Annyira nem szerettem az egyetemi rajzóráimat, mert olyan kötött volt, már nem az idejét tekintve, hanem azt, amit rajzolni kellett. A tanárom nem szerette, ha fantáziát vittünk bele az alkotásba, szóval csak amit látunk, azt kellett a vászonra festeni. Most is volt egy szép beállított kompozíciónk, egy római jelmezbe öltözött női és férfi modell, akik szintén valami színházi kölcsönvett trónszéken ültek. Nagyon nem volt korhű, de a tanár ezt akarta és persze a háttérbe volt egy kép, hogy oszlopok vannak meg naplemente a háttérben. Kicsit élethűbbre vettem a képet, az árnyékolással és egész gyorsan haladtam, amikor is a nevem meghallom és úgy megakadok a mozdulatban is. Én pont a képem mögött nagyon jól el voltam bújva. Csak magam mellé néztem, mindenki az érkező srácot nézte és sustorogni kezdtek egyből. Én is kidugtam a fejem a kép mögül és elpirultam egy kicsit, fogalmam sincs mit akar tőlem és miért akar elkérni egy percre is az órámról. A tanár csak intett, hogy tőle aztán vigyen engem, az sem érdekli, ha vissza sem jövök. Nem kedvelt, én sem kedveltem őt, de kénytelen volt megadni a jó jegyet, mert nem talált hibát a képemben és ha mégis, akkor az igazgatónál kötöttünk ki és én a képzeletem valós kivetülésének a megakadályozása miatt vádoltam meg, persze sikeresen. Mikor elhangzik a műtöri tanárom neve, akkor állok csak fel. Na őt mondjuk szerettem, mert mindig belekérdezett mindenbe, ami órán el sem hangzott, de kiadta a könyveket, hogy olvassuk el és persze én elolvastam és meg is jegyeztem mindent. Jó, mondjuk nem volt boldog, hogy rontom a hírnevét, de mivel egyedi eset vagyok, így nem szívózott velem direkt. A mellettem lévő lány lök meg és állok fel végül a festményem elől és ecsettel a kezemben sétálok oda a sráchoz. Fogalmam sincs miért keresett fel és miért ajánlott engem bárkinek is Mr. Reynold, remélem nem korrepetálni kell, mert arra már tényleg nincs időm, így is túlvállaltam magam. Persze, amire akartam, arra bőven jutott időm, már hetekkel előre tanultam és készültem a vizsgafeladatokkal is.
Rózsaszín hajam van, nem olyan rég festettem be ilyenre, a tetejét sötét színűre, mintha le lenne nőve, de valójában direkt ilyen. Oldalt össze is csatoltam, mert fonat is van benne, reggel gyorsan csak összedobtam valamit és az alját begöndörítettem kicsit. Kivételesen valamennyi sminket is felkentem magamra, bár csak a hajam miatt, hogy jobban passzoljon. A ruhát is ehhez igazítottam, a hajamhoz illő színű felső, meg egy fekete leggins, ami kicsit szaggatott a comb résznél, de a szakadt rész alatt rózsaszín anyag van, nem a lábam. Nem szeretek szakadt ruhába járni, de ha valami olyan hatást kelt, de mégsem az, azt szeretem. Ahogy megállok előtte tisztes távolságban megköszörülöm a torkom kicsit és felnézek a szemeibe kedvesen mosolyogva, elvégre miért legyek komoly? Nem szeretek az lenni. A finom vattacukor illatom is velem jön persze, nem olyan erős, de azért lehet érezni.
- Én vagyok Myna, miért keresel? szólalok meg és közben érzem, hogy mindenki minket néz, ami elég zavarba ejtő, mert általában engem mindenki kerül, mert kicsit furcsa vagyok és miközben beszélnek hozzám néha elkalandozok és magamra is hagynak. Jó, ez mondjuk csak az első félévben volt inkább jellemző, de arra elég volt, hogy kialakuljon rólam egy olyan kép, amin nehéz változtatni, erre meg nem szántam időt, elvagyok én egyedül is igazából. Amit szeretek és amihez kell, megvannak a társaim, akikkel lehet "bandázni".
- Ha valami olyan, akkor menjünk ki a folyosóra javaslom és mikor körülnézek, csak annyit látok, hogy a fejek rólunk hirtelen visszafordulnak a vásznak felé. Én csak keresztbe teszem a kezem és közben az ecsetemről sikeresen a földre csepegtetek egy kis kék festéket. Nem szeretem otthagyni a tökéletesen kikevert színt sehol, mert ezek az irigy egyetemi szaktársak ott tesznek keresztbe, ahol lehet. Ha kimegyünk, akkor pont ezért állok meg úgy, hogy az ajtó felé legyek inkább.

