@Wilhelmina Melgren részére Dél-Ázsia, Maldív-szigetek

Everything that surrounds me is in harmony, as is my soul. A moment away from the madness of the course of the day. That's kind of what a waterfall is as well, isn't it? It consists of these little pools where the water can rest, take a break, before it rushes back into the roaring stream.

Csak szeretnék kiszállni az életemből, legfőképpen a fejemből és kikapcsolni az érzéseim. Ebben az egyben voltam egyedül biztos, amikor csomagolni kezdtem, és kivételesen kamu kifogásokat sem kellett gyártanom a távozáshoz, miután elég okot kaptam arra, hogy ne maradjak. Takarodj! Ez így megfelel?

Egyébként nem így terveztem azt a napot. Csak egy laza estére vágytam Wilhelminaval, ami végül túl gyorsan szaladt ki a kezeim közül, és fordult át egy már nem a jóízlés határát feszegető, hanem  régesrég azt átlépő hatalmas bulivá a villában. De akkor ott, mégis jól éreztem magam. Segített az álmatlan éjszakákat feledni, ahogy az emlékek sem hasítottak végig az elmémen, egészen Alfonso érkezéséig. Viszont azonnal, abban a pillanatban, ahogy elmérgesedtek a dolgok köztünk, minden villámcsapás-szerű fejfájásként tért vissza, és szedett szét darabokra, majd mérgezték a testem, egészen a csontomig hatolva, hogy úgy igazán fájjon.

Nem véletlen, amiért éppen ez az az állapot, amit kiakartam törölni. Az összetörtség napokig tartó lehetőségét, ami jól tudom, hogy felemésztett volna, ezért a már jól bevált menekülést választottam. Igazából mindegy volt hova, csak azt tudtam minél messzebbre, el innen. Az viszont meglepetésszerűen ért, még engem is, hogy mindezt nem egyedül tettem.

Nem sokra emlékszem. Sem az üzenetekre, amiket Wilhelminanak küldtem, sem a várakozási időre.. ahogy a repülőútból sem sok maradt meg, de az biztos, hogy nem voltam jó útitárs, vagy barátnő. Rémlik, hogy rábíztam a döntést hova, egyedül az elsőosztályhoz ragaszkodtam, és valamit motyogtam arról, hogy kurva gyorsan húzzunk el innen. Mert végülis nekem akkor ez az egy számított.

A megérkezésünk sem volt sokkal jobb. Nem beszéltem, csak vonszoltam satnya testemet a szobámig, ami azonnal összeroskadt az ágyon a kimerültségtől, a fájdalomtól, ami égette a tudatomat, és elnyomott, majd újra felébresztett a pusztító visszatérő álom az elrablásomról, és a lövöldözésről, ami ezt a tehetetlenséget kiváltotta.

Szar barátnő lennék? Ez nem kérdés, de Wilhelmina jól ismer már, épp ezért értjük meg egymást asnnyira. Nem zargat, nem akarja tündéri módon megváltani a világot, jó kedvre deríteni, csak békén hagy, mivel pontosan tudja más módja ennek nincsen. Majd helyre teszem magam, idővel, ő meg attól még élvezheti a kiruccanás nyújtotta lehetőséget.

Beletelt egy napba mire a testem és a lelkem is rátudtam kényszeríteni, hogy én is éljek a Maldív-szigetek adta gyönyörben, hogy észre vegyem a gyönyörű színeket, és magamba is szívjam azokat. Sápadt bőröm így kezd el éledezni, minden porcikámmal együtt, melyek már kiáltoznak a napfényért. Erőt merítek, elraktározom magamban a rossz élményeket, és új emberként nyitom ki végre a szobaajtót, ami ezidáig magára zárt, mélyre a sötétben. Eldöntöm, hogy megkeresem Wilhelminat és végre olyan barát leszek, akit meg is érdemel. Mármint nem az a fajta, aki felesleges csacsogásokba kezd, de legalább jelen leszek.

A luxusszállásunktól nem messze, egy közeli kiülős helyen találom meg, ahogy sütkérezik és élvezi az italát, amibe épp belekortyol. Felüdülés látni, amiért ennyire felszabadult. A bárpulthoz érve én is kikérem az italom, és már azzal együtt lépek oda hozzá, helyet foglalva, olyan természetességgel, mintha ezidáig csak rám várt volna.
- Mi a mai program? Kérdezem ezt úgy, mint akik tényleg együtt töltötték volna az idejüket az érkezés első percétől fogva, de nincs az az isten amiért én szabadkozni kezdenék azért az egy napért, amit külön töltöttünk. Ez van. Ismeri már a dörgést.