Bár egy kis magány reményében jöttem ki a levegőre, most mégis valamiféle mosolyt csal Reagan látványa az arcomra. Ha másért nem akkor azért mert rohadtul zavarba jövök a hülye dumám miatt, ennek ellenére mégis jó látni egy régi arcot. Jó rég volt már. Legtöbb embert akit évek óta nem láttam, meg sem ismerném, főleg mivel napi szinten annyi ember fordul meg körülöttem, hogy egyszerűen nincs kapacitásom mindenkit megjegyezni. Aztán Rea nem egy "átlagos" arc. Ezt már évekkel ezelőtt is így gondoltam, most sincs ez másképp.
- Végülis... - felnevetek ugyan, de mivel még mindig dúl bennem a harag és idegesség és az utálat ez a szörnyű hacuka iránt, így a nevetés sokkal inkább lesz egy fújtatás, mintha valami mérges bika lennék. De ja... végülis igaza van. Mondjuk nem tudom ez mennyire javít a helyzetemen, egyre jobban kezdem azt érezni, hogy legjobb lenne ha mégis felkelnék. Bár ha pisis lesz a jelmezem legalább lesz jó okom arra, hogy lerúgjam magamról, aztán csak lopnom kell valakitől egy újat, amit még magam sem tudom, hogy miként fogok megoldani. - Hát nem tudom. Nagyon úgy tűnik, hogy te szakértő vagy benne. - mondom és elég nyilvánvaló kérdő pillantásokat lövök felé. Vajon hol nyerhetett magának ilyen szintű pisi-kaki-alkohol szakértelmet? Valójában annyira nem érdekel, hogy ténylegesen rá is kérdezzek, sokkal másabb dolgok érdekelnének vele kapcsolatban, elvégre elég régóta nem láttam őt ahhoz, hogy igazából abszolút semmit ne tudjak róla. Vajon merre fújta őt a szél az egyetem óta?
- Örülök, hogy nem voltál paraszt. - Mondom ügyetlenül, még mindig némileg zavartan, csodálom is őt amiért csak úgy ide mert állítani, még annak ellenére is, hogy külső szemlélőként elég duli-fulinak tűnhetek. Meg belsőként is. - Mármint örülök, hogy idejöttél. Szia! - ha már köszönni jött ide, akkor köszönjünk. Oké, ennél hülyébben bemutatkozni amúgy sem lehet. - Mondanám, hogy foglalj csak helyet nyugodtan, de... nem is tudom. - Ami engem illet, eléggé elbizonytalanodtam most már a hellyel kapcsolatban, főleg hogy kezdenek az idegeim is némileg lenyugodni. - Biztosan találsz ennél kecsegtetőbb helyet is. - mondom bizonytalanul, ami azt illeti elég hülyén érzem magam. Azután meg ennél is hülyébben, hogy leesik miként hangzott ez tőlem. - Ezt nem lekoptatós dumának szántam. - akármilyen meglepő is. Bár így belegondolva simán elmenne lekoptatós dumának is, lehet majd elraktározom a tarsolyomban és előveszem amikor tényleg szükségem lesz rá. - Ha gondolod, ráülhetsz a sisakomra. Nekem már úgyis mindegy. Azt meg vissza biztosan nem teszem a fejemre. - Meg is paskolom a szóban forgó tárgyat, bár van egy olyan sejtésem, hogy komplett idiótának gondol és alig várja, hogy ő rázzon le. Lehetségesen megbánta, hogy nem volt paraszt korábban. Pedig valójában miatta pörögtem így be. Egyszerűen belelkesedtem. Ha pedig túl nagy a lelkesedésem akkor végnélkül dumálok. Feleslegesen túl sokat. Ennek ellenére mégis úgy fest mintha érdeklődő lenne, ami szinte pillanatok alatt kezdi el melengetni a szívemet és lelkemet is. Leginkább csak egy felszínes "hogy vagy" és "még élsz!"-re számítottam tőle, nem pedig valódi érdeklődésre, szóval valójában ezzel annyira meg is lep, hogy hirtelen nem is tudom mit mondhatnék. Elmosolyodom. Most először őszinte is az és nem tűnök egy vicsorgó kutyának, aztán néhány pillanatnyi gondolkozás után válaszolok is.
