One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Iris & Rainer - I'm not sick, let me go!

Rainer Messer
Today at 4:32 pm



Holy Mess E&B

Blake Walsh
Today at 3:33 pm



Constance & Sicario

Constance Reyes
Today at 3:19 pm



Valerie & Caroline ~ Work, work, work

Caroline A. Teller
Today at 2:12 pm



Emily & Caroline - Just a lazy night

Caroline A. Teller
Today at 12:57 pm



Hazudj Ha Tudsz

Nikolay Korzakov
Today at 11:52 am



Avatarfoglaló

Hudson Duncan Payne
Yesterday at 11:20 pm



Hudson Duncan Payne

Hudson Duncan Payne
Yesterday at 10:49 pm



Ewan & Belle - A half year in Paris

Christabel Edwards
Yesterday at 10:47 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 11 5
Törvényszegõk 7 12
Bûnüldözés 8 8
Hivatal 0 4
Üzlet 4 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 4
Összesen 51 44
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots

Blake Walsh, Constance Reyes, Iris Ebony Alba, Nikolay Korzakov


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Just a little trip ~ Lyn & Ben

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Kedd Aug. 14, 2018 8:22 pm




to: Marilyn

 - Pedig igazán tehetséges voltál. Hogy aztán semmire sem emlékeztem az előadásaidból, az általában egészen más miatt történt – mosolygok én is ezeken az emlékeken, aztán el is indulok a minibár felé, hogy előhalásszam neki a behűtött Rosét. Nem mondhatja, hogy figyelmen kívül hagyom az igényeit.
- Csakis – sétálok vissza hozzá a pohárka borral, és bujkáló mosollyal felé billentem az enyém, hogy összekoccinthassuk. Csak vicceltem az üdvözlős megjegyzéssel, inkább az az igazság, hogy az én fejemben járt, lényegében egész nap, hogy vajon milyen reakciókra számíthatnék a többiektől, ha megtudnák, hogy Marilyn miatt alszom másik hotelben a konferencia ideje alatt.
- Nagyon szigorú vagy, még a végén azt hiszem, hogy valami rosszat csináltam – figyelem halvány mosollyal, ahogy a táskák között kutat, és próbálom beazonosítani az előbukkanó ruhaneműket és egyéb dolgokat. Először nem értem, miért neveti el magát, de mikor megforgatom a bögrét, és megtalálom a kis turpisságot az alján, én is elvigyorodom. De ezek után kezdem egyre kevésbé érteni a viselkedését, és ahogy telnek a percek egyre inkább világos lesz számomra, hogy kerülgetünk valamit. Ismerem már annyira, hogy tudjam, szeret hátulról közelíteni, és ez az arc, amivel rám pillant, abban erősít meg, hogy határozottan van valami, amin rágódik.
- Hát ebben biztos is lehetsz – engednek fel végül az arcvonásaim nekem is, és oda is lépek hozzá egy csókra. Lehet, csak hallott valamit napközben, ami megijesztette volna? Vagy nem tudom, honnan jött most ez a hirtelen aggodalomhullám, de én biztos, hogy nem adtam rá okot. A gyógyszereim ugyan most is nálam vannak, de azokat nem találhatta meg, gondosan elrejtettem előle, nem azért, mert annyira titkolni akarom de igen, hanem mert csak felesleges aggodalomforrás lenne számára.
