To; Fabrizzio

Ha van olyan nap az életében, melyet majd szeretne örökre kitörölni, az biztosan a mai lesz. Jól indult, gördülékenyen haladt, aztán eljött az a pont, mikor a világa teljesen összeomlott.
[s]Matteo megszökött[/s] Egész úton ez visszhangzik fejében, annak ellenére, hogy a rádiót direkt fülsüketítő hangosra állította, amint beszállt az autóba.
Mire hazaér, már a család többsége ott várja. Elsorolják, hogy merre keresték már a fiút, s még milyen ötleteik vannak. Hiába nem ő a szülte, az első pillanattól kezdve ott van ennek a kisfiúnak az életében, s bizony számára ő a legeslegfontosabb a világon.
Az első gondolata, mikor már képes kiszűrni azt a fejében lévő kavalkádból, nem más, mint hogy felhívja Tiziánot. Ha valaki hát ő és a Pellegrinik biztosan képesek egy szempillantás alatt előkeríteni Matteot, hiszen minden sarkon leledzik emberük. De Tizi nem veszi fel, sőt Ciprián sem teszi meg ezt neki, hiába hívja őket legalább ötször egymás után. Patriziának pedig ettől, mintha csak összetörne a szíve.
Nem az a nő, akiért egyből ugrani kell. Nem várja el, hogy egy férfi a lábtörlőjén éjszakázzon, viszont az kifejezetten fontos számára, hogy akit párjául választ, abban bízzon és számíthasson rá. Kezdi belátni, hogy ezen a fronton nem éppen a megfelelő férfit sikerült kifognia, hiszen már nem először hagyja cserben.
A névsort lapozgatva, aztán megakad egy bizonyos néven a szeme, hiszen volt egy mondata, mely legutóbbi találkozásuk alkalmával, fülébe mászott. Kissé hezitál, ám mielőtt ténylegesen elvethetné, már rá is nyom a hívásra, amit késő lenne már bontani. A szíve hevesen ver, ahogy a vonal kicseng, mintha csak a torkában lenne. Mély levegővételekkel igyekszik sorait rendezni, ami egészen addig jól is megy, míg a férfi hangját meg nem hallja. Akkor aztán egy pillanatra minden összeomlik körülötte, mintha csak leoltaná valaki a villanyt. Kell pár másodperc, mire agya újraindul és végre képes megszólalni.
– Jó estét Fabrizzio, ne haragudjon, hogy ilyenkor zavarom – hangján érezhető, hogy nem jó kedvéből hívta. Aggódik, sőt retteg, hogy baja eshet Matteonak, ezt pedig nem tudja és nem is akarja elrejteni. – De segítségre lenne szükségem – miért pont ezt a férfit hívja? Mert a saját rokonai már keresik a kisfiút és a Pellegrinik után, bizony Fabrizzio Deluca az, aki elsőre szóba jöhet abban, ha valakit elő kell keríteni. Sőt. Ha most célt ér, akkor valószínűleg még a Pellegrinik elé is kerül, akik hatalmas csalódást okoztak a nőnek azzal, hogy teljesen elérhetetlenek.
– Matteo megszökött otthonról és sehol se találjuk – nem foglalkozik azzal, hogy ki kellene térnie arra, hogy Matteo pontosan ki. Azt sem említi, hogy autisztikus, így a világ számára más, mert most nem ezek a legfontosabb dolgok. Az a kisfiú valami olyasmit érzékelt, ami teljesen megboríthatta a világát, ezért megszökött és Patrizia ettől totális csődnek érzi magát, még akkor is, ha nem ő volt otthon éppen. - Kérem, segítsen megtalálni – sóhajtja halkan kérését a telefonba, s mintha az aggodalom szülte könnyeket próbálná közben visszanyelni. Nem kívánt volna semmiféle kapcsolatot kezdeményezni a férfi felé, hiszen megmondta, hogy hagyja neki, hogy eldöntse szüksége van-e rá.
Azonban azzal nem számolt, hogy esetleg pont neki lesz majd Fabrizziora szüksége.

