Elrakom a fekete ceruzámat, majd alaposan szemügyre veszem a legújabb rajzomat, ahol ezúttal nem csak anyu és én vagyunk, hanem már apu is rajta van. Végre bebizonyíthattam, hogy nekem is van papám, még ha nem is egy titkos ügynök, ahogyan azt korábban füllentettem. Büszkén vetek még egy pillantást az alkotásomra, aztán kihúzom magam, felállok és megindulok a Tim asztala felé, aki a mai nap nem is szólt hozzám, mintha haragudna rám. Az igazság azonban az, hogy nekem kéne haragudnom rá, mert elárulta a szüleinek azt a titkot, amit csak neki mondtam el. Én mégsem haragszom emiatt, hiszen semmi jóhoz nem vezet az, ha haragot tartunk egymás között. Ilyen egy barátság... összeveszünk, majd kibékülünk.
- Nézd, Tim. Ezt a papámnak rajzoltam. Szerinted tetszeni fog neki? - kérdem lelkesen, Ő meg mintha nem is vette volna észre, hogy mellette állok, tovább bámulja a képregényét. Megzörgetem a lapot, hogy végre figyeljen rám, de még mindig semmi. Össze vonom a szemöldökömet és várok. Előbb vagy utóbb úgyis mondani fog valamit. Türelmetlenül dobbantok kettőt a lábammal, mire Tim sóhajt egy nagyot.
- Bűronda. - böki oda félvállról, miközben még mindig a buta képregényét bámulja. Szomorúan figyelem, és próbálom megérteni, hogy miért viselkedik ilyen bután velem. Anyu arra tanított, hogy sosem szabad megsértődni a buta megjegyzéseken, mert csak az irigy emberek viselkednek így. Engem most mégis bántanak a szavai.
- De hát meg sem nézted. - válaszolok neki, miközben tekintetem a rajzomra siklik. Tényleg annyira csúnya lenne, hogy nem fog tetszeni apunak? Mert akkor inkább készítek egy másikat. Én azt akarom, hogy Ő is büszke legyen rám, csakúgy, mint anyu.
- Akkor is csúnya. - csattan fel ismét, majd össze csukja a kezében lévő könyvet és feláll, morcosan néz a rajzomra, majd rám. A szemeim könnyesek lesznek, így csak nyelek egyet ezzel vissza fojtva őket. A nagy lányok nem sírnak, és én nagy lány vagyok már. - Különben sem szabad veled beszélnem többet. Az apukám megtiltotta. Azt mondta, hogy a te papát gonosz, ezért nem lehetünk barátok. - teszi hozzá végül, én pedig értetlenül nézem a fiút, aki nemrég még az egyik legjobb barátom volt.
- A te papád a gonosz! - förmedek rá ezúttal én is barátságtalanul, majd a rajzomat össze gyűrve a földre hajítom és vissza szaladok a padomhoz, nem törődve az immár patakokban hulló könnyeimmel sem.