Gondolt már arra, hogy elhagyhatnák a magázódást, de eddig nem indokolta ezt semmi; üzleti partnerek lehettek volna, aztán az úgy tűnt, nem akar összejönni, amikor pedig mégis, akkor érdekes vizekre eveztek, így biztonságos mankó lehetett az, hogy még mindig nem túl személyesek egymással.
Nincs már túl sok értelme azonban, mégsem tudja abbahagyni, miközben egy randit beszélnek le éppen egymással.
Meglepi, mennyire hamar akarja őt látni a másik, azonban, mintha a fejében olvasna, így egyetlen hátráltató szóval sem fogja illetni. Magyarán, kifejezetten örül neki.
És bár a hangján nem hallatszódhat, jó, hogy nem ér fülig a szája a vigyorgástól.
Nem esik nehezére letenni ezúttal a telefont, mert tudja, hogy néhány napon belül láthatja a másikat. Nem ezért hívta, nem ez volt a célja, de hisz benne, hogy nem történhetett volna ez sehogy másként.

Az ajánlat nem mindennapi és nem is teljesen átgondolt a részéről. Ugyanakkor, olyan izgalom járja át tőle, melyet nem mostanában volt szerencséje tapasztalni. Így pedig tudatosul benne, hogy Tiziano mellett mennyire elkényelmesedett kis életet élt, gyakorlatilag elfogadott mindent, amit a hetek, hónapok alatt megszokott.
Kár volt.
Az időpont közeli, nem azért mert ennyire kétségbeesett lenne, hanem azért, mert ki tudja, hogy a következő vagy az azt követő héten is ennyire él-e bennük az, amit néha kissé szerencsétlenkedve, de elnyomnak.
Igazán jól esett neki egyébként, hogy a férfi a híreket látva gondolta arra, hogy rákérdezzen mi a helyzet vele. Sok mindent elárul Fabrizzioról ez a lépése és itt nem arra gondol, hogy kihasználná azt, hogy sérült. A jó oldalát látja csak.

Megtehetné, hogy nem csak a vacsora lehetőségét, de a kérdést is egy másik alkalomra hagyja, egy olyanra, amikor mindketten képesek épeszű döntéseket hozni, hiszen Patrizia valóban úgy egy órája tudta meg, hogy megcsalták. Az ajánlata nem keselyűszerű körözés a másik felett, reméli is valahol, hogy a nő nem gondolja ezt róla, csak egy őszinte gesztus a részéről.
Valami, amire talán mindketten vágynak.
Lehet, hogy gazdag, és az is lehet, hogy hatalmas villákat nézegetett az utóbbi időkben a másikkal, ahová az egyik drága kocsijával érkezett a sok közül. De mindenekelőtt Fabrizzio családapa, az ő villájukban pedig, bár van kiszolgálószemélyzet, az nem mindennapos úgy, mint a Deluca villában. Viviana szinte mindennap főzött, és tőle sem állt messze, hogy segítsen, ha éppen ráért.
Mert ő tényleg úgy gondolta, hogy ez néhány hónap távlatában lesz esedékes kettejüknek, erőltetni pedig semmiképpen nem fogja. Viszont egyáltalán nem lenne ellenére, ha a közeljövőben történne meg mégis.

Nem mondaná, hogy ez a férfi könnyű helyzeteket teremt számára. Akárhányszor hozza valamilyen módon össze őket a sors, mindig akad valami, amivel Fabrizzio képes kizökkenteni vagy azt elérni, hogy gondolkoznia kelljen valamiről, amit már teljesen megszokott.
Most arra számított volna, hogy egyenes választ kap, amellyel a férfi jelzi, hogy mennyire ostoba kérdést tett fel, hiszen nyilvánvalónak kellene lennie a válasznak.
Ezen a ponton Patrizia, csak reménykedni tud. Mert hiába incselkednek egymással, nem tud teljesen tisztán gondolkozni, hiszen éppen napvilágot látott, hogy megcsalták.
Ebben a helyzetben nincsenek épeszű gondolatok, tettek vagy szavak.
Mondja elég határozottan, ám még mielőtt bármit is tudna a másik reagálni rá, folytatja.
Ezzel is csak védeni kívánja magukat, illetve esélyt adni arra, hogy tényleg ne legyen semmilyen zavaró tényező.