To; Fabrizzio

Most először szólítja keresztnevén a másikat, ami talán annak szól, hogy a hívása bizalmibb, mint eddigi beszélgetéseik. Az is lehet azonba, hogy csak azért engedi meg magának ezt, mert a férfi is keresztnevén szólítja, ezzel megalapozva azt, hogy ne tántorodjon el a kérését illetően.
Kissé fél, mert ha Fabrizziot nem mozgatja meg a dolog és nemleges választ intéz hozzá, akkor meg lesz lőve. Mondhatni, hogy minden reménye most benne van.
Hangján és sóhaján is hallani lehet, hogy mekkora kő esik le a szívéről, mikor a férfi segítő kezet ígér. Nem tudná megmagyarázni, hogy miért, de míg várakozik arra, hogy a férfi visszahívja, egyfajta nyugalom kezd el letelepedni rá. Mintha azzal, hogy Fabrizzio nem elutasító volt, azt súgná neki a világ, hogy minden rendben lesz. Tudja jól, hogy az ő köreiknek mekkora befolyása, hatalma van egész Nápolyban, így egy percnyi kétely sem merül fel benne, hogy ne hozna megoldást férfi. Ennek ellenére, mikor megcsörren a telefon, a szíve majd kiugrik a helyéről, bár tisztában van azzal, hogy ez még nem az a bizonyos hívás, amire szíve igazán vágyik.
– Ha elküldöm a fényképét, azzal talán többet tudok segíteni –s miközben kihangosítja a telefont, keres is egy nem olyan régi képet Matteoról, hogy továbbítsa Fabrizzionak. – Elküldtem – emeli végül vissza a telefont a füléhez és kisétál a konyhába, mert ott éppen nem tartózkodik senki a családból.
– Matteo autista, másként szemléli a világot, mint mi – könnyedén beszél a dologról, mert számára ez nem szégyen, viszont biztos, hogy ez a legfontosabb információ a fiúról. – Nagyon érdeklik a régi típusú autók, ha lát egyet az utcán, akár órákig is képes lenne odaragadni – van egy kisebb gyűjteménye is a fiúnak belőle, meg vagy ezernyi könyve, amikből fejből tolja a különböző autótípusokat. Ez egyszerre ijesztő, ugyanakkor lenyűgöző a nő számára. – Nem szokott egyedül eljárni, az intézmény-otthon-nagyszülők útvonalat ismeri jobbára. De még sosem volt egyik helyen sem egyedül, csak öt éves – bár a távolságok nem nagyok, de Matteo nem az a gyerek lesz, aki mostanában egyedül járkál majd az utcán. Mindig van és lesz is vele valaki, ebből Patrizia egyelőre nem enged. – A kedvenc, közeli helyeit megnézte már a család – ez volt az első gondolatuk és most is a kedvenc játszóterén, szökőkútjánál, építkezésnél van a család néhány tagja, de egyelőre senki nem találja sehol sem.
– Várjon, mintha.. – és elindul a kisfiú szobája felé. A telefont a földre teszi, amelynek hangszóróján keresztül szekrényajtó nyitódás, tárgyak leesése, cipzár kihúzása hallatszik, némi szitkozódó szóval egybe kötve. – Úgy emlékeztem, mintha mutatott volna nekem valamilyen autós eseményről szóló plakátot, ami mára szól, de nem találom sehol sem – abban sem igazán biztos, hogy tényleg mai dátum volt-e benne. De az tisztán a szemei előtt van, hogy autók voltak rajta.

To; Fabrizzio

Olyan természetességgel beszél az egészről ennek a férfinak, mintha évek óta tartó barátság lenne közöttük. S ennek nyomán, nem is érti, hogyan lehetséges az, hogy közös munkát illetően ennyire nem tudott úgy kommunikálni a másikkal, ahogy kellett volna.
- Nem a mamája jött vigyázni rá, amíg hazaérek, hanem a papája. Valószínűleg ez borította meg a napját - de nem tud ezért haragudni a szüleire, mert tudja jól, hogy bármi közbejöhet. Vannak erre már kialakított szokásaik és megoldásaik, de most olyan hirtelen jött a váltás, hogy nem tudott beleavatkozni a dologba. - Siettem, ahogy tudtam, de nem voltam elég gyors - nem is érték el időben, hogy borítani tudja a terveket, mert éppen egy ingatlant járt be. Saját magát hibáztatja alapvetően, hiszen mindig elérhető és Matteo az első és ezt már a férfi is tapasztalhatta, mikor először találkoztak. De most ez nagyon kicsúszott a kezéből.
A keresést abbahagyja, mikor Fabrizzio beazonosítja, hogy mi lehetett azon a szórólapon és elindul a kabátjáért és a kocsikulcsáért. - Összekeverhette a napokat azután, hogy megborult a napi rutin - ez már fordult elő a kisfiúval, bár magyarázatot nem ad arra, hogy miért indult el egyedül. - Tömegközlekedést kell használnia ahhoz, hogy innen eljusson oda - a telefont egy pillanatra elemeli, hogy az édesanyjához intézzen pár szót, majd egy köszönés után elhagyja a házat és beül az autóba.
- Édesanyámmal valamelyik nap nézegették a szórólapot és megbeszélték, hogyan tudnának innen eljutni. Le is rajzolták - közli az újonnan szerzett információkat, mielőtt kihangosítaná a készüléket és belehelyezné egy telefontartóba. - A hűtőre tették a rajzot, de nincs ott - kétszer is megnézte, mielőtt kiképett volna az ajtón, hogy biztosra menjen és ne csináljon teljesen hülyét magából. Így is annak érzi magát, ahogy halad előre a dolog, mert ha ad magának némi gondolkodási időt, akkor hatalmas hülyeség volt belerángatni ebbe a férfit.
- Elindulok én is autóval azon az útvonalon, amit megbeszéltek. Hátha véletlenül hamarabb szállna le valahol - ez a legkézenfekvőbb ötlete most, bár ismeri annyira a fiút, hogy tudja, ha ezt a fejébe vette és a kezében van az átbeszélt útvonal, akkor nem hibázik abban az esetben, ha nem történik valami rendkívüli. Patrizia csak remélni tudja, hogy az égiek nem büntetik azzal, hogy a busz irányt változtat, esetleg lerobban.
- Köszönöm Fabrizio - egy emberért is hálás lenne, de így, hogy van tíz és ha kell még akár több is, ez sokkal nagyobb megnyugvást hoz számára. Innentől már csak az idő az ellenségük.

