+18 Az elmúlt egy évben, míg nem kerestük egymást, elég hullámzóan éreztem, hogy mi lesz a jövőben. Egyszer, mikor eszembe jutott azt gondoltam, hogy elég nyilvánvaló, hogy nem az volt az utolsó találkozásunk, vagyis jobban mondva olyan találkozásunk, mikor közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha is kellett volna. Máskor pedig el sem tudtam képzelni, hogy azok után, hogy a képembe vágta, hogy vége én pedig teljesen közömbösnek tűnően álltam ott, lesz még alkalom. Nagyon érdekes dolog volt ez, de mikor ma megláttam a világbajnokságon már éreztem a zsigereimben, hogy a mai nap lesz az újra egyesülésünk napja. Főleg, mikor aztán kitört a balhé... Azt jelenleg nem tudom, hogy ez most csak egy ilyen futó őrültség lesz-e és majd úgy teszünk, mintha meg sem történt volna, vagy éppen jövő héten újra előkerül a semmiből, de... Ezekben a pillanatokban most ezen nem is tudok és nem is akarok többet agyalni.
- Amióta megismertelek, azóta nem igazán... – szívom a vérét kicsit, de azért van ebben ám igazság is. Egy tündérmesében ugyanis nincs ennyi macska-egér játék, mint amit mi űzünk, vagy ha van is, a vége azért mindig happy end. Nekem fogalmam sincs, hol a vége, de nagyon gyanús, hogy addig még több kanyar lesz a hullámvasúton, aminél kapaszkodhatunk ezerrel.
A kádban ülve már én is kezdem érezni a hatását a szereknek, de a türelmem is kezd igencsak véges lenni, így abszolút nem bánom, hogy Ryker végre beadja a derekát és így nem kell tovább húznunk egymás agyát. A testem minden porcikája kívánja már az érintését, nem beszélve a csókjáról, így mikor az ajkam az övére tapad, úgy érzem, ez beindítja a bomba ketyegését.
Sokszor magamnak is nehéz bevallanom, hogy többet gondolok erre a hülyére, mint kellene, nem beszélve arról, hogy tényleg sokszor okozott hiányérzetet. Nem kellene az orrára kötnöm, de már elérték a bennem dolgozó szerek azt a szintet, hogy előkerül némi őszinteség, így történik, hogy kibököm, mennyire hiányzott a csókja.
Mikor hátrébb csúsztat az ölében, sejtem, hogy még mindig abban a zónában vagyunk egy kicsit, ahol húzni lehet a másik idegeit és most ő az, aki a peremen táncol és én, aki úgy érzi, mindjárt robban. Lehunyom pár pillanatra a szemem, mikor megérzem az érintését az érzékeny ponton, egy halk sóhaj pedig visszhangot ver a fürdőszoba falairól. A kérdésére halk nevetés hagyja el az ajkaimat, mielőtt újra kinyitnám a szemeim és tekintetem az övébe kapaszkodna.
- Kibaszottul... – mondom én sem túl hangosan, csak annyira, amennyire enged egyáltalán  szóhoz jutni. Jobb kezem ujjaival végig simítok azon a bizonyos alibi tetováláson. – Kurva tetkó... – húzódnak ajkaim széles mosolyra, majd a vállába kapaszkodom meg. Körmeim a bőrébe marnak, ahogy az ujjai egyre türelmetlenebbé tesznek. Végig pillantok az alattam elterülő tökéletes látványon, elkapom a csuklóját és amennyiben engedi, visszacsúszok a térdéről az öléhez, mert most már tényleg elég volt a várakozásból. Érezni akarom teljes egészében, tudom, hogy most már ő is erre vágyik leginkább, csak még meg akarta mutatni, ki az úr a háznál.
Homlokom az övének döntöm, majd követelőzően csapok le az ajkaira, kissé megemelkedek, hogy aztán megszüntessek minden létező centimétert közöttünk. Pár pillanatig maradok csak így, míg el nem húzódom, hogy aztán a tekintetét el sem engedve kezdjek el mozogni fel-le. Mennyire utálom ezt az embert, de komolyan. Miért nem lehet csak úgy egyszerűen egymáséi lenni? Miért kell minden kurva alkalommal eljátszani ezt? Miért kell egyáltalán játszani?
A francokat. Nem utálom. Egy cseppet sem.

Sajnos vagy nem sajnos, a visszaszólása tartalmaz némi igazságot, amit még én magam sem tudok pontosan megérteni. A közvetlen környezetemben csak a legjobb barátnőm, aki tud rólunk Rykerrel, és ő is teljesen hülyének néz, hogy mi a szarnak kell ez az egész nekem. Most azt hiszi, hogy megszűnt létezni, hogy végre leakadtunk egymásról. Majdnem pezsgőt bontott, hogy nem szívjuk egymás vérét többet, erre... biztos elküld majd melegebb éghajlatra, ha megtudja, hogy újra ott vagyunk, ahol a part szakad. De engem nem érdekelt soha senki véleménye, valószínűleg azért is kergetem magam újra és újra vissza ugyanoda, Ryker karjai közé.
- Ha befogod a szád, egész elviselhető vagy – pillantok végig rajta. Nem hagyom, hogy az övé legyen az utolsó szó, már csak azért sem, bár ezzel valószínűleg ő is ugyanígy van. Hihetetlen, hányféle módon tudunk egymás torkának ugrani, ami általában nem fajul el veszekedéssé, de ha igen, az annál csúnyább és hangosabb tud lenni. Néha az olaszokat is képesek lennénk megszégyeníteni vele, a házasokról már nem is beszélve.
Az a vigyor a képén pár pillanat alatt képes megsemmisíteni mindenféle módon, így komoly küzdelemre van szükségem ahhoz, hogy ne mozduljak felé azonnal, de annyira érzem már rajta is, hogy nem sok választja el, hogy felszívom magam.
