“Save me from the monster in my head. Please save me, save me ‘fore we end up dead, all you. Gotta do is recognize and maybe. Grab me from the water where I’m drowning. Save me from the monster in my head”
Végül nem pötyög be semmit a telefonba, hiszen nem kap konkrét instrukciókat azt illetően, hová menne szívesen a másik, Marco pedig egyre jobban élvezi a tényt, hogy rábíznak dolgokat szinte kérdések nélkül. Úgyhogy ő úgy dönt, kicsit messzebb viszi a másikat, mint mondjuk számítana rá, és Long Island felé kanyarodik, hogy az óceán illatával találkozva akarja megosztani a másik vele a gondolatait, meg a kapcsolatát. Nem akar a burzsuj közeggel és az ottani miliővel felvágni, sőt, olyan helyet keresgél a fejében, ahol egyáltalán nem ismerik. Ez most nem egy eltervezett helyzet, amibe mindenkit beavatott, úgyhogy hiába az összetört szívének a helye, oda kell figyelnie a részletekre továbbra is, amennyire azt a szétbaszott agya csak engedi. Csendes egy darabig, hiszen figyel, mert ő minden elhangzott információt másképpen, közelebbről tud kezelni. Majdnem elneveti magát azon, és hangosan, ahogy leírja az ő helyzetét a másik; hiszen ha behelyettesíti elméletben egy férfival a vele történteket, akkor pontosan ez történt Marcoval tegnap este. Annyira egy csónakban eveznek, hogy szíve szerint tényleg csak odaköpné az egész kurva szituációt a másiknak, csak azért, hogy érezze, mennyire ugyanazt szopják éppen, még sem teheti még, mert Dawn egyelőre nem sorstárs, hanem eszköz. Lehet, hogy ez változni fog a jövőben, az is lehet, hogy Marco majd ezt szeretné elérni idővel, de nem tartanak ott, ő pedig sokkal taktikusabb annál, minthogy leleplezze magát egyelőre. A logikus része az agyának akkor is mindig erősebb marad, ha szívnia kell a fogát annak kapcsán, ami őt éri éppen. - Na várj csak egy kicsit. - Kezd bele a színjátékba, és el is emeli az egyik kezét a kormányról, hogy azt felemelve kérjen egy kis időt felfogni, ami a nőtől elhangzott. - Szóval a férfi, akit szeretsz el van jegyezve? - Próbál éppen annyi döbbenetet mutatni, ami még nem ítélkező, hiszen a helyzet ellenére sem tenne ilyet Luca soha; ebben legalább hasonlítanak Marcoval, mert már látott annyi szart életében, hogy harmadiknak lenni egy kapcsolatban egyáltalán nem tudja meghatni. Mindenki úgy bonyolítja az életét, ahogy akarja, egymás lelki világával meg látta már, az emberek nem foglalkoznak, de ítélkezni mindenki kurva jól tud. Ha Marco valakit elhord minden szarnak, akkor az tett is érte. Ez nem az a szint nála. - És akkor most elutaztak? Pedig megígérte, hogy nem veszi el? - Természetes, hogy egy jó lelkű, megmentő típusú lovag fehér lovon, mint amilyen Luca is rengeteg kérdést tesz fel, és szeretné megérteni, honnan fúj a szél. Marco csak részleteket akar ezzel kiszedni a másikból. - Valószínűleg eléggé magam alatt lennék, ha valóban szeretem. - Mondja kicsit csendesebben, hiszen maga alatt van ő is, de a Luca szakított a barátnőjével témát még nem most akarja bedobni a közösbe. Biztosan lesz egy pillanat, amikor lehet majd őt sajnálni több szimpátiáért és információért, de egyelőre tudja, kin kell maradjon a hangsúly. - Nem akarod az elejéről elmesélni? Lehet jobban tudnék segíteni, ha érteném is. - Semmi feltűnő nem lehet abban, amit kér, révén a szituáció eléggé nyakatekert, és ezt a másiknak is tudnia kell. Luca lehet jószívű, de túlságosan egyszerű ahhoz, hogy megértse elejtett félmondatokból; Marconak pedig akkor a legjobb, ha minél több részlet kerül a birtokába.
