New Yorkból az út Watking Glenig négy és fél óra autóval, így reggel ötkor már egy megpakolt bőrönddel álltam a járda szélén a lakásom előtt várva a sofőrt, akit leszerveztem a mai napra. Ha nem azért mennék, hogy egész nap forgassak, akkor egyértelműen bevállaltam volna, hogy odáig vezessek, de szerettem volna a toppon lenni, így ez tűnt a legjobb megoldásnak. -Kisasszony nem csak egy napra megyünk?-kérdezi fojtott hangon a sofőr amikor beemeli a táskámat a csomagtartóba és látványosan meg kell erőltetnie magát, hogy elérje a kellő magasságot a csomagommal. -Dehogynem. Viszont forgatunk, úgyhogy nem mehetek egy kis táskával.-válaszolom neki egy könnyed kacagással miközben beülök a hátsó ülésre. -Ez az egy van?-kérdezi egy kicsit szarkasztikusan, de már egy mosoly bujkál a szája szegletében jelezve, hogy nem gondolja ám olyan rettenetesen komolyan az érces hangsúlyt. -Igen, a többit hozzák majd a serpáim.-viccelődök mire végre felnevet és beül a kormány mögé. Elindulunk Lindyért, aki a mai napon a segítségem lesz. Igazából Isabel meg tudta volna oldani, hogy velem tartson, de nem szerettem volna, hogy felrúgja a már leszervezett programját, nem mellékesen pedig ez egy kiváló ok volt arra, hogy drága barátnémat kirobbantsam egy kicsit a mókuskerékből és elvigyem egy kicsit világot látni és kikapcsolódni, mindezt persze úgy csomagolva, hogy esélye se legyen nekem nemet mondani. A telefonomról röppen is gyorsan neki egy SMS, hogy elég legyen csak addig megállnunk a kocsival amíg ő behuppan. "Szia, drága! 10 perc és ott!" Már akkor lehúzom az ablakot amikor befordulok az utcába és félig kilógva keresem a tekintetemmel barátnőm arcát és vad integetésbe is kezdek amint megpillantom az arcát. Amint megáll a kocsi én kilököm az ajtót és átcsusszanok a túloldalra a hátsó ülésen, hogy be tudjon mellém ülni. -Sziasziaszia!-köszöntöm miközben szorosan magamhoz ölelem amint beszállt mellém. Szépen elhelyezkedünk és én már most magunkra is terítek egy pihe-puha pokrócot. -Na az a terv, hogy odáig még alszunk egy nagyot utána miénk a nap.-hiszen még rettenetesen korán van és szerintem hozzám hasonlóan ő sem szereti ezt az időpontot látni az órán. Jó pár órányi zötykölődős alvás után végre megérkezünk. Én megkapom a bőröndömet, amiből elő is szedem a két VIP pass-t a számunkra közben pedig megbeszélem a sofőrrel, hogy pontosan hányra jöjjön majd értünk. Az egyiket Lindy nyakába akasztom a másikat pedig a sajátomba miközben elindulunk a beléptetőkapu irányába. -Na szívem, mi a helyzet nálad? Sok a munka?-kérdezem, hiszen eddig nem kifejezetten akartam faggatni, amíg más is fültanúja lett volna a beszélgetésünknek, még akkor sem ha semmi vállalhatatlan nem került volna szóba. -Remélem azért a kikapcsolódásra is szánsz elég időt.-jegyzem meg annak ellenére, hogy szinte már most tudom is erre a választ, hiszen nem véletlenül akartam kirobbantani őt New Yorkból.
"Problem is when I'm with you, I'm an addict And I need some relief, my skin in your teeth Can't see the forest through the trees Got me down on my knees, darlin' please, oh. I lose control.”
Az ébresztőm kegyetlenül bömbölt, és egy ásítással lököm le a földre. Kegyelmet nem ismerek, főleg mikor szabadnapomon ilyen hamar kelt fel. Persze ezért K.C. a tettes, mert szerinte már rám fér egy kis levegő váltás. Ami valószínű, hogy igaza van, de azért még nyafoghatok magamban, míg megmosom a fogam és egy hatalmas kávé felett könyökölök. Mindig nehezen ébredek, így a reggeli készülődés eléggé eltud húzódni, tehát egy órával előbb kell keljek, hogy legalább emberi formám legyen. Mivel fogalmam sincs, hogy milyen lesz az időnk, így azért egy kisebb bőröndbe pakolok még pár holmit. Meg hát K.C. mindig talál valami extra programot, így nem meglepő ha mondjuk a kisestélyi mellé egy overallt is teszek, meg gumi csizmát, hátha valakinek a holttestét is el kell tüntetni. Talán ő és Caesar az egyetlen régi ismerősöm, akik megmaradtak, így nem kell megjátszanom magam. Egy bő pulcsiba burkolódzva várom, hogy ide érjenek és végre láthassam a lányt, nem csak facetime-on. Igen, csak azzal tudom lassan tartani a kapcsolatot mindenkivel. Mindenem a telefonom. Ahogy a kocsi megáll a sofőr elviszi a csomagot és azonnal bepattanok a barátnőm mellé és széles mosollyal ölelem át én is. - Halihó! - vigyorgok, ahogy megigazgatom magam takarót és mélyen belebújok, hogy kényelmesen elhelyezkedjek mellette. Miközben hallgatom, hogy milyen akcióba rángat bele. Bólintok párat és hagyom, hogy a reggeli kómám még egy kicsit elhatalmasodjon rajtam. Szerencsére orvosként már megszoktam, hogy bármilyen pózban és helyen eltudjak aludni. Ott pihensz, ahol tudsz, így nem zavartattam magam, hogy mennyi utat tettünk meg. Végül oda értünk. Rengeteg ember volt körülöttünk és meglepődtem, mert azért a tv nem adja így vissza. Látod a tömeget, de az megint más, hogy most te is részese vagy. Valamiféle adrenalin löketet ad, ahogy a nyakamba adja a belépőt és megforgatva nézem azt, ahogy rá van nagy betűkkel írva, hogy V.I.P. attól, hogy nem vagyok szegény, sosem vonzottak a sportok, hogy ilyen helyre váltsak belépőt. - Kell egy kép! Mert ezt úgy se hiszik el, hogy mibe hagytam magam belerángatni – vigyorogva lóbálom meg a telefont és közben realizálom, hogy nekem kell majd a kamerát tapogatni, és a sofőröket nézegethetem közelebbről. Sofőr a pontos megnevezés? Vagy pilóták? Lehet, hogy nem ártatott volna egy gyorstalpaló ebből. Mielőtt beégetem magam, mert kinyitom a számat. Képes vagyok rá. - Rezidensként? Minden olyan melót ránk sóznak, ami nekik nem megfelelő, főleg a papír munkát meg az alkoholistákat, hajléktalanokat. Minden csodás – nevetek fel, mert amúgy ezen minden rezidens átesik, mert itt aztán pont nem érdekel senkit, hogy kik a szüleid. Megköszörülöm a torkom a következő kérdésére és zavartan megvakarom a tarkómat. - Hát öhm.. - hebegek végül pedig csak nézem, hogy milyen helyeken közlekedünk. - Figyi, nem beszélnénk inkább arról, hogy mit kell csinálnom? Mármint jó lenne pár olyan infó, amitől nem rí le rólam, hogy rohadtul nem tudom ez milyen sport, és mik azok, amikre figyelni kell. Mielőtt ország, világ előtt leégetem magam, és téged – nevetek végül. Mert mindketten tudjuk, hogy ez a kérdés függőbe marad. Meg hát tényleg jobb lenne arra koncentrálni, amiért jöttünk. Meg hát lassan elsodor magukkal a tömeg. Tényleg ennyien oda vannak ezért a sportért? Vagy bármi is ez. Azon kívül, hogy annyit tudok, hogy ez egy elég drága hobbi bárkinek is.