- Pechedre nagyon is tisztában vagyok vele – mosolyodom el én is végül, mielőtt elindulnék a fürdőszoba felé. Egyébként is tisztában vagyok vele, most viszont a felszívott csíktól még magabiztosabbá válok és abszolút nem inog meg az önbizalmam. Egy mozdulattal összefogom a hajam, majd rögtön belecsobbanok a kád meleg vízbe, ami talán egy kicsit melegebbre is sikerült, mint amilyen normálisnak mondható, de imádom ezt. Ennél már csak egy valamit imádok jobban, ha nem egyedül kell elvesznem ebben a rohadt nagy kádban. Elnyúlok, pár pillanatra lehunyom a szemem, ahogy hátravetem a fejem, de ahogy meghallom a lépteket, a tekintetem érdeklődően terelődik Rykerre. Nem bírom megállni, hogy a látványra ne harapjak az alsó ajkamba és le sem veszem a tekintetem róla, míg nem ül le velem szemben. Próbálom a légzésem kordában tartani, de a pulzusom is a fülemben dobol már, legyen ez bárminek is a hatása. Tekintetem összeakad az övével és mindketten tudjuk, hogy a következő lépés már a cél és én is igazából csak arra várok, hogy kimondja a vezényszót. Mondjuk, ha nem mondana semmit, akkor is három másodpercig tudnám már csak magam türtőztetni, de ahogy megszólal már mozdulok is, hogy megszüntessem a köztünk lévő távolságot. Lábait az enyémek közé veszem, úgy helyezkedem szemből az ölébe, hogy aztán szó nélkül hajoljak most már oda hozzá. Ajkaim rögtön lecsapnak az övéire, hogy egy kissé sem kíméletes és lassú ütemben forrjanak össze egymással. Fogalmam sincs, miként léteztem egy évig enélkül, de azt tudom, hogy ma éjjel mindent be akarok pótolni vele, ami kimaradt az elmúlt időben.
- Gyűlölöm, hogy mennyire hiányzott ez – szökik ki belőlem alig hallhatóan, ahogy egy pillanatra elszakadok tőle. Lehet, hogy ezt nem mondanám neki ha totál józan lennék és nem lenne bennem mindenféle szarság, de amint Ryker jelezte is előre, azt hiszem kezd előjönni az euforikus érzés, ami elönti az agyam nagy részét szépen lassan. És hogy ki veszített, azon vitatkozhatnánk, de teljesen mindegy is, mert a lényeg tökéletesen felülír mindent.

Nem tudom, mire jó, amit csinálunk és azt sem, hogy miért nem keresünk magunknak mást, aki mellett esetleg végre nem kell feszengeni a másik közelében, mert azt mondhatjuk, hogy most olyannal vagyunk, aki sokkal jobb hozzánk, mint mi valaha egymáshoz voltunk. Képtelenek vagyunk arra, hogy túllépjünk a dolgon, hogy elpillantsunk onnan egy vállvonással, azt mondva, hogy nem érdekel. Mert mindig érdekel. Őt is, de én sem bírom nézni, ha mással van... Próbáltam párszor elsiklani a tény felett és bemagyarázni magamnak, hogy semmi közöm hozzá, azt csinál, amit akar, ráadásul én is kaphatok akár minden ujjamra egy pasit, akivel el lehet szórakozni, de nem. Nem megy. És ez kurvára idegesít.
A megjegyzése egy kicsit akaratlanul is feltolja bennem a pumpát és habár nagyon igyekszem, hogy ne mutassam ezt ki, valószínűleg ismer már annyira, hogy tudja, nem jó helyre bökött ezzel, de azért nem fogok emiatt elmenekülni innen. Amúgy sem hagyná, mert most is csak játssza az elérhetetlent és mászkál itt nekem meztelen felsőtesttel fel-alá, jól tudom, hogy közben belülről majd’ megfeszül már most.
- Pontosan. És tudod Ryker, ezt bárkivel megtehetem. Nincs szükség hozzá a földkerekség legbunkóbb pasijára. – Mindig ez megy, ha ő belém mar, akkor én hirtelen vissza. A végtelenségig tudjuk ezt csinálni.
Ryker és Dragan állandó harcban állása már olyan dologgá nőtte ki magát, hogy komolyan, csoda, ha nem történik valami. Szerintem ha nem lenne a kártya, akkor egyébként nem lennének ők rosszban, csak ez feszíti őket iszonyatosan egymásnak. Dragan is leállhatna ezzel, hogy minden létező módon megpróbálja felbaszni Ryker agyát, de igazából én nem akarok ebbe belefolyni. Rendezzék el, ahogy akarják.
- Nagy buli lett, csak éppen másként – húzom el a szám, hiszen ami történt, az is nevezhető jó nagy bulinak, csak éppen nem a jobbik fajtából.
Sejtettem, hogy nem célja, hogy kidőljek és lehet, hogy ő nem fog ettől a jó kis kombótól, de az én szervezetemre nem tudni, milyen hatást gyakorol majd, bár elhiszem neki. Azért azt hiszem, annyira számítok neki, hogy nagy hülyeséget nem engedne csinálni. Akadt már olyan alkalom, mikor nem annyira tudtam felmérni a mértéket és ha nem állít le, ki tudja, hova vezetett volna.
Míg elmegyek körülnézni, próbálok kicsit elvonatkoztatni ettől a „szerelmesen akarsz kúrni” mondatától, de arra jutok, hogy nem pattogok miatta, mármint én sem akarom húzni az időt, úgyis csak pár óránk van és aztán újra felszívódik. Utána jó ideig úgysem futunk össze majd megint, ha eltiltják a tornáktól és a versenyektől is. Jelenleg nem úgy állunk egymással, hogy ezen kívül bármikor is felkeresnénk csak úgy a másikat, legalábbis gondolom...
Visszaérve hozzá a nappali részhez azonban egy kis bosszú is hajt, így megkérem, hogy húzza le a ruha cipzárját, habár egyedül amúgy sem boldogulnék vele. A szívem kicsit hevesebb ütemre kapcsol, de egyelőre nem tudom, hogy az imént elfogyasztott szer kezdődő hatásának vagy Ryker közeledésének tudható be a dolog, miként a csípőm után nyúl és megfordít. A hajam az egyik oldalra veszem, hogy rendesen hozzáférjen a ruhához.