És ezen a ponton én már szinte biztos vagyok benne, hogy lezártuk, és el is engedtük a témát, valami sokkal kellemesebb folytatás reményében. Épp ezért lep meg, mikor csak úgy faképnél hagy, és újra elviharzik a padlón heverő táskák irányába. Félig-meddig még él bennem a remény, hogy tényleg a hálóingért megy, de a papír, amit aztán felmutat, sajnos az előbbi gyanúmat igazolja be. Nagyon is konkrét alapja volt az előbbi faggatózásnak.
Ó, a picsába! Ma egész nap azzal az autóval furikázott, amiben benne hagytam azt a szar orvosi jelentést. Feldereng előttem a szilveszter előtti jelenet, mikor megúsztam a dolgot, pedig részegen még a kezébe is adtam, hogy lobogtassa meg a rendőrök előtt. De akkor szerencsém volt. Most úgy látszik, kevésbé. Vagy nem is azt találta meg, hanem a frissebbet? Vagy mindkettőt? És ha igen, vajon mit bogarászott ki belőlük?
Nagyjából ezernyi kérdés fut végig az agyamon abban az öt másodperces döbbent csendben, ami a kérdését követi. Aztán szintén ő folytatja, megpróbálva magyarázatot adni rá, hogy miért erről beszélgetünk jelenleg, ahelyett, hogy egy pohár bor mellett szeretkeznénk a hálószobában.
Aggódik. Pedig aggodalomra igazán nincs oka.
- Ezen nincs mit elviccelni, Lyn. Elmentem néhány rutin vizsgálatra, ennyi az egész. Volt a cégnél egy stressz-felmérés, és a kiértékelés után azt ajánlották, hogy érdemes felkeresni egy szakembert, megelőző jelleggel, hogy elejét vegyük a jövőben esetlegesen jelentkező szívproblémáknak. Mert az üzletemberekről még mindig mindenki azt hiszi, hogy szívrohamban fognak elhalálozni, pláne ha az illető egy negyven-ötven közötti, macskás, pocakos nő, akit azért fizetnek, hogy minél több beutalót osszon ki.
Nem mondok teljesen igazat, de összességében nem is hazudok. Tényleg volt ilyen. Épp csak nem ez volt az ok, amiért meg kellett látogatnom az orvost. De ha ezt elmondanám neki, és az év végi-év eleji rosszulléteimről is beszámolnék, biztos vagyok benne, hogy máris a falra festené az ördögöt. És ez az egész túlságosan beleszólna a mindennapjainkba is. Nem akarom, hogy folyton erre kelljen figyelnünk, vagy bármin is változtatni kelljen emiatt. A gyógyszerek teszik a dolguk. És elég, ha én odafigyelek, amire kell.
- De ahogy az előbb is mondtam, nem találtak semmi komolyat. Ez az arrythmia, vagy mi, én sem tudom, mit jelent, szerintem csak valami orvosi blabla. Csak mondták volna, ha valami nincs rendben, nem igaz? – nézek fel rá a papírról, próbálom kisilabizálni a tekintetéből, hogy mennyire sikerült eloszlatnom a kételyeit.
- De ha már itt tartunk, nem tudom, hogy kerültek hozzád ezek a papírok – említem meg azért ezt is, úgy pillantva rá, mint aki erre azért még várna valami magyarázatot. Leginkább csak szeretném tovább mozdítani a témát. Nem akarom, hogy ebbe még jobban beleássa magát.
Közelebb lépek az asztalhoz, és a mutatóujjammal magam felé húzom a papírt, mintha csak én is át akarnám olvasni még egyszer, és végül megállapíthassam, hogy valóban érdektelen kacat. Összehajtom, és a zakóm zsebébe teszem.
- És hogy miért nem kérdezel rá konkrétan, ha valami aggaszt.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
163

