Tisztában vagyok vele, hogy képes vagyok emberekkel úgy viselkedni, mint egy igaz farok. Ennek ellenére egyáltalán nem próbáltam megválogatni a szavaimat sokszor, hiszen a szórakoztatóipar egy elég erős szakma. Nem is értem, hogy egyáltalán hogyan tudjuk mindezt tudatmódosító szerek nélkül űzni. Mindez a nőkre halmozottan lehet igaz, összességében az a véleményem, hogy talán nem volt annyira hülyeség annak idején az, amit az ókori görögök kitaláltak. Az emberek szórakoztatása – véleményem szerint – valószínűleg a prostitúcióból szakadhatott le és emelkedhetett kulturális szintre. Emiatt van az, hogy a zene és a filmipar is gyakran kihangsúlyozza azt, hogy mindenki, aki ennek a részese az csak egy darab hús. Lassan már ott tartunk, hogy egy attraktív külső többet számít a tehetségnél, ami valahol érthető, valahol szomorú volt.
Az emberek nagy része valószínűleg nem gondolná, hogy egy olyan apró nő, mint Aurora egyáltalán hogyan él túl egy ilyen környezetben. Én azért voltam ezzel tisztában, mert már jó ideje együtt dolgoztunk és láttam, hogy mennyire szívós a nő. re egy elég jó tulajdonságnak számít, viszont ugyanakkor az is igaz volt rá, hogy a nehéz jelleme miatt a közös munka sem túl gördülékeny. Úgy, hogy most én ülök a produceri székben, nekem áll jogomban utasításokat osztani. Az, hogy neki ezt színészként nem mindig könnyű betartani egyszerre árazza be őt jó és rossz irányba is. Fontos a rendezői utasítások követése, ugyanakkor a színészek ötleteinek is teret kell adni. Ez a stúdióban nem így működik. Talán tudnék utómunkát alkalmazni annak érdekében, hogy Aurora ne hangozzon ennyire fáradtnak, de nem vagyok benne biztos, hogy az ő egoja ezt elbírná. Másrészt pedig egyszer az életben meg kell tapasztalnia azt is, ha nem minden az ő kedve szerint történik csak azért, mert kapott egy főszerepet. Engem teljesen hidegen hagy az ő presztízse a szakmában, ha pedig ezt nem kezeli professzionálisan, akkor itt a nagy lehetőség, hogy a jövőben megtanulja.
- Én inkább úgy gondolom, hogy nem hallottam jól – nyilvánvaló volt, hogy nem tart bizonyos következményektől, ami egyszerre volt érthető és egy kicsit idegesítő is. Ha csak rólam lett volna szó, akkor valójában bármikor itt hagyhatnám ezt az egész darabot még akkor is, ha nem vetne rá zeneszerzőként jó fényt. Más kérdés, hogy előadóként ez egy baromi logikus és jó lépés lenne, mivel tök jó marketing az albumomnak, de ettől függetlenül nem hagyhattam egy teljes társulatot cserben. Én és a rohadt nagy lelkiismeretem ugyebár.
- És még órákig itt fogunk maradni – nem kérdeztem, nem kijelentettem, csupán egy tényt közöltem. Ha az kell, hogy valamire jussunk, hogy bezárjam az ajtót, és lenyeljem a kulcsot, akkor képes lettem volna rá – Nekem is lenne dolgom, vagy más kellemesebb időtöltés, amit nélküled megcsinálhatok.
Nem feltétlenül azon volt a hangsúly, hogy mennyire jól éreztem magam egyedül – vagy a haverjaimmal, de leginkább nélküle – viszont, ha már ő megengedett velem szemben egy bizonyos stílust, akkor én is az udvariasság határain belül lehettem vele határozott. Úgy gondolom, hogy ő nem az a fajta nő, aki élvezné, ha nebáncsvirágként bánnának vele. Ha valami nagyon is pozitív volt benne az az, hogy nem pick me. Legalábbis én utáltam a könnyen kapható csajokat, akik játszották azt, hogy olyan nehéz lenne megszerezni őket. Mintha két felnőttnek szexelni manapság bűn lenne.
