Minden érdekes, közös pillanat után eszébe jut, hogy vajon mit gondol róla a másik; csalfa férfinek titulálhatja azért, mert megengedi magának ezeket az elejtett félmondatokat, sőt, a mai estén már konkrétan bevallott valamit, amit nem szabadott volna. De még ez sem veszi rá arra, hogy elmondja a családja helyzetét, mert azzal úgy érezné, belekeveri a nőt, és mivel Vivianával ő sem bír jószerével, nem lenne okos döntés ez a részéről. Illetve ott van még a Pellegrini fiú, és az a rész soha nem ezen a férfin fog múlni.
Le kellene feküdnie aludni, mert a gondolatai nem racionálisak egyáltalán.
És hallgat egy kicsit, mert tudja, hogy el kell köszönnie, de akármi is játszódjon le az elméjében, teljesen megkavarja benne a helyes döntéseket, amiket ő mindig tisztán szokott látni.
És valahol szerencsés, hogy telefonálás közben a másik nem láthatja a tekintetét.

Hogy a fáradtság vagy a bor játszadozik-e esetleg valami más mozgatja ennyire elméjét a férfi szavai hallatán, nem tudja. De azzal teljesen tisztában van, még a kései óra ellenére is, hogy ha válasszal illeti szavait, akkor valami olyasmibe mennek bele, mely egy házas és egy párkapcsolatban lévő ember között nem történhet meg.Patrizia előtt ez lebeg, ezért képes elnyomni azt a jóleső érzést, melyet Fabrizzio és szavai váltanak ki belőle.
Mert ez a helyzet még számára is ismeretlen és nem tudja, hogy milyen lesz a reggel, a délelőtt vagy napközben a hangulat. Így nem merné bevállalni a holnapot.

A halk sóhajtól némi libabőr fut az alkarjára, ami meglepi, hiszen a nő elég távol van tőle, és eddig nem vette észre magán, hogy a hangja ilyen hatással lenne rá, amikor találkoznak. Most viszont, lehet a fáradtság, az előzetes aggodalom, vagy valami olyasmi, amit eddig nem vett észre kiváltja belőle, és rájön, órákig tudná őt hallgatni.
Egy leheletnyit csalódott, amiért nem kap választ arra amit mondott, de ez elenyésző a józan esze mellett, ami örül annak, amiért nem mentek bele egy veszélyes párbeszédbe. Egyedül Patrizia váltja ki belőle azt, hogy ezen a józanságon áttörjenek az előbb elhangzott mondathoz hasonlók, és vágy még így nem késztette ezt a férfit arra, hogy folytassák. Ha nem is most, de valamikor.

Meglepi az őszintének tűnő vallomás, nem is tud rá hirtelen mit reagálni. Csak nézi a csillagos eget, miközben egy halk sóhajt ereszt útjára, ami azt a célt szolgálja, hogy elűzze a gondolatát annak, mennyire örül ezeknek a szavaknak.
Szólal meg végül a hosszas hallgatás után, s a lehető legkézenfekvőbb kérdést intézi a másikhoz, ami kizökkenteheti őket valamiből, amit sem az éjszaka közepén, sem máskor nem lenne szabad elkezdeniük.

Udvariasan vár, amíg már ő látja a nő nevét a saját eszközén, és amikor felveszi kéri meg végül, hogy meséljen az ingatlanról. Furcsán érzi azonban magát, ahogy Patrizia beleszól a telefonba, pedig nem ivott alkoholt, lévén ő vezetett haza, úgyhogy nem tudja betájolni az őszinteség forrását, amivel végül válaszol.
Mondhatná ezután, hogy csak viccelt, hogy elvegye az élét a késő esti, érdekes vallomásnak, de Fabrizzio nem az a fajta férfi, aki gyáva módon ilyen frázisok mögé bújna. Inkább csak türelmesen vár, amíg válaszol rá a másik, ha egyáltalán akar vagy tud, fogadva bármit, ami ezzel jár.

