One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Damian & Annie ~ Round 2

Annie Johnson
Today at 10:11 am



Archiválást kérek!

Annie Johnson
Today at 9:18 am



Damian & Annie - You Drive me Crazy

Damian H. Whitman
Yesterday at 9:29 pm



Tessa & Jamie - Once upon a december

Tessa Wilson
Yesterday at 8:17 pm



Rae y Flor - Csajos hétvége

Flor Sanchez Moreno
Yesterday at 6:22 pm



Zsaruból lett rossz fiú, ex szerető kerestetik!

Adriana Lane
Yesterday at 3:37 pm



April & Adrian

April I. Maystone
Yesterday at 2:42 pm



Caroline & Dylen

Dylen Hawkins
Yesterday at 9:44 am



Nico & Janine ► I need you!

Mateo Domenico Rossi
Yesterday at 2:25 am
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 10 5
Törvényszegõk 7 9
Bûnüldözés 8 10
Hivatal 2 3
Üzlet 6 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 5
Összesen 54 43
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots

Janine A. Rossi, Lena Caldwell


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Just a little trip ~ Lyn & Ben

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Vas. Okt. 14, 2018 1:37 pm




to: Marilyn

Igazából nem tudom, hogy mennyire normális, vagy mennyire nem. Nem ástam bele magam annyira ebbe a témába, arra ott vannak az orvosok. Ha már egyszer rászánom magam, és elmegyek, nekem bőven elég, amit abban a néhány percben hallok. Arrhythmiám van. Ezért van a fájdalom, és emiatt kell a vérnyomáscsökkentő is. Ha jól emlékszem. Vagy fordítva? Fasz tudja most már, annyira nem érdekel ez a része, sokkal inkább az, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy megszűnjenek a problémák. Így nem tudok eredményes lenni, se a munkámban, se a magánéleti bonyolultságokat nem tudom helyén kezelni. Mindig a szilveszter körüli időszak ugrik be, mint elrettentő példa. Akkor jöttem rá, hogy ezzel most már csinálni kell valamit. És mostanában rendben is mennek a dolgok.
Ezt viszont nem mondhatom el neki, mert akkor a december-januárról is be kellene számolnom, ezt pedig több okból sem szeretném. Úgyis látta rajtam, hogy szarul vagyok, emlékszem, ez volt az első kérdése, amikor visszavittem Rose-t, és amiből végül az az irdatlan veszekedés lett.
Így ezeket a mondatokat válasz nélkül hagyom, csak ücsörgök mellette, és igyekszem apránként kicsalogatni belőle a haragot. Az elkanyarodási próbálkozásom egyelőre nem jön össze. Most még túlságosan erre összpontosít. A mondatai viszont jobban hatnak rám, mint az a terveimben szerepelt. Sikerül olyan pontot érintenie, ahol könnyűszerrel átjut a védekező felállásomon, pont arról beszél, amiben régen annyira biztos voltam felőle, és amit az utóbbi néhány év teljesen szétzúzott köztünk. Bennem. Eltávolodtam attól az érzéstől, hogy számít neki, hogy mi van velem, egy ideje kifejezetten szándékosan is, hogy ne fájjon, ha mégsem. És talán ezért is minimalizálom felé ezeket az információkat, részben, nem is olyan kis részben, de most valahogy elkapott vele, és ez engem is jobban megnyit.
- Én sem – mondok végül csak ennyit, szintén halkan, a nem akarok veszekednire értve, és a térdén pihenő kezem gyengéd simogatásba kezd. A következő mondatnál ránézek, hogy vajon ezt most komolyan mondja-e? Én azt hittem, már azt fontolgatja, hogy lelép, vagy megint egy hívogató szakadék felé kezdünk sodródni, de ez a pár szó most jobb meglepetés, mint bármi más. Ahogy az arcáról is eltűntek a merev, haragos vonások.
- Rendben van, ezentúl elmondom, ha orvos kerül a képbe – ígérem meg neki végül, bár még fogalmam sincs, hogy fogom betartani. Értem én, hogy aggódik, és tudni akarja, de… ezeket a dolgokat néha még én sem akarom tudni saját magamról. Amíg csak az én fejemben van, egy eldugott kis dobozban, addig olyan, mintha nem is létezne. Ha viszont már beszélek is róla, sokkal valóságosabbá válik. – Így jó lesz?
Jól esik hallani, hogy mégis megbízik bennem, tudom, hogy sokszor nem könnyű velem, és a munkám folyamatosan arra nevel, hogy hogyan verjem át az embereket. Nekem sem könnyű állandóan figyelni rá, hogy távol tartsam magamtól ezt az attitűdöt. Hogy ne váljon túlságosan a részemmé, és az is biztos, hogy valahol lehetetlen törekvés is, a munkád nagyon sokat alakít rajtad. Ezt nem lehet kivédeni.
- Pedig a hülyeségekben nagyon is specialista vagyok – görbül mosolyra az ajkam. – Sajnálom, ez ellen nincs recept. Sem gyógyír – pillantok fel rá újra. – Azt hittem, ehhez már réges rég hozzászoktál – míg ezt kimondom, az ujjaim minden egyes szónál feljebb lépnek egyet a combjain. Látom rajta, hogy már kezd megnyugodni, így kihasználom az alkalmat, hogy a jókedv felé billentsem a témát, és egy kicsit visszatereljem a gondolatait a nemrég félbemaradt programunkhoz is. Csak óvatosan, a háttérben, mintha semmi hátsó szándékom nem lenne vele, de jól tudom, hogy ha már egyszer izgalomba jött, csak valami miatt félbe maradt a dolog, sokkal könnyebb újra felébreszteni a libidóját. És ami azt illeti, ez rám is igaz.
A nevetése mindenesetre már elég jó visszajelzés. Szándékosan játszottam rá egy kicsit a történetre, abban reménykedve, hogy azt hiszi majd, hogy az egésszel csak viccelek, pedig csak itt-ott tettem hozzá néhány apróságot, alapjában véve csak a csomagoláson változtattam egy keveset.
- Le bizony, de hogy ne legyen nagy hiányérzetem, a legproblémásabbat tartottam meg – erre már vigyorgok, és azt várom, milyen arcot vág majd, de most már én sem állom meg, hogy halkan ne nevessek fel. Oda is hajolok hozzá, és hogy jelezzem, csak viccelek, kap egy cuppanós puszit a fülére. Kezdek megint játékos hangulatba keveredni, és egy kicsit őt is provokálni akarom.
- Ha jól viselkedsz, talán magammal viszlek. Úgy fest, idén lesz egy pár nyaralásom. – Lényegében mindig ezt terveztük, amíg együtt voltunk, hogy rengeteget utazunk majd, amik nagy általánosságban sosem jöttek össze valami miatt. – Majd David előtt is meglobogtatom ezt a papírt, ha már ennyire hatásos. Akkor talán el is enged.
És nagyon remélem, hogy az utazások tervezgetése most már sokkal csábítóbb téma lesz számára, mint tovább feszegetni ezeket az orvosos kérdéseket. Mikor mégis bedobja, hogy akkor mit is mondott pontosan, nem tehetek róla, most már hangosan elnevetem magam, és abba se bírom hagyni vagy tíz másodpercig, de aztán mikor felém fordul, és folytatja, megpróbálom visszaerőltetni az arcomra a komolyságot.
- Igenisss. Tudomásul vettem a feladatot – eresztem az ölembe nyújtott lábaira a két kezem, és miután végigsimítok rajtuk, el is kezdem masszírozni a talpát. – Szóval, ha olyasmiről kezdek beszélni, ami nem érdekel, majd szólsz, hogy fogjam már be, és meg is oldottuk a problémát. Azt hiszem, ezt én is forradalmasítom a GMben – játszok szándékosan a szavaival, de szerintem tudja, hogy a lényeget már úgyis megértettem. Most már csak húzom.
- Na és teljes test masszázst kér a hölgy? Ennek a sok feszültségnek valahogyan távoznia kell. – Azzal a masszírozó ujjaim feljebb is vándorolnak a lábán, lassan, ellazítva a vádliját, végigzongorázva a térde alatti érzékeny területen, és kezelésbe véve a felső lábszárát, nem törődve a szoknyája jelentette természetes akadállyal, mikor az ujjaim eltűnnek alatta, felpillantok az arcára. A belső combjainak különleges figyelmet szentelek, és az ujjbegyeimmel körbe is rajzolom a szoknya alatt rejtőző fehérnemű vonalát, de nem érintem meg. A baj csak az, hogy ez visszafele épp úgy hatásos, mint amennyire rá nézve reménykedem.
- Ezen a részem, azt hiszem, végeztem – jelentem ki, bár sejtem, hogy nem erre számított. Vajon az előbbi félbehagyás után hány fokon ácsorog a türelme? – Melyik testrész lehet a következő?


