Két hét telt el az esküvő és Hale-lel való furcsa találkozásom óta. Az utolsó négy meccsünket nyertük, úgyhogy eléggé feldobott hangulatban vagyok, ráadásul kaptam pár nap pihenőt. Mivel lassan jön a hétvége úgy gondoltam, hogy megejtek egy kis motorozást, és ha már vannak új ismerőseim, akkor miért ne. Először Freyjara gondoltam, hiszen vele már motoroztam és tetszett is neki, de valamiért elfogott a késztetés, hogy valahogy Hale-t is kiengeszteljem. Na meg lehet, hogy tisztázni kellene a menekülős kérdését is, és nem mellesleg nagyon jó csaj. Most nem volt kedvem a csapattársak némelyikével partizni, valami nyugisabbra vágytam. Éppen Frennie kávézójába tartottam, kiderítették nekem, hogy nála dolgozik Hale részmunkaidőben. Hiába, vannak olyan emberek, akik meg tudnak találni. Ha jól gondolom, annyira nem kell elrejtőznöm, viszont inkább autóval megyek, mint motorral, túlságosan féltem a kicsikét. A GPS pedig segítségemre van, New York elég veszett hely, ezzel az utcaszámozással, nem mintha máshol nem lenne ilyen. Meg is érkezem a helyre, ahol szerencsémre van parkolóhely is, úgyhogy a céges Dodgeot benavigálom a két fehér csík közé. Az autó motorja megszűnik, ahogy lekapcsolom egy gombnyomással a gyújtást. Kiszállok, bezárom az autót, hanyag mozdulattal csúsztatom a kulcsot a zsebembe és igyekszem nem feltűnően bejutni a kávézóba. Az álcámat egy napszemüveg segíti, így talán, ha van is itt Rangers szurkoló, nem biztos, hogy rám ismer azonnal. Azért egy hangtalan sóhajjal nyitok be és lassan körbepásztázom a terepet. Még nem volt olyan késő, hogy a törzsvendégeken kívül sokan legyenek, így nyugodtan keresem meg Hale-t a szememmel. Abban mondjuk reménykedem, hogy ma dolgozik, mert bár sok mindent ki lehet deríteni, erre nem kértem meg senkit, hogy ha már ott van kérdezzen utána a kisasszony beosztásának. De szerencsém volt, a pultban áll, igaz háttal nekem és a vendégeknek, valamit rendezget ott, amit nem látok. Egy halvány mosolyt azért megengedek magamnak, azonnal eszembe jut, hogy meg kellene valahogy viccelni, ha már nem lát. Csakhogy ennél tovább nem jutok, mivel idegen terepen mozgok és nem akarom semmivel sem igazán magamra vonni a figyelmet. Legfeljebb egy személyét, aki kerek popsijával felém mutogat - átvitt értelemben -, hogy ugyan szólítsam már meg. Odalépek a pulthoz, kikerülöm az asztalokat és az embereket feltűnésmentesen, már amennyire tudom és megszólítom, mikor felpattanok a székre. - Van itt egy erős fekete, és vagy egy csinos barna? - kérdezem mosolyogva, várva azt, hogy megforduljon. Egyébként biztos fura lesz, hogy nem öltöztem fel túlságosan és szándékosan, egy sötét ing, farmernadrág, farmerkabát a szettem, na meg a napszemüveg, ami egyre idétlenebb itt, ahol nem süt a nap. De nagyon várom, hogy megforduljon és elhívhassam. Rohadt kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán van-e értelme meghívni. Mi van, ha utál motorozni, ellenzi, fél tőle és egyébként a tengerparton fekvő típus, nem pedig a túrázó. Nem mintha nem lenne középút, de ahova vinni készülöm, ott nincs éppen öt csillagos szálloda. Elmondása szerint nem engedhetné meg magának, na meg én sem akarok ilyen helyre menni most. De mindegy is, lássuk, mire megyünk egymással.