- Nem titkolt szándékom. Tudod, egy Jovanoviccsal van dolgod – fordítom oldalra a fejem egy aljas mosoly kíséretében. – És úgy érzem, átkozottul közel állok a győzelemhez – emelkedik meg a szemöldököm, ahogy hátra sandítok rá és amennyiben a cipzár végéhez ért, lassan meg is fordulok és két lassú mozdulattal csúsztatom végig a ruha tetejét a karjaimon, hogy aztán az anyag egy tompa hanggal a földre zuhanhasson. Egész közel lépek hozzá, hogy az ujjaim elkezdjék kioldani az övét, miközben egy pillanatra sem szakadok el a tekintetétől, aztán ahogy sikerült kicsatolni azt, kilépek a ruhából, megfordulok és a fürdő felé indulok.
- Ha nem szándékozol elbaszni több időt anélkül, hogy hozzám érnél, tudod, hol találsz – mondom, miközben nem nézek hátra, csak eltűnök az ajtó másik oldalán. Reményeim szerint nem egyedül kell elmerülnöm a habokban, úgy kicsit unalmas lenne.   

Szívesen beszélgetnék őszintén Rykerrel a dolgairól, az életéről... Néha tényleg úgy gondoltam, hogy ha egyszer át tudnánk lépni azt a bizonyos éles határvonalat -ami mindig neon fényekkel villog, akár egy vészjelzés, hogy álljunk meg, mielőtt túlságosan teret engednénk bármiféle érzelemnek-, akkor nem mérgeznénk egymást ennyire és talán meglelnénk egy egészséges egyensúlyt. Egyikünk sem átlagos és szerintem sok teher van mindkettőnk vállán ahhoz, hogy jól jönne valaki mellénk, akivel végre lehetünk őszinték és akire lehet támaszkodni, de egyikünk sem mer túl ingoványos talajra lépni. Én legalábbis ezt látom, vagy mégis mi értelme lenne az egésznek, hogy évek óta húzzuk a másik agyát? Talán nem is kellene értelmet keresni ebben. Én úgyis csak a magam részéről látom a dolgokat és sajnos azokat sem tisztán.
Azt viszont nagyon jól tudom, hogy mekkora nyomás van Rykeren a neve miatt, ami ellen láthatóan ezerrel küzd, mégsem jut egyről a kettőre vele, de talán egy kicsit túl is gondolja ezt az egészet, vagy tudja franc. Mégsem látok mindent kristálytisztán...
Lehet, hogy a sorrend, amit kitaláltam nem annyira oké, ugyanis csak vágom magam alatt a fát, mikor a tetoválását szeretném először látni. Talán mégis jobb lett volna először, ha felszippantok egy csíkot, hogy minél gyorsabban elkezdjen hatni a cucc és amikor a keze a derekamra siklik, csak még inkább megerősítést nyer ez a gondolat. Élesen szívom be a levegőt, ahogy a tekintetem jártatom az ajkai és a nyakán lévő tetkó között, hisz a legszívesebben már most megszüntetném a köztünk lévő távolságot, de ha játszani akar, én nem vagyok semmi jónak elrontója. Imádom, mikor észrevehetők a jelek, hogy mennyire vágyik rám, most is, mikor a hátán szántanak végig az ujjaim... Hát ugyan, magának csinálja a szenvedést, részemről akár már most azonnal megkaphatna.
Ajkaim mosolyra húzódnak, mikor ingatja a fejét a markomban lévő bogyókra, és halkan elnevetem magam a reakciójára, ahogy mindkettőt a számba veszem. Ahogy mozdul, sejtem, hogy nem adja majd ennyire könnyen magát, de túl hamar szakad el tőlem, amire akarva-akaratlanul is felmordulok. A testem minden porcikája üvölt az érintéseiért, de sarkon fordulok én is, hogy visszamenjek a kanapéhoz a poharamért és leöblítsem a keserű ízt.
- Lehet – hümmentek a kérdésére egy hanyag vállvonással, a következő kérdésére pedig már visszafordulok. – Ugyan már, te is nagyon jól tudod, hogy enélkül is menne, csak így legalább van mire mutogatni, ha úgy adódik – préselem össze az ajkaim, ahogy a pohár peremén körözök a mutatóujjammal. Jól tudjuk, hogy ez a kis kapszula képes dolgokra, de igazából csak felszínre hozza a bennünk lakozó érzelmeket, amiket egyébként képtelenek vagyunk kimondani. Ha már kapóra jött az eki, akkor éljünk vele.
Figyelem, ahogy a széf felé megy, sejtem, mi okból és pillanatokon belül be is bizonyosodik, amire gondoltam. Halkan felszisszenek a látványra, latolgatva a lehetőségeket.
- Látom, készültél – célzok arra, hogy vagy engem vagy mást, de valakit egészen biztos tervezett maga mellé ma éjjelre, hacsak ezt nem egyedül akarta volna mind felszívni, de azt kétlem. És remélem rám számított és nem pedig másra... Lehúzom a pohár maradék tartalmát és az asztalra teszem azt, mielőtt letérdelek a márványlap mellé és összetekerem a papírt. Fogalmam sincs, hogy a kettő együtt milyen kölcsönhatásba tud lépni egymással, de szarok rá, egyszer élünk, így végül az egyik csíkot hamar fel is szívom, majd feltornázom magam a kanapéra. Megtörlöm az orrom, hogy eltüntessem az esetleges maradékot onnan, majd felpattanok és úgy döntök, míg ő felszívja a saját adagját, járok egy kört ebben a kibaszott nagy lakosztályban.
- Ha ezután a kombó után esetlegesen kidőlnék, magadra vess – jegyzem meg, mielőtt eltűnnék valahol a fal túloldalán. Nekem ugyanis elég lett volna az ecstasy, azzal is ellettem volna, de ha már meglengette a vörös kendőt, hát ki tud nemet mondani?
Óriási ez a hely, tényleg feleslegesen nagy. Az ágy is akkora, hogy elférnénk rajta négyen is. Nem gond, ez vélhetően ki lesz használva. A fürdőszobába érve aztán meg is akad a szemem a hatalmas jacuzzis kádon, ami szinte szavakkal hívogat. Ki is nyitom a csapot, hogy szépen lassan elkezdjen megtelni, úgysem két perc az egész, mert olyan nagy. Nyilván nem egyedül szándékozom beülni, így vissza is sétálok a nappali részhez, Rykerhez.