Valóban nem, de kettejük közül Fabrizzio úgy érzi, neki kellett volna okosabbnak lennie. Mindenesetre azt nem teszi vita tárgyává - még ha szavakba nem is önti -, hogy ő kezdte az egészet azzal, hogy a másik jobban érdekelte, mint a ház, és ezt szavakba is öntötte. Ha egyszerűen csak távozik, most sem beszélnének, és azok a megjegyzések sem láttak volna napvilágot.
Halkan felnevet a kérdésre, és amiért egyáltalán a felvetés megfogalmazódott a másikban, nem úgy válaszol, ahogy eredetileg akart. Mert elmondta volna, hogy nem adná a nőt senkinek.
Így abból a szempontból talán jobb is, hogy a másiknak meg kellene fogalmaznia valami hasonlót ahhoz, amit Fabrizzio a házban mondott a másiknak. Persze, csak ha nem tér ki a válasz elől ismét.

Nem engedheti, hogy Fabrizzio magára vállalja ezt, mert nem egyszer fordult elő, hogy ő maga tette alá a lovat. Különös egy adok kapok alakult ott ki néhány pillanatig közöttük, melyet kifejezetten élvezett. Még egy kicsit hiányzott is neki az elmúlt napokban.
Kérdez vissza egy kissé meglepetten, hiszen ilyen ajánlatra még álmaiban sem került sor.
Muszáj ezt megkérdeznie. Mert elég merész húzásnak gondolná a dolgot, főleg úgy, hogy a feleségével fenntartják a boldog család látszatot. Arról pedig nem is tenné említést, hogy Tizianonak biztosan lenne néhány keresetlen szava, ha fülébe jutna ez a vacsora.

Már meg sem próbál ellenkezni, csak engedi a libabőrnek, hogy beterítse mindenhol, lökve ezzel egyet a gyomrán is, mert egyetlen sóhajtással olyan vágyat ébreszt benne a másik, mint amivel még nem volt dolga. Beletúr szabad kezével a hajába, és megenged saját magának is egy sóhajtást, mielőtt megszólalna.
Ettől valószínűleg csak félig lesz udvarias, de kimondja, mert ez az igazság. Azt már nem teszi hozzá, hol jártak a gondolatai, és milyen hiányt érez magában azóta is.
És semmilyen tagja nem rezzen, ahogy ezt kimondja.
Ezt nem csak az elhangzottak tompítása végett mondja ki, hanem, mert Fabrizzio végtelenül türelmes, így várni akár néhány hónapot a másikra számára nem probléma. Neki is bőven van még elintézendő dolga a saját háza táján.

S ezt már a férfi által is jól ismert sóhaj követi.
Az eget kémlelve teszi fel a kérdését, mert őszintén jobban foglalkoztatja most ez, mint az, hogy Tiziano ugyan melyik szőkével van a képeken. Nem tud és nem is akar azzal foglalkozni, mert Matteo mellett nem engedheti meg magának, hogy ilyesmi megborítsa.
Próbálja a helyzetét elviccelni, azért mert nem akar ennek a férfinak siránkozni. Fabrizzio így is elég sok érzelmet kapott már tőle, a csalódottságát most inkább megtartja magának.