Kissé csalódott lesz, mikor hosszú perceken keresztül nem érkezik válasz. El is fogyasztja pohara tartalmát, míg várakozik. Aztán, elengedi a dolgot, a konyhába sétál, elpakol mindent a helyére, miközben nyugtázza magában, hogy akkor ez így ennyi volt.
A hívás akkor éri, mikor éppen Matteot takarja be, igy eltart néhány pillanatig, mire fel tudja venni és halkan szól bele.
Suttogja a szót, de azt megtartva, nem telik el egy perc sem, hogy hívja a másikat.
Halkan neveti el magát, miközben a szobájából nyíló, erkély függő foteljában elhelyezkedik.

Furcsán hosszú az idő, amíg a másik utolsó üzenetére nem reagál.
Már régen át kellett volna gondolnia, hogyan viszonyul a jövőben a házkeresés kérdéséhez; marad-e a nőnél az ügye, vagy Alessandronál kér magának mást, és egészen addig, míg nem kérte Patrizia a segítségét, az időhúzás ellenére szinte biztos volt benne, hogy mást fog kérni a barátjától a békesség érdekében.
De Fabrizzioban már akkor sem lesz békesség, ha ezt megteszi, erre pedig akkor jött rá igazából tudat alatt, mikor az emeletre sétálva, a hatalmas erkélyen leülve, a csillagokat figyelve nem tudta megállni, hogy érdeklődjön a másik felől. Mert érdekli, pedig nem kellene.
Sóhajt egyet, és a másik nevére bök a telefon képernyőjén, hogy a készülék tárcsázni kezdje a másikat. Ha felveszi neki a telefont, rögtön a tárgyra tér.
Ezzel pedig leszögezi azt, hogy nem kívánja a ház ügyét máshoz vinni.

Reméli, hogy nem kell ismét a másikhoz fordulnia, mert akkor lassan már megkérdőjelezhető lesz, hogy eddig hogyan élte túl a mindennapokat. Nem futhat ehhez az emberhez mindenért, sőt. Semmiért nem kellene.
Még örül is annak, hogy nem a saját gondolataiba elmerülve nézi a kandallóban lobogó tüzet, miközben lassacskán elnyalogatja a pohár bort, amit kitöltött magának, miután Matteo végre elaludt.
Bár tudja, hogy ez a dolog nagyon elment közöttük. De miután a férfi segített megkeresni Matteot, ő tényleg ráállt erre az ügyre. Így talált egyet, ami szerinte megfelelő lehet. A kérdés csak az, hogy Fabrizzio ad e még lehetőséget számára.

A kapcsolati hálója a városban elég nagy a közegnek hála, így ha orvosi másodvélemény, vagy gyógytornász szóba kerülne a jövőben, mindkettővel tudna szolgálni. Nem mond azonban konkrétumot, csak felajánlja a lehetőséget, amennyiben az szükséges lehet a jövőre nézve.
Nem habozás fogja vissza az ujjait, amikor nem ír vissza azonnal, hanem az előzetes megfontolás, amivel egyébként is rendelkezik, de a nővel még inkább oda kell figyelnie magára, és mindenre amit magából közvetít.
Azért nem azt írta, hogy sajnálja, hiszen az nem lett volna igaz. De tudja, hogy egy foglalt hölgyet illetlenség ilyen későn zavarni, így nem is csodálkozik rajta, amiért a másiknak szembetűnt ez tőle.

Kellett egy jó óra, miután haza értek, hogy megnyugodjon és hogy megértse, amit Patrizia mondd neki. Nem mondaná, hogy egyszerű volt, sőt.. kifejezetten nehéz és tudja jól, hogy ez reggel sem lesz könnyebb.
Odabiggyeszt a mondat végére egy mosolygós fejet, mert maga is tudja, hogy ez nem a legerősebb magyarázat arra, hogy miért volt ott. Azonban azt, ami elsőre eszébe jutott, mégsem írhatja, hiszen a férfinak családja van, neki pedig párja.
Kétszer törli vissza, mielőtt elküldené ezt. Már abban a pillanatban megfogalmazódott benne a kérdés, mikor látta, hogy a férfi írt. Nem gondolná, hogy ez puszta illedelmesség, főleg nem ilyen kései órákban.