To; Fabrizzio

Matteo nem csak a diagnózis óta van vele, hanem gyakorlatilag már a kórházból is ő maga hozta haza. Ugyan a testvére ideig-óráig próbálkozott a szülői szereppel, de szemmel láthatóan nem tudott vele megbirkózni, s mikor egyszer majdnem a gyerek életébe került a figyelmetlensége, akkor döntött úgy, hogy kiteszi őt az életükből. Azóta talán kétszer hallott felőle, az egyik alkalommal beállva dörömbölt az éjszaka folyamán az ajtón, azt ordibálva, hogy joga van a gyerekéhez. Nos, már nem volt. Így Patrizia mindenféle hezitálás nélkül hívta ki rá a rendőröket, attól sem tartva, hogy esetleg megbontja ezzel a családot. Mert tudta jól, hogy a szülei, annak ellenére, hogy ők beengedték volna a gyereküket az ajtón, teljesen megértik majd az álláspontját.
Mikor Matteoról kiderült, hogy autista, fél órányi idegösszeomlást adott magának, amit nem úgy kell elképzelni, mint a filmekben. Ami abban a fél órában kijött belőle az egyszerre volt megkönnyebbülés és félelem is. Tulajdonképpen a diagnózis nem volt meglepő számára, mert folyamatosan figyelte a fiút és a fejlődését és sokat olvasott azért, hogy tökéletes pótanyukája lehessen. Így feltűntek neki az intőjelek, a kivizsgálás tulajdonképpen csak a papír végett kellett.
Azóta pedig úgy élnek, hogy a fiúhoz igazították a napjaikat. Szerencsés, mert nem egyedül kell ezt csinálnia, hanem a család több tagja is besegít. Az pedig, hogy találtak egy olyan intézetet, ahol figyelmet fordítanak a Matteokhoz hasonlókra, még több terhet vett le a hétköznapokról.
Ilyen szintű megborulás azonban soha nem történt még, s a kocsiban ülve, Patrizia azért átrágja magát az elmúlt pár napon, hogy volt-e bármi előjele ennek, amit esetleg nem vett észre, de úgy érzi nem siklott el semmi felett. Félti a fiút, mert kicsi és mert nem tudja, hogy milyen mély a tudása az útról, az utazásról, bár nem kételkedik abban, hogy édesanyja, ismerve Matteot, nagyon részletesen magyarázott a képzeletbeli útjukról. Ami most a valóság és ami rémisztőbb így, hogy nem tudja megvédeni őt, csak remélni, hogy nem lesz semmi baja.
Nem áll le vitatkozni, mert ez most nem az a helyzet és a férfi egyébként is neki segít. De azért, majd ha fényesebben látja a nap végét, lehet, kifejti a másiknak, hogy amit tesz, tett az nem kevés. Otthagyta a saját dolgát, embereket is visz magával, azért, hogy neki segítsen. Nem győzi majd a hálálkodást, tulajdonképpen fogalma sincsen, miképpen tudná egyáltalán viszonozni majd ezt.
– Remélem nem lesz szükség rá – mert elhiszi, hogy Fabrizzio megtenné. Nem tudja, miért bízik meg benne és miért megy ennyire könnyen. De egyetlen egy pillanatra sem kételkedik a másik szavaiban. Ezt arra alapozza, hogy a két alkalommal, mikor volt szerencséje szemtől szembe állni a férfival és úgy társalogni vele, nem látott benne rafináltságot, nem érzékelt felőle olyasmit, hogy csak azért forgatja a szavakat, hogy megnyerőbb legyen. Idegesítően kötött bele minden szóba, amibe csak lehetett, ez tény. De nem gondolná, hogy ez csak neki szólt, biztos benne, hogy Fabrizzio lényéhez tartozó tulajdonság ez.
Ezen a ponton akár ki is nyomhatná a telefont, mert igazándiból nem tud mit mondani, ami még az ügyüket segíthetné. Ám nem teszi, mert valamiféle nyugalmat ad számára az, hogy a vonal másik végén van valaki, akinek ráadásul ugyanaz a célja; megtalálni Matteot.
Néhány pillanatnyi hallgatás után, azonban egy valami bekúszik elméjébe, melynek akkor ad hangot, mikor már távolodik az otthonuktól. - Ugye semmi esély nincs arra, hogy elvitték a közegük ellenségei? – nem emeli ki, hogy azért, mert közelebbi viszonyt ápol Tizianoval, de tulajdonképpen kérdése burkoltan ezt rejti. Ha kiderül, hogy Matteo azért tűnt el, s a Pellegrinik még csak nem is segítenek a keresésben, akkor lehet hogy hisztérikus rohamot kap. Tudja ugyan, hogy értelme nem lenne, de nem tudná türtőztetni magát az egészen biztos.

To; Fabrizzio

A kérdés azért fogalmazódik meg benne, mert akármennyire is nem akar ennek a közegnek olyan tagja lenni, aki jobban belemélyed és a mindennapjait úgy éli, mint az odatartozó legtöbb nő, tudja jól, hogy Tiziano családja nem a seggdugaszok közül való. Választása nem ezért esett rá, még mielőtt azt feltételeznénk, hogy rajta keresztül szeretne bármihez is jutni. Ha így lenne, akkor nem dolgozna, akkor ott lenne mindig, mindenhol és bájosan vigyorogna, csevegne. Patrizia csak sodródott és ami lett belőle, azzal teljesen kiegyezett ezidáig.
Miközben hallgatja a túl vonalon beszélő Fabrizziot, tekintetével pásztázza az utcát és a megállókat, hátha kiszúrja Matteot, de hiába. Egyszer fékez egy nagyobbat, mert egy hasonló magasságú és hajszínre is tökéletesen megfelelő kisfiút fedez fel, de hamar ráébred, hogy sajnálatos mód nem ezt a fiút keresi. Még ennek ellenére sem tudja figyelmen kívül hagyni, hiszen már nem először tapasztalja azt, hogy Fabrizzio ellenszenvvel beszél Tizianoról. Először csak hümment, s megfogalmazódik benne néhány kérdés a dolgot illetőleg, mégsem teszi fel őket, mert nem rá tartozik, ha kettejüknek konfliktusa van.
Az is feltűnik neki, hogy a férfi mennyire egyenes. Szavai átgondoltan hatnak, nem érzi most sem, hogy bármelyet csak azért mondaná, hogy őt meggyőzze, hanem tényleg ezt gondolja. Ettől pedig elhisz mindent, amit hall és még egy kevéske nyugalmat kap, annak ellenére, hogy még mindig van bőven veszély, amitől tartania kell és féltheti Matteot.
– Én nagyjából fél úton vagyok. Leteszem majd az autót ott, ahol elméletileg le kellett szállnia és onnantól sétálok – ha Fabrizzio egyenesen a csarnokhoz megy, akkor neki nincs értelme így cselekedni. Marad annál a tervnél, hogy leköveti Matteo feltételezett útvonalát, hogy ha véletlenül mégsem a csarnokban van, legalább azt a területet is megnézze valaki.
– Ha véletlenül megtalálná, kérem, óvatosan közelítse meg – nem gondolná, hogy ezt a másik szájába kell rágni, viszont mégis kimondja. Matteo reakciói másképpen működnek, mint egy átlagemberé és nem lehet tudni, hogyan reagál arra, ha egy idegen megközelíti és megszólítja. Elfuthat, sikíthat, teljesen kiborulhat, de akár még kezes báránnyá is válhat. Minden attól függ, hogy éppen milyen passzban van, milyen páratartalommal bír a levegő, hogy áll a nap, lesz-e telihold. S ez nem vicc, tényleg befolyásoló tényezők ezek a dolgok.

