“Everyone discusses my art and pretends to understand, as if it were necessary to understand, when it is simply necessary to love.”
- Ó, igen? – Virul a képem, és a tarkómat vakarva akad össze a tekintetem a copfos másikéval. Drake metszett szemei megtelnek játékos fénnyel, és látszik, hogy igyekszik nem kiengedni a kikívánkozó nevetését. - Most mi van? – Értetlenkedik Troy tudva, hogy rajta virul a képünk. - Semmi… - Ne basszatok fel, min röhögtök?! Hanyagul megvonom a vállamat, készen arra, hogy Drake-kel karöltve ismertessük Peterrel a nem elhanyagolható kulisszatitkokat. - Csak értékeljük, hogy vannak olyan futárok, akik nem szeretik, ha a vevő éhen hal – Peterre lesek, majd a dobos felé biccentek. – Ez a fazon minden futárok szégyene! Ha sokáig folytatta volna, miatta kellene bevezetni a kötelező, nem szimplán az opcionálisan választható borravalót ösztönzésképpen. - Túl kényelmes, nem véletlen dobos... Felállnia se muszáj ... - Akkora rohadékok vagyok – bármennyire szívjuk a vérét a szarságaival, ő maga is tisztában van a hátrányaival vagy az ergya kompetenciáival. Épp emiatt nem áll neki pöfékelni vagy morogni, neki is ugyan úgy fültől fülig ér a vigyora, mint nekünk. - Gondolná a paraszt, hogy az ételkihordáshoz nincs szükség egyetemi végzettségre – fordítok neki hátat, hogy a motyómat feltúrva keressek elő egy doboz cigit és a telefonomat. – De ezen felül nincs vele probléma, jó gyerek, csak egy ősember – ősember és néha úgy érzem, hogy iq téren is azoknak a szintjén áll, és úgy tud viselkedni, mint egy értelmifogyatékos idióta két bites aggyal, akinek még el is mentek otthonról. De már jó rég, és azóta se akarnak hazatalálni. Ravasz vigyorral vonok vállat és egy újabb szál cigit perdítek a számba. - Azt hiszed véletlenül voltam én a légy a falon, akárhányszor összeültünk a Saxoval? – Teszem fel a néhány millió dolláros kérdést. Nem csupán azért voltam csendben, mert nem volt mit mondanom – na meg… mert nem is volt mit mondanom – vagy mert kellemetlenül éreztem magam az új közegben. Aligha érdekel engem, hogy kik között vagyok, ha van véleményem és mondanivalóm, akkor jár a pofám. Viszont céljaim, na azok voltak, és hiába, hogy akkor még elsődlegesen azzal voltam elfoglalva, hogy hozzam azt a szintet basszeron amit vártak tőlem, felcsillant egy lehetőség, amin rajta kellett kapnom. Figyeltem. Vadásztam. Prédámként Peterre, és világossá vált, hogy a segítségből lehetőségek lesznek, majd célok. Úgy néz ki, hogy zenében elvész az aranyszabály, hogy házi nyúlra nem lövünk, és már az első próba alkalmával rádöbbentem arra, hogy mi keresnivalóm van nekem közöttük: a saját kis világomat kell építgetni, amiben Peter is helyt kell kapjon. Kell a Wanderesbe. Szemét módon húztam hasznot abból, hogy bizalmat szavaztak nekem egy átmeneti időszakra, most pedig meg kell mutassam Peternek azt, hogy milyen lehetőséget tudok neki nyújtani. Számolok vele, hiába, hogy a műfajunkon belül még nekem se bizonyított, de nehéz elképzelni, hogy a megérzéseim tévútra csaltak. Annál többet húztam már le az iparban, és látom benne azt a pluszt, amit még Jake se volt képes produkálni, pedig mind idáig messze ő volt a legproduktívabb és legkompetensebb tag ritmusgitáron. Ha Pete már csak az ő szintjét képes lesz hozni, nyert ügyünk van. - Ez nekem is új – ingatom a fejem, s hiába, hogy tényleg nem szoktam embert enni és inkább szarok bele mindenbe – egy darabig – jobb a békesség alapon, tagadhatatlanul hajlamos vagyok az asztalborogatásra. Ritkán önti el igazán a szar az agyamat, de akkor nagyon. – Úgy néz ki téged is bevitt a zöld erdőbe a… rosszfiús... sármom? Mi a fasz?! – Hörrenek, mintha a saját magam komikája akasztana ki egy pillanat alatt. – Ekkora faszságot is csak ti tudtok kitalálni. Jó ég! - Meglepődnél, Pete! – Mutat rá Troy vigyorogva, az én képem viszont ezzel egyidejűleg válik szigorúvá és komorrá. Összeszorított állkapoccsal ingatom alig észrevehetően a fejem, épp csak annyira, hogy Troy vegye a lapot, nem kell mindenről feleslegesen és túl sokat pofáznia akkor se, ha olthatatlan vágyat érez iránta. Ugyan nincsenek hatalmas titkolni valóim, a legkényesebbek javát többek ismerik – csak nem teszik szóvá – és azt hiszem soha nem is tagadtam, ha valaki rátapintott a lényegre. Viszont nem kell, hogy már az elején elriasszam Petert magunktól. Nem hülye gyerek, sejtheti, hogy nem élek se én, se a többiek szent életet… címeres ökör, aki ezt gondolja. Majd idővel ő is szembesül a problémákkal. Addig pedig nincs más dolgom, mint elhitetni vele, hogy pont akkora szüksége van neki ránk, mint fordítva. Minden eddigi „prédámmal” ellentétben ő az első, akiben érzem a vágyat, hogy kiakarjon szakadni a mindennapokból, azt, hogy tényleg zenélni akarjon és ha már lehetősége van rá, akkor azt nagyban csinálja és ahogy mi, ő is egyfajta szenvedéllyé tegye a hobbit, ne csak egy kellemes időtöltéssé. - Minden vágyam... – sóhajtok. - Mintha nem lenne már önmagában is kész cirkusz az életem – forgatom a szememet. Tipikusan az a fazon vagyok, akinek soha semmi nem sikerül vagy nem jön össze elsőre, esetleg úgy ahogy szeretné. Ellenben minden szar megtalál, nekem pedig esélyem sincs menekülni, amikor lavinaként a nyakamba ömlik az egész és úgy próbálok túlélni. - Üdv a családban! Sehol máshol nem fogják annyira értékelni a taknyos orrodat vagy a kölyök létedet, mint itt – ritka, de nem kivételes, hogy alig öt perc telik el, már