A legtöbb lány nem jár ilyen helyekre. Én apu miatt a versenypályákon nőttem fel, amíg aktívan versenyzett a forma 1-ben. A nyugdíjba vonulása ellenére természetesen rengeteg kategóriából kaptuk folyamatosan a tisztelet jegyeket, manapság pedig már én magam kapom névreszólóan a meghívókat és a belépőket a csapatoktól, vagy egyenesen a szervezőktől. -Uuu. Ezazz.-vigyorgok egy nagyot a lelkesedését hallva és be is állok mellé, hogy lőjünk egy szelfit majd át is veszem tőle a telefont. -Gyorsan egyet csak rólad is.-mondom izgatottam, miközben a "csak egy" képből lesz vagy 20, hogy legyen miből válogatnia. Ezután megcélozzuk a Hendrick Motorsports kamionját, akik ma igazából elhívtak magukhoz. Jelenleg az ő pilótájuk vezeti a pontversenyt és a lehető legtöbb helyen szeretnék tolni magukat. -Hát ez.. valami csodásan hangzik?-nevetek halkan vele. Nyilván a legtöbb helyen így megy.. rezidensek, gyakornokok, kezdők.. mindig a legalja munkát kapják, amikhez a "nagyoknak" nincs kedvük. Akárki akármit mond.. amikor végül ő kerül magasabb beosztásba ők is pontosan ugyanígy fogják elosztani a munkát. A szórakozás témát jobban kerüli, mert egy fertőző beteget, mire kissé hitetlenkedve, de egy széles mosollyal rázom meg a fejemet. Szóval nincs semmi ilyesmiről szó a hétköznapjaiban. Egyelőre azonban ezt akkor nem feszegetem, gondolom egyébként is mindenkitől ezt hallgatja. Nekem meg amint beindul majd a suli én is elfelejthetek minden extra szórakozást, ha egyszerre ennyi helyen akarok majd helytállni. -Dehogynem.-bólintok végül a témaváltásra. -Ezen ne görcsölj ennyire Lindy. Mindenki szuper aranyos itt és imádják az érdeklődő csini csajokat és mint általában minden pasi, még akkor is megpróbálnak majd kioktatni mindenről, ha érted a lényeget.-vonom meg egy kicsit a vállaimat. -Nagy vonalakban a mai nap. Most megyünk és lepakolunk annál a csapatnál, amelyik meghívott minket. Ott felveszünk egy interjút a négy pilótájukkal. Utána pedig szépen bejárjuk egy kicsit a helyet, eszünk, megnézzük a versenyt, az eredményhirdetést. Mindenről csinálunk rövid felvételeket és kész. Utána indulunk majd haza.-foglalom neki össze a mai napot miközben meg is érkezünk a csapat kamionjához. Előveszem a kamerát, amit át is adok neki és a mikrofont. -Egyelőre csak kameráznod kellene, ha később benne vagy akkor te is adhatnál nekem egy interjút, hogy milyen volt a mai nap neked, aki nincs ebben a világban annyira otthon. Persze csak ha van kedved hozzá, nem akarlak mindenképpen kamera elé kényszeríteni.-hiszen pont az lenne a célom, hogy ő jól szórakozzon.
"Problem is when I'm with you, I'm an addict And I need some relief, my skin in your teeth Can't see the forest through the trees Got me down on my knees, darlin' please, oh. I lose control.”
Bár a sportok sosem tettek ki sok időt az életemből, azért egy-egy strand röplabda versenyre beneveztünk még tini korunkban. Viszont az autók sose vonzottak, nekem csak az volt, hogy körbe-körbe mennek és várják, hogy a megadott kört levezessék, lehetőleg minden baleset nélkül. De barátosnőm ebben nevelkedett így sosem kételkedtem abban, hogy bármilyen pályát is választ magának, annak nagy szerepe lesz a versenyautóknak. A szelfik és a képek hamar elkészültek. Mert ami nincs fent az interneten az ugye nem is létezik, így tartja a mondás. Én pedig nem fogom tudni másképp bizonyítani Harlow-nak, hogy kimozdultam, és építem a szociális életemet. Mert tudom, hogy minden posztomat figyeli. Kapnék is, ha ezt a hétvégét az ágyban kuksolva tölteném. Miközben ilyen csodás idő tombol idekint. Még ha a beszélgetésünk első fele azzal telt, hogy felvázoljam milyen is a rezidensek élete, nem úgy, mint a kórházas sorozatokban, hogy egyből minden életet megmentesz. Hanem szépen végig taposod a ranglétrát. Még ha az alsó fokok között csak rühesek és tetvesek adják ki. - Pontosan, csodás! Semmi negatívum, ez a hétvége nem arról fog szólni – vigyorgok rá, mert csak ugyan nem fogunk panaszkodni élvezzük, hogy valami új kerül az életünkben. Vagyis, csak az enyémbe, mert Kikinek ez inkább olyan, mintha a második otthonába lépne be. Nevetnem kell, mert annyira benne van, hogy itt minden pasi szuper kedves, és segítőkész. Bezzeg mikor defektet kaptam az autópálya mellett egyik ilyen pasi sem jelent meg, hogy lecserélje a kerekeimet. Ilyenkor persze eltűnnek, mint szürke szamár a ködben. Viszont nem akarom elvenni minden jó kedvét. - Nem fogok pasizni! Kiki, arról volt szó, hogy ez egy csajos nap, nem pedig, hogy a pasikkal kell flörtölni – játszom a felháborodottat. Igazából nem voltam, mert tudom jól, hogy minden barátom attól fél, hogy kolostorba kell vonulnom, mert a férfiaktól úgy tartok, mint a futótűztől. Elveszem minden kelléket és megpróbálok úgy tenni, mintha mindent tudnék a működésükről. Nem lehet nehezebb, mint egy műtétet végig asszisztálni. Így csak megforgatom párszor, hogy megnézzem milyen gombok vannak rajta és mit fognak működésbe hozni, ha megnyomom. Tökéletes munkát akarok végig vinni. Mert tudom, hogy ez fontos neki és hatalmas megtiszteltetés, hogy behívott egy ilyen feladatra. - Oké, akkor előbb a munka, aztán a szórakozás – bólintok, hogy felfogtam, bár meglepődtem, hogy négy interjút is tervez. De ha végül is ők keresték meg, akkor mindenképp teljesíteni kell a kvótát. Én pedig a legjobb operatőr leszek, aki valaha segített neki. Így csak széles mosollyal bólogatok. - Interjút? Én? Kiki! Nem akarok én szerepelni – megrázom a fejem, mert orvosként oké, hogy válaszolok jó pár kérdésre, amit az aggódó hozzátartozók elvárnak. De az, hogy én most elmeséljem, hogy milyen érzés a férfiak világába belecsöppenni és végig nézni egy versenyt hát lehet ahhoz innom kéne valamit. Olyan bátorításképp. - Meglátjuk, jó? Mármint nem fogom azonnal elvetni az ötletedet, csak adj időt, mert eléggé befeszültem – mutatok körbe, hogy mennyi ember sétálgat itt és a rajongók szinte megrohamozzák a pilótákat, hogy kedvencükkel képet készítsenek és birtokoljanak egy aláírt sapkát, vagy pólót. Amit kincsként fognak őrizni, míg csak élnek.
Tudom mennyire sűrű az élete, hogy próbál a ranglétrán feljebb kerülni, bár ez nála nem is teljesen a teljesítmény kérdése, hanem évek kellenek a háta mögé, legalábbis tudtommal, amit persze nem lehet sürgetni. Most azonban tisztességgel benne van a dolgok buliban, hiszen rezidensként veszik ki a legtöbbet az emberből. -Nem bizony. Jól fogjuk érezni magunkat!-erősítem meg az ő szavait. Nagyon jó napunk lesz, hiszen ő egy kicsit kitörhet a megszokottakból, én meg... hát én mindig szuper boldog vagyok ha versenyen lehetek, szóval ez így már adott. Persze, hogy mindenki kedves itt, hiszen örülnek, ha a csajok érdeklődést mutatnak és szerintem nagyon sok áll lesz a földön, hogy egy ennyire csinos kísérőt hoztam ma magammal, már most sajnálom is egy kicsit Lindy-t. -Jajj ne izgulj nem is kell. Én sem szoktam.-mármint én főleg azért, mert nem akarom, hogy olyan pletykák keringjenek, hogy engem csak úgy táncba lehet vinni. Még az kellene, hogy apám valaha azt feltételezze, hogy én ezért maradtam a sport közelében. Már így is a kelleténél jóval több helyen feszegetik a kérdést, hogy vajon Arthur-ral tényleg csak barátok vagyunk-e vagy csak ügyesen titkoljuk a kapcsolatunkat. Ezt mondjuk ő jobban megszívta, hiszen ő sokkal többször csöppen bele ebbe a témakörbe, aminek most már én is utánanéztem egy kicsit és ha nem is neveznek meg, szinte kristálytisztán kivehető, hogy rám gondolnak amikor az 'új barátnő' kérdés felmerül. -Ne izgulj gyors leszek, a 4 srácot lerendezen egy interjú keretén belül max negyed óra, 20 perc lesz az egész.-ha egyesével csinálnám akkor legalább másfél órán át feltartanám őket, amire biztosan nincs idejük, meg egyébként is sokkal érdekesebb beszélgetésekre lehet sort keríteni, amikor mindannyian jelen vannak. Meglepettségén és azonnali ellenkezésén elnevetem magamat. -Jó akkor ne hívjuk interjúnak, hanem inkább kötetlen beszélgetésnek velem.-de természetesen nem fogom ráerőltetni, hiszen alapvetően ez nem szerepelt a terveim között csak most ugrott be hirtelen a lehetőség. -A nap végéig van időd átgondolni. Valami olyasmi van a fejemben, hogy még leülünk meginni egy limonádét lezárásképp és akkor igazából csak beszélgetünk a napról.-próbálom egy kicsit finomítani a dolgot, hátha lesz majd kedve, de most még tényleg nem várok erre rá választ. -Na gyerünk!-mosolygok rá és meg is célozzuk a srácokat, akik természetesen hatalmas mosollyal az arcukon fogadnak bennünket. Be is mutatom nekik Lindy-t és mindegyiknek a lelkére kötöm, hogy bánjanak vele szépen. Nem akarom, hogy az első alkalommal elijesszék mellőlem.