To; Fabrizzio

Hazudna, ha azt mondaná, hogy a vonalbontása után nincs benne némi hiányérzet. A férfi hangja és szavai által könnyedebb volt a helyzetbe belegondolni, mert nem érezte annyira elcseszettnek magát, a heyzetet és az egész világot. Míg ki nem száll az autóból, addig agyát sok minden önti el. Haragszik magára, mert egyből reagálnia kellett volna és akkor most nem Matteot kéne keresgélniük, hanem az otthon melegében néznének valamit, amit a kisfiú szeret.
Tiziano iránti haragja is erősre emelkedik, mert a Pellegrini örökös mindig a legnagyobb bajban hagyja őt magára, s tudja, hogy ez nem szándékos – legalábbis reméli -, mégis kezdi azt gondolni, hogy ennyiszer már nem lenne szabad előfordulnia.
Negatív érzelmei mellett azonban hála és remény is növekszik. Nem tudja miként fogja majd ezt viszonozni Fabrizzionak, hiszen egy ház megtalálása aligha vetekszik egy gyermekével, de az egészen biztos, hogy ezentúl még inkább azon lesz, hogy megtalálja a megfelelő ingatlant a Deluca család részére. Még akkor is, ha már nem ő van ezzel megbízva.
A buszmegállótól indul el az édesanyja által elmondottak alapján, azért itt-ott beles más merre is, bár tudja, hogy ez teljesen felesleges. Az utcán haladva, beszél édesanyjával és a többiekkel, akik még keresnek, de sajnálatos mód senki sem jár sikerrel.. Mégsem érzi magát túlzottan nyugtalannak vagy elveszettnek, ami ebben a helyzetben talán még a jobbik eset. Ha Matteo tényleg ott lesz, ahová gondolják, hogy ment, akkor a szituáció így is felfújtnak tűnhet, hiszen ehhez lehetett volna Fabrizzio bevonása nélkül is elég eszük.
Mégis úgy érzi, hogy szükség volt rá.
Szükség van rá.
S ebben az is megerősíti, mikor üzenet érkezik a férfitól, melyben megírja, hogy hol találta meg a kisfiút és hol vannak. Léptei gyorsabbá válnak, már rövidít, ahol tud, hogy minél hamarabb érhessen a csarnokhoz.
Amikor meglátja a férfit és a mellette álló fiút, úgy érzi, mintha ezernyi lánc hullna le róla. Különös, de tényleg egyetlen egy percig sem kételkedett abban, hogy Fabrizzio segítségével ne találnák meg Matteot. Az pedig, hogy a fiúcska ott áll mellette és nem úgy, mint akit kényszerítenek, hanem láthatóan jókedvvel cseverészik külön öröm számára.
Nem rohanja le őket, hanem óvatosan közelít feléjük, s mikor odaér, akkor sem szól egyből közbe a társalgásukba, hanem kivárja, míg valamelyikük észreveszi. – Hello csavargó – néz szeretettel a kisfiúra, akihez leguggol és kezét nyújtja felé. Patriziából nem árad harag, düh vagy bármi negatív érzelem, mert tudja jól, hogy azzal semmiféle célt nem ér el. Csak a kezeit tárja szét, hogy egy ölelésben mutassa ki Matteo részére, hogy mennyire örül annak, hogy semmi baja nem lett.
Az ölelésből kiszakadva felegyenesedik, egyik kezével a kisfiúét fogva, hálától csillogó tekintetét pedig Fabrizziora emeli. – Köszönöm - cifrázhatná ezt jobban is, meggondolatlanul akár a nyakába is borulhatna a másiknak, de ez mégsem történik meg, hiszen ő nem az a fajta, aki túlzásokba esne.
- Jó messzire eljöttél - fordul vissza Matteohoz, akihez ismét leereszkedik. Fontosnak tartja, hogy nagyjából egy szinten legyenek, mert így a gyermek szemében is kevésbé számít elnyomó félnek. A szemkontaktus pedig a kisfiú esetében főleg sokat ér. - Nem szabad egyedül ilyen messze elkóricálnod, jó? - nem fogja elkezdeni sorolni, hogy mi történhetett volna, mert nem akar ráijeszteni a másikra. Lehet ettől gyengének gondolni a nevelését, de ismeri a fiút, s tudja, hogy egyetlen egy rossz szóval mit lehet nála okozni.
- Gyere, hazaviszlek - a rossz szó pedig itt is van, ugyanis Matteo nyilván még nem szeretne távozni. Kezét kihúzza Patrizia kezéből, de nem fut el, csupán Fabrizzio mögött keres biztonságot, hiszen ő volt az elmúlt percekben, akit barátjának fogadott.
- Bocsánat, most maga az újdonság varázsa - egyenesedik fel mentegetőzve és azzal ellentétben, amit a legtöbb szülő tenne, nem kezdi el kirángatni a férfi mögül a kisfiút, hanem türelmesen vár arra, hogy a benne dolgozó érzelmek egy kicsit csillapodjanak.