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
189

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Vas. Okt. 14, 2018 2:55 am

Lyn & Ben

Just a little trip. Just you and me.
Én megértek mindent. Esküszöm, direkt mindent kétszer átgondolok, mielőtt még bármi felé is ítéletet mondanék, de azt nem szeretem, ha úgy kell könyörögni, hogy mondjanak el valamit.
- Ez a visszavágás sem ér! – Most már nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el kicsit, még akkor is, ha aggódom a dolgok miatt. Ben képes lebeszélni a lábaimról, nem véletlen dolgozik márkavezetőként. Ügyesen csavarja a szavakat, így már tényleg kezdek el is vonatkoztatni a témától, hiszen a tettei is arrafelé terelnek, hogy felejtsem el az elmúlt fél órát. Csakhogy aztán ahelyett, hogy tényleg így történne, sikerül újabbat alakítania a drága Benjaminnak. Vagyis tulajdonképp úgy látszik, hogy ma inkább nekem „kedvez” a csillagok állása, mert a gyógyszeres doboz kigurul a földre, Ben pedig akaratlanul is lebuktatja magát.
Nagyon nem esik jól, hogy ferdít, így nem is mondok semmit, csak egyszerűen kimegyek a hálóból. Elment a kedvem mindentől, és még azon is elgondolkodom, hogy most lelépek a francba, ha csak egy rövid időre is, de kiszellőztetem a fejem. Aztán mégsem indulok sehová, csak letelepedem a kanapéra, és ahogy vártam is, Ben hamar megjelenik az ajtóban és magyarázkodni kezd. Vagyis próbál.
- A fél világ, de annak a kilencven százaléka ötven év feletti. Azért ne próbáld már beadagolni nekem, hogy ilyen korban ez normális... – emelem égnek a tekintetem, ám amikor hozzáteszi az aprócska megjegyzést a rákról, odakapom a tekintetem. – Köszönöm, aranyos vagy, hogy azért azt tudatnád velem – mormogom az orrom alatt. – Reméljük ilyenre nem fog sor kerülni – teszem hozzá, mert azért mégis kicsit morbid ilyesmikkel példálózni. Komolyan nem érti, hogy ez mennyire nem esik jól? Hogy ha már így... vagyunk, akkor jó lenne tudni ilyen „kis mellékes” dolgokról. És még azt hittem, hogy egyébként jó kapcsolatban voltunk azelőtt is, mielőtt még elkezdtünk több időt szánni egymásra. Lehet, hogy valamilyen szinten túlkomplikálom, valóban, némi igazság lehet azért benne, persze, de akkor sem hiszem, hogy nem jutott eszébe ezt úgy elkottyantani valamikor. Még úgy is jobb lett volna, mint így megtudni, hogy ilyen fiatalon vérnyomáscsökkentőt kell szednie.
- Semmit, hagyjuk, nem akarok semmiféle más témába belemenni– reagálok a kérdésre, mert tényleg jobb, ha most itt maradunk ennél és nem kezdünk el olyasmikről beszélni, hogy mégis mikre gondolok a szépítés alatt.
- Nem komplikálok semmit túl, egyszerűen csak próbálok normális szinten törődni veled, és szeretnék ilyesmikről tudni, mint például az egészséged. – Nem szeretem az általánosítást, de az előbb én is pont azt csináltam.
- Akkor most mondom, hogy érdekel Benjamin – vágok a mondandója közepébe, aztán kortyolok is egyet a boromból, úgy hallgatom tovább, amiket mond. Dehogy akarok veszekedni. Azt hiszi, nekem bármikor is célom lenne, hogy összezördüljünk? Édes istenem, állandóan azon vagyok –vagyis próbálok-, hogy ne vesszünk össze, mert tudom, mennyire törékeny az egész kapcsolatunk.
- Épp próbálom megbeszélni a dolgokat, Ben. Vagyis próbáltam elindítani, csak nem sikerült – halkul el a hangom a mondat végére. – Nem akarok veszekedni – erősítem meg neki is a gondolatot, mert tényleg nem ez a célom.
Most viszont mintha kicsit őszintébb lenne, mint bármikor máskor. Vagyis azzal kapcsolatban, hogy mi van velünk. A hangjában érzek kis kételyt, de ismét ellágyít a szavaival és összepréselem a szám, mert nem akarom, hogy lássa, hogy már mosolyra görbül az ő hatására. Az istenért, miért kell, hogy ennyire hatni tudjon rám? Néha azért átok is tud lenni.
- Az is. Tökéletes, csak belekontárkodott ez a köcsög papír – próbálom megerősíteni abban, hogy tényleg nagyon jól éreztem magam eddig és remélhetőleg az elkövetkezendő egy napban is így lesz, csak ez nem tett jót a nyugalmamnak. Ennyi.
- Nem. Nem érzem úgy, csak úgy tűnik, hogy nem egyeznek a nézeteink. Amit te nem tartasz fontosnak, azt én nagyon is annak tartok. És valóban nem számolok be én sem minden egyes apró dologról, de hidd el, ha harminc évesen dokihoz járkálnék, akkor azt közölném. Gondolnám, érdekel. – Nem akarom ezt folytatni, mert tudom, hogy ha jobban belemegyünk, akkor tényleg össze fogunk veszni és azt nagyon nem szeretném. Egyáltalán nincs kedvem duzzogva eltölteni a hátralévő időt, amit együtt tölthetnénk. Nem veszhet kárba egy perc sem.
- Nem arról van szó, hogy nem bízom meg benned. Csak amikor ilyen "hülyeségekkel" töröd meg ezt, az nem annyira jó. - Kezemmel jelzem a "hülyeség" kifejezésnél, hogy csak képletesen értem a szót, és a tekintetét ezúttal nem eresztem. A szemeim lehet, hogy még szikrákat szórnak, de egy kicsit már kezd lejjebb menni a vérnyomásom. Lehet, hogy kérek kölcsön egy bogyót Bentől...
Mikor viszont megered a nyelve és hirtelen őszinteségi rohamot kap, kicsit elkerekedik a szemem és halkan felnevetek. Most biztos viccel, nem hinném, hogy ilyen „hülye” diagnózist állított volna fel bárki is. Ez fizikailag teljesíthetetlen lenne.
- Az összeset? Remélem már leredukáltad egy problémásra. – Nem bírom megállni, hogy erre ne harapjak rá. – A tengerpartot is el tudnám viselni – hümmögök. – Azt hiszem kicsit irigyellek, hogy ezeket a javaslatokat kaptad egy dokitól – emelem rá a tekintetem, de nem hiszem még mindig, hogy komoly lenne az egész. Elvicceli, mindig ezt csinálja. – Szóval akkor mit mondott pontosan? – kérdezem, és remélem, most már nem fog itt viccelődni nekem. Tegyünk pontot a végére és kész.
- Akkor „beszéljük meg eredményesen” a dolgokat – engedek kicsit és felé is fordulok. – Tisztázzuk, hogy engem érdekelnek az ilyen dolgok. Inkább mondd el, maximum azt mondom, hogy nem érdekel. Persze nyilván érdekel, de ha van olyan ami nem, úgyis szólni fogok. A fenébe is Ben, jobban ismersz mint a saját anyám, ne kelljen már elmagyaráznom ezeket a dolgokat, hogy mi a fontos nekem és mi nem – emelem rá a tekintetem végül és kinyújtom a lábaim az ölébe.
- Basszus, borzalmas vagy. Néha azt kívánom, hogy bárcsak ne lenne ilyen jó beszélőkéd – rándul meg a szám széle. Komolyan nem akarom elrontani a napunkat, szóval majd valahogy megpróbálom elhessegetni az aggodalmat gondolatokat a fejemből, de biztos vagyok abban is, hogy Ben is gondoskodni fog erről...

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Pént. Okt. 12, 2018 11:29 pm




to: Marilyn

Nem számítottam ilyen nehéz menetre. Sőt. Ami azt illeti, semmilyen menetre nem számítottam. Szinte villámként csapott közénk ez a téma, a semmiből, és rövid időn belül az okozott károk is a katasztrófaállapothoz közelítenek.
- Tudod, hogy nem szeretek erről beszélni – fűzöm hozzá egy kicsit bocsánatkérően, magyarázatképp, miközben közelebb húzom; még az is lehet, hogy valóban minden mögött ez áll.
- De ez sincs kizárva – mosolyodom el halványan az alternatívájára. Ha már viccelődik, az jót jelent, bár a mimikája még nem engedett fel teljesen. Még az ágyban sem. Mikor visszafordítja felém a kérdést, és lényegében az egész szituációt, összeráncolom a homlokom, és rögtön elkapom róla a tekintetem.
- Ez a kérdés nem ér! – vágom rá, a hangom pedig éppen olyan, mintha valami agyafúrt csaláson kaptam volna rajta. A plafon felé fordítom a fejem, amit már fixírozok egy ideje, mióta ő a neten kutakodik. – Aggódnék, igen, de azért hinnék neked – válaszolom végül rövid hallgatás után. Azt hiszem. – Ha azt mondod, semmiség, akkor nem feszegetném tovább. – És ezt komolyan gondolom, mert nem tudom elképzelni, hogy bármi fontosat eltitkolna előlem. Ilyesmit én sem szoktam.
De úgy látszik, ma minden ellenem van. Talán pont azért, mert annyira azt akarom, hogy minden jól alakuljon. Ezért pánikolok be, mikor meglátom a földre esett gyógyszeres dobozt, és nem is hiába, a tekintete rögtön megváltozik, és amit látok benne, összeszorítja a mellkasom.
A francba.
Ahogy bevackolta magát a kanapé végébe azzal a borospohárral, olyan mint egy kis sündisznó, szinte látom a felém meredő tüskerengeteget. Rám sem néz, tudom, hogy tüntetőlegesen. Haragszik. Fogalmam sincs, hogy lyukadtunk ki már megint ide. De azt is tudom, hogy ezt most én basztam el.
Leülök mellé, és egy kis csend után belekezdek, de még én sem tudom, hova fogok kilyukadni a végére. Annyit azért elérek vele, hogy kimondja, mi bántja leginkább. Nem mintha olyan rejtélyes lenne, de így mégiscsak egyszerűbb.
- De elmondtam, Lyn – szúrom közbe csendesen.  – Elmondtam, hogy voltam orvosnál, és elmondtam, hogy a GM miatt mentem, ahogy azt is, hogy nem talált semmi lényegeset. A fél világ vérnyomáscsökkentőkön él, ez még nem olyasmi, ami problémát okozna. – A monológot az előttem heverő, alacsony asztalnak címzem. Ha már ő sem fordul felém, eltársalgunk itt egymás mellett, magunk elé meredve. – Ha megtudom, hogy rákom van, arról nyilván beszámoltam volna.
Nem tudom, mit akar hallani. Azt, hogy nem szoktam semmin szépíteni? Ilyen ember a világon nem létezik, ha azt mondom: nem szoktam, hazudok, de ha azt mondom: elvétve megesik, csak még jobban felhúzom. Jó kis csapdát állított.
- Mire vagy kíváncsi pontosan? – próbálok valami kapaszkodót keresni.
- És ti nők, miért komplikáljátok ennyire túl a dolgokat? – Nem tudom megállni, hogy ezzel ne vágjak vissza, de a hangom nyugodt marad. – Lehet, hogy nem mondtam el, hogy szedem ezeket a kis szarságokat, de attól még nem hazudtam. Te sem számolsz be róla, hogy mikor milyen pirulákat veszel be, nem hazudni akartam, egyszerűen csak nem gondoltam, hogy ez ennyire érdekel, akár erről az oldalról is nézhetnéd a dolgokat, és akkor talán lenne rá némi esély, hogy ne veszekedés legyen a vége, hanem hosszú évek után végre sikerülhetne eredményesen megbeszéltünk valamit. – Itt tartok egy kis szünetet, veszek egy nagy levegőt, de aztán folytatom.  – Azt akartam, hogy ez a hétvége tökéletes legyen. Mint amilyenek régen voltunk. Nem szeretném, hogy ez most mindent elrontson – mondom ki őszintén, ami most bennem kavarog, és ezzel felé is fordulok, de nem állom sokáig a tekintetét. Inkább a térdeire pillantok.
- Sajnálom, hogy úgy érzed, nem bízhatsz meg bennem. Nem akartalak becsapni. – Fogalmam sincs, hogy most akkor hányadán állunk, mindjárt fogja magát, és nekiáll csomagolni, vagy még ücsörgünk itt egy kicsit.
- De legyen. Ha mindent tudni akarsz, azt mondták, momentán úgy harmincötnek festek, haladéktalanul ott kell hagynom a GM-et, szedni ezeket a bogyókat, és kidobni az összes problémás barátnőmet, majd ha mindez megvolt, az egész hátralevő életemben csak utazgatnom szabad, tengerparton sütkérezni, és élvezni az életet. Ha nem teszem, bármikor feldobhatom a pacskert. – Hát, kíváncsi vagyok, hogy ezzel mit kezd.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
189