- Ha a stúdiózást gyorsan le akarod zavarni, akkor élőben sosem fogsz jól hangzani, ugye tudod? – én sem tagadom le, hogy egy színházban aktív, zenész színművész, másféle rutinnal rendelkezik, mint a legtöbb énekesnő, de ettől függetlenül szükség volt arra, hogy ha már valamit másféle hangzással adunk elő, akkor ne a gyökerekhez nyúljunk vissza, hanem új felvételeket is készítsünk. Mivel ebben a műfajban én otthon voltam, talán lett volna pár olyan javaslatom, amivel jobbá tehetjük az előadást.
- Én vagyok a producer, szerintem elég sokat számít az, hogy ha valami szerintem nem jó – ennek ellenére nagyon is unottan közöltem vele mindezt – Úgy viselkedsz, mintha egy olyan emberrel kellene együtt dolgoznod, akit az utcáról hívtak be. Vagy talán kétségbe vonod a szakmai tapasztalatom?
Nem akartam arra kitérni, hogy Aurora pont azokat a negatív tapasztalatokat kívánja erősíteni, amiket a színművészekkel volt szerencsém átélni. Nyilvánvalóan nem azért dolgozunk mi ketten együtt, hogy lenyűgözzük a másikat és valószínűleg soha többet nem fogunk szóba állni, ha végzünk. A sors iróniája lenne, ha mi ketten magánemberként nagyon jól megértenénk egymást. Bár voltak már erre utaló jelek, mégis beárnyékolta a nem túl kellemes munkakapcsolat ezt.
- Kian elfogadható volt, veled még egy kicsit dolgoznék. Amúgy miért kell megkérdőjelezni a döntéseimet, amikor én ülök itt és te stúdiózol? – nem volt agresszió benne, amikor feltettem neki a kérdést, tényleg csak érdekelt, hogy mi az oka annak, hogy annyira lekicsinyli a teljesítményemet. Tudnék flexelni azzal, hogy én is láttam már hangszereket és tudok énekelni, ami miatt van is hallásom a zenéhez.
- Ha nem bízol bennem, akkor én sem fogok benned – elég komoly, mégis nyugodt hangon szólaltam meg – És akkor tényleg abbahagyhatjuk, de akkor duplán rángatlak be innentől kezdve mindennap. Kell ez neked?
Mivel a stúdióban a saját szabályaim uralkodtak, tőlem aztán árulkodhatott volna Garynek. Talán szívességet tett volna azzal, ha kirakat a projektből, pont emiatt hittem benne, hogy hasonló véletlenül sem fog megtörténni. Aurorának nem érdekel, hogy nekem jó legyen, meglepő módon én pedig rosszat nem akarok neki. Mondjuk ezt tuti nem hitte volna el nekem.
- Nagyon jól tudom, hogy milyen vagy dühösen – talán jobban, mint ő gondolná azt. Mivel én látom ilyenkor kívülről, vele ellentétben. Egyszer talán felveszem neki, hogy pontosan mire gondolok, bár nem sok kompromittáló dolog van a viselkedésében még ilyenkor sem.
- Ja, gondolom azt már leszarod, hogy én mennyit alszom az éjszaka, vagy nem. Hol a fene nagy maximalizmusod ilyenkor? – ami tanulságot le tudtam vonni ebből a helyzetből az határozottan az, hogy mindig az első döntés a legjobb. Meg, hogy soha többé nem akarok színdarabokon dolgozni senkivel, semmikor – Ha ki akarjátok adatni a dalokat, akkor nem éreznéd gáznak, hogy a stúdiómunkán múlt az, hogy jól hangozzatok?
Ha sikeres lesz az előadás, akkor tényleg várható volt a kiadatás, pont ezért nem tudtam felfogni azt, hogy mi baja van Aurorának és miért nem képes kihozni magából azt, ami benne ott van. Nagyon idegesített, hogy így áll az egészhez, holott, ha a színházban van, akkor tényleg komolyan veszi a munkát. Ezek szerint házon kívül már más szabályok azok, amik érvényesek.