Hosszú napom volt a kávézóban, és azt a pár törzsvendéget leszámítva szerencsére több új ember nem tér már be. Két hete már annak, hogy Declan-t faképnél hagytam, mert túlságosan féltem megvárni az őszinte válaszait, és nem bíztam magamban. Féltem, ha esetleg felkér egy keringőre, gondolkodás nélkül beleugrom valami olyanba, amit másnap, józanul megbánnék, ha vár az alkohol hatására nagyon is jó döntésnek bizonyult volna belevetni magam. Mondjuk az ölébe. Megrázom a fejemet, miközben elmosom az utolsó poharat is, amikor meghallom az ismerős hangot mögöttem. Egész testemben megmerevedem. Talán halucinálok? Ennyire valóságos lett volna a fantáziám. Ám amikor hátra pillantok a vállam felett, és szembenézek azzal az emberrel, akit bőszen próbáltam elkerülni, kissé szétnyílnak ajkaim, és nagyot nyelek. Basszus… - Declan? – csúszik ki számon a meglepett kérdés, pontosabban a neve. Körbenézek, hogy valaki felfigyelt-e a rá, de a sarokban ülő idős páron, és egy tinédzser lányon kívül, aki a laptopjába temetkezik, nem figyelek fel másra, sem arra, hogy bárki is felismerte volna. Leteszem a poharat, és megtörlöm a kezeimet. Megsem kérdezem, hogy komolyan kávét kér-e, látom a komoly tekintetét, így nekiállok elkészíteni a rendelését, miközben gyanakvó pillantásokat lövelek felé. Megköszörülöm a torkomat. - Sajnálom, hogy úgy leléptem – szólalok meg halkan. – Nagyon… a fejembe szállt az ital – vallom be. – És nem bírom annyira jól, mint te – rándul meg a szám széle, miközben hatalmas szemeket meresztek rá. – Szóval, csinos barnának tartasz? – vigyorodom el. Persze mondhatnám, hogy meglep, de láttam, hogy nézett rám. Na meg a majdnem csók is bizonyíték arra, hogy nem vagyok számára teljesen közömbös. - Visszatérve arra az estére – köszörülöm meg a torkom. – Mármint a két héttel ezelőttire. Talán rosszul fogalmaztam. Nem arra gondoltam, hogy utálnálak, vagy ilyesmi, inkább csak a cinikus, oda-vissza játékunkra – magyarázkodom. – Mindegy is. Hogy-hogy itt vagy? – kérdezem meg végül, mert túl kíváncsi vagyok. – Nincs más programod? Jesszus Hale, ennyi erővel fel is pattanhatnál a pultra, pillákat rebegtetve, hogy randira hívd. Egyébként érdekes belegondolni. Vajon milyen lehet vele egy randi? Édes, kedves, és meddig tart? Ameddig a bugyimba nem jut? Túl sok kérdés és izgatottság keveredik bennem, pedig semmi másra nem lenne szükségem csak arra, hogy végre ne gondolkodjak, és megragadjam a lehetőségeket, amelyeket az élet felkínál. Vagy Declan O’Brien.
Ne hidd el, amit hallasz, és csak a felét annak, amit látsz! - Edgar Allan Poe
★ foglalkozás ★ :
Barista, Dekoratőr
★ play by ★ :
Danielle Campbell
★ szükségem van rád ★ :
★ hozzászólások száma ★ :
114
★ :
Re: Coffee & trip
Szer. Jún. 21 2023, 12:01
- Hale & Declan -
Ahogy megyek a pult felé, egyre jobban fixírozom őt, kíváncsi vagyok, mi járhat a fejében. Kíváncsi vagyok, de valójában sokkal izgalmasabb nem tudni, hogy ki mire gondol. Egy ideig biztosan szórakoztató lenne mások gondolatait érzéseit tudni, de hosszú távon biztosan nem szórakoztató. Hol a meglepetés, a katarzis érzés, ha már eleve úgy mész oda, hogy minden tudás a birtokodban van, vagy ugyanúgy eleve már nem mész oda. De inkább csak nézem a szorgalmaskodó Hale hátsóját, arcomon halvány mosoly dereng fel, és tudom, hogy meg fog lepődni, amikor megszólítom. Ki ne lepődne meg, nem igaz? Most nem magam akarom magasztalni, de egy ilyen körülményben ha Wayne Gretzky megkopogtatná a hátamat, biztos lefagynék. Ahogy most Hale is meglepődik, amikor hozzászólok. A mosoly szélesedik, ahogy látom rajta, hogy nem érti a helyzetet, de inkább úgy mondanám az egészet, hogy aranyos. - Száz százalékosan azonosítottál - viccelődök vele, miközben felülök a legközelebbi bárszékre, de még nem ismétlem meg a rendelésem. Habár a csinos barna lehet, hogy nincs fent az étlapon. Ki tudja? - Ugyan - legyintek a mentegetőzésére, nem történt semmi. Bár tény, hogy nagyon kacér – talán ez lenne a legjobban jellemző szó rá –volt az utolsó mondatával, de sok ilyet kaptam már, és hirtelen nem is tudtam hova tenni. De majd most biztos lesz olyan is. Azért kedves tőle, hogy mentegetőzik… egészen addig, amíg rá nem fog a szavaimra. - Körbekérdezzek, hogy ki nem tart annak téged? - pillantok el oldalra, és bár jobb szerettem volna, ha nem említi meg ezt. Így most tudom, hogy tudja, hogy csinosnak tartom, akkor meg csak sejthetném. Azért annyira nem érdekel ez a dolog, hogy sokáig lamentáljak ezen, és közben a kávém is készül. azért én is tudok igenlő kitérő választ adni, nem igaz? Mondjuk, nem tudom, hogy miért nem mondtam egy egyszerű igent, de így talán viccesebb és meglepőbb lesz majd a másik kérdésem. - Jó, hát én sem voltam a legnagyobb úriember a földön. A barátnőd el is ment, majd mondd meg neki, hogy ne haragudjon, és ha tehetek érte valamit, szívesen - emelem fel a kezeimet széttárva, tényleg kicsit sajnálom az esetet. Csak hát, ha elvisz az adrenalin, tud az ember hülyeségeket csinálni. - Egy kávéért mindenképpen - próbálom még húzni egy kicsit az időt, de biztos vagyok benne, hogy nem kéne túlfeszíteni a húrt. Amint megkapom majd, belekortyolok, már alig várom az ízét a számban. Mármint a kávéét! - Meg miattad is, lenne egy ajánlatom… vagy nevezzük inkább egy felajánlásnak - nézek rá, kíváncsi vagyok, hogy mennyire érdekli egy ilyen dolog. - Szóval lenne-e kedved egy motorostúrához a közeli Wilsonville-be. Már, ha szeretsz kempingezni is - vigyorgok rá, nagyon kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán mennyire érdekli és mondjuk nem azt mondja, hogy menjünk valami buliba inkább. Az is lehet, hogy nem ér rá, ebbe persze nem gondoltam bele. De ha mindenbe belegondolnék, sosem lenne semmiből semmi, mert túlgondolnám. Pedig elég egyszerű terveim vannak ezzel kapcsolatban.