Kicsit alábecsültem a dolgot, mert végül olyan jól halad a beszélgetés, hogy egy bő fél órát interjúztatom a 4 srácot, amiből persze majd rengeteget kell este vágnom, de nem baj, inkább több anyagból lehessen válogatni, mint valami kevésből jót csinálni. -Na? Nem volt vészes ugye?-lépek Lindyhez miután a fiúkkal végeztünk és ők el is indulnak a dolgukra, hogy felkészüljenek a futamra, bár azért lelkesen forog még néhányszor a fejük, hogy Lindy-t alaposabban megnézhessék. -Úgy érzem sokat fognak majd érdeklődni utánad, hogy mikor hozlak legközelebb.-nevetek egyet miközben magamhoz veszem az o bag-em és abba elpakolom a kisebbik kamerát és a mikrofont, ha esetleg belefutnánk valakibe, akit még faggathatok. -Igyunk valamit?-érdeklődök.
"Problem is when I'm with you, I'm an addict And I need some relief, my skin in your teeth Can't see the forest through the trees Got me down on my knees, darlin' please, oh. I lose control.”
Amikor felhívott, hogy mennyire fontos lenne, ha valaki segítene, mert totálisan egyedül maradt. Kicsit megijedtem, mert hát a szociális készségeim lecsökkentek arra, hogy rászoruló embereket ellássak. Most meg a cél, hogy mindketten jól érezzük magunkat. Ami kicsit furán hat, hiszen fiatalok vagyunk és minden alkalmat meg kéne ragadnunk, ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. De én nem. Azt se tudom, hogy mikor hagytam el egyáltalán a várost. Most meg egy másik városban úgy érzem magam, mintha egy ufó lennék. Viszont örülök, mert kellet egy kis levegő váltás nekem is. Az a sok szmog, és ápolatlan ember szag után, jól esik még több szmog, ahogy az autó püfögnek körülöttünk. Bár meg kell vallani a hangulat oldottabb és mindenki izgatottan járkál, hogy melyik sarkon fog felbukkanni az a sofőr(?), akiért ide utazott. A körülöttünk lévők rezgései teljes mértékben átragadnak rám is, akarva, akaratlanul is jó kedvem lesz. - Kiki – rosszallóan nézek rá, de végül fel kell, hogy nevessek. Mert azért na. Nézzünk körül, vannak is olyan pasik, hogy meg kell köszörüljem a torkom. De viszont tudom, hogy nem épp itt terveztem férjet keresni. Főleg nem ilyen munkával rendelkezőt. Egész évben a világot járják, versenyeznek, a nők minden sarkon azt lesik mikor ugorhatnak a nyakukba. Némelyik pedig lemerem fogadni egy éjszakáért még a fél karjukat is oda adnák. Nekem pedig nincs szükségem arra, hogy állandóan azon agyaljak, hogy vajon mit művelhet. Pasik sosem változnak. Én még olyannal nem találkoztam, aki komolyan is gondolta a csajozós szövegét. Mert lehet, hogy nincs sok tapasztalatom, és az is leszűkül a kórházban lévő részegek udvarlására, akik akkor aztán még a csillagokat is leígérik, vagy a hajléktalanok véget nem érő bók cunamiira. - Tehát egyszerre ott fog ülni, állni négy srác és te csak a megfelelő kérdéseket teszed fel nekik? Én meg fogom a kamerát és megfelelően tartva, remélhetőleg arra összpontosítsak, aki megszólal? Gondolom ne rángassam a kamerát – kezdek picit bepánikolni. Mert lehet, hogy ő név szerint tudja kihez intézi a szavait, de nekem kapcsolnom kell, hogy kire irányítsam a lencsét, mielőtt megszólal. Hogy egyáltalán vállalható legyen az anyag. Ha már elvileg azért vagyok itt, hogy kamerázzak. - Kötetlenül most is beszélgetek veled – hunyorgok. Mert arról nem volt szó, hogy a kamera másik oldalán is meg kell mutatkozzak. Bár mennyire is jó lenne most kicsit kikapcsolódni, az egész út alatt most lett gyomoridegem. Mert csak arra tudok gondolni, hogy az a szerkezet rám fog összpontosítani. Én pedig orvos vagyok, nem szerepelhetek csak úgy a médiában. Főleg nem arról, hogy milyen csúcs szuper érzés itt lenni. Na, nem mintha attól jobb lenne, ahogy elmagyarázza, hogy mire is gondolt valójában. Hogy egyszerűen csak elbeszélgetünk. Persze, de ezt miért is kéne rögzíteni és biztosan az én véleményemre kíváncsi mindenki. Hiszen ez az ő karrierje, tehát leginkább neki kéne szerepelni, meg azok, akik a kocsikban ücsörögnek. Szavaira lépdelek mögötte és megpróbálom a kamerát elindítani és úgy helyezkedni, hogy mindent lássak, hogy olyan legyen a felvétel, amit használni is tud. A pasik kedvesek voltak és sokszor kellet elmosolyodnom, mert hát a válaszok és a kérdések is könnyed hanglejtésben folytak. Mintha ezer éve ismernék egymást. Azért mindig irigyeltem a barátnőmet, hogy ennyire szabadon tud beszélgetni, míg én általában csak zavarban vagyok. Az idő úgy szaladt, hogy mikor lekerül a készülék a kezemből csak akkor pillantok az órámra. Ennyit a negyed óráról. Nem mintha el lettünk volna késve, hiszen a show főszereplői még a társaságunkban voltak. Mikor végre elvonulnak csak egy szerény integetésre futja egy mosollyal karöltve. Mikor ketten maradunk elnevetem magam. - Basszus, annyira jól csinálod. Esküszöm, mintha együtt nőttél volna fel velük. Az, hogy a kérdések zsigerből jönnek az már más tészta ugye – nevetek fel. Mert aki itt töltötte a gyerekkorát és a fél életét, ha úgy vesszük, akkor már csuklóból kirázza azt, amire kíváncsi. Csak férfi legyen a gáton, aki állja is azokat a bombázásokat. Meg viselje is el, hogy a szebbik nem képviselője ugyan annyit, ha nem többet tud a szakmájukról. - Ugyan, a következő sarkon már a sikító lányok közegében, pont nem a kamerásra fognak gondolni – legyintek egyszerűen. Mert sokat nem láthattak belőlem, de ha ő mondja akkor biztosan. Nem veszem el a kedvét tőle. - Hé, jut eszembe. Mi is van Arthurral? Már régen hallottam a nevét a szádból – gonosz vigyor kerekedik az arcomra, mert hát nem csak én tudok kényes kérdéseket feltenni. Nekem ne mondja, hogy csak barátok. Nekem is vannak fiú barátaim, de nem szoktam ennyit beszélni róluk. Főleg nem úgy, ahogy néha belefeledkezik magáról. Na, meg ahogy egymásra néznek. Komolyan szemüveg kéne ennek a nőszemélynek, hogy lássa ami körülötte történik. Ilyen az is, ahogy a pasi, szinte felfalja a tekintetével minden porcikáját. - Nagyon szomjas vagyok – bólintok, mert észre sem vettem, hogy a nagy koncentrálás közepette, teljesen kitikkadt a szám – De nem felejtettem el, hogy kiről is beszéltünk. Vele is szoktál riportot készíteni? - vonogatom meg a szemöldökömet, mint egy óvodás, aki tudja, hogy most olyan témára evezünk, ami végre nem csak nekem lesz kellemetlen.