- Nem tudom, hogy feltűnt-e – ezen a ponton már felálltam – De nem otthon, vagy a színházban vagy, hogy te döntsd el azt, hogy mi hogyan fog történni. Vagy legközelebb a lakásomra jössz és elküldesz mosogatni?
Nem tűnt annyira lehetetlennek a szituáció, mivel róla volt szó. Ugyanakkor tényleg röhejesnek találtam, hogy idáig süllyedtünk, mivel valósággal nevetséges volt a feltételezés is. Nem igazán láttam, hogy hogyan fogunk ma mi együtt dolgozni, de ennek fényében már azért se akartam elengedni.
- És miért kell elmondanod, hogy mi a bajom veled? Ha meghallgatnál, akkor talán megtudnád a valóságot ahelyett, hogy konteókat gyártasz a fejedben – nyilván egy intelligens nőről van szó, aki talán könnyen kiismerheti az embereket, de ez nem jelenti attól még azt, hogy tökéletesen átlát mindenkin. Én pedig kifejezetten nehéz eset voltam, ha arra gondoltunk, hogy mennyi falat húztam fel másokkal szemben.
- Szükséged van arra, hogy elmondjam, hogy mennyire vagy jó? – csak oldalra billentettem a fejem, miközben rápillantottam – Mert szerintem tudod te azt magadtól is. Nincs szükséged magabiztosságra ahhoz, hogy jól énekelj. Valami másra lenne, de azt meg nem nekem kellene elmondani.
Jöhetnék azzal, hogy a szülők dolga a tiszteletre nevelés, de a sajátjaim sem voltak mintapéldák. Ha a nő elég olyan élethelyzettel találkozott volna, amik erre rákényszerítik, akkor engem se nézne le ennyire. Ha pedig nem ez a helyzet, akkor baromi szarul fejezi ki magát.
- Ez Garynél beválik? – annak ellenére elmosolyodtam, hogy az előbb még frusztrált voltam miatta – Aurora, színésznő vagy. Ha elkezdenél velem flörtölni, akkor sem hinném el, hogy komolyan mondod azt, amit. Ha itt maradsz és elmondod, hogy mire van szükséged, akkor megpróbálom teljesíteni és meglátjuk, hogy mi lesz. Ha nem fog menni ezek után se, akkor elmehetsz, de egyszer még meg kellene próbálni.

Világ életemben próbáltam valamilyen szinten leküzdeni azt az introvertáltságot, amit a munkám során erőltettem magamra. Mivel a saját zeném elsősorban rólam szólt, belőlem fakadt, az én érzéseimet és tapasztalataimat tárta fel a hallgatóknak, igyekeztem minimalizálni azokat a zenei szakembereket, akikkel együtt dolgoztam. Nyilvánvaló nagyképűség lett volna csak saját magamra hallgatni, de igyekeztem nem elnyomni az individuális énemet, ezt pedig azért csináltam, hogy a zeném lelke megmaradhasson. Emiatt minimális volt a csapatom száma, és hiába tűnt szerény döntésnek tőlem az, hogy nem dolgoztam a legnagyobb dalszerzők ezreivel, én egyszerűen csak így láttam jónak mindent.
Emiatt nem volt kérdés az, hogy bármennyire próbáltam minden szituációban rugalmas maradni, nem volt egyszerű dolgom. Szerettem amatőr zenészekkel együtt dolgozni, de a stúdiómban sosem hagytam volna őket egyedül, ráadásul, ha szakmai kérdésekben nem hallgattak rám, hajlamos voltam érzékenyen reagálni. Soha nem volt célom másokat leszólni, vagy támogatni a túlzott professzionalizmust. Egyszerűen csak volt egy szint, ami alá nem akartam adni, ha már egy-egy kreditben meg lesz jelölve a nevem.