- Végre valaki megért! - szólalok fel némileg felháborodottan, de inkább örömtelien, elvégre ő megért. Nem úgy mint más... - Esküszöm megfulladok benne, főleg odabent. Itt kint legalább levegőt kapok. - S bár ő nem érti a célzást, de én nagyon is értem, hogy ez valójában nem csak a jelmezre értendő. Tényleg nagy szükségem van már levegőre és nem csupán azért mert a ruhába fulladok bele, de azért is mert Dean fojt meg. Talán éppen ezért is örülök annyira most Rea látványának. Egy régi-új arc, aki jelen helyzetben felüdülés a számomra. Még az is eszembe jut, hogy hozzá csapódok az éjszaka további részében... már ha nem ráz le. Aztán nem tudom. Majd otthon veszekszem Deannel és megpróbálom legalább egy kicsit jól érezni magam. - Alsónemű van alatta, ami végülis mintha bikini lenne. - mosolyodom el újra. Nem mondom, hogy nem jutott már eszembe, hogy levessem ezt a nevetségesen fullasztó jelmezt és inkább alsóneműben maradjak, de amellett, hogy azért Dean fel fog akasztani egy szögre, ahhoz talán egy kicsit hideg is van. Legalábbis idekint. - A te jelmezed viszont nagyon menő! Imádom a zoknit... annyira szexi! - szélesedik ki a mosolyom a cukkolásra, mert igen... nagyon szexi az a zokni most mit mondjak? Csupán őszinte vagyok! Meg igyekszem egy kicsit kevésbé búrabaszott lenni, ha már ennyivel jobb társaságom lett.   
- De mesélj, hogy vagy?! Ezer éve... -

No tricks, just treats.

Kedvenc! Miért? Hello, mégis melyik ünnepet szerethetném jobban, mindegyik másikban van valami irtó kellemetlen is. Kezdve a karácsonnyal, amikor mindig eszünkbe jut, hogy igen, nagyon szeretjük egymást, de bizonyára még jobban szeretnénk, ha eggyel többen lennénk és kivételesen senki sem arra gondol, hogy szüljek már gyereket. Azt csak egyszer hozták fel anyáék és úgy a tudtukra adtam, hogy előbb less Rednek gyereke, mint nekem, hogy onnantól felhagytak a kérdezősködésekkel és pontosan tudják már, hogy az én hüvelyem nem fog jobban kitágulni mint amennyire kell. De nem, karácsonykor mindig eszünkbe jut Gery, az elhunyt ikertesóm, de érdekes módon Halloweenkor nem. Még úgy sem, hogy ilyenkor megemlékezünk a halottakról. Én nekem ez sosem arról szólt és Gery halála után szándékosan nem hagytam elveszi a kettőnk közös ünnepének napját. Egyébként nem ünneplem nagyon különlegesen, már a beöltözésen kívül, szóval rendszerint elmegyek bulizni és szétcsapatom magam, meg a jelmezemet is.
Jelmez. Öhm, jah. Szóval az a helyzet, hogy kivételesen nem költöttem rá az összes megtakarításomat, úgyhogy egyszerűen csak ahhoz öltöztem, amit találtam otthon. Egy kibaszott reggeliző vámpírt hoztam össze, aki még az újságot is magánál tartja. Tini már indulás előtt lefotózott a ház bizonyos pontjaink, többek között a wc-n ülve az újságot olvasva és a hűtőnél gubbasztva. És a legjobb az, hogy van egy legálisan magamnál tartott poharam, amit azzal és akkor töltök újra, amikor csak akarok, merthogy az öltözékem része!
Őszinte leszek, én végigittam a srácokkal a felvonulást, az első mélypontomat viszont már magam mögött hagytam, szóval egész józanul (????) tudok úgy dönteni már a szórakozóhelyen, hogy kimegyek dohányozni egy nyugodtabb helyre. Szerintem ez már valami berögződés nálam, mivel munkában is sokat járok ki cigizni és nem is a nikotin hajt, hanem az a pár perc nyugalom a nyüzsgő section-ök között. Egyszerűen kell, segít, hogy tovább bírjam az estéket.