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Pént. Júl. 27, 2018 4:34 am

Lyn & Ben

Just a little trip. Just you and me.
Imádom ezt a pár napot, amit kettesben tölthetünk el, még így is, hogy a nap egy részét Ben munkával tölti, de ez a hülye papír most annyira bogarat ültetett a fülembe, hogy tudom, ha nem derítem ki biztosra, mi ez, beleőrülök. És nem csak beleőrülök, hanem még Bent is fel fogom idegesíteni, mert az ezer százalék, hogy nem fogok tudni itt bájvigyorogni az arcába, miközben ez belülről furkál.
- Nem bánom, hogy nem tette, elég volt neked előadnom a dolgokat – mosolyodok én is el az emléken, a második felvetésén pedig fel is nevetek. – Nem hiszem, hogy Grue odáig lett volna értem, de aztán fene se tudja, lehet igazad van – vonok vállat. Azért volt pár ember a General Motorsnál, aki mindenféle beképzeltség nélkül, de oda volt értem anno. Ben volt az egyetlen, akivel úgy igazából kezdtem is valami komolyat, a többivel maximum csak flörtölgettem, az is épp elég volt.
- Rosé jöhet – mosolyodom el még mindig kicsit fanyar arckifejezéssel, majd megfordulok és figyelem, ahogy a bárhoz sétál. Nem tűnik betegnek. Ez lehet, hogy csak a látszat és közben meg már kezelésekre járkál titokban. Sosem bocsátom meg neki, ha eltitkol előlem ilyen komoly dolgot.
A következő mondatára azonban felkapom a fejem. Üdvözölnek a kollégák?
- Húha, remélem csak rosszat fecsegtetek rólam – húzom mosolyra a szám. – Mondjuk az azért érdekes, hogy közel hat év után is még szóba kerülök – vonok vállat, hiszen számomra ez kicsit értelmetlennek tűnik. Nem hiszem, hogy Ben hozott volna szóba, szerintem nem akarja, hogy kiderüljön a kapcsolatunk, vagy micsodánk. Hozzákoccintom a poharam az övének és jóízűen belekortyolok a kitöltött borba. Annyira fogalmam sincs most egy csomó mindenről, hogy a tudatlanság már kezd kicsit megőrjíteni. Itt ez a papír meg most már azért kezd megfogalmazódni a kérdés is bennem, hogy mégis merre tartunk, vagy mit is csinálunk…
A papírtáskák tömegéhez indulok és kikotrom a Bennek szánt ajándékokat.
- Hát azt majd meglátjuk. Vannak dolgok, amiket ki kell érdemelni – mondom komolyan, aztán átnyújtom neki a másik két ajándékot és figyelem, mikor tűnik fel neki a bögre alján lévő disznóorr.
- Mármint a nyakkendőt vagy a bögrét? – vonom fel a szemöldököm és akaratlanul is elnevetem magam, mert elképzeltem, ahogy Ben gyanútlanul iszik ott a kis bögréjéből. Azt hiszem rögtön felbolydulna az előadó.
- Nem, csak megtetszett – viszonzom a csókot mosolyogva, de aztán a téma kissé komolyabb dolgok felé vezet. Nem bírom tovább, ki kell derítenem, mi az a papír és ha bármi baja van, miért nem közölte azt velem?
- Ez megnyugtató – mosolyodom el mégis kicsit a whiskys megszólalására, de aztán a próbálkozásaim kissé bénának bizonyulnak és már bele is gabalyodok rendesen, nem igazán tudom, hogy kellene úgy forgatnom a szavakat és feltennem a kérdést, hogy ne tűnjön kutakodásnak. Ő sem érti, mit akarok ezzel az egésszel, de sehogy sem akarom letámadni. Legalábbis próbálok úgy közelíteni erre a kényes témára, hogy ne legyen a dolog támadó.
- Nem-nem, nincs baj. Velem nincs – hárítom el gyorsan a gyanakvást. – Úgy értettem, hogy én már betöltöttem a harmincat, poén. Tudod – húzom mosolyra a szám, de ugyanolyan gyorsan el is tűnik a görbe vonal az arcomról. Huh, basszuskulcs. Ő is jól láthatja, hogy cseppet sem vagyok nyugodt, sőt, határozottan ideges vagyok.
- Csak biztos akarok lenni benne, hogy nincs semmi baj és még legalább hatvan évig boldogítani fogsz – próbálom kicsit visszább venni az aggódás fokát. Az övét. Meg az enyémet is, de az már kevésbé sikerül. Ne. Ne közelíts! Mantrálom magamban, ahogy figyelem a közeledését, mert jól tudom, terve van arra, hogy elterelje a gondolataimat a kételyekről és ez egy kicsit gyanús is nekem. Ettől függetlenül a megjegyzése kicsit tényleg megnyugtat és a csókot is viszonzom. Érzem, hogy elgyengülök és átadom magam neki, de az agyam egy része még mindig azon a papíron jár.
- De, az jó lenne – suttogom, mikor megszakítja a csókot, majd olyan hirtelenséggel fordulok el onnan és igyekszem vissza a megvásárolt ruhákhoz, hogy kettőt nincs ideje pislogni. Előkeresem azt a kurva papír fecnit és felmutatom.
- Akkor nyilván emiatt sincs miért aggódnom, ugye? – kérdezem direkt úgy, hogy ne vegye le, nem igazán értem mi van feltüntetve ezen a jelentésen. Az arckifejezését figyelem. Utálom, ha titkolózik előttem. – Nem akarok faggatózni és azt sem, hogy úgy tűnjön, számon kérlek, mert eszem ágában sincs, csak aggódom – csúsztatom az asztalra a lapot és várakozóan tekintek rá. – Arrythmiád van? – Jelentsen ez bármit is, majd utána fogok nézni úgyis ennek a dolognak, ha ennek a beszélgetésnek pontot tettünk a végére. Közelebb megyek hozzá és megállok előtte. A szemét vizslatom.
- Meg se próbáld elviccelni ezt a dolgot! – szólítom fel mielőtt még belekezdene, mert ismerem már, tudom jól, hogy az lesz a következő. Túlgondolod. Ez csak egy orvosi papír mindenféle latin blablával, nem kell ezt olyan komolyan venni. Szinte már visszhangzanak a fejemben a  szavai, de most nem versz át Benjamin Henson. Ha az egészségedről van szó, nem!