 

Hallom, ahogy mögöttem összesúgnak páran, az egyik közeli páros épp azt mondta, hogy biztos valami szívatás lesz, amire csak egy aprót sóhajtok, mielőtt megszólalnék. Nem szoktam ilyen negatív dolgokat magamra venni, csak féltékenyek, hogy egy olyan fura lány, mint én is érdekelhet valakit. Amúgy is, ha a művészettörténelem tanár ajánl valakinek, az valószínű komoly dolog, nem hinném, hogy így akarna szívózni velem, elvégre jó diák vagyok, mindig is az voltam és általában szerettek a tanárok, mert hiába tudtam mindenre a választ, nem lógott a kezem a magasban folyamatosan és nem is javítottam ki őket, ha véletlen hülyeséget mondtak volna.
A fiú nagyon mosolyog rám és ahogy lepillant szerény személyemre, úgy érzem, hogy tetszik neki, amit lát. Bár mostanában egyre többet fordul elő velem, hogy helyes pasik közelébe keveredek, kezdem megszokni, bár nem tartottam magam sose csúnyának, inkább átlagosnak, mert nem vagyok az a mindenhol elég gömbölyű alkat, nem is akartam az lenni, mégis az a férfi ideál szerintem. A könyvemben is egy nagyon szép nőies nő a főszereplő, a mellékszereplők sem panaszkodhatnak mondjuk. Magam nem alkottam bele a könyvbe, de tény, hogy mivel tizenévesen kezdtem neki, jobb is így, nem feltétlen akarnak a felnőttek gyerekekkel szenvedni egy halálos kaland során. Na de, mielőtt még jobban elkalandoznék, vissza a valóságba. Elindulok kifelé az ajtón, amin udvariasan kienged Nate maga előtt és mikor bezáródik, csak akkor szólal meg. Persze olyan menőn a félfának dől, ahogy a menő férfiak a könyvemben is, amikor félrevonulnak a szemrevaló fehérnéppel és próbálják megfűzni őket... Nos, itt most nem erről van szó nyilván, de azért megjegyzem a beállását, hogy később majd lerajzoljam. Néha jó lenne egy modell, akit állítgathatnék, de sajnos ilyesmire pont nincs pénzem és nem is akarok költeni, mikor még kérni sem kell és jönnek a helyzetek.
Kicsit felszalad a szemöldököm, mikor bocsánatot kér, majd tesz egy olyan megjegyzést, ami hát, sértő kicsit, elvégre a redők nélkül nincs elég élet a képben és minden máshogy gyűrődik, nem lehet mindent mindig ugyanúgy beállítani, de ebbe inkább bele sem megyek, csak összeszorítom a  szám, ami így nagyon kicsi csíkban látszik csak, ez a nem tetszésemnek a jele. Ezek után meg még segítséget szeretne kérni, milyen pofátlan már, lehet tőlem bármilyen menő arc, de én érző művészlélek vagyok, akivel nem így kell beszélni. Persze az, hogy fizet is érte, már túl csábító, mert egy hónapot otthon lenni nem volt túl kifizetődő dolog a kis balesetem miatt ugyebár. Sóhajtok egyet, elengedve a kis sérelmem, mert úgy nem fogunk egyről a kettőre lépni.
- Attól függ miről van szó. Hallgatom, ahogyan Mr. Reynoldsról beszél, számomra csak tényeket közölt, nem bókolt ezzel a kijelentéssel, de hát ki hogy értelmezi. Vélhetően a szemforgatásából neki nincs ilyen szerencséje a tanárnál, ami pech, pedig csak tanulni kell az óráira. Jó, mondom én, akinek a szivacs agya mindent befogad és fogalma sincs, milyen az, ha nincs meg ez az adottság másnak.
- Fantasy, hát attól függ milyen gondolsz, olyan középkori jellegű, mint a Gyűrűk Ura? Vagy valami scifis űrbéli dologra, mint a Star Trek? Nem mindegy ám, meg még tudnék pár stílust felsorolni, ami fantasy, én az elsőben jeleskedem, sőt abban jobban is, mint bárki már, mert saját világot találtam ki, saját világgal és saját élőlényekkel, növényekkel és fajokkal, ahol még az embereket is máshogyan nevezik amúgy. Inkább kíváncsiság látszik rajtam, persze az alap jókedvem mellett, ami még ha duzzogok is körbeleng, nem vagyok valami haragtartó típus, de attól még megjegyzek dolgokat, amik nem tetszenek. Nem a pénz az első kérdésem, mert ha a téma nem olyan, akkor biztos nem vállalom el és felesleges tovább rabolni egymás idejét is. Az ajtón lévő kis ablakon azért belesek, hogy a holmijaim békén hagyják-e, mert nem szeretném újra kezdeni a festményemet.