Sokat gondolt a villában történtekre, és bár nem változtatna rajtuk semmit, belátja, hogy néhány helyen ismételten átlépte a határokat, még ha finoman is. Azonban képtelen kiverni a fejéből a libabőrt, amit néhány sóhajtással kiváltott belőle a másik, és ezen az nem változtat, hogy bocsánatot kér, amiért illetlen volt.
A másik nevetésére elvigyorodik, és nem megy bele a témába jobban, mert nem gondolja, hogy érdemes lenne. Régóta érik már, hogy valaki megleckéztesse Tizianot, az pedig világéletében szinte mindent elárult a fiúról, hogy a viselkedésének alapköve az, hogy ezt nem sokan merik megtenni. Ezúttal a húzásáért lehet, hogy Fabrizzioban emberére akad, a kivitelezésen múlik csak minden.
Válaszolja csendesen, de nem úgy, mintha titkot osztana meg a másikkal, csak kivált egyfajta lágyságot belőle az, amit kimond.
Mert ha jól emlékszik, valami hasonló gondolatot igyekezett a kiállításon megfogalmazni neki a másik, és lehet, ha akkor elmondja az őszinte véleményét, mindez nem történik meg a nővel. Közben meg szinte biztos, hogy igen, mivel Patriziát úgy ismerte meg, mint aki inkább tapasztal, minthogy mások véleményére adjon.

Bár tisztában van azzal, hogy amit a férfitól hall az az igazság, mégis rosszul érinti hallani. A villában Fabrizzio szavakkal simogatta a lelkét és kifejezetten jól estek neki azok a pillanatok.
De most keserűen gondol rájuk a férfi bocsánatkérésének köszönhetően.
Valószínűleg nem lenne szabad, de felnevet, mert akármilyen meglepőek is Fabrizzio szavai, igazán jól esik neki, hogy valamilyen úton módon ő váltotta ezt ki a másikból.
Tényleg így gondolja. Tiziano nem érné meg, hogy egy ilyen tett következményeit kelljen viselnie a másiknak. Úgy gondolja egyébként, hogy ő maga sem érne meg egy ilyen cselekedett.
Talán egy lecke, talán egy korábbi tett miatt vagy azért, hogy valamire felkészítse, nem tudja. De az biztos, hogy tanulni fog a helyzetből.

Függetlenül attól, amit mondani készül, ő is megmosolyogja a szavakat. Hiába próbálna védekezni, hogy ez nem így történt, finoman valóban ezzel próbálkozott, még ha nem is volt helyénvaló.
A mosoly mellett a szavai lehetnek továbbra is őszinték, mert bár tényleg nem lett volna szabad, valahol a férfi azóta sajnálja, hogy nem történt több annál. Akkor is, ha nem is történhetett volna, hiszen az ő gerince annál azért erősebben tart.
Észre sem veszi, ahogy a dühe egy pillanatra felszínre tör, és hagyja, hogy Fabrizzio kimondja ezeket a szavakat. A másik még sosem hallhatta így beszélni.
És még mindig nem magára gondol, hiszen annak továbbra sem látná jövőjét; Fabrizzio előtt még egy valószínűleg elég kellemetlen válás áll, Patrizia pedig még dönthet amellett, hogy megbocsájtja a Pellegrini fiúnak a történteket, ha elég jól ki tudja magát magyarázni. Márpedig ő abban nagyon jó.

S ezen el is mosolyodik, mert akárhogy is nézi, legutóbbi találkozásuk alkalmával pont azt hozta fel, hogy nem akarja, hogy bárki is sérüljön.
Végül is, ő nem bántott senkit.
Nem akarja azt mondani, hogy hiszen a maguk közege ilyen. Mert nem áll szándékában a másikat bántani. De nem kell beadni neki, hogy a férfiak nem csinálják ezt a világukban. Sőt mi több, úgy gondolja, hogy a nők sem külömbek. Csupán csak a ritka kivételek.