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Hétf. Okt. 08, 2018 8:52 pm

Lyn & Ben

Just a little trip. Just you and me.
Nem volt szándékos, hogy elbaszarintsam a hétvégét, de valamilyen szinten azért örülök, hogy megtaláltam azt a nyamvadt papírt. Biztos, hogy nem vallott volna színt csak úgy a semmiből. Persze, aggaszt, de ha nem őszinte, akkor az még inkább az őrületbe tud kergetni. Utalom, ha valaki a szemembe hazudik, bár igaz, most elmondta ahogy rákérdeztem. Csak terelt kicsit az elején.
- Jó, ez tényleg így volt, csak harapófogóval kell kiszedni mindent belőled – mormogom az orrom alatt, mert azt nem annyira szeretem, ha úgy kell faggatni, hogy a végére már-már belefáradok és majdnem feladom a dolgot. Azért örülök, hogy elmondta. Persze a kisebb fenyegetés sem marad el, de mikor látom, hogy megrándul a szája és ismét nem vesz annyira komolyan, nem is tudok olyan gyorsan ellágyulni.
- Még a végén kiderül, hogy direkt csinálsz ilyen akciókat, hogy mérgesnek láthass – jegyzem meg, aztán viszonzom neki a csókot. Tudom, hogy szexinek találja, de azért jó lenne, ha nem játszadozna ezzel mielőtt még aztán megismeri az igaz mérges énemet, és nem ezt a cukibb fajtát.
Még muszáj rákeresnem gyorsan, csak hogy teljesen megnyugodhassak. De persze épp az ellenkezője történik.
- Hát persze, hogy aggódtam. Fordított esetben te nem tennéd? – szegezem rá a tekintetem, mert tudom, hogy ebből talán sikerül megértetnem vele, hogy nem jó dolog elviccelni ezt. Remélhetőleg ő is aggódna, ha fordított eset állna fent, mert ez így van rendjén.
Bennek mindig is profin ment a figyelemelterelés, és most már én is annyira unom ezt az utóbbi pár órás aggódást, hogy jobbnak látom elengedni kicsit és fel is veszem hamar a fonalat, az ölébe pattanok. Pillanatokon belül képes elvenni az eszem, szinte el is felejtem az előbbi kis afférunkat, ugyanis sokkal jobb dolgok felé terelődnek a gondolataim. Lehámozom róla az inget és ő is kioldja a ruhám, ami le is omlik a vállaimról gyorsan. Ha Ben nem kapja vissza a fejét a csókból olyan hirtelen, kilencven százalék, hogy nem veszem észre azt a kurva gyógyszeres dobozt a földön. Hallottam ahogy földet ért, de nem foglalkoztam vele. És esküszöm, most is próbálok mély levegőt venni és elvonatkoztatni tőle, de képtelen vagyok. Idegesít, hogy nem mond igazat. Még szerencsétlen is a tetejébe, nem tudom, miért kell titkolózni és miért nem lehet őszintének lenni. Száz százalékosan, ha kérdezek valamit.
El is megy a kedvem az egésztől, a hangulatom is két pillanaton belül fordul vissza az előbbibe és leszállok róla. Szó nélkül megyek ki a nappaliba, bár elgondolkodom rajta, hogy ne nézzem-e meg, mit rejt a doboz, mi van ráírva?! Ki tudja, még talán azt is bekamuzza, hogy valami megfázás elleni pirula. Na, azt már nem fogom elhinni.
Érzékelem, hogy megjelenik az ajtóban, de úgy csinálok, mintha észre sem venném. Haragszom, nagyon is. Tulajdonképp most nem is azért aggódom, hogy mit rejt a pirulás doboz, hanem hogy miért nem tud igazat mondani. Talán másban is ferdít. Ezek után már nem vagyok biztos benne.
Mikor megszólal, oldalra sandítok rá, de még mindig nem teljesen nézek rá és nem is mondok semmit egyelőre. Végig hallgatom, amit mond. Ahogy próbál arról győzködni, hogy nem kell miért aggódni és hogy az én érdekemben mondta úgy, ahogy.
- Rákérdeztem és nem mondtad el – hangsúlyozom a „nem” szócskát, hisz épp kis idővel ezelőtt mondta, hogy elmondta. Hát nem mondta el. Megmondom őszintén, a pumpa kicsit kezd felmenni bennem, de ezzel egyetemben persze azért sem vagyok nyugodt, amiért vérnyomáscsökkentőket kell szednie. Huszonkilenc évesen, valljuk be, ez nem túl normális. Papolhatnék neki napokat arról, hogy mit hogyan kellene csinálnia ahhoz, hogy ne stresszeljen ennyit, de nyilván ezt meghallgatta már az orvosnál. És az is nyilvánvaló, hogy én is benne vagyok abban a körben, ami miatt stressz éri. Ha nem is most, de az biztos, hogy kicsivel korábban még tudott sokat idegeskedni azon is. Még most is van ilyen nap persze.
- Rendben van, máson is szoktál.... kozmetikázni? – fordulok végül felé és belekortyolok a boromba. Nyugodtnak tűnök, de nagyon nem vagyok az. De még mennyire nem! Most tényleg meg tudnám verni, de igyekszem mély levegőket venni.
Persze szépít a dolgon, próbálja beadagolni, hogy ez normális dolog a GM-nél. Meg hogy ezzel jót tett, hogy nem mondta el. Persze. A helyezt így sokkal rosszabb.
- Ben... – kezdek bele, és mélyen szívom be a levegőt, próbálom nyugtatni magam, mielőtt még túlzottan ráripakodnék. – Én egyszerűen kérdeztem valamit és arra nem voltál képes, hogy őszintén válaszolj. Tudod, ezzel így most már sokkal inkább azon kattogok, hogy meg lehet-e benned bízni vagy sem? Miért gondoljátok ti úgy, férfiak, hogy jobb hazudni, mint elmondani az igazságot? – emelem rá a tekintetem, a kezére pedig nem reagálok. – Van még valami, vagy ennyi? – kérdezem, mert nem vagyok biztos abban, hogy most már száz százalékig mindent elmondott.
- Nem fogok kiselőadást tartani arról, mit kellene csinálnod vagy mit ne, sőt... – megállok egy pillanatra, mert nem vagyok benne biztos, hogy a következő mondatot ki kellene vagy egyáltalán ki akarom-e mondani. - ... az sem biztos, hogy egyáltalán jogom lenne hozzá vagy ahhoz, hogy őszintén beszélj velem. De azért jól esne – vonok vállat. Nem mondtuk ki még mindig, hogy most mi az, ami köztünk van, fogalmam sincs, hogy vélekedik erről az egészről. Sejtésem van és arról is, hogy miért nem hozza ő sem szóba.
Ezzel egyetemben persze aggódom ezért az egész ügyért is, de most sokkal jobban bánt ez az őszintétlenség valahogy.
- Nem vagyok kíváncsi a kamu szövegekre. Akkor inkább ne mondj semmit. Az sokkal jobb. Tudod, hogy mennyire utálom, ha a képembe hazudnak – sóhajtok mielőtt újabbat kortyolnék a pohárból. Sokkal jobban ismer, mint bárki más, persze, hogy jól tudja. Nagyon nem ezt terveztem mára, így sem sokat vagyunk együtt, nem túl jó, ha ilyesmi nézeteltérésekkel ütjük el az időt ahelyett, hogy őszintén lezavarnánk a beszélgetést gyorsan és áttérhetnénk másra...

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Szomb. Okt. 06, 2018 9:06 pm




to: Marilyn

Ezt azért örömmel hallom – morognám szívem szerint, mikor azt mondja, nyilván nem mást fog megkérdezni arról, hogyan is érzem magam, vagy milyen orvosi vizsgálatokon is vettem részt a közelmúltban. De szerencsére sikerül magamban tartani, és nem engedni a feltoluló rossz érzésnek, miszerint nem hisz nekem. Nem esik jól, hisz’ fontos kérdésekben sosem vezetném félre, mindig is ő volt a párom, a partnerem, a szövetségesem, akivel együtt vertük át a külvilágot, ha kellett. Akaratlanul is eszembe villan a múltkori rendőrségi kalandunk. Az azért elég meredek volt. Ráadásul akkor is ehhez hasonló papírokat lobogtatott a kezében, csak az adrenalinnak köszönhetően eszébe sem jutott tüzetesebben megvizsgálni őket. De addig jó, amíg ez neki nem jut eszébe. Mert ha összekombinálja a kettőt, hogy miért is engedtek akkor olyan könnyen tovább a zsaruk, nem lesz egyszerű megnyugtatni. Így sem az.
- De hát rákérdeztél, és elmondtam. Nem? – lágyítok egy kicsit a hangomon, és azzal odalépek hozzá, hogy megérinthessem, és békülő szándékkal magamhoz vonjam egy kicsit. Nem akarok haragudni rá. És azt sem akarom, hogy ő haragudjon. Most nem ezért vagyunk itt. Épphogy sikerült lopni magunknak egy kis időt.
Ahogy a mellkasomra bök, egy kicsit megrándul a bőr alatt húzódó izom, de nem eresztem el, inkább a másik kezem is a dereka köré fonom, a tekintetem pedig a vonásait fürkészi. Az az igazság, hogy túlságosan jól áll neki, ha felhúzza magát valamin. Nem nagyon, veszekedni azért annyira nem szeretek vele, de ha kijön a sodrából, és ilyen szikrák pattognak a szemeiből, az mindig megbabonáz, és egy kicsit be is indít vele.
Az utolsó szavaira képtelen vagyok nem elmosolyodni. Halványan, hogy ne érezze úgy, hogy nem veszem komolyan, inkább csak hogy emlékeztessem, milyen vizuális típus is vagyok.
- Minden a legnagyobb rendben van – mondom ki úgy, hogy tőlem telhetően hihető legyen. – Ne aggódj – döntöm a homlokához az enyém. – Bár mérges egy egészen kicsit még maradhatsz – hajolok közelebb hozzá egy csókra. A két év alatt sokszor mondtam már neki, milyen szexi ilyenkor.
De mikor még az ágyban is a hülye arrhytmia után kutakodik, már nem leplezem ilyen jól, hogy nem tetszik a dolog.
- Nem bizony. Főleg, ha egész nap ezen agyaltál. Mert ezen agyaltál, ismerlek – teszem hozzá időt sem hagyva neki, hogy közbevágjon. Miközben beszélek, lassú, lágy mozdulattal felsimítok a karján, és a vállán áthaladva, az ujjaimmal körberajzolom a dekoltázsa vonalát, adva egy kis kezdő ingert, hátha ez jobban meggyőzi, hogy tegye már le azt a telefont, és figyeljen végre rám. Érzem is, ahogy az ujjbegyeim nyomán az egész karja, majd a mellkasa is libabőrbe borul. Imádom, hogy ilyen reaktív.
És már be is jönne a tervem, ahogy az ölembe ül, egy kis időre tényleg azt hiszem, hogy most már megmentettük magunknak az estét, vágyom rá, szeretkezni akarok vele, végre, minden mást kiszorítva a valóságból. De ahogy megpillantom azt a nyavalyás dobozt, rögtön tudom, hogy ebből most már baj lesz. Elfelejtettem, hogy ebben a zakómban volt, azt hittem, a másikba tettem. És amilyen hülye vagyok, el is árulom magam. Hagyom, hogy lekászálódjon rólam, halkan sóhajtok egyet, és a plafonra meredve, feszülten hátrasimítom a hajam, de nem mondok semmit. Nem hiszem el. Ha most nem ástam alá a bizalmát, akkor soha az életben. Tudom, hogy tudja, mi az a doboz. És nem is csinál titkot belőle. Mondania sem kell semmit, szinte árad belőle a csalódottság, a megbántottság, és a sértett öntudat. Ezt jól elbasztad, Benjamin Henson.
Ahogy feláll, és az ajtó felé indul, a pillantásom minden mozdulatát követi, azt is, ahogy visszanéz a dobozra, de rám nem. Nem mozdulok rögtön utána, akarok hagyni neki egy kis időt, és magamnak is, hogy át tudjam gondolni, mit tegyek most, de közel sem sokat. Egy perc múlva már meg is jelenek az ajtóban, rápillantok, hogy csakugyan meg fog-e gyilkolni, mint ahogy az előbb beígérte. Végül pedig odaülök mellé a kanapéra.
- Sajnálom – kezdek bele komolyan. – Tudom, hogy ez most rosszul jött ki, és hogy az előbbiek után most már még kevésbé hangzik hihetőnek, de nem hazudtam neked. Egy apró dolgot leszámítva, de igazából abban sem, csak egy kicsit… kozmetikáztam rajta – harapok rá az alsó ajkamra, és egy kicsit rágcsálni kezdem.
- Tényleg megcsináltam azt a tesztet, és tényleg ott javasolták a dokit, amit nem mondtam el, hogy felírt egy enyhe vérnyomáscsökkentőt – és az ujjaim közé csippentve át is nyújtom neki a földről felkanalazott dobozt, hogy megnézesse. Nincs semmi hazugság. – Állítólag túl sok a stressz. És túl sok a kávé. – Amit a szervezetem nem tolerál olyan jól, mint kellene. Olyan is van, akinek meg sem kottyan, és én mindig is azt hittem, hogy ebbe a csoportba tartozom. Nem is igazán akarom elhinni, hogy ez nem így van. Az orvosoknak nyilván az az érdeke, hogy riogassák az embereket, és minél több gyógyszert felírjanak. Nincs nekem semmi bajom. Mindez csak megelőzés. Sosem volt gyenge szervezetem, és nem most fogják bemagyarázni, hogy huszonnyolc éve tévedésben élek.
- De ez a GM-ben szinte mindenkiről elmondható. Mintha egy bölcsész hallgatónak azt mondanád, hogy túl sokat olvas. Egyszerűen nem tartottam fontosnak – hallgatok el egy kicsit, és az ujjaimat – mintha csak egy szék karfáján dobolnék – egymás után puhán és óvatosan a mellettem lévő térdére koppintom. – Nem akartalak becsapni, Lyn, egyszerűen csak nem akarlak feleslegesen ijesztgetni, sem ilyenekkel terhelni, azt meg végképp nem akarom, hogy az a hókuszpókusz éljen a fejedben, hogy bármire is oda kell figyelni, mert nem. Megoldom, amit meg kell - próbálkozom megbékíteni, de ezúttal már nem merem elviccelni a dolgot.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
189