- Fél óra, max egy óra és végzek, folytassuk akkor a részletekkel. mosolygok rá, mert bizony a festék meg tud száradni, azt meg nem várnám meg, nem akarok sokáig bent maradni igazából, lenne más dolgom is délutánra. Nem nagyon várom meg, hogy mit mond, csak visszamegyek a terembe, hogy folytassam a remekművemet. Közben meg kattog az agyam, hogy mégis mire gondolt egy középkori itallapnál? Borokhoz legyenek szőlőskertek rajzolva meg ilyen régi kupát rajzoljak vagy mi? Persze voltak nekem más ötleteim is, mert van egy alkimista karakterem a könyvben, akihez sok bájitalt rajzoltam, különféle üvegcsékbe és persze később ezekkel már játékoknál is szembesültem, mint mana, meg heal potion. Nos, nekem nem csak ilyen alapok vannak az a lényeg, kicsit jobban belementem, hasonlóan, mint J. K. Rowling a Harry Potter kötetekben a bájitalokba. Olyan háromnegyed óra kellett, mire végeztem és kivittem a kész művet a tanárnak, ő beírta a legjobb osztályzatot rá az indexembe és mehettem is kimosni az ecseteimet és gondosan betekerve egy kis rongyba el is tettem a táskámba, amit a hátamra kapva indultam el kifelé a teremből, hogy ott megvárjam Nate-t, már ha már nem várt rám ott egy ideje.
- Szóval, milyen itallaphoz kell és hová tervezni? Mert az sem mindegy ám szólalok meg, amint ismét találkozunk, nem szoktam újra köszönni, mert feleslegesnek tartom, alig telt el egy óra, hogy találkoztunk és mindent ott folytatunk, mint mielőtt visszamentem volna festeni.

Talán jobban is duzzoghattam volna, amiért a redők fontosságát becsmérelte, de inkább elengedtem, elvégre ezt a srácot nem érdekelte, hogy én mit gondolok erről, csak az érdekelte, ő mit gondol róla és az így jól van. Értem én, hogy szabad véleménynyilvánítás van meg minden, de azért ha valamit kérni akar tőlem, akkor tudja már, hol a határ vagy valami ilyesmi. Na, de mindegy, inkább rátérünk az elképzeléseire, mertem remélni, hogy nem valami sci-fi témát akar, mert az nehezebben lenne kivitelezhető, sokat kéne keresgélnem hozzá, hogy valami egyedit találjak ki, ellenben a középkoros-varázslós témával, aminél szinte szabad kezet is kapok és szárnyalhat a képzeletem. Mondjuk annak azért ára is lenne, mert ha befut a könyvem, akkor ahhoz köthető lenne ilyesmi is, elvégre a Harry Potter is hozott magával édességtől kezdve mindent, miért ne lenne ez így az én könyveimmel is? Mondjuk lehet kölcsönadhatnám valakinek elolvasásra, de fogalmam sincs, kit kérhetnék meg rá, ki vevő az ilyesmire, na meg a romantikus részeknél lévő üres lapokra. Pont azt az izgalmat veszíti el, amire egy bizonyos réteg kíváncsi.
- Tudom mire gondolsz és az ilyesmiben pont jó vagyok szerencsédre, szóval lesz miről beszélnünk, de csak az órám végén. El is köszönök tőle, ő meg ellöki magát a faltól, hogy visszaengedjen a terembe. Ez is egy olyan mozdulat, amit el tudok képzelni a könyvembe, a lány menne a dolgára, de egy alak az útját állja és csak hosszú győzködés után engedi át. Egy határozott jellem laza mozdulata ez, amivel utat enged, mégis olyan jelentőségteljes. Persze csak abban a helyzetben, amit én elképzeltem, nem a valóságban. Amint belépek a terembe, akkor vissza is szellemülök, mert sose leszek kész ezzel a másolós és fantázia nélküli képpel, csak tudnám, hogy miért fáradozunk ilyenekkel. Sokan szeretik, hogy nem nekik kell kitalálni egy képet, én viszont ellene vagyok, mert ebben semmi egyedi nincs, lesz erről újabb tizenöt kép, de mit csinálnak vele? Én azért megpróbálom a betett hátteret valóságosabban a modellek mögé festeni és ahogy elkészülök már boldogan mehetek elmosni az ecseteim.
A tükörbe nézve látom, hogy az arcomra is került egy kis festék, amit gyorsan le is mosok, csak remélem, hogy mikor kimentem Nate-val, akkor ez nem virított rajtam még.