- Segítesz a ruhával? – döntöm a vállam az falnak, ahogy megállok az ajtóban. Rohadt hosszú ez a cipzár, nem érem el hátul a tetejét, de nem biztos, hogy így elérek a kádig, bár látok arra is esélyt, hogy ha most felszívott egy csíkot, újabb lendületet kapott a játékhoz.

Nem tudom, hogy most ha újrakezdjük ezt a se veled, se nélküled játszmát, ezúttal meddig fogunk elmenni, de szerintem egyszer egész biztos, hogy be fog telni a pohár valamelyikünknél újra, ahogy a jómúltkor Rykernél már meg is történt. Igaz, fogalmam sincs, hogy pontosan miért is lépett le és mondta, hogy vége mindennek, bármi is volt köztünk, jobban mondva van egy sejtésem, de egész biztos, hogy újra lesz egy kattanás. Vagy az ő részéről, vagy ne adj isten az enyémről. Igazából az sem biztos, hogy egy alkalomnál többször futnánk össze függetlenül a pókermeccsektől, ahogy soha, semmit nem lehet kiszámítani köztünk. Ez egy megfoghatatlan valami, amibe hosszú távon bele lehet teljesen őrülni, erre szinte garanciát is vállalhatnék.
Persze, hogy nem fogok lelépni egy ital után, tudja ezt jól Ryker is, de megtehetném. Azzal húznám csak igazán fel az agyát, csak az a baj, hogy azzal nem csak őt, magamat is lógva hagyom, amit nagyon nem szeretnék. Tulajdonképp igazi ólomsúllyal haladnak a percek úgy érzem, legszívesebben már rátérnék a legkellemesebb részre én is.
Elveszem tőle az italt és rögtön bele is kortyolok mielőtt magam mellé teszem, aztán leszállok a kanapéról és Ryker felé megyek.
- Ó, hát persze, hogyne tehetnéd, hiszen te vagy Ryker Van Doren – emelem égnek a tekintetem egy kis iróniával a hangomban. Persze, hogy megteheti, de nem tenné, ha nem lenne rá jó oka. Mindegy, eszemben sincs firtatni ezt, nem ezért jöttem ide és igazából kérdezhetném magamtól, hogy mégis mi a francnak tévedtem már megint szándékosan olyan helyre, ahol kettesben lehetek Rykerrel, de azt hiszem, nem keresem a válaszokat inkább. Egyszerűen csak maradjunk annyiban, hogy egy kicsit talán hiányzott. De csak talán. És csak egy kicsit.
Figyelem a mozdulatát, ahogy lekapja a pólót magáról és akaratlanul is halvány mosolyba futnak az ajkaim, de sok időm nincs arra, hogy legeltessem a szemem a felsőtestén, mert mikor közelebb lép, tényleg csak az új szerzeményét figyelgetem, bár amint megszólal, feljebb is csúszik a tekintetem az ajkai felé.
- Szép – fogom rövidre a választ, aztán a bal kezemmel a hátához nyúlok, hogy végigszántsak az ujjaimmal a bőrén. – De még mindig a hátadon lévő a kedvencem – hümmentek, majd vissza is húzom a kezem kettőnk közé és gyorsan ki is kapom a markomba a két bogyót, a zacskót pedig a földre ejtem. Kicsit hátrébb húzódom tőle, amennyire engedi és kinyitva a tenyerem kínálom meg.
- Kérsz? – kapaszkodik a tekintetem az övébe, ám mielőtt elvehetné, egy gyors mozdulattal be is veszem mindkettőt. – Vedd el, ha kell – húzódik az ajkam szemtelen mosolyra és remélem, hogy benne van a játékban, mert szorítja az idő az olvadás miatt és ha mégsem venné el, akkor nekem vélhetően sok lesz a két kapszula egyszerre. Ki tudja, mit hozna ki belőlem, de nem szeretném kipróbálni.

Nem hisz nekem. Persze, hogy nem, azért valamilyen szinten sikerült kiismernie az évek során, tudja, mikor beszélek a levegőbe. Most viszont tényleg csak az idegszálait húzom, alapból nem szoktam hármasokon törni a fejem, amikor Ryker jelen van, mert éppen elég, ha őt megkapom. Egyébként teljesen tisztában vagyok vele, mennyire mérgező dolog ez, amit csinálunk, tök feleslegesen hergeljük fel egymást, jól tudjuk a pontos forgatókönyvet mind a ketten, de az igazság az, hogy sokkal jobban szeretek ezen az oldalon állni, mintsem a másikon. Persze nem egyszer fordult már elő, hogy megtapasztaltam azt, ahol most ő áll és igen... az a kellemetlenebb verzió.
Alig várom, hogy felérjünk a szobába és végre ne kelljen arra ügyelni, hogy bármikor megláthat valaki minket. Ez is egy olyan dolog, hogy franc se érti, minek foglalatoskodunk vele, simán leszarhatnánk, ki mit gondol, de az túl egyszerű lenne és mint látszik is, egyikünk sem híve az egyszerű dolgoknak.
A kis támadásom az irányába a liftben láthatóan sikeres, elég csak ránézni Rykerre és látom, mennyire ki van már attól, hogy próbálja visszafogni magát, de felőlem... ha ez neki jó, hát próbálkozzon, úgysem fogja tudni sokáig tartani magát.
- Ahogy mondod – helyeslek, miután a „meglátjuk” apró megjegyzés kicsit mélyebb hangszínben hagyja el a száját. Ajkaim halvány mosolyra görbülnek, amint követem az ajtó felé és amint kinyitja, be is lépek rajta, egy pillanatra megállva a bejáratnál, hogy a falnak vetve a hátam fújjam ki magam egy kicsit és ezzel együtt nyugtassam le a bennem dúló vágyakat is. A kis akcióm és az idáig vezető út persze engem sem hagy teljesen nyugodtan, sőt...
Csak ezután veszem észre, hogy milyen rohadt nagy ez a lakosztály, vagyis amennyit látok belőle, már az is éppen elég arra, hogy ne kelljen egymás nyakába lihegnünk. Kilépek a cipőből és beljebb érve, ledobom a táskám a hófehér kanapéra, miközben figyelem Ryker mozdulatait, amint kipakolja a zsebeit.