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Kedd Okt. 02, 2018 6:04 pm

Lyn & Ben

Just a little trip. Just you and me.
Jól indult ez az egész hétvége, remekül elszórakoztunk azalatt az idő alatt, amikor nem épp a konferencián volt, de igazából azalatt is el tudtam foglalni magam, mialatt ő a munkával foglalkozott. Jól esett egy kis pihenés, egy kis gondtalanság. Erre tessék, belekontárkodik egy kurva papírlap az egészbe. Persze Ben állítja, hogy ne foglalkozzak vele, hiszen ez csak egy ártalmatlan jelentés, szerinte. Szerintem pedig nem úgy tűnik, mintha az lenne, és eszem ágában nincs elrontani ezzel a dologgal a hétvégét, azzal, hogy túlaggódom, de nem tetszik ez nekem. Az meg végképp nem, hogy láthatólag terel.
- Azért, mert reméltem, hogy elmondod. Nyilván nem mást fogok megkérdezni erről. Na mindegy – Hagyom már annyiban a dolgot, de nyilván nem tudok nem gondolni rá és egy kicsit haragszom is Benre. Most azt gondolja, hogy nem hiszek neki, ami részben igaz is, de csak azért, mert jól tudom, hogy szokta alkalmazni a kegyes hazugságot azért, hogy ne aggódjam magam halálra minden kis szarság miatt. Most viszont sokkal inkább az ellenkezőjét éri el, mert azt gondolom, hogy nagyobb a baj, mint hittem.
- Hát nekem ez fontos, képzeld. Nem akarok megbizonyosodni róla, tudod mit?! Ha azt mondod, hogy minden rendben van, elhiszem, de ha kiderülne, hogy mégsem, hidd el, a saját kezemmel foglak kinyírni, értetted? – bökök a mellkasára. Ez egy kisebb összezörrenés, de meg se kottyan nekünk az elmúlt pár évben átélt nagyobbak után. Észre sem vesszük szinte. Más talán ilyen után napokig nem szólna a másokhoz, na de hála az égnek azok nem mi vagyunk. Már ennyi előnye legyen akkor azoknak a vitáknak, amiken már keresztülmentünk korábban.
Még azért az ágynál rákeresek erre a dologra, csak nem hagyom annyiban, de mint tudjuk, a Google nagyon nem a barátunk, ha bármi betegségről van szó, mert egy fejfájásra is kiadja, hogy agyrákom van. Így inkább úgy döntök, hogy elengedem a dolgot.
- Jól van na. Már aggódni se lehet – sóhajtok én is akkorát, mint az előbb ő. De valóban, most talán inkább egymással kellene foglalkozni és nem pedig ilyeneken agyalni. Az majd ráér otthon később is.
Kapva kapok az alkalmon és felveszem a fonalat. Jót fog tenni egy kis figyelemelterelés. Hamar megszabadítom a ruháktól felül, aztán itt-ott érintem.
- Ó, azon könnyen segíthetünk – húzom a szám széles mosolyra és a mellkasára adok csókokat egyre feljebb haladva, hogy aztán újra megcsókolhassam. Halkat sóhajtok, mikor a nyakamat csókolja, de mikor elhajolok onnan, Ben arca olyan, mint aki épp rémet látott.
- Mi a baj? – szegezem neki rögtön a kérdést mielőtt még arra futtatnám a tekintetem, amerre ő is nézett az imént. Látom az arcán, hogy valami nincs rendben, így kicsit félve, de elnézek jobbra, amerre épp az előbb pillantott és meg is látom az ágytól egy méterre lévő kis dobozt. Nem vagyok benne biztos, hogy kíváncsi vagyok rá, hogy mi van benne. Komolyan. Ezt nem hiszem el.
Lekászálódom róla és pár pillanatig ücsörgök az ágy szélén. Rohadtul nem őszinte velem. És ez bánt nagyon, nem is fogja fel a súlyát ennek az egésznek, úgy érzem. Megköszörülöm a torkom és megigazítom magamon a ruhát, majd felpattanok is kimegyek a szobából a nagyobb szobába. Az ajtóból még azért visszasandítok arra a hülye kis dobozra, és habár megesz a kíváncsiság, már csak azért sem fogom tovább faggatni. Tisztában van vele, hogy láttam a dobozt, ha akarja elmondja. De nem a hülye kamut, arra nem vagyok kíváncsi. Ha nem mondja el, akkor majd elgondolkodom rajta, hogy ezentúl mit is várjak ettől az egésztől. Az előbb otthagyott boromból kortyolgatok és letelepszem a kanapéra. Kifelé megpróbálok nyugalmat sugározni, de igazából mindjárt felrobbanok. Nem hiszem már el, komolyan.

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Kedd Okt. 02, 2018 12:58 am




to: Marilyn

Nem is gondoltam, hogy egyszerű menet lesz. Ha már valami megszületik a fejében, azt roppant nehéz kibogarászni onnan, de hát mégis kinek sikerülhetne, ha nem nekem? Ismerem, mint a tenyerem. Tudom, hogy hinni akar nekem, csak éppen… ő is túlságosan jól ismer. És a jelek szerint túlságosan megijesztette az a nyamvadt papír. De én is hogy lehetek ilyen ökör, hogy úgy adom neki oda a kocsit, hogy ez még benne van?
De azért nem reménytelen a helyzet.
- Az az öt-hat vezető azért nem hinném, hogy annyira leterhelné, vagy ha igen, szívesen cserélnék vele napi beosztást – somolygok a válaszára, ez a negyven oldalas szarság, bizony, csak a vezetők kiváltsága volt. És annyira szerintem az sem meglepő, ha mind a hatunknak odaírták, hogy javasolt egy megelőző jellegű, kardiológiai vizsgálat. Ha doktornő lennék, én biztos odaírnám, különösebb hezitálás nélkül.
Én a helyében inkább azon fognék gyanút, hogy mégis mi a manóért mentem el tényleg. Nem szokásom komolyan venni ezeket a jótanácsokat, pláne nem megfogadni. De bármennyire is azon vagyok, hogy beadjam neki ezt a kis mázos fedőszöveget, az azért megüt, amikor kimondja, hogy úgyis tudja, hogy nagy eséllyel hazudok neki. Erre azért eltűnik a mosoly az arcomról, és a tekintetem is megváltozik egy kicsit.
- Ha nem hiszel nekem, akkor miért engem kérdezel? – Nem vád vagy szemrehányás van a szavaimban, mert hát szigorúan véve nem is nagyon lehetne, egyszerűen csak megjegyzem, mert elszomorít a dolog. Azért hazugság és hazugság között is nagy különbség van. Senki sem képes rá, hogy mindig száz százalékban igazat mondjon. És nem is hiszek benne, hogy ennek olyan sok értelme lenne. Az apró hazugságokra szükség van, mint például erre is szükség van, mert ha tudná, hogy mit éreztem szilveszterkor, vagy az utóbbi néhány hónapban, ha elmondanám neki, hogy milyen gyógyszereket szedek, és miért, ezt a kirándulást ki is nyírnánk vele. Ahogy minden előttünk álló programot. A jókedvet és a könnyedséget is. A helyébe pedig állandó aggódás költözne. Utálnám vágy helyett ezt látni a szemében. Lehet, hogy én nem veszem elég komolyan, de ő pedig eltúlozná. Ebben biztos vagyok. Lehet, hogy nem akarom, hogy mindenről tudjon, ami az életem része, de ez nem azt jelenti, hogy ne bízhatna bennem.
- Azért vannak ettől jóval fontosabbak is – jegyzem meg, és csak ekkor pillantok rá újra. – És hogyan szeretnél megbizonyosodni róla? – Ekkor még van a hangomban és a tekintetemben egy nagyon halvány szúrósság, de aztán úgy döntök, erőt veszek magamon, és félreteszem a sértettségem. Odalépek hozzá, és mikor már a homlokomat érintem az övéhez, és az ő érintéseit is érzem, kezdenek ismét más irányba terelődni a gondolataim. Én már teljesen abban vagyok, hogy ezzel le is zártuk a témát. De mikor az ágyban újra előszedi, akkorát sóhajtok, hogy szerintem még a Szűzmária is hallja. Odafenn a Mennyekben. De nem ellenkezem.
- Én pedig komolyan válaszoltam. Eleve kivizsgálásról jövök. A bizonyítékok pedig ott voltak a kezedben, azoknak már csak hiszel, ha nekem nem is. – Máshogy szóba se került volna ez a téma, ugyebár. De ahogy végigsimít az arcomon, és belenézek a szemeibe, egy az egyben meglátom a máris belefészkelt aggodalmat, és ez csak abban erősít meg, hogy el akarom feledtetni vele ezt a röpke negyed órás beszélgetést. Nem tudom elviselni, ha így néz rám.
- Kezdetnek jó lesz – húzom félmosolyra az ajkaim, és a hátán végigsimítva végül magamhoz húzom egy csókra. – Lekötelez, doktornő – suttogom az ajkaira, majd a másik oldalon is megjelenik egy mosolyránc.  Az elégedettségem pedig csak nő, így hogy most már végre semmilyen sürgetőbb feladatot nem talál, mint hogy az ölembe üljön, és lehámozza rólam azokat a ruhadarabokat, amiket voltaképp azért vettem fel újra zuhanyzás után, mert azt hittem, amint megjön, indulunk is ki a városba, de ez a kis meglepetés akciója felborította a terveimet. Amit ennél a pontnál már cseppet sem bánok.
Vele ellentéten én viszont meghallom a tompa puffanással földet érő dobozt, és az ismerős zaj alapján egyből tudom, hogy miről van szó. Ó, baszki. Nem merek odanézni, de az arcom egész biztosan megkövült egy-két pillanatra. Hogy mi a problémám? Hát, az perpill bőven akad.
- Mintha… túlságosan alacsony lenne a pulzusom. Tudna valahogy segíteni ezen az égető problémán? – Ahol hozzámér, mintha a bőröm is felforrósodna. Nehéz egyszerre ennyi felé koncentrálni most már. – Talán még egy kicsit lejjebb... – simítok végig a térdeitől indulva a combjai mentén, majd ahogy rám hajol, és a csókját ízlelem, az ujjaim ismét a hátára futnak, és a ruhája bontogatásába kezdenek. Végül a nyakához fordulok, és ahogy belecsókolok, arra is megragadom az alkalmat, hogy a kiesett gyógyszeres doboz után nézzek. Nem számítva rá, hogy újra felém fordul, én pedig túlságosan hirtelen kapom vissza a fejem.
Ne. Ne nézz oda. Csak most még ezt az egyet ússzam meg.
De ekkor már tudom, hogy hiába a fohász, szex közben nem bírok ennyi mindenre figyelni, mire kapcsolok, az arcom úgyis mindent elárul.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
189

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Pént. Szept. 14, 2018 5:17 pm

Lyn & Ben

Just a little trip. Just you and me.
Szeretem kettőnk között ezt az oda-vissza játékot, csipkelődést, hála az égnek egyikünk sem olyan természetű, aki valaha is véresen komolyan vette ezeket a dolgokat. Ez esetben nagy baj lenne, ugyanis nem működne az egész közöttünk.
Most viszont nem ez a hangulat kerít hatalmába, hanem sokkal inkább az aggodalom, ugyanis bárhogy próbálom elűzni a gondolatot a fejemből azzal a papírral kapcsolatban, egyszerűen nem megy. Ki kell derítenem, pontosan miért van az ott és mégis mit takar?
Mikor felmutatom a jelentést előtte, nem igazán lepődik meg. Vagyis gondolom meglepődik, csak éppen próbálja minél inkább elrejteni ezeket a mimikákat az arcáról. És ahogy Benhez illik is, rögtön olyan magyarázkodó-beszédbe kezd, hogy már a felénél belezavarodom a dolgokba.
- Aha – méltatom ennyivel, mert még mindig sántít nekem ez az egész sztori. Még ezt a negyven oldalnyi szarságot el is hiszem, mert elég elvetemültek tudnak lenni, de valahogy azt nem, hogy mindenkit elküldtek kardiológushoz.
- Hát, akkor előre sajnálom szegény kardios dokit, mert elég nagy rohamra számíthat az elkövetkezendő hetekben – jegyzem meg, de ezzel persze még nincs elintézve a dolog. Nagyon nincs. Gyanakvó tekintettel vizsgálgatom Ben arcvonásait,
- Nem-nem, isten őrizz, hogy kémkedjek utánad! – hárítok, mert az tényleg nem az én asztalom. – Csak egyszerűen nem vagyok biztos benne, hogy ő is ugyanezt mondaná, mint te – vonok vállat. Ebben még semmi nincs. Nem arról van szó, hogy nem bízok meg benne, csak tudom, hogy vannak dolgok, amikben nem igazán őszinte velem. Nem tudom, hogy ezeket azért csinálja, hogy megóvjon a felesleges aggódástól –de ha kibukik, akkor persze duplán jön rám az aggódhatnék-, vagy pontosan miért csinálja, de valahogy kezdek rájönni, hogy a férfiak összes egyede különös késztetést érez a hazugság iránt. Nem nagy dolgokra kell itt gondolni, csak éppen nem tudom feldolgozni, hogy mégis mi a jó fészkes fenéért nem lehet igazat mondani?!
- Attól, hogy nem tartod fontosnak, az nem azt jelenti, hogy nem is fontos. – Én értem az ő álláspontját is, de akkor sem tetszik, hogy eltitkolja ezeket a dolgokat előlem. – Csak meg akarok bizonyosodni arról, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Persze megint jön a viccelődés, a terelés, én pedig nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el a mondatán.
- Majd mindjárt rátérhetünk arra is – kecsegtetem kicsit, hátha majd akkor együttműködőbb lesz és végre pontot tehetünk a dolog végére. Elhiheti, hogy nekem sincs energiám felesleges dolgok miatt aggódni. Már ha felesleges, ahogy ő mondja.
- Jó – nyugszom meg kicsit és ahogy a hálószoba felé kezd terelgetni, még gyorsan odanyúlok a pultra a telefonomért, mert azért még utánanéznék ennek az arrythmia szarságnak a világhálón is. – Csak egy pillanat – mondom neki, miután az ágyra döntött és már pötyögöm is be a keresett szót. Egy pillanatig még én is fellélegzem, de aztán sajnos tovább olvasok, amitől nem igazán csillapodnak a kedélyek.
Mélyet sóhajtok és aggodalmas tekintettel lesek fel rá.
- De most ezt komolyan kérem – teszem le a telefont magam mellé és végig simítok az arcélén. Egy perc sem telik bele és máris poénkodni kezd, én pedig máris égnek emelem a szemeimet. Ami azt illeti, tényleg elgondolkodtam már azon, hogy visszamenjek a Generalhoz dolgozni. Kellene egy kis változatosság. Bennek még nem vázoltam fel ezt az ötletet és talán nem is most lenne a legmegfelelőbb alkalom erre.
- A macskákat sem csípem, nemhogy a macskás néniket, úgyhogy ha nem baj, inkább kihagynám és... megígérem, de csak azt, hogy feleslegesen nem aggódom. – Ezt még be is tudom tartani. Feleslegesen azért azt hiszem, nem igazán szoktam aggódni. A hátamon fekve bámulom a plafont és próbálom elhessegetni a gondolatokat a fejemből, amik elárasztják az egész elmém. Ben szavaira kicsit elmosolyodom, de persze azonnal felkapom a fonalat. Jó lesz, ha kicsit tényleg elfeledtetjük ezeket a gondolatokat.
- Túl korán jött Mr, az egyenruhám még nem volt időm felvenni, de ha már így esett, egye-fene, megvizsgálom. Látom, sürgős eset – pattanok fel az ágyról és telepszem szemből Ben ölébe, hogy aztán elkezdjem „szabaddá tenni a mellkasát”. Pedig az otthoni szekrényemben valóban lapul egy ápolónős cucc, de még nem volt alkalmam felvenni neki. Majd legközelebb. Leveszem róla a zakót, amit az ágy végére hajítok, aztán szépen lassan elkezdem kigombolni felülről lefelé az inggombjait is. Közben persze néha feltekintek rá, és a pillanat varázsa olyannyira elkábít, hogy csak tompán hallom, hogy valami a padlóra esett és gurult egy kis ideig. – Mi a panasza, Mr. Henson? – húzom széles mosolyra a szám, miközben lehámozom róla teljes egészében az inget. – Itt fáj? – simítok végig a ball mellénél – Vagy esetleg itt lejjebb? – húzom az ujjam a köldöke felé, aztán óvatosan hátra döntöm az ágyon és ráhajolok egy lágy csók kedvéért. Már-már kezd is teljesen homályba veszni az pár perce még tetőzni tartó aggodalmam, sokkal inkább Benre koncentrálok és a kis játékunkra. Azt nem is sejtem egyelőre, hogy az imént épp a pirulásdoboza gurult ki a zakója zsebéből...