To; Fabrizzio

Míg a csarnok felé halad, a család tagjait is értesíti a fejleményekről, hogy mindenki, aki rajta van a keresésen, megnyugodhasson és mehessen a dolgára. Perszer ismeri annyira a családot, hogy pontosan tudja, senki nem fogja kihagyni azt, hogy ne hozzá menjenek és ott várják őket, mintha ezer éve látták volna egymást. Az ő családja gondoskodik és aggódik, persze mindenhol lehet hiba, mint most is történt, de ettől még erős egységként gondol magukra továbbra is.
Fabrizio valószínűleg nem tudja, hogy Patriziának mennyit jelent és ér az, hogy áldozott az idejéből arra, hogy segítsen. Másodjára segít neki, s ezt akaratlanul is, de szembe állítja azzal, hogy Tiziano mennyiszer nem volt ott, amikor kellett. Hiába tudja jól, hogy nem tökéletes a férfi, mégis most már kezdi egy kicsikét bosszantani, hogy mindig eltűnik, ha szükség lenne rá.
Matteo felé csak szeretetet sugároz. Sok mindenen mentek már keresztül, amióta ő vele van a fiú. Ott volt az első csodálkozásoknál, mozdulatoknál, forgás, mászás, esés, minden fontos pillanatban. Éjszakákon át kutatott, bújt szakirodalmakat, hogy minél többet tudjon a fiú állapotáról. Tanult is, hogy segíteni tudjon. Lehet, hogy ez néhány embernek betegesen hat, de ő olyan példa szeretne lenni ennek a fiúnak, amelyet érdemes követni.
S bár nem hívja őt anyának, annak tekinti és érzi is magát, s Matteo sem egyszerű, mezei családtagként kezeli a nőt. Mégis, mikor Fabrizzio kimondja azt a bizonyos szót, mindketten kicsit lefagynak. Matteo ott áll, mintha teljesen kikapcsolt volna az agya, Patrizia pedig reménykedik abban, hogy nem ez lesz a kiváltó oka annak, hogy teljesen elveszítse a kontrollt. Mivel a félelme nem valósul meg, nem reagálja le most az családi viszonyokat a férfinak. Inkább csak megpróbál elébe menni a dolgoknak, míg Matteo magához tér.
– Én.. nem hiszem, hogy.. – de nem tudja befejezni, mert a kisfiúban újra indul a gépezet és feléled a gyermeki öröm és kíváncsiság, de nem az egyszerű fajta. Látni lehet rajta, hogy nem csak fellelkesül, de mintha lélekben már odabent járna és nézné a különböző autókat. Számára ez maga a Kánaán és Patrizia tudja jól, hogy vesztes fél ebben az egész szituációban. – Igazán nem szeretnénk tovább rabolni az idejét Mr. Deluca - így is sokat vett már el tőle a mai napra, teljesen felesleges még többet rájuk áldozni.
A visszakozásának csak egyetlen egy, de nyomós ellenzője van, Matteo. Aki immár egy centiméterre sem moccan el újdonsült ismerőse mellől, hiszen ők ketten most egy oldalon állnak. Patrizia könyörögni nem fog, csak szépen leguggol, hogy egy szinten legyen a két muskétással és Matteo tekintetét próbálja megfogni. - Arról volt szó, hogy a papa és a mama elhoz a hétvégén. Nem tudnál addig várni? - bár a választ egyértelműen tudja erre a kérdésre, hiszen, ha tudott volna a kisfiú várni, akkor most nem lennének itt. Mégis megpróbálkozik a lehetetlennel, hátha a nagyszülők győznek Fabrizzioval szemben. Ám a helyzet az, hogy Matteo tekintetén jól látszik, hogy mire vágyik és ennek hangot is ad, mikor szépen kéri Patriziát, hogy nézzék meg a kedves bácsival a kiállítást.
- Jó. Legyen - sóhajtja halkan a szavakat és tekintetét Fabriziora vezeti, mintha azt remélné tőle, hogy visszavonja az ajánlatát.