Részben ezért is utáltam az egész musical dolgot most. Ebben a fő kredit engem illetett, ha szar lesz a zene, akkor szar minden az pedig egyedül az én felelősségem volt. Emiatt pedig 100%-os felkészültséget vártam el a színészektől, amit ők most cseppet sem voltak képesek hozni. Jelenleg nem érdekelt az, hogy valószínűleg késő estig próbáltak és fáradtak lehetnek, hogy minden bizonnyal a mai stúdiófelvételt a hátuk közepére sem kívánták. Ha nem lesz egy olyan steril munkánk, amit jó alapnak tudunk használni, akkor az életben nem tudjuk meg azt, hogy egyáltalán működőképes-e az egész koncepció, amit én fejben nagyon jól kitaláltam. Ez eléggé megnehezítette a dolgomat, ráadásul pontosan tudtam, hogy nem minden színésszel ápolok olyan viszont, amilyet normál esetben kellett volna.
Jelen helyzetben nem igazán tudtam, hogy pontosan mit kellene kezdeni a főszereplőimmel. Nyilvánvalóan azt akartam, hogy jól menjen a felvétel, ami egyszerűen nem következett be, így a papírjaimat bújva próbáltam meg kitalálni azt, hogy hogyan tovább legyen ez az egész. Tartottam tőle, hogy minden instrukciómat hajlamosak baszogatásnak venni, ugyanakkor jelenleg nem ők döntöttek a saját teljesítményükről, amit talán amúgy is elfogultan láthatnak. Vannak olyan napok, amikor az ember bárhogy próbálkozik, egyszerűen nem megy a munka, velem is gyakran előfordul. Egy színész sem lehet minden pillanatban színész. Értem én a hivatástudatot, ami a munkájuk mögött húzódik, hogy a nézőt sosem az ő lelkiállapotuk érdekli, de jelenleg nem a színpadon vannak, tehát van hibalehetőségük, ez pedig épp elég ok arra, hogy ne olyan teljesítményt hozzanak, amilyet mondjuk normál esetben elvárnék tőlük. Tehetségesek, fiatalok és szépek voltak mind a ketten… De úgy éreztem, hogy a fiúval amúgy is feleslegesen próbálkoznék tovább, a munkát viszont mégsem akartam teljes mértékben felfüggeszteni. Összeráncolt szemöldökkel szemléltem az arcát, majd a pillantásom Aurorára siklott. Furcsa belegondolni abba a ténybe, hogy hármunk közül én lehettem a leginkább kipihent.
- Parancsolsz? – éreztem, ahogyan az arcomon lassan megjelenik egy mosoly. Amint becsukódott az ajtó, elengedtem őt – Azért, mert reménykedek benne, hogy tudok kezdeni veled valamit. Szerintem világosan elmondtam nektek, hogy fontos a mai felvétel és ha ezzel megcsúszunk, onnantól kezdve versenyt futunk az idővel. Hányszor mondtam el nektek, hogy kipihenve jöjjetek? Erre itt vagytok mind a ketten kurva fáradt hanggal és ingerülten.
Nyilvánvaló volt, hogy az utóbbit inkább a nőre értettem, akitől igyekeztem tisztes távolságban maradni. Tartottam tőle, hogy ha túlságosan jártatom a szám, a végén még felpofoz és ténylegesen ott kell hagynom a projektet annak a közepén. Nyilvánvalóan szar érzés lett volna szarban hagyni a színházat, én pedig pontosan ezért akartam őket visszautasítani. Ugyanakkor az is tény volt, hogy Aurorával egyszerűen képtelenség együtt dolgozni… Legalábbis ő meg én nem tudjuk összehangolni a munkát. Egyelőre nem tudtam hova tenni ezt, mivel én magam sem mértem fel eléggé a helyzetet, azt pedig határozottan elutasítottam, hogy ez a természetünk hasonlóságából adódna. Akkor sem volt így a dolog, ha mégis.