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Szer. Szept. 05, 2018 2:18 pm




to: Marilyn

- Ez éppenséggel rád is igaz – mosolyodom el az orrom alatt, ahogy megemlíti: ki tudja, mit műveltem egész nap. Tudom, hogy itt már csak viccel, az én hangszínem is ehhez illeszkedik, de attól továbbra sem értem, mi után kutat ennyire, és ilyen hirtelen váltással. A "ténylegre" én is felvonom a szemöldököm, és csak egy titokzatos grimasszal válaszolok. Magas labda.
Ahogy felmutatja a papírt, rögtön összeáll a kép. Ó, bazd meg. Nem lett volna szabad benne hagynom a kocsiban azt a szart. Már csak azt remélem, hogy a szilveszterkor szétgurult gyógyszerekből egyet sem talált meg, mert akkor aztán tényleg nem lesz egyszerű kimagyarázni magam. Azóta volt ugyan takarításon a kocsi, de amilyen tróger munkát végeznek néha, és amennyire Lynnek is minden apróság képes feltűnni… nem is értem, hogyan felejthettem el.
- Mert ez nem csak egy ilyen-olyan szűrés volt, hanem véresen komolyan vették. A HR kitalálta, hogy minden vezetővel és értékesítővel csináltat egy komplett stresszfelmérést, ami úgy nézett ki, hogy legalább negyvenoldalnyi papírt ki kellett töltenünk, a leghülyébb kérdésekkel, egészen magzati korig visszamenőleg. Aztán csináltak belőle egy másik negyven oldalas kiértékelést. Grafikonokkal, értékmutatókkal és kéretlen tanácsokkal. Például, hogy megelőző jelleggel nem árt, ha konzultálok egy kardiológussal.  – Ez a hülyeség éppenséggel tényleg létezik. Valahol a fiókom mélyén meg is van a dosszié. Épp csak ez a szívügyes cucc nincs a végén, de ennyi füllentés talán még nem nagy bűn a lelki nyugalma érdekében. Nem akarom, hogy aggódjon miattam, pláne nem egy ilyen hülye papír miatt.
- De mindenkinek odaírták a végére – húzom apró mosolyra a szám. – Nincs miért aggódni. – A papírt azért elrakom, de hiába, ezt a nyavalyás arrhythmiát már úgyis megjegyezte.
Mikor kimondja Syl nevét, a szemeim egy másodperc erejéig elkerekednek. Na, ne. Az nagyon nem hiányzik, hogy ők ketten konzultáljanak.
- Jézusom, Lyn. Annak maximum az lenne az üzenete, hogy kémkedsz utánam és nem bízol bennem. Mellesleg a titoktartás miatt úgysem mondhatna semmit. Sajnálom, de be kell érned velem – lépek hozzá közelebb, és át is karolom a derekát. Most már igazán szeretnék témát váltani. A netes ötletére viszont ismét elsápadok. Hát ezt sehogy sem úszhatom meg?
Nem is tudom, mennyire hihető, hogy csak úgy kiesett az a papír a kesztyűtartóból, magától azért nem szoktak csak úgy kiugrálni, mint a meztelen nők a szülinapi tortákból. De vonakodva azért elhiszem, hogy nem kutatott utánam. Végül is, miért tette volna? Féltékenységből? Ez mondjuk lehet. A kapcsolatunk elején régebben is nagyon kétkedő volt.
- Ebből is láthatod, hogy nem akartam eltitkolni előled. Nem zavar, hogy megtaláltad, csak azt nem értem, miért csinálunk ügyet belőle, mikor csak egy régi, kallódó kontrollpapír. Hm? – hümmögök felé halkan, ellágyult tekintettel, ahogy a vállamnak dönti a fejét.
- Elmondtam volna, ha fontosnak tartanám. – Vagyis olyasminek, amit nem tudok megoldani. – Nem kell félned a válaszoktól – simítok félre egy kósza hajtincset az arcáról, majd ráillesztem a tenyerem, és nyomok egy csókot a szája szegletére.
- Kivéve, ha az a kérdés, hogy mik a terveim ma estére – mosolyodom el viccelődve, ahogy a homlokának nyomom az enyémet. – Nem is hangzik olyan vészesnek – reagálok végül a hatvan éves projektünkre is, de közben már nyúlok is a derekához és a térdei alá, hogy egy mozdulattal ledönthessem a lábairól, és most már kérlelhetetlenül a hálószoba felé navigálom.
Az az istenverte telefon viszont még mindig a kezében van, és ahogy lepakolom az ágyra, mégiscsak eszébe jut bepötyögni azt az átokverte arrhythmiát. Pedig azt hittem, ezen már sikerült túllendülnünk. Egy megadó morgással jelzem, hogy oké, akkor halljuk a medvét, és elterülök mellette a párnákon. Nem tetszésem jeléül egyet a fejemre is pakolok inkább.
- Látod? – lepődöm meg én is az olvasottakon, örömmel fogadom, hogy még az internet világa is engem igazol. De ahogy tovább olvassa… Hát ez nem hiányzott. Most még azt hiszi itt nekem, hogy életveszélyben is vagyok. Gyönyörűű!
- Elmegyek, ha ez megnyugtat – mormogom a párna alól szinte azonnal. – A világ végére is, ha ettől jobban érzed magad – és erre megint egy halvány mosoly szökik az arcomra. – De csak ha megígéred, hogy nem stresszelsz ezen feleslegesen. Különben rád küldöm a macskás nénit. Majd azt mondom neki, hogy a GM üzleti útra küldött, és sajnálatos módon kimaradtál ebből a páratlan, tíz órás tesztkitöltögetésből. – És tényleg képes vagyok megtenni. Néhány apró hamisítás igazán nem fog visszatartani. Az évek során profira edzettem magam a témában. Lényegében, már akkor is az voltam, mikor a GM-hez kerültem, de erről Lyn aztán végképp nem tud semmit.
- De azt sem bánnám, ha a papírok és a netes böngészgetés helyett a doktornő most már inkább maga járna utána a problémának. Aggasztó panaszaim vannak, amik azonnali kivizsgálást igényelnek. Mintha kissé furcsán verne a szívem, kérem, tegye szabaddá a mellkasom – kezdek bele egy random szerepjátékba, hátha felveszi a fonalat, és folytatjuk végre, amibe még a leleteim előkotrása előtt belekezdtünk. Nem tagadom, azért őt is megnézném egy szexi, ápolónő egyenruhában. Ó, te jó ég.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
189

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Csüt. Aug. 23, 2018 5:08 am

Lyn & Ben

Just a little trip. Just you and me.
Ahogy eszembe jut az a rohadt papír, már nem is igazán tudok odafigyelni arra, amit Ben mond, így csak egy mosollyal nyugtázom a mondandóját. Ja igen, az előadások. Direkt nem néztem sosem Benre a beszéd közben, mert félő volt, hogy attól a tekintettől rögtön elvesztem a fonalat. Elveszem a poharat és az övéhez koccintom, aztán jólesően belekortyolok. Lehet, most valami erősebb kellene. Bátorság kell, mert elő kell hozakodnom azzal a szar papírral.
- Ki tudja, mit műveltél egész nap – mosolyodom el, de persze csak viccelek, bár az nem azt jelenti, hogy egy fikarcnyi bizalmatlanság sincs bennem. Ha erről a papírról nem szól, még az is lehet, hogy több dolog is van, amit eltitkol. Sosem lehet eléggé résen az ember, komolyan mondom. Na jó, talán egy kicsit túlgondolom már a dolgokat, de akkor is idegesít, miért nem  mondta el. Jelentéktelen lenne? Nem tűnik annak az arrythmia szó.
- Tényleg? – vonom fel a szemöldököm, mert ez esetben most nem az egészségügyi dolgokra koncentrálok, hanem arra, hogy azt válaszolta, hogy biztos lehetek abban, hogy még hatvan évig boldogítani fog. Annyira kerülgetjük a forró kását, hogy még egyikünk sem hozta fel a témát, de szerintem ő is, én is tudjuk, hogy nem mehet sokáig ez így. Valamelyikünknek lépnie kell, és úgyis én leszek az, aki majd nekikezd a dolgoknak, csak még erőt kell gyűjtenem hozzá. Nem tudom, hogy reagálna rá.
Az viszont, hogy meg kell beszélnünk ezt az egész papírosdit, egész biztos, így még mielőtt teljesen elvenné az eszem megyek a csomagok felé és veszem elő az aggodalmam okozóját. A kérdésem utáni kis csend kicsit sem nyugtat meg, sőt. Basszus, tuti, hogy nem véletlenül titkolta ezt. Aztán belekezd. Kábít. Biztos vagyok benne.
- Ide az van írva, arrythmia gyanú – bökök rá és visszalépkedem közelebb hozzá, hogy aztán a köztünk lévő asztalra csúsztassam azt a nyavalyát. – Nem tudom, én is voltam anno jó pár ilyen-olyan szűrésen, de egyszer sem küldtek el csak úgy a kardiológiára – nézek fel rá aggodalommal teli pillantással.  A negyven és ötven közötti pocakos macskás nő leírásra pedig már nem is reagálok, hiszen jelen helyzetben nagyon nem érdekel, hogy kicsoda és micsoda volt, aki ezt kiállította, még ha a kocsiban még el is gondolkodtam a doktornőn.
- Orvosi blabla? És, ha megkérdeztem ezt a… Dr. Sylvia Juelt, ő is ezt fogja mondani? – olvasom el az orvos nevét újra a papíron, hátha majd erre kinyögi mégis, miről van itt szó. - Azért ne haragudj, de téged nem érdekel, mégis mi lehet ez? Mindjárt meg is nézem a neten. – Hogy ez eddig miért nem jutott az eszembe?! Ennek kellett volna lennie az elsőnek, és lehet, hogy meg is nyugodhattam volna, és fel sem kell hoznom ezt az egész témát. Ki is veszem a zsebemből a mobilt, de a kérdése kizökkent a cselekvésből.
- Máskor ne hagyj olyan dolgokat a kesztyűtartódban, amire nem akarod, hogy rábukkanjak. – Vajon mennyi ilyen dolog van és mik lehetnek azok? – Egyébként meg nem kutakodtam, mielőtt még azt gondolnád, csak oda tettem a telefonom és aztán mikor kivettem, kiesett onnan a papír – vonok vállat. Most remélem, tényleg nem gondolja azt, hogy bármit is kerestem ott szándékosan vagy bármi hasonló. Eszem ágában sincs nyomozósdit játszani.
- Mert reméltem, hogy magadtól elmondod majd és nem kell mindent harapófogóval kihúzni belőled. -  Ennyi az egész. – Vagy talán, mert féltem a választól – lépek aztán kicsit közelebb hozzá és a vállára teszem az állam, úgy pislogok rá.
- Tehát, akkor hatvan évben kiegyezhetünk? – kérdezem egy halvány mosollyal, de még közel sem nyugodtam meg, hiszen még mindig nem kaptam normális választ. Ben nagyon-nagyon ügyesen tudja terelni a témát, ezt már megszoktam azért az évek során, de ez most nem az a pont, amikor csak úgy könnyen bedőlök a kertelésnek. Szóval, ha nem avatkozik közbe –ha igen, akkor majd később megnézem-, már be is pötyögöm a keresőbe a szót és rábökök az első találatra, amit kidob.
- Azt írja, hogy: „A legtöbb embernél kialakulhat időnként szabálytalan szívverés, ilyenkor érezhetjük úgy, hogy szívünk egy ütést kihagyott vagy összevissza ver. Az arrhythmiák általában veszélytelenek… - fellélegzem, határozottan, és meg is torpanok egy pillanatra, hogy Benre sandítsak, de aztán visszatérek az olvasáshoz. - …de vannak olyan formái, amik súlyos tüneteket okozhatnak, sőt néha az életet veszélyeztethetik." Az életet veszélyeztethetik? Ben, mondom én, hogy ez nem vicc, könyörgöm ne csináld már ezt velem – biggyesztem le a számat. – Elmész ugye kivizsgálásra? A kedvemért?! – kérem tőle és le is teszem a telefont, mert nem is biztos, hogy ezt tovább akarom olvasni. Már így sem lesz nyugodt éjszakám, bár abban nem kételkedem, hogy Ben gondoskodni fog róla, hogy elfeledtesse velem az egészet. Ha van rá oka, hogy ezt tegye, ha nincs, úgyis ezt fogja tenni, ismerem már, mint a tenyeremet. Azt viszont nem akarom, hogy bármi baja legyen, mert abba én is belepusztulnék.