olyan érzése van az embernek, mintha egy jól összekovácsolt „egész” lennénk, tökéletesen felosztott szerepkörökkel. Az egy dolog, hogy én mind a két oldalon ismerős vagyok, az enyémek és Peter esetében is, az viszont még így is meglepő, hogy újként képes olyan lazán kommunikálni velük a letámadás ellenére is, mintha nem ez lenne az első alkalom a pofa vizitre. - Akkor legyen ez az én életfilozófiám – adom be a derekamat, ha már filozofálgatásról van szó. Mondjuk ki, ezek mégiscsak tervek, nagyratörő álmok és vágyak, de nehéz mindezt gondolat szintjén magamban tartani úgy, hogy tisztában vagyok vele, tényleg eljuthatunk az említett stadionig és még annál is messzebb. Csak tenni kell érte, akarni és haladni. És ez a folyamat elkezdődött. - Remélem a próféta szól belőled mert a miénk minden, csak nem könnyű... Letennéd az arcodat, ha tudnád... – márpedig idővel tudni fogja, mert ha nem én, akkor valamelyik nagy eszű úgyis mesélni fog. Na nem, mintha titkolni kellene bármit is, de ez a sztori tényleg a legnagyobb bullshit-ek egyike. Kíváncsian pillantok hol az ő, hol a másik három képére, miközben az utóbbi idióták is pont olyan beleéléssel hallgatják saját magukat, mintha az első alkalom lenne, hogy ilyen stílust, ilyen hangerőt produkálnak előttük. Mint három tapasztalatlan, újonc tök fejű... És hiába, hogy a bárgyú pofájukat látva szívem szerint lehúznék nekik egy-egy tockost, mégis megmosolyogta, hogy nem csak a színpadon élvezik a zenénket, de visszahallgatva is. A „nem rémít meg” ösztönösen fűzi össze a vén róka tekintetünket, még egy somolygó mosolyt is elnyomok. Úgy be lesz fosva, mint a kurva élet, főleg, ha nem komfortos még teljesen a témában... - Emlékszek én az első igazi koncertünkre nagyközönség előtt. Zabszem nem fért a picsámba és úgy nyervogtam végig az első két számot, mint egy girhes, bagzó macska – nem tudom kihagyni. – Mázlid, hogy Drake mögött van már néhány év – ha valaki, akkor ő bármiféle szarból kikanalazza, visszahozza, áttereli, csak figyeljen rá eléggé. - Ja?! – Lököm távolabb a laptopot, hogy annak helyére telepedjek...mert székre tenni a seggemet, oda ahová való, derogál. – Azt gondolod, hogy mi nem alapozunk tisztességesen? – Vigyorgok. – Megiszod a fejenkénti adagot, máris Gary Moore-i magasságokba fogsz törni... Vagy egyenesbe – mutatók a földre. - Ezt meg – húzom ki az usb-ből a kis kütyüt, és a kezébe nyomom. – Vidd! Ami kell róla, szedd le. Aztán nem feltöltögetni a YouTube-ra! – Van ott már néhány a jobbak közül, ráadásul az önjelölt operatőrök is szeretik rögzíteni a koncerteket manapság. Talán nem véletlen szaporodott meg a közönség? - Jake? Jegyzetelt volna? Nem volt szokása ilyen mélységekbe menni. Általában Drake melójából élt – aki már fordul is, hogy előcincálja a táskájából az Ipad-et. - Minden számnak nálam van az anyaga és ha van annyi esze – les rám Drake némi megvetéssel – akkor fel is tette arra. - Mit gondolsz, plusz tiszta alsót is hordok magamnál zsebben, null24? - Ha engem kérdezel, néha nem ártana... ha már a gumi elfér. A Brisard egy fertő amióta megtalálta azt a szőke babácskát... - Jaj, csak fogd be a szád és baszódj meg, inkább… Nem, nincs rajta, de át küldöm őket, ezen nem múlik... Ha bármi pluszra van szükséged, hanganyagra, lelki fröccsre vagy gyakorlásra, keresd őt – biccentek a másik felé. – Nála jobban senki nem ismeri a zenéinket – elvégre nem csak én, de ő is nagyban kiveszi a részét azok megszületésében. Számos alkalommal töltjük együtt a barinstorming-ot, de vannak egyéni projektjeink is. - Ne’, öcsipöcsi – kutyának meg tessék, mi? – a könnyebbség kedvéért „guitar hero” féle videót is csináltam a legtöbbről. Jake elődje csak így tudott bármit is megtanulni. Borzalom. Ha neked megy az akkordok olvasása, akkor ezt a doksit nyisd. Itt lesz az összes szám, A-Z-ig – mutogatja neki a kütyüt, majd belekapaszkodik egy kottaállványba és annak fém lapjára fekteti, hogy akár egy papír verzió, kéznél legyen, ha lapozgatni szeretné. - Baszassuk? Baszassuk! – Lendítem a karomat a hangszerek felé, és szerencsére nem kell kétszer mondanom, ki-ki megy a sajátért. - Nem magunkért, Peterért próbálunk. Segíts neki, ha szükséges – adom ki az ukázt Drake-nek. Nyilván elsőre nem lesz olyan, mint megszoktuk, fel kell vegye a tempót, mint ahogy nekünk is az övéhez kell igazodnunk, de nem hiszem, hogy probléma lenne belőle. Ha lesznek is olyan taktusok melyek üresen maradnak, a világ nem áll meg, majd összekovácsolódunk. Néhány szám, néhány perc kínlódás, az első nap viszontagságain kell túl esni és utána menni fog minden, mint az ágyba szarás. - Nézzük az előbbit, az már benne van a fejedben... Jó esetben... – tekintve, hogy kétszer lejátszottuk. Amint elfoglalta mindenki a helyét, Troy felé lesek, aki apró biccentéssel veszi a lapot, s némi cintányér kocogtatással megadja az első hangot a két gitárnak...
The one caught everyday. A hopeful hero's speech won't stop the years you bleed. I am a hurricane, An Army strong as one As they sit back and laugh; The one you left has just begun.
Nothing left, now I'm feeling numb
And just like you, I couldn't love someone Tere is no one, I can belong to
★ kor ★ :
27
★ elõtörténet ★ :
i build my life of broken bones
not living for this anymore, you want a fight I'll bring a war... they laugh at me because i'm different; i laugh at them because they're all the same.
"I don't need therapy, i just need to play my guitar."