- Persze, hogy iszom, szerinted miért jöttem? – Természetesen a „térjünk a lényegre” kifejezés sem kerüli el a figyelmem, csak éppen próbálom én is elterelni a lényegről a figyelmem, mielőtt még kérdés nélkül vetem rá magam Rykerre túl korán. És egyébként is azt szeretném, ha ő vesztené el a fejét hamarabb és nem pedig én.
- Hozz egy italt és közben szemügyre veszem a tetoválásod. Aztán már itt sem vagyok – mosolyodom el átkozottul kihívóan, ahogy féloldalasan felülök a kanapé háttámlájára, és amennyiben egy kis ideig nem figyel, előveszem a táskámból a kis zacskót, amiben két eki vár csak arra, hogy végre magunkévá tegyük őket. A bal kezem markába zárom, aztán elindulok Ryker felé.
- Ezen a helyen még fogócskázni is lehet, mi a francnak vettél ki ekkora lakosztályt? – járatom végig a szemem a hatalmas területen. A kérdés persze költői, pontosan tudom, mi áll a háttérben.
- Na, hadd lássalak – irányítom a tekintetem az arcáról a nyaka irányába, ahol megbújik az a bizonyos tetoválás. Tudom, hogy vágom magam alatt a fát, de essünk túl rajta, úgy vagyok vele, na meg persze inkább szeretném látni póló nélkül, úgy sokkal jobban el tudom viselni a feszítő érzést, ha legalább egy falatot kapok belőle már most. Legalábbis remélhetőleg.

Tudom, hogy Rykernek nem a kedvenc témái közé tartozik az apja és a sok szarság, amit magával hoz, kicsit értem, miről van itt szó, hiszen ha csak közvetve is, de gyerekkorom óta látom én is, hogy egy fiú gyereknek mennyire meg kell felelnie az apja és az emberek elvárásainak, ha az nem éppen egy mezei ember, hanem közismert személyiség. Nem könnyű, az biztos, én áldom az eget, hogy nőnek születtem és nem pedig elsőszülött fiúnak. Sose irigykedtem Draganra sem emiatt.
Szóval teljesen megértem, hogy mi hajtja Rykert és azt is, hogy jelenleg nem szándékozik belemenni ebbe, mert nyilvánvaló, hogy a cselekedetei mögött leginkább az apja felidegesítésének célja áll. Nem is bolygatom a témát, a hümmentésével egészen rövidre zárta, ahogy azt is, hogy tudassa velem, senki mással nem akar rajtam osztozkodni. Tudom. Persze, hogy tudom, különben nem mondanék ilyeneket. Természetesen nem titkolt célom egy kicsit jobban feltüzelni az agyát a kelleténél.
- Majd legközelebb észben tartom, hogy máshogy tervezzem a szereposztást. – Nem bírom megállni, hogy az övé legyen az utolsó szó ezzel kapcsolatban.
Semmi sem kötelező, mi mégis minden kibaszott alkalommal ezt játszuk, mintha mégis az volna. Képtelenek vagyunk elmenni egymás mellett szó nélkül, vagy ha úgy sikerül is, a testünk küld jeleket a másiknak, így pedig igazán nem egyszerű kikerülni a kontaktot.
Már majdnem elfelejtem, hogy a tetoválás miatt megyünk szobára. Persze, hogy amiatt, mi másért? Az viszont, ahogy csak tőmondatokban -vagy inkább szavakban- reagál mindenre és az érintésemre a nyakánál sem mutat semmi reakciót, egy kicsit bosszússá tesz. Ha alapból nem lennék az amiatt, hogy felszívódott tényleg ilyen hosszú időre, hát ezzel felteszi a pontot az i-re.
A taxi végre megáll a hotel előtt, felpillantok a tetejéig az ablakon át, mielőtt kiszállnék.
- Aha, nekem is – fújok egyet és mint akit puskából lőttek ki, úgy pattanok ki az autóból és indulok meg a bejárat felé Ryker mellett, egy szó nélkül és már nekem is csak két dolog lebeg a szemem előtt, Ryker és a bogyó, ami a táskámban pihen. Ez is különös, hogy a kettő általában egyben jár, nem vagyunk képesek színjózanon a másik mellett meglenni, aminek okát kurvára nincs kedvem megfejteni.
Követem a liftig, belépve oda pedig már érzem a testemben az egyre gyülemlő izgatottságot, amit egyelőre próbálok elfojtani, hiszen Ryker is nyilvánvalóvá tette: lehet, hogy változtak a dolgok. Lehet, hogy most egy kicsit tovább türtőztetjük magunkat, de a végkifejlet ugyanaz és ezt mindketten tudjuk.
Miután bezáródott az ajtó és a tekintetem az övébe kapaszkodik, pár pillanatig csak figyelem. Mindig ezt csinálja, mint aki hipnotizálni akar a szemével, ami az esetek többségében majdhogynem sikerül is, de most koncentrálok a kérdésére.
- Például különös képességekkel tudom húzni az agyad, úgyhogy... – mondom halkan, ahogy aztán a jobb combomnál feljebb húzom a ruhát, hogy a fehérneműm pántjába akaszthassam az ujjam, majd egy mozdulattal lehúzzam és nem engedve a tekintetét közben lépek ki belőle. – ...úgyhogy remélem nem áltatod magad és tudod jól, hogy ennek a játszmának csúnya bukás lesz a vége, Ryker – gyűröm a farmerje zsebébe a kis anyagot. Nem hiszem, hogy bánja, csak egy kicsit fel akar hergelni, amivel nincs is baj, bár fogalmam sincs, meddig fogjuk ezt így bírni.
Közben a lift csilingelve ér az emeletre, amire máris arrébb lépek egyet tőle és visszaigazítva a ruhám alját indulok kifelé, hogy aztán kövessem a szoba felé, amiről már sejtem, hogy a legfelső emelet révén nem egy sima franciaágyra kell benne számítani és négy lépésnyi helyre. Nem is baj, mert jobb, ha van egy kis tér és nem csak egymásra tudunk koncentrálni, ha már elhatározta, hogy megpróbálja elhitetni velem, hogy nem amiatt léptünk le, hogy csak a másikkal foglalkozzunk.