Már többször több irányból is megkaptam, hogy én simán randizhatnék valamelyik sráccal. Úgyis utazok majdnem mindenhova utánuk, szóval én akár tudnám is tartani az iramot egy pilótával, de valahogy mindig féltem egy kicsit attól, hogy az emberek mit szólnának hozzá. Nem akartam okot adni arra, hogy nem kívánatos jelzőket aggassanak rám, egyébként is szerintem a legstabilabb kapcsolatom a határidő naplómmal ápolom. Fiatal vagyok és bírom a gyűrődést, ezt pedig maximálisan szeretném kiaknázni amíg csak lehet. Barátnőm egyre fokozódó pánikolásán már nem tudok nem nevetni egyet. Néhány másodpercre gyengéden magamhoz ölelem. -Lindy.. életem. Ez a feladat meg sem közelíti azt, amit te nap mint nap végzel. Vegyél, kérlek, egy nagy levegőt és fújd ki. Csak kameráznod kell. Ha nem akarsz a közelítéssel játszani az is bőven jó ha mindenki benne van a képben és úgy is marad az interjú végéig. Semmi eget rengető nem fog történni megígérem. Ha nem rángatod én már boldog leszek.-mondom neki egy kellemesen dallamos hangom, hogy megnyugtassam és el is engedem az ölelésből. Nekem tényleg bárhogy megfelel, utómunkával még azt is meg tudom oldani, ha kicsit esetleg csámpásan állna a kezében a gép, de kétlem, hogy ilyesmit az ő precíz szeme ne venne észre. -Jajj te lány!-mosolyogva ingatom meg a fejemet. -Mindegy, azért emésztgesd egy kicsit hátha a végére mégis találsz valami kis kedvet hozzá.-persze nálam semmi sem erőszak, úgyhogy a döntés az ő kezében van. Az előre leszervezett interjúkhoz mindig igyekszem teljesen felkészülten érkezni. Ha olyan korai időpontban kell elindulni otthonról, mint például ma, akkor ezt már a verseny megelőző napokban mindig letudom. Ha esetlen emberbarátabb az utazás, akkor a kocsiban vagy a repülőn is el tudom végezni az utolsó simításokat. Azt gondolom, hogy ezért megy mindig olyan könnyen a beszélgetés, hiszen mindig van a tarsolyomban néhány kérdés, amit bevethetek, ha véletlenül nehezebben indulna be a dolog. Ezek a srácok szerencsére maguktól is remekül viszik a műsort, hiszen mosolygósak, viccelődnek és közlékenyek, ez pedig mindig megkönnyíti az én dolgomat is. Talán pont ezért csúszok meg egy kicsit az idővel, mert olyan jó a hangulat, hogy egyszerűen még nem adja magát a lezárás, de végül csak eljutunk addig is. -Nézd, igazából elég rég óta kergetem őket kamerával, mikrofonnal, úgyhogy volt idejük összeszokni velem, de nagyon cuki vagy köszönöm. Jól esik az ilyen visszajelzés, bármilyen régóta is csinálom mindig izgulok egy kicsit, hogy jó-e amit produkálok.-hálás a mosolyom. Lindy mindig az egyik legnagyobb támogatóm volt. Imádom, hogy ilyen barátaim vannak akik tényleg minden rejtett negatív érzés nélkül támogatnak. -Hm. Azt te csak hiszed. Mármint igen, sikító lányok várják őket, de hidd el ezek a srácok úgy emlékeznek egy csinos nőre, mint az elefántok. Még fognak érdeklődni hidd el.-nem is tudom, hogy egyébként miért győzködöm. Lehet, hogy csak azért, mert zavar, hogy nem látja mennyire csodálatos és hogy igenis egy ilyen csaj tökéletesen fel tudja kelteni bárkinek az érdeklődését. -Arthurral?-kérdezek vissza zsigerből, pedig tisztán hallottam mit is kérdezett. -Semmi. Mármint.. Szegény el van havazva, teljesen kivan, hogy mekkora figyelmet kapott a bejelentés óta, hogy jövőre már a forma 1-ben fog versenyezni. Még nem igazán tudja a helyén kezelni a dolgot, pedig aztán ha valaki, akkor ő már tényleg megszokhatta volna, hogy örökösen kamerát dugnak a képébe.. az elején főleg rajta gyakoroltam. Így viszont, hogy befeszült kicsit sajnálom, mert úgy érzem, hogy nem éli meg teljesen azt az örömöt, amit ennek a hírnek a hatására kellene. Tényleg bele kell valahogy tanulnia.. vagy inkább törődnie. Ez lesz az élete.-jókedvűen nevetek egyet, mikor rájövök, hogy már megint mennyit beszéltem róla, miközben letudhattam volna annyival, hogy jól van köszöni szépen. -Persze. Őt mindig elkapom amikor nem tud időben elmenekülni előlem, nekem meg persze sose tud nemet mondani. Kölyökkorunk óta fejlesztem az őzike szemeket, hogy elérjem nála amit akarok.-nagy mosollyal pillantok Lindyre miközben már a büfé felé sétálunk. -Tudom miért kérdezed. Csak barátok vagyunk még mindig. Attól, hogy kicsit idősebbek lettünk ez nem változott és nem vetődtem az ágyába.-az valahogy olyan fura lenne. Azt hiszem. -Limonádé?-kérdezem ahogy beállunk a rövid sorba és megnéztem a kínálatot, meg persze próbálom egy kicsit terelni a témát.
"Problem is when I'm with you, I'm an addict And I need some relief, my skin in your teeth Can't see the forest through the trees Got me down on my knees, darlin' please, oh. I lose control.”
Mindig csodáltam a barátnőmet, hogy az ennyire férfias sportban otthon van. Még ha neki ez a családi öröksége. Számomra csak körbe-körbe kocsikázó autók, akik néha mutatnak valami érdekes előzést, hogy előrébb kerüljenek a sorban. De közben meg van a veszélye is, hiszen egy rosszul megkezdett manővernek hatalmas baleset lehet a vége. Persze erre valószínű mindenki fel van készülve, meg kiskoruk óta erre vannak oktatva. De számomra semmi izgalmasat nem jelent. De neki elég sok mindent, így csak megköszörülöm a torkom és igyekszem a kamerával megbarátkozni. Még a szívemre venném, hogy miattam tölt több órát a munkahelyén, hogy értelmes felvételt kreáljon. Biztos, hogy nem fogom cserben hagyni. Ez viszont azzal járt, hogy ideges lettem, minden gombtól, ami az ujjaim alá került. Inkább egy laparoszkóppal zsonglőrködöm, mint sem ilyennel. Kezdeti pánikomat szerencsére pont elkapta és szinte bele nevetek az ölelésébe, ahogy megpróbál megnyugtatni és kell egy pillanat, hogy összeszedjem magam és képes legyek végig vinni a feladatomat, maximálisan. - Adj a kezembe egy szikét, vagy tűt megoldok bármit. Az az én munkám. De ez meg a tiéd, és ha elnyomok valamit? Nem nyomom meg a felvételt? Ez nem olyan vicces ám – rázom meg a fejem tovább nevetve. - Jól van, jól van – bólogatok még párat, hiszen ha nagyon gázos lesz, akkor nem kerül ki. Ugye? Szóval veszteni valóm nincs, főleg, hogy itt vagyunk Miami-ban, legalább meleg van és ha úgy vesszük mindenhol jó pasik és drága autók vannak. - Tudod mit? Ha utána kimegyünk a strandra, akkor szívesen csacsogok az élményekről – vigyorodom el, le küzdve minden előző pánikrohamomat. Azért vannak olyan varázsszavak, amikkel meg lehet győzni mindenről. Főleg, ha nyáron strandolni akarunk. Mert biztos nem megyek vissza úgy New Yorkba, hogy nem ért vizet a lábam. A cápákkal megküzdök bármikor. Végül pedig elkezdődött az interjú, igyekeztem olyan videót kreálni, ami elég jól sikerült. Szerencsére az alanyok és a riporter is pont annyira volt segítőkész, hogy ne érezzem magam teljesen elveszve a kamera mögött és nevetve adtam vissza Kiki-nek a készüléket egy hatalmas sóhajjal, ami jelzi, hogy most már minden porcikám stressz mentes lett és megnyugodtam. Mert míg ő bízott bennem, én magamban egy cseppet sem. - Jaj már, isszák minden szavad és szerintem simán verekedés lett volna, hogy ki kerüljön a mikrofon elé, hogy veled beszélgessen – szélesedik a vigyorom. Mert a barátnőm csoda szép és egy ilyen olajfoltos helyen, szinte felüdülés a látványa. Főleg, hogy még érdeklődik is azért, ami ott történik. Férfiak vágyálma. - Oké, oké. Ha fognak mindenkit üdvözlök, és remélhetőleg nem fogunk találkozni az én munkahelyemen velük – nevetek fel. Mert általában azért a külső sokat dob azon, hogy mennyire kíváncsiak az emberek, meg hát a mai világban ugye elég ha az internetre be írod a nevet, vagy az ismerősét és meg is találod. Én pedig lelkes rajongója vagyok a barátnőmnek instagram oldalának, szóval ha akarnak úgy is megtalálnak. Viszont kezdtem unni, hogy arról áradozik, hogy mennyire felkeltettem a figyelmet pár versenyzőnél, így gondoltam, hogy kicsit érdekesebbre fogom a témát, és gonoszan mosolyogva nevetek fel. - Most komoly, mintha nem hallanád – rázom meg a fejem. Arról nem is beszélve, hogy a reakciója elég sok mindent elárult. Annyira tudtam! Ezért csak nevetnem kellet. - Mi lenne ha segítenél neki? Hm? - érdeklődök, ha már ennyire szenved és nem tudja, hogy is élvezze azt ki, hogy a média és az emberek nagyobb figyelmet szánnak rá. Akkor talán ha lenne ugye egy olyan barát, aki segítőkész lenne, bármibe. Akkor könnyebb lenne a dolga. - Mármint, istenem, a vak is látja, hogy mennyire csorgatja a nyálát utánad. Bár meg kell dicsérjem, hogy nem pszicho módon teszi – bólogatok magammal egyetértve és látom, hogy mennyire kényelmetlen számára ez a téma így csak megvonom a vállam. - Őzike szemeiddel csapdába csaltad, de ő is téged. Azért annyira nem érdekel ám, hogy mi van vele, mármint hozzád tartozik, de ennyi. Két szót váltottunk eddig egymással. Te pedig olyan litániát dobtál róla, hogy úgy érzem, hogy közöm lenne hozzá – nevetve karolom át a vállát és húzom közelebb magamhoz. - Ne mond, hogy nem játszottál el a gondolattal, hogy milyen is lenne összegyűrni vele a lepedőt? - suttogom a fülébe szenvtelenül és egy puszit nyomok a barátnőm arcára. Mert van egy olyan érzésem, hogy már maga a kérdéstől olyan vörös lesz az arca, mint a paradicsom. - Aha, dinnyés teljesen jó lesz, sok jéggel. Meggyulladok – sétálok mellette és azért tudom, hogy nem fogjuk ezt a témát egyhamar elfelejteni. Mert szinte már sajnálom, hogy ennyire nem mernek kockáztatni. Hiszen ha barátok, akkor megtudják beszélni, hogy ez nem tudják magasabb szinten tartani. Meg hát ha jövőre elkezdődik a Forma 1 futamok, úgy se fogja sűrűn látni, így a kínos találkozások is kevesebbek lesznek. De miért ne lennék én a legjobb barátnő, ha nem boncolgatnám a kellemetlen témákat. Majd leszek én az esküvői tanújuk, azon ne múljon. Még hálásak lesznek érte. Értem.