Mint valami tornádó, úgy söpörök végig a szobámon, hogy a megfelelő ruhát tudjam ki választani, mert akármennyire is ramatyul vagyok, azért annyira nem akarom elhagyni magam, hogy akármilyen göncben jelenjek meg Luca előtt. Egy fél óra nem nagyon szokott elég lenni ahhoz, hogy elkészüljek bárhová is akarok menni, épp ezért megpróbálok minél gyorsabb lenni, hogy ha valóban ide ér annyi idő alatt, akkor ne várattassam meg. Az anyám régen mindig azt mondta, hogy egy nőnek minél rosszabbul állnak a dolgai, annál jobban kell kinézzen. És én épp ehhez akarom tartani magam, mert amúgy igaza volt. Bár azt még mindig nem tudom, hogy mi is a célom ezzel, mert Adriano valószínűleg túl elfoglalt jelenleg, hogy az érdekelje, hogy kivel találkozok, de talán az én lelkemnek megnyugvást jelent majd a Luca jelenléte, akit igazán nem szeretnék valami gyerekes bosszú miatt használni, Adriano ellen, de most úgy vagyok vele, hogy legyen, aminek lennie kell. Még abban sem igazán vagyok biztos, hogy Ő a megfelelő ember-e ahhoz, hogy eslírjam a bánatomat, ami amúgy van elég, de mivel olyan készségesen siet még mindig a segítségemre, úgy hiszem, hogy komolyan érdeklem. Vagy csak az a fajta ember, aki nem szeret visszautasítani egy bajban levő lányt. Mert nekem nagyon olyannak tűnik, mint aki önzetlenül segít azon, akinek arra van szüksége. Nekem pedig most pontosan rá van szükségem. Még mindig nem tudom, hogy miért, de ezt érzem. A kezembe kapom a telefonom, ami ebben a pillanatban pittyen egyet, és amint meglátom a kijelzőn a Luca nevét meg az üzenetét, hirtelen valami gombócot érzek a torkomban. Mintha izgulnék amiatt, hogy megérkezett. Az ablakhoz lépek, óvatosan húzom el a függönyt, hogy valóban meggyőződjek arról, hogy itt van-e, majd amint megpillantom, hamar el is lépek onnan, hogy a tükörbe lépve, még egy kicsit igazíthassak a hajamon. Széles mosolyt erőltetek magamra, mert nem akarok úgy beülni mellé majd a kocsiba, hogy azt gondolja rólam, hogy depresszióba estem. Még nem tartok ott, de azt hiszem, hogy nem kell sok hozzá. Amint elég megfelelőnek találom a kinézetem, átviharzok a házon és kilépve az ajtón, bezárom azt, majd szinte szaladva megyek le a lépcsőn, hogy az épületből kiérve be ülhessek a kocsiba, amit még mindig túl menőnek tartok ehhez a környékhez. Az arcomra adott puszi meglep, és próbálom leplezni a zavarom, mert sokkal jobban néz ki, mint amilyennek részegen láttam. Ez pedig lehetne akár jó is számomra, de most egyáltalán nem ilyen szándékkal akartam vele találkozni. Vagyis már igazából én sem tudom eldönteni. - Szia.- köszönök egy vékony mosoly kíséretében, mert azért nem felejtettem el azt sem, hogy jelenleg sokkal rosszabbul érzem magam annál, hogy az ellenkezőjét mutassam. Pedig nem szeretem ha valaki gyengének lát. Én pedig most nagyon az vagyok ehhez a helyzethez. Hozzá hasonlóan én is becsatolom a biztonsági övet, és a kérdésére megvonom a vállam. Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogy hová akarok menni és mit szeretnék csinálni. - Nem tudom, csak azt, hogy nem akarok egyedül lenni. - ismerem be végül, és remélem, hogy nem néz túl hülyének, de valóban semmi célom nincs, mert másfél órával ezelőtt még az sem volt a tervem része, hogy előrébb hozzuk a megbeszélt találkozónkat, aminek tudtam volna, hogy mi lesz a lényege. Most viszont ismét csak sodródok az árral, lesz ami lesz alapon. A kérdésére rá fordítom a tekintetem és örülnék ha csak annyi lenne a baj. Mert az olyasmit könnyen ki tudom magyarázni, ellentétben Adrianoval, aki biztosra veszem, hogy nem méltóztatna arra, hogy elmagyarázza a helyzetet, meg azt, amit éppen csinál. Mert amúgy az a legrosszabb az egészben, hogy fogalmam sincs arról, hogy az mi is amit művelnek azzal a másikkal éppen. - Nem, dehogyis. Nem tudta meg... vagy legalábbis nem említette. De rohattul nincs köze hozzá egyébként sem! - azt gondoltam, hogy lehetne, de ezekután biztosan, hogy nem lesz joga beleszólni az életembe. Még csak lelkiismeretfurdalást sem kell éreznem, mert ő sem érez amiatt, hogy kettesben van a menyasszonyával és lesz is még ki tudja mennyi ideig. - Mit tennél akkor, ha az a lány, akit szeretsz éppen a vőlegényével kirándulgatna, annak ellenére, hogy megígéri neked, hogy nem fog hozzá menni? - nem tudom, hogy ebből valamit megért-e egyáltalán, vagy azt fogja hinni, hogy elment teljesen az eszem, de tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy más mit tenne az én helyzetemben. Mert a leglogikusabb az az lenne, ha félre állnék, de a legkönnyebb megoldásnak mégsem ezt találom.