Ahogy beszélnek, a fejében, mintha egy odaégett kép volna, felsejlik ismét a fotó, rajta Tizianoval és a szőkével, erre pedig az önkéntelen reflexe az, hogy ökölbe szorul a szabad keze, de a hangjából továbbra is igyekszik ezt kizárni.
Fabrizzio volt az, aki a reggelét megzavarta, mert hagyta, hogy a dühe erősebb legyen az akaratánál. Ő kell, hogy bocsánatot kérjen, és meg fogja tenni ezt minden alkalommal, amikor a nő iránt táplált, még nem azonosított érzései átveszik felette az irányítást.
Igen, részben magát hibáztatja, hiszen a történteket a Pellegrini fiú rossz neveltetése okozta, de amíg Patrizia erre nem látott rá teljes egészében, addig Fabrizzio túlságosan is. De nem érezte úgy, hogy joga lenne tönkretenni a kapcsolatukat, de megvárni sem volt sokkal jobb, hogy Tiziano kimutassa a foga fehérjét.

Nem annyira ostoba, hogy ne gondolt volna arra többször is, hogy ez lehetséges. Azonban úgy hitte, hogy Tizianonak legalább annyi esze van, hogy normális keretek között csinál bármit is.
Látszólag nincs.
Ahogy meghallja a férfi hangját, sóhajt még egyet, mellyel magát igyekszik figyelmeztetni arra, hogy a helyzetben nem Fabrizzio a hibás.
Kér bocsánatot halkan, miközben helyet foglal a teraszon lévő hinta ágyon.
Valószínűleg sokkal jobban taccsra kéne őt vágnia a hírnek és talán így is lesz, ahogy lassan rátelepszik. De egyelőre nem érez sokat az ürességen kívül. Valószínűleg minden nő, egyből kirohanással reagálna, de Patrizia nem kíván még ennyi energiát sem fordítani jelenleg a Pellegrini fiúra.
Mert, ha nem is mondta ki, utalt rá, nem egyszer, hogy mennyire nem ért egyet a dologgal. Bezzeg a barátnője, ő egyből azzal kezdett, hogy ugye én megmondtam!?

Lehunyja a szemeit, amikor azt mondja a másik, muszáj-e ezt tennie. Ha nem aggódna érte, akkor valóban nem lenne muszáj, bár ő a mostani helyzetre sem ezt a szót használná. Közben pedig igyekszik a mérgét magába zárni, mert azt a másik nem érdemli meg tőle, de főként Tizianotól nem, ami történt.
A telefon hamar pittyegni kezd a fülénél, és most először életében elveszíti annyira a kontrollt egy pillanatra, hogy már indítsa a hajító mozdulatot a fal felé. Aztán a józan esze kapcsol, hiszen szüksége lesz még a készülékre, ha Patrizia visszahívja egyáltalán. Ezen a ponton már nem hisz ebben egyáltalán.
Egy óra múlva még mindig a medence mellett ül, de csak a vizet figyeli a csendben, ami az egész villára rátelepszik a mai reggelen. Nincs itthon senki; a felesége hollétéről hónapok óta nem tud napközben, így ő bárhol lehet, a fiai pedig a repülőtérre tartanak, hogy a lányát hazahozzák a villába. Csodálatos az időzítés minden szempontból.
Meglepődik, amikor a nő nevét meglátja a képernyőn, de nem habozik felvenni a telefont.
Nem akart ő hallani semmit. Előbb verte volna ki a másikat szinte örömmel a fejéből, minthogy ilyen helyzetbe kerüljön a nő, sőt. Elég sok követ képes lenne megmozgatni annak érdekében, hogy semmissé tegye az egészet, mégsem képes ilyesmire.
Mert ez nem róla és a vágyairól szól, annyit nem ér, ami a telefonbeszélgetés buborékán kívül történik a nővel.

Homlokát ráncolva nyúl a kávéjáért és egy erőltetett mosollyal az arcán fordul vissza Matteo felé.
Nem magyarázza ezt tovább, mert feleslegesnek gondolná a szavakat. Fabrizzio tudja már, hogy mire utal ezzel, ám további szavai nem igazán segítenek a nőnek abban, hogy arra koncentráljon, amire kellene.
Teszi fel kérdését kissé talán ingerülten, mert azzal is tisztában lehetne a férfi, hogy ilyen módon információt átadni elég nagy szemétség. A kérésre nem reagál sehogy, csak egy elköszönéssel és nyilván nem képes arra, hogy csak akkor nézzen meg bármit is, mikor már Matteo nincs a közelben.
Bő egy óra is eltelik mire odajut, hogy Fabrizzio nevére nyomjon és tárcsázza.
Sóhajt megint, de ez most a gondterheltségnek szól, nem pedig az elfojtott vágyaknak a férfi irányába.

