigorú hangnemben, amikor felhozza nekem a házasság gondolatát, hiszen nincs kedvem csöbörből vödörbe esni és a szerelmi életemet egy újabb alku tárgyaként kezelni. - Másrészt, ha az nincs, el se tudom képzelni, hogy akarnál az apám közelébe férkőzni, ha még Thomas a képen van. Ez lehetetlen. – szegezem neki a kérdést, hiszen úgy tűnt, ez az egész nincs igazán végiggondolva. Fogalma sincs róla, milyen veszélyes játékot űz. - Mert tudod, olyan nincs, hogy te és Thomas egyszerre legyetek képben, hacsak nem úgy ismered meg az apámat, hogy ne tudjon rólunk, vagyis megjátszhatjuk, hogy nem ismerjük egymást. – rázom meg a fejemet elgondolkodva, habár egyre nagyobb idiótának érzem magam e szervezkedés miatt. - Te egyelőre csak a háttérből ügyködhetsz azoknak az információknak a segítségével, amiket én hamarosan megszerzek számunkra. – folytatom tovább ugyanolyan hangnemben a nagyszerű „hadi tervet”, de be kell látnom, jó érzéssel is tölt el hogy talán sikerülhet ez a teória. - Hogy mi???- húzom fel magamat és az orromat is, melyet ráncolva nézek rá, amolyan „mi a fene? „fejjel, amikor ő hirtelen vált egyet és olyan vizekre evez, amik nekem eszembe se jutnak eddig.. - Most tényleg csak erre megy ki a játék? Hogy lefeküdjek veled? – kérdezem mérgesen miközben felpattanok egy ültő helyemből újra és farkasszemet nézek vele. - Én azt hittem, hogy tényleg segíteni akarsz nekem, hogy együtt kiiktatunk egy bűnözőt a képből, de látom, te valamit akarsz cserébe és nem a törvény nevében cselekszel. – mondom mérgesen és határozott léptekkel, mint egy makrancos hölgy, megindulok az ajtó felé. Habár a szavainál jobban dühit az a tény, hogy amint elképzelem azokat a dolgokat és tevékenységeket, amiket az imént felsorolt, nem is volt tejesen ellenemre. Sőt, kirázott tőle a hideg, de nem rossz értelemben. - Most kérlek, menj el! Ezt az egészen át kell gondolnom. Majd jelentkezem, ha ez megtörtént. – teszem hozzá kissé lekezelő stílusban. Valójában persze nem ilyen vagyok, de a sértettség ezt hozza ki belőlem, meg csak Hamilton vagyok én is. Már tényleg azt hittem, hogy találkoztam egy rendes emberrel, egy segítőkész férfivel, aki ráadásul túlságosan is szimpatikus a számomra az első perctől fogva, neki pedig csak egy újabb trófea lennék az életében. De miért is zavar engem ez ennyire, amikor tudom, milyenek a férfiak? - De, ha benne is vagyok még a tervben, amint mondtam, egyelőre a háttérben kell maradnod, és nem találkozhatunk. Most pedig, ha megtennéd… - mutatok kezemmel az ajtó irányába, arra célozva, hogy most már valóban távozzon, egyedül szeretnék lenni. - …még igen sok dolgom van, amihez nincs szükségem társaságra. – teszem még hozzá halkabban, még mindig az ajtónál állva és arra várva, hogy mozduljon végre. Nagy nehezen ez végül meg is történik, amitől egy időre megkönnyebbülni érződöm. Szemében különös fények csillognak, miközben elhagyja a lakásomat. Talán megbántottam, talán túlságosan durva voltam? Ezt nem szerettem volna, de ő nem értheti, hogy milyen is az életem részének lenni? Milyen szembekerülni a családommal? Azt hiszem, jogom sincs igénybe venni a segítségét – már, ha valóban segíteni akar és nem csak egy hantaboy -, még akkor sem, hogy ma este a társaságában éreztem magam igazán embernek és azt érezhettem, hogy élek.
Kezdőlap