Meglep, hogy bocsánatotkér, holott valóban én kezdtem el múltkor az élcelődést. Az is szintén meglep, hogy minél inkább meglátom a kedves oldalát, annál inkább kristálytisztává válik számomra, hogy megtudnám őt kedvelni. Ajajj, talán bajban vagyok? Fáradt sóhajt hallatok, és megmozgatom a nyakamat. Jól jönne már végre egy masszázs, szóval az öcsémmel ismét ördög alkut kell kötnöm, hogy mit kér egy nyak ropogtatásért cserébe. Ilyenkor mindig veszélyes átadnom neki az irányítást, mert még a végén kitöri… - Szerintem elég jól ment végül az este – mosolyodom el. – Hé, elvégre épségben itt vagyunk mind ketten – nevetek fel. - Egyébként a barátom nem bánta, hogy el kellett mennie. Ha jól tudom, egy a szavaival élve, eléggé vadmacska lánnyal hozta össze a sors. Az egyértelmű válasz hallatán, hogy miért is tévedt ide, felhorkanok. Ez természetes, te észlény – dorgálom meg magam. Na meg őt is, mert nagy móka mesternek képzeli magát. Persze a mosoly még mindig az arcomon játszik, szóval talán betalált. - Igen, nyilván a környék legjobb kávézójába jöttél, a sok másik helyett – jegyzem meg szarkasztikusan, mert a hozzá hasonlók vagy egy méregdrága kézműves kávézóba járnak, vagy a Starbucks-ba. Az utóbbi úgy gondolom, túl van értékelve, az elmúlt években felnyújtott gej szarságai miatt. De komolyan, az emberek tényleg megisszák azt a sok szart? Elveszik benne a kávé íze, akkor meg minek ez a nagy felhajtás? Kissé elvisznek a gondolataim, és kétségem sincs afelől, hogy egy merengő idiótának nézhetek most ki, de amikor ismét Declan-ra nézek, látom, jól szórakozik rajtam. Aztán amikor eljutnak a tudatomig a szavai, megilletődöm. - Micsoda? – pislantok nagyot. – Mit mondtál? Pontosan hallottam mit mondott, csak nem jutott még el hozzám teljesen. Motorozás… Kemping… Vele? Egésznap itt roboltam, fáradt vagyok, alvásra vágyom, de… mikor is voltam utoljára spontán? Nem most döntöttem el, hogy feszegetem a határaimat? Declan erre pedig jó lehetőség, mert ha valakitől tanulhatnék, az ő. A motoroktól rettegek, de hát csak nem hajt túl gyorsan. Egy lecsukás a karrierjét is veszélyeztetni. Igaz? Kissé még győzködöm magam, miközben az ajkamba harapva, oldalra billentett fejjel őt tanulmányozva gondolkodom. Gyerünk Hale! Ne légy nyuszi! Ismét egy sóhaj tőlem, és zavartan hátra simítom a hajamat. Végül egy önkéntelen mosoly terül szét az arcomon. Híres, tehát emberraboló sem lehet. Igaz? - Jól van – bólintok. – Hazatudnál vinni a cuccaimért? – kérdezem kissé félénken. – És talán egy tusolás is jól esne előtte. Akkor… azt hiszem, spontán randim lesz Declan O’Brien-nel…
Ne hidd el, amit hallasz, és csak a felét annak, amit látsz! - Edgar Allan Poe
★ foglalkozás ★ :
Barista, Dekoratőr
★ play by ★ :
Danielle Campbell
★ szükségem van rád ★ :
★ hozzászólások száma ★ :
114
★ :
Re: Coffee & trip
Csüt. Jún. 22 2023, 14:48
- Hale & Declan -
- Fáradt vagy? - nézek rá, ahogy sóhajtozik, és a nyakát mozgatja, tipikusan úgy, ahogy egy fáradt ember szokta. Igen, ez egy hülye kérdés és számíthatok a megfelelő válaszra is, nem is tudom, hogy, miért akarok ennyire figyelmes lenni. Talán már én is túlzásnak érzem a múltkorit? Na, de miért? Nem is én kezdtem. Mindegy, legyünk túl rajta és jöjjön el velem. De azért csak elnézést kérek, főleg a barátnőjétől, aki csak a rosszabbik arcomat láthatta aznap, mert idejekorán lelépett. - Ó, a lányokat szereti? Akkor végképp megértem az ellenséges hangvételét – ismerem fel a helyzetet, azaz a barátnő biztos, hogy legalább leszbikus. Bár inkább az, mint biszexuális, mert hát túlságosan is kifejezte nemtetszését irányomban. Vagy csak túl magabiztos, habár Hale-t sem kell emiatt igazán félteni. - Hát, ha itt van a legjobb kiszolgálás, akkor igen. Lepj meg - vigyorgok rá, egy kávézó nem csak a benne lévő kávéról lehet jobb. vagy rosszabb, az összkép sokkal többet számít. Egy kedves hang, egy szexi barista mindjárt vonzóbbá teheti a betérőnek a helyet. Márpedig itt pontosan ez a helyzet. Igaz, a kávéjukat még nem kóstoltam, de bízom a legjobbakban. De, hogy mindkettőnk zavara