Mellettem nyílik az ajtó és én lepődök meg a legjobban, mikor szemek helyett egy tetőtől-talpig asztronautának öltözött csajszit pillantok meg. Egyszerre nyűgöz le a jelmez és kezdem el sajnálni, hogy így be van öltözve. Idekint nincs meleg, de azért bent ez kegyetlen lehet, állapítom meg magamban, amíg ő megszabadul – nekem háttal – a sisaktól és elindul a hátsó kert egy távolabbik pontja felé.
Aztán beüt a felismerés. Na ne! Vagy de? Eskü először nem tudom eldönteni, hogy tényleg Leaht látom vagy sem, de mikor megfordul félig az irányomba egy random srác miatt, akkor már jobbak kirajzolódnak a vonásai. És hát egyetemista nem most voltam már és nem is tartoztunk egy baráti társaságba, de attól még emlékszek rá és rohadtul kíváncsi vagyok, hogy mi van vele. Én meg nem vagyok egy olyan csaj, aki sokat szorongana azon, hogy most odamenjek hozzá vagy ne, a pasik úgyis körül vennék, akkor meg már én szabadítsam meg őt a feltehetőleg nagyon is kedvére való nyugalmas egyedülléttől.
Nagy ledülettel megyek oda hozzá, hogy na majd jól letámadom, viszont megtorpanok meglepettségemben, mikor ő szólít le… mit tudom én, mivel, de feltételezem az előbbi pasi elcsépelt szövegével próbál engem is lekoptatni, csak én kitartóbb vagyok, úgyhogy egy nagy vigyort láthat rajtam, szám sarkában a tudatos vérfolttal. Merthogy ugyebár vámpír vagyok, vagy mi. Reggeliző vámpír.
- Hát végülis, szarni még nem szartak oda - nevetek fel a vicces egybeesésre, de ő mondta, leszarja hogy odapisiltek. Oooooké. Ez így tíz per tíz és oké, beismerem, lehet ez viccesebb így, hogy még egy kicsit ittas vagyok. Én csak feltartom a kezeimet, mikor bocsánatot kér.
- Nyugi azt éreznéd. Az rohadtul büdös és gyomorforgató még alkohollal is! - Nem tudom, miért beszélünk erről, de hát ő kezdte, én pedig szeretek értelmetlen témákról cseverészni. - Gondoltam nem leszek paraszt és megyek be anélkül, hogy köszönnék neked. Szóval ja, öhm, helló, vagy izé. Rég volt már az egyetem, legalábbis nekem - forgatom szemeimet, amit már láthat, mert épp nincs rajtam a napszemcsi. Bele is kortyolok a bögrémbe, amibe persze nem tea van, hanem épp vörösbor. Vörös… mint a vér, tudod… Hagyjuk.
- Nem tűnsz vidámnak - gondolkodok el azon, hogy lehuppanjak mellé, de ez a pisi-kaki dolog kicsit elriasztott azért. - Mondjuk nem tudom, hogy bírod ilyen ruhába, én szétolvadtam volna már benne. Mondd, hogy bikini van alatta?!

Halloween. Az év egyetlen éjszakája amikor beöltözhetünk bárkinek vagy épp bárminek, anélkül, hogy bárki ujjal mutogatna ránk és ítélkezne felettünk. Mindenki csak élvezni akarja az estét, a frászt hozni egymásra és egy nagyot bulizni. Mindegy, hogy ezt egy prostiként teszed, egy szellemként, egy csontvázként vagy éppen vámpírként. Legalábbis a legtöbb embernél ez mindegy. Nálam nem. Mivel Dean nem szívlelte, hogy ápolónak öltözzek be és esetlegesen kilátsszon több a lábamból, mint azt kellene, így aztán beszerzett nekem egy tuti űrhajós jelmezt amiben aztán tetőtől-talpig fedve vagyok. Szó szerint. De feladtam a harcot, egyszerűen nincs már erőm vitatkozni vele. Őszintén megvallva, mostanában ritkán van. Elfáradtam és egyben bele is fáradtam. Az egyetlen dolog amire jelenleg gondolni tudok az egy jó erős ital, aminek következtében még talán élvezni is tudom majd az estét.