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
87

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Szomb. Júl. 21, 2018 3:20 pm




to: Marilyn

- Ezt azért én is tudom értékelni – viszonzom a mosolyát, és magamhoz húzom egy csókra. Ez a pár nap hiába van szenvizkonferenciának keresztelve, nem emiatt motoszkált a fejemben egész múlt héten, pedig sok lett volna a készülni való is. Ami miatt újra és újra felbukkant a gondolataim között az az együtt töltött pár nap izgalma. Évek óta nem volt ilyen. Talán azóta, hogy először szakítottunk volna. Rengetegszer találkozunk, és olykor voltak is közös programok, de több napra sosem vállalkoztunk. Pláne így, kettesben. És ettől valahogy tényleg olyan az egész, mintha megint friss pár lennénk. Vagy nem is tudom, mihez hasonlítsam.
Tartok tőle, hogy ezt semmihez nem lehet, ugyanis nincs még két ilyen idióta.
- Annak idején javasoltam Grue-nak, hogy nevezzen ki trénernek, vagy valamilyen szakelőadónak, de nagy az esélye, hogy éppen ezért nem kaptad meg a lehetőséget – idézem vissza egyre szélesedő mosollyal. – Vagy. Akár az is lehet, hogy valami teljesen más állt a háttérben – célzok rá sejtelmesen, hogy azért a mai napig úgy gondolom, furcsa stílus ide vagy oda, a nyakamat rá, hogy titkon Marilynt bálványozta. Ez magyarázná azt is, hogy miért nem akarta elmozdítani a közvetlen közeléből, és hogy miért utált engem is annyira. Bár, az is igaz, hogy a mi szerelmünk már az első pillanattól nyilvánvaló volt. És ezzel most Grue-ra célzok. Lynnel azért sokkal tovább hagytuk pattogni azokat a szikrákat, míg végül megadtuk magunkat a dolognak.
Az akciójára elnevetem magam. Az az arc, ahogy szembesül a whiskyvel, leírhatatlan. De tudom, hogy nem szereti, nem egészen úgy értettem, hogy az enyémet húzza le, hanem hogy tölthetek-e neki valamit, ha már itt iszogatok előtte. De mindig is imádtam, hogy tud ennyire spontán lenni. Még ha néha jár is ez kis áldozattal.
- Mit tölthetek neked? – veszem inkább vissza a kezéből a poharamat, és az állára csúsztatom az ujjaimat, hogy indulás előtt még adjak neki egy kárpótlás-csókot a füle hegye fölé, ha már akaratomon kívül így behúztam a csőbe.
Az elejtett mondatom pedig célba is talál, a kollégákra egyből ráharap.
- Csak szóba kerültél – ütöm el ennyivel, de úgyis tudom, hogy nem hagyja ennyiben.
- Erre akár koccinthatunk is. Első körben – nyújtom át neki végül a rendelését. – A túlélésre mindig érdemes inni – teszem hozzá egy vigyorral, de igazából csak szórakozok. Nem is sejtem, hogy min pörög az agya. Azokról az orvosi papíroktól teljesen megfeledkeztem, hogy mostanáig az autóban maradtak. De előbb-utóbb azért kezdem egy kicsit furcsállni a reakcióit. Ahogy megemlíti, hogy nekem is vett valami, egyből kíváncsian feljebb is fut a szemöldököm.
- Nahát – pillogok, hogy vajon mit fog elővarázsolni, igazából ötletem sincs, de szeretek ajándékot kapni. Ha erről van szó, képes vagyok öt éves kisfiúvá visszaváltozni. És ha nem árulják el, na, azzal tudnak igazán a sírba vinni.
Ahogy kidobja elém a hálóinget, végigmustrálom azt is, és mosolyogva kortyolok újabbat a whiskymből. Még hogy értelmetlen dolog a vásárlás. Nem is tudom, ki találta ki ezt a hülyeséget.
- Remélem, rajtad is megnézhetem ma este – mondom ki hangosan is, ami eszembe jut, de hát kétlem, hogy nem épp ezért vette volna. – Köszönöm – veszem át a nekem szóló darabokat.