To; Fabrizzio

Amikor Fabrizzio a fiait említi, a nőben ismét erősödni kezd az érzés, mi szerint valamit elvett a másiktól, hiszen azt már tudja, hogy a másiknak is fontos a család. Ő pedig, amikor telefonált bele sem gondolt abba, hogy éppen egy ilyen pillanatot ront el. Arcára és modorára is kiül ez, ami hathat úgy, hogy annak nem örül, amit a másik ajánlott. Pedig ez nem igaz. Kedves gesztusnak tartja, s ha nem lebegne szeme előtt az, hogy a férfinak a saját családjával kellene most lennie, akkor biztosan nem is húzná érte ennyire a száját.
– Mint láthatja, őt már semmivel sem fogja ettől eltéríteni – néz mosolyogva először Fabrizziora, majd Matteora. – Talán nem sértődnek meg a nagyszülei, ha lemaradnak róla – mosolyog továbbra is és hangjában is érezni lehet, hogy nem neheztel ezért az ajánlatért. Ő már felszabadította magát mára, hiszen nem tudta, hogy mennyi időbe telik a keresés. Ha pedig a férfi ráér, ám legyen. Nem fog a kisfiú kívánalmával szembe menni, ha már itt vannak.
Nem kerüli el a figyelmét, hogy Fabrizzio milyen gyorsan és könnyedén alkalmazkodott és nézte el tőle azt, hogyan kell kommunikálni Matteoval. Hálás neki ezért is, hiszen megtehette volna, hogy nem veszi át ezeket az apró, ám jelentős mozzanatokat, amivel valószínűleg nem tudta volna ilyen könnyedén megnyerni a fiút.
Ő is felegyenesedik, mikor a férfi, s meglepődve nézi, ahogy az kezét nyújtja Matteonak. Az már kevésbé lepi meg, hogy a fiú, miután nő egy apró bólintással jelzi, hogy elfogadhatja a felé nyúló kezet, meg is fogja. Fabrizzio tökéletesen közelítette meg a gyereket, hiszen nem támadta, nem erőt fitogtatva mutatta be neki, hogy ő a felnőtt és az ő szava a szent. Patrizia látja, hogy a kisfiú milyen szemekkel néz a férfira és egyszerre ijeszti meg és hengerli ez le.
– Határozottan jobban – mosolyogva fordítja a fejét a férfi felé. – Igyekszem meghálálni – és erre nem várja azt, hogy nem kell, mert felesleges ezt hangoztatni. Patrizia már eldöntötte, hogy valamilyen módon viszonozza azt, hogy a férfi időt szánt rájuk, ettől pedig semmivel sem fogja tudni a másik eltéríteni.
– Mindenkit ilyen könnyedén csavar az ujjai köré? – halkan neveti el magát, ahogy halad mellettük. Ismeri Matteot, tudja jól, hogyan kell őt megközelíteni, s azt is tudja, hogy az idegenekkel szemben miket képes produkálni. De itt és most, mintha a kisfiú egy rég nem látott barátját, családtagját látná a férfiban, annyira könnyedén nyitott a férfi felé.

To; Fabrizzio

Az aggodalma már akkor tovaillant, mikor az üzenetet megkapta. Onnantól kezdve a hangulata csak felfelé ívelt, egészen addig, míg meg nem látta Matteot. Patrizia amúgy sem a búbánatos emberek közé tartozik. Szereti az élet apró örömeit, gyakorlatilag egy katicabogárnak is képes örülni, ha éppen olyan a napja. Az, hogy Fabrizzio mellett nem ez az énje jelent eddig meg, maga sem érti, miért történt, de valószínűnek tartja, hogy a ház körüli dolgok váltottak ki belőle ilyesmit. Előítéletes volt, amiért iszonyatosan szégyelli magát, hiszen a férfi egyáltalán nem szolgált rá arra, hogy az legyen. Majdani hálája, valószínűleg ennek is szól majd, ha egyszer sikerül úgy beváltania, amivel ő maga is teljesen elégedett lehet.
A férfi válasza egyáltalán nem lepi meg. Látja, hogy Matteot mennyire sikerült levennie a lábáról és van egy elképzelése arról, hogy milyen hatásokat válthat ki másokból a férfi. Ennek alapjául az szolgál számára, ami a távozása után kialakult az irodában. Az a mennyiségű nyáltenger, ami a nőkből, de még egyes férfiakból is csordogált, a sivatag számára éltető erő lenne hetekig.
– Ékes kivétel? Ez elég meglepő megfogalmazás – kissé zavarba jön ettől az egyetlen szótól. Még mindig gondolná magát az idegesítőnek a férfi szemszögéből, mint azoknak, ahogyan ő nevezte. Az izgalmas és az ékes jelző együtt eléggé felkavaró a nő számára, de nem tudná megfogalmazni milyen értelemben, bár abban egészen biztos, hogy nem rosszban. Nem tudja még hova tenni azt, hogy ez a férfi miket vált ki belőle, mert leginkább csak úgy tudná megfogalmazni, hogy káoszt, de az túlságosan negatív jelző lenne.
Nem igazán tud becsatlakozni a társalgásba, mert nem ért a kocsikhoz annak ellenére sem, hogy szorgosan ott van Matteo mellett, mikor a könyveket tanulmányozza, olvassa neki az információkat. Megjegyezni viszont képtelen, örül annak is, ha meg tudja különböztetni a márkákat.
Így, amikor csörög a telefonja, egy bocsánatot kérés közepette lép félre néhány lépést, hogy felvegye. Hangja annak ellenére, hogy a vonal végén Tiziano van, eleinte semleges, ám ahogy a társalgásuk halad előre, egyre olaszosabban hadar és vitatkozik. Elmondja, hogy azért kereste, mert Matteo eltűnt és segítségre volt szüksége, de rá megint nem számíthatott. Kifejti, hogy már megoldódott, de azt nem mondja, hogy kiáltal. Ennek egyszerű oka pedig az, hogy Fabrizzio többször is beszélt negatívabban Tizianoról, s ha egy kevéske érzés is így működik a Pellegrini fiúban, nem akar ő lenni az, aki miatt a viszony véletlenül még jobban elmérgesedik. A telefonálás hosszú perceken keresztül zajlik, s ahogy halad előre, Patrizia egyre frusztráltabb lesz. Bár hangja nem emelkedik meg annyira, hogy kitöltse a teret és arra is figyel, hogy egyre lopja a távolságot Matteotól és a férfitól, azért jól kivehető, hogy nem éppen egy baráti csevejt folytat. Végül egy határozott köszönéssel teszi le a telefont, melyet le is némít, mielőtt még a zsebébe csúsztatna.
Aztán sóhajt néhány nagyobbat, amelyekkel rendezni próbálja magát, mielőtt visszatérne az autóimádók társaságába, de nem szól semmit, csak egy halovány mosolyt erőltet magára, mikor Fabrizzio rá pillant.