-No para. Nem szokok rá. Nem szeretek késni. Tudod futár voltam. Szakmai ártalom...-röhögök egyet, mintha akkora karriert futottam volna be pizzák kiszállításával. Bánja faszom. A sok bánatképű korombelivel ellentétben én legalább tudom milyen gürizni a pénzért, nem úgy mint ők, akik lelkesen koptatják az egyetemet, hogy aztán majd lekoppanjanak a való élet szépségeiről húszon faszom tudja hány éves korukban. Egyébként sem célom elbaltázni a lehetőséget, hiszen azt érzem, hogy itt tényleg meg van a lehetőség arra, hogy legyen ennek a zenélés témának értelme és bár anyám szerint a kis csitrik nem álmodoznak annyit és akkorát, mint én. Mindegy. Majd meglátja, vagy tarkón basz és azt mondja, hogy 'én megmondtam hülyegyerek' aztán megy tovább minden a maga útján. Ricky kérdésére vigyorogva pillantok rá. -Hagyjál, túl gyorsan kiismertél bassza meg.-a fejemet ingatom, bár nem vagyok egy egy nagy rejtvény, de azért ez tényleg durva, hogy ennyire könnyen átlát rajtam vagy csak egyszerűen tényleg ekkora a hasonlóság közöttünk. Az idő indokolatlan elverése mindig az erősségeim közé tartozott, bár Wendy óta egészen mást jelent a számomra a kellemes időtöltés. Talán kellett nekem, hogy akkorát essek pofára, mint ahogy az sikerült, hiszen az rakott igazán irányba és anélkül most nem állnék itt egy új banda küszöbén. Egyelőre azt mondanám, hogy most érkeztem meg a jó helyre. Olyan természetesen tudom felvenni a ritmusukat, mintha nem is ez lenne az első találkozó és itt legalább nem kell azon aggódnom, hogy ha megered a nyelvem, akkor netalán valaki a lelkére veszi majd, hiszen megérzésem szerint visszakézből kapom majd a verbális szájast, hogy jobb belátásra térjek. Nekem pedig azt hiszem erre van a legnagyobb szükségem. A szavaim nyomán látványosan kirajzolódó döbbenet a srácok arcán hamar kizökkent és nem is tudom megtartani a fapofát, Ricky horkantására elnevetem magam mielőtt megnyugtatnám őket, hogy nem vagyok olyan kulturálatlan mint amilyennek első ránézésre tűnhetek. "Kis szaros", csak idő kérdése volt, hogy hasonló jelzőt kapjak, úgy tűnik itt is én leszek a kölyök a csapatban, bár ebbe a szerepkörbe már rég beleszoktam. Egy szórakozott mosollyal hallgatom baráti acsarkodást miközben lustán bele-bele szívok a cigimbe. -Tőled rettegnek?-kérdezem Ricky-t a szemöldökeimet felvonva.-Baszod, hát szólhattál volna, én meg bedőltem ennek a rosszfiús sármodnak.-sóhajtok mintha egy világ most tört volna bennem össze. Troy szavaira pedig ismét nevetnem kell. -Jól van majd legközelebb, ha este csörög a telefonom majd annyit kérdezek, hogy gitárt vagy ásót hozzak...-vonom meg a vállaimat. Ricky sokaknak úgy tűnhet, mintha szarna bele mindenbe és csak elbaszná az időt, amíg be nem kopogtat a kaszás, de én láttam már belőle annyit, hogy minden fenntartás nélkül merjek erre az egészre, a bandára meg rá alapozni. Bármennyire is szedett-vedett legyen a társaság mindenki jó okkal van itt ebben nem tudok kételkedni, ahogy abban sem, hogy nem véletlenül esett rám Ricky választása. Mondjuk ez még csak egy próba és nyilván nem garancia az ég világon semmire, de szerintem ez klasszikusan az a csürhe, akinek elég egy potenciálisan jó alap, a többit meg segítenek kiépíteni. Dicsérő szavaira, miszerint pontosan én kellek ide bólintok néhányat és másokban talán pontosan ez a néhány szó indítana el egy lavinát, hogy elkezdjenek szorongani, de az én lelkemet inkább megsimogatja, hogy tényleg meglehet bennem az, amivel kitörhetek a mókuskerékből. -Ha egyszer kiégsz a hajtásból mindenképp gondolkozz el rajta. Vándorcirkusz is lehetünk.-és ezzel be is fut az utolsó, akivel még nem találkoztam. Benji gyakorlatilag azonnal úgy dönt, hogy haverok vagyunk, ami ellen nekem semmi kifogásom sincs, sőt, örülök, hogy nem feszeng senki amiatt, hogy én ide most becsöppentem. Szisszenve nevetek egy rövidet. -Sneezy, kis szaros, tengerimalac... baszki... máris családtagnak érzem magam.-ilyen rövid idő alatt még az életben nem aggattak rám ennyi jelzőt, de bánja a faszom, amíg jó a hangulat, egyébként sem veszek én magamra ezekből semmit, hiszen tudom hol van a határ a haveri ugratás és az igazi pofátlankodás között. Az egyiken röhögök, a másikra elpattan az agyam. Az időközben elszívott cigim a hamusban köt ki és inkább egy üveg vizet veszek magamhoz, amíg lecseng a pezsgés, amit a jelenlétem okozott. Ricky-t hallgatva ha akarnám sem tudnám elfojtani a mosolyom. Fasza. Végre. Tervek és célok. Ebben reménykedtem. -Nekem cseszettül filozófia szaga van és kurvára tetszik. A könnyű út pedig sose a sikerhez vezet.-ebben pedig burkoltan benne van az is, hogy rám számíthat munka terén, hiszen rohadtul nem azt várom el senkitől sem, hogy valaki hozzám bassza a jó életet és mindent, amiről most még csak álmodok. Jó is, hogy egyből indítja a felvételt, mert hirtelen nem is tudnék neki mit mondani. Én azért rezzenek össze, mert a többiek is így tesznek és ők ijesztenek meg egy pillanatra. Ebből persze gyorsan összeszedem magam és követem az alakot, akit kell a szemeimmel. A hüvelykujjamon a bőrt tépkedem koncentrálás közben. A második videóból már jobban látom, hogy mi is lesz a dolgom. Nem kivitelezhetetlen bár az idő szűkös, de bánja faszom megoldom majd. -Jó... öhm....-kezdek bele a videók után lerakva az üveget és inkább gyújtok még egy cigit, mint egy rendes láncdohányos. -Ráérek. Nem rémít meg, bár a büdös kurva életbe nem zenéltem ennyi ember előtt, de majd leverek egy felest és nyomathatjuk. A pendrive-ot akkor elvinném legalább amíg otthon felmásolok mindent de át is küldheted, ha nem akarod kiadni a kezedből, illetve egy szám listát, hogy miket kell tudnom ezek közül a következő fellépésig. Szólok Evy-nek, hogy a koncertig nem megyek dolgozni és akkor rá tudom szánni a napjaimat a gyakorlásra. Ha esetleg Jake régi akkordokkal jegyzetelt szövegei megvannak, az gyorsítana egy kicsit a folyamaton, de ha nincs, akkor is megoldom.-vonom meg a vállaimat miközben az ajkaim közé fogom a cigimet és egy nagyot szívok belőle. -Baszassuk!-csapom össze a tenyereimet a számból lógó cigivel, vigyorogva mielőtt az orromon keresztül kifújnám a füstöt. Kurvára megjöttünk, emberek.
“Everyone discusses my art and pretends to understand, as if it were necessary to understand, when it is simply necessary to love.”