- Akkor miért nem hangzol jól, hm? – talán egy kicsit túl nyers és provokatív voltam – Nem arról van szó, hogy ne tudnék kezdeni valamit a felvételekkel. Szimplán nem vagyok hajlandó a ti szinteteken. Egy szar akusztikával bíró teremben úgy énekelsz, mint aki cd-t evett. Akkor most mi a fene történt?
Elég egyértelmű volt, hogy a magam módján segíteni próbálok neki. Ha azt gondolja, hogy csak szopatni akarom őt, akkor eléggé tévúton jár, mivel nekem is van életem, vannak barátaim, meg alapvetően rám férne bőven a pihenés ahelyett, hogy vele szívok a stúdióban. Egyáltalán nem éreztem hibásnak magam jelenleg, mivel egy átlátható menetrendet beszéltem meg velük, tehát tudtak a mai napról is.
- Ha kevésbé dühösen hallgatnád meg a felvételeket, akkor valószínűleg egyetértenél velem – kicsit félrebillentettem a fejem, majd felvontam a szemöldököm – Jelenleg az a dolgom, hogy kötekedjek. Ha bármi történik a színpadon, szükségünk van egy jó minőségű felvételre. Amúgy sem ártana visszahallanod magad, most pedig egyszerűen nem hangzol jól. De ha ettől megnyugszol, akkor hozzáteszem azt is, hogy Kian sem.
Azt a kérdést már inkább fel se tettem, hogy mit csinálhatott a fiú az éjszaka, amiért ennyire vacak volt a mai nap a munkája, mert nem akartam tudni a válaszokat. Egyszerűen voltak olyan helyzetek, amikor jobb volt tudatlannak maradni és abban a hitben létezni tovább, hogy csak sokat gyakorolt. Éppen ezért Aurorától sem vártam konkrét választ, szimplán szembesíteni akartam azzal, amit gondolok.
- Mégis mi bajom lenne veled? – ellöktem magam az asztaltól, ahova eddig támaszkodtam, és közelebb sétáltam hozzá – Kettőnk közül nem én vagyok az, aki pikkel a másikra, oké? Azt gondolom, hogy ettől sokkal jobb vagy, de akkor én kérek elnézést.
Nem igazán tudtam volna, hogy mit kellett volna mondanom, ezért egyszerűen csak a két vállára tettem a kezeim és a székem felé kezdtem el irányítani őt, ahova le is nyomtam.
- Add azt ide – határozottan nyúltam a szövegkönyv felé – A továbbiakban velem fogsz gyakorolni. Pihenj annyit, amennyi időre szükség van, aztán folytatjuk.

Reggel óta stúdióztam a színházasokkal, vagyis hát jobban mondva a két főszereplővel, és az egyik kőmeleg sráccal. Gondolom a tegnapi órájuk elhúzódhatott, mert mind a három elég fáradtnak hangzott elsőre, ezért hagytam nekik egy kis időt, amíg még beénekeltek, rendeltünk közösen valami kaját és miután már mondhatni semmi kínjuk nem volt, újra elkezdtük a felvételeket. Soha nem szerettem túlzottan keverni, a saját számaimat pedig nem ebben a stúdióban vettem fel, hanem kerestem egy barátot – itt még nem igazán találtam senkit – aki elég objektív volt ahhoz, hogy engem is helyre rakjon. Mindenki a saját teljesítményére és szellemi munkájára másképp gondol, éppen ezért a jobb eredmények érdekében fontos az objektivitás, meg még nem tanultam meg az osztódás képességét sem, így nem tudtam egyszerre két helyen lenni.
Én a saját kínai kajámhoz nem nagyon nyúltam, amíg a többiek ettek, mert volt egy csomó emailem, amire nem sikerült válaszolgatnom az utóbbi időben. Ezekkel foglalkoztam, illetve még egyszer átnéztem a stúdió beosztását és az egyéb személyes projektemet. Mivel egyre inkább sürgetnek minket a határidők, igyekeztem mindent tartani lehetőség szerint, de vállaltam pár felkérést is az interjúkkal kapcsolatban. Ezeket még egyszer átpörgettem magam előtt, majd az asztali gépem monitoráról is leszedegettem pár felragasztott cédulát, amik bizonyos időpontokra igyekeztek felhívni a figyelmemet. Úgy éreztem, hogy talán elkezdtem keményen begolyózni, mivel már a hűtőnk és a hálószobámban a szekrény is azokkal az időpontokkal volt tele ragasztva, amiket semmilyen körülmények között nem felejthettem el. Emiatt én is fáradtabb és nyűgösebb voltam, de jelen helyzetben mindez nem nagyon számított semmit.