Lindy és én hasonlítunk egymásra olyan szempontból, hogy mindketten a családi örökségünkben mozgunk. Neki az egészségügy jutott, nekem pedig az autósport. Mindkettő izgalmas és kalandokkal teli a maga módján, így pedig mindig akad valami, amit megoszthatunk egymással és bár a másik nem mindig érti miről beszél a másik... mégis valahogy működik ez az egész. -Lindyyyy! Ne görcsölj. Jó ég. Pont olyan vagy, mint Arthur. Bolhából elefántot csináltok komolyan. Minden rendben lesz. Látni fogom ha nem ég az a kis piros lámpa, az pedig azt jelenti, hogy nem megy a felvétel. Ne izgulj csak vegyél egy mély levegőt, segítek neked, hogy segíthess nekem. Oké?-Vele együtt nevetek. Ha stresszelésből lehetne versenyt rendezni az én két csodálatos barátom fej fej mellett harcolhatna, miközben aggódnak. -Megegyeztünk!-Csapok le egyből az általa felkínált feltételekre. Egyébként is ha már idáig eljöttünk kár lenne kihagyni a tavat, hiszen tényleg meseszép, egyébként meg bőven elég jó az idő ahhoz akár, hogy legalább a lábunkat belemártsuk majd a vízbe. Az interjú könnyen, bár nem túl gyorsan, pörög le, hiszen remek partnereim voltak a srácok a beszélgetésben, így azt hiszem sikerült rossz vagy éppen jó szokásomhoz híven elragadtatnom egy kicsit magamat a terjedelem szempontjából. Lindy legnagyobb megkönnyebbülésére azonban végre kikerül minden a kezéből és indulhatok is felfedezni egy kicsit a helyet. -Ne már Lindy elpirulok.-Az arcomat legyezve kuncogok, mint egy kis tini. Persze én is észreveszem amikor valaki az indokoltnál tovább felejti tovább rajtam a szemét vagy igyekszik az időt húzni egy-egy beszélgetésnél de jobban szeretem azzal nyugtatni magamat, hogy egyszerűen csak jól esik nekik általam kicsit kiszabadulni a hajtásból. -HAH! Ez jó, mindenképp így fogom átadni nekik.-Jókedvűen nevetgélek egyet. Mondjuk szerintem ha megtudják, hogy az én gyönyörűséges barátnőm orvos, vagy legalábbis annak készül hirtelen mindenük elkezd majd fájni és annak ellenére, hogy eddig úgy kerülték a kórházakat, mintha éppen attól halhatnának meg, már rohanna is mindegyik kivizsgáltatni minden fájó porcikáját. Ez a bizonyos fagyi azonban hamar visszanyalni látszik, hiszen az asztalok fordulnak és hirtelen én kerülök mikroszkóp alá az Arthurral való kapcsolatommal együtt. -Nem hallom. Mit kellene hallanom? Nincs mit hallani.-Fülig pirulok. -Nagyon meleg van ma.-Ügyes próba Kiki csak nem Lindy előtt, aki még azt is képes észrevenni ha egy hajszálam nem a tőlem megszokott irányba áll. Na mindegy. -A szezon után mindenképpen fogok. Most nem annyira van ilyesmire ideje, meg türelme. Muszáj leszek egy kicsit kezelésbe venni, mert most...-Hirtelen hallgatok el. -Ezt most ki ne merd forgatni!-Nevetek fel eltakarva az arcomat egy pillanatra, így azt is megbánom, hogy kinyitottam a számat. -Arthur nem is csorgatja a nyálát. Ugyan már sosem nézett rám úúúúúgy.-Ugye? Vagy nem vettem észre? Hogy kerülhette volna el a figyelmemet ennyi időn keresztül. Talán csak Lindy szeretné azt látni, hogy van ott valami, ami nincs is. -Nem csaltam én senkit sehova és az őzike szemeim nem csináltak semmit és iiiigen. Sokat beszélek róla, mert ugyan rengeteg ismerősöm van, de vele beszélek a legtöbbet rajtad kívül.-Erőlködve magyarázkodok majd felnyögve a hátrabillentem a fejemet miközben sétálunk és a felé eső karomat a dereka köré fonom. -LINDY!-Csattanok fel nevetve. -Olyan izé vagy. Te nem vagy hajlandó a fiúkról beszélni, de velem kimondatnád, hogy simán lefeküdnék Arthurral, ha nem a legjobb barátom lenne.-Nagyot sóhajtok. -Bár nem mintha így lenne. Nincs így.-Szögezem le gyorsan pánikszerűen és ha eddig nem lettem volna olyan piros akár egy szép érett paradicsom, akkor most biztosan színt váltana az arcom. Megváltást jelent amikor odaérünk a limonádéshoz és hamar sorra is kerülünk. -Egy dinnyés és egy málnás limonádét szeretnék kérni, döbbenetes mennyiségű jéggel, köszönöm.-Csicsergek a srácnak a pult mögött, aki neki is áll a rendelés elkészítésének. A bankkártyámmal intézem a fizetést és hamar kézhez is kapjuk a két poharat. Egyik kezemmel Lindybe karolok és elindulunk a VIP lelátó felé. -Valamikor elmehetnénk egy wellness hétvégére. Mit szólsz? Mármint nem muszáj hétvégén amíg nem kezdődik a suli, ahogy te ráérsz!-Szerintem mindkettőnknek jól esne.
"Problem is when I'm with you, I'm an addict And I need some relief, my skin in your teeth Can't see the forest through the trees Got me down on my knees, darlin' please, oh. I lose control.”