- Azért ne bízd el magad – figyelmeztetem szórakozottan. Általában a „dehogy késtél” és az „ugyan semmi baj” megjegyzésekkel szoktuk elkapatni egymást, de főleg az új suhancokat, akik zenélgetni ugyan akarnak, de komolyan már basznak venni bármit is. Valószínűleg ezért lett Benji is konzisztens késője a csapatnak és szó szoros értelmében egy világi lusta disznó. Míg eleinte két-három perccel csúszott le az elvárt időpontokról, örült is a fejének, hogy mekkora király, idővel ezek az elhanyagolható percek tíz-húsz vagy még annál is hosszabb időkbe váltottak, mert nyilván mindannyian ráérünk...Ráérünk Benjire és az ő lomhaságára, nemtörődöm hozzáállására. De persze a mi sarunk és mi vagyunk a faszok, amiért legyintgettünk, hogy „semmi baj, ennyi nem számít, majd jössz”. Csak azzal nem számoltunk, hogy a tíz-húsz percek nemcsak, hogy állandó jellegűvé válnak, ráadásul sokat is számítanak. Ilyenkor jön jól, hogy konyítok a basszushoz, és ha tényleg túlzásba viszi a lógást, addig én szolgáltatom a ritmusszekció ezen részét. Aztán vagy felbukkan vagy nem, én meg vagy letépem a fejét vagy nem. - Otthon, mi? – Csúszik feljebb a szemöldököm, arcom gúnyos grimaszba torzul. Valami azt súgja, ha már annyi a hasonlóság közöttünk, mint látszik és azt én gondolom, akkor nem kell féltenem attól, hogy esetleg belefulladna az unalomba... főleg nem odahaza. Az viszont kurva Isten, hogy ha sikerül nagyot húznunk vele és megtaláljuk egymásban a számításainkat, akkor én nem is fogom hagyni, hogy unatkozzon. 0-24-ben zenélni fog. Velünk. Nem féltem őt az enyémektől. Drake és Troy emberekhez való hozzáállásával általában nem szokott baj lenni. Ha valakik, akkor ők tökéletesen tudnak és akarnak is alkalmazkodni az új arcokhoz, elvük pedig, hogy addig váltogassák egymást, amíg van lehetőségük és nem jövünk egyenesbe és tartunk ott, hogy a zenei piacon is eladhatóak legyünk. Akkor már nem fogják elnézni ők sem, ha valaki nekiáll sírdogálni mert fél a közönségtől, elvégre nyilván harapnak – voltaképp némelyik tényleg harap, nem egy véraláfutásom köszönhető a legszebbjüknek – lámpaláza van vagy szimplán „nincs kedve” aznap zenélni. Ezért se tartok attól, hogy Peter esetében milyen lesz a fogadtatás és a beszoktatás – mint egy kibaszott óvodába, komolyan – mert tenni fognak azért, hogy hamar otthon érezze magát közöttünk, ha mással nem, hát a groteszk jelenségükkel. Felnőtt külső, az is a zordabb fajtából, taknyosokat idéző viselkedéssel... Jól kifognak jönni egymással, és bár Petert nem ismerem annyi ideje, mint kellene és annyira se, mint szeretném, de az eddigiek alapján úgy vélem, közénk tartozik. Reakciójából ítélve nem is lövök mellé. Félrebillentett fejjel, cigifüstöt pöfékelő horkantással asszisztálom végig a másik kettő arcára kiülő döbbenetet. - Csukd be a szád! – Magam elé nyújtott kézzel, ügyelve, hogy ne égessem meg az izzó bagóval, vigyorgó pofával zárom össze Troy száját az álla alá csapva egyet, mielőtt még kiesne rajta. Fogai éles koppanással koccannak egymáshoz. – Lelátni a picsád lyukáig, ember! - Nézd már, a kis szaros még belénk köt! - Valahogy érvényesülnie kell közöttetek. Ha ne bánts virág lenne, az lenne a bajod, hogy kis nünüke, és élve felfaljátok őt. - Bocs, az te vagy. Ne higgy neki! Jófejnek tűnik meg segg vonzónak a hülye nemtörődöm stílusával, de rettegnek tőle az emberek... – mutogat felém grimaszolva, sokat sejtető pillantásokkal. - Ja. Ő is tudja már, hogy unalmas perceimben embereket ölök halomra. Rémlik, hogy nekem nem új arc? – Szinte hallani a ciripelő tücsköt a távolban. Sutyorogva hajol közelebb Peterhez. – És jó színész is! – Jaj, baszd meg magad, add már fel! – Billentem meg ujjheggyel a homlokánál, és még mielőtt tovább produkálná magát, arrébb lépek Péterrel az oldalamon, hogy gyors összefoglalóban mondjak neki néhány szót a jelenlegi – és általános – lehetőségeinkről, vagy épp a tagokról, mert velük se árt tisztában lenni, ha már nem csak dísznek tartom őket. - Az. És még nem láttál mindent – értek vele egyet határozottan, és egy pillanatig se szeretném azt az érzést kelteni, hogy nem vagyok megelégedve a társasággal. Úgy ahogy van, kerek egészet alkotunk egy-két kisebb vagy nagyobb buktatót leszámítva, de még ezek ellenére se mondhatjuk azt, hogy nem állna össze a banda. Mind tehetséges, a maguk műfajában kiemelkedők, a zenék pedig jók. Kell ennél több? - .... mhm – rázom a fejem füstöt fújva, majd egy apró fejrándítással eltüntetem a szememből az az elé belógó hajtincseimet – máskülönben nem hívtalak volna. Ahogy zenélsz, az… - nyomom el a cigit a hamutartóban, amit aztán a szemetesbe pöckölök. – Az kell nekünk – ennél jobban nem kívánok most bele menni. Első körben ismerkedjen meg a többiekkel. Már önmagában nekik is van egy olyasfajta „bájuk”, ami pillanatok alatt magával ragadja az embert. Lelkesek, fiatalosak, lendületesek, ízig-vérig rockerek. Talán Peter előtt is kinyithatunk ez által egy új ajtót. - Azt hiszem állatkertet alapíthatnék lassan – van gorilla, görény… még egy idegesítő kis majom is Benji személyében, aki úgy spanol össze két pillanat alatt a másikkal, hogy azon még az én szemeim is fennakadnak hasonlóan, mint korábban a másik két ököré Peter reakciója hallatán. Ha valaki, akkor ő soha nem állt egy nagy haverkodós fazon hírében, Jake és az ő első találkozása is kis híján katasztrófával ért véget, és gyanús volt, hogy zsákban végzik a közeli kukák között… ha pedig nem egymást nyírták volna ki, akkor megtettem volna én helyettük. Végül megtartottuk a párterápiát, azóta egymás ellen bőgnek és sápítoznak, mint a fürdős kurvák, amiért Jake lelép. Sose lehet tudni, miből lesz a nagy szerelem… A basszeros csillogó szemekkel fordítja felém a fejét. - Imádom! Ugye megtartjuk? - Mintha egy tengerimalacról beszélnénk – még egy állatkerti tag. De az még mindig kérdéses, hogy mi lesz zeneileg a véleménye. Attól még, hogy emberileg tökéletesen közénk passzol, még nem jelenti azt, hogy a zene is olyan testhez álló lesz neki, mint szeretnénk. Én pedig semmit nem fogok erőltetni. Ha esetleg nemet mondana, én azt is elfogadom. Míg Benji lassan a többiekhez oldalog, Peter pedig a víz jótékony hatása mellett dönt, én a hátizsákomból kaparom elő az ütött-kopott laptopomat és egy pendrive-ot. Bluetooth be, a hangfalak pedig már jelzik is, hogy köszönték szépen, nem kell kétszer kérni, hogy kapcsolódjanak. - A filozófia? – Emelem tekintetemet a plafon felé, kezemben a géppel pedig az egyik asztal szélére ereszkedek. – Elég keményen dolgozni ahhoz, hogy eljussunk a Wembley-ig. Már ha ez filozófia. Nem reménykedek – jelentem ki - az a gyengéknek való. Én teszek érte és kidolgozom a belemet azért, hogy ezeket a srácokat eljuttassam egyszer oda, még ha jelenleg nem is áll úgy a szénánk… - olyan határozottság csendül a hangomban, ami még engem is meglep, de látok valamit Peter szemeiben, ami még inkább arra késztet, hogy ezt nagyban kell csinálni. Talán tényleg eljön az ideje annak, hogy egyenesbe jöjjenek a dolgok. Kilátásba, elérhető közelségbe került egy menedzser is, aki valószínűleg a tökeimnél fogva fog fellógatni valahova, ha megtudja, hogy az ő gitárosára fáj a fogam. De ezt majd lemeccseljük akkor, ha ott tartunk. - Van egy szórakozóhely… Brisard a neve… néhány éve vagyunk rendszeres fellépők, ha akarnának se tudnának kirobbantani onnan bennünket. Szerencsére kötnek oda kapcsolatok, nem hazudok, egyelőre ez tart minket legalább ezen a szinten. Mi vagyunk a bevételiforrásuknak úgy a hetven százaléka. Ezer, ezernéhányszáz fő per este. Főleg péntek-szombat-vasárnap, szezonban hétfő, kedd is. Nyilván minden estét nem vállaljuk, a lófasznak is van vége, na meg kell a többi csapatnak is a lehetőség, de most kétszer dupla este előtt állunk… nem tudom mennyire elrettentő, vagy ráérsz e egyáltalán. Remélem szereted a hangerőt – Vetek rá egy pillantást, majd rácsapva a space-re, az addig előkeresett koncertfelvétel elindul, a hangfalak pedig bőgve, üvöltve aktiválják magukat. Szemem sarkából érzékelem, ahogy Drake és a másik kettő ijedten rezzennek össze. Be ne szarjatok már… - Ezt a fazont kell figyelned – kocogtatom meg a képernyőn Jake alakját, majd arrébb húzódok, hogy a másik három is eltudjon helyezkedni, akik mint egy sáskaraj sorjázzák meg a kettős kis különítményünket. Mindig furcsa érzés visszanézni egy-egy koncertünket, még a legszarabb anyagokat is... és nem rossz értelemben fura. A felvétel vége felé hajolok újra közelebb, majd az utolsó taktusok után még egyet elindítok. - Ez a pendrive tele van videóval... koncert felvételek, "gitár óra" anyag a két hülyétől. A te agyaddal egy hét alatt meglesz a repertoár fele, ebben biztos vagyok...