Valóban várnia kellett volna, és ahogy tisztul az elméje, illetve Patrizia tudatlan szavai is elérnek hozzá, már biztos benne. Nem akart ő lenni a rossz hírek hozója, és valahol meglepődik, hogy hamarabb ért el hozzá a cikk, minthogy Patriziának azt akár csak egy barátnője átküldte volna.
Állapítja meg, aztán egy sóhajtással igyekszik a helyére pakolni a fejében a helyzetet, mielőtt megszólalna ismét.
Valószínűleg a reggeli rutin miatt nem olvasta sem a híreket, sem az esetleges üzeneteket, mert valaki az életében már biztos, hogy próbálta neki jelezni. Nem lehet Fabrizzio az első, mikor az ő reggeleit már nem határozza meg semmilyen idő és kötelesség.
Pedig semmi köze hozzá, de valahol mégis.. nem tudja megmagyarázni ezt most magának, de nem is akarja talán; csak azt szeretné, ha a nő jól lenne, márpedig ami történt, az nem a legegyszerűbb formája annak, hogy megtudja, ki is Tiziano valójában.

Náluk a reggelek egy bizonyos sémát követnek annak érdekében, hogy Matteo ne boruljon meg már kora reggel. Pontosan ugyanakkor kelnek, a ruhák kikészítve és megvan mindennek a megfelelő pillanata. A telefonja csörgése a reggeli pillanatát töri meg, s valószínűleg nem érdekelné a hívás, ha nem Fabrizzio nevét látná a képernyőn.
Nála most ez a köszönés és lassan felemelkedik az asztaltól, hogy ne Matteo reggeli rutinját megzavarva beszélgessen.
Nem igazán érti a telefonhívást és a kérdést sem, ugyanis neki még nem volt ideje semmibe sem belenézni, ami a híreket illeti.

A szőlős teraszán éppen a reggeli kávéja mellé nyitja meg a helyi hírportál oldalát, amikor is a Pellegrini fiú neve szerepel a legnagyobb szalagcímben, a sorok hatására pedig olyasmit tapasztal saját magán, ami rá egyáltalán nem jellemző. Az ismeretlen düh a látottak hatására hirtelen lesz úrrá rajta, de csak annyiban jelentkezik, hogy fel kell állnia a nyugágyról, és rámarkolva a telefonra tesz néhány lépést egyik, majd másik oldalra a medence előtt.
Sosem tartotta sokra Tizianot, de nyilvánosan megalázni egy olyan értékes nőt, mint amilyennek ő látja Patriziát, számára elfogadhatatlan. Tudja, hogy a Pellegrini villában nem talál majd szankcióra a fiú, de nem kell sokat várnia, hogy Fabrizzioval szembe találva magát azért feleljen majd néhány kérdésre a férfinek.
Talán a düh vakítja el annyira a józanságát, hogy tárcsázni kezdje a nő számát, és bár őszintén tudni akarja, hogyan érzi magát a történtek kapcsán, jobb lenne, ha megnyugodna először, és utána telefonálna. De mire ezt realizálja, már felveszi a másik a telefont.
Mindig tudja, mit kell mondani, de most mintha az összes gondolata egyszerre lódulna az ajkaira, hogy ki legyenek mondva. Pedig annak a fele még csak nem is a nőnek szólna.
Igyekszik a hangját úgy formálni, hogy a mérge a Pellegrini gyerek iránt ne legyen érezhető, de mivel ilyen állapotában telefonált, ez nem sikerül tökéletesre.