Azt hiszem, hogy mikor a szüleim kijelentették, hogy nem lehet testvérem kicsit csalódott voltam. Mindig szerettem volna valakit, akivel közös titkaink lehetnek és együtt űzhetjük a csínyeket, amikről a szülők nem tudhattak. Bár ezt vér szerint nem kaphattam meg, de már nem is tudom mikor is toppant be az életemben Kiki. Viszont akkor már tudtam, hogy ő több, mint egy barátnő. Vele mindent is megbeszélhettem és nem ítélkeztünk a másik felett. Sok mindenen vagyunk túl és csak jobban megerősítette bennem a hitet, hogy ő az én meg nem született tesóm. Az, hogy most is elrángatott messze a várostól csak is neki sikerülhetett. Arról nem is beszélve, hogy hajnalban kellet keljek azért, hogy órákat kocsikázzunk csak azért, mert jó buli lesz. Azért bevallom az a pezsgés, ami fogadott minket és csak fokozódni látszik engem is elsodor. Egészen addig, míg nem kapom meg a kellékeimet a munkához. Kisebb infarktust érzek. Hiszen tényleg nem mozgok olyan magabiztosan az ilyen körökben. Csak megrázom a fejem, hogy még ilyen pánik közepette is képes Arthur-hoz hasonlítani, de legalább látom, hogy tényleg készen áll arra, hogy megtanítson. - Insta képekhez nem kell ennyi minden – jegyzem meg duzzogva és végül felnevetek, ahogy végre elkezdhetjük is azt, amiért lényegében itt vagyunk. Nem hazudok, van pár interjúzó, akin szívesen pihent volna még a szemem, de talán túl feltűnő lett volna, ha csak pár embert videózok és nem a többit. Na azt mondjuk meg néztem volna, hogy ebből Kiki milyen műsort vágott volna össze. Viszont gyorsan lerázom magamról az interjú alany szerepet, vagyis remélem, hogy most inkább a strand része fogja izgatni. Mint sem az, hogy feltegye a kérdéseit. Amikor végre szétszéled a csapat szinte úgy adom le a készüléket, mintha áram ütne meg az érintésétől, viszont legalább könnyebbnek érzem magam. - Ja, hogy te zavarba hozhatsz, én meg a gyönyörű barátnőmnek nem mondhatok ilyet? Persze – vigyorgok rá, mert egyikünket sem érdekelt sose, hogy mennyire vagyunk csinosak vagy sem. Jó, a gimiben talán fontos volt, de ott sem estem túlzásba. Még is kivívtam magam ellen a sorsom. Az, hogy kiemeltem, hogy orvos vagyok általában akkor húzom elő ezt a kártyalapot, mikor tudom, hogy a férfiak nagy része bepánikol. Mert a perverz fantáziájuk után rá jönnek, hogy a doktori címet nem a szép szemünkért kapjuk általában és ez azért eléggé visszahúzó erő. Ezért a kis szurkálódásért tudtam melyik pontot kell érintenem, hogy épp annyira élvezze a törődésemet, ahogy én tettem. Ahogy kipirul nevetnem kell és annyira tudtam, hogy ez csak olyan mondva csinált barátság. Ne magyarázza meg nekem, hogy ha a barátságról lenne szó, akkor épp olyan vörös lenne, mint az a bizonyos pávián testrész. Gonosz vigyor ül ki az arcomon, ahogy rám néz zavart pillantásai pedig teljes mértékben elárulják. - Szóval kezelésbe kell venni? Szegény, beteg? - olyan ártatlan arcot vágok, hogy érzem, hogy megjelenik a fejem felett az a bizonyos glória, amin azért csak ott csücsülnek az ördögszarvak. Tisztában vele, hogy úgy beszélem az iróniát, mint második anyanyelvemet. - Most csak szórakozol ugye? Hol tartod a gyönyörű szemeidet? - ingatom meg a fejem, mintha el se hinném, hogy miket mond és csak felsóhajtok. Ha előtte törne ki a harmadik világháború vajon észre venné? Nem, főleg ha közben Arthur feje villogna előtte. - Kiki – lemondóan hagyom inkább ezt a szentbeszédet. Még vár ránk egy nagyon hosszú haza út, majd nem hagyom aludni. A sofőr meg szerintem hallott már cifrábbakat, mint ahogy két lány a pasikról diskurál a hátsó ülésen. - És tudtam! - csattanok fel, ahogy kimondja a szavakat és olyan hatalmas vigyor kerekedik az arcomra, hogy ha nem lennének a füleim tuti körbe érné a fejemet. - Ha lenne pasi akiről kellene beszélgetni elhiheted, hogy első kézből tudnál róla. De a bökkenő, hogy maximum Fahéj van, de most ő otthon unatkozik és biztos anyámat várja, hogy levigye sétálni – megrázom a fejem és persze csak szélesedik a mosolyom. Főleg, hogy most kicsit bepánikoltam, hogy anyám tényleg elviszi a kutyámat, vagy mire haza érek szétgyalázza a szőnyegemet. - Aha, persze – bólogatok megadóan, mintha tényleg el is hinném, hogy nem fordult meg a cuki kis fejében ez a gondolat. De elhalkulok mikor a pulthoz érünk és azért nincs bennem vágy, hogy leégessem őt bárki idegen előtt. Mosolyogva veszem el a poharat, ami hűsíteni kezdi azonnal a kezemet és jól esően kortyolok belőle, majd mikor már annyi kifogyott belőle a nyakamhoz érintem, hogy hűsítsem magam. - Bármikor mehetünk, csak összeegyeztetem a beosztásommal, rám férne egy kis lazítás – bólogatva sétálok mellette és megvárom, hogy kicsit eltávolodjunk a jó néptől. - Szóval, most komolyan Kiki, mi az ami visszatart? - immáron nincs a hangomban semmilyen olyan hanglejtés, amitől aggódni kell, direkt nem nevezem nevén sem. Még a végén illetéktelen fülek is meghallják. Bajba meg nem kívánom sodorni egyiket sem. De a hangomból kihallhatta, hogy teljesen komolyan gondoltam. Mert nem akarom, hogy magányos legyen, miközben ott van az a srác, aki mindent megtenne érte.
Örülök, hogy Lindyvel mi vagyunk egymásnak. Nehéz velem, hiszen a munka, amit választottam, imádok és szeretek sokszor tart távol az otthonomtól. Ő volt az egyetlen aki az évek alatt egyszerűen nem kopott le az oldalamról, hanem ha más nem is jutott legalább a technológia adta lehetőségeken keresztül egymásba tudtunk kapaszkodni. Éppen ezért szeretem az ilyen alkalmakat, amikor végre személyesen is ápolhatjuk a kapcsolatunkat, még akkor is ha a találkozó erején osztoznia kell a figyelmemen.. milyen meglepő... a munkámmal. A kötelezőket azonban a lehető leggyorsabban magunk mögött hagyjuk, hogy a verseny előtt még legyen egy kis időnk a relatív csendben. -Tudod sokszor úgy érzem, hogy mi jobban és szebben tudunk udvarolni egymásnak, mint bármelyik férfi.-Nevetek fel. Manapság a legtöbb srác már azt sem tudja, hogy mit mondjon, csak lógnak a lányokkal aztán jöhet a "netflix és chill" amiből nyilván sok minden lesz csak filmnézés nem és egyszer csak megszűnnek a kapcsolatok, mert valaki talál egy szebbet, jobbat vagy éppen érdekesebbet. Ha már férfiak persze nem úszhatom meg, hogy ne kérdezzen bele az egyetlen állandó férfinévbe az életemben, aki az évek alatt változatlanul szerepelt a történeteimben, az élményeimben, csak éppen nem olyan értelemben, mint ahogyan a legtöbben várják tőlünk. Én pedig butus módon szaladok bele megfontolatlanul leengedve a védelmi vonalamat ezzel kapcsolatban, hiszen Lindy előtt ezeket sosem tartom fent. Most azonban nem ártott volna időben a nyelvemre harapnom és becsuknom a kis számat, hogy ne álljak neki locsogni, amitől persze én pirulok el és hozom zavarba leginkább saját magamat. Kérdésére olyan hirtelen szakad fel belőlem a nevetés, hogy a szám elé kell kapnom a kezemet ezzel elcsitítva egy kicsit magamat. -Hát nem beteg, de egyesek szerint biztos van valami baja, hogy ilyen zárkózott.-A vállaimat megvonva mosolygok a barátnőmre. -A helyükön. Itt ni!-Mutatok a szememre nevetve. Mondanám, hogy nem értem teljesen, hogy az emberek miért feltételeznek többet, de láttam már felvételeket amikor csak úgy magunkban diskurálunk Arthurral. Mégis azt kell mondjam, hogy amit az emberek többnek gondolnak az semmi más, mint az a rengeteg év, ami már a hátunk mögött van. -Ezen sürgősen változtatnunk kellene, mert kicsit unom, hogy mindig én és Arthur vagyunk a téma. Szeretném már én is kicsit megtáncoltatni az egyébként sem túl nyugodt idegeidet. Legalább végre nem csak a munka csinálna ki... sőt... lehet jót tenne neked.. kicsit.. lelazulnál-A szemöldökeimet megvonogatva vigyorgok rá, de persze hamar vissza is kapom, mert persze nem bír nem rákérdezni, hogy gondolatban hányszor volt.. vagy nem volt meg már Arthur. Legalább addig kapok egy kis szünetet amíg rendelek és megkapjuk az üdítőket, aminek gyorsan végzünk ki mind a ketten gyakorlatilag egy lélegzetvétellel. -Ennél jobb hírt már régen kaptam.-Arról nem is beszélve, hogy még csak meg sem próbált bármilyen kibúvót találni, hanem egyből bólintott is a dologra. Kérdésére szinte félrenyelek még szerencse, hogy jó irányba vissza tudom igazítani egy fél köhintéssel. -Meg fogsz ma ölni.-köhögök még egy párat. -A józan ész. Az tart vissza. Dolgozok Lindy, tanulok, az utolsó évem a suliban és végre meglesz a diplomám. Közben ő meg kezdi az első évét a nagyok között és szegény azt sem fogja tudni majd, hogy merre áll a feje. Meg.. basszus.. az emberek 90%-a nem ismeri az alsóbb kategóriásakat, de a forma.. szóval ott.. már más a helyzet. Döbbenetes mértékű figyelmet fog kapni. Olyan lányok veszik majd körül, akik címlapokról szaladtak le. És most el ne kezd a 'nálad egyik sem lesz szebb az ő szemében' szentbeszédet, mert.. hát te is tudod, hogy melyik részükkel gondolkoznak. Egyébként meg szüksége lesz rám. Barátként. Úgy nem kell értem aggódnia és nekem sem fordítva.-így legalább azt hiszem a normál hangerő ellenére nem teljesen egyértelmű mindenkinek kiről beszélünk, bár annak aki ismer így is lehet bőven tippje bár szeretném azt hinni, hogy nem vagyok én itt annyira fontos, hogy ezen csámcsogjanak.