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Kedd Aug. 14, 2018 8:22 pm




to: Marilyn

 - Pedig igazán tehetséges voltál. Hogy aztán semmire sem emlékeztem az előadásaidból, az általában egészen más miatt történt – mosolygok én is ezeken az emlékeken, aztán el is indulok a minibár felé, hogy előhalásszam neki a behűtött Rosét. Nem mondhatja, hogy figyelmen kívül hagyom az igényeit.
- Csakis – sétálok vissza hozzá a pohárka borral, és bujkáló mosollyal felé billentem az enyém, hogy összekoccinthassuk. Csak vicceltem az üdvözlős megjegyzéssel, inkább az az igazság, hogy az én fejemben járt, lényegében egész nap, hogy vajon milyen reakciókra számíthatnék a többiektől, ha megtudnák, hogy Marilyn miatt alszom másik hotelben a konferencia ideje alatt.
- Nagyon szigorú vagy, még a végén azt hiszem, hogy valami rosszat csináltam – figyelem halvány mosollyal, ahogy a táskák között kutat, és próbálom beazonosítani az előbukkanó ruhaneműket és egyéb dolgokat. Először nem értem, miért neveti el magát, de mikor megforgatom a bögrét, és megtalálom a kis turpisságot az alján, én is elvigyorodom. De ezek után kezdem egyre kevésbé érteni a viselkedését, és ahogy telnek a percek egyre inkább világos lesz számomra, hogy kerülgetünk valamit. Ismerem már annyira, hogy tudjam, szeret hátulról közelíteni, és ez az arc, amivel rám pillant, abban erősít meg, hogy határozottan van valami, amin rágódik.
- Hát ebben biztos is lehetsz – engednek fel végül az arcvonásaim nekem is, és oda is lépek hozzá egy csókra. Lehet, csak hallott valamit napközben, ami megijesztette volna? Vagy nem tudom, honnan jött most ez a hirtelen aggodalomhullám, de én biztos, hogy nem adtam rá okot. A gyógyszereim ugyan most is nálam vannak, de azokat nem találhatta meg, gondosan elrejtettem előle, nem azért, mert annyira titkolni akarom de igen, hanem mert csak felesleges aggodalomforrás lenne számára.
És ezen a ponton én már szinte biztos vagyok benne, hogy lezártuk, és el is engedtük a témát, valami sokkal kellemesebb folytatás reményében. Épp ezért lep meg, mikor csak úgy faképnél hagy, és újra elviharzik a padlón heverő táskák irányába. Félig-meddig még él bennem a remény, hogy tényleg a hálóingért megy, de a papír, amit aztán felmutat, sajnos az előbbi gyanúmat igazolja be. Nagyon is konkrét alapja volt az előbbi faggatózásnak.
Ó, a picsába! Ma egész nap azzal az autóval furikázott, amiben benne hagytam azt a szar orvosi jelentést. Feldereng előttem a szilveszter előtti jelenet, mikor megúsztam a dolgot, pedig részegen még a kezébe is adtam, hogy lobogtassa meg a rendőrök előtt. De akkor szerencsém volt. Most úgy látszik, kevésbé. Vagy nem is azt találta meg, hanem a frissebbet? Vagy mindkettőt? És ha igen, vajon mit bogarászott ki belőlük?
Nagyjából ezernyi kérdés fut végig az agyamon abban az öt másodperces döbbent csendben, ami a kérdését követi. Aztán szintén ő folytatja, megpróbálva magyarázatot adni rá, hogy miért erről beszélgetünk jelenleg, ahelyett, hogy egy pohár bor mellett szeretkeznénk a hálószobában.
Aggódik. Pedig aggodalomra igazán nincs oka.
- Ezen nincs mit elviccelni, Lyn. Elmentem néhány rutin vizsgálatra, ennyi az egész. Volt a cégnél egy stressz-felmérés, és a kiértékelés után azt ajánlották, hogy érdemes felkeresni egy szakembert, megelőző jelleggel, hogy elejét vegyük a jövőben esetlegesen jelentkező szívproblémáknak. Mert az üzletemberekről még mindig mindenki azt hiszi, hogy szívrohamban fognak elhalálozni, pláne ha az illető egy negyven-ötven közötti, macskás, pocakos nő, akit azért fizetnek, hogy minél több beutalót osszon ki.
Nem mondok teljesen igazat, de összességében nem is hazudok. Tényleg volt ilyen. Épp csak nem ez volt az ok, amiért meg kellett látogatnom az orvost. De ha ezt elmondanám neki, és az év végi-év eleji rosszulléteimről is beszámolnék, biztos vagyok benne, hogy máris a falra festené az ördögöt. És ez az egész túlságosan beleszólna a mindennapjainkba is. Nem akarom, hogy folyton erre kelljen figyelnünk, vagy bármin is változtatni kelljen emiatt. A gyógyszerek teszik a dolguk. És elég, ha én odafigyelek, amire kell.
- De ahogy az előbb is mondtam, nem találtak semmi komolyat. Ez az arrythmia, vagy mi, én sem tudom, mit jelent, szerintem csak valami orvosi blabla. Csak mondták volna, ha valami nincs rendben, nem igaz? – nézek fel rá a papírról, próbálom kisilabizálni a tekintetéből, hogy mennyire sikerült eloszlatnom a kételyeit.
- De ha már itt tartunk, nem tudom, hogy kerültek hozzád ezek a papírok – említem meg azért ezt is, úgy pillantva rá, mint aki erre azért még várna valami magyarázatot. Leginkább csak szeretném tovább mozdítani a témát. Nem akarom, hogy ebbe még jobban beleássa magát.
Közelebb lépek az asztalhoz, és a mutatóujjammal magam felé húzom a papírt, mintha csak én is át akarnám olvasni még egyszer, és végül megállapíthassam, hogy valóban érdektelen kacat. Összehajtom, és a zakóm zsebébe teszem.
- És hogy miért nem kérdezel rá konkrétan, ha valami aggaszt.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
189

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Pént. Júl. 27, 2018 4:34 am

Lyn & Ben

Just a little trip. Just you and me.
Imádom ezt a pár napot, amit kettesben tölthetünk el, még így is, hogy a nap egy részét Ben munkával tölti, de ez a hülye papír most annyira bogarat ültetett a fülembe, hogy tudom, ha nem derítem ki biztosra, mi ez, beleőrülök. És nem csak beleőrülök, hanem még Bent is fel fogom idegesíteni, mert az ezer százalék, hogy nem fogok tudni itt bájvigyorogni az arcába, miközben ez belülről furkál.
- Nem bánom, hogy nem tette, elég volt neked előadnom a dolgokat – mosolyodok én is el az emléken, a második felvetésén pedig fel is nevetek. – Nem hiszem, hogy Grue odáig lett volna értem, de aztán fene se tudja, lehet igazad van – vonok vállat. Azért volt pár ember a General Motorsnál, aki mindenféle beképzeltség nélkül, de oda volt értem anno. Ben volt az egyetlen, akivel úgy igazából kezdtem is valami komolyat, a többivel maximum csak flörtölgettem, az is épp elég volt.
- Rosé jöhet – mosolyodom el még mindig kicsit fanyar arckifejezéssel, majd megfordulok és figyelem, ahogy a bárhoz sétál. Nem tűnik betegnek. Ez lehet, hogy csak a látszat és közben meg már kezelésekre járkál titokban. Sosem bocsátom meg neki, ha eltitkol előlem ilyen komoly dolgot.
A következő mondatára azonban felkapom a fejem. Üdvözölnek a kollégák?
- Húha, remélem csak rosszat fecsegtetek rólam – húzom mosolyra a szám. – Mondjuk az azért érdekes, hogy közel hat év után is még szóba kerülök – vonok vállat, hiszen számomra ez kicsit értelmetlennek tűnik. Nem hiszem, hogy Ben hozott volna szóba, szerintem nem akarja, hogy kiderüljön a kapcsolatunk, vagy micsodánk. Hozzákoccintom a poharam az övének és jóízűen belekortyolok a kitöltött borba. Annyira fogalmam sincs most egy csomó mindenről, hogy a tudatlanság már kezd kicsit megőrjíteni. Itt ez a papír meg most már azért kezd megfogalmazódni a kérdés is bennem, hogy mégis merre tartunk, vagy mit is csinálunk…
A papírtáskák tömegéhez indulok és kikotrom a Bennek szánt ajándékokat.
- Hát azt majd meglátjuk. Vannak dolgok, amiket ki kell érdemelni – mondom komolyan, aztán átnyújtom neki a másik két ajándékot és figyelem, mikor tűnik fel neki a bögre alján lévő disznóorr.
- Mármint a nyakkendőt vagy a bögrét? – vonom fel a szemöldököm és akaratlanul is elnevetem magam, mert elképzeltem, ahogy Ben gyanútlanul iszik ott a kis bögréjéből. Azt hiszem rögtön felbolydulna az előadó.
- Nem, csak megtetszett – viszonzom a csókot mosolyogva, de aztán a téma kissé komolyabb dolgok felé vezet. Nem bírom tovább, ki kell derítenem, mi az a papír és ha bármi baja van, miért nem közölte azt velem?
- Ez megnyugtató – mosolyodom el mégis kicsit a whiskys megszólalására, de aztán a próbálkozásaim kissé bénának bizonyulnak és már bele is gabalyodok rendesen, nem igazán tudom, hogy kellene úgy forgatnom a szavakat és feltennem a kérdést, hogy ne tűnjön kutakodásnak. Ő sem érti, mit akarok ezzel az egésszel, de sehogy sem akarom letámadni. Legalábbis próbálok úgy közelíteni erre a kényes témára, hogy ne legyen a dolog támadó.
- Nem-nem, nincs baj. Velem nincs – hárítom el gyorsan a gyanakvást. – Úgy értettem, hogy én már betöltöttem a harmincat, poén. Tudod – húzom mosolyra a szám, de ugyanolyan gyorsan el is tűnik a görbe vonal az arcomról. Huh, basszuskulcs. Ő is jól láthatja, hogy cseppet sem vagyok nyugodt, sőt, határozottan ideges vagyok.
- Csak biztos akarok lenni benne, hogy nincs semmi baj és még legalább hatvan évig boldogítani fogsz – próbálom kicsit visszább venni az aggódás fokát. Az övét. Meg az enyémet is, de az már kevésbé sikerül. Ne. Ne közelíts! Mantrálom magamban, ahogy figyelem a közeledését, mert jól tudom, terve van arra, hogy elterelje a gondolataimat a kételyekről és ez egy kicsit gyanús is nekem. Ettől függetlenül a megjegyzése kicsit tényleg megnyugtat és a csókot is viszonzom. Érzem, hogy elgyengülök és átadom magam neki, de az agyam egy része még mindig azon a papíron jár.
- De, az jó lenne – suttogom, mikor megszakítja a csókot, majd olyan hirtelenséggel fordulok el onnan és igyekszem vissza a megvásárolt ruhákhoz, hogy kettőt nincs ideje pislogni. Előkeresem azt a kurva papír fecnit és felmutatom.
- Akkor nyilván emiatt sincs miért aggódnom, ugye? – kérdezem direkt úgy, hogy ne vegye le, nem igazán értem mi van feltüntetve ezen a jelentésen. Az arckifejezését figyelem. Utálom, ha titkolózik előttem. – Nem akarok faggatózni és azt sem, hogy úgy tűnjön, számon kérlek, mert eszem ágában sincs, csak aggódom – csúsztatom az asztalra a lapot és várakozóan tekintek rá. – Arrythmiád van? – Jelentsen ez bármit is, majd utána fogok nézni úgyis ennek a dolognak, ha ennek a beszélgetésnek pontot tettünk a végére. Közelebb megyek hozzá és megállok előtte. A szemét vizslatom.
- Meg se próbáld elviccelni ezt a dolgot! – szólítom fel mielőtt még belekezdene, mert ismerem már, tudom jól, hogy az lesz a következő. Túlgondolod. Ez csak egy orvosi papír mindenféle latin blablával, nem kell ezt olyan komolyan venni. Szinte már visszhangzanak a fejemben a  szavai, de most nem versz át Benjamin Henson. Ha az egészségedről van szó, nem!