The one caught everyday. A hopeful hero's speech won't stop the years you bleed. I am a hurricane, An Army strong as one As they sit back and laugh; The one you left has just begun.
Nothing left, now I'm feeling numb
And just like you, I couldn't love someone Tere is no one, I can belong to
★ kor ★ :
27
★ elõtörténet ★ :
i build my life of broken bones
not living for this anymore, you want a fight I'll bring a war... they laugh at me because i'm different; i laugh at them because they're all the same.
"I don't need therapy, i just need to play my guitar."
Engem mindenben az elegancia és az összeszedettség jellemez... na meg a nagy lófaszt... szinte keresztülbaszódok a küszöbön miközben üvöltve tüsszentek, hát így kell megérkezni valahova úgy tisztességen hölgyek, urak. Beljebb sétálva már ugyan köszönök, ha ESETLEG valakinek nem tűnt volna fel, hogy megérkeztem és röhögve intek is a dobosnak, aki gyönyörűen lekísérte a belépőmet és azt hiszem a becenevemet is megkaptam. Szinte már családtagnak érzem magamat. -Tényleg? Fasza!-bólintok miközben én is lopva a faliórára pillantok, bár ezt olyan gyorsan teszem, hogy a fasz se tudja hol állnak a mutatok, de ha Ricky nem stresszel, akkor én biztos nem fogom azon a néhány percen különösebben izgatni magamat, főleg, hogy még így sem én vagyok az utolsó érkező. -Nincs mit, legalább nem otthon baszom a rezet.-vonom meg a vállaimat, bár szerintem akkor sem Brooklynban unatkoznék, hanem Tana lábai között mulattam volna tovább az időt, de jut is, marad is alapon csak befért minden a mai napomba. Minden pillanatnyilag felesleges cuccom megtalálja a helyét majd igyekszem mindenki nevét megjegyezni, ami baszottul nem fog menni, de majd tizenkettedik alkalommal tutira nem baszom majd el... vagy igen.. garancia nincs, ha az én fantasztikus emlékezetemről van szó. -Az vagyok.-bólintok, amikor meghallom Troy.. asszem.. szájából a nevemet. Ricky igyekszik mindenkit pórázon tartani, de igazából már fel voltam, vagyok készülve az elkerülhetetlen. Friss hús került a darálóba, persze, hogy egyből mindenki fel akarja milyen fából faragtak. A saxo-ban is egyből megcsócsáltak, hiszen korban kurvára távol vagyok tőlük, egyébként a haverokkal is a basztatás a szeretetnyelvünk, így semmit nem veszek a lelkemre. Egyikről a másikra kapkodom a tekintetem miközben szépen lassan fagy le a korábban könnyed mosoly mosoly a képemről. Amikor Ricky tenyere a hátamon csattan még mindig a srácokat bámulom félig tátott szájjal. -Ezek kik?-kérdezem felvonva a szemöldökeimet. Egy rövid szünet után kiszakad belőlem egy nevetés. -Csak baszakszom. Nem barlangban nőttem fel, hallgattam őket, ilyeneket meg hasonlóakat. Csak nem ezen a vonalon zenéltem eddig.-vonom meg a vállaimat. Néhány nagyobb dalt fejből elnyomok, de nem mindent, minden mélységben, szóóóóval ja. Kell majd idő, hogy átrendezzem az irányt, de majd valahogy megoldom... mint eddig mindent a kibaszott életben. A tekintetemet kapkodva követem Ricky bemutatóját a helyről és nagyokat bólogatok jelezve, hogy kurvára képben vagyok egyelőre. Gyújtok is egy cigit, a saját dobozomból a nagy izgalmakra. Hazudnék ha azt mondanám, hogy tudom tartani a tempót, de bánja fasz majd összeáll az egész egyszer csak, meg ha ez tényleg egy tartósabb együttműködés lesz, akkor alaposabban utánajárok a dolgoknak... az első pár alkalommal minden bizonnyal a túlélésre fogok gyúrni. Halkan nevetve hallgatom a beszámolót, ismertetőt, rövid tájékoztatót, mindenkiről és a megismerkedésükről, így könnyebb lesz neveket csatolni az arcokhoz, hogy már sztori is tartozik hozzájuk, közben pedig lustán szívok bele egyszer egyszer a cigarettámba az orromon kifújva a füstöt. -Baszott jónak tűnik a csapat, remélem segítség leszek és nem akadály.-ha már elméletileg ezért vagyok itt. -Kezdem úgy érezni, hogy te gyűjtöd a kóbor állatokat.-vigyorgok Rickyre és tényleg úgy érzem, hogy illenék a képben, ha a zenei vibe is stimmelni fog. Kurvára nem bánnám, ha működne a kémia, mert szeretnék ebben a világban tervezni.. hogy mennyire fekszik majd a hardrock, heavy metal vonal az gondolom hamarosan úgyis kiderül majd. Szóval a basszer részleg itt is rozoga lábakon áll, de ha úgy van szerintem Rafe be tudna ugrani. Dobolás mellet, ha jól emlékszem azt is nyomja, de hát ugye a saxo-ban nem tudta egyszerre nyomni a kettőt, szóval ott azért volt erősen rábaszós a szituáció. Erről majd később tudunk dumálni, így hirtelen nem dobnám be a dolgot. -Csá! Jaja!-bólogatok vigyorogva Benjinek. -Kösz, ja, asszem itt jobban passzolok az esztétikába.-mondjuk nem mintha a másik közegben ez különösebben feszélyezett volna, de most konkrétan 'mini' Ricky-nek érzem magam, így, hogy mellette ácsorgok... mármint korban mini... egyébként gyakorlatilag egy magas vagyok vele... bassza meg... meg kéne kérdeznem anyámat, hogy nem akar-e mesélni egy korábbi gyerekéről, mert ez így egy kicsit kísérteties... Jesszus... na mindegy. -Ja, bassza meg, lemaradtál a csodálatos a belépőmről, de nem állítanám, hogy az volt az utolsó balfasz megmozdulásom.-röhögök. Kurvára megkönnyítik a dolgomat, hogy ennyire jó arc mindenki, könnyű rájuk hangolódni. Egy üveg vizet el is veszek magamnak nem nehezíteném azzal a saját dolgomat, hogy máris sörrel indítok. Néhány korty után visszatekerem a kupakot, addig legalább van néhány másodperce annak a mérhetetlen mennyiségű infónak kicsit ülepednie a fejemben. -És egyébként nálatok mi a filozófia? Világmegváltó nagy remények vagy csak sodródtok?-puhatolózok egy kicsit miután újra Ricky-re emeltem a tekintetem. Nem akarok túlságosan nagy fantáziálásba kezdeni, úgy, hogy egyébként lövésem sincs róla, hogy ők ehhez a részhez hogyan állnak hozzá.