"Problem is when I'm with you, I'm an addict And I need some relief, my skin in your teeth Can't see the forest through the trees Got me down on my knees, darlin' please, oh. I lose control.”
Felnevetek én is, ahogy kimondja a szavakat és megrázom a fejem. Mert az biztos, hogy a mai férfiakból kihalt az udvarlási szakasz, mindenki azonnal a lényegre térne és elfelejtik, hogy a lányok kisebb csoportja nem fogja azonnal ledobálni a ruháit. Csak mert szépen néz rá. - Ugyan már, ha mástól nem kapunk ilyen szavakat, akkor legalább egymásnak udvaroljunk picit – vigyorgok továbbra is rá. Örülök, hogy beadtam a derekam és valami mást is kipróbálok, mert úgy érzem, hogy a szürke kisegér énem már túlságosan beszürkült és annyira monotonok a napjaim, hogy elfelejtem, hogy még is csak huszonhárom éves vagyok. Előttem az élet, amit élvezni is kéne, nem csak a karriert hajszolni. Azt viszont tudhatta, hogy nem fogom kihagyni, hogy ne kérdezzek rá a pótkerekére, akiről ódákat tud zengeni és fel sem tűnik neki, ha többet beszél róla, mint bármi másról. Azért kíváncsi vagyok, hogy képes rólam is így beszélni, hiszen én is a barátja vagyok. Vagy csak Arthur van ilyen kiemelkedő helyen. Reakciójára persze azonnal nevetnem kell, mert hát azért meg volt a következménye annak, hogy úgy fecseg, hogy nem veszi észre, hogy kinek is mondja. Én pedig ügyesen játszom a szavakkal, hogy tudjam mit is kell mondanom, hogy mindent is kiszedjek belőle. Nem gondolta, hogy ennyi idő után végre találkozhatunk és képes leszek figyelmen kívül hagyni azt, hogy mindene meg van, de csak az az egy plusz dolog hiányzik, ami ott van az életében csak egy kis ösztönzés kell neki. Ami jelenleg az én személyemben fog megtestesülni. - Az nem betegség egyszerűen tudja hol a határ – megvonom a vállam. Nem kell minden hírességnek nyitottnak lenni és a világszeme láttára élni az életét. Én jobban kedvelem azokat, akik szépen csendben élnek, mint sem a nagyvilágnak teregetik ki a szennyest, hogy már a szemetest is szét kutatják, hogy megtudjanak valami szaftos pletykát. -Aha – bólogatok vigyorogva, hiszen lehet, hogy a helyén vannak, de hogy nem akarja látni azt, ami ott van az már mellékes. De nem tarthatok fegyvert a fejéhez, hogy igen is ugorjon bele egy olyan kapcsolatba, ami akár jó irányba is forgathatja az életét, vagy minden borul és a világa is összeomolhat. Tudom mennyire fontos neki. De közben látom, hogy mennyire jó páros lennének. - Kiki! - nyögök fel zavartan, ahogy eltakarom az arcom és hangosan nevetve rázom meg a hajamat. Mintha valami kellemetlent mondott volna. Mondjuk nekem az. Szívesen boncolgatom mások életét, de az enyémet úgy védem, mintha egy arany tömb lenne és még rá pillantani sem lehetne. Az, hogy nincs senki az jó nagy kamu. Mert Garreth minden alkalommal felkeres és ajánlatot tesz. Egyre agresszívabban és ez nem tetszik nekem. Még sem akarom, hogy most ez legyen a téma. Főleg, hogy jól érezni jöttünk magunkat. Nem pedig, hogy elsírjam minden fájdalmamat. - Ha! Mondom, ha lesz olyan, úgy is te fogod megtudni elsőnek – mosolyodom el kedvesen és bár erre rohadtul nem látok sok esélyt. Hiszen ahhoz ki kéne mozduljak a kis világomból. De arra meg nincs energiám és nem akarom, hogy a szívemen egy karcolás is essen. A mai férfiak nem tudnak a gatyájukban maradni. Nekem meg nincs időm még az miatt is összeomlani, hogy megcsaltak, mert a kórházban töltöm az éjszakát és nem mellette az ágyban. - Tudom, kicsit eltűntem a világ elől, meg késve válaszoltam az üzeneteidre, de kérlek ne haragudj. Beszippantott a kötelező családi megjelenés és a kórház – mosolyodom el lágyan, de közben azonnal mar a bűntudat, mert sokszor csak ültem a telefonnal a kezemben és sírtam, hogy bárcsak ott lenne mellettem, hogy a vállán kibőgjem magam. De nem vehettem el tőle, hogy városról városra utazik és jól érzi magát. Nem lehetek ennyire önző. Ahogy félre nyel, azonnal kapom rá a tekintetemet és megrázom a fejem, hiszen már simítanám a kezemet a hátára, mikor rendeződik a légzése és széles mosollyal nézek rá. - Nem terveztelek, munkám az élet mentés, nem az elvétele – nevetek fel. - Hallod, kikészítesz. Az egyetem a kisujjadban van, mindent is tudsz ezekről, lemerem fogadni a szakdolgozatod is meg van már. De az, hogy ő feljebb lépet a ranglétrán meg várható volt. De komolyan a csajok miatt aggódsz? Ki nem szarja le, ki hogy néz ki. Lehet, hogy épp most csúszik le a plakátokról, de belül nincs érték meg a következő pasi viszi magával, mert híresebb, szebb és minden olyan, amire a ribizlik ugranak. Ennél szerintem még Arthurod is okosabb, hogy akár marketing fogásból is bele menjen – rázom meg a fejem, ahogy lassan eljutunk oda, ahova kell és lehuppanva az egyik székre felsóhajtok. Tényleg döglesztő meleg van és az a rengeteg aszfalt sem segít a levegő mozgásán. A hangzavarról nem is beszélve. De azért még mindig sakkban tart az érzés, ami szinte bizsereg körülöttünk.
-Ne érts félre, én nem panaszkodom.-Kacsintok rá pimaszul, hiszen egyébként nagyon is jól esik ahogyan mi egymásnak tudunk kedveskedni, valahol azonban tényleg furcsa, hogy az ember ezt a fajta szeretetet már tényleg leginkább a legjobb lánybarátjától kapja meg. Úgy tűnik a romantika már ténylegesen a mi asztalunk. Mindig körültekintően járok el azzal, hogy kinek, mit mondok, de Lindynél sosem gondolkoztam különösebben azon, hogy milyen információk hagyják el a számat. Ő tudhat és tud is mindenről, valahol emiatt pedig tökéletesen megértem, hogy többet feltételez a valósnál, hogy mi is van közöttünk Arthurral, vagy mi lehetne. Ha teszek néhány lépést hátra és megpróbálom egészként nézni a képet fordított esetben én is azt szajkóznám, amit ő. "Vedd már észre", "hát nem látod?", "nektek miért nem teljesen egyértelmű?" mégis nehéz ezeket beismernek miközben én vagyok az egyik főszereplő és jobban őrzöm a barátságomat Arthurral, mint egy sárkány az aranybányát. -Az ő esetében ez probléma is. Valahol sajnos azt kell már mondanom, hogy a versenyzők közszereplők is, hiszen javarészt ők a csapatok arcai. A nyilvános mutatkozás nem opcionális, hanem kötelező és olyankor nem láthatják azt, hogy az agyára megy az egész, mert akkor arra következtetnek, hogy a csapatnál van gond.. nem arra, hogy utálja az interjúkat.-És bumm. Már megint róla csacsogok, pedig bólinthattam volna és annyiban hagyhattam volna az egészet, így pedig aztán próbálhatom győzködni, hogy jó helyen vannak a szemeim, ha közben én magam igazítom magamra a szemellenzőket. Én ritkán iszom és akkor is csak mértékkel, mert igazából kedvelem a koktélokat, de erre most még én is azt mondom, hogy ehhez a témához túl józan vagyok. -Lindy!-Nyögök fel hozzá hasonlóan majd a nevetésünk összecsendül. Igen mindketten szívesen feszegetjük a másik életét, mint a sajátunkat, hiszen hiába mondja azt, hogy neki tényleg semmi nincs a képben ezt legalább annyira ki lehetne vesézni, mint azt a semmit, amit ő valaminek lát az én nem létező érdeklődésemmel kapcsolatban. -Ajánlom is! Ez a minimum. A legjobb barátnői előjogom.-Tudom, hogy mennyire félti magát egyébként. Mégis az ő esetében valahogy azt érzem, hogy pontosan tudja, hogy rizikó nélkül tényleg nem lehet megszerezni azt a bizonyos szép románcot, amiről minden kislány álmodozik, így nem is piszkálom ezzel. Tudja ő, meg már milliószor elmondtam neki és szerintem mások is. Piszkálni ezzel viszont tényleg nem szeretném. Ha valaki, akkor én maximálisan megértem, hogy a karrier az első. -Emiatt tőlem ne kérj bocsánatot. Tudom, hogy mennyi dolgod van és milyen elhivatott vagy, ahogyan azt is, hogy ha például bajom lett volna, akkor elsőként dobtál volna el mindent, hogy szaladj segíteni nekem. Remélem tudod, hogy ez kölcsönös. Mindegy hol vagyok, ha baj van neked mindig elérhető vagyok. Ha pedig a városban vagyok akkor bármikor jövök. Ha pedig nagyon nagy a baj akkor bármikor repülőre teszem magam.-Remélem tényleg tudja, hogy nem lenne áldozat számomra egy másodpercig sem. Sokkal jobban utálnám magamat, ha nem állnék az oldalán amikor szüksége van rám.. még akkor is ha esetleg ő nem szólt volna. Ahogy visszatérünk az én faggatásomhoz egy korty a légcsövemet célozza a nyelőcsövem helyett mekkora mázli, hogy Lindy mellett nem fulladhatok meg. Végül csak nincs szükség a közbeavatkozásra mert levegőhöz jutok. -Ezt most egy másodpercig megkérdőjelezném.-A mellkasomra simítom a kezemet kicsit megpaskolva magamat, hogy tényleg minden helyreálljon. -Jó igen.. na. Tényleg kész van a szakdolgozatom. Nagyjából, de akkor is. Még kicsit oda kell tennem magam.-Gyenge kifogás. -Nem az én Arthurom. Egyébként meg mindketten tudjuk, hogy az összes pasi pont az ilyen ribizlikre ugrik, mert kis csilivilik és jól mutatnak hanyatt fekve vagy tudom is én mi járhat a férfiak agyában. De ez most nem is fontos. Egyszerűen nem akarom őt elveszíteni és kész. Amíg nem érzem azt, hogy 'jézusom kettészakadok érte' addig nem fogok tenni semmit, ahogyan ő sem. Márpedig eddig egyikünk sem mozdult meg.-Válaszolok neki miközben leülök mellé és az ő korábbi példáját követve a jeges poharat a nyakamhoz és a kulcscsontomhoz érintem néhányszor.