jobban elmúljon, még zavarba ejtőbb kérdéssel hozakodom elő. Ahogy illik, teljesen meglepődik rajta, ezért sem lehet hibáztatni. Idejön egy híres jégkorongozó és elhív pár napra kempingezni. Nem átlátszó, mi? Pedig tényleg csak… hát meg akarom ismerni, aztán majd kiderül, hogy lesznek-e még közös túráink, vagy esetleg csak azok lesznek, vagy még több. Persze álszent lennék, ha azt mondanám, hogy csak erről van szó, igenis vonzó egy nő Hale, akkor meg már miért ne próbálkozzak? - Hát, csak egy ötlet volt igazából. Nálam elég hirtelen jönnek az ilyesmik, nem gondoltam teljesen át, de igyekszem jó házigazda lenni és nem visszaélni a helyzettel. Ezzel most biztos megnyugtattalak – horkantok fel, mert látom, hogy a csaj teljesen elvarázsol és hülyeségeket beszélek, mint egy tini. Nem mintha annyival öregebb lennék – szerencsére Freyja nincs itt, hogy ezt szóvá is tegye -, így akár még bele is férhet a jellemembe. Próbálok nem tolakodó sztár lenni, hanem valami úriemberféle, hát úgy, ahogy sikerül… Látom, hogy tétovázik, érthető. - Á, szuper és persze, hazaviszlek. De elég ám holnap is indulni, már, ha nem dolgozol, azt nem tudom. Ebből is látszik, hogy csak egy hirtelen ötlet volt - tárom szét a karom. - De amíg csinálsz nekem egy kávét, kitalálhatod, hogy miért jönnél, vagy nem jönnél. Két cukorral szeretem – nevetgélek és várom, hogy odaadja a feketémet. Persze ettől még tényleg hazaviszem, ha akarja, az az ajánlat mindenképpen áll. Na nézzük Hale, pofára ejtesz-e, vagy sem?
Azt hiszem, van egy pillanat. Van egy pillanat, amikor egymásra nézünk, és nem beszélünk. Van egy pillanat, amikor felötlik bennem a gondolat, hogy talán… tetszem neki. Mármint úgy tényleg tetszem, nem amolyan „bejössz, és elvinnélek egy kör dugásra”, hanem „kezdelek megkedvelni, és megismernélek” módon. - Igen, eléggé fáradt vagyok – nevetek fel halkan, miközben befejezem a fekete kávéját. – Biztosan nem kérsz bele tejszínt, vagy valamit? – ráncolom az orrom, de arckifejezését látván, megrázom a fejem. – Felejtsd el! Odacsúsztatom neki, majd a pultra támaszkodva figyelem, ahogy ujjai ráfonódnak a csészére. Szép keze van, a kellő bőrkeményedéssel, amit a sportnak köszönhet. Aztán tekintetem feljebb halad az izmos karján, amelyen kidudorodnak az erek. Jesszus, miért ennyire szexis, ha egy pasinak ilyen eres a karja? Megköszörülöm a torkom. - Tudod, eldöntöttem, hogy spontán leszek. És mivel feldobtad ezt az ötletet, úgy gondolom, nem húznám, mert a végén még lebeszélném magam róla – vigyorodom el zavartan. Mert valójában tényleg ettől tartok. Holnapra lebeszélném magam erről, róla, és valahogy bennem egy nyughatatlan vágy, ezt nem akarja hagyni. Arra bíztat, hogy legyek tökös. Vagyis puncis. Mert hát lány vagyok, nem? Ilyenkor ezt mondjuk. – Hacsak… nem gondoltad meg magad – vetem fel félénken. Mi van, ha csak tesztelt, mennyire vagyok spontán? És valójában nem is gondolta komolyan. Az a gond, hogy bizalmatlan vagyok az emberekkel, legfőképpen a férfiakkal apám miatt. Na meg a Lio előtti seggfej exem sem segített ezen a helyzeten. - Csak mert én beleugrok, Declan – jelentem ki sokkal határozottabban. – Most már nem szívhatod vissza, mert igent mondtam – kacsintok rá. – Szóval, ha nem gond, hogy hazaugrok felfrissíteni magam, akkor tőlem akár már ma este útnak indulhatunk. Igaziból jobb ötlet ma menni. Hétfőn kora reggel óráim vannak, így vasárnap estére vissza kéne érnem. Jobbnak látom, hogy magamnak is készítsek egy kávét, mert úgy néz ki a zavar a fejemben, csak komplikálódik, ha Declan közelében vagyok. Felöntöm egy félbögre tejjel, amelynek a tetejét felhabosítom. Declan, mintha unodordva nézné a mozdulataimat. - Ne nézz így rám, én így szeretem – vonom meg a vállam, de amikor a tekintetünk találkozik, abban egy cseppnyi undor nincs. Sőt, úgy látszik a józanságomat elsöpörhetem a fenébe ki az ablakon, mert az ajkaimon kicsusszanó szavakat már nem vonhatom vissza. – Szép… szép a szemed. – Aztán, mint egy pirondkodó kislány, hátat fordítok ajkamba harapva, hogy befejezzem a késő esti italomat.