Mikor kilépek a teremből, szinte már mellettem is terem, a frászt hozza rám, de a jelek szerint kitartó és nagyon kell neki az az itallap és hát nem sokan tüntetnek ki ennyire a bizalmukkal, ami egyszerre esik jól és rémiszt meg kicsit.
- Annyira nem sietek, egy tea belefér. Nagyon imádom a kávé illatát és elkészíteni is nagyon szeretem, főleg, amikor a tejszínnel a tetejére rajzolhatok valamit, de inni, na azt nem tenném, egyszer kóstoltam meg és nem ízlett, még a fele cukortartó tartalmával sem éreztem úgy, hogy igató lenne az a lötty. A tea, az más kérdés viszont, nagyon szeretek teázni, nagyon sok fekete teát iszok, hogy mindenre jusson időm, engem az tart ébren általában. El is indulnak a kijárat felé, amikor Nate mögé lépek kikerülve valakit, aki direkt nekem akart volna menni. Hülye csoporttársam tök féltékeny, szinte látszódott már az arcán, ahogy közeledett, képzeletben megjelent előttem Nelly az elefánt, aki rosszabb, mint a villamos, ha felém tart hát jobb ha elszaladok, mielőtt eltapos. Ezt védtem ki egy ilyen egyszerű módszerrel, hogy mögé léptem. Amint kijutunk végre az épületből fellélegzek, mert könnyebb kiválni a tömegből és a művészi szabadságom is úgy érzem a termen kívül tudom csak szárnyalni hagyni, mert nem láncolnak a földhöz.
- Nekem megfelel a Joe Coffee kávézó. Legalább közel van és ülve könnyebb beszélgetni, meg esetleg rajzolni is a kis jegyzetfüzetembe, ami mindig nálam van, elvégre nehéz körbeírni, mire gondolok, mutatni jobb egy kis vázlat segítségével. Szerencsére nem kell utána rohannom, kényelmes tempóban haladunk, ha nem kívülálló lennék és magunkat nézném, talán még össze is boronálnám magunkat, hogy milyen szép páros vagyunk. Pedig ez munka megbeszélés lesz és jó lenne tudni, mégis ő kicsoda úgy ténylegesen, mert a gazdagok nem feltétlen járnak egyetemre, ellenben vele, aki még az egyik professzort is ismeri, aki egyenesen hozzám küldte őt.
- Arról nem volt szó, hogy még arculatot is tervezzek, de abban is tudnék segíteni amúgy, hogy passzoljon az itallaphoz, jól értek a korhű dolgokhoz is, hogy kicsit autentikus érzése legyen az egésznek, de ahhoz nem ártana látnom a helyet, hogy mekkora tér van meg ilyenek. Előbb a helyet kell felépíteni, nem egy itallapot, de ezt inkább nem akartam közölni vele, viszont elvállaltam volna a falak alap festésén túl, hogy azokat is kipingálhatnám, az lenne a legkirályságosabb és persze még több pénzzel lehúzhatnám, mert a New Yorker hotel nem valami egy csillagos hely, szóval jó kis forgalma lehet és rengeteg fiatalt is bevonzhat egy ilyen fantasy témával, nem sok ilyen hely van és a legtöbb nem is annyira igényes sajnos.
Megérkezünk az említett kávézóhoz, ahol előre megyek és helyet is foglalok egy két személyes asztalnál, a táskámat az asztalra teszem és könyékig elmerülve benne matatok a ceruzám után, mert hol lenne, ha nem a táska legalján?
- Én epres zöld teát kérek - nézek fel Natera, hogy mit hozzon nekem, ha már ő hív meg. Ismerem a kínálatot, nem kell gondolkoznom mit kérjek és amint kiveszem a fehér ceruzámat, amin kicsi szivárvány színű unikornisok vannak a táskámat le is teszem magam mögé a székre és egy egyszerű mozdulattal kiveszem a kis A7-es méretű jegyzettömbömet amit üres oldalra lapozok és leteszem az asztalra. Leülök és várom, hogy visszatérjen, közben pedig a telefonomon beírom a keresőbe a hotelt, hogy megnézzem és utánaolvassak egy kicsit. Sajnos a vezetéknevét nem tudom, nem mutatkozott be rendesen, de azért megjegyzem, hogy milyen családé ez az egész. Ha írunk szerződést, mert biztosan írunk, másképpen el sem vállalom, akkor megtudom majd a nevét, meg hogy neki mi köze a hotel bárjához.
- Szóval, jó lenne tudni, milyen italok vannak és miket tervezel oda, egyedi színes koktélok lesznek? Vagy mire gondoltál, amitől fantasyt igényel a hely? - érdeklődöm, mert valami biztos megihlette, hogy erre a véleményre jutott, de nem vagyok gondolat olvasó.