To; Fabrizzio

Különféle magyarázatokkal egyre jobban tele van neki a padlás. Ő megértő tud lenni, tudja, hogy nem ugyanazok az értékek és neveltetések mozgatják őt és Tizianot, viszont kezdi unni a folytonos kifogásokat. A legnagyobb probléma egyébként az, hogy amikor a férfi ráér és ott van, akkor tényleg ott van, nem csak Patriziának, hanem Matteonak is. Annyi esze volt a nőnek, hogy nem „eresztett” őket egyből össze, s egyébként a kisfiú is távolságtartással kezdett, talán még most is van benne egy kicsike belőle, mivel ő is érzékeli, hogy a Pellegrini örökös, nincs ott mindig.
Simán ellentétet tud vonni ebben Fabrizio és Tiziano között, mert Matteo ezerszer nyíltabb a mellette állóval szemben, ami egyébként Patriziát lenyűgözi és egy kicsit talán meg is ijeszti. Mert ez bizony intőjel arra, hogyha valaki megtalálja a megfelelő kommunikációs utat a kisfiúhoz, akkor könnyedén tudja elvonni magával. Tapasztalatnak kiváló ez a mai napra, az egyszer biztos.
Értékeli, hogy a férfi visszafogottan teszi fel kérdését, holott biztos benne, hogy ha nem is mindent, talán a lényeget kihallotta, hogy mégis ki volt a túlsó vonal végén. Ennek ellenére, nem mondja ki, hiszen felesleges, a gondjait pedig nem akarja semmiféleképpen rázúdítani a másikra.
– Semmi érdemleges – és ezt mindenféle ferdítés nélkül képes mondani, mert most nem fontos az, hogy mi történt az elmúlt percekben. Néha teljesen úgy érzi, hogy hiába egy korosztályban léteznek Tizianoval, mintha egy nála legalább tíz évvel fiatalabb kölyökkel beszélgetne. Ez pedig egyre inkább bosszantja, annak ellenére, hogy a férfi tulajdonképpen semmi kriminális vétséget nem követett még ellene. – Vagy csak nem tud róla. -
– Higgye el nekem, hogy még hálásak is Önnek, mert így nem kell hétvégéig autókat tanulmányozniuk, hogy tudjanak Matteonak válaszolni – halkan elneveti magát, mert ő már tudja jól, hogy ez tényleg így lett volna. Mindenki igyekszik felzárkózni a kisfiú érdeklődéséhez, de senkinek sem áll rá annyira az agya, mint neki.
A kisfiú, a szavai közben, felfedez a csarnokon belül, autós témában kialakított játszóteret, ahova el is fut, így a két felnőtt kettecskén marad, míg ők is odaérnek. – Igazán köszönöm, amit tesz – szólal meg végül a nő, s tekintetét a férfira vezeti. – Tudom, hogy jön majd azzal, hogy nem nagydolog. De ennek a kisfiúnak most olyan élményt szerez, amit biztosan hetekig hallgathatunk majd otthon – mosolyodik el szelíden, s tekintetét Matteo felé futtatja egy pillanatra, majd vissza Fabrizziora. – Én maximum az autómárkákig jutnék és még azokat sem biztos, hogy hibátlanul mondanám – neveti el magát kissé zavartan, mégis jó kedélyűen, megpróbálva ezzel elterelni a gondolatait az iménti telefonbeszélgetésről, hiszen ez a férfi egyáltalán nem tehet arról, hogy a másik miatt, milyen hangulatba került. Nem fogja Fabrizziora kivetíteni a Tiziano iránti haragját.

To; Fabrizzio

– Ijesztő volt az elején, de most már megszoktuk – Matteo agya másként dolgozik, mint az övék. Vannak fontos és jelentőségteljes dolgok, amiket nem képes akkor sem befogadni, ha már századjára hallja, mert neki nem lényegesek. Az autókkal kapcsolatos dolgok viszont nagyon hamar berögzülnek számára, de ugyanígy van a betűkkel és a számokkal is. Ezért is nem szereti, ha megbélyegzik, amikor azt hallják, hogy autista. Semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint egy átlagos gyerek, csak másként kell viszonyulni hozzá.
– Miért gondolja érdekesnek? – tekint érdeklődve a másikra, mert egyáltalán nem tudja ezt a mondatot hova tenni. Ha akar bármi párhuzamot vonni, akkor csak is arra tud következtetni, hogy azért, mert Fabrizzionak kellett segítenie múltkor az autójával. De nem gondolná, hogy a férfi agyában ez annyira elraktározódott, hogy emiatt gondolja így.
- Az iménti telefonbeszélgetés után, nem feltétlenül szeretnék egyetlen Pellegrini közelében sem tartózkodni a következő napokban - válaszol teljesen őszintén a hozzá intézett kérdésre. - Én nem tudok fapofával vagy egy báj vigyorral az arcomon cseverészni, ha előtte vérig sértettek - és ezzel talán többet mond annál, mint amit kellene vagy ami érdekli Fabrizziot, de csak ilyen információk átadásával tud igazán magyarázatot adni arra, hogy most miért nem kíván részt venni egy olyan eseményen, ahol ezer és egy számára idegennek kellene produkálnia magát. - Ráadásul, magától hallok először a jótékonysági vacsoráról - mosolyodik el a mondanivalója végén, mert ezzel tulajdonképpen azt is prezentálja a másiknak, hogy mennyire kizárja magát ebből az egészből, hiszen Tiziano tudja már róla, hogy miként áll az ilyen eseményekhez. Ha Patrizia nem kérdez rá, akkor nem is tudja, hogy éppen mi folyik a közegben. Márpedig, nem sokszor szokott rákérdezni. - Milyen cél érdekében rendezik? - ez nem azért érdekli, mert most hirtelen úgy határozna, hogy megjelenik. A kíváncsisága annak szól, hogy vajon Fabrizziot mi érdekli, mi az, amiért azt mondja, hogy még számára is megéri a bájolgást.