Ne hidd el, amit hallasz, és csak a felét annak, amit látsz! - Edgar Allan Poe
★ foglalkozás ★ :
Barista, Dekoratőr
★ play by ★ :
Danielle Campbell
★ szükségem van rád ★ :
★ hozzászólások száma ★ :
114
★ :
Re: Coffee & trip
Szer. Jún. 28 2023, 09:40
- Hale & Declan -
Végül megkapom a kávémat is, de jó felszolgáló lévén rákérdez még Hale, hogy kérek-e bele valamit. - Nem, jó lesz így - mosolygom rá és elveszem a feketét. Azonnal belekortyolok, de szép lassan, hogy kiélvezhessem, ahogy a forró ital végigfolyik a nyelvem hegyétől a torkomig. - Hmm, lehet, hogy máskor is jövök - dicsérem meg őt az első kortyok után. Tényleg jó kávéjuk van, de az is lehet, hogy csak barista miatt érzem így. mondjuk ez igazából mindegy is, ha a végeredmény ilyen jó. Figyelem, ahogy végigmér, de nem szólok semmit, biztos vagyok abban, hogy kérdezni is akar majd valamit, de megelőzöm az őrültnek tűnő ötlettel. Én szeretek kockáztatni, nem véletlenül vagyok sikeres, de ezt nem egoista felhanggal mondom. Aki mer, az nyer, szerintem nem elcsépelt annyira, mint ahányszor ez nekem bejött már. Ráadásul most csak egy kis engesztelés van a dolog hátterében, semmi komoly, hogy életek múlnának rajta. - Nem, nem gondoltam meg magam. Az ajánlat áll - jegyzem meg és felkortyolom a kávémat. Nem gondoltam én ebbe bele túl komolyan, de minek is? Eltöltünk egy jó kis hétvégét, kirándulgatunk, ilyesmi. Persze majd figyelni kell arra is, hogy ne nagyon ismerjenek fel, igyekszem teljesen hétköznapi cuccokba menni. Mondjuk azt hittem, hogy csak holnap indulunk, de én nem fogom lebeszélni Hale-t arról, hogy ma legyen az indulás napja. Ha már spontán, akkor legyen az! - Jó-jó, nem szívom vissza - mosolygok bele a kacsintásába. Nagyon határozott lett, úgy tűnik, hogy elhatározta magát. Ezt már szeretem! Közben csinál magának egy kávét, és nagyon úgy tűnik, hogy ez kiül az arcomra. Mármint a cappucino-szerű valami, ami lesz belőle. Hát én nem innám meg, de nem vagyunk egyformák. Szerencsére. Hülyén néznék ki két olyan cickóval, ahaha. - A szemem? - kérdezek vissza bárgyún. Hát ilyet sem mondott még senki nekem, de, hogy a zavartságom leplezem, visszaütöm a pakkot. - Neked meg a hátsód - kuncogom el magam a végére, de amúgy tényleg jól néz ki az egész nő. Csodálom is, hogy hagyja, hogy flörtöljek vele, azt hittem van már új pasija Lio után. Persze ettől még lehet, csak úgy megemlítette, hogy szép a szemem. Hmm. - És mikor végzel? Mert megvárlak szívesen, aztán, hazaviszlek. Még az én cuccaimért és a motorért is be kell ugrani - jegyzem meg, lehet, hogy már most ráér, vagy tudják helyettesíteni őt. Nem bánnám tulajdonképpen, akár így pár óra múlva már úton lehetnénk. Csak szállás után is kéne néznem, de majd megoldjuk.