Nem tudom, hosszútávon hová vezet ez az egész, amit művelünk Rykerrel, de egyelőre nem szándékozom mélyebben elgondolkodni rajta. Főleg ma nem. Inkább csak szeretném jól érezni magam vele egy kicsit, mert sok idő telt már el, mióta nem láttam... Az igazság az, hogy mikor észrevettem a játékosok listáját pár napja, izgatottá váltam kicsit. Nem tudtam, hogy fogunk viszonyulni a másikhoz, csak sejtésem volt róla, ami az volt, hogy úgy teszünk majd, mintha mi sem történt volna, mintha nem is telt volna el egy év. Legalábbis mára... A továbbiakban meg ki tudja.
Gondolom, hogy nem volt kedve ott maradni abban a hotelben, ahol ott van mindenki, de van egy olyan gyanúm, hogy leginkább az apját akarja elkerülni a balhé után még jobban, mint általában. Ha a többiekkel lenne baja, a klubba sem jött volna el.
- Oh, hát igen, a Bellagio valóban jobb választás – hümmentek. – Mondjuk a pénztárcádnak nem annyira, de gondolom nem érdekel túlzottan. – Biztos, hogy magasabb árkategóriájú hotel, mint a másik, de az se biztos, hogy nem az apja fogja látni ennek a kárát. Nekem mindegy, nem annyira izgat a köztük dúló háború, sokkal inkább érdekel ez a kis játék, ami köztünk zajlik.
- Mert gondoltam, hogy ha már ott vagy, nyomhatnánk egy hármast, de elég hamar elüldözted a másik alanyt – fészkelődöm kicsit az ülésen, mert nem annyira esik jól egy helyben maradni, igazából már most mozdulnék az irányába, de türtőztetem magam. Sosem lesz egyszerű kettőnk között semmi és soha nem fogjuk tudni megállni, hogy ne kóstolgassuk a másikat, de egyébként én határozottan szeretem ezt.
- Majd nagyon figyelek, mikor vagy jelen... – vetem oda, mintha annyira ki kéne éleznem a receptoraimat erre. – Bár nem mintha kötelező lenne – teszem hozzá, hogy azért érezze, hogy nem ő fogja megmondani, mit tegyek és mit ne. Nincs hozzá joga, még akkor sem, ha én titkon roppantul élvezem, ha féltékeny, mert akkor tudom, hogy csak magának akar. Addig, míg köztünk ez csak afféle szórakozás, csak üres szavak ezek, de mindketten jól tudjuk, hogy emiatt nem fog semerre mozdulni a köztünk lévő kapcsolat. És az is nyilvánvaló, hogy ettől függetlenül kicsit azért mégis tiszteletben tartom az esetek többségében azt, ami éppen van kettőnk közt, még akkor is, ha a szavaim nem ezt bizonyítják. Szeretem látni, hogy hatással vagyok rá, ahogy az érintésemre megfeszül kicsit, rögtön bennem is elindul valami.
- Ja, igen. A tetoválás – nevetem el magam. Persze... Érdekel is engem az a tetoválás! Szeretem az összeset, ami rajta van, de tudjuk, hogy nem az izgatja leginkább a fantáziámat. – Bizonyára nagyon szép lett – rajzolom körbe az ujjammal a nyakánál lévő, látható vonalat, aztán megköszörülve a torkom veszem is el onnan a kezem, újra tartva a köztünk lévő távolságot. Viszont a megszólalásából van egy olyan megérzésem, hogy most egy kicsit ő is húzni fogja az agyam, aminek állok elébe. Azt hiszem...
- Ha változtak volna, nem ülnénk most együtt egy taxiban útban a hotel felé... – húzódik az ajkam halvány mosolyba, mielőtt találkozna vele a tekintetem. És persze nem nézne úgy, mint aki nyomban felfal. – Vagy mit fogunk csinálni, kihívsz egy sakkjátszmára? – halkítom le a hangom én is, miközben a szemeit fürkészem. – Nem mondom, abban is jó vagyok, de akad más is a listán... – Ha teljesen józan lennék, valószínűleg jobban tudnék gondolkodni, de az agyam kicsit tompa már, bár ez mit sem változtat azon, hogy már most ég bennem a vágy, hogy az ajkait magamon érezzem, lehetőleg minél hamarabb. Inkább el is fordulok tőle és az utat fürkészem, hogy mégis mi a kurva életért nem érünk már végre oda a Bellagiohoz... Rohadt szűkös itt a hely kettőnknek.

Pontosan tudom, hogy lehet felhúzni Rykert és persze nagyon is előszeretettel használom a fegyvereim tárházát ellene. Arra egyelőre nem sikerült rájönnöm az évek során, hogy miért teszem ezt minden alkalommal, de néha azért már kezdtem kapizsgálni az okokat... Minden esetre, ha elkezdtem ezen agyalni, a végére mindig arra jutottam, hogy jobb nem keresni a magyarázatot mindenre.
Figyelem a vonásait, amik láthatóan megfeszülnek, ahogy szóba hozom a szex témát, erre tudom, hogy nagyon ugrik, pedig igazán tudhatná, hogy ezzel csak csesztetni akarom az agyát. A megjegyzése arról árulkodik, hogy tisztában van vele, de a hatás, amit kivált belőle, mégsem teljesen, hiszen minden alkalommal hasonlóképp reagál.
- Ugyan, kérlek... – húzom ajkaimat ártatlan mosolyra, mintha nem állna szándékomban szándékosan csinálni. Pedig de, és most egy kicsit talán jobban is, mint általában, mert valahol az agyam mélyén hajt egy kis bosszú is, amiért csak úgy lepattintott anno. Fogalmam sincs, hogy miért szívódott fel a pókeres közegből is, jobban mondva nem tudom pontosan, hogy mi volt az elsődleges oka annak, hogy ennyire kivonta magát a forgalomból, de Rykernél sosem lehet tudni, így megfejteni sem állt módomban túlságosan ezt a részét. Persze hiába is próbáltam kiszorítani a fejemből amennyire csak tudtam, nekem valahogy az utóbbi években összekapcsolódott minden póker esemény azzal, hogy utána összehoz a sors vele is, így nem igazán tudtam elvonatkoztatni a lényétől.