“Save me from the monster in my head. Please save me, save me ‘fore we end up dead, all you. Gotta do is recognize and maybe. Grab me from the water where I’m drowning. Save me from the monster in my head”
Alig tizenöt percen belül, az ígéretéhez híven már az egyik SUV kormánya mögé ül be az edzőterem parkolójában, és ahelyett, hogy átgondolná azt, amire készül, sőt, megpróbálna valamiféle nyugalmat erőltetni magára, csak elindul, hogy minél hamarabb odaérjen a nőhöz. Valószínűleg szép dolog volna tőle, ha ezt Dawn miatt tenné valójában, és az ő jóléte végett sietne ennyire, de most talán önzőbb, mint valaha, több dologból kifolyólag is. Egyrészről neki is szüksége van arra, hogy ne akarjon lépten-nyomon mindenkit kicsinálni a legapróbb dolgok miatt, mint például a hangos lélegzés, vagy a furcsa járás és társaik. Annyira jelentéktelennek tűnő részletek képesek tegnap óta szétbaszni a fejét, hogy ő maga sem hiszi el, éppen ezért ment az edzőterembe, hátha a feleslegesnek vélt energiáit le tudja vezetni, és némi nyugalomra talál. Ennek esélye amúgy a nullával volt egyenlő, de az volt fairplay a részéről, hogy megadta magának a lehetőséget, az pedig most kissé átalakult, és Dawn kezébe került. Másrészről ő még nem adott fel igazából semmit, tehát a tervet a nővel ugyanúgy viszi tovább, és az egyetlen megnyugvása az egészben az, hogy most biztosan annyit fog beszélni a kapcsolatukról, amennyit nem szégyell, úgyhogy bőven van lehetőse információt gyűjteni, még ebben az idegbaszó időszakban is. Arról nem is beszélve, hogy szinte csak előnnyel bír a másikkal szemben, hiszen tud mindenről; tudja, mikor indult a gépük, azt is tudja, mikor fognak pontosan visszajönni, illetve, hogy hol vannak jelenleg. Egyik sem segít abban, hogy nyugodtabb legyen mondjuk, mert a tudatlanság biztos áldás most Dawn esetében, és érzi is, hogy valószínűleg ez így van, csak nem szokta preferálni. Marco már megszokta, hogy mindig és mindenről tud, hiszen olyan szinten és olyan emberek között mozog, hogy állandóan pofázik valaki és valamit. Majdnem percre pontosan fél órára érkezik meg a másik lakásának épülete elé, és szinte ugyanott leparkolva küld neki egy üzenetet az érkezéséről. Nem fog felcsöngetni, nem is akar a lakásában lenni, de ez az autó lehet egy biztonságos tér, ahol majd beszél, ha pedig nem itt akarja kiönteni a szívét, akkor majd megmondja, hogy hol. Ő az első elvárt lépcsőt teljesítette azzal, hogy idejött, nem mellesleg az időzítés is tökéletes, mert így, ha minden igaz, este a klubban lehet és a bowlingnak annyi. Ha más nem, akkor elnapoltatja, mert Luca azért elfoglalt férfi, és bár rendezgeti a napját a másik kedvéért, azt a végtelenségig ő sem tudja megtenni. Az ujjai idegesen járnak a kormányon egészen addig, amíg meg nem pillantja a másikat kilépni az épületből; ekkor megállnak a bőrön, mert Marco nyugalmat erőltet magára, és kicsatolja az övét, hogy amikor a másik beszáll, ő közelebb hajolva közvetlen csókot nyomjon az arcának oldalára. - Szia. - Köszön a másiknak, és el is távolodik, aztán visszacsatolja magát azt feltételezve, hogy megindulnak majd egy bizonyos irányba. - Hova szeretnél menni? - Kérdezi, közben pedig el is indul, mert ha más nem, kocsikáznak addig, amíg a másik meg nem nyugszik valamelyest. Ha meg mond neki egy irányt, akkor nyomkodja rövid ideig a tartóba rakott telefonját, hogy beírja a helyszínt, ha nem tudná esetleg a címet fejből. - Mi történt? Remélem nem az okozott gondot köztetek, hogy hazahoztalak. - Muszáj tennie a hülyét, mert így legalább eltereli a figyelmet mindenféle olyan benyomásról, ami arra terelhetné a gyanút, hogy köze van Adrianohoz és a menyasszonyához, aki tegnapig még úgy tűnt, Marco nőjének számít amúgy. Nem mellesleg pedig visszacsatol magához az eseményhez, amit ketten éltek meg egymással.
Kezdőlap