A távozás hirtelenségéből és sebességéből sejtette, hogy nem egyszerű és elhanyagolható a baj, ami történt, többek között ez is veszi rá, hogy megírja az üzenetet. A gyomra azonban a válaszra ugrik, ami rá, lévén közelebb lesz lassan az ötvenhez, mint a negyvenhez nem kellene, hogy jellemző legyen, azonban nem foglalkozik az érzéssel, miközben írja a választ.
Örül, hogy az most érkezett, és nem a reggeli órákban.
És továbbra is őszinték a szavai, nem csak a formalitás végett írja le őket, hiába nevelték udvariasnak. Sokat gondolt Matteo-ra - valószínűleg többet, mint kellett volna - az elmúlt napokban, bár még mindig nem tudja megfogalmazni, mennyire meghatározó volt az élmény, amit tőle kapott.
Ami annyira határozott volt, gondolja, de nem írja bele az üzenetbe.

Amikor Tiziano megjelent náluk és azt kérte beszélgessenek, benne volt, hogy elhajtja, de semmi kedve nem volt ahhoz, hogy napokon keresztül játsszák a teperő kiskutya és az elérhetetlen nőt. Így hát beszélgettek. Nem mondaná, hogy sok értelme volt, egyet kivéve. Tiziano talán nem gondolta, hogy mikor felhozza az estélyt, Patrizia azt fogja mondani, menjenek. Az igazság az, hogy nem tudja mi hajtotta oda. De egyetlen egy percig sem gondolkozott azon, hogy menni akar.
Tervei között nem szerepelt sok minden, nem akart a társaságba beolvadni és azt játszani, hogy közéjük való, de az biztos, hogy egy óránál többet tervezett ott lenni.
De az élet úgy döntött, hogy ma sem kíméli.
A kanapén ülve nézi a kandallóban lobogó tüzet, mikor a telefonja jelzi, hogy üzenete érkezett. Kissé meglepődve nézi Fabrizzio nevét, ugyanakkor szíve mintha izgatottabban dobbanna, mikor a telefonért nyúl.
Válaszol röviden és tömören, hiszen nem szeretne ismét mindent a másikra zúdítani, ugyanakkor olyan hiányosnak érzi ezt az egészet, hogy muszáj tovább írnia.
Megesik az ilyesmi, nincs ezzel baj, csupán a lehető legrosszabbkor gondolta úgy, hogy az emeletes ágy tetejéről le kell ugrani. Mintha csak azt akarta volna, hogy Patrizia ne mozduljon ki.

Ms. Ferrara annyira határozottnak tűnt néhány napja a véleményét illetően, hogy Fabrizzio őszintén nem számított a jelenlétére a jótékonysági vacsorán. Igyekezett az említett pillantását megtartani magának ezúttal, nem csak azért, mert a felesége azonnal értené, minek szól, hanem mert vannak még bőven árgus szemek a közegen belül, akiknek egyértelművé válna bármilyen jellegű indíttatása a hölggyel szemben. És igen, a többi hölgyre gondol ezalatt, mert bár szereti őket, pontosan tisztában van a fondorlatokkal, amikkel az unalmas hétköznapjaikon egymást szórakoztatják.
Ettől függetlenül tervezi, hogy vált majd Patriziával néhány szót az este folyamán, és a téma, miszerint mégis eljött elég biztonságosnak tűnik a fejében kezdésnek. Arra azonban nem számít, hogy olyan lendülettel távozik a másik hirtelen, ahogy ő azt végignézi, és emiatt nem tehet róla, de azonnal Matteo jut eszébe.
A gondolatot hiába igyekszik elhessegetni, nem sikerül az este folyamán, az üzenetet azonban akkor fogalmazza csak meg a telefonján, amikor már később, otthon az erkélyén ülve vizsgálja a csillagokat.
Az érdeklődés őszinte, a kései óra miatt pedig reggelig nem is számít válaszra a másiktól. Lehet pontosan ezért várt az üzenettel ilyen sokáig, közben meg a gyomra furcsán viselkedik, és mintha a lelke mélyén szeretné, ha most érkezne válasz.