A visszavágására már nem reagálok, igazából majdnem mindegy lett volna, melyikünk kezdi el a másikat fixírozni az este folyamán, én már akkor tudtam, hogy ennek az estének meg van írva a vége, mikor belépett ebbe a hülye klubba. Pedig sokkal jobban tenném, ha végre sikerülne túllépnem rajta és nem vonzana ennyire a személye, több okból is...
Miután elintéztem, amit akartam, két lépéssel a kijárat előtt megpillantom Dragant is, de hála az égnek ő nem vesz észre engem, így olyan gyorsan slisszanok ki az ajtón, mint a villám és szedem a lábaimat, hogy bevágódjak Ryker mellé a taxiba.
- Átköltöztél? – emelkedik meg a szemöldököm, ahogy kimondja a hotel nevét. Mikor póker van, én is inkább a szállodában töltöm az estét, semmint otthon, nem tudom magam sem, miért, ez ilyen berögződés nálam. Megszoktam már, mellesleg belefér a költségvetésbe, szóval jár nekem ez, ha már ott vagyok és emelem az est fényét. Ryker viszont gondolom inkább elmenekült a ma este után.
A füleim dübörögnek a hangos zene hiányától, de az is lehet, hogy a saját izgatott szívverésem visszhangzik a dobhártyámnál. A kérdésére én is kicsit felé fordulok.
- És te miért szuggerálsz a kanapéról olyan tekintettel, mintha valami bűnt követnék el azzal, hogy mással táncolok? – döntöm a fejem az ülés fejtámlájának, ahogy figyelem az arcát, amint játszanak rajta a város fényei. – Figyelmen kívül is hagyhattad volna az üzenetem – vonom meg alig láthatóan a vállam. Persze, hogy tudtam, hogy nem fogja figyelmen kívül hagyni, de... a lehetősége megvolt rá.
A következő kérdése halk nevetést vált ki belőlem.
- Jaj, én sem elemezgetem az összes lányt, akivel kikezdtél... – Pedig megtehetném, mert egész biztos, hogy az összesben találnék valami kivetnivalót, ami miatt nem illenek Rykerhez. – Hát, ha most ő volt a következő áldozat... Istenem. A többi már unalmas volt – villantom rá a tekintetem. Nem, nem vagyok hatalmas ribanc, nem feküdtem le a fél társasággal, de akad azért nyilván köztük, akiknek megfordultam az ágyában. Ezzel a megjegyzéssel persze ismét csak kicsit túllövök a határon, biztos, de nem bánom, nincs már messze a hotel.
- És biztos vagy benne, hogy el akarod követni a második hibát a ma este folyamán? – Ujjaim „pókjárásban” indulnak el az ülésen kettőnk között, hogy aztán a tenyerébe rajzoljak vele és aztán a combjára tovább haladva pihenjen meg a kezem. Persze, hogy hiba lesz, mert ha most újra kezdjük ezt az egészet, akkor megint nem fogunk leszakadni a másikról jó ideig. Ha most nem sikerült ennyi idő után, fogalmam sincs, hol a vége és ezt szerintem Ryker is tudja.

Általában elég jól megvan a menetrend akkor, ha összefutunk Rykerrel valahol. A vége az esetek kilencven százalékában az, hogy vagy nála vagy nálam kötünk ki, a maradék tíz százalékban pedig kétféle lehetőség van: vagy valami oknál fogva nincs lehetőségünk lelépni vagy pedig egy kicsit jobban felhúztuk egymást, mint kellene és nem a jó irányba fut ki a dolog. Nem skatulyáztuk soha be, ami köztünk volt és talán pont emiatt működött jól. Nem támasztottunk elvárásokat a másik felé, nem kértük számon a másikat, bár rejtett módokon ezek is jelen voltak sokszor. Aztán közölte, hogy elég volt, de valahogy sejtettem, hogy nem az utolsó alkalom volt az, igazából eléggé elkerülhetetlen, hogy mi ketten összefussunk, ami nem is baj. Persze ennek nem kéne alapból magával hoznia azt, hogy nem tudjuk megtartani a két lépés távolságot egymástól, de hát ez van... Nem akarok küzdeni ellene. Persze nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy ez csak addig működik, míg valamelyikünk -talán kettőnk közül inkább én- nem lép tovább és állapodik meg valaki más mellett. Mondjuk ez a veszély egyelőre nem áll fent, mert rohadtul eszemben sincs ilyet tenni, kinek kell púp a hátára, ha élvezhetem is az életet?
Pár pillanatig elmerülök a tekintetében, a megjegyzésére viszont félmosolyra húzódik a szám.
- Nem minden a külső... Tudod, fontos, hogy mi van belül...  milyen az ágyban... – sorolom, de persze ennek is a célja az, hogy egy kicsit jobban spanoljam, mert az az igazság, hogy eléggé jól működünk mi ketten a négy fal között, viszont ha arról van szó, simán benyomok néhány ilyen megjegyzést.
A tetoválása hamar megakasztja a tekintetem, nem titkolt szándékom nekem sem teljes egészében látni azt.
- Azt hittem, hogy már végeztünk egymással – üvöltöm túl a zenét, ahogy aztán lassan lecsúsztatom a kezem róla, mielőtt bárki észrevenné a mozdulatot. Volt valami izgalmas ebben a titkos viszonyban, de nem egyszer pedig már elegem volt belőle, hogy nem lehet nyíltan semmit sem csinálni. Ha valaki gyanút fogott volna és meg is jegyezte, elég gyorsan eloszlattuk a kételyeket, ahogy Dragannal is tettük, habár sosem voltam biztos benne, hogy el is hitte, hogy nem kezdtünk ki a másikkal. – Mindjárt jövök, csak még van egy kis elintéznivalóm. Fogsz egy taxit addig? – biccentek a kijárat felé, hisz úgyis jobb, ha külön hagyjuk el a helyet. Közben meg is kerülöm Rykert és az egyik fal mellett ácsorgó Kate-hez sietek, de menet közben még megállok egy pillanatra Cillian mellett is, hogy megmondjam neki, bocs az előbbiért, de nincs elfelejtve. Nem időzök viszont egy percnél tovább nála és máris Kate-nél termek.