To; Fabrizzio

Ő képes elfogadni ezt a választ, s nem csak azért, mert sokáig tartott még az is, hogy ezeket a szavakat kapja, hanem azért is, mert nem feltétlen látja annak értelmét, ha mindig mindent neki áll boncolni, amit hall, lát vagy kap. Megfoghatna egy-egy szót, gesztust és kicsavarhatná ameddig csak lehet, de ettől nem lenne boldogabb vagy jobb ember.
Eddig nem szánt időt arra, hogy mélyebben tanulmányozza a másik tekintetét, arcát, gesztusait, de mivel a helyzetük sokkal oldottabb, mint eddig bármikor, megengedi ezt magának. Így van szerencséje látni azt, hogy mosolya milyen melegséget képes árasztani, főleg azzal a tekintettel, amivel őt vizslatja. Be kell látnia, hogy ez egy kissé még zavarba is hozza, így tekintetét inkább Matteo felé vezeti, mielőtt az est kerülne szóba és a hangulat egy kicsikét változna.
– Nos, igen. Ez érdekes téma számomra – tekint vissza a másik felé egy aprócska mosollyal az arcán. Hiába nincs saját, vérszerinti gyermeke, Matteo sok mindenre megtanította odafigyelni, értékelni az apróságokat, másként látni a világot. Így természetesen máshogyan viszonyul a gyerekekhez, főleg azokhoz, akik valamilyen betegséggel küzdenek.
– De nem az a nő vagyok, aki már csak azért is megjelenik egy eseményen, pedig nem is hívták – az eléggé kétségbeesett egy lépés lenne, hiába gondolja azt néhány nő, hogy ezzel pont azt súgja a másik félnek, hogy ő milyen független. Patrizia nem szereti ezeket a kicsinyes játszmákat, ő sokkal többre értékeli azt, ha valaki egyenes vele.
- Na hát, most már a közeg tagja vagyok? – kérdésében nincsen semmi megvető, ez inkább egy viccelődő kérdés akar lenni, s nagyon reméli, hogy ez átmegy a másiknak is. Ő nem tekinti magát annak, hiszen igyekszik minél inkább távol maradni. Azonban tisztában van azzal, hogyha Tiziano párja, akkor ez nem tartható sokáig. – Nem szeretnék ott bolyongani, mint egy elveszett, kívülálló lélek. Remélem megérti ezt – mert az lenne, vagy játszhatná azt, hogy mennyire felhőtlenül boldog és lehetne dísz a Pellegrinik oldalán. Hiába érdekes eléggé a téma ehhez, felfordulna a gyomra attól, ha nem magát adná.
– Ne haragudjon rám, nem Önnek szól ez az ellenkezés – szeretné ezt tisztázni, mielőtt még véletlenül megint félre mennének. Fabrizzio olyan oldalát mutatja most, amit elképzelni sem tudott volna, hogy létezik. S, ha nem lett volna a telefon, akkor biztos benne, hogy felhőtlenebbül tudnának csevegni valamiről, ami nem vált ki benne ennyi ellenérzést. Sokkal jobban érezné most magát, abban egészen biztos.

To; Fabrizzio

– Tudja – fordul most már testével is a másik felé, így pár méterre a játszótértől meg is áll. – Látom, hogyan igyekszik a nem tetszését és a gondolatait visszatartani az egésszel kapcsolatban – pedig ezt ő nem várja el. – Azt gondolja az egész ostobaság így, igaz? – teszi fel teljesen őszintén és kíváncsian a kérdést, s ha kap rá választ azt megvárja, mielőtt tovább folytatná a gondolatait.
- Tisztában vagyok azzal, hogy Tizianonak miféle kötelezettségei vannak és lesznek. Azt is tudom, hogy ez a távoltartás a közegtől, ideig-óráig kivitelezhető még, így valószínűleg válaszút elé kerül az egész, ami közöttünk van. Mint az imént láthatta és hallhatta, valószínűleg már azon az úton lépkedünk és nem a pozitív irányba – kicsit személyesre és őszintére sikerednek a szavai, de egyáltalán nem bánja, mert szeretné, ha Fabrizzio nem egy ostoba libának gondolná, hanem tudná, hogy Patrizia látja, merre tart ez az egész. Nem fog ő összetört szívű nőként az ágyba feküdni és bömbölni, mert ennek vége lesz, hiszen az elején azt sem gondolta, hogy bármi is kerekedik belőle.
– Tiziano egy neveletlen kölyök szintjén tengődik a mindennapjaiban, nem gondolnám, hogy valaki, valaha el tudja őt úgy kapni, hogy érett, megfontolt férfi váljon belőle. S mindezt úgy mondom most önnek, hogy én láttam már jó napjait, hallottam már jó ötleteit és tudom, hogy több van benne, mint amit maguknak mutat. De, a határaival és a képességeivel nincs tisztában, mert nem érdekli jelenleg, hogy mit hoz a holnap – talán túlságosan sokat mond és ad most Fabrizzio kezébe, de nem érdekli, mert annak érdekében teszi ezt, hogy a róla alkotott kép tisztulhasson kicsit a férfinak. Patrizia nem látja magát Tiziano oldalán egy, öt, tíz év múlva, mert ahhoz a Pellegrini férfi túlságosan gyerekes. De most, amit ad neki, az jelenleg pont elég ennek a nőnek.
– Mielőtt megkérdezné, hogy akkor miért pazarlom az időmet rá, azért, mert jelenleg nem gondolnám, hogy bárki másnak többet tudnék adni magamból. Nincs időm olyan barátnőnek lenni, aki manapság a férfiaknak kell – vagy dolgozik vagy Matteoval van, nem főz mindennap, nem takarít mindennap, nem tud puccparádéban állni otthon azt várva, hogy a férfi hazaérjen. S őszintén? Nem is akar ez a nő lenni.