Amint a kis dalos pacsirtáim elkezdték a felvételeket, minden figyelmemet nekik szenteltem, de mivel éhesen egyre inkább hisztis lettem, én magam is megbontottam a már kihűlt ételemet és melegítés nélkül kezdtem el enni, miközben adtam nekik az instrukciókat.
- Jó lesz, szép munka – történetesen a mai napot a meleg fiú nyerte meg, akinek soha nem leszek képes megjegyezni a nevét – Nem szükséges megvárnod a többieket, menj haza nyugodtan! Jó pihenést.
A srác nyilvánvalóan bólintott és lelépett miután mindenkitől elköszönt, én pedig tovább kínoztam Aurorát és Kiant. A nőn néha egy kicsit tovább elidőzött a pillantásom, mert alapvetően igyekeztem megfejteni, hogy pontosan mi járhat a fejében. Hetekkel ezelőtt történt az a bizonyos incidens vele, így egyáltalán nem volt arra fogható a teljesítménye. Persze lehetett ezernyi más baja, gondolok itt alapvetően megfázásra, vagy éppenséggel fáradtságra. Ugyanakkor nekem is ki volt a faszom azzal, hogy reggel óta bent szopok, mert nem haladunk, mégsem volt ez feltétlenül látható rajtam, végig türelmes voltam velük.
- Kian, rendben leszel a részeiddel, a többit holnap felvesszük – a feléig jutottunk a dologgal, de a srác is pont úgy nézett ki jelen helyzetben, mint egy vízihulla. Nem akartam belegondolni, hogy mindenki kis kedvence mivel tölthette el az éjszakát, mert nem egy tippem lett volna rá. Ha Aurora most nem lenne itt, talán el is kezdeném ugratni a srácot, hogy micsoda orgiára jelentkezhetett be, de egyelőre elengedtem a dolgot, mert ennyire paraszt még én sem vagyok. Amikor a srác tudomásul vette a helyzetet, akkor elkezdett szedelőzködni, és még mielőtt Aurora bármit mondhatott volna, odaléptem mellé, és finoman rákulcsoltam az ujjaimat a csuklójára.
- Te maradsz – a hangom teljesen érzelemmentes volt. Most dolgozunk és ennek a helyzetnek semmi köze nincs ahhoz, ami a múltkor történt – Kian, neked jó pihenést, ne is lássalak holnap kettőig!
Amint becsukódott mögötte az ajtó, én elengedtem a nőt és magam felé fordítottam, hogy közelebbről is szemügyre vehessem az arcát. Ha valamire, akkor arra határozottan nem akartam gondolni, hogy vajon ő mit művel azt éjszaka folyamán.
- Pihenj egy kicsit, aztán folytatjuk – nem volt túl kedves a hangom ahogy ezt kijelentettem, sokkal inkább hatott színtelennek. Ezen a ponton már én is át kellett ropogtatnom a nyakam és baromi unottan kezdtem el felcsavarni a tésztát a pálcikákra, mert rendesen enni sem volt már hangulatom.
- Szólj, ha segíthetek valamiben, vagy szükséged van bármire. Vízre, teára vagy akármi – ezen a ponton talán egy fokkal bizalomgerjesztőbb arckifejezéssel néztem a lányra – Csak haladjunk már, mert nem terveztem bent éjszakázni. Tőled ennél sokkal többet várok és ne magyarázd meg, hogy ez a maximum, amikor annyira ambiciózus vagy, hogy attól már én kapok hányingert, és ez hatalmas szó.