- Van abból a pirulából még, amit mondtál? – kérdezem és máris a táskámba nyúlok pénzért, amit aztán át is csúsztatok a kezébe, ő pedig vissza az enyémbe, amiről korábban beszéltünk, aztán már össze is szedem a kabátomat, hogy a kijárat felé induljak. Ryker remélhetőleg már közben kiért és egy év után ismét belevethetjük magunkat egymás szórakoztatásába, történjen ez bárhogy is.

Nem mondom, hogy nem volt izgalmas a ma este már eddig is, de már megszoktam, hogy mindig történik valami, ha Ryker és Dragan egy légtérbe kerülnek. Komolyan, néha olyanok, mint két primadonna, akik képtelenek felülemelkedni a sérelmeiken és azon vannak folyton, hogy a másik húzza a rövidebbet. És ez nem csupán a póker berkein belül történik így, csak főként, ahogy ma este is megesett. Azt gondoltam, hogy Ryker hiába hagyott ki egy kis időt, egy cseppet sem lett higgadtabb természetű, de a mai alakítása egy hangyányit tényleg túllőtt a célon. Az egész nézőtér lélegzetvisszafojtva figyelte a történéseket, pár pillanatig a légy zümmögését is hallani lehetett. Igazából az ilyen események így a legizgalmasabbak, nem lenne az igazi, ha nem lenne balhé, de általában a kamerákon kívül történik mindez. Ryker agya viszont ma teljesen elszállt és azt gondoltam, hogy ezek után nem is fog megjelenni a klubban. Kettős érzéseim voltak, jó ideje nem láttam már, egész pontosan, mióta felszívódott majd’ egy éve. Nem vártam magyarázatot, abszolút semmivel nem tartozott nekem, hisz nem voltunk együtt, csak... elvoltunk. Persze azért minden pókeres eseményen benne volt a levegőben, hogy bármikor megjelenhet, ahogy egyébként a mindennapokban is, mert Ryker nem éppen volt kiszámítható természetű ember és ahogy most sem feltétlenül lehetett számítani a jelenlétére a balhé után, mégis itt van. Ez pedig határozottan megadja a ma esti motivációmat, bár tudom, hogy sokkal könnyebb és nyugodtabb lenne, ha elkerülném őt. Dehát az nyilván rohadtul nem én lennék egyrészt, másrészt pedig hosszú volt ez az egy év kihagyás, már épp itt az ideje, hogy egy kicsit egymás agyára menjünk újra.
Mikor belemerülök néhány arc társaságába, akik már jó ideje ismerősnek számítanak a kártyás közegben, még nem tudom, hogy itt van, de mielőtt istenigazából belejönnék a kavarásba a sráccal, akkor veszem észre, hogy Ryker a kanapén ül. Néhányszor felé pillantok, de nagyon igyekszem úgy tenni, mint akit kurvára nem érdekel a jelenléte. Mellesleg fogalmam sincs, Dragan hol van, bár gondolom, már valahol jól érzi magát ő is néhány nő társaságában.
Persze nem tudok nyugodni, így elég hamar küldök neki egy kis üzenetet, ha esetleg már nagyon lecsillapodtak volna a kedélyei már, ne hagyjuk ebben az állapotban. Egyébként fixen nagyon feszült a történtek után és habár száz százalékig biztos vagyok benne, hogy túl van már egy-két csíkon, ez úgyis csak átmenetileg segít.
Pár pillanatra eltűnök a pultnál, hogy megkérjem a pincért, vigye oda Rykernek az üzenetet egy ital társaságában, aztán egy shot után vissza is térek a tánctérre, hogy ezúttal újra becsatlakozzak a tomboló tömegbe, közelebb esve Cillianhez, és természetesen úgy helyezkedve,  hogy a tekintetemmel végig kísérhessem, a pincér útját egészen Rykerig.
Szinte visszaszámolok magamban, miután megkapta az üzenetet, és lám, valóban mozdul is. Arcomra kiül az általa már jól ismert mosoly, ahogy odaér, Cillian pedig elég hamar távozik köreinkből. Tekintetem mélyen az övébe süllyesztem. A szemei szinte szikráznak a megbúvó dühtől és féltékenységtől.
- Elég kiszámítható tudsz lenni, Ryker – emelkedik meg a szemöldököm, ahogy aztán lejjebb siklik a tekintetem az ajkaira. Persze ez közel sem igaz, abszolút nem nevezhető annak, de ha arról volt szó, hogy miként provokáljam ki a figyelmét, az már egy kicsit más tészta volt.
- Észrevettem – hajtom le a fejem egy halk nevetés kíséretében.
- És most miért üldözted el Cilliant? Azt gondolod, hogy az elmúlt egy évben apácának álltam? – hajolok kicsit közelebb, hogy túlüvöltsem a zenét. Habár jelenleg a célom ezzel, hogy Rykert minél jobban felhúzzam, tényleg nem sokáig búslakodtam, muszáj volt másfelé terelnem a gondolataimat, egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy egy Van Doren miatt összekuszálódjanak a mindennapjaim és meg kell hagyni, elég jól sikerült elvonatkoztatnom. Ha nincs itt, akkor sokkal könnyebb. Ha pedig itt van a közelemben, akkor másra sem tudok gondolni, mint arra, hogy mennyire vágyom a csókjára. A lábaim és a testem egy pillanatra sem áll meg a zene ritmusára, közben körbenézek, hogy Dragan véletlenül se tűnjön fel a színen, mert rohadtul nincs szükség még egy balhéra. Miután megbizonyosodtam arról, hogy nincs a közelben, csak akkor teszek még egy lépést közelebb hozzá.
- Ez új? – simítok a nyakára, ahol a pólója alól kibukkan egy olyan tetoválás, ami legutóbb még nem volt. Oh, igen, egész biztos, hogy nem csal az emlékezetem, a testén lévő összes firkát elég jól ismerem...