- Holnap majd én is felavatom a konferencián. – A bögrét pedig érdeklődve vizsgálgatom. Az „I am” felirat felettébb gyanús, hogy ne legyen valami turpisság a dologban, és ahogy a várakozó mosolyára sandítok, ez is csak megerősít benne. Úgy méreget, mintha épp azt várná, hogy mikor találom meg, de akárhogy forgatom: semmi. Ekkor nézek csak a bögre aljára, és nyomban el is röhögöm magam. Visszalépek hozzá, és kap egy újabb csókot, de igazából ebbe is belemosolygok.
- Remélem, ez nem egy burkolt jelzés, hogy horkoltam a múltkor. – Le is teszem őket az asztalra, és már épp feltenném a „mit tervezünk ma estére” kérdést, mikor megelőz, de nem igazán értem, mire irányul a kérdés. De egyelőre még csak elviccelem.
- Ha arra vagy kíváncsi, még nem rúgtam be három korty whiskytől. – Tudom, hogy élénken élhet az emlékezetében az a múltkori eset, amikor át kellett adnom neki a kormányt, és még azok az átkozott zsaruk is felbukkantak. Akkor tényleg nagyon kiütöttem magam. És számítottam is rá, hogy fogok még megjegyzést kapni erre a témára. Még így is, hogy azt szerencsére a mai napig nem tudja, hogy akkor sem csupán az ital ütött ki annyira. Hanem hogy a gyógyszerem is sikerrel bevettem rá. Tényleg elbasztam. De tanultam belőle. Azt hiszem.
A folytatás viszont nem egészen ehhez a témához stimmel. Harminc évesen? Hogy jön ez most ide?
- Nem biztos, hogy értem, mire akarsz kilyukadni – nézek rá várakozóan, de az érintését díjazom. A legjobb tippem az, hogy mindjárt kiböki: szeretne kipróbálni valami extrémebb szexjátékot. Mint ahogy ez is mutatja, optimistán fogadom ezt a furcsa faggatózást, de a soron következő kérdései ebben is elbizonytalanítanak, és a bujkáló mosoly is fokozatosan lejjebb ereszkedik az arcomról, hogy halvány értetlenségbe forduljon át.
- Öhm. – Erre nem igazán tudok mit mondani. – Te már csak tudod? Van valami baj? – ráncolom a homlokom, és most már az arcát fürkészem. Esküszöm, semmit nem értek. Ahogy ellép tőlem, és tölt egy újabb adag bort, csak még inkább furcsa, és ekkor már kezdem sejteni, hogy itt most valamiről tényleg szó van. Mégpedig konkrétan.
A kérdése meglep. Nem értem, honnan jött ez most elő? Miért épp most? Mi lehet az előzménye? Mert hogy van, abban már biztos vagyok.
- Miről beszélsz, Lyn? Történt valami? – kerülöm egyelőre a konkrét választ, és míg kérdezek, párhuzamosan pörgetem is az alternatívákat. – Ugye azt belátod, hogy ez a téma kicsit messze áll a horkantós bögrénktől.
A tekintetén viszont látom, hogy kattog, szóval oda is sétálok hozzá, egészen közel, és az ujjaimat az álla alá akasztom, hogy gyengéden megemeljem, és mielőtt megcsókolnám, az ajkaira súgom a választ.
- Ha lenne bármi komoly, arról tudnál. – Csók közben pedig a kezem a csípőjére siklik, hogy kigombolja a szoknyáját, már korában kiszúrtam, hogy működik ez a kis bestia, jobban mondva, hogyan távolítható el a legegyszerűbben róla, meggyőződésem, hogy a női ruhákat elsősorban arra tervezték, hogy a férfiak kicsomagoló szenvedélyének hódoljanak vele. De a cél biztos nem az volt, hogy könnyen elboldoguljunk vele.
- Nincs kedved átöltözni? Biztos kényelmetlen már ez a ruha – duruzsolom még mindig az ajkaiba. Mondjuk, az iménti hálóinget szívesen megcsodálnám rajta. De akár még ki is mehetünk a városba, nincs még olyan késő. De ahhoz is magára kaphat valami könnyedebbet. A hálóingpróba után, természetesen.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
163