Úgy dobom le magamról a kötényt, mintha egy bilincs lenne, amibe még nap elején verték bele a kezeimet. Széles mosolyra húzom ajkaimat, miközben hallgatom a válaszait, és a mellkasomban egy kis melegség örvénylik, amikor megdicséri a kávémat. Elvégre elég régóta robotolok itt ahhoz, hogy kielégítsem a vevők igényeit, és bár mindig jól esnek a pozitív visszajelzések, egyenes tőle jövő szavak, nagyobb célt érnek el nálam. Belül vigyorgok, mint egy kislány, de próbálom leplezni. Felhajtom a maradék kávémat. - Mára végeztem. Az utolsó vendégek már Frannie-é – válaszolok. – Mindjárt jövök, a táskám hátul van. Mutatom vállam felett magam mögé, majd megfordulok. Visszapillantok rá. - Szóval tetszik a fenekem? Csak mert szívesen riszálom egy kicsit, hogy jó estéd legyen – horkanok fel, majd fejemet rázva elindulok a raktárba. Persze azt nem látja, hogy remegve fújom ki a levegőt, miközben vállamra vetem a táskámat. Magabiztosan beszélek olykor a közelében, másik pillanatban pedig baromira zavarban érzem magam. Fogalmam sincs, mi ez az egész. Nyugalmat erőltetve magamra visszalibbenek a pulthoz, amit megkerülök. Declan még mindig ugyanúgy ül ott, mintha azóta sem mozdult volna, vagy valamin gondolkodna. Fogalmam sincs, mert még sosem tudtam senkit annyira nehezen megfejteni, mint őt, pedig aztán az öcsém sem piskóta. Megköszörülöm a torkomat. Mehetünk. Még mielőtt a tárcájához nyúlna, felemelem a kezem. - A vendégem voltál. De tényleg– szólalok meg halkan. – Menjünk – mosolyodom el, mert elindulok az üvegajtó felé, és határozottan kilököm. Declan mögöttem van, én pedig követem őt a kocsijáig. Próbálom félresöpörni fejemben a gondolatokat, miszerint nagyon, de nagyon közel leszek hozzá a kocsiban, és igazam is van. Amint beszorulunk a járgányba, illata úgy kúszik az orrom alá, mint egy kis pofátlan füstfelhő, én pedig úgy szívom magamba, mint drogos a szert… Megrázom a fejem, mert ha most orromat a nyakához dugnám, és jól megszaglásznám, tiszta kettyósnak gondolna. Végül a lakásomig vezető rövid útat nagynehezen kibírom, és úgy pattanok ki az anyósülésről, mintha kergetnének. Nem akarom, hogy félreértse, de hát a saját józanságom a tét, nem hagyhatom elveszni magam. Talán mégsem volt jó ötlet ez az egész túra? Figyelem, ahogy Declan fölémmagasodik, tekintete pedig mintha azt üzenné: Na mi van? Berezeltél, kislány? Erre csak annyit válaszolok gondolatban: Csak szeretnéd! Végül ellépek mellőle, egyenesen ki a ködből, és beütöm a kódot. Az út felfelé csendben telik, még a liftben is. Aztán az ajtónál, mintha minden nyugalmam elpárologna, remegő ujjakkal kotrom elő a kulcsaimat, és párszor leejtem, mire végre sikerül a nyílásba helyeznem, hogy kinyissam az ajtót. - Fenébe! – sziszegem. – Bocsánat – motyogom zavartan. A lakás kicsi, nagyon kicsi… Kissé talán még szégyellem is, bár otthonos, és mindent megtettem annak érdekében, hogy melegség fogadjon minden este, mikor hazaérek. Bezárom magunk után az ajtót, és figyelem, ahogy Declan, a hatalmas testével körbejár. Nos, nyilván nem ehhez van szokva. Megköszörülöm a torkom, ma már kitudja hányadjára. Talán beteg vagyok? - Én… letusolok – mutatok a fürdő felé. – Te addig nyugodtan helyezd magad kényelembe. Hajam altakarja arcomat, ahogy lehajtott fejjel berohanok a szobába, hogy előkészítsek egy sportnadrágot és egy rövidebb, kapucnis pulóvert. Ahogy kirántom a fiokót, kiömlik belőle egy csomó papír, füzet és… koton. Felkapom a fejem, mert abban reménykedem, hogy Declan nem látott ebből semmit, de… rohadtul ott áll a kicseszett ajtóban, én pedig ajkamba harapva, tágra nyílt szemekkel meredek rá. - Ez nem az, aminek látszik – magyarázkodom. – Na jó, igen, de nem az enyém. Wendy, a legjobb barátom adta nekem, mert szerinte… mindegy – rázom meg a fejem. – Akcióra akart bírni – mormolom, miközben felnyalábolok minden szart, és beletömöm vissza a fiókba. Felkapom a ruhámat, és elaraszolva Declan mellett, szinte rohanok a fürdőbe, ahol jól magamra zárom az ajtót. A fafeüleletnek döntöm a homlokom, majd párszor bele verem a fejemet. Kész, vége, lebuktam. Rájött, hogy tetszik nekem, és már nem tartom ellenségesnek sem. A kérdés csak az, hogy így is érdekes lehetek-e a számára, vagy csak szimplán a szócsaták élvezete miatt hajtott felém annyira. Már ha egyáltalán ez így volt…
Ne hidd el, amit hallasz, és csak a felét annak, amit látsz! - Edgar Allan Poe