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Szomb. Júl. 21, 2018 3:20 pm




to: Marilyn

- Ezt azért én is tudom értékelni – viszonzom a mosolyát, és magamhoz húzom egy csókra. Ez a pár nap hiába van szenvizkonferenciának keresztelve, nem emiatt motoszkált a fejemben egész múlt héten, pedig sok lett volna a készülni való is. Ami miatt újra és újra felbukkant a gondolataim között az az együtt töltött pár nap izgalma. Évek óta nem volt ilyen. Talán azóta, hogy először szakítottunk volna. Rengetegszer találkozunk, és olykor voltak is közös programok, de több napra sosem vállalkoztunk. Pláne így, kettesben. És ettől valahogy tényleg olyan az egész, mintha megint friss pár lennénk. Vagy nem is tudom, mihez hasonlítsam.
Tartok tőle, hogy ezt semmihez nem lehet, ugyanis nincs még két ilyen idióta.
- Annak idején javasoltam Grue-nak, hogy nevezzen ki trénernek, vagy valamilyen szakelőadónak, de nagy az esélye, hogy éppen ezért nem kaptad meg a lehetőséget – idézem vissza egyre szélesedő mosollyal. – Vagy. Akár az is lehet, hogy valami teljesen más állt a háttérben – célzok rá sejtelmesen, hogy azért a mai napig úgy gondolom, furcsa stílus ide vagy oda, a nyakamat rá, hogy titkon Marilynt bálványozta. Ez magyarázná azt is, hogy miért nem akarta elmozdítani a közvetlen közeléből, és hogy miért utált engem is annyira. Bár, az is igaz, hogy a mi szerelmünk már az első pillanattól nyilvánvaló volt. És ezzel most Grue-ra célzok. Lynnel azért sokkal tovább hagytuk pattogni azokat a szikrákat, míg végül megadtuk magunkat a dolognak.
Az akciójára elnevetem magam. Az az arc, ahogy szembesül a whiskyvel, leírhatatlan. De tudom, hogy nem szereti, nem egészen úgy értettem, hogy az enyémet húzza le, hanem hogy tölthetek-e neki valamit, ha már itt iszogatok előtte. De mindig is imádtam, hogy tud ennyire spontán lenni. Még ha néha jár is ez kis áldozattal.
- Mit tölthetek neked? – veszem inkább vissza a kezéből a poharamat, és az állára csúsztatom az ujjaimat, hogy indulás előtt még adjak neki egy kárpótlás-csókot a füle hegye fölé, ha már akaratomon kívül így behúztam a csőbe.
Az elejtett mondatom pedig célba is talál, a kollégákra egyből ráharap.
- Csak szóba kerültél – ütöm el ennyivel, de úgyis tudom, hogy nem hagyja ennyiben.
- Erre akár koccinthatunk is. Első körben – nyújtom át neki végül a rendelését. – A túlélésre mindig érdemes inni – teszem hozzá egy vigyorral, de igazából csak szórakozok. Nem is sejtem, hogy min pörög az agya. Azokról az orvosi papíroktól teljesen megfeledkeztem, hogy mostanáig az autóban maradtak. De előbb-utóbb azért kezdem egy kicsit furcsállni a reakcióit. Ahogy megemlíti, hogy nekem is vett valami, egyből kíváncsian feljebb is fut a szemöldököm.
- Nahát – pillogok, hogy vajon mit fog elővarázsolni, igazából ötletem sincs, de szeretek ajándékot kapni. Ha erről van szó, képes vagyok öt éves kisfiúvá visszaváltozni. És ha nem árulják el, na, azzal tudnak igazán a sírba vinni.
Ahogy kidobja elém a hálóinget, végigmustrálom azt is, és mosolyogva kortyolok újabbat a whiskymből. Még hogy értelmetlen dolog a vásárlás. Nem is tudom, ki találta ki ezt a hülyeséget.
- Remélem, rajtad is megnézhetem ma este – mondom ki hangosan is, ami eszembe jut, de hát kétlem, hogy nem épp ezért vette volna. – Köszönöm – veszem át a nekem szóló darabokat.
- Holnap majd én is felavatom a konferencián. – A bögrét pedig érdeklődve vizsgálgatom. Az „I am” felirat felettébb gyanús, hogy ne legyen valami turpisság a dologban, és ahogy a várakozó mosolyára sandítok, ez is csak megerősít benne. Úgy méreget, mintha épp azt várná, hogy mikor találom meg, de akárhogy forgatom: semmi. Ekkor nézek csak a bögre aljára, és nyomban el is röhögöm magam. Visszalépek hozzá, és kap egy újabb csókot, de igazából ebbe is belemosolygok.
- Remélem, ez nem egy burkolt jelzés, hogy horkoltam a múltkor. – Le is teszem őket az asztalra, és már épp feltenném a „mit tervezünk ma estére” kérdést, mikor megelőz, de nem igazán értem, mire irányul a kérdés. De egyelőre még csak elviccelem.
- Ha arra vagy kíváncsi, még nem rúgtam be három korty whiskytől. – Tudom, hogy élénken élhet az emlékezetében az a múltkori eset, amikor át kellett adnom neki a kormányt, és még azok az átkozott zsaruk is felbukkantak. Akkor tényleg nagyon kiütöttem magam. És számítottam is rá, hogy fogok még megjegyzést kapni erre a témára. Még így is, hogy azt szerencsére a mai napig nem tudja, hogy akkor sem csupán az ital ütött ki annyira. Hanem hogy a gyógyszerem is sikerrel bevettem rá. Tényleg elbasztam. De tanultam belőle. Azt hiszem.
A folytatás viszont nem egészen ehhez a témához stimmel. Harminc évesen? Hogy jön ez most ide?
- Nem biztos, hogy értem, mire akarsz kilyukadni – nézek rá várakozóan, de az érintését díjazom. A legjobb tippem az, hogy mindjárt kiböki: szeretne kipróbálni valami extrémebb szexjátékot. Mint ahogy ez is mutatja, optimistán fogadom ezt a furcsa faggatózást, de a soron következő kérdései ebben is elbizonytalanítanak, és a bujkáló mosoly is fokozatosan lejjebb ereszkedik az arcomról, hogy halvány értetlenségbe forduljon át.
- Öhm. – Erre nem igazán tudok mit mondani. – Te már csak tudod? Van valami baj? – ráncolom a homlokom, és most már az arcát fürkészem. Esküszöm, semmit nem értek. Ahogy ellép tőlem, és tölt egy újabb adag bort, csak még inkább furcsa, és ekkor már kezdem sejteni, hogy itt most valamiről tényleg szó van. Mégpedig konkrétan.
A kérdése meglep. Nem értem, honnan jött ez most elő? Miért épp most? Mi lehet az előzménye? Mert hogy van, abban már biztos vagyok.
- Miről beszélsz, Lyn? Történt valami? – kerülöm egyelőre a konkrét választ, és míg kérdezek, párhuzamosan pörgetem is az alternatívákat. – Ugye azt belátod, hogy ez a téma kicsit messze áll a horkantós bögrénktől.
A tekintetén viszont látom, hogy kattog, szóval oda is sétálok hozzá, egészen közel, és az ujjaimat az álla alá akasztom, hogy gyengéden megemeljem, és mielőtt megcsókolnám, az ajkaira súgom a választ.
- Ha lenne bármi komoly, arról tudnál. – Csók közben pedig a kezem a csípőjére siklik, hogy kigombolja a szoknyáját, már korában kiszúrtam, hogy működik ez a kis bestia, jobban mondva, hogyan távolítható el a legegyszerűbben róla, meggyőződésem, hogy a női ruhákat elsősorban arra tervezték, hogy a férfiak kicsomagoló szenvedélyének hódoljanak vele. De a cél biztos nem az volt, hogy könnyen elboldoguljunk vele.
- Nincs kedved átöltözni? Biztos kényelmetlen már ez a ruha – duruzsolom még mindig az ajkaiba. Mondjuk, az iménti hálóinget szívesen megcsodálnám rajta. De akár még ki is mehetünk a városba, nincs még olyan késő. De ahhoz is magára kaphat valami könnyedebbet. A hálóingpróba után, természetesen.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
189

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Csüt. Júl. 19, 2018 10:37 pm

Lyn & Ben

Just a little trip. Just you and me.
Arrythmia. Fú. Ezer százalék, hogy Ben valamit titkol és ez nem tetszik. Nagyon nem. Elég nagy aggódásra ad okot ez a hülye papírlap, ugyanis az biztos, hogy orvos írta, és az is, hogy nem valami torokfájásra… Vagy tényleg lehet, hogy valami ártalmatlan dolog csak? Valami üzemorvosi dolog, vagy mit tudom is én. Tuti megint feleslegesen aggódom. Megkérdezzem? Nem akarom, hogy azt higgye, nyomozok utána, mert eszem ágában sincs. Tényleg! Csak épp a kezem ügyébe került és ennyi. 

- Hát hosszú volt a nap, el kellett ütnöm valahogy. Pedig igazából csak egy üzletbe akartam bemenni – vonok vállat elmosolyodva, mikor megszabadultam a temérdek papírtáskától. – De azért örülök, hogy végre hazaértem – sóhajtom és elvigyorodok, ahogy odavon magához. 