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Csüt. Júl. 19, 2018 10:37 pm

Lyn & Ben

Just a little trip. Just you and me.
Arrythmia. Fú. Ezer százalék, hogy Ben valamit titkol és ez nem tetszik. Nagyon nem. Elég nagy aggódásra ad okot ez a hülye papírlap, ugyanis az biztos, hogy orvos írta, és az is, hogy nem valami torokfájásra… Vagy tényleg lehet, hogy valami ártalmatlan dolog csak? Valami üzemorvosi dolog, vagy mit tudom is én. Tuti megint feleslegesen aggódom. Megkérdezzem? Nem akarom, hogy azt higgye, nyomozok utána, mert eszem ágában sincs. Tényleg! Csak épp a kezem ügyébe került és ennyi. 

- Hát hosszú volt a nap, el kellett ütnöm valahogy. Pedig igazából csak egy üzletbe akartam bemenni – vonok vállat elmosolyodva, mikor megszabadultam a temérdek papírtáskától. – De azért örülök, hogy végre hazaértem – sóhajtom és elvigyorodok, ahogy odavon magához. 

- Szeretek előadni, hallgatni nem annyira – mondom, de hiszen ezt ő is tudja. Telerajzoltam anno körülbelül tíz A4-es oldalt mindenfélével, na meg üzengettem Bennek a papírlapon. Tisztára, mint a gimiben, haha. Egyszer kellett előadnom, élveztem, csak éppen ronggyá izgultam magam előtte körülbelül három napon keresztül.
Bólintok, ahogy itallal kínál és se szó, se beszéd, kikapom a kezéből a poharat, hogy belekortyolhassak, de nem az van benne, amire számítok. Nem szeretem a whiskyt. Mondjuk nem is értem, mire gondoltam, hogy mi az. Ice tea?
- Pfu – nyögöm ki ahogy sikerül leküzdenem a torkomon és vissza is szolgáltatom neki. – Hogyhogy üdvözletüket küldik? – fordulok vissza értetlen arckifejezéssel, mikor eljut az agyamig amit az előbb mondott. Hogy... honnan tudták, hogy bármiféle kapcsolatban vagyok Bennel? Talán beszélt rólam?! De hát úgy volt, hogy titokban tartjuk. Vagy nem? Már nem igazán értem, mit csinálunk és mit nem, de mindenesetre ha beszélt rólam nekik, akkor az már eleve pozitívan hat. Vagy csak úgy mondja, hogy üdvözletüket küldik. Végül is. Passz.
- Egy nap már semmi, túléled – mosolygok rá, de közben a fejem még mindig azon a hülye orvosi papíron jár. Végig is mérem Bent rendesen, hogy jól néz-e ki. Nem túl sápadt? Talán mintha kicsit fehérebb lenne a kelleténél. Ahh, megőrülök!
- Ja, nincs. Csak unatkoztam volna, meg már kicsit fel kellett frissíteni a gardróbot és szeretem a washingtoni fashion streetet. Vettem magamnak pár göncöt meg Rosienak is néhány új ruhát – mondom miközben elindulok a táskák felé, aztán kotorászni kezdek bennük. – Neked is vettem ezt-azt – mondom a papírzacskókba temetkezve, miközben kidobálok néhány ruhát, köztük egy szatén hálóinget is. – Végül is részben ezt is neked vettem – mosolyodom el, ahogy a földön landol, majd visszatérek a keresgéléshez és előhúzok egy nyakkendőt meg egy bögrét. A bögrén a következő felirat áll: I am. – Ezt a gyűjteménybe, ezt pedig mert... a sok kávé miatt – mosolygok rá miközben odamegyek hozzá és átadom a két ajándékot egy csókkal. Na, aztán kíváncsi vagyok, mikor veszi észre, mi van a bögre alján. Haha. Elhajolok tőle és a szemét kezdem firtatni. Bármiféle furcsaságot próbálok észrevenni rajta, ami utalhat arra, hogy beteg vagy bármi baja lenne, de így első blikkre nem sikerül semmit észrevenni.
- Jól vagy? – kérdezem a semmiből, megpróbálok valahogy puhatolózni. – Mármint jól érzed magad? Így lassan harmincévesen... – mosolyodom el kicsit a tenyerem pedig a mellkasára csúsztatom. Úgyis gyanút fog fogni, hogy settenkedek valamiben, szóval teljesen mindegy. – Tudod, jönnek elő az egészségügyi gondok, meg ilyesmi. Én már csak tudom. – Na jó, ez oltári béna. Le is sütöm a szemem és ellépek onnan, hogy kitöltsek magamnak egy pohár bort. Nincs mese, meg kell kérdeznem, mert komolyan mindjárt megőrülök az idegességtől. Rossz előérzetem van, és ez sosem sejtet semmi jót.
- Ben, ugye elmondanád, ha bármiféle betegséged lenne? – nézek rá az ablaknak támaszkodva és ezúttal le sem veszem róla a szemem, hátha feltűnik valami, mert valamiért az a gyanúm, hogy le fogja tagadni a dolgot. Ezért is nem játszom még be a papírt.