★ foglalkozás ★ :
Barista, Dekoratőr
★ play by ★ :
Danielle Campbell
★ szükségem van rád ★ :
★ hozzászólások száma ★ :
114
★ :
Re: Coffee & trip
Kedd Júl. 11 2023, 14:22
- Hale & Declan -
Tényleg jó a kávé és bírom a merész humorát is Halenek. Olyan gyorsan dobja le a kötényét, hogy meglepődni sincs időm. Kirajzolódik szexi alakja, én pedig kényelmesen legeltetem rajta a szemeimet, miközben élvezettel kortyolom a kávét. Furcsa, mert valóban nem egy barista hely, de én nem vagyok oda azért, hogy a cibetmacska ürülékéből kiszedett kávészemeket pörköljék nekem drágán. Egyszer már megkóstoltam, semmi extra. Legalábbis én nem haltam el tőle, mint ott néhányan. Ez a placebo hatás, hogy olyanra is azt mondja, hogy fenomenális, ami nem is, csak az ára készteti erre. - Riszáld csak, tényleg formás - folytatom a vigyorgást, és ha már ilyen kihívóan játszik, akkor ráfókuszálok a fenekére és tényleg azt stírölöm. Ha játék, akkor játsszunk nyíltan, nem? Nem telik bele sok idő és máris indulásra készen vagyunk. Én mondjuk eddig is, de láthatóan Hale is, sőt nem engedi, hogy kifizessem a kávét. Ez jóféle gesztus, még ha nem is szorulok rá, de tudom, hogy ilyenkor pofátlanság lenne visszautasítani az ajánlatot. Vagy nem? Ki tudja, hogy ilyenkor nem-e azt várják, hogy „légy férfi és fizess”, de bízom abban, hogy Hale egyenes ember és nem próbál meg a hátsó utakon járni. Ha meg igen, akkor emberére akadt, az biztos, hogy én nem fogok másképpen viselkedni, mint ahogy szoktam általában. Előreengedem, már messziről nyitom a kocsit, hogy tudja melyik az enyém, és kinyitom neki az ajtót. Tiszta úriembernek érzem magam, pedig semmi esetre sem vagyok az szerintem. De azért örülök, hogy örül, hogy eljöhet velem, valamiért én is ezt érzem, bármilyen hülye ötlet is volt ez, utólag belegondolva. - Mi a cím? - kérdezem tőle, majd, amint megkapom a választ, beütöm a GPS-be és már indulunk is. Nem lakik túl messze, és elég csendben telik ez a rövid utazás is. Remélem ennél többet fogunk beszélgetni, mert így még cikibe is átfordulhat a kalandunk. Azért majd megpróbálok normális lenni. Felmegyünk a lifttel, majd már nagyon várom, hogy láthassam, hogy hol él. vajon mennyire csajos? Vagy elmondása szerint, ő nincs jó anyagi helyzetben, talán túlságosan szégyelli majd? Nem hinném, mert akkor megvárhattam volna lent is, ő meg beinvitált. Érdekes helyzet ez. Meg ideges, ahogy elnézem. Harmadjára, már én veszem fel a kulcsát és mosolyogva nyomom a kezébe. - Ennyire izgulsz az utazás miatt? - nyilvánvaló, hogy inkább zavarban van, de vicces látni, hogy ennyire feszült. Gondolom nem tart rablónak, vagy ilyesminek, szóval hagyom, hogy bemutassa a lakást. Körbejárok, aztán ott hagy, mert koszosnak érzi magát. Pedig szerintem nem volt az, de hát a nők máshogy gondolnak erre. - Oksa, nem kell sietni ám – nyugtatom meg, majd leülök a kanapéra. Nem sikerül igazán a nyugtatás, mert majdnem kiborítja az egész fiókját, néhány óvszerrel egyetemben. Na, legalább tudjuk, hogy nem prűd és fel van készülve mindenre, helyes. Elnevetem magam a magyarázkodására, nagyon aranyos ez a Hale! - Ahaha, szóval téged rá kell bírni ilyen dolgokra? Félénk vagy netán? – kérdezem utána, mert közben berongyol a fürdőbe. Közben nézelődöm a vigyor lassan törik le rólam, egész kis otthonos ez a lakás egyébként, nincs benne semmi szégyellnivaló. Mi sem voltunk eleresztve anno, szóval láttam én már ilyet. De tényleg, csak várom, hogy kijöjjön és indulhassunk végre. Végül csak kijön frissen és üdén. - Mehetünk? El kell menni a motorért, de nincs túl messze, talán egy óra… végül is ez New York - mosolygok rá, hiszen tényleg nincs messze, de a forgalom mondjuk úgy, hogy nem kedvező. Megvárom, míg elpakol és elkészül, majd újra a kocsiban landolunk. El is indulok az apartman felé, és bekapcsolom a rádiót. - Milyen zenét szeretsz? Nyomd csak be, lássuk miféle nő vagy te, Hale - itt elsősorban arra gondoltam, hogy milyen a zenei ízlése, de szándékos volt a többértelmű fogalmazás. Valóban egy óra telik el, mire odaérünk és már messziről nyitom a garázst. Felette a ház nagynak tűnik, de amúgy nem annyira hatalmas. A garázsban most csak a motorom áll, de hamarosan megérkezünk mellé. - Na, megjöttünk. Hogy tetszik a garázs? - felnevetek és kiszállok. A motor mellé már oda van készítve a cuccom, csak fel kell tennem rá.