- Szeretek előadni, hallgatni nem annyira – mondom, de hiszen ezt ő is tudja. Telerajzoltam anno körülbelül tíz A4-es oldalt mindenfélével, na meg üzengettem Bennek a papírlapon. Tisztára, mint a gimiben, haha. Egyszer kellett előadnom, élveztem, csak éppen ronggyá izgultam magam előtte körülbelül három napon keresztül.
Bólintok, ahogy itallal kínál és se szó, se beszéd, kikapom a kezéből a poharat, hogy belekortyolhassak, de nem az van benne, amire számítok. Nem szeretem a whiskyt. Mondjuk nem is értem, mire gondoltam, hogy mi az. Ice tea?
- Pfu – nyögöm ki ahogy sikerül leküzdenem a torkomon és vissza is szolgáltatom neki. – Hogyhogy üdvözletüket küldik? – fordulok vissza értetlen arckifejezéssel, mikor eljut az agyamig amit az előbb mondott. Hogy... honnan tudták, hogy bármiféle kapcsolatban vagyok Bennel? Talán beszélt rólam?! De hát úgy volt, hogy titokban tartjuk. Vagy nem? Már nem igazán értem, mit csinálunk és mit nem, de mindenesetre ha beszélt rólam nekik, akkor az már eleve pozitívan hat. Vagy csak úgy mondja, hogy üdvözletüket küldik. Végül is. Passz.
- Egy nap már semmi, túléled – mosolygok rá, de közben a fejem még mindig azon a hülye orvosi papíron jár. Végig is mérem Bent rendesen, hogy jól néz-e ki. Nem túl sápadt? Talán mintha kicsit fehérebb lenne a kelleténél. Ahh, megőrülök!
- Ja, nincs. Csak unatkoztam volna, meg már kicsit fel kellett frissíteni a gardróbot és szeretem a washingtoni fashion streetet. Vettem magamnak pár göncöt meg Rosienak is néhány új ruhát – mondom miközben elindulok a táskák felé, aztán kotorászni kezdek bennük. – Neked is vettem ezt-azt – mondom a papírzacskókba temetkezve, miközben kidobálok néhány ruhát, köztük egy szatén hálóinget is. – Végül is részben ezt is neked vettem – mosolyodom el, ahogy a földön landol, majd visszatérek a keresgéléshez és előhúzok egy nyakkendőt meg egy bögrét. A bögrén a következő felirat áll: I am. – Ezt a gyűjteménybe, ezt pedig mert... a sok kávé miatt – mosolygok rá miközben odamegyek hozzá és átadom a két ajándékot egy csókkal. Na, aztán kíváncsi vagyok, mikor veszi észre, mi van a bögre alján. Haha. Elhajolok tőle és a szemét kezdem firtatni. Bármiféle furcsaságot próbálok észrevenni rajta, ami utalhat arra, hogy beteg vagy bármi baja lenne, de így első blikkre nem sikerül semmit észrevenni.
- Jól vagy? – kérdezem a semmiből, megpróbálok valahogy puhatolózni. – Mármint jól érzed magad? Így lassan harmincévesen... – mosolyodom el kicsit a tenyerem pedig a mellkasára csúsztatom. Úgyis gyanút fog fogni, hogy settenkedek valamiben, szóval teljesen mindegy. – Tudod, jönnek elő az egészségügyi gondok, meg ilyesmi. Én már csak tudom. – Na jó, ez oltári béna. Le is sütöm a szemem és ellépek onnan, hogy kitöltsek magamnak egy pohár bort. Nincs mese, meg kell kérdeznem, mert komolyan mindjárt megőrülök az idegességtől. Rossz előérzetem van, és ez sosem sejtet semmi jót.
- Ben, ugye elmondanád, ha bármiféle betegséged lenne? – nézek rá az ablaknak támaszkodva és ezúttal le sem veszem róla a szemem, hátha feltűnik valami, mert valamiért az a gyanúm, hogy le fogja tagadni a dolgot. Ezért is nem játszom még be a papírt.

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Kedd Júl. 17, 2018 11:42 am




to: Marilyn

Első ránézésre jó programnak tűnik egy szervizkonferencia, és végül is az is: utazás, wellness, szabadidő és hajnalig tartó buli a kollégákkal, csak mostanában hajlamosak egy kicsit túlszervezni ezt a pár napot. Tavaly például annyira tele voltunk előadásokkal, hogy csak este hétre végeztünk, aztán még vacsora, a városra se időnk, se energiánk nem jutott, pedig Mexikóban voltunk, és volt néhány kolléga, akit hetek óta azzal húztunk, hogy rodeóra fogjuk ültetni. Reggel héttől pedig ismét a konferenciateremben kellett ülni, ami főleg azért volt gond, mert a társaság fele még mindig részeg volt. Én is olyan öt körül hagyhattam ott a partit, jó velük ilyenkor egy kicsit kirúgni a hámból, itt a családosoknak sem kell már este tízkor kihúzniuk magukat a társaságból.
Idén viszont én leszek az, aki kihúzza magát. Nem mondtam el nekik, hogy miért, csak annyit tudnak, hogy nő van a dologban. És ez így pontosan jó is. A sunyi mosolyomhoz legalábbis elég. Élvezem, hogy dolgozik bennük a kíváncsiság, már nagyon vad teóriákat is hallottam a nap folyamán, de ha bejelentem, hogy Marilynnel vagyok, ki tudja, milyen lavinát indítok el. Ismerik, hiszen ő is sokáig a cégnél volt. Ettől függetlenül rejtegetni sem akarom, csak még nem döntöttem el, hogyan is lenne a legjobb. És ez mostanság nagyon sok mindenre érvényes.
Most viszont már ötkor sikerült meglógnom, Lynt viszont nem találom a szállodában – hogy elszeparálódjunk a többiektől, nem ugyanabban a hotelban foglaltam, mint ahol az egész rendezvény zajlik, de azért nem is akartam túlságosan megszívatni magam: nagyjából tíz perc távolságban kocsival. Ez viszont csakis a miénk. Már a többi vendéget leszámítva.
Ha már enyém a terep, lezuhanyozom, majd töltök magamnak egy kis whiskyt, ma biztos, hogy nem vezetek sehová. Aztán jut eszembe, hogy ma még nem vettem be a bogyómat, fél másodpercig hezitálok, majd vállat vonok, akkor is belekortyolok az italba. Ez most kell, kicsit azért fárasztó nap volt. Nem is baj, hogy Lyn még sehol, ha már ilyen hülye voltam, hogy elfelejtettem, kikotrom a zakóm belső zsebéből a kis pirulát, és a megbontott ásványvizemmel utána küldöm.
Múlt hónapban elmentem ahhoz a kardiológus faszihoz, akinek még Syl adta meg a számát, felírt néhány dolgot, de leginkább ezt tartottam érdemesnek kiváltani. Azt mondta, ha rendszeresen szedem, tökéletes, hogy megelőzze a bajt. Nem pontosan így mondta, de kábé ez volt a lényege. A rendszeresség tőlem ugyan elvárhatatlan kritérium, de azért becsületemre legyen mondva, beveszem néha, ha eszembe jut. És azért tényleg hat. Mostanában határozottan kevesebbszer érzem, hogy szúrna a mellkasom.
Épp visszatérek a whiskymhez, mikor Lyn beront az ajtón, és ahogy meglátom, el is vigyorodom. Te jóságos ég.
- Azt hiszem, nem vettelek elég komolyan, mikor azt mondtad: lefoglalod magad – mérem végig kissé azért csodálkozva a temérdek ledobott táskát, majd ahogy közelebb lép, a pillantásom inkább az ő vonásaira fut. A csókot örömmel veszem, és a dekát elkapva marasztalom is még néhány pillanatra.
- Te szegény. Inkább jöttél volna ezekre a fergeteges előadásokra, igaz? – játszok én is rá mosolyogva, és tény, volt már olyan, hogy együtt gyűrtük-mulattuk végig ezeket a napokat. – A srácok üdvözletüket küldik. Egy italt? – billentem meg a kezemben tartott poharat, hogy töltsek-e neki is, tudom, hogy első körben a víz az életmentő ilyenkor, de nem tudom, mik a tervei, annyira nem beszéltük még meg konkrétan.
- Fantasztikus. Nem is tudom, fogjuk-e tudni überelni. Fel kell kötni a gatyát – pörgetem vissza, hogy milyen említésre méltó mozzanatot találhatnék, de a lista üres. – Az előadásomat túlélték. Már csak nekem kell a holnapit, és több dolgom nem lesz.
- Nálad? Oka is van ennek a papírhadseregnek, vagy csak kijöttem a gyakorlatból, és ez egy teljesen átlagos túrának számít. – Nem állom meg, hogy ne csipkelődjek egy kicsit, másrészről tényleg fogalmam sincs, hogy lehet ennyi mindent összeszedni néhány óra alatt, azt meg pláne nem, hogy tudta hazacipelni mindezt. De nála sosem lehet tudni, még azt is kinézem, hogy… Na jó, inkább nem nézek ki semmit, az a biztos.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
189

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Vas. Júl. 08, 2018 6:27 pm

Lyn & Ben

Just a little trip. Just you and me.
Már majdnem két hónap eltelt azóta, hogy felcsámborogtam Ben lakására félrészegen – nem is, határozottan részeg voltam…- és megtörtént a nagy veszekedés, ami így utólag visszatekintve határozottan megérte. Egyelőre még fogalmam sincs, merre felé tartunk, de azt hiszem, most kivételesen jó felé. Nem beszélünk róla és nyilvánosan nem is annyira mutatkoztunk senki előtt, mert… mert mi sem tudtuk, mit kellene mondanunk.
Ben kérése meglepett, hogy kísérjem el Washingtonba, de örömmel töltött el, mert ez azt jelentette, hogy abban az időben, mikor nincs a szervizkonferencián együtt lehetünk. És azért ez nagyon kecsegtető volt arra tekintettel, hogy úgy egyébként hetente ha két napot normálisan –értsd: nem kutyafuttában- tudunk találkozni, akkor már jók vagyunk. Szóval pár kör lefutása után, például, hogy hova rakom Rosiet erre a pár napra szívesen igent mondtam a felkérésre. Raven meg jó barátnő lévén szíves-örömest bevállalta, hogy vigyáz a gyerekemre.
Körülbelül tizenkét táskával indulok a parkoló felé, ahol hagytam az autót, félúton egyszer-egyszer elhagyva egyet-kettőt, amiért nagy mormogva visszafordulok. Azt hiszem, kicsit túlvásároltam magam. Fujtatva ülök be Ben Chevroletjének a vezetőülésére miután megszabadultam a mázsányi súlytól, de pár percnyi szusszanást meg kell engednem magamnak. Kiveszem a telefonom a kesztyűtartóból, mert itt maradt véletlen, és miután egyszer már feltörték a kocsimat amiatt, automatikusan oda teszem, hogy ne legyen szem előtt, de azzal együtt összefogok egy összehajtott papírt is. Lerakom az anyósülésre, majd miután ránéztem a hívásaimra, már indítom is az autót, hogy visszasiessek a hotelbe, mert már Ben valószínű, hogy visszaért. Egy percet sem akarok elvesztegetni a közös időnkből.
Negyed óra alatt ott is vagyok, leállok a mélygarázsba és már szállnék is ki, de aztán a papírra siklik a tekintetem, amit az előbb az ülésre tettem. Mi lehet? Mi lenne, egy papír… Biztos csak valami szervizlap vagy hasonló. Ha az, akkor nem baj, ha megnézem, nemde? Széthajtom és már a pecséten megakad a szemem, ami nem más, mint egy orvosi pecsét. Dr. Sylvia Juel. Vajon csinos? Ő Ben háziorvosa lehet? Hm.  De milyen papír ez? Pfú anyám, csupa latin szöveg. Végigfuttatom a szemem az íráson, amiből tényleg nem igazán értek egy kukkot sem, de megakad a szemem a szív szón, meg hatszáz latinon. Arrythmia. Az valami ritmus. Szívritmus? Így a kettőből összetéve, de aztán lehet, hogy csak valami hülyeség. De mi van, ha komoly? Az is lehet, hogy csak egy háziorvosi jelentés. Megkérdezem Bent. Nem kérdezem meg. Akkor az lesz, hogy minek turkálok… De úgysem hagy nyugodni. Na jó, majd meglátom. Belesüllyesztem a papírt a táskám mélyébe és újból a hatvan bevásárlótáskával indulok meg a felvonó felé. Egy, kettő, három… harminchat. Egy örökkévalóság feljutni ide, az életem is elunom. Ha Ben itt lenne, mondjuk simán elmúlatnánk az időt, ahhoz nem fér kétség.
- Ahh picsába – csúszik ki a számon ami mostanában már ritkábban fordul elő, miközben az ajtóval cseszekszem –csoda, hogy a fülemen nem lóg táska.- Mikor végre kinyílik, szó szerint majdnem beesek az ajtón és ahogy beléptem, a földre dobom az összes létező szatyrot és egy nagy sóhajjal az égnek emelem a tekintetem. Végre.
- Szia – mosolyodom el, mikor megpillantom Bent és rögtön odasétálok hozzá egy lágy üdvözlő csókért. – Ez a vásárlás kikészít. Már azt hittem, sosem lesz vége az utcának. Csak boltok, boltok mindenhol! – mondom kissé rájátszva, hogy mennyire nem élveztem, pedig de, csak cipekedni ne kellett volna.
- Milyen volt a konferencia? – kérdezem miközben kiveszem egy üveg vizet a minibár hűtőből, hogy felfrissítsem magam. Meg kellene kérdeznem, mi az a papír. Úgysem nyugszom addig. Hm.

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Just a little trip ~ Lyn & Ben

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Valahol máshol :: A világban-
^
ˇ