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
87

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Kedd Júl. 17, 2018 11:42 am




to: Marilyn

Első ránézésre jó programnak tűnik egy szervizkonferencia, és végül is az is: utazás, wellness, szabadidő és hajnalig tartó buli a kollégákkal, csak mostanában hajlamosak egy kicsit túlszervezni ezt a pár napot. Tavaly például annyira tele voltunk előadásokkal, hogy csak este hétre végeztünk, aztán még vacsora, a városra se időnk, se energiánk nem jutott, pedig Mexikóban voltunk, és volt néhány kolléga, akit hetek óta azzal húztunk, hogy rodeóra fogjuk ültetni. Reggel héttől pedig ismét a konferenciateremben kellett ülni, ami főleg azért volt gond, mert a társaság fele még mindig részeg volt. Én is olyan öt körül hagyhattam ott a partit, jó velük ilyenkor egy kicsit kirúgni a hámból, itt a családosoknak sem kell már este tízkor kihúzniuk magukat a társaságból.
Idén viszont én leszek az, aki kihúzza magát. Nem mondtam el nekik, hogy miért, csak annyit tudnak, hogy nő van a dologban. És ez így pontosan jó is. A sunyi mosolyomhoz legalábbis elég. Élvezem, hogy dolgozik bennük a kíváncsiság, már nagyon vad teóriákat is hallottam a nap folyamán, de ha bejelentem, hogy Marilynnel vagyok, ki tudja, milyen lavinát indítok el. Ismerik, hiszen ő is sokáig a cégnél volt. Ettől függetlenül rejtegetni sem akarom, csak még nem döntöttem el, hogyan is lenne a legjobb. És ez mostanság nagyon sok mindenre érvényes.
Most viszont már ötkor sikerült meglógnom, Lynt viszont nem találom a szállodában – hogy elszeparálódjunk a többiektől, nem ugyanabban a hotelban foglaltam, mint ahol az egész rendezvény zajlik, de azért nem is akartam túlságosan megszívatni magam: nagyjából tíz perc távolságban kocsival. Ez viszont csakis a miénk. Már a többi vendéget leszámítva.
Ha már enyém a terep, lezuhanyozom, majd töltök magamnak egy kis whiskyt, ma biztos, hogy nem vezetek sehová. Aztán jut eszembe, hogy ma még nem vettem be a bogyómat, fél másodpercig hezitálok, majd vállat vonok, akkor is belekortyolok az italba. Ez most kell, kicsit azért fárasztó nap volt. Nem is baj, hogy Lyn még sehol, ha már ilyen hülye voltam, hogy elfelejtettem, kikotrom a zakóm belső zsebéből a kis pirulát, és a megbontott ásványvizemmel utána küldöm.
Múlt hónapban elmentem ahhoz a kardiológus faszihoz, akinek még Syl adta meg a számát, felírt néhány dolgot, de leginkább ezt tartottam érdemesnek kiváltani. Azt mondta, ha rendszeresen szedem, tökéletes, hogy megelőzze a bajt. Nem pontosan így mondta, de kábé ez volt a lényege. A rendszeresség tőlem ugyan elvárhatatlan kritérium, de azért becsületemre legyen mondva, beveszem néha, ha eszembe jut. És azért tényleg hat. Mostanában határozottan kevesebbszer érzem, hogy szúrna a mellkasom.
Épp visszatérek a whiskymhez, mikor Lyn beront az ajtón, és ahogy meglátom, el is vigyorodom. Te jóságos ég.
- Azt hiszem, nem vettelek elég komolyan, mikor azt mondtad: lefoglalod magad – mérem végig kissé azért csodálkozva a temérdek ledobott táskát, majd ahogy közelebb lép, a pillantásom inkább az ő vonásaira fut. A csókot örömmel veszem, és a dekát elkapva marasztalom is még néhány pillanatra.
- Te szegény. Inkább jöttél volna ezekre a fergeteges előadásokra, igaz? – játszok én is rá mosolyogva, és tény, volt már olyan, hogy együtt gyűrtük-mulattuk végig ezeket a napokat. – A srácok üdvözletüket küldik. Egy italt? – billentem meg a kezemben tartott poharat, hogy töltsek-e neki is, tudom, hogy első körben a víz az életmentő ilyenkor, de nem tudom, mik a tervei, annyira nem beszéltük még meg konkrétan.
- Fantasztikus. Nem is tudom, fogjuk-e tudni überelni. Fel kell kötni a gatyát – pörgetem vissza, hogy milyen említésre méltó mozzanatot találhatnék, de a lista üres. – Az előadásomat túlélték. Már csak nekem kell a holnapit, és több dolgom nem lesz.
- Nálad? Oka is van ennek a papírhadseregnek, vagy csak kijöttem a gyakorlatból, és ez egy teljesen átlagos túrának számít. – Nem állom meg, hogy ne csipkelődjek egy kicsit, másrészről tényleg fogalmam sincs, hogy lehet ennyi mindent összeszedni néhány óra alatt, azt meg pláne nem, hogy tudta hazacipelni mindezt. De nála sosem lehet tudni, még azt is kinézem, hogy… Na jó, inkább nem nézek ki semmit, az a biztos.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
163

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Just a little trip ~ Lyn & Ben   Vas. Júl. 08, 2018 6:27 pm