“Everyone discusses my art and pretends to understand, as if it were necessary to understand, when it is simply necessary to love.”
Úgy hiszem kezd egyre különösebb, zabolátlanabb irányt venni az életem, ami felett nincs mindig hatalmam, és tartok tőle, ha nem fognám elég erősen a gyeplőt, ugyan úgy, de legalábbis hasonlóan járnék, mint az év első napjaiban. Azóta sincs túl sok emlékem róla, csupán Lumie támogató közelsége és makacs kitartása az, ami emlékeztetni szokott a hibáimra. Hogy kimerném-e jelenteni, hogy akkor és ott tényleg képes lettem volna kinyírni saját magamat egy ostoba hülyeség miatt? Gyenge jellemre vall és gyávaságra, de igen, megtettem volna! Puszta felindulásból, besokallástól a halálba menekültem volna csak azért, hogy végre megszűnjenek az átkozott mindennapok. Volt egy gyenge pillanatom, igen, és képtelen voltam uralkodni az érzelmeim felett. De nem is vagyok rá büszke. Pedig… pedig bassza meg, az utóbbi időkben olyan jól ment! Nem szimplán a felejtés és a továbblépés, a mentális és lelki fejlődés, de összességében az is, hogy képes legyek megfelelően menedzselni az életemet. Hiába, hogy millió és ezer fronton álltam hadilábon mindennel és mindenkivel, de főleg saját magammal, mégse számít, mert akik szilárdan mellettem voltak és mellettem állnak, azok képesek voltak rá és meg is tették, hogy kisebb-nagyobb noszogatással ugyan, de a helyes irány felé tereljenek. Azóta, hogy Lumienne összeszedett az utcán, mint egy kivert kutyát, Drake és Troy kitüntetett figyelmét tudhatom a magaménak. Mintha a szüleim lennének vagy a kezelőorvosaim, napi egyszer legalább jelentkeznem kell nálunk, mert nem telhet el úgy nap, hogy nem tudnak rólam, nem hallanak felőlem. Ha bármi téren meginogna a hitem, ha ismét érezném azt a fojtogató és idegesítő érzést, mint azon az éjjelen, azonnal szólnom kell nekik… arról nem is beszélve, hogy bekapcsoltatták a követést a telefonomon. Inkább rendőrök ezek baszd meg, mint barátok! Viszont velük le is zárul a kör… mi négyünkön kívül – na meg utólag, mint kiderült Connoron és a hülye sleppjén kívül – más nem tud a dologról. De már ez is épp elég. Ha másra nem, arra viszont rávilágított ez a pillanatnyi elmezavar, hogy még mindig a zene az egyetlen, aminek tekintetében megingathatatlan vagyok és képes a legszarabb helyzetekből is kimenteni. Ezért se tétlenkedtem, mikor Jake repülőjeggyel a zsebében elénk állt és jelezte, hogy akkor itt volt az út vége, ennyire futotta. Ugyan nem örök, csak átmeneti, de szükségünk van Peterre. Nem hazudok, fel-felmerült bennem az utóbbi időkben az is, hogy némi idő ráfordítással tökéletes lenne a Wanderersbe. Nem csak pofa alapján, de egészen biztos vagyok benne, hogy jól be tudna illeszkedni a srácaim közé és jól megállná a helyét, ha ad magának egy kis időt, hogy átnyálazza a dalokat. Éli a zenét, és itt aztán nyomhatná ahogy a csövön kifér. Viszont nem lehetek akkora gerinctelen köcsög, hogy átcsábítom őt magunkhoz, hiába érzem úgy manapság, hogy a Saxoval inkább hátirányba haladunk, mint előre. Persze, már önmagában ez a próba folyamat is lökhet egyet a rollerén, ha esetleg fekszik neki és bejövős lesz a dolog… ki tudja? Az ajtózsanérok nyikorgását hallva csendesül el a basszus addigi dörmögő bőgése, és felé fordulva, először némi pánikkal, hogy most fogja ripityára törni a hangszert, szorítom össze az állkapcsomat. Csak amikor tudatosul bennem, hogy talpon marad, akkor fújom ki orron át az addig bent tartott levegőt. - És Sneezy is megérkezett… - zárja le dobpergéssel a kis közjátékot Troy, majd előszambázik a felszerelése mögül, hogy ne a világ faszáról kelljen kommunikálnia. - Tényleg illik közénk – jegyzi meg Drake – neki is derogál emelni a lábait. - Késtél? – Lesek a faliórára. – Pontosabb voltál, mint közülünk bárki – faszt volt pontos, de amíg Benjinek mániája fél órákat, órákat késni, ráadásul én se vagyok egy óramű, az a nyolc-kilenc perc valótlanul kevésnek, már-már könnyfakasztóan szépnek tűnik. - Kösz, hogy eljöttél – megvárom, míg lecuccol, s ha végez a szöszöléssel, közelebb intem magunkhoz. – Tehát, a csapat… Drake – mutatok a loknis félvérre – vezető gitár, doboknál pedig Troy. Ezt pedig Benji fogja nyúzni, ha majd egyszer az életben ideeszi őt a fene, de addig valószínűleg még van egy fél napunk – kocogtatom meg a nyakamból lógó négy húrost. - Csak túloz. Nemrég írt, hogy már a környéken van. - Szóval Peter…!? - El ne ijesszétek! – Morranok rájuk, miután sarkon fordulok, hogy a basszust visszaállítsam a helyére, az üvegekkel, cigisdobozokkal, hamutartókkal és egyéb szépséggel telepakolt asztalról pedig felkapok egy random öngyújtót és egy szál bagót. Fasz tudja kié- és miféle, jó lesz. Seggemet nagy sóhajjal engedem le az asztal egy tenyérnyi szabad helyére, onnan nézem végig, ahogy nagy egyetértésben egy-egy keselyű módján közelítenek felé. Kezdődik. - Eszünkben sincs… - Hányadán állsz a rockzenével, fiú? - Nem sokkal fiatalabb tőlünk… - legalábbis ami a legtöbbünket illeti, Troy már átlépte a harmadik x-et. - …az igazival? Amit a nagyok játszottak? Kiss? - Metallica? - Alice Cooper? - Avenged Sevenfold? - Ó, te jó ég… - nyomkodom meg az orrnyergemet. – Azt mondtam ne ijesszétek el, ő az én felelősségem! – Csípek rá a cigire, hogy duma közben se essen ki a számból, és közéjük battyogva csapom rá a tenyeremet a hátára. - Cigi, sör, víz, kaja az asztalokon, meg alatta. Kaja rajta, nem vagyunk kutyák, nem eszünk a földről – legyintek irányukba, csakhogy tudja mit, hol talál. – Budi az az ajtó, hideg sör a mellette levő ajtó mögött. Ha kell hangszer, onnan tudsz válogatni – billentem a fejemet az egyik sarokba, ahol a teljes dobszett kivételével szinte minden megtalálható. Jó, orgona sincs. - Szóval… - torokköszörüléssel távolodok el tőle és veszem ki a cigit a számból. – A műfaj... gondolom nem leplek meg, ha azt mondom, hogy rock, kisebb-nagyobb átmenetekkel. Leginkább hardrock, heavy metal, metalcore, glam metal és társai. - Ja, te fogsz hörögni meg üvölteni! - Nem, nem te fogsz. De tényleg inkább a „régi nagyok”, 80-as évekbeliek szellemiségét képviseljük, mint bármi mást. Drake és én már gimi óta zenélünk együtt, egyetemen is együtt koptattuk a padot, de Troy-jal ellentétben mi nem fejeztük be. Őt ott szedtük össze. Jake, aki helyett most itt vagy, Európába megy tanulni, úgyhogy ahogy a Saxo a basszeros téren, úgy mi is keresünk majd valakit a helyére… – teszem hozzá mintegy mellékesen, csakhogy tudja, milyen hosszútávú lehetőségeink lennének az esetben, ha úgy ítélné, testhez álló neki a dolog. - Benji pedig… - térek rá a másik üdvöskére, aki olyan vidám pofával lép be az ajtón, mintha két napja megállás nélkül iszogatna. - … Lassan egy éve „kukáztam” egy másik csapattól, ahol jóformán csak bio díszlet volt, de annál messze többet tud… kikupáltuk, azóta minket boldogít, bár lehet ő se lesz tartós, szintén a tanulmányai miatt… - halkítom el a hangom a végére, mintha titkokat osztanék meg vele. – Benji… - Csá! Peter, ugye? – Lép a „szerzeményem” elé, és úgy üdvözli őt, mintha ezer éve nagy haverok lennének… - Hozzánk illő feje van. Faszán nézel ki! - Átesett a küszöbön… - Az én emberem!