Declan szemmel láthatóan nagyon is jól szórakozik rajtam. Felcsengenek elmémben a szavai miszerint formás a fenekem, és elmosolyodom. A kedvenc leggingsemet választottam, ami úgy kiemeli, mint egy barackot. Amellett, hogy kényelmes, még húzhatom is vele kicsit az agyát. A pulcsi finom anyaga úgy simul a bőrömre, mintha simogatnák így a fürdés után. Ezek az apró örömök azok, amik teljes nyugalomba ringatnak. Nem kell túl sok a boldogságomhoz, az már egyszer biztos. Miután a szerencsétlenkedésemet sikeresen magunk mögött hagyjuk, és már ismét a kocsiban ülünk, a csend már korántsem olyan kellemetlen. Amikor megkérdezni, milyen zenét szeretek, ördögi mosolyra húzom az ajkaimat, és előhúzom telefonomat a táskámból. Hozzácsatlakoztatok a lejátszóhoz, és végigpörgetem a Spotify listámat. Mindeevő vagyok, amennyire csak lehet, mégis a kedvenc mappámat választom, mert tudom, ezzel általában a cuki, Bambi külsőmmel mindig meglepem az embereket. Hirtelen a csendbe vág a Sex Pistols dala, mint egy villám, és amikor meglátom Declan döbbent tekintetét, hangosan felnevetek. Fejemet csóválom szórakozottan. A srácok éppen a királynőről zenélnek, miközben lábamat a ritmusra mozgatom. Feltételezem arra számított, hogy egy újabb Taylor Swift rajongót fogott ki. Ami egyébként nem áll távol a valóságtól. Tényleg csípem a csajt. Amikor lelassítunk egy hatalmas ház előtt, majd lassan bejárunk a szintén hatalmas garázsba, kissé elképedek. Declan tud élni, bár, ha nekem is ennyi fizetésem lenne, biztosan nem apróznám el. Na jó, félretenném, okosan bánnék a pénzzel, hisz ezt tanultam, de biztosan vennék magamnak a külvárosban egy pofás kis faházat. Miután kiszállunk és Declan bevezet az épületbe, ami először elém tárul, az egy hatalmas nappali, amelyből egy csodás konyha nyílik. Nagyot nyelek, mert igen, eltudnám képzelni magam egy ilyen helyen. - Nyugodtan öltözz át, vagy amit akarsz, én addig itt megvárlak – mutatok a bőrkanapé irányába. – Nem szimatolok, becsszó – teszem szívemre a kezemet, amellyel kiérdemlek egy mosolyt. Ekkor eldöntöm, hogy többször is szívesen varázsolnék mosolyt az arcára. Aztán az is eszembejut, hogy ehhez nem is kell megeröltetnem magam, mert öntudatomon kívül és röhejes tudok lenni, amin az emberek előszeretettel nevetnek. Amikor továbbáll pimaszul feltérképezem az izmos testét, és a farmerba bújtatott kerek feneként. Ajkamba harapva pásztázom vastag combjait, és pont ezt a pillanatot választja arra, hogy lebuktasson. Hátra tett kézzel emelem fel hirtelen a fejem, és ártatlan mosoly álarcát húzom fel magamra. Aha, tessék, tényleg nem kell erlőködnöm azon, hogy jól szórakozzon rajtam… Amikor magamra maradok, nem tartom magam az ígéretemhez. Körbesétálom a hatalmas teret, és végigtanulmányozom az összes fotót, amely a kandallóra van kiállítva. Látok családi fotót, gyerekkori képeket és emlékeket a főiskolai éveiről, na meg a draftolásról. Egek, mennyivel bensőségesebbnek érzem mind ezt. Talán túl elhamarkodott voltam, fogalmam sincs. Hallom a zuhany csobogó hangját, és ha tökös csaj lennék, lehet én is beugranék mellé. Komolyan elgondolkodom azon, hogy Declan talán jó alapanyag lehet arra, hogy kissé lazítsak, de gőzben túl érzelmes lány vagyok én a kötetlen kapcsolatokhoz, így el is hessegetem ezt az ötletet. Olyannyira belemerülök a fényképek világába, hogy fel sem eszmélek rá, hogy már nem vagyok egyedül. Nagyon nem, ugyanis Declan testét megérzem szorosan az enyém mögött, én pedig megdermedem, miközben a friss, férfias illat az orromba kúszik. Kiszárad a szám, megannyi gondolat cikázik át a fejemben, de nem fordulok meg. Érzem, ahogy a pír elönti az arcomat, majd megköszörülöm a torkomat, és ráveszem magam arra, hogy hátrapillantsak a vállam felett. Azt hiszem, ezt nem gondoltam át… - Te most pucér vagy??? – robban ki belőlem, mert csak a meztelen mellkasát veszem észre.
Kezdőlap
● 