"Problem is when I'm with you, I'm an addict And I need some relief, my skin in your teeth Can't see the forest through the trees Got me down on my knees, darlin' please, oh. I lose control.”
Felnevetve nézek rá, ahogy kimondja a szavakat és felsóhajtok. - Nem vettem panasznak Kiki. De képzeld el, milyen menő, hogy ha csak romantikára vagyunk felhívjuk egymást. Bár bele gondolva picit szánalmas is – elgondolkodva nézek a szemeibe, végül pedig felnevetek. Neki lenne kivel, és tökre megértem, hogy miért fél átlépni azt a határt. Ha belegondolunk talán még Arthur is képes lenne ilyen gesztusokra. Ha nagyon meg akarná erőltetni magát. Jó lenne, ha a pasik néha felkötnék a gatyájukat és megmutatnák, hogy miért is ők az erősebbik nem. Normális keretek között, természetesen. Tudom, hogy mennyire beszélni akar róla és mindig meghallgatom mi van Arthurral, de érzem azt az aggódást, amit egy barát hangjából nem lehetne kihallani. Mint most is, ahogy figyelmesen hallgatok. Minden munkának meg van a maga elbagatellizált árnyékoldala. Csak hát, hogy is lehetne marketingelni, ha nem rejtik el azt a sok rosszat, ami a munkával jár? Világhírű leszel, lányok ezrei fognak érted rajongani! Ez mivel jár? Nulla magánszférával. Tehát, ha simán sétálnál kizárt, hogy ne lépjen valaki oda hozzád, hogy egy képet készítsen veled. Normális kapcsolat? Viccelsz, melyik nő viseli el, ha tömegek csorgatják a nyálukat a választottjukra? De közben annyira szép és jó lenne, ha Kiki meglátná azt, amit én látok. - Te is unnád, ha egy rossz időszakban újra és újra felhoznák a bakidat. Vagy a barátnős témát. De azt senki nem látja, hogy mennyit fejlődik, mert az nem érdekli a sikoltozó kislányokat. Csak nézzen ki jól és úgy csillogjon a kék szeme, mint a gyémánt – nevetek fel keserűen. Már annyi mindent mondott, hogy kezdem úgy érezni, hogy picit is értek a témához. Pedig nagyon nem. Sőt, a kocsik sem vonzanak. Csak épp annyira, hogy a lakásomtól eljussak a kórházig és vissza. - Ez nagyon nem volt szép – sóhajtok végül. Tudja jól, hogy nem vagyok az, aki beleugrik bárki ágyába csak mert feszült lennék. De megérteném, ha tapasztaltam volna ilyeneket. Nagyot nyelek, ahogy bele karolok inkább és elterelem gondolataimat a témáról. - Minden előjog a tiéd, tudod jól – vigyorodom el, ahogy sétálunk tovább. Nem, nem igaz. Olyan könnyen hazudok, hogy még jó magam is meglepődöm. Soha nem akartam hazudni neki. Most még is meg kell lépnem. Még ráérek a saját nyomoromra gondolni, ha arra kerül a sor. - Nem gondolod, hogy hagyom, hogy más kezeljen? Te csak az én betegem lehetsz – mosolyodom el. Bár tudom, hogy nem épp erre gondolt. Viszont igaza van, ha jött volna egy telefon, pont nem érdekelt volna, hogy merre kell indulni, csak mennék, hogy mellette legyek és fogjam a kezét. Sírjon a vállamon. Vagy részegedjünk le együtt. Még az sem érdekelt volna. Ha neki akkor épp erre lett volna szüksége. Egy pillanatra megremegnek az ajkaim, ahogy az utolsó mondatokat mondja. Mert igen. Tisztában vagyok vele, de még sem várhatom el tőle. Felsóhajtva ölelem csak át egy pillanatra. Igen, szükségem lenne a barátnőmre és az ölelésére. Hogy tudjam minden rendben van. De önzőnek érezném magam, ha megtenném. - Tudom, mindent tudok – suttogom a hajába és lassan bontakozom ki az ölelésből, hogy ne tartsuk fel a sort. Még ennyire nem éreztem, hogy ennyire távol még is közel lennénk egymáshoz. De úgy érzem, hogy ha elterelem a figyelmét rólam akkor pihenhet a szívem, ami úgy remeg mintha most akarnék kapni egy kisebb szívrohamot. - Ne haragudj, csak tudod, hogy velem megtudod dumálni – megvonom a vállam, mire rájövök, hogy megúszta egy kis kellemetlen torokkaparászással. Nem lesz komolyabb baja. Bár elég hevesen reagálta le a kérdésemet. - Nekem magyarázol? Kiki, egyetemre járok, tisztában vagyok mindennel – nevetek fel, mert annyira nem akar erről beszélni, hogy még jobban nevetnem kell. - Most komoly? Ennyit bírtál kiemelni belőle, hogy nem a tiéd? - vigyorodom el. Mert hát elég hosszú monológba építettem bele a megnevezést, erre csak ez maradt meg benne. Felsóhajtok a többi részre és megingatom a fejem. - Kell egy tükör? Kiki. Gyönyörű vagy. Van belső értéked. Ezért ölni képesek lennének a ribizlik, meg a pasik is. De ki kell szórakozniuk magukat ilyenekkel, hogy lehiggadjanak és képesek legyenek megmaradni egy mellet. Szerinted miért lesznek ezek a csajok egy éjszakások? Soha többé nem fogják keresni őket. Te ennél többet érsz. Ezt mindenki tudja – fordulok felé a székben, ahogy felhúzom az egyik lábamat és rá nézek. - Nem veszítenéd el. Érzem Kiki. A saját életemben nem vagyok ennyire biztos, mint ebbe. A tűzbe is képes lenne menni miattad. Te nem látod azt, ahogy rád néz – nagyot nyelve fogom meg a saját kezét. - Miért félsz a boldogságtól? - kissé összehúzom a szemem és simogatom a kézfejét. - Öhm.. - nagyot nyelve fordítom el a fejem. - Arra gondoltam, hogy mikor jársz újra a városban hosszabb időre? - harapdálom a számat belülről. Igen, talán nem a legjobb pillanat. De ha most nem kérdezem meg sose fogom. Csak az Instáját nézegetve, hogy épp merre van. Ami nem is lenne gond. Ha nem érzem úgy, hogy nincs senki, aki képes lenne most meghallgatni. - Kéne egy ottalvós buli – kortyolok még a maradék limonádémba. - De most élvezzük ezt – mutatok a látványra. Pont ez lesz a mai napunk fő pontja.
Kezdőlap
Augusztus 20. Watkins Glen. Nascar Cup.