The one caught everyday. A hopeful hero's speech won't stop the years you bleed. I am a hurricane, An Army strong as one As they sit back and laugh; The one you left has just begun.
Nothing left, now I'm feeling numb
And just like you, I couldn't love someone Tere is no one, I can belong to
★ kor ★ :
27
★ elõtörténet ★ :
i build my life of broken bones
not living for this anymore, you want a fight I'll bring a war... they laugh at me because i'm different; i laugh at them because they're all the same.
"I don't need therapy, i just need to play my guitar."
A Saxomuch óta combos fordulatot vett az életem. Egy nulla jövőképpen rendelkező, elveszett kis fasz voltam, aki szeretett volna valahova tartani az életével, de valahogy az irány mindig egy bazi nagy kérdőjelként lebegett a fejem felett. Anyám mondta, hogy tanuljak. Tegyem le megint az érettségit, javítsam ki a jegyeimet, legyen több pontom és menjek egyetemre. Hogyan? Sosem tudtam volna olyan eredményt elérni, amiért ösztöndíjat kaptok, azt meg baszhattuk volna, hogy önköltséges verzióban kiköhögjük a tandíjat. Baszok én rá. Majd lesz valami... de mi? Semmi, mint mindig. Aztán jött a zene. Végre azt éreztem, hogy tartozok valahova és megvan, amit élvezek. Az álmok azonban túl nagyok, a lehetőségek, pedig kurvára szűkösek. Hányan futnak be? Talán egy banda a millióból vagy még annyi sem, mégis abban reménykedtem, hogy lesz ebből valami. Mindenki olyan kurva lelkesnek tűnt... Remy azzal, hogy felmond és a bandának szenteli az idejét és az energiáit, Azi a jövőbe vetett hitével, még Rafe is azt mondta, hogy szívesen nekifekszik kicsit erősebben a dolognak és mi lett belőle? A jelek szerint semmi. Mintha mindenki tett volna két lépést hátra és egyetértett volna abban, hogy jó ez így hobbinak. Nekem nem. A szabadidős tevékenységekből nem lehet megélni, én meg már kurvára unom, hogy anyám éjt nappallá téve gürcöl a kórházban, én meg pizza futárkodás helyett most Evnek melózok. Mármint szeretem a helyet és sokkal szélesebb körben ki tudok bontakozni, de valahogy... hát bassza meg az ég.. nem az igazi. Valami többre vágyom, de azt sem tudom, hogy merre induljak az út keresésében, így jobb híján megint csak egy helyben toporgok jobbra és balra kapkodva a fejemet remélve, hogy valami magasabb hatalom megmondja mi a fasz legyen vagy legalább agyoncsap egy villámmal... bánná a faszom... Talán az egyetlen ok, amiért még nem bolondultam meg az Tana. Munka után az első utam hozzá vezet vagy éppen már nálunk vár a kapuban, hogy elfeledtessük egymással azt a nagy zsáknyi szart, ami cérnaszálon lóg mindkettőnk feje felett. Nem akarom őt birtokolni, hagyom, hogy csináljon amit akar, amiről pedig nem akarok tudni, arra egyszerűen nem kérdezek rá. Még egyszer végigcsókolom a testét mielőtt magamra rántom a ruháimat és a gitáromat a hátamra kapom. -Légy rossz..-kacsintok rá még egyszer vigyorogva mielőtt magára hagyom a bársony puha lepedői között. Még kapóra is jött, hogy Ricky Manhattan-ben kért segítséget, így még pont útba tudtam a lányt ejteni. Kicsit késésben vagyok, de majd valahogy behozom, ha meg nem legrosszabb esetben is kb 10 perccel később érek majd oda a megbeszéltekhez képest, ennyi miatt pedig erősen kétlem, hogy bárki balhét csapna. Nem tettem fel túl sok kérdést, azon kívül, hogy mikor és hol kellek, gondoltam majd személyesen jobb lesz meg egyébként gyakorlatilag az első kérdésre, hogy beugrok-e rá is vágtam egy kurva nagy igent minden habozás nélkül. Gitározni tudok, a ritmust meg majd valahogy felveszem velük, Ricky tudja, hogy a Saxo-val milyen stílusban játszunk és mivel így is engem hívott, így nem gondolom, hogy különösebben le kellene fosnom a bokámat. Amint kijöttem a metróból már gyújtottam is a cigimet, hogy azt még el tudjam szívni azon a megmaradt két utcahossznyi távolságon, ami még elválasztott a próba helyszínétől. Az ajtó előtt megállva a padka irányába elpöccintem a csikket, majd benyitok és azzal a lendülettel akkorát tüsszentek, hogy szinte át is esek a küszöbön, mert megbotlok, amíg a szemeim csukva voltak abban a fél másodpercben. -A kurva anyját.-morgok a kézfejem hátuljával megdörgölve az orromat, stílusos belépő kipipálva. -Csőőő.-kiabálok be miközben zárom az ajtót majd megcélzom a srácokat. -Csá Ricky! Bocs, hogy késtem kicsit.-fingom sincs, hogy késtem-e de ha a megérzésem nem csal azt a 10 perces csúszást nem sikerült teljesen megmentenem. -Sziasztok! Peter Panborne.-biccentek egyet a többiek irányába. Így a hangulat meg az arcok alapján itt nagyon más fajta zenélésről lesz szó, mint amit eddig műveltem, de majd igyekszem gyorsan felvenni a fonalat. A gitártokot leteszem és a bőrdzsekitől gyorsan megszabadulok, mert valami faszrohasztó meleg van itt bent. Innentől kezdve pedig minden figyelmem a helyi erőké, de főlek Rickyé, hiszen itt most ő a főnök. Asszem..
“Everyone discusses my art and pretends to understand, as if it were necessary to understand, when it is simply necessary to love.”
