Magic night xxl…

A rengeteg éjszakai műszaknak hála a szervezetem mostanra abszolút nincs képben ama apróságokkal, hogy mikor igényel egy kis koffeinlöketet, vagy éppen mikor kéne elálmosodnia. Így hát gyakorlatilag hiába van szabad napom, egész nap úgy lézengek a lakásban, mint valami kómás denevér. Estére viszont kávé nélkül is visszatér belém az élet. Annyira, hogy nem is bírok megmaradni a falak között, úgy döntök, mégis csak elmegyek abba a partiba, amit Annie emlegetett délelőtt.
Még épp odaérek, max egy órácskát kések. Cserébe én leszek a meglepetésvendég. Méghozzá a feledhetetlen fajta. Ma este van kedvem kirittyenteni magam: fekete tűsarkú, csipkés combfix, szintén fekete, mini koktélruha. Kontúros smink. Az elegancia jegyében még egy-egy ujj nélküli csipkekesztyűt is magamra öltök. Besütöm a hajam, majd az egész szerelést egy fekete ballonkabát takarásába rejtem. Az utolsó pillanatban még egy hosszú fülbevalót is felkapok, amit már csak a lépcsőházban kopogva szuszakolok be a helyére. Majd bevágódok a kocsiba, és nyomás. Inkább nem iszom, de ma este vezetni akarok.

Kábé hajnal kettő felé dönt úgy a testem, hogy most már talán mégis inkább vízszintesbe helyezné magát. Én pedig engedek a külső akaratnak. Annie közben eltűnt valahová – vagy valakivel –, dobok neki egy sms-t, aztán megint csak egyedül hasítom a szinte teljesen kiürült utcákat, máig nem értem, hogy mi értelme ilyenkor piros lámpáknak, de ha már egyszer én őrködöm a rend felett, mégis csak illik megállni. Előhalászok egy cigit, és az ujjaim a rádióból csobogó zene ütemét dobolják a kormányra. Telefon.
Eleinte próbálok úgy tenni, mint aki nem hallja, de mikor rájövök, hogy saját magamon kívül momentán ezzel senkit sem fogok átverni, úgy a harmadik csengésnél inkább mégis felveszem.
- Nem szállítok pizzát. És fuvarozni sem foglak. Ma nem dolgozom, Charlie – próbálok azzal a taktikával élni, hogy szóhoz sem hagyom jutni, de sajnos…
- Akkor miért veszed fel az éjszaka közepén? – Késő. Ezzel megfogott a kis dög.
- Mert valami őrült nőszemély egyfolytában hívogat? De nagy a kísértés, hogy…
- Raina, most azonnal ide kell jönnöd!
- Ez igazság szerint nem szerepelt a ma esti terveimben… Char, alig várom, hogy hazaérjek, és bedobjam magam az ágyba.
- Látod, én is pont erre vágyom, de egy bika táncol az erkélyen, kettővel alattam, és úgy dübörög a zene, hogy még az aranyhalas medencémben is rezgődiszkó van.
- Egy... bika? – Itt azért máris kiütközik a mentális frissességem, kell pár másodperc, mire felfogom, miről beszél.
- Jó, szarvai nincsenek, legalábbis nem a fején hordja. De ide kell jönnöd, különben holnap mindenkinek ihatatlan kávét adagolok. A te lelkeden fog száradni.
- Mért nem riasztod a zsarukat? - vetem fel gyanútlanul ezt az evidenciát.
- Hát épp azt teszem! Ha lecsukni nem akarod, legalább nézd meg, ahogy táncol. Azért tény, hogy elég gusztán nyomja. Úgy vonaglik alatta a…
- Több részletet, köszönöm, nem kérek. Öt perc. Csak hallgass el  – nyomom rá a telefont, és áthajítom a szomszéd ülésre. Hát ezt nem hiszem el. Bikaidomításra igazán nem készültem ma éjjel.
Az említett öt perc után, le is fékezek a barátnőm lakása előtt, és tényleg azonnal kihallom a buli árulkodó jeleit. Nem is értem, hogy nem hívtak már rájuk senkit. Igaz, errefelé szinte kivétel nélkül fiatalok laknak, na de akkor is szerda éjjel van. A zene a második emeleti lakásból dübörög tova, és csakugyan mozog valaki az erkélyen. A pasas pont akkor fordul meg, amikor a kapu alá érek, és mintha egyenesen rám pillantana. Túl sokat nem látok belőle, kettőnk közül inkább neki kedveznek a látási viszonyok. A civil járgánynak köszönhetően azt viszont nem láthatja, hogy zsaru vagyok.
Miután kibámészkodtam magam, el is indulok felfelé. Habár inkább lépcsőpárti vagyok, ezekben a sarkakban már úgy fájnak a lábaim, hogy ezúttal gondolkodás nélkül bevágom magam a liftbe. Előkotrom a táskámból a jelvényemet, és azon töprengek, hogy fognak engem itt most komolyan venni ebben a szerkóban. Összehúzom a kabátomat, és a derekamon megkötöm az övét. Valószínűleg egy rakás bebaszott picsával nézek farkasszemet pillanatokon belül.
És egy bikával.
Ahogy becsöngetek, már-már azon agonizálok, hogy de jól mutatna most egy Leon az oldalamon. Az ajtóban egy borostás srác bukkan elő, aki egy fél pillanatig sem óhajtja titkolni, hogy elsősorban nem a szemeim káprázatos színére kíváncsi. De amit mondok, az nem igazán jut el a füléig. Úgy döntök, nem is fecsérlem vele az időm. Bármilyen furcsa, én még ma éjjel aludni szándékozok.
Odabent nagyban megy a show. Durva saccra nagyjából húszan lehetnek. Odatipegek a műsort produkáló pasashoz, ugyanis erősen sejtem, hogy amíg ő nem hagyja abba, addig nem érdemes belekezdeni semmibe. De hogy vegyem rá, hogy megálljon?
- Helló, szépfiú.  Nem gondolod, hogy éppen időszerű lenne, hogy végre megüljön valaki? – Már ha maradunk az előbbi bikás hasonlatnál. Ennél jobb most nem fog eszembe jutni. Éhes vagyok. Fáradt. És haza akarok menni.