Lyn & Ben

Just a little trip. Just you and me.
Már majdnem két hónap eltelt azóta, hogy felcsámborogtam Ben lakására félrészegen – nem is, határozottan részeg voltam…- és megtörtént a nagy veszekedés, ami így utólag visszatekintve határozottan megérte. Egyelőre még fogalmam sincs, merre felé tartunk, de azt hiszem, most kivételesen jó felé. Nem beszélünk róla és nyilvánosan nem is annyira mutatkoztunk senki előtt, mert… mert mi sem tudtuk, mit kellene mondanunk.
Ben kérése meglepett, hogy kísérjem el Washingtonba, de örömmel töltött el, mert ez azt jelentette, hogy abban az időben, mikor nincs a szervizkonferencián együtt lehetünk. És azért ez nagyon kecsegtető volt arra tekintettel, hogy úgy egyébként hetente ha két napot normálisan –értsd: nem kutyafuttában- tudunk találkozni, akkor már jók vagyunk. Szóval pár kör lefutása után, például, hogy hova rakom Rosiet erre a pár napra szívesen igent mondtam a felkérésre. Raven meg jó barátnő lévén szíves-örömest bevállalta, hogy vigyáz a gyerekemre.
Körülbelül tizenkét táskával indulok a parkoló felé, ahol hagytam az autót, félúton egyszer-egyszer elhagyva egyet-kettőt, amiért nagy mormogva visszafordulok. Azt hiszem, kicsit túlvásároltam magam. Fujtatva ülök be Ben Chevroletjének a vezetőülésére miután megszabadultam a mázsányi súlytól, de pár percnyi szusszanást meg kell engednem magamnak. Kiveszem a telefonom a kesztyűtartóból, mert itt maradt véletlen, és miután egyszer már feltörték a kocsimat amiatt, automatikusan oda teszem, hogy ne legyen szem előtt, de azzal együtt összefogok egy összehajtott papírt is. Lerakom az anyósülésre, majd miután ránéztem a hívásaimra, már indítom is az autót, hogy visszasiessek a hotelbe, mert már Ben valószínű, hogy visszaért. Egy percet sem akarok elvesztegetni a közös időnkből.
Negyed óra alatt ott is vagyok, leállok a mélygarázsba és már szállnék is ki, de aztán a papírra siklik a tekintetem, amit az előbb az ülésre tettem. Mi lehet? Mi lenne, egy papír… Biztos csak valami szervizlap vagy hasonló. Ha az, akkor nem baj, ha megnézem, nemde? Széthajtom és már a pecséten megakad a szemem, ami nem más, mint egy orvosi pecsét. Dr. Sylvia Juel. Vajon csinos? Ő Ben háziorvosa lehet? Hm.  De milyen papír ez? Pfú anyám, csupa latin szöveg. Végigfuttatom a szemem az íráson, amiből tényleg nem igazán értek egy kukkot sem, de megakad a szemem a szív szón, meg hatszáz latinon. Arrythmia. Az valami ritmus. Szívritmus? Így a kettőből összetéve, de aztán lehet, hogy csak valami hülyeség. De mi van, ha komoly? Az is lehet, hogy csak egy háziorvosi jelentés. Megkérdezem Bent. Nem kérdezem meg. Akkor az lesz, hogy minek turkálok… De úgysem hagy nyugodni. Na jó, majd meglátom. Belesüllyesztem a papírt a táskám mélyébe és újból a hatvan bevásárlótáskával indulok meg a felvonó felé. Egy, kettő, három… harminchat. Egy örökkévalóság feljutni ide, az életem is elunom. Ha Ben itt lenne, mondjuk simán elmúlatnánk az időt, ahhoz nem fér kétség.
- Ahh picsába – csúszik ki a számon ami mostanában már ritkábban fordul elő, miközben az ajtóval cseszekszem –csoda, hogy a fülemen nem lóg táska.- Mikor végre kinyílik, szó szerint majdnem beesek az ajtón és ahogy beléptem, a földre dobom az összes létező szatyrot és egy nagy sóhajjal az égnek emelem a tekintetem. Végre.
- Szia – mosolyodom el, mikor megpillantom Bent és rögtön odasétálok hozzá egy lágy üdvözlő csókért. – Ez a vásárlás kikészít. Már azt hittem, sosem lesz vége az utcának. Csak boltok, boltok mindenhol! – mondom kissé rájátszva, hogy mennyire nem élveztem, pedig de, csak cipekedni ne kellett volna.
- Milyen volt a konferencia? – kérdezem miközben kiveszem egy üveg vizet a minibár hűtőből, hogy felfrissítsem magam. Meg kellene kérdeznem, mi az a papír. Úgysem nyugszom addig. Hm.

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
87

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Just a little trip ~ Lyn & Ben   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Just a little trip ~ Lyn & Ben

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Valahol máshol :: A világban-
^
ˇ