-...Ricky! Én nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön... én nem számoltam vele... azt hittem, hogy van még időm bőven, de mire kettőt pislogtam már... már eljött. – Milyen csodálatos egy jelenség, hogy az idő az múlik, mi? - Arról nem is beszélve, hogy ha zajlik, márpedig én kurvára nem a faszomat verem unalmamban manapság, akkor elég gyorsan... Szánalmasan néz ki... úgy izzad előttem, mint kurva a templomban. Reszketnek a térdei, rágja a szája szélét és megállás nélkül tépkedi a körme mellett a bőrt mintha tényleg rettegne tőlem vagy a saját szavainak a következményétől. Hiába, hogy már jó előre letisztáztuk, hogy ez neki csak szórakozás, egy hobbi, hogy kiadja magából a fáradt gőzt és szólni fog, ha indulás van. Hát most az van, és egy hónap múlva már csak azt leshetjük, ahogy elhúzza a csíkot kelet irányba. Majd integetünk neki. Ennyire futotta. Nem mondom, elég kevéske idő, hogy találjunk valakit a helyére, de legalább nem egyik napról a másikra böfögte be, hogy "csá, parasztok!". Ez már értékelendő, ha róla van szó. -... akartam szólni én már hamarabb is, de egyszerűen nem volt rá megfelelő alkalom. Állandó fellépések, amiken olyan jól éreztük magunkat, nem ronthattam el a hangulatot. Aztán nekem ott voltak mellette az otthoni teendők, az iskolai dolgok. Telefonon meg csak nem üzenhettem meg, ez nem olyan téma, hogy „ja, bocs, megvan a repjegyem Európába, ekkor meg akkor megyek”– ugrik egyet a szemöldököm a hirtelen hangerőváltozástól – miért ilyen geci hangos ma mindenki?! - Drake arcát pedig csak egy másodpercre sikerül elkapnom: főleg a szórakozott vigyora az, amit egy apró fejrázással nyugtázok, de ez épp elég arra, hogy Jake a szívéhez kapjon. – Én nem akartam nektek rosszat! Soha nem akartam, testvéremként szeretlek benneteket! - Az baj... - De megbeszéltük, hogy ha itt az idő akkor.... nekem mennem kell, és... – horkantva ciccegek egyet, majd az addig unalomból csavargatott utánpótláscigarettát szorongató kezem a dohányzó asztalon csattan, tenyérrel lefele. - A faszt remegsz itt nekem, ember?! - Tőled mindenki fosik, Rick, ha valami komoly dologról kell beszélni... – duruzsol valahonnan a háttérből Troy hangja. - Aztán meg miért? Láttatok már valaha embert enni? Vagy ölni? - Néztél már valaha tükörbe, ha ideges vagy? - És most idegesnek tűnök? – Tárom szét a karjaimat elképedve, miközben hátra dőlök a kanapén. Egyik lábamat a másikra dobom, és egy adott ütemre, megállás nélkül járni kezd, ami jól láthatóan Jake-nek egy újabb infarktus közeli állapot. Ő valószínűleg már tövig a segge lyukában látja a lábamat, nekem viszont csak egy sokakat idegesítő pótcselekvés és automatikus mozdulatsor a fejemben megállás nélkül bőgő zenére. – Nem vagyok ideges. – Ha esetleg valaki nem jött volna rá. Szemforgatva fújom ki az addig bent tartott levegőt, majd az egyik feltekert szálat a számba biggyesztem és meggyújtom a végét. - Nem úgy néz ki... - Jake – sóhajtom a füsttel együtt. - Igen? - Elhiszed nekem, hogy én leszek az utolsó ember, aki számon kéri rajtad, hogy miért mész, hova mész, miért nem maradsz? Nem vagyok se az anyád, se az apád. Pláne, hogy ezt már megdumáltuk. Arról nem beszélve, hogy kurvára nem is érdekel, hogy ki hol és hogy kívánja elbaszni az életét. - Nem is csak ez, hanem, hogy oldjátok majd meg? - Szard le! Ez innentől kezdve a mi dolgunk. De ne aggódj egy percig se, elég nagyfiúk vagyunk, hogy feltaláljuk magunkat és még egyetemi végzettség se kell hozzá. - Ha meg kellene, itt vagyok én! - Mire mennénk nélküled, Troy... – ötletem amúgy van, ami ha nem válik be, valamelyik régit összeszedjük, elvégre a mai napig nem törlesztették még felénk az adósságukat. Talán eljött az ideje, hogy leverjük rajtuk. - És van még egy kis baj... -... imádom, amikor valamibe így kezdtek bele, de várj, kitalálom! A héten már nem tudsz velünk próbálni, mert intézned kell a papírokat – ezt viszont tényleg sikerül úgy és olyan hangnemben, olyan arckifejezéssel mondani, ami után még én is jogosnak érzem a korábbi megjegyzést az esetleges idegességemet illetően, és érthetővé válik a makogó hangon érkező „i...igen” is. – Lottóznom kéne...
A szóban forgó próbát kénytelenek voltunk eltolni két nappal, ezzel együtt átvariálni mindannyiunk beosztását és egyéb teendőit, viszont sikerült levadásznom Petert... de legalábbis kérni tőle egy szívességet, hogy ugorjon már be néhány próba erejéig, hogy a hétvégén esedékes koncertre összeálljanak a dolgok. - Nem lesz amiatt súrlódás, hogy őt csábítottad ide? - Drake meg az ő örök aggodalmas gondolatai. - Nem hiszem. Ha gáznak érezte volna, vagy gond lenne belőle, nem jönne. De igent mondott, ráadásul nem hiszem, hogy problémáznának, nem úgy ismerem őket – vonok vállat, miközben elnyomom a cigit a hamutartóban, a bőrdzsekimtől pedig megszabadulva az egyik fal melletti székre hajítom. – Faszomat kell így befűteni itt mindig... - Tudja egyáltalán, hogy ez... – mutat körbe rajtunk és a próbatermen Troy, szavait apró csilingelő hangok követik, ahogy a dobverőjét az egyik cintányéron kocogtatja. Olyan ez neki, mint nekem az állandó lábmozgatás vagy ujj- nyak és egyéb testrészropogtatás. - Remingtonon kívül nem igazán beszéltem velük erről... ők meg nem firtatták. De nem is azért segítek be náluk, hogy rólam témázzunk. Jobb is. Zenélek és annyi, nekik meg ez épp elég. Úgyhogy, ha ő vagy Evelyn nem mondott valamit, akkor nem tudja. De majd most megtudja. - Egyáltalán, hogy áll a kisgyerek ehhez a rockhoz? Élvezni fogja? Nem lesz ez mély víz neki? – Összeszorított szájjal vonok vállat. - Kisgyerek...?! - nevetek fel. - Ezt majd face to face is mondd neki. De majd kiderül. Nem azt mondtam, hogy "gyere és élvezd!" hanem, hogy "kitudnál segíteni...?" Ha nem fekszik neki, tovább lépünk, keresünk mást. Kurva jó amúgy a gyerek, szerintem nem is lesz teljesen helyzetidegen neki... – markolom fel a basszust, hogy mire Benji-t is ideeszi a fene, az is rendben legyen. A hangszer ismerős mély hangja pár perc erejéig betölti a termet, s csak azután hagyom abba, hogy nyílik az ajtó...
The one caught everyday. A hopeful hero's speech won't stop the years you bleed. I am a hurricane, An Army strong as one As they sit back and laugh; The one you left has just begun.
Nothing left, now I'm feeling numb
And just like you, I couldn't love someone Tere is no one, I can belong to
★ kor ★ :
27
★ elõtörténet ★ :
i build my life of broken bones
not living for this anymore, you want a fight I'll bring a war... they laugh at me because i'm different; i laugh at them because they're all the same.
Kezdőlap
- Ó, igen? – Virul a képem, és a tarkómat vakarva akad össze a tekintetem a copfos másikéval. Drake metszett szemei megtelnek játékos fénnyel, és látszik, hogy igyekszik nem kiengedni a kikívánkozó nevetését.