Imádom a halloween éjszakát, az egyik kedvenc ünnepem, imádom a jelmezeket, nem csak felvenni, de nézni is őket. Éppen ezért is csatlakozunk be a New York utcáin végigvonuló parádéba, aminek a végpontján a város egyik legnagyobb és legijesztőbb bulija található. S bár nem én vagyok a legnagyobb partiarc, soha nem is voltam, főleg Deannel, a partigyilkossal az oldalamon, mégis ezen az éjszakán megteszek minden tőlem telhetőt ahhoz, hogy élvezni is tudjam a bulit.
- Megyek megkeresem Biancát... - kiáltok is fel, ezzel aránylag túlkiabálva a zenét, ám mielőtt még ténylegesen hátat fordíthatnék a férfinak, érzem ahogy megragadja a karom és visszahúz. Türelmetlenül pillantok fel Dean-re, valójában nem Biával akarok találkozni, csak szükségem van egy kis levegőre és térre... tőle. Ezt persze nem mondhatom meg neki. A korábbi veszekedésünknek köszönhető nyugtalanság és idegesség még tisztán látható rajtam, de nem haragszom rá. Csupán szükségem van egy kis egyedüllétre és egy italra, amit meg jobb inkább meg sem említeni neki, mert aztán végképp nem fog hagyni elmenni.  
- Írd meg neki, hogy hol vagyunk, nem kell keresned. - Mondja ezt ő, akárcsak egy kecsegtető ajánlat lenne, pedig nem az. Legalábbis nekem nem.
- Már megbeszéltük, hogy kint találkozunk. - Felelem csak a lehető legnyugodtabb hangnemben, még annak ellenére is, hogy túl kell kiabálnom a zenét, de a férfi még mindig nem enged, csak táncolni próbál velem, mintha meg sem hallotta volna amit mondtam neki. Vagy inkább csak nem érdekli, hogy én mit akarok. - Dean, engedj el! - A hangom most jóval türelmetlenebbül csendül fel, majd amikor a férfi  még mindig nem tágít, egy hirtelen mozdulattal tépem ki a saját karom ujjai közül, majd pedig olyan gyorsasággal tűnök el a tömegben, hogy meglepődnék ha követni tudna, főleg az az alkoholmennyiség után amennyit már a szervezetébe vitt.
Bár tényleg szívesen mennék először is a bárpulthoz, hogy szerezzek magamnak valami erőset, most mégis inkább a friss levegőt választom, ha másért nem is, mert úgy érzem besülök ebbe az átkozott jelmezbe és legszívesebben az egészet rúgnám is már le magamról. De tudjuk, hogy az mivel járna...
Végül aztán a szórakozóhely hátsó kijáratán viharzom ki, ahogy a levegőre érek, körülnézek, majd le is kapom a fejemről az ostoba sisakot. Mérgesen fújom, vagy inkább fújtatom ki a levegőt, aztán megindulok... valamerre. Én sem tudom merre, igazából csak a tömegből próbálok kikecmeregni, amikor viszont ez végre meg is történik, még mindig ingerülten vágom földhöz a dilis űrhajós sisakot, majd pedig jobb ötlet híján, én magam is leereszkedek mellé a fal tövében, hogy aztán idegesen meredjek ki a fejemből, anélkül, hogy valójában bármit is néznék... vagy épp látnék. El sem hiszem, hogy sikerült még ezt az éjszakát is elcsesznie!
- Tudod hányan pisiltek már oda az este folyamán? - Hallom egy számomra idegen férfi hangját felcsendülni, de mivel nem szentelek neki sok - avagy semmi - figyelmet, így szerencsére a csávókám hamar lelép. Csupán akkor rángatom ki magam a saját bambulásomból, amikor a szemem sarkában ismét megpillantok egy emberi lényt, de még mielőtt újabb marha megszólalásban részesítene, úgy döntök, hogy megelőzöm.
- Tudom, hogy sokan pisiltek ma már ide, de leszar... - om! Elnyelem a mondat végét ahogy megpillantom az ismerős arcot. - Bocsi. - Teszem hozzá egy bocsánatkérő pillantással. - Nem hiszem, hogy bárki idepisilt volna... ha ez számít. - Még meg is rántom a vállaimat, holott hamar kiül egyfajta zavar az arcomra, nem biztos, hogy a pisiben való ücsörgésről akart beszélni velem amikor eldöntötte, hogy idejön hozzám. Mondjuk nem biztos, hogy ez a legjobb témanyitó, de gondolom már mindegy